2015. március 29., vasárnap

Álom

Az álmom teljesen összerakhatatlan és értelmezhetetlen, viszont volt benne egy pont, ami annyira szép és annyira megmaradt, hogy ki akartam emelni itt a blogban is. Olyan volt, mintha tábor lenne, tehát együtt voltam a BK-sokkal, annyi volt a különbség, hogy most tényleg varázslók voltunk, és tudtunk seprűn repülni. És megmaradt bennem egy olyan kép, hogy egy távoli helyszínen vagyunk, óriási magas, havas, kék színben játszó hegyek közt, már esteledett, és lenn a völgyben rengeteg apró ház volt, amiknek az ablakai meg a fényei mind sárgán világítottak. Talán volt is valami vásár vagy mulatság az utcán, ami miatt még szebb és ragyogóbb volt az egész. És csak annyi történt, hogy mi, BK-sok, a seprűinken lebegve a magasból néztük ezt a szépséget (az egyetlen arc, aki megmaradt bennem, Vancsi, akiért aggódtam is, mivel nem ült, hanem állt a seprűjén, de talán volt neki még egy, amire támaszkodott). Emlékszem, hogy valahogy szívfájdítóan szép volt, és valahol mélyen tudtam azt, hogy amit látok, az nem a valóság, és arra gondoltam, hogy bármit, tényleg bármit megadnék azért, hogy láthassak ilyet, és természetesen azért, hogy lehessen ilyen varázserőm. :( És még utoljára azt éreztem, hogy fogok majd ilyet látni, majd ha meghalok. Ami egy nagyon-nagyon szép és megnyugtató érzés volt (kicsit olyan, mint ahogyan a Narnia-sorozat végződik). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése