2017. április 2., vasárnap

Tényleg, miért ilyen fontos a CEU?

A múlt héten a kormány méltatlanul nekitámadt Magyarország egyik legjobb egyetemének, az alma materemnek, a CEU-nak. Arra gondoltam, hogy azon túl, hogy felháborodok azon, hogy milyen aljas dolog politikai célokból vegzálni egy ilyen kitűnő intézményt, inkább írok egy bejegyzést arról, miért is más a CEU, miért is olyan jó a CEU, miért is kell kiállnunk mellette - ugyanis teljesen érthető módon ezzel sokan nincsenek tisztában.

A CEU-ról én is csak a véletlen folytán értesültem, egy ELTE-s szaktársam jelentkezett oda és mesélt róla. Őt végül nem vették fel, engem viszont érdekelni kezdett ez az egyetem, és el is mentem a nyílt napjára, ami szerelem volt első látásra. Már az aulába érve jó érzés fogja el az embert: modern, jól felszerelt épület, kellemes légkör, mindenhol fiatalok a világ minden tájáról, amint angolul cseverésznek egymással. Nem lehetett nem szeretni. Az is szuper volt, hogy itt tanulhattam igazán azt a szakot, ami az érdeklődésembe vágott - Nationalism Studies - mindezt nagyon izgalmas tantárgylistával. Jelentkeztem, és húúú, felvettek!

A tanévkezdés néhány hetében rendszeresen azt álmodtam, hogy valamilyen magas helyen vagyok, és félek a zuhanástól. Utánanéztem, az ilyen típusú álmok azt jelentik, hogy attól tartunk, olyan feladatok tornyosulnak elénk, melyeket nem tudunk megoldani. Nem csoda, hogy ezt éreztem. A CEU hatalmas kihívásokat állított elém, de egyúttal megteremtett minden feltételt ahhoz, hogy legyőzzem őket, és így kihozzam a legtöbbet magamból. A CEU elvégzése után szakmailag és emberileg is többé váltam.

Lássuk, miért is más a CEU (összehasonlítási alap a másik volt egyetemem, az ELTE):

1. Az ELTE-n 120 diákkal tanultam együtt szociológia szakon. Az óráink többsége előadás volt, ahol egy hatalmas előadóba ültünk be, és néztük a középen szónokoló tanárt. Megszólalnunk, sőt, többnyire megjelennünk sem volt szükséges a tanév során. Ezzel szemben a CEU-n a teljes évfolyamon 30-an voltunk, az egyes órákon 10-20-an. Szinte mindig körben ültünk, és a tanárnak nem az volt a dolga, hogy előadást tartson, hanem hogy elővezessen egy témát, kérdéseket tegyen fel, kérdezésre bátorítson minket, és beszélgetést kezdeményezzen. A CEU-n a véleményemet kérdezték, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyáltalán kialakuljon a véleményem.

2. Az ELTE-n vizsgaidőszakjaink voltak, ami úgy nézett ki, hogy ha valaki akarta, akkor egész évben nem kellett csinálnia semmit, órákra sem kellett bejárnia, elég volt, ha az utolsó pillanatban elkéri valakitől a jegyzeteket, megjelenik a vizsgán, és ott minimálisan megerőlteti magát. Nem akarom kisebbíteni senki teljesítményét, kihívás volt 8-9 tárgyból vizsgázni néhány hét alatt, de a tananyag nagy részét másnapra már elfelejtettük. És akkor ennyi volt. A CEU-n ezzel szemben (az én szakomon) nincs vizsgaidőszak, viszont egész évben teljesíteni kell. Az órákon meg kell jelenni, ez alapvetés. Az órákra készülni kell - ez is. Aktívnak kell lennünk, nem lehet a hátsó sorban lapulni, a tanárok értékelik a jó kérdéseket és észrevételeket. Minden tárgyból legalább egyszer prezentálni kell, ami javítja az előadói képességeinket. És minden tárgyból beadandókat kell írnunk, ami segíti a kutatási készségeket, az értő olvasást, az íráskészséget, a kritikus gondolkodást. A CEU-s eredményeim egy egész év megfeszített munkájának eredményei, és nem két, kétségbeesetten áttanult éjszakáé.

3. A CEU minden létező infrastrukturális feltételt megteremt ahhoz, hogy a tanárok és a diákok a legtöbbet hozhassák ki magukból. Kezdjük a tökéletesen működő internettel, aminek alapvetésnek kéne lennie, mégis sok helyen nem az. Laptopok és projektorok minden teremben. Laptop area a dolgozni vágyóknak. Kanapé és babzsákok a pihenni vágyóknak. Könyvtár, ó igen, hatalmas és csodálatosan felszerelt könyvtár, csodálatos nyitva tartási idővel. Imaterem, ahová elvonulhatsz, bármilyen vallás követője vagy is. És én még a régi épületben tanultam - az új aztán tényleg lehengerli az embert. A csodálatos tetőterasz a pont az i-n. 

4. Az ELTE-n csak magyar diákok vettek körül, ami nem baj, de micsoda különbség, ha az ember nemzetközi környezetbe kerül! Mennyire kitágul a világ, ha egy témát nem csupán magyar szemszögből vizsgálunk meg, hanem megtudom, hogyan alakult a kérdés Grúziában, Horvátországban vagy Kanadában! Mennyire más globálisan gondolkodni! És milyen jó, hogy minderre számos program épül úgy, hogy szinte nem is léphettem be az épületbe anélkül, hogy ne találkozzak egy új kezdeményezéssel, kiállítással vagy jótékonysági felhívással: Roma fotókiállítás, mexikói halottak napi esemény, felhívás a menstruáló nők helyzetére, adománygyűjtés a menekülteknek. A sokszínűség a CEU-n valóban érték, amit nap mint nap ápolunk. 

5. Az ELTE-n esélyem sem volt, hogy jól ismerjem a tanáraimat, és nekik sem volt esélyük arra, hogy ismerjenek engem. A CEU-n a kis évfolyamlétszámnak és a szemináriumi óráknak köszönhetően mindig tudtam, mit várhatok egy tanártól, és miben tud nekem segíteni. A tanáraink személyesen ismertek minket, a kutatási témáinkat, az érdeklődésünket, a kérdéseinket. Milyen sokat számított nekem, hogy egy beadandó után egy tanárom arra bátorított, hogy írjak a témából szakdolgozatot! Vagy hogy publikáljam az eredményeimet! Milyen jó volt, hogy a szakdolgozati konzulensem valóban elolvasta a munkámat és hasznos tanácsokat adott, és bármikor kereshettem, ha valami kérdésem adódott! És milyen jó volt, hogy a CEU elhívta a szakterületem egyik legkiemelkedőbb kutatóját, Rogers Brubakert, aki egy face-to-face session alkalmával személyesen kommentálta a szakdolgozati terveimet! 

Amikor arról beszélünk, hogy a CEU Magyarország egyik legjobb egyeteme, az nem csak egy humbug, de ezt nem fogja tudni az, aki még sosem látott ilyet. Aki még sosem látott mást, csak az átlag magyar felsőoktatást (nem is beszélve arról, aki még felsőoktatást sem látott). Az ilyen intézmények, mint a CEU, tényleg hatalmasat tudnak adni - és akkor még nem is beszéltem az anyagiakról, arról, mennyire segített nekem és sokaknak is az ösztöndíj, és milyen jó, hogy az évfolyamtársaim támogatást kaptak külföldi szakdolgozati kutatásaikhoz. Milyen jó, hogy a CEU végzett hallgatójaként továbbra is kapcsolódom az intézményhez, és részt vehetek kutatási munkákban. Milyen jó, hogy mikor a CEU-ra megyek, úgy érzem, otthon vagyok. 

Ne hagyjuk ezt elveszni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése