2013. július 6., szombat

Több orgazmust, kevesebb nácit!

Idén rendezték meg 18. alkalommal a Budapest Pride-ot, ahogyan korábban szerettük emlegetni, a "melegfelvonulást" (és "a buzik vonaglását", ahogy a kuruc.info szereti emlegetni).

Csak az utóbbi pár évben követtem figyelemmel a Pride sorsát. Az előtte lévő rendezvényekről az maradt meg bennem, hogy mindenhol a közmegbotránkozásra, a meztelenségre, furcsa öltözékre helyezték a hangsúlyt, és mindig érte is valamilyen atrocitás a menetet. A tavalyi két Pride-ot a rendőrség betiltotta, aztán újra engedélyezte. Huzavona volt tehát a menet körül mindig.

Nem hiába írta azonban több hírportál, hogy az idei Pride mintha más lett volna. Más is volt. Sosem voltak még ennyien: már a rendezvény kampánya körül is érezhető volt, hogy a menet kinőtte magát: már nem a "buzik vonulásáról" szól, számos heteroszexuális, a nyitottságot, toleranciát hirdető személy és szervezet is csatlakozik, hogy kiálljon a melegek jogaiért. Többek között ezért döntöttem úgy én is, hogy idén nem maradok ki a buliból.


És nem is bántam meg! Mivel Gergő a diplomaosztó után családi ebédre ment, társ nélkül vágtam neki, abban reménykedve, hogy majd ismerősökre bukkanok. Már az odajutás is elég körülményes volt, mivel a budapesti közlekedést teljesen megbénította a Pride. A 105-ös busszal végül kerülőúton mentem a Hősök terére, ahol délután háromkor indult a gyülekezés. Sok ismerős arcot láttam, végül Köves Annához csatlakoztam, vele Tagliton voltunk együtt. Nem mintha kifejezetten jóban lettünk volna, de jó volt ezen a rendezvényen együtt menni végig. Egyedül azért mégsem élveztem volna ennyire.

Tényleg nagyon sokan voltunk, és rengeteget gyalogoltunk. A Hősök terétől a Deák térig sétáltunk, onnan viszont elkanyarodtunk a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd le a Duna-partra. Tövig koptattam a lábam!
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt. "Lélek az ajtón se be, se ki" - azaz aki nem volt ott 4 órakor a Hősök terén, később már nem tudott csatlakozni a menethez, és elhagyni sem igazán lehetett a Pride-ot. A rendőrség minden keresztutcát lezárt, a kordonok olyan távol voltak a vonulóktól, hogy a túloldalon kiabáló - maroknyi - ellentüntető hangja egyáltalán nem szűrődött el a Pride-hoz.

És micsoda buli volt! Először is, nagyszerű emberek voltak jelen. Természetesen ki lehet emelni sok extravagáns figurát, de aki ott volt, világosan láthatta, hogy a vonulók többsége teljesen normális, hétköznapi ember, igen távol attól, hogy "deviánsnak", "közmegbotránkozást keltőnek" lehessen titulálni. Mindenki vidám volt és mosolygós, színes zászlókat lobogtattak és színes zászlókat viseltek, molinóik a nyitottságra és az elfogadásra szólítottak fel. A kamionokból szólt a zene, az emberek táncolva vonultak, olyan volt az egész, mint egy nagy buli, tök jó hangulattal. Örültem, hogy ott voltam.

Itthon olvasgattam a hírportálokat, nézegettem a fotókat. Érdemes összehasonlítani a vonulókat és az ellentüntetőket: a Pride résztvevői szivárványszínekben, hatalmas mosollyal az arcukon, a tüntetők talpig feketében, bakancsban, üvöltözve, dühödt arccal. Annyira, de annyira egyértelmű, melyik az én oldalam. Szinte fel sem tudom fogni, hogy lehet, hogy más ezt nem látja be.

"Ez a vidám oldal! Az az oldal gáz!"

"Szeretni nem lehet rosszul."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése