2015. március 1., vasárnap

A Dal döntőjén

Nem kifejezetten érdekelnek a tévés tehetségkutató műsorok és dalversenyek, de az Eurovíziót és a magyar válogatót, a Dalt egy pár éve figyelemmel kísérem. Idén pedig úgy alakult, hogy az egyik csoporttársam, Steef, akivel jóban vagyok, egy olyan online zenei magazinnak dolgozik, amelyik részletesen beszámol az Eurovízióról és az egyes országokban zajló dalválogatókról. Steef sajtósként elmehetett a Dal adásaira, ahol interjúkat készített az énekesekkel, és kommenteket és cikkeket írt a blogjába róla. Mivel pedig tudta, hogy engem is érdekel ez az egész, és meg is tudta oldani, megkérdezte, nem lenne-e kedvem vele tartani a döntőre. Persze volt kedvem, úgyhogy a tegnapi show-t a helyszínről, élőben nézhettem végig. Íme a tapasztalatok.

A Dal adásait az MTVA épületében vették fel, ami Óbudán van, HÉV-vel mentünk a Kaszásdűlőig, és onnan még jócskán kellett gyalogolni, mire megérkeztünk. Nekem ez már abszolút a térkép széle, úgyhogy végig Steef-et követtem. Miután megkaptuk a karszalagunkat, leadtuk a kabátunkat és a táskánkat is átnézték, bemehettünk. Ami nekem a legérdekesebb volt, hogy megnézhettem, hogyan is néz ki egy ilyen nagyszabású műsor forgatása. A stúdió maga, ahol az egész zajlik, meglepően kicsi. Komolyan, hihetetlen, hogy úgy veszik fel, hogy azt sejtetik, mintha valami óriási koncert lenne, közben kábé öt széksornyi ember volt ott. Mi is a nézőtéren kaptunk helyet, csodálkoztam is, mert azt hittem, valamiféle sajtószobában leszünk. A nézők között lenni viszont azt jelentette, hogy részesei vagyunk a show-nak, azaz egy kijelölt ember folyamatosan irányított minket, hogy mikor tapsoljunk, füttyögjünk, produkáljunk ovációt. Atyavilág! A műsor alatt ki sem tudtunk menni, végig jelen kellett lennünk. Érdekes volt! Mint kiderült, a vendégelőadók koncertjeit (jelen esetben Kállay-Saunders Andrást, a Leander Risingot, és a versenyzők közös dalát) előre felvették és csak bejátszották a műsorba, sajnos az nem élőben ment. :( Viszont a 8 fellépő már tényleg valós volt, ami egészen klassz volt, tényleg profin adták elő a dalokat. Engem az, hogy ilyen kis stúdióban zajlott az egész, zavart kicsit, így valahogy nem volt egy nagyszabású koncertélmény, de érdekes volt. A zsűri is alig pár méterre ült tőlünk, onnan szövegeltek, néha odaszaladt egy csaj igazítani az alapozójukon. Érdekes volt nézni a kameramozgásokat, ahogyan a szakemberek azt a nagy kameradarut kezelték. És ami tök vicces volt, hogy Szabó Ádám dalánál, mikor a kamera körbe-körbe forgott körülötte, azt úgy oldották meg, hogy egy ember kézikamerával felrohant a színpadra, háromszor körbefutott az énekes körül, aztán lerohant. :D 
A dalok mind tetszettek, kivéve a Passed számát, ami így sokadjára se nyerte el a tetszésem, és akkor még finoman fogalmaztam... igazából totál értetlenkedéssel néztem, mit kedvel benne a zsűri, Steef, meg még pár ismerősöm. De szerencsére a zsűri már nem juttatta őket tovább, és elégedett voltam a végeredménnyel is: Boggie győzött! Sajna idén nem volt olyan erős a mezőny, senkinek sem drukkoltam szívből, de azt hiszem, Boggie száma a legesélyesebb az Eurovízión.

A show végén még ott kellett maradnunk, hiszen Steefnek interjúznia kellett. Ez egyszerűen úgy működött, hogy kimentünk a stúdió előterébe, ott tobzódott már egy csomó sajtós, a sztárok pedig föl-alá rohangáltak. Én nem vagyok az a típus, aki hanyatt dobja magát attól, ha híres embert lát, de azért én is lázba jöttem attól, hogy Rúzsa Magdi, Wolf Kati és a többiek mind ott állnak körülöttünk, interjút adnak, beszélgetnek, suhannak át az öltözőjükbe, aztán vissza... Mujahid Zolival és Szabó Ádámmal még kezet is fogtam, mert Steef bemutatott, mint kollegáját. :) Érdekes, hogy korábban sokat gondolkodtam azon, hogyan öltözzek fel. Örülök, hogy csinosabbra vettem a figurát, ugyanis a show szervezői egytől egyig elegánsak voltak, mintha kifutóról jöttek volna le. Komolyan, tipikus Cosmopolitan nők, akiket a magamfajta azért nem gyakran lát. Bomba alak, megcsinált haj, smink és feszülős nacik, blézerek, ékszerek. Furcsa ezt így együtt, ilyen nagy mennyiségben látni. :) Még kábé egy bő órát lebzseltünk ott, vadásztuk az elcsíphető interjúalanyokat, és persze miután eltűnt az összes 'nagykutya' sajtó, Steef is odaférkőzhetett Boggie-hoz és kikérdezte, mialatt én fotóztam. Jól elálmosodtam a végére egyébként. Szerencsére volt fuvarunk haza, nem kellett még éjszakai buszozással szenvedni. Jól sikerült az este, nagyon izgalmas volt ott lenni, látni az egészet, és Steef tényleg tök aranyos, hogy gondolt rám és hívott. 

A Margit hídnál tettek ki, ahol felszálltam arra a villamosra, amin Bálint is épp hazafelé tartott a Füge udvarból. Hozzá mentünk, és összekiflisedve aludtunk egész éjszaka. Így lett teljes a napom. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése