2011. február 15., kedd

Sonne, wo bist duuuuuuu?

Köd. Leginkább ez jellemez mindent. Tegnap volt napsütés, de ma semmi. Fehér takaróba burkolóztak a hegyek, alig pár méterre látni el. Csoportban síeltünk, minden szakasz alján bevárva egymást. A pálya sem volt kifejezetten jó, jég és buckák édeni keveréke, de azért én élveztem. Szép lassan leóvakodni a hegyről, nyugodtan, úgy hogy nem sürget senki, közben a felfedezés izgalmai (vajon merre van a pálya széle?) nekem tetszett ez a nap.
Átsíeltünk Olaszországba, ami azért érdekes, mert eddig mindig csak Ausztriában síeltem - igaz, itt sem csúsztunk, csak beültünk igazi olasz pizzát enni és bombardínót inni, ami finom tojáslikőr O.O

Hát amúgy délutánra már kicsit felhúztam magam. Meg kell mondjam, nem komálom ezt a társaságot. Andrisékkal vagyunk, és vannak itt rokonok, barátok és üzletfelek - a felnőtt társaság nyilvánvalóan nem köt le, és az se tetszik, hogy számon kérik rajtam, miért nem mentem át hozzájuk délután piálni. Úgy általában nem nagyon van kedvem velük lenni, csakhogy a síelés is közös. Ez csak azért baj, mert ennyi embernél kénytelen az ember kompromisszumokat kötni. Nem csak arról van szó, hogy minden dombocskán meg kell állni bevárni a lassúbbakat (persze vannak, akik meg engem várnak be, ilyen oldala is van ennek) de az sem tetszik, hogy a hegytetőn tíz perc vita és tanácskozás eldöntenti, most épp melyik pályán menjünk le. A hüttében üdögélés is tovább tart. Én síelni jöttem, és szeretném is ezt kihasználni, akár van köd és jég, akár nincs. Ma már elég ideges lettem attól hogy folyton állunk és alig síelünk, de délutánra kicsit szétvált a csapat és akkor már haladtunk, az jó volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése