2017. október 19., csütörtök

Egy év szingliség

Eljött és el is múlt szingliségem egyéves fordulója. Nem feledkeztem meg róla, de már az is figyelemreméltó, hogy nem éreztem szükségét, hogy még aznap (okt. 13. - péntek) megemlékezzem róla. 

Sőt, most sem vagyok benne egészen biztos, hogy mit írjak. Az van, hogy Bálintot az utóbbi egy évben csak egyszer láttam, ami egy nagyon fontos és jól sikerült találkozás volt. De minthogy bőségesen teltek el hónapok, természetes, hogy már nincs a mindennapi életemben, és sikerült tőle eltávolodnom. Ezzel együtt viszont minden nap gondolok rá (nem úgy, hogy rajta merengek, csak épphogy eszembe jut itt-ott) és az eltelt idő ellenére nagyon közel érzem magamhoz. Szóval ez egy kettős dolog.

És az is kettős, hogy hogyan érzek vele kapcsolatban. Továbbra is úgy érzem, hogy nagyon szeretem, de ez az érzés a távolságnak köszönhetően "parkolópályára" került, és szerelemre már amúgy sem hasonlít.

Szóval az van, hogy nem vagyok túl rajta, de közben mégis. Nemrégiben egészen határozott büszkeség fogott el, és gondolatban vállon veregettem magam, amiért tök jól kezeltem ezt az egészet. Valahogy nagyon rutinosan, tudatosan. Igen, nagyon szar volt, igen, néha még most is nehéz, de még a legnehezebb pillanatokban is volt egy előre törekvés, egy motiváltság a továbblépésre.

Most már igazából az van, hogy tökre megszoktam egyedül, jól vagyok, és nem is tudom elképzelni, hogy megint kapcsolatban legyek. Ezzel együtt persze néha nagyon magányosnak érzem magam, és jó lenne, ha lenne valakim. Néha pedig, amikor jó az idő, és minden jól alakul, és valahogy olyan könnyűnek érzem magam, akkor hirtelen öröm fog el, hogy nahát, még pár év, és megint találok valakit, és az milyen fantasztikus lesz. És ezt úgy lehet várni, mint a karácsonyt - türelmetlenség nélkül, tiszta örömmel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése