2016. június 7., kedd

Leadtam a szakdolgozatomat!


Tegnap végre leadtam munkám gyümölcsét, a kétéves CEUs képzés lezárását, a szakdolgozatomat. Az utóbbi hónapban főleg ezzel foglalkoztam, de így utólag visszagondolva már nem is emlékszem, hogy is állt össze, hogy írtam ilyen rengeteget. A kész mű kereken száz oldal lett, 35 interjún alapul, és azt hiszem, elégedett vagyok vele. Szerencsés vagyok, mert viszonylag hamar - már tavaly januárban - tudtam, hogy erről a témáról szeretnék írni, így bőven volt időm anyagot gyűjteni és kitalálni, mit is szeretnék pontosan. Nem voltak tehát igazán nagy válságok és stresszek, de azért megfeszített tempóban kellett dolgoznom az utóbbi időben, és pont határidőre készültem el. Az a helyzet, hogy miután ennyi időt töltöttem a munkámba mélyedve, szükségem van pár napra vagy hétre, hogy kicsit hátrább lépve nézzem meg, mit is alkottam, van-e értelme. De egyébként úgy sejtem, hogy van. 

A címe (Re)creating diaspora? The impact of Taglit-Birthright Israel on Hungarian participants lett. 18 Taglit résztvevővel csináltam interjút (kétszer) és ez alapján azt vizsgáltam, hogyan hat ez a tíznapos izraeli utazás a zsidó fiatalok identitására, tevékenységére, Izraellel való kapcsolatukra. Számomra a legérdekesebb a kutatás során az volt, hogy a magyarok esetében (de valószínűleg úgy általában a régióban) a zsidó identitás nagyon stigmatizált, még a fiatalok esetében is. Már rég fogalmunk sincs arról, mik is a zsidó hagyományok, mit tanít a zsidó vallás, eszik-e vagy isszák a Jom Kippurt, de azt tudjuk, hogy utálnak minket. Tudjuk, hogy egyszer meghurcolták dédszüleinket és nagyszüleinket a zsidóságuk miatt, és azt is tudjuk, hogy bőven van antiszemitizmus a mai Magyarországon is. Hát ezért csendben meghúzzuk magunkat. Nem beszélünk arról, hogy zsidók vagyunk. Csak a legközelebbi ismerősök tudják, mert jobb elkerülni a kínos helyzeteket, ki tudja, kinek tetszik, vagy nem tetszik, hogy kik voltak az őseink. Alapvetően szerintem ez nagyon szomorú és lesújtó állapot, és szerintem szuper érdekes, hogy a Taglit erre radikális hatást gyakorol. Miután az ember eltölt tíz napot Izraelben, megismeri a zsidó kultúra értékeit és az ország szépségeit, és szert tesz egy csomó zsidó barátra - nos, azután elkezdi más színben látni a dolgokat. Rájön, hogy zsidónak lenni csupa jó dolgot is jelent, a tel avivi tengerparttól a humuszon át egészen a sabatig. És elkezd gondolkodni azon, vajon miért is érezzem én szarul magam azért, mert mások szűklátókörűek? Szóval a tipikus Taglitos már egy kicsit nyitottabb. Jobban szeret zsidónak lenni, több embernek beszél róla, és nem húzza meg magát. Lehet, hogy semmit nem változtat az életében, nem lesz vallásosabb, nem kezdi el tartani az ünnepeket, nem csatlakozik semmilyen szervezethez, nem jár zsidó társaságba, de mégis, közelebb érzi magához a saját zsidóságát és Izraelt. 

Hát, ez a szakdolgozatom jó felfedezése, és nem hencegésből mondom, de szerintem ez tényleg újdonság, erről korábban még nem írtak, és ez szuper érdekes. Jövő héten meg kell védenem a munkám a két konzulensem előtt, amiatt persze még izgulok. Rendes értékelést csak utána kapok, amit nagyon várok, mert nagy szükség van rendes visszajelzésre, egyelőre fogalmam sincs, hogy mások szerint mennyire értékes, ami csináltam.


Ez a szakdolgozat kétségkívül a legnagyobb munkám eddig, sokkal többet dolgoztam vele, mint például az alapszakos szakdolgozattal két éve. Szerencse, hogy élveztem amit csináltam. Az interjúalanyaim szuper jó fejek és kedvesek voltak, és nagyon érdekes dolgokat meséltek. Így hát nagyon izgultam, hogy jól tudom-e leírni azt, amit kiderítettem, tényleg összeáll-e majd a szakdolgozat úgy, ahogy szerettem volna. Azt hiszem összeállt, így összességébe véve elégedett vagyok. Megtettem, ami tőlem tellett. Külön köszönet apunak, amiért reggel besompolyoghattam vele az irodájába, hogy együtt kinyomtassuk és bekössük az alkotást :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése