2012. május 25., péntek

Több hét után

Nemrég már apu is bekopogott hozzám azzal, hogy eddig nyitott könyv volt az életem, de mióta nem blogolok...
Nem igazán tudom, miért nem csinálom, mert a "nem történik velem semmi" sosem magyarázó ok. Szóval nem tudom.
A lényeg, hogy ezen a héten elkezdődött a vizsgaidőszak. Már túl vagyok a közgázon, ezt tartottam a legnagyobb bukkanónak, azért is tettem előre. Hármas lett, nagyon örülök neki.
El kell készítenem még néhány beadandót, és persze jönnek sorban a vizsgák is, de egyiktől sem tartok igazán. Bent voltam az órákon, elolvastam a kötelezőket, meg fogom tanulni az anyagot, szóval nem történhet semmi vész. Ha jól haladok, viszonylag hamar, június 19-én végezni fogok a félévemmel, és belevethetem magam a nyárba. Nagyon sok tervünk van Andrissal, nagyon sok időt szeretnék főleg vele tölteni, meg persze a családommal is, mert utána fél évig nem lesz erre lehetőségem :(

A kérdőívezés sajnos csúfos kudarcba fulladt. Egész jól indítottam, de aztán sorozatos hiábavaló próbálkozások és bunkó elküldések sora következett, és nagyon kiábrándultam, időm sem volt foglalkozni az egésszel. Holnap megyek egy családhoz, akikkel korábban sikerült már egyeztetni, de ők lesznek az utolsók - az 5. kérdőívem. 13-at kellett volna legyártani, de nem ment, sajnálom. Jövő héten leadom az egészet. Bánt a dolog, mert nem szeretem, ha nem tudom elvégezni a kapott feladatomat, de ez egyszerűen sehogy sem ment :(
Viszont annak örömére, hogy a kérdőívezéssel felhagytam, újra elkezdtem táncra járni. Nagyon jó volt megmozgatni kicsit berozsdált tagjaimat. Most, hogy már suli sincs, igyekszem elmenni annyi edzésre, amennyire csak lehet!

Az utolsó pár hétben Andrissal viszonylag keveset találkoztunk, mert nagyon sokat kellett tanulnia. Most már neki is vége a félévnek, és csak 2 vizsgája van hátra, tehát újra többet lehetünk együtt. Ennek örömére szinte szabályosan megszöktem otthonról, és az utóbbi hétben többet voltam nála, mint itthon. Nemrég értem haza, mert nála aludtam tegnap meg tegnapelőtt is. Nagyon jó volt együtt lenni, csak hazajönni rossz most :(

Na, és akkor az aktuális lelkesedés. Gondolkodtam, hogy be merjem-e vallani, de végül úgy döntöttem, hogy bátor leszek, szóval: Éden Hotel2 függő lettem. Aki nem tudja, mi ez, annak gyors összefoglalás: Ez a Viasat3 valóságshow-ja, több hónap után tegnap ért véget. Andris kezdte el nézni Jocival, így rángatott bele engem is a dologba, végül már olyan függők lettünk, hogy megnéztük az összes részt, igaz, nem a tv-ben, hanem utólag letöltve, mert a részek még az adás napján felkerültek ncore-ra. Az Éden Hotel alapkoncepciója az, hogy 5 fiút és 5 lányt elvisznek Mexikóba, ahol csodálatos környezetben, egy csak általuk lakott hotelben éldegélhetnek. Semmi más dolguk nincs, mint egész nap medencézni, süttetni a hasukat, és életük minden percét kamerázzák. A pasik mind helyesek és kigyúrtak, a lányok is szépek és modellalkatúak. A feladat: párokat alkotni. Nem kell, hogy a pár tagjai között érzelmi kötődés legyen, de közös szobában alszanak, és igyekeznek jó viszonyt ápolni egymással és bizalmat kiépíteni, mert minden héten új szereplők érkeznek a hotelbe, akiknek a célja a meglévő párok szétbontása. A hetente sorra kerülő párválasztó ceremóniákon mindig kiesik egy-két ember, azok, akik elvesztették párjuk bizalmát vagy épp nem volt mázlijuk. És ez így megy hónapokig. A játékot csak egy pár nyerheti meg, a nyeremény 25 millió Ft.
Ami megfogott a játékban, az, hogy egyáltalán nem olyan, mint amit eddig nekem a "valóságshow" jelentett. Ezek a játékosok okosak. Állandóan taktikáznak, kavarnak, és nagyon érdekes nézni a köztük zajló játszmákat. A játéknak elhanyagolható része, hogy kialakul-e esetleg érzelmi vagy testi kapcsolat a játékosok között (de mint mondtam, a kamerák mindent vesznek...).
Szóval, már elég régóta néztük és izgultunk Chozzal, és korán ki is választottam a kedvenc páromat, Mátét és Edinát, akik a játéknak szinte a kezdete óta párt alkotnak, és szinte csodával határos módon eljutottak a döntőig, ahol - tádám! - nyertek. Hihetetlen, de tegnap Andrissal egymás kezét szorongatva izgultuk végig a döntőt :D
De itt még nincs vége, mert a győztes párnak ki kell állnia a hűségpróbát, csak akkor vihetik el közösen a 25 milliót és felezhetik el. A tavalyi pár például nem állta ki ezt a próbát, de Máté és Edina igen, és az egész olyan volt, mint egy hollywoodi love story, egészen melengette a szívünket, mert tudtuk, hogy Edina szerelmes Mátéba, Máté viszont nem viszonozza ilyen mélyen az érzéseit, sőt, őt várja egy barátnőt otthon, akinek el kell majd számolnia azzal, hogy a Hotelben nem volt mindig hűséges... Komolyan mondom, kíváncsi vagyok, mi történt velük a játék után. Ami egész érthető, hiszen hónapokig életük minden részletét láttam. De mindegy is. Ez az Éden Hotel mánia eddig tartott. Köszönöm, hogy végigolvastátok, ne ítéljetek el ^^

2 megjegyzés: