Tegnapelőtt kaptam egy emailt a CEU-tól, hogy ma délben várnak szóbeli elbeszélgetésre. Ez többek között azért hökkentem meg, mert

1. Egyáltalán nem tudtam, hogy lesz ilyen (a honlapon nem írták)

2. Miért két nappal előtte szólnak???

Na mindegy, félretettem egyéb teendőimet, összeszedtem, mivel reklámozhatnám magam, és elmentem az interjúra. Jó indítás volt, hogy a terem melletti konyhába csücsültem be várakozni, ami kizárólag a szak hallgatóinak van fenntartva, és ahol szabadon fogyasztható a tea meg a kávé, és használható a mikró. Két lány az egyik asztalnál ült és vadul írt valami beadandót a laptopján. Kedvesen cseverésztek is velem és irtóra dicsérték a szakot, elmondták, hogy az ő interjújuk borzasztóan sikerült, de mégis itt vannak, hát ne aggódjak. Egyébként épp akkor kapták meg az értesítést arról, hogy kapnak az egyetemtől 302 euró támogatást a kutatásukhoz, úgyhogy nagyon lelkendeztek. Miután így megerősítettek abban, hogy tényleg szeretnék ezen az egyetemen tanulni, sor került magára a megmérettetésre is. Meglepetésemre mindkét tanár, aki beszélgetett velem, magyar volt, ezért magyarul mutatkoztak be, majd átváltottak angolra, végül a beszélgetés felénél azt mondták, hogy ennyi elég is volt az idegen nyelvből, folytassuk magyarul (ez egy pillanatra úgy összezavart, hogy teljesen elfelejtettem beszélni). Szerintem egyébként nem sikerült rosszul a beszélgetés, ha más nem is, de legalább a nyelvtudásom továbbra is elfogadható. Bedobtam pár nevet akikről úgy gondoltam, az említése jól hangzik majd, de mivel nem tudtam olyan sok mindent hozzájuk kötni, lehet, hogy ezzel többet ártottam magamnak, mint használtam. Kérdezték, hogy miért jöttem ide, milyen a kutatási tervem, hogy látom magam két év múlva, és annyi mindenre mondtam, hogy érdekel és foglalkozni szeretnék vele, hogy az aggaszt, nem úgy jött-e le ez az egész, mintha valójában fogalmam se lenne, mit akarok. De egyébként alapvetően pozitívan éltem meg ezt a beszélgetést, most várom az eredményt - ha minden igaz, kábé egy hónap múlva kell érkeznie. Az egyik csajszi mindenesetre azt mondta, hogy úgy tudja, idén kábé százan jelentkeztek, és 20-25 főt szoktak felvenni. Úgyhogy azért magam mögé kell utasítsak pár embert...

Egyébként tudom, hogy botrányosan rég írtam, de el kell néznetek: beindult a tanév, rájöttem, hogy retttttenetesen kevés idő maradt a szakdogám megírására, néha dolgozok és ha Bálint is itthon van, akkor végleg be vagyok táblázva... Úgyhogy bejegyzésekre egyelőre nem nagyon lehet számítani....

Bálint nap Bálint nélkül

Én igazán nem vagyok az a típus, aki remeg a Valentin-napokért - jó, romantikus alkat vagyok, de giccses annál kevésbé- viszont az utóbbi időben olyan rózsaszínfelhős-szívecskés-kétcentivelaföldfölött hangulatom van, hogy ezt a napot is szinte vártam! Sajnos Bálint nincs itthon - az aktuális sítáborából majd csak vasárnap jön haza - de szerencsére így sem maradtam társaság nélkül, ugyanis Dollal, Shizuval és Barnussal fergeteges Valentin-napi lakomát szerveztünk. ^^ Az ötlet onnan eredt, hogy úgy tűnt, Barnus megkedvelte a főzőcskézést, és szívesen befogadott minket az otthonába erre az estére. Én nap közben Bálnáztam, úgyhogy mire odaértem, már meg volt véve az összes hozzávaló, és kellemes illatok terjengtek. Én már csak a sütikészítésben tudtam besegíteni - mértem, gyúrtam, formáztam. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni a képet, ahogy Dol beleöklöz egy kocka puha vajba. :P

A menü a következő volt: sütőtökkrémleves pirított tökmaggal, csirkemell sajttal és paradicsommal, hozzá karfiol besamelmártással (mivel bébirépa nem volt a boltban), desszertnek pedig valamiféle pudingos keksz, amit Keiko nagyon dicsért a Levita blogon. Mi sajnos nem voltunk maradéktalanul elégedettek vele, de azért mindenki elmajszolt kötelességtudóan néhány darabot.

Nagyon jó volt így összejönni, csak azt sajnálom, hogy későn érkeztem, és hamar el is kellett jönnöm (vigyázni Petrára, ugyanis anyuék is szerveztek maguknak Valentin-napi programot. Ugyan váltig erősködtek, hogy maradjak csak, meglesznek ők itthon is, nem hagytam, hogy megint fókáskodjanak. Elvégre valakinek muszáj ápolgatnia a házaséletüket, ha már ők nem teszik meg). Nevettem egy csomót. Eljövetel előtt azért még telekonfettiztük szívecskékkel a Barni-lakot. Nehogy észrevétlen maradjon az ottlétünk.

Egyébként bízom benne, hogy Bálinttal is összejön valamiféle ünneplés. Annál is inkább, hiszen ez neki a névnapja is, ráadásul tegnap 7 hónaposak lettünk, úgy, hogy még a 6. hónapot sem ünnepeltük meg rendesen...  Valahogy úgy tűnik, nem annyira jönnek össze nekünk ezek a nagy romantikus események, de csak egy kicsit bánom - mindig nagyon jól érezzük magunkat együtt, akkor is, ha csak egy filmet nézünk vagy sétálunk valamerre. Azt hiszem, mindketten tartottunk kicsit attól, milyen lesz ez az időszak, amikor sokat lesz távol, és bár nem szeretnék elkiabálni semmit, úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben - hiányzik, várom haza, ő is irtó cukikat ír, és mikor végre hazajön, nagyon jól érezzük magunkat együtt. Úgyhogy minden olyan tuttifrutti, mint amilyen már régen volt. :)

Építem a jövőmet

Ma postára adtam a felvételi jelentkezésemet az Oktatási Hivatalnak. Hurrá! Első helyen a CEU-t jelöltem meg, második helyre az ELTE Szociológia, harmadikra az ELTE Kisebbségpolitika került. Sokáig azt hittem, a kisebbségpol lesz az első helyen, egészen egy héttel ezelőttig határozottan zsongtam érte. Aztán elmentem egy mesterszakos tájékoztatóra, ahol kiderült, hogy az a tanterv, ami úgy megdobogtatta a szívem, már nincs érvényben, és a sok izgis tárgy közül egy csomót kiszelektáltak. Így már nem is volt olyan vonzó... A szociológia viszont érdekesnek ígérkezik. Persze így is a CEU az első, de tudom, hogy irtóra be leszek szarva, ha oda felvesznek. :D

Egyébként aktívan nekiláttam a szakdolgozatomnak is: A gépemen az imént sikeresen létrehoztam a Szakdolgozat nevű mappát.

Varró Dániel: Boldogság

A tévéhez leültünk

megnézni azt a filmet,

miről a műsorújság

megírta, hogy nagyon sok

vér fog majd folyni benne,

és ennek mind a ketten

örültünk, mert szeretjük

a filmeket, amikben

nagyon sok vér folyik. Te

két fázós lábad akkor

pólóm alá bedugtad,

kis talpad ráhelyezted

kövér, meleg hasamra,

úgy néztük ezt a filmet,

pisztáciát is ettünk.

De gyorsan elfogyott, és

félóra múlva kábé

szép, szőkített fejecskéd

a mellkasomra tetted,

én kissé hátradőltem,

a vállad átkaroltam,

és elnyomott az álom.

Most arra ébredek fel,

hogy vége már a filmnek,

a farpofák sajognak,

jól elzsibbadt a lábam,

és el van gémberedve

a vállam is rohadtul,

fejem nem dönthetem meg,

nincsen mögötte támasz,

valami ócska pornót

sugároz a csatorna,

éjfél is régen elmúlt.

A távirányítóért

nyúlnék, de el nem érem,

van egy pohárnyi kólám,

miből kiment a szénsav,

de azt sem érem el, mert

te rajtam fekszel éppen,

szemed becsukva tartod,

a szád kinyitva félig,

meleg fuvallatocskák

szállnak nyakamra onnét.

Kívánhatnék-e többet?

Lazulás

Nem igazán tudok visszaemlékezni, mit is csináltam az utóbbi hetekben, mindenesetre hamar elment! Valamennyit dolgoztam, de legalább ennyit pihentem, és ahogy az előző bejegyzésekből kiderült, olvastam. Még filmet is néztem egyedül (ez nálam igen nagy szó). Takarítgattam, átalakítottam a falam, próbáltam rendet is rakni, de sajnos hamar eluntam, úgyhogy a szobám nem sokkal szebb, mint volt. Végre újra elkezdhettem táncra járni, máris érzem a hatását, úgyhogy ismét - sokadjára - megfogadom, hogy akkor sem hanyagolom el a mozgást, amikor kevesebb szabadidőm lesz. Élveztem azt az időt, amikor tényleg semmi, de semmi dolgom nem volt, mert Bálint sem volt itthon, de most, hogy erre a hétre hazajött, sokat voltunk együtt és nagyon jó volt. :) Holnap ismét utazik el, de sebaj, mert nekem hétfőn kezdődik az utolsó félévem az alapképzésből - csak négy órám lesz, ami kutyafüle, de a szakdolgozat írás máris bizonytalansággal tölt el. Abszolút ideje van végre nekiesni!

Időtlen szerelem, ó!

Már a Könyvespolc részhez is leírtam, hogy teljesen beleszerettem Kerstin Gier: Rubinvörös - Zafírkék - Smaragdzöld trilógiájába. Tényleg, ez azért nem gyakran fordul elő, hogy egy történet ennyire elkapjon, és mivel az utóbbi napokat masszív betűfalással töltöttem, most hirtelen ürességet érzek és határozottan szomorkodom! Ezt a bejegyzést egyébként azért írom, hogy bepakolhassak még egy idézetet, ami talán kívülállóként nem is olyan vicces, én mindenesetre nagyon jól szórakoztam rajta, mikor olvastam:

„Azután természetesen feltétlenül tudni akartuk, hogy Gideon, Charlotte és Raphael rólam is beszélt-e az étteremben, mire Xemerius (kissé vonakodva) a következő felháborító párbeszédet adta tovább nekünk (amit gyakorlatilag szimultán tolmácsoltam Leslie-nek):

Charlotte: Giordano nagyon aggódik, hogy Gwendolyn holnap mindent el fog rontani, amit csak lehet.

Gideon: Ideadnád, kérlek, az olívaolajat?

Charlotte: A politika és a történelem Gwendolyn számára egyszerűen hétpecsétes titok, még a neveket sem képes megjegyezni – egyik fülén be, a másikon ki. Nem tehet róla, az agyának egyszerűen kevés a kapacitása. Tele van tömve fiúzenekarok tagjainak a nevével és giccses szerelmes filmek siralmasan hosszú stáblistáival.

Raphael: Gwendolyn az időutazós unokatesód, nem? Tegnap találkoztam vele a suliban. Hosszú, sötét haja és kék szeme van.

Charlotte: Igen, és van egy anyajegy a halántékán, ami úgy néz ki, mint egy banán.

Gideon: Mint egy kis félhold.

Raphael: Hogy is hívják a barátnőjét? Azt a szőke szeplőset. Lilly?

Charlotte: Leslie Hay. Valamivel nagyobb az agykapacitása, mint Gwendolyné, viszont kiváló példa arra, hogy a kutyák hasonlítanak a gazdájukra. Az ő kutyája egy bozontos szőrű arany retriever keverék. A neve Bertie.

Raphael: Milyen aranyos!

Charlotte: Te szereted a kutyákat?

Raphael: Különösen a szeplős arany retriever keverékeket.

Charlotte: Értem! Na, akkor próbálj nála szerencsét! Nem lesz túl nehéz dolgod. Leslie még sűrűbben váltogatja a pasijait, mint Gwendolyn.

Gideon: Tényleg? Hány… barátja volt már Gwendolynnak?

Charlotte: Most komolyan! Hű! Nagyon kínos, nem akarok semmi rosszat mondani róla, csak hát… nem sokat válogat, különösen, ha iszik. A mi osztályunkban körülbelül mindenki megvolt már neki egyszer, és a felsőbb évesek közül… Hát, igen. Valahol elvesztettem a fonalat. Inkább azt sem árulom el, milyen csúfnevet ragasztottak rá.

Raphael: Sulimatrac?

Gideon: Ideadnád a sót?

Amikor Xemerius elbeszélésének ehhez a pontjához ért, legszívesebben felugrottam volna, hogy azon nyomban lerohanjak Charlotte-hoz, és megfojtsam, de Leslie lefogott, és emlékeztetett, hogy a bosszú hidegen tálalva jó. Az érvemet, miszerint engem nem a bosszúvágy motivál, hanem a színtiszta vérszomj, nem fogadta el.”