2015. augusztus 17., hétfő

Eddig azt hittem lehet belőlem jó háziasszony, és most egy kicsit megijedtem, hogy mégse

Szokásos történet: anyu és Petra vásárolni mentek, csak ebédre érnek haza, én pedig mint a jófej nagylány, rájuk csörgök, hogy előkészítsek-e valamit. Ez általában viszonylag gyakran lejátszódik, és kapom az utasításokat, hogy igen, pucoljak krumplit, melegítsem elő a sütőt, bla, bla, bla.
Na de ma! 

Ma egy sokkal embert próbálóbb feladatot kaptam, és a legborzasztóbb az egészben az, hogy elsőre nem is hangzik annak. Anyu szimplán azt mondta, igen, ott egy egész csirke a hűtőben, légyszi mosd meg kívül-belül, sózd és tárkonyozd be kívül-belül, majd zutty be a sütőbe.

Mindennapi kérés, nem igaz? Az emberek sokszor esznek csirkét, ugyebár? Elvégre nem arra kért anyám, hogy belezzek ki és készítsek elő egy polipot?!

Nos, megyek ki a konyhába, veszem elő a csirkét. Már látom, hogy ebből bajok lesznek. Egy egész csirke még megkopasztva, a feje nélkül is eléggé csirkeszerű. Ott vannak a lábai, meg azok a creepy kis csirkeszárnyak. Hogy ne is beszéljünk arról az odúról, ahonnan a beleit kihúzták, és ahová nekem most legalább háromszor be kéne nyúlnom: egyszer kimosni, egyszer besózni, egyszer betárkonyozni.

Úristen. Első pánikroham: Felhívni anyut, közölni vele, hogy sajnálom, képtelen vagyok rá. De nem, nem teszek ilyesmit. Ennél erősebb vagyok! Folyóvíz alá tartom a csirkét. Már ez az egyszerű művelet is komoly erőfeszítést jelent, de tartom magam. Időközben eszembe jut a film, amit tegnap láttunk Bálinttal: a Bábel, amiben egy mexikói esküvői jelenet során lefejeznek egy csirkét, majd a gyerekek nevetve kergetni kezdik a fejetlen állatot. 

Elhessegetem a képet. Biztos ami tuti, vizet lögybölök az állat belsőségeinek a helyére, de nem nagyon nyúlok bele. Kiteszem egy tálra a tiszta csirkét. Első művelet kész.

Hogy kicsit lenyugodjak a sokkból, kimegyek az erkélyre friss levegőt szívni. Nyugi, csak nyugi.

Besózott kézzel bedörgölöm a hallott csirke bőrét. Ha egy oldal kész, forgatni kell, jusson só a combokra, a hülye kis szárnyakra is. Időközben sűrűn bocsánatot kérek tőle. Kedves olvasók, azt hiszem nem tiszteljük eléggé az állatot, ami jóllakat bennünket. Több tiszteletet a csirkéknek!

Egyelőre elkerülöm az ijesztő nyílást, áttérek a tárkonyra. A zöld levelekkel teli csirke már megnyugtatóbb látvány, kezdünk eltávolodni az eredeti, túlságosan állatszerű tetemtől. Azért biztos ami tuti, újra kimegyek az erkélyre friss levegőt szívni. Megfordul a fejemben, hogy belül nem fűszerezem meg az állatot, de ez csupán félmegoldás lenne, és nem lenne finom a végeredmény.

Erőt veszek magamon, sóval is, tárkonnyal is bedörgölöm az odút. Azért feleannyira se nyúlok be, mint kellene, de a küldetést teljesítem. Fürgén kezet mosok, és ismét sűrű bocsánatkérés és hálálkodás közepette a sütőbe tolom Csirke Pajtit, majd elmenekülök a konyha közeléből. 

Az a baj, hogy én imádom a sült csirkét, de kicsit aggódom, hogyan fogok nézni rá ezek után, ha majd a tányéromon fekszik. És hogyan fogok főzni, ha majd saját háztartásom lesz? Atyaég, ez a nap túl sok nem várt stresszt tartogatott, és még nincs is dél. 

7 megjegyzés:

  1. Igen, utólag vicces, de hidd el, akkor tényleg hajmeresztő volt! :D

    VálaszTörlés
  2. Ismerem az érzést. Nekem is megpróbáló, amikor a kibelezett, de még fejjel-lábbal rendelkező csirkét meg kell fogni, és különböző műveleteket el kell rajta végezni. És amikor a sütőtálban került, és beraktam a sütőbe, akkor érzem a megkönnyebbülést. És igen, ilyen műveletk során érzem én is, hogy az a csirke azért halt meg, hogy én jól lakjak. És én is hálás vagyok neki.

    VálaszTörlés
  3. Egyszer olvastam egy cikket arról, hogy az emberek valójában azért fűszerezik, csomagolják bundába és öntik le szószokkal a húsokat, hogy elfedjék a gyilkosságot. Elég rémes cikk volt, de némi igazság azért van benne. Én is annál kevésbé eszek meg egy húst, minél inkább hasonlít az eredeti állatra (polipok, rákok kizárva...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már értem miért vagyok képes csak csíkokra, szeletre vagy kockára vágott húst megenni/elkészíteni, ami már közelről sem hasonlít az eredetire... :D A pulyka/csirkemellet még elő tudom készíteni ha egyben van de ha egy egész csirkéről kellene levágni... na aznap vadász vacsora lenne, eszik mindenki amit talál :D

      Törlés
  4. amiket írtál, olyan távol állnak a gerincesektől, hogy nem érzek semmilyen viszolygást az elfogyasztásukkor
    a rák nagyon finom
    a polip viszont fura állagú, mintha gumi lenne, ezért azt nem kértem soha
    és finom a tengeri moszat is (japánul nori)

    VálaszTörlés