2012. szeptember 19., szerda

Száz év magány

Tegnap kiolvastam az első könyvet az ebook olvasómon. A Száz év magány az, Márqueztől. Nem is tudom, miért esett épp erre a választásom, talán azért, mert mikor elkezdtem (Amszterdamba érkezésem után) akkor én is magányos voltam. Nem tudom, mire számítottam, de egyáltalán nem azt kaptam vissza. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a könyvet nem szabad komolyan venni, és onnantól kezdve már nagyon élvezetes, hogy a szereplők szellemekkel beszélgetnek, random felrepülnek az égbe, vagy nem jön le a húsvétkor rajzolt hamukereszt a homlokukról. Apu előre figyelmeztetett, hogy vezessek listát a szereplőkről, mert mindenkit vagy José Arcadio Buendíának, vagy Aureliano Buendíának hívnak - de nem vettem komolyan a tanácsot, azt hittem, szerepel 1-2 ilyen nevű ember, amibe egy figyelmetlen olvasó már belekavarodhat. Persze tévedtem! A könyv egy család 5-6 generációja életét mutatja ba, és tényleg minden leszármazottat így hívnak (feltéve, ha férfi, mert ellenkező esetben vagy Ursula, vagy Remedios, vagy Amaranta lesz a neve, esetleg ezek keveréke). Ez kicsit nehézséget okozott, de azért nem volt követhetetlen. És megvolt a maga értelme is, hisz épp az volt a lényeg, hogy hiába telnek, múlnak az évek, az idő mintha körben forogna, mindegyik fiú csak ugyanolyan lesz végül, mint az apja volt.
Emlékszem, hogy Kiss Zsuzsi osztálytársamnak a kedvenc könyve volt a Száz év magány - nem hiszem, hogy nálam valaha is ilyen rangra emelkedik, de azért élvezetes volt olvasni, a maga furcsa módján nagyszerű könyv. :)


Update: Nézzétek, mit találtam Wikipédián (rákattintva nagyobb lesz!) - ahol egyébként egyéb hasznos infókat is megtudtam:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése