:$

Ma vagyunk Bálinttal 1,5 évesek. Ennek okán úgy gondoltam, hogy a blogomon is kilelkendezem magam, és nyilvánosság elé tárom azt, ami már jó ideje motoszkál bennem, csak eddig szégyenlős voltam, és nem reklámoztam, nevezetesen, hogy szerelmes vagyok, és nagyon boldog, és juhúú. :$

Félévi összefoglaló

A tanév során nem sok tájékoztatást adtam arról, hogyan is haladnak a tanulmányaim. Körülbelül november közepétől elkezdtem a beadandókkal foglalkozni, de nem írtam róluk egy kukkot se. Úgyhogy most íme.

Tehát, ahogy már korábban is említettem, a CEU-n nem vizsgák vannak, hanem az év végi jegyünket (amik betűk) órai aktivitásra, prezentációkra és beadandókra kapjuk. Minden tárgyból van egy "final paper", egy olyan 2500-3500 szavas beadandó, ami teljesen ránk van bízva, csak valahogy kapcsolódjon az órához. Általában az a nagy nehézség, hogy az ember kitalálja a témát, ami értelmes és eredeti. Utána el kell hozzá olvasni egy csomó olvasmányt, és ha ez megvan, a megírás már nem is akkora dolog. Az őszi félévben négy beadandót írtam:

1. Sociology of Prejudice - Understanding the Methods of Social Research

Ez egy nagy kedvenc órám volt, Váradi Luca tartotta, aki annó még a szakdolgozatom megírásához is ötleteket adott. A végső beadandót arról írtam, hogyan mutatják be a kisebbségeket az erkölcstan könyvek. Az erkölcstan új tantárgy, és persze televolt a sajtó azzal, hogy milyen marhaságokat tanítanak az órán, úgyhogy gondoltam, majd jól szétszedem a tankönyveket. Ehhez képest kellemesen csalódtam. Az 5-6 osztályosoknak szóló könyveket elemeztem ki, amiket úgy szereztem meg, hogy bementem tankönyvboltba és lefotózgattam a releváns oldalakat. Tudom, ez nem túl szakszerű, de egészen jól bevált a módszer. Amin meglepődtem, hogy a kisebbségek témája nagyon nagy figyelmet kapott az új tantárgyban, és általában pozitívan: az elfogadást, együttműködést, toleranciát hangsúlyozzák játékokkal, beszélgetésekkel, olvasmányokkal. Szó esik nemzeti és vallási kisebbségekről és a fogyatékkal előkről is. Tényleg egy pozitív csalódás volt ez egész, csak egy nagyon rossz tankönyvet találtam, azt, amelyiket a sajtó is szétszedte. A beadandó végül nagyon hosszúra sikerült, ugyanis egyszerűen nem számítottam arra, hogy ennyi anyagom gyülemlik fel. Ahhoz képest szerintem egészen jól megírtam, kíváncsi vagyok, mi lesz az eredménye. 

2. Nationalism and Political Theory

Ez egy olyan óra volt, amit felvettem, mert az elején nem tűnt olyan vészesnek, aztán menet közben rájöttem, hogy de, sajnos az. De nem baj, mert ez egy core course, jövőre valószínűleg amúgy is felvettem volna. Ezen az órán sokan voltunk, és a többség nálam idősebb, '1-year student' vagy '2-year-second-year' student volt. Így hát meg voltam szeppenve, és mivel a tanár amúgy sem bátorította a diákok hozzászólásait, végig csendben voltam. Általában figyelni sem tudtam, egy idő után kötelező olvasmányokkal és facebookozással töltöttem az időt, úgyhogy sajnos nem tudom, mi történt az órán. Pedig a tanár nem volt rossz előadó, egyszerűen csak semmi közöm nem volt ahhoz, amiről beszélt. Nagyon sokat tud a világról meg mindenről, és folyton hozta a példákat: hogy például Nigériában ez így van, meg az Indiai helyzet így-úgy... A stréberebb diákok néha feltettek neki kérdéseket, hogy "és vajon igaz ez a szerb helyzetre is?" és azonnal válaszolt, hogy "hmm, igen, az egy kicsit más eset, mert..." - csupa olyasmi, amiről gőzöm sincs. Persze az óra lehetőség lett volna, hogy tanuljak, de nem így történt. Egy darabig nagyon izgultam a prezentációm miatt is, aztán végül az is jól sikerült. A beadandó nem volt egyszerű, témát kellett találjak... Végül úgy döntöttem, hogy a magyar helyzetről írok, mert azt legalább valamennyire ismerem. A magyarországi demokrácia helyzetét értékeltem néhány klasszikus, az órán tanult szerző elmélete alapján. Nagyon kíváncsi vagyok, mit szól ehhez a tanár, mert őszintén szólva gőzöm sincs, jól sikerült-e...

3. Introduction to the Study of Nationalism

Ahogy a címéből is látszik, ez egy bevezető óra, ahol nacionalizmus-elméletekkel foglalkoztunk. Körülbelül a félév feléig minden órán azt hallgattuk, hogy "ezt a szerzőt már rég túlhaladtuk, eszetekbe se jusson az ő gondolataira építeni bármit is, de azért fontos tisztában lenni vele..." Az év végi beadandó témája tulajdonképpen bármi lehetett. Ez volt a lehetőség arra, hogy tényleg arról írjunk, ami érdekel, amiből esetleg majd szakdolgozatot írni is szeretnénk. Azért két hónap mesterképzés után nem volt könnyű kitalálni, mit is szeretnék igazán, de szerencsém volt. Egy ideje már motoszkált bennem a Tagit, az, hogy vajon mitől tud olyan erős hatást gyakorolni a résztvevőkre. Ahogy elkezdtem keresgélni, kiderült, hogy a témának óriási szakirodalma van - diaszpóra, zsidó diaszpóra, birthright tourism, Taglit... Viszonylag friss téma, sok elérhető anyaggal, amik azonban szinte mint Észak-Amerikára fókuszálnak, így nekem a terep a magyarok vizsgálatára még teljesen szabad maradt. Jó bevállalós voltam, ugyanis kieszeltem, hogy interjúkat készítek. Soha korábban nem készítettem még interjút, de ahhoz képest egészen jól helytálltam. 6 olyan fiatallal készítettem interjút, akik részt vettek a Tagliton. Az érdekelt, hogyan élték meg az utat, hogy hatott rájuk. Nagyon jó élmény volt, mert kedvesek és nyitottak voltak, és rájuk találni sem volt nehéz. Az interjúkat telefonnal vettem fel, ami teljesen jól működött, az egyetlen nehézség a leiratozás - ebben Bálint egy kicsit besegített, de az ő fürge, gépíró ujjai sem tudtak valami gyorsan haladni a hanganyagokkal. 

A témámnak egyébként nagy sikere lett. Én is éreztem, hogy jól összeállt, van konrkét terv, fókusz, ötlet, és alap, amire építhetek. A prezentációm annyira jól sikerült, hogy utána a szünetben külön gratuláltak az osztálytársaim. Szabolcs elkezdett célozgatni, nem írnám-e ebből a szakdolgozatomat. Akkor még inkább afelé hajlottam, hogy nem, de mikor újra elővettem a témát, hogy megírjam, már meggyőzőbbnek tűnt az ötlete. Az a helyzet, hogy most, a többi beadandó írása során döbbentem csak rá arra, hogy valójában ritka az, hogy az ember talál egy témát, ami értelmes, koherens, van már irodalma, de azért újat is ad a világnak... A Taglitos téma során ez mind összejött. Élveztem írni, érdekes volt, izgalmas, úgyhogy igen, még az is előfordulhat, hogy ebből írok szakdolgozatot!

4. Citizenship Regimes in Europe - Norms and Practices

Ez az óra is kicsit szerencsétlenül jött ki. Azért vettem fel, mert úgy éreztem, hogy jó lenne többet tudni erről a témáról bővebben, de aztán ugyanabba a hibába estem, mint a Political Theory-nál, hogy inkompetensnek éreztem magam, nem értettem, mindenki más okosabb volt, unatkoztam. Az év végi beadandó esetében egész hamar kitaláltam, hogy Izraelről szeretnék írni (igen, tudom, hogy az nem Európa, de ez nem volt gond) csak a konkrét fókusz nem volt meg. Alapvetően érdekesnek találtam azt, hogy az izraeli bevándorlási szabályozás és az aliyah intézménye hogy járul hozzá ahhoz, hogy Izrael hogyan definiálja magát, mint nemzet. Csakhogy hamar kiderült, hogy ez az ötlet - amit én találtam ki és tök menő - korántsem új, és vagy százan megírták már előttem húsz éve. Úgyhogy valami hasonló ötletet kerestem, ami kapcsolódik... Végül néhány nemrég történt esetről írtam, amikor az ortodox rabbik vitatták valaki zsidóságát, és akkor erről a hercehurcáról, az okairól meg a lehetséges következményeiről. Ez érdekes téma, de maga a beadandó nem lett valami nagy szám.

Még egy tárgyból sem kaptam semmilyen visszajelzést, úgyhogy várok. Kíváncsi vagyok. A Prejudice és az Introduction órák jól mentek, a másik kettő kevésbé. Ezeken a tárgyakon kívül volt Academic Writing órám (itt órai teljesítményt meg rövidebb irományokat értékeltek) meg SPSS (csak 6 alkalom volt, uuuncsi, de a beadandóm - elég rövid elemzés volt - jól sikerült). Ezen kívül jártam arab órákra, amiről sajnos bebizonyosodott, hogy nem sokat ér, ha nem tudok rá felkészülni. Márpedig nem tudtam, mert a többi óra minden időmet elvette. Sosem tudtam szavakat tanulni, és a lelkesedésem is alábbhagyott. De azért felveszem a következő félévben is, hátha...

A beadandókon későn kezdtem dolgozni, és eléggé feltorlódtak. December 12-én véget ért a tanítás, és csak két napja, január 12-én kezdődött újra; egy hónap volt közte, és mégis, én alig pihentem igazán. Oké, ott volt az az igazán klassz síelés, és a karácsony is nyugodtan telt. De azért végig tanultam, írtam: az első beadandóm határideje december 20 volt, aztán 31, majd január 5 és 12. Amint leadtam egyet, belekezdtem a másikba. Az utolsót épp most adtam le, hogy elkezdődött a tanév. Nem tudom, mennyire tudtam volna ügyesebben szervezni az időmet, mert az egész félév során azt éreztem, hogy folyton tanulok. De azért valamennyire előrébb lehetett volna venni a beadandókon való gondolkodást, írást. Persze mivel ez csak az első félév, fogalmam sem volt semmiről. De megfogadtam, hogy most, a winter term esetében ügyesebb leszek! Már csak azért is, mert itt nem lesz egy hónapos szünetünk beadandó írásra a végén. :D

Új év!

Már nagyban benne vagyunk 2015-ben, úgyhogy gondoltam, blogolok egyet arról, hogyan is telt a szilveszterem. Ahogyan már említettem, ahogyan sokaknak, a szilveszter nekem is inkább nyűg, mint örömforrás, és az utóbbi ünneplések nem is sikerültek valami jól. Így hát idén elhatároztam, hogy nem hagyom magam kényszeríteni, és azt fogom csinálni, amit igazán szeretnék! Persze nem olyan könnyű rájönni, hogy mit is szeretnék igazán. A probléma ott kezdődik, hogy alapvetően nem vagyok otthonülő típus, csak sosem akad olyan társaság, ahova szívesen csatlakoznék. Bálint a rengeteg barátjával házibulit tervezett; Gábor goabuliba hívott; a családom a Symába ment Andrisékkal és egyéb Symás kollegákkal ünnepelni. Valahogy úgy éreztem, egyikhez sem tudnék jó szívvel csatlakozni, de bármennyire szeretem is a nyugit és a magányt, otthon lenni egyedül szilveszterkor sem valami jó móka. Tépelődtem, rágódtam, dilemmáztam, de úgy döntöttem, végül mégis otthon maradok. Szerencsére így is nagyon jól sikerült az este! Bálint még viszonylag korán felugrott és nálunk tölött egy órát, hogy azért mégis megpuszilgasson. Utána elment, és hamarosan lelépett a családom is. Egyedül voltam egészen fél 11-ig, de jól éreztem magam, pihentem és végre kiolvastam egy könyvet. Fél 11-kor feljött hozzám Gábor, Gergő és Nándi, akiknek kapóra jött, hogy nálam tanyázhatnak és alapozhatnak, mielőtt elmennének az éjszakai goapartijukba. Én nem bántam, mert jól éreztük magunkat, hülyültünk, dumáltunk, éjfélkor koccintottunk. Később Andi is felugrott köszönni. Az egész társaság lelépett fél kettő körül, amikor kicsit elveszettnek érezte magam, hogy vajon mitévő is legyek én most egyedül itt hajnalban, pár pohár pezsgő után. Elpakoltam, és nem sokkal később hívott anyu, hogy indulnak is haza. Így hát nekik is tudtam köszönni, boldog új évet kívánni, de nem maradtam fent sokáig, körülbelül kettőkor el is vackolódtam az ágyamba.

Őszintén szólva ez az új év tök király volt így. Nekem tökéletesen megfelelt, láttam embereket, de mégis nyugis volt. Igyekszem beletörődni, hogy már tényleg 2015 van. Egyelőre ott folytatom, ahol abbahagytam az évet: beadandó írással. Viszont hamarosan végzek, kicsit fellélegezhetek, és be is számolok mindenről!

My year 2014

Következzen a már megszokott évértékelés! Nagyon klassz év volt, de sajnos idén nem voltam jó blogoló, a bejegyzéseim száma a százat sem éri el. Viszont ez az ötödik blogolással eltöltött évem! Úgyhogy azért remélem, nem vesztettem el minden olvasómat, és örömmel fogadjátok, ha néha mégis tollat billentyűzetet ragadok.

Január első napját Bálinttal Juli szilveszteri bulijában ünnepeltük, amit nem élveztem túlzottan, el is határoztam, hogy idén valami olyat csinálok, amit tényleg szeretnék. Egy kis időre ideutaztak Szahar nagyszülei, és egy nagy családi ebédet csaptunk a da Mario olasz étteremben a tiszteletükre. Alapvetően stresszes volt ez a hónap, vizsgáim voltak amiket a hátam közepére kívántam, de szerencsére minden sikerült, a gyakorlati szigorlat is, és Kriszta segítségével beadtam a jelentkezésemet a CEU-ra. Elkezdtem dolgozni a Bálnában hostessként, sőt, két héten keresztül minden reggel iskolák előtt szórólapoztam, ezen kívül elkezdtem kijárni Beához is mappákat rendezgetni. Bálintnak megkezdődött a síszezon, így belekóstoltunk, milyen is huzamosabb ideig távol lenni egymástól.

Februárban nem sok időt tölthettem pihenéssel, ugyanis le kellett adjam a jelentkezésemet a mesterképzésekre, és elkezdtem írni a szakdolgozatomat is. Felvettem a kapcsolatot négy civil szervezettel, és elkezdtem járni az iskolai érzékenyítő programjaikra. A Valentin napot Dollal, Barnival és Shizuval, vagyis az elvált nőkkel töltöttem, egészen ehető vacsorát hoztunk össze közösen. Volt egy szóbeli interjúm a CEU-n, ahol persze mondtam marhaságokat, de összességében egész jól sikerült.

Március táján már egyre kétségbeesettebben írtam a szakdolgozatomat. Bálinttal túlestünk az első közös mozizáson, igaz, mivel a Wall Street farkasát néztük, nem volt olyan nagy élmény. Andrisék társaságával elmentünk egy családi síelésre Zell am See-be. Hirtelen ötlettől vezérelve részt vettem a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kétnapos vitatréningjén, ami szórakoztatónak és hasznosnak bizonyult.

Április hatodikán éltem állampolgári jogommal és életemben először szavaztam országgyűlési választásokon. Egyik este Encsivel kibumliztunk Szigetszentmiklósra, hogy megnézzük, hogyan versenyzik Lau. Eszteréknél volt közös éneklés, felkészülés a Pészachra, majd persze élesben is megmutathattuk, mit tudunk, az ünnepen. Sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, utána pedig tavaszi szünet következett, amikor meglátogatott minket Orsi! Jó volt végre időt tölteni együtt, többször is megnéztük például az új tévénken a Jégvarázst. Bálintnak szülinapja volt, és még a családi ünneplésre is meghívtak. Megtudtam, hogy felvettek a CEU-ra.

Májusban sor került az éves geocaching teljesítménytúrára, amire idén Bálint is velünk tartott. Megünnepeltük a szülinapomat Bálinttal, a családdal és barátokkal is a sütőn. Dolgoztam a Symában a Legjobb Otthon kiállításon. Bálinttal megnéztük a Firefly sorozatot. Szavaztam az Európa Parlamenti választásokon. Letudtam az utolsó vizsgaidőszakomat az ELTÉ-n, többek között egy szerencsétlenül sikerült elméleti szigorlattal. Ezután egy közel egyhónapos pihenés következett, amit egy grazi úttal indítottam – három napot töltöttem el Hannah-nál és Mathiasnál.

Júniusban kicsit lazíthattam végre. Töltöttünk egy hétvégét Angyalin, ahová a Barukh családot is meghívtuk. Bálinttal X-men maratont tartottunk. Töltöttem egy napot az MTK evezős telepén, és én is kipróbáltam, milyen hajóba szállni. Beköszöntött a nyár, Bálinttal egy hétvégére leugrottunk Balatonszemesre a Nándi-lakba. Azért egy nagyobb megmérettetés még hátra volt: a záróvizsga. Szerencsére sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat.

Júliusban megvolt a diplomaosztóm, ami miatt valamiért nagyon izgultam, de túlestem rajta, délután pedig családozás helyett inkább a Budapest Pride örömeit választottam. Anyuval és apuval ellátogathattunk a Lovas utcába, a nő, aki megvette a lakásunkat, meghívott, hogy nézzünk körül nála egy délután. Bálinttal elmentünk a Csenge által szervezett Mátrabeatzre, a fergeteges négynapos bulira a természet lágy ölén. Ekkor derült ki, hogy a tervezett izraeli nyaralásunk a háborús helyzet miatt módosul, emiatt szomorú is voltam. De így legalább Bálinttal tölthettem július 13-át, az évfordulónkat. Végül július 20-28 között nyaraltunk Izraelben, és a feszült helyzet ellenére igenis klasszul sikerült az egész: jó volt látni Orsit és más rokonokat, süttetni a hasunkat, tengerben fürödni, turistáskodni kicsit. Míg mi Izraelben nyaraltunk, Bálint több mint két hetes balkáni körutazást tett a barátaival, azt hiszem ez is fontos volt a kapcsolatunk szempontjából, hogy ennyit távol voltunk, de sokat írtunk egymásnak, sőt, képeslapot is küldött nekem.

Augusztus elejét buzgó tanulmányírással töltöttem, eleget téve a Republikon Intézet felkérésének, utána pedig tíz napot töltöttem Rábcakapin a varázslatos táborban! Nagyszerűen sikerült az egész, „varázslatos” volt, mint mindig. J A tábor után egy napra kinéztem a Sziget Fesztiválra, egészen tetszett is, a legjobb a Crystal Fighters koncert volt, amin együtt buliztunk Bálinttal. Eszterrel elmentem esküvői ruhákat válogatni, hiszen idén Gézu megkérte a kezét. A hónap végét Angyalin töltöttem, először a családdal, megünnepelve Andris és Mimi szülinapját, utána pedig Bálinttal, akivel ez volt ez első közös, „édeskettes” nyaralásunk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Szeptember elején még pihentem egy kicsit, voltam például székesfehérvári BK-talin és balatoni vitorlázáson apu volt kollegájával, de utána végre elkezdődött a CEU! Minden nagyon új volt, a hely, az emberek, a tárgyak, de mindent megtettek, hogy kiismerjük magunkat és beilleszkedjünk, és hamar beindult a komoly munka. Beletelt egy időbe, mire megtaláltam a helyem, de végül elkapott a sodrás, megtetszett az új egyetem, és belevetettem magam a tanulásba. Megnéztem moziban Az emlékek őrét a BK-sokkal. Bálinttal elmentünk az ARC kiállításra, és szupi romantikus volt ez egész. Megünnepeltük a Rosh Hashana-t a Barukh családdal.

Októberben megsűrűsödtek a teendőim, és sajnos erősen visszaestem a blogolással. Csak úgy, mint tavaly, kimentem Bálinttal a Nagykovácsi Síiskola nyílt napjára. Szavaztam az önkormányzati választásokon. A hónap második felében hazautazott Orsi, és egy nagyszerű hetet töltöttünk együtt családi ebéddel, cirkuszlátogatással, színházzal és reggelizéssel a Dzsemben. Borcsa szervezett egy töki pompos estet a natisoknak, ahova Bálintot is elvittem. Végre játszottam Pandemicet. Részt vettem az internetadó elleni tüntetésen, ami hatalmasra nőtte ki magát, és ezért fantasztikus élmény volt. Bálinttal megnéztük a Semmit a Bábszínházban.

November elsején elutaztunk Balkányba nagyapa sírjához. Leadtam az első beadandómat, egy book review-t, ami jól is sikerült. Megjelent életem első publikációja. Nagy családi lakomával megünnepeltük Magdolnagyi szülinapját. Elkezdtem dolgozni az első term paper-ön, és interjúkat készítettem volt Taglitosokkal. Megünnepeltük anyu és Pista bácsi szülinapját. 

Decemberben már eléggé stresszeltem a beadandók és határidők miatt, sokat írtam, tanultam. A névnapomra kaptam Bálinttól egy nagyon szép sárga liliomcsokrot. Jött hozzánk a Mikulás. Töltöttem egy klassz hetet Olaszországban, ahol Bálinttal és a családjával síeltem. Az ünnepek alatt kicsit nyugisabbra vettem a figurát, pihentem, családoztam, ajándékoztam, nagyon jól telt minden. Azért a beadandó írással nem álltam le.

Összességébe véve nagyon szuperül telt ez az év. Tavaly írtam is arról, hogy úgy sejtem, jó év lesz ez. Hát tényleg az volt. Érdekes, hogy nagyon gyorsan elrepült. Tényleg, igazán, meglepően gyorsan. Nem tudom, ti éreztek-e ilyet, de talán azzal tudom érzékeltetni, hogy mikor az ember új évet kezd, az évszám is nagyon frissnek, újnak hat – gondot okoz leírni, nem elrontani, és mindig meglepődünk, hogy nahát, már ebben az évben járunk! Aztán ahogy telnek a hónapok, az évszámot megszokjuk, elkopik, sőt, év végére „réginek” is tűnik, és már kezdenénk is bele az újabba. Nos, nálam ezúttal ez nem így történt. 2014 még mindig nagyon „új” évnek tűnik, el sem hiszem, hogy vége, és semmi kedvem elereszteni. Bele sem tudok gondolni, hogy 2015 következik. Ez valahogy elképesztően furcsa, nincs kedvem hozzá, túl korainak érzem. Butaság, nem?

Azt hiszem, azért telt el ilyen gyorsan ez az év, mert nagyon sok minden történt. Így ezt a blogbejegyzést írva egészen furcsa, hogy tavaszig még az ELTE hallgatója voltam, szakdolgozatírással bajlódtam, majd lediplomáztam. Most már a fejem teljesen a CEU-val van tele, amit nagyon szeretek, úgy érzem, jó helyen vagyok, viszont rengeteg munka és stressz. Meg is fogadtam, hogy jövőre okosabban szervezem a feladataimat és nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, de tartok tőle, hogy mire igazán ráérzek, mit hogyan is kéne intézni, lediplomázom.

Szintén meglepő, hogy Orsi már több, mint egy éve Izraelben él! A távollétéhez hozzászokott a család, de persze nagyon hiányzik nekünk. Sokat skypeolunk, írunk egymásnak, és ha összejön, nagyon örülünk a találkozásoknak. Orsi jól érzi magát kint, tanul, nagyon szorgalmas és ügyes, és ha találkoznak, Szaharral is nagyon boldogok.

Bálinttal is nagyon jó minden – tulajdonképpen azóta, hogy hazajött Balkán Tripről és volt egy közös nyaralásunk, mintha valami megváltozott volna, minden sokkal jobb. A CEU miatt kevesebbet találkozunk, de ez sem túl nagy gond – nagyon jól érezzük magunkat együtt és nagyon szeretjük egymást. Tulajdonképpen pár napja befurakodott a gondolataim közé, hogy azért vagyunk meg olyan jól, mert a CEU miatt nem járok el vele társaságba, hanem amikor találkozunk, azt mindig nyugodtan, kettesben töltjük. Bálint szerint ez hülyeség, de én nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az egész csak ennek köszönhető, ami azért egy kicsit szomorú. De azért minden rendben, jól sikerült a közös síelésünk is, és remélem, gond nélkül telik el az az időszak is, amikor sokat oktat külföldön.

37 könyvet olvastam el idén, ami abszolút rekord. Legjobb olvasmányaim (minddel találkozhattok a Könyvespolc fül mögött!): Abigél, Az univerzum és Alex Woods, A könyvtolvaj, Luke és Jon, A holdat az égről, Semmi, Rubinvörös-Zafírkék-Smaragdzöld. Jó lenne tartani azt a tendenciát, hogy évről évre több könyvet olvasok el, de attól félek, jövőre ez nagyon nem fog összejönni. Az utóbbi hónapokban alig volt időm olvasni, és tartok tőle, hogy ez így marad. :( Azért majd igyekszem! ^^

Egy kicsit nyűgös vagyok mostanában, az a helyzet, hogy nincs sok kedvem az új évhez. 2014 tényleg klasszul sikerült, és nem szeretném elengedni. Némi gyanakvással tekintek 2015-re. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne jó, mégis így érzem. Tulajdonképpen nem várok tőle semmit, csak hogy minden maradjon úgy, mint ahogy most van: sikeresen haladjak a tanulással és maradjon minden ilyen jó Bálinttal. Egyéb komolyabb terveim és kívánságaim nincsenek is!

Boldog új évet minden minden blogolvasómnak! :)

Karácsonyozás

Végre eljött és el is múlt a karácsony, amelyet idén valahogy hónapok óta repesve vártam, viszont mikor végre megérkezett, nem egészen tudtam, hogyan is álljak hozzá. Azt hiszem ez főleg ezeknek a fránya beadandóknak köszönhető - egyszerűen nem szerveztem elég jól az időmet, és az egyhónapos szünetben is kénytelen vagyok beadandókon dolgozni, úgyhogy egyrészt stresszelek, másrészt szeretnék pihenni, és örülök az ünnepeknek. Azért nem töltöttem magolással napokat a fa alatt, és jól telt a karácsonyunk idén is. Már előre kitakarítottam a szobát és beszereztem az ajándékokat, de azért 24-én is volt mit tenni-venni, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy eljött az este, és még sminkelni se volt elég időm. Jó volt az ajándékozás, nagyon örülök, hogy idén több ajándékom is nagy sikert aratott: Petra csak úgy falja a Narnia krónikáit, anyu is nagyon lelkesedett a formálható design nyakláncáért, apuval pedig tegnap elmentek és megnézték moziban a Csillagok között című sci-fit, amire már régóta fájt a foguk, úgyhogy vettem nekik jegyet rá.

Én is klassz dolgokat kaptam. Ugyan egy hónappal ezelőtt már beszereztünk egy komplett sífelszerelést, azért várt rám a fa alatt két felső, színházjegy, Dixit-kártyák és egy könyv a tanulnivalóimhoz, illetve egy tesógyűrű Petrától. Ha ez nem lenne elég, kapott a család mindenféle tévés játékokat meg konzolokat, amit nem is tudom, hogy hívnak, de nagyon mókás vele játszani. :)

Az ajándékozás után elfogyasztottuk anyu idei mennyei vacsoráját: citromlevest, utána pedig narancsos kacsát hercegnő burgonyával, az egészet pedig természetesen bejglik és gyümölcs koronázta meg. Vacsi után megnéztük a Jégvarázst, felhívtuk a nagyikat, skypeoltunk Orsival, aztán én el is tettem magam másnapra - valamiért jól kifárasztott ez a nap. :)

25-én délután Zsuzsa nagyinál ünnepeltünk, volt zenehallgatás, ajándékozás, virslievés. 26-án pedig Magdolnagyihoz mentünk, aki kivételesen ebédre hívott minket, és maga készített nekünk halászlét és túrós csuszát, pedig nem is szeret főzni. 

Vége is van az ünnepeknek, de azért még nagyon nyugis, békés hangulatban vagyok. Tegnap leesett az első hó, Bálint is jött hozzánk ebédelni és játszani. Vele majd csak később ajándékozunk, mert úgy tűnik, a Télapó elkavarta a csomagomat :) 

Síelés!

Múlt héten síelni voltam Bálintékkal! Nagyon jól sikerült az egész, de sajnos hamar eltelt. Két nappal a tanév vége után indultunk. 12-én ért véget a tanítás a CEU-n, őszintén szólva teljesen el vagyok képedve, milyen hirtelen véget is ért ez az első félév. Ennek megfelelően persze rengeteg dolgom volt, prezentációk és beadandók, úgyhogy próbáltam úgy időzíteni a dolgokat, hogy nagyjából síelés előtt végezzek - több kevesebb sikerrel. Majd szentelek egy külön bejegyzést a sulinak, most azonban a síelés a téma!

Szóval vasárnap indultunk, Bálint szüleivel és Csaba barátnőjével, Pirivel autóztunk Olaszországba, Val di Fiemmébe. Ez az a hely, ahová Székelyék már ezer éve visszajárnak. Nem csodálom, tényleg jó a szállás és a síterep is, bár sajnos annyira enyhe most az idő, hogy csak kevés hó volt. A völgyben egyáltalán nem havazott, és a sípályák közül is csak néhányat nyitottak meg, de azért elég volt, lehetett síelni.

Kicsit máshogy alakultak a dolgok, mint Bálint és én előzőleg sejtettük. Valamiért én úgy gondoltam, hogy csak családi síelésről van szó, de hatalmas társaság gyűlt össze Székelyék régi barátaiból, úgyhogy sokan voltunk, ráadásul az emberek többsége kért síoktatást. Ez azt jelentette, hogy Csaba és Bálint dolgoztak napközben, pedig Bálint is arra számított, hogy a szezonban egyszer, ezen a héten, szabadon síelhet. Nem is örült neki, és persze én is kicsit megszeppentem, hogy mi lesz így velem. Végül Csaba csapatához álltam be, mivel ők voltak a haladók - Bálint a kezdőket vitte. Végül minden nagyon jól sikerült. Az az igazság, hogy kicsit izgultam, hogy Bálinttal fogok síelni - hogy vajon mit fog szólni a technikámhoz. De nagyon jól esett, hogy Csaba is, Bálint is nagyon megdicsértek, hogy ügyes vagyok. Azt hiszem, most már én is kezdem elhinni. Persze meredeken, jeges pályán félek meg bénázok, de azért nincsenek nagy gondok. ^^

Jót tett egyébként az oktatás, szerintem ügyesedtem attól, hogy célzott feladatokat csináltunk és igyekeztem a hibáimra figyelni. És szerencsére nem csak oktatásból jutott, mert nap végén Bálinttal is csúszhattam. Nagyon aranyosan segített nekem, szuperül oktat és még szuperebbül csúszik lécen és deszkán is. Szívecskeözön ^^

Az új sífelszerelésem is bevált, nagyon menőnek éreztem magam az új sínadrágban és dzsekiben, de azért jól fel kellett öltözzek alá, mert úgy tűnik, nem annyira meleg, mint amennyire fázós én vagyok. :( 

Ez a hét abból a szempontból is jó volt, hogy végre nem kellett a sulivan foglalkozni, pihenhettem. Ez nagyon hiányzott már, jól esett távol lenni itthonról, nem foglalkozni a tanulnivalókkal, beadandókkal. Nem éltem nagy társasági életet esténként, inkább korábban lepihentem, és jókat aludtam. Jó volt némi időt tölteni Csabával és a barátnőjével, Pirivel. Élveztem, hogy nap közben végre friss levegőn vagyok és sportolok. A szállásunknak klassz welness részlege volt, úgyhogy délutánonként Bálinttal szaunáztunk és pancsoltunk.

Itt jegyzem meg, hogy a szálláshelyünk nagyon furcsa egy hotel volt, ugyanis roppant sajátos stílusban rendezték be. Tele volt pakolva különböző képekkel, tárgyakkal, amik cseppet sem illettek egymáshoz, de az egész annyira giccses volt, hogy végül már szépnek hatott. Mozaikberakások, tükrök, faragott fejek és trófeák voltak a falakon. A hallban egy nagy cserépkályhát vett körül egy párnázott pad, amin nagyon jól esett esténként ücsörögni, mellette pedig valami gipszkarton-féleségből egy bástyát emeltek, afféle szerelmi kuckónak: belül rengeteg szívecske, bárna és illatgyertya várta a romantikázni vágyókat. Az étkezőben az asztalt barokkos hatású bíbor és aranyszínű terítők takarták, és színes rózsamintás talpas üvegpohárból lehetett inni. A wellness részleget pedig teljesen kiépítették, a medencék körül sziklák, kagylók voltak a falba építve műanyag halakkal és rákokkal, mozaikberakással, kis híddal; a vízben műanyag tavi rózsákkal lehetett játszani. A szauna kis fakunyhónak volt megépítve, ami mellett az ember dézsából önthetett jeges vizet a fejére. Ha pedig valaki hátraosont egy kis ajtón, kész dzsungelbe jutott: növények, csobogók, sziklafalak, és az ametisztbarlang nevű gőzkabin, ahol valódi ametisztdarabok voltak a sziklafalba építve. Nagyon szerettem itt üldögélni egyedül, és azt képzelni, hogy valamiféle kobold otthonába jutottam. :)

Összességében nagyon jól sikerült ez az öt nap, még úgy is, hogy sokkal több időt szerettem volna Bálinttal tölteni. A mozgáshoz, síeléshez is megjött a kedvem. Sajnos egyelőre úgy tűnik, a szezonban már nem jutok ki a pályára, de azért tavasszal átgondolom újra a dolgot, hátha belefér húsvét táján. 

Végül, azt hiszem ez a kép kiválóan illusztrálja, mit érzek, mikor látom Bálintot síelni/snowboardozni: 

Az elmúlt hónap eseményei röviden (?)

Úgy néz ki, hogy október hónapnál csak egy bejegyzés árválkodik itt a blogon - ez sajnos elég szomorú, mert ötleteim éppenséggel voltak, mit írjak, csak valahogy sosem került rá idő, hogy valóban monitorra vessem őket. Most is csak több részletben sikerült megírnom ezt a bejegyzést, de nem is csoda, jó hosszú lett. Remélem nem felejtek ki semmi fontosat, igyekszem mindent összeszedni.

1. Orsi ittléte

Nem sokkal azután, hogy a legutóbbi bejegyzésemet írtam, október 17-23 között meglátogatott minket Orsi! Ez nagy öröm volt, úgyhogy igyekeztem minden dolgomat úgy alakítani, hogy tanulással, takarítással, szülinapi ajándék vásárlással is végezzek, mire megjön. Többé-kevésbé sikerült is a dolog. Orsi péntek este érkezett, másnap délre az egész család hivatalos volt hozzánk ebédre. Ez Orsi kérése volt, és elég nagy ritkaságnak számít, sőt, azt hiszem, ebédre, tehát rendes főétkezésre még sosem láttunk vendégül ennyi embert, úgyhogy egész délelőtt nagyüzem volt nálunk. Készült a leves, a többféle husi, köret, mi nők mind ott nyüzsögtük a konyhában. Szerencsére sikere volt a lakomának, jó volt együtt lenni a családdal, sőt, még Bálintot is rávettem, hogy jöjjön el, apu készített is rólunk néhány aranyos képet. A család most ünnepelte Orsi szülinapját, szegénynek később gondjai is akadtak, hogy hogyan pakolja be a sok cuccot abba a kis bőröndbe, amit magával hozhatott.

A vasárnap is a családé volt, délelőtt - szintén Orsi kérésére - a Fővárosi Nagycirkusz egy előadását néztük meg (voltak benne meglepően jó számok) utána pedig étteremben ebédeltünk. A délután során még közös fotózkodásra is sor került a Városligetben, anyunak hála ugyanis Petra, Orsi és én minionos egyenpólóban feszítettünk, amit mindenképpen meg kellett örökíteni.

Az elkövetkező héten Orsi nagyon be volt táblázva, elég sokat kellett neki is gondolkodnia azon, hogyan hangolja össze a programjait ahhoz, hogy találkozhasson mindenkivel: nagyikkal, barátokkal, Petrával és velem. Kedden este színházba mentünk, a Gólem Színház egyik előadását néztük meg, nagyon tetszett mindannyiunknak. Hosszas tanakodás után végül sikerült összehoznom Orsival egy olyan találkozót is, ahol csak kettecskén voltunk: szerda reggel meglátogatta a CEUt. Ez elég viccesen jött ki, mert a programjába csak úgy tudtam beférni, ha reggel fél kilenckor találkozunk, én Bálinttól jöttem, ő otthonról, épp szakadó eső és erős szél volt, úgyhogy futólépésben kerestünk menedéket. A Dzsem nevű kis reggelizőben ettünk egy kis croissant-t lekvárral és vajjal, hozzá teát és kávét kortyoltunk. Utána átmentünk a CEU-ra, körbevezettem Orsit, kicsit beszélgettünk is, de sok mindenre nem volt idő, mert már sietnie is kellett Zsuzsa nagyihoz.

Mi, a szűkebb család csütörtökön, Orsi elutazása napján ünnepeltük a szülinapját, aztán segítettünk neki, hogy mindent el tudjon pakolni a bőröndjébe. Nagyon jól sikerült ez a hét Orsival, mindenki nagyon örült, hogy itt volt. Én a családi együttléttől és a rossz időtől karácsonyi hangulatba keveredtem, ami lényegébe véve azóta is tart.

2. A hosszúhétvége

A hosszúhétvégének nagyon örültem, óriási szükség volt erre a kis pihenőre - no jó, valójában a tanulnivalómmal zárkóztam fel, de így is nagyon jól esett egy kis nyugi, és az, hogy együtt volt a család - továbbra is elég rendesen karácsonyi hangulatom maradt. Apunak végre volt ideje foglalkozni "közös projektjeinkkel", azaz vett pillanatragasztót, és  megragasztotta az eltört tárgyaimat és ékszereimet, valamint végre felszerelte a falra azt a faágból készült ékszertartót, amit még én eszkábáltam magamnak egy kreatív pillanatomban nyár végén.

3. Az osztálytársak

Érdemes szót ejteni arról, hogy kezdtünk összekovácsolódni a csoporttársaimmal, bár mivel én nem lakom a koliban, kevesebbet találkozom velük és pár dologból ki is maradok. De egyszer már meglátogattam őket a lakhelyükön, mert Nikola Szerbiából hozott nasikat, úgyhogy szerb bulit tartottunk a konyhában. Egy másik alkalommal Eszterhez mentünk többen, hogy közösen nézzük meg az egyik órára kötelező filmet, a Do the right thing-et. Huszonharmadika előtt pedig Borcsa látott vendégül mindenkit, hogy pálinkaivás és töki pompos evés közben emlékezzünk meg '56 hős forradalmárjairól. Erre az alkalomra még Bálint is eljött velem.

4. Internetadó? Nemár!

Ekkortájt jelentette be a kormány, hogy adót vet ki az internethasználatra, amit kritizált külföld, kifigurázott a 9gag és a mémgyárak, és amin alaposan felzúdult a magyar társadalom. Nem akarok azzal jönni, hogy "én megmondtam", de az a helyzet, hogy mikor először hallottam ezt az internetadó dolgot, az volt az első gondolatom, hogy ebbe belebuknak. És oké, ez talán nem történik meg, de arra gondoltam - és később így is lett - hogy azok a tömegek, akik a sajtószabadság korlátozására, a jogállam sárba tiprására, a trafikmutyira és társaira a fülük botját se mozdították, azoknál azért már ezzel betelt a pohár. Vegyék el a demokráciát, de a facebookot meg a torrentet ne! És igen, akkora tüntetést váltott ki ez az egész, hogy a kormány - egyelőre - meghátrált. A vasárnapi tüntetésen nem voltam ott (ez még a hosszúhétvége utolsó napja volt, amikor pokrócba bugyolálva, teával a kezemben tanulgattam otthon, és inkább nem mozdultam ki) de a keddire elmentem. Arra számítottam, hogy erre kevesebben jönnek el, ehelyett annyian voltunk, hogy nem hittem a szememnek; óriási élmény volt. Jópofa, hogy Bálint barátaival vonultam, Atesszel, Soltival, Szatyival, illetve eljött Gábor (!) is. Tényleg hatalmas élmény volt ez a megmozdulás, öröm volt látni, hogy igenis ki tudunk még állni valamiért. Kíváncsian várom, lesz-e folytatás.

5. Pandemic! *.*

A Pandemic egy szuper társasjáték, amivel először a Varázslatos Táborban találkoztam, és annyira megtetszett, hogy alig vártam, hogy végre játszhassak vele. Ez az alkalom hosszas szervezés után végül nemrég jött el, Shizuhoz mentem föl játszani Dollal, Napcsival és Willel, aki éppen pár napra hazajött Finnországból. Már az is élmény volt, hogy láttam őket, meg hogy végre megszemlélhettem Shizu felújított és elkészült lakását. A játék nem múlta alul a várakozásaimat, tényleg nagyon élveztem, és nem is akartam abbahagyni, főleg, mivel rendre megvert minket a játék, és visszavágóra szomjaztam. (A Pandemic kooperatív társasjáték, a négy játékos együtt dönt minden lépésről, együtt nyernek vagy veszítenek a játékkal szemben. Azt hiszem, ezért is tetszett annyira, mert itt nem kell egymással versengeni.)

Pár nappal később más társasággal is volt lehetőségem Pandemicezni. Bálint és az ő barátai nagy társasjátékozók, és az utóbbi időben rákaptak a Játszóház rendezvénysorozatra, ami valóban király kezdeményezés, és az a lényege, hogy heti rendszerességgel hol itt, hol ott, Budapest valamelyik nagyobb kocsmájában társasjátékozás megy. A szervezők odavisznek egy kupac játékot, az emberek pedig - egészen sokan! - játszanak velük egy-egy sör mellett. Én is erre a rendezvényre néztem el Bálinttal és Gáborral a MüSzibe, ahol kis várakozás után bár, de megkaparintottuk a Pandemicet, és játszottunk is belőle több kört - negyedikként egy random srác, Tamás szállt be játszani, de az is tök jó volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást.

Az a helyzet, hogy Bálinttal azért más volt játszani: a kis stratéga agya ezerrel pörgött, minden lépést százszor megfontoltunk, és mindkét alkalommal sikerült is legyőzni a játékot!

6. Egy kis kultúra

Múlt hét végén művelődésre is jutott idő. Csütörtökön a Bábszínházban voltunk Bálinttal, a Semmit néztük meg. A darab alapja egy dán sikerregény, az idei olvasmányaim között szerepelt (a Könyvespolcon megtaláljátok, 10/10 pontot adtam rá). Egyszerűen fantasztikus volt az egész. Gondolom nem kell mondanom, hogy nem gyakran járok bábszínházba, pedig felnőtt és ifjúsági darabokat is játszanak, és lenyűgöző ez a műfaj. A darab szuperül mutatta be a történetet, nagyszerűek voltak a bábok, de a mozgatóik is színészkedtek, és Quimby-dalokkal színesítették az előadást. Annyira, de annyira jó volt, hogy csak na. Bálintnak és nekem is nagyon tetszett.

Pénteken a MüPában voltam a Nemzeti Táncszínház előadásán, a Carmina Buranán. Eredetileg anyu jött volna velem, de neki közbejött valami, úgyhogy más partnert kellett vadásznom. Némi tanakodás után Bálint egyik barátját, Julit kérdeztem meg, aki nagyon örült és nagyon lelkes volt, úgyhogy örülök, hogy őt hívtam el. Jó volt a darab is, csak meglepően rövid - alig egyórás volt, mint maga a zenemű. Viszont már hallgatni is élmény volt, pláne nézni a táncosokat. :)

7. Balkány

Mindenszentekkor ellátogattunk Balkányba, nagyapa és szülei sírjához. Még nincs egy éve, hogy elment. Nem kellett volna meglepődnöm, de ritka temetőjáróként elcsodálkoztam azon, hogyan festenek a sírok november elsején. Mindenhol virágok, mécsesek, nem is akárhogy, hanem komoly kompozíciókban. És persze nagyon sok embert láttunk mindenfelé. Mi is többen jöttünk, nagyi, Zsuzsa és Pista társaságában díszítettük fel a sírt. Sajnálom, hogy nem láthattuk a temetőt este, biztosan nagyon szép volt azzal a sok mécsessel. Közösen ebédeltünk Balkány egyik éttermében, akkora adagot kaptunk, hogy a felét haza kellett vinni dobozban. Késő délután lett, mire a sűrű ködön át hazajutottunk.

8. A suli

A CEUn most már igazán beindult az élet, ezerrel zakatol a félév. Örömmel mondhatom, hogy beilleszkedtem, megszerettem, és nem, nem szenvedek. Ez azért meglepő, mert valójában minden nap, rendszeresen, sok időt töltök a sulira készüléssel, de nem bánom. Nem olyan halálosan stresszes, és ugyan nehéz, de érzem azt is, hogy sokat fejlődöm, úgyhogy azt hiszem, határozottan szeretem csinálni. Bár persze néha juthatna idő másra is... Most kezdődik igazán a neheze. Túl vagyok az első beadandómon, egy book review-n, kíváncsi vagyok, hogy értékelik. Rendszeresen konzultálok az Academic Writing Instructor-ommal, Sanjayyal, ami szintén nagyon hasznos, és örülök, mert úgy érzem, nem vagyok reménytelen eset. Mostanra annak is eljött az ideje, hogy az év végi beadandókkal ('term paper') is elkezdjek foglalkozni: kitalálom a témát, anyagot gyűjtök, konzultálok, sőt, életem első interjúit is megtartom jövő héten, úgyhogy sok izgalomnak nézek elébe...

A  NATI órák mellett meg próbálkozom lépést tartani az arabbal, de sajnos nehezen megy. Jóval több időt kéne töltenem tanulással, mint amit megengedhetek magamnak, és az sem segít rajtam, hogy órán mindig rengeteg új anyagot veszünk, amit gyakorolni - megfelelő házi feladat hiányában - nem is igen tudok. Azért igyekszem, de még nem állok valami jól, egyelőre olyan mondatokat tudok elmondani, hogy "Mi ez? Ez egy ház. Ez egy kutya? Nem, ez egy macska."

9. Könyvek

Örömmel jelentem, hogy a Könyvespolc két olvasmánnyal is bővült, egyúttal szomorúan közlöm, hogy egy darabig többel megint csak nem fog. Az első könyv az 1984, amit szeptember óta rágok, és most végeztem vele. Persze ezt a sulira fogtam, de az igazság az, hogy nem igazán fogott meg Orwell regénye. A világleírás meg az üzenet jó és elgondolkodtató, de a sztori, meg főleg a vége olyan gusztustalan és kegyetlen, hogy az én gyomrom már nem vette be. 

Ezután vettem kezembe az Abigélt, és magam is meglepődtem, hogy annyira rákattantam, hogy le se bírtam tenni, és félretéve házit és tanulnivalót, órákon át csak faltam a lapokat. Végeztem is vele 3 nap alatt, de ez ráébresztett, hogy nem a suli miatt nem olvasok - ha jó a könyv, akkor éppenséggel a könyv miatt nem tanulok. Úgyhogy most egy darabig nem is merek semmibe belekezdeni. Majd karácsonykor!

10. Első publikációm

Ez egy kissé régebbi hír, nagyon ciki, hogy csak most sikerül róla blogolnom. Még az utolsó napokat töltöttük Izraelben, mikor megkeresett Réka a Republikontól egy tanulmányírási munkával. Igent mondtam, és rögtön a hazaérkezésünk után belevetettem magam a munkába, hogy még a Tábor előtt végezhessek vele. A tanulmányom a 4Liberty számára készült, a Visegrádi országok egy projektsorozatának lezárásaként. A Republikon is részt vett ebben a projektben, és engem kértek meg, hogy írjam meg a tanulmányt. Annyi volt a kikötés, hogy a Visegrádi országok és a keleti partnerség kérdéséről szóljon, ezen belül én választottam a témát. Az a helyzet, hogy tőlem mindez elég távol áll, de kicsit utánaolvastam, és mivel az ukrán válság miatt sok anyag állt rendelkezésre, végül arról írtam, milyen példákkal szolgálhatnak a Visegrádi Négyek Ukrajna számára a demokratizálódás terén. Volt lehetőség említeni a magyar helyzetet, kritizálni az Orbán-kormányt is természetesen. A cikket eredetileg magyarul írtam, egy másik lány fordította angolra. A tanulmányom sok másikkal együtt egy közös kiadványban jelent meg, amihez csak pár hete jutottam hozzá, ezért is blogolok róla most. Ez a munka több szempontból is fontos számomra. Egyrészt nem sok tanulmányt írtam életemben, ez is olyan volt, mint egy komolyabb iskolai feladat, anyaggyűjtéssel, ötleteléssel, fogalmazással. Másrészt ez volt az első olyan alkalom, hogy pénzt kaptam valamiért, amihez értek és ami - ha lazábban is - de kötődik a tanulmányaimhoz, a szakterületemhez. Egészen jól megfizették ezt az írást, és tényleg nagyon hálás vagyok a Republikonnak, hogy rám gondoltak, engem kértek meg. Ez a munka az első publikációm, és be kell valljam, ez rém fura érzés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tudományos írásaim fognak megjelenni nyomtatott formában, de amilyen irányba itt nyomnak minket a CEU-n, úgy hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom. 

A teljes kiadvány elérhető online. Én a 102. oldalon jövök.

Bocsánat, bocsánat, túl sok a teendőm!

Az a helyzet, hogy borzasztóan el vagyok havazva - rendesen beindult a suli, ráadásul Orsi hazalátogat hozzánk pénteken, és itt lesz egy hetet, úgyhogy jelenleg igyekszem előre megtanulni annyi mindent, amit csak lehet. 

Beletelt egy kis időbe míg úgy éreztem, hogy megszoktam a CEU-t, de most már kezdek otthonosan mozogni és szeretem is. Azt is szeretem, hogy sok teendőm van, bár azért egy kicsit sresszes - és persze a java még hátra van.

Ami eleve sok időt elvesz, hogy óráról órára több olvasmányt is el kell olvasnunk. Ezen kívül most képbe került az első beadandó, egy book review is, és prezentációkat is kell tartanom. Ez azért izgalmas, mert nincs túl sok tapasztalatom academic writing terén - magyarul sem, pláne nem angolul. 

Érdekes, hogy néhány hét után kiderült, hogy nem tudok olvasni. Komolyan. 4 év alatt az ELTÉn nem tanítottak meg arra, hogyan kell hozzáállni a szakszöveghez. Azt hinnéd, csak leülsz elé és elolvasod? Hohó, szó sincs róla! Kritikusan kell olvasni, megérteni a main argumentet, és feltárni az esetleges hiányosságokat. Teljesen új élmény, hogy elvárják tőlünk, hogy bátran kritizáljuk a tudomány nagy fejeseit és klasszikusait. Mindezt úgy, hogy valójában nincs időnk mindent elolvasni, tehát arra biztatnak minket, hogy sajátítsuk el azt a ''szkennelési" technikát, amivel a szövegen átfutva, csak a főbb címeket, bekezdéseket, kulcsszavakat olvasva is képesek vagyunk megérteni a lényeget. Nos, próbálkozom a módszerrel, nem könnyű.

Emelett persze igyekszem szociális életet élni, sportolni, és néha látni a barátomat. Úgyhogy az agyam állandóan a time management-emen zakatol. 

Viszont azt már most, egy hónap után is érzem, hogy nagyon sokat fogok profitálni ebből az egyetemből. Ha túlélem! ^^'