2016. szeptember 4., vasárnap

Balázs és Sári esküvője

Tegnap esküvőn voltunk Bálinttal, ezúttal az ő unokatestvére házasodott. Talán korábban már írtam arról, hogy Bálintéknál kicsit máshogy néz ki a pereputty, mint nálunk: viszonylag kevés olyan közeli családtag van, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot (és akiket ezért én is ismerek), de annál több a másod- harmad- és egyéb unokatestvér, nagybácsi, rokon, akinek a létezéséről tudnak ugyan, de elég nehezen tartják fejben őket. Egyetlen családi esemény van a Székelyék életében, amikor ez a sok ember egyesül, ez pedig az éves Családi Találkozó, ahol hagyományosan egy idősebb rokon születésnapjára gyűlik össze a nép. Tavaly októberben részesülhettem abban a megtiszteltetésben, hogy Bálint elvitt, és bemutatott a rokonságnak, és szobáról szobára, emberről emberre haladva ismerkedtem meg szépen mindenkivel, akiknek a neveit persze elég hamar el is felejtettem. Ami kicsit jobban megmaradt bennem, az a négy Sághy-fiú, Bálint másod-unokatestvérei, akik a csinosabbnál csinosabb barátnőiket is felsorakoztatták az eseményen. Nos, közülük a legidősebb, Balázs házasodott tegnap. 

Az a helyzet, hogy mjad kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor még hónapokkal ezelőtt mondta Bálint, hogy lesz ez az esküvő, és hivatalos vagyok én is. Egyrészt imádom az esküvőket, másrészt tökre meghatódtam, hogy azután az egy találkozó után emlékeztek rám és meghívtak. Végül úgy alakult, hogy se Bálint szülei, se Csaba nem tudtak eljönni az eseményre, úgyhogy Bálinttal kettesben képviseltük a Székely családot. Először a tabáni Szent Katalin katolikus templomban volt a szertartás, utána pedig az Astoria közelében, az ELTE egyik épületében volt a vacsora. (Gyanítom, hogy polgári szertartás is volt a templom előtt, ahol csak a legszűkebb család volt jelen). A templomi szertartás meglehetősen távol állt tőlem, az egész egy nagyon idegen dolognak tűnt, és kifejezetten sokszor mondott olyat a pap, amitől befeszültem, vagy mert nem értettem vele egyet, vagy mert én annyira nem akarnék ilyesmit hallani az esküvőmön... de ez, ugye, a pár választása volt. Egy fontos említésre méltó dolog: melyik példabeszédet mondta el a pap? Na melyiket? - Ez egy mókás személyes sztorim. Tekintve, hogy nem vagyok hívő, viszonylag ritkán veszek részt keresztény templomi szertartáson, de valahányszor mégis részt vettem - mise, esküvő, bármi - a pap mindig ugyanazt a példabeszédet mondta. Mindig. Komolyan. Már vagy háromszor legalább. A példabeszéd szerintem nagyon szemléletes, két emberről szól, az egyik homokra építi a házát, a másik kősziklára. A kősziklára épült ház persze szilárdan áll, a másikat viszont elmossa a vihar. A kősziklára építkező ember az, aki Krisztus tanításait követve éli az életét. Nagyon szép történet ez. De mikor tegnap a Szent Katalin templomban a pap elkezdte mondani a sztorit, azt hittem, kigurulok a padból a nevetéstől. Bálint nem tudta, mi lelt. Hát tényleg nincs más példabeszéd, amit elő lehetne húzni a kalapból? Persze így legalább gondoskodtak arról, hogy bármilyen ritkán járok is templomba, egy bibliai történetet azért biztosan jól ismerjek.

A szertartás után a templom előtt volt fotózkodás, gratulációk és csokordobás is. Utóbbihoz beálltam ugyan, de a legjobb helyeket egyértelműen a lila ruhás, lelkes koszorúslányok foglalták el, akik közül az egyik valóban meg is kaparintotta a csokrot. Nem baj, nem sietek. A szertartás után átmentünk a vacsora helyszínére. Mivel a pár a várba ment fotózkodni, bő egy óránk volt, mire megérkeztek. Nekem nagyon tetszett a helyszínválasztás. A Rákóczi útról, nem sokkal az Astoria után nyílik egy nagy kapu, ami az ELTE egyik épületébe vezet. Bent nagyon szépen, a lila különböző árnyalataiba díszítve állt a terem, kör alakú, tíz fős asztalokkal. Az asztalok közepén nagyon kedves, a természetet idéző dekoráció volt: farönkök, rajtuk különböző formájú üvegvázák lila virágokkal és zöld növényekkel. Az ülésrendet névvel ellátott kolibrik jelezték a borospoharakon, és mindenki kapott köszönőajándékot is: a fiúk szmoking, a lányok fehér ruha alakú dobozt, amiben nasi lapult. A menü a következő volt: amíg várakoztunk, voltak pogik, sütik, később előételként kaszinótojás és felvágottak, majd Ujházy tyúkhúsleves. A főételt svédasztalról válogathattuk. Én borjúpaprikást ettem sztrapacskával, de voltak egyéb husik, és vegetáriánus tésztaétel is. Minden nagyon finom volt, az egyetlen csalódást a desszert okozta, amit tiramisunak hívtak ugyan, de valójában száraz babapiskóta volt megpakolva ízetlen habbal, megszórva egy kiló kakaóval. Az ételek mellett persze rengetegféle üdítő, bor, sör, egyéb szeszes italok és koktélok is vártak minket. 

De hogy ne csak a helyszín leírásával teljen itt a hely: a fotózás után végre befutott az ifjú pár. A lagzit magát ceremóniamester vezényelte le, szerintem nagyon profin. Voltak játékok, próbatételek a párnak, filmvetítés, sok tánc. Egy alkalommal Sári és Balázs duettet énekeltek! Nagyon jól éreztem magam. Ez mókás, mert ugye nem igazán ismertem a vendégeket, de valahogy ez nem volt probléma. A Fiatal Unokatestvérek Asztalához kerültünk, ahol volt lehetőségem ismerkedni picit. Sajnos nem tudtam igazán sokat beszélni az ifjú párral, de ők is szépek és nagyon kedvesek voltak. Én szívesen roptam volna a parketten, de sajnos Bálint retteg a táncolástól, komolyan. Nagyon nehezen, de rávette magát, hogy legalább a menyasszonytánc során megforgassa az ifjú arát, aztán beálltunk egy körtáncba, és végül egy szám erejéig csak táncolt velem is, szóval azt hiszem, hálás lehetek. Valahogy gyorsan ment az idő, és tényleg nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat, mindenki örült, látszott, hogy a násznép nagyon szereti Balázst és Sárit. Valamivel éjfél után léptünk le, úgyhogy még láthattam Sárit menyecske ruhában is. Én még maradtam volna, de Bálintnak ma programja van, úgyhogy ki kellett aludnia magát. Úgy szeretem az esküvőket! Több kellene belőlük. Tök jól telt Bálinttal ez az egész nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése