Az ott... az ott vér?

Csupor Emőke háziorvosom roppant lelkiismeretes, valószínűleg ezért érzi szükségét, hogy minden vizitem alkalmával elküldjön laborra (azzal a szöveggel, hogy sápadt vagyok, még akkor is, ha pár napja napoztam a nyaralónkban). 

A vérvétel számomra mindig óriási pánik, pedig én igazán igyekszem bátran viselkedni. Nem is az érzéssel van bajom - hiszen nem is fájdalmas az egész - hanem a vérrel. Odamegyek nagy merészen reggel hétre, hogy na, seperc alatt túlesünk rajta, de persze már akkor kígyózik a nénik-bácsik sora. A gondok akkor kezdődnek, mikor ezek az emberek elkezdenek kiszivárogni a vérvételről, és mindegyik szorítja a karját. Na, már ott érzem hogy valami nem stimmel, másfele nézek, elterelem a figyelmem a falióra ketyegésével. 

Végre sorra kerülök, a vérvételes néni egy tündér. Tényleg, ez egy hatalmas dolog, hogy ennyire aranyos. Bátor vagyok, nem nézek oda amíg végzi a műveletet. Kész is, de a gondok csak később jönnek. Az utóbbi 2-3 vérvételem során, miután kimentem a rendelőből, mindig rosszul lettem. Zúgni kezdett a fülem, karikák jöttek a szemem elé, szóval elég ócskán éretem magam, de szerencsére csak néhány percig, aztán óvatos teázással, majszolással összeszedtem magam, és mehettem is utamra. Tegnap annyival súlyosbodott a helyzet, hogy már rögtön a vérleszívás után rosszul lettem, úgyhogy tündérdoktornő kénytelen volt vízszintesbe tenni a székemet, és megnézni a pulzusomat. Persze ez is csak rövid ideig tartott, és mehettem is ki, de azért kicsit aggódom, mi van, ha legközelebb már a rendelőig se jutok el, mert már előtte kikészülök :D

Hozzá kell tenni még azt, ha még nem unjátok a nyígásomat, hogy pár órával később otthon úgy gondoltam, na, most már levehetem a ragasztott gézt a kezemről, de amint megtettem, egy picike vércsepp kibuggyant a sebből, a fejem pedig megint zúgni kezdett, villámgyorsan visszatettem a kötést, és le se vettem estig.

Hát ez van. Vériszonyom van. Ciki az ilyesmi? Ki lehet nőni?

Sok hűhó egy cipőért - blogbejegyzés szigorúan nőknek

Nem vagyok diszkriminatív, férfiak is nyugodtan olvassák a bejegyzésesemet, csak ne ábránduljanak ki nagyon a női nemből :D

Bizonyára sokan ismeritek azt az érzést, mikor nagyon kerestek egy bizonyos ruhadarabot - pontosan előttetek van a fazon, az anyag, a szín, minden - még az is lehet, hogy az üzletek polcai telis-tele vannak hasonló holmikkal, de pont az, amit elképzeltetek, mégsincs sehol. Egyre több és több üzletet kerestek fel, és a végén vagy mázlitok van, vagy inkább letesztek a dologról. Na, én is hasonlóképpen jártam most egy balerinacipővel. 

Mivel a tavalyi-tavalyelőtti-mégazelőtti balerináimat széttapostam, ideje volt egy újat keresni. Tudtam is pontosan, milyet akarok (púderszínűt, fényes orral) és úgy emlékeztem, láttam is ilyen darabot egy katalógusban, csak a márkára nem emlékeztem. Mégis, úgy sejtettem, Deichmann.

Bementem hát a Corvin Pláza Deichmann üzletébe, de a cipőnek se híre, se hamva. Megkérdeztem az eladót, azt mondta, igen, emlékszik a cipőre, de nekik már nincsen - nézzek utána a cikkszámának, és telefonon érdeklődjek, melyik üzletükben van még.

Mivel közel volt, bementem az Europeum Deichmannjába is, de a balerina ott sem volt meg, és az eladó, akit kérdeztem, nem is hallott róla.

Este beültem a gép elé és megnéztem a Deichmann balerinakínálatát a neten. Az álomcipő nem volt ott. Nos, gondoltam, valószínűleg tévedtem, és a katalógus, amiben láttam, mégsem a Deichmann volt. 

Elővettem hát a mellettem lévő női magazint, és átlapoztam, nem abban szerepelt-e valahol a csodás darab. És lőn! Ott volt, csakhogy nem a Deichmann, hanem a C&A kínálatában.

Ma munka után siettem a MOM Parkba, és a C&A-ban rögtön a  cipőket kezdtem keresni. Ott is voltak, bájosan sorakoztak az egyik falnál. Azonban - ó jaj! - pont az a szín, amit szerettem volna, nem volt már a méretemben. Mégis végignéztem őket csalódottan, és azt láttam, hogy az egyik cipő valójában 38-as, csak rossz címkét ragasztottak rá. Hohó! Ez lesz az enyém! - gondolom, és már próbálom is fel nagy örömmel... erre töri a lábam. Igen, pontosan lehetett érezni, hogy a cipő kialakítása miatt lábtörős lesz. Hiába próbáltam fel több darabot, több méretet, több színt, a helyzet nem változott. A balerinák a polcon maradtak, én pedig vettem magamnak csalódottságomban egy farmert és két felsőt - nem is olyan nagy bűn ez, mert pont -20%-os napok vannak.

A vásárlás után még egyszer, utoljára, kísérleti jelleggel lementem a MOM Park Deichmannjába - gondoltam, ha az álomcipő nincs is ott, talán találok mást, ami tetszik - s láss csodát! Ahogy sétálok a polcok között, egyszerre csak meglátom a  bűvös cipellőt!

Mégsem voltam hülye, Deichmann cipő volt ez, csak a C&A is gyártott hasonlót. Odarobogok a polchoz, látom, hogy már csak 3 doboz van - kettő hatalmas, és egy 38-as! Ez rám várt, igen, ez a cipőm - már próbálom is fel - erre túl nagy. Nem vicc, túl nagy volt. Visszavittem - és azt láttam, hogy van még egy dobozsor ebből a balerinából, és van köztük egy 37-es is.

Igen, nem csigázlak titeket tovább, ez lett az a cipő, ami végül úgy illett a lábamra, mint Hamupipőkére az üvegtopán, és most is itt van mellettem az ágyon, el se engedem többé. Lássuk be, elég sok nevetséges megpróbáltatáson mentem keresztül, mire megszereztem. :D

mozgásmánia

Daniról tudni kell, hogy nagy egészséges életmód és sport fan, ami kezdetben még talán kissé zavart is, mostanra viszont egészen megfertőzött a gondolkodásmódjával. Ez legalább annyira hátrány, mint előny, mert mostanában egy csomószor azon kapom magam, hogy nincs kedvem megenni valamit, csak mert csokis, vagy ha mégis megeszem, marad bennem egy kis rossz érzés. Ugyanígy kialakult bennem egy késztetés, hogy minél többet mozogjak. Ez utóbbi jó, de szeretném magam leszoktatni arról, hogy folyamatosan azon rágódjak, hogy nézek ki, főleg, mert azt hiszem, semmi gond nincs a kinézetemmel, ami miatt igazán aggódnom kellene.

Akárhogyis, az utóbbi időben többet mozgok, mint korábban. Igyekszem minden nap csinálni valamit. A táncon kívül elkezdtem futni is. Hát ez még elég kezdetleges dolog, meglátom, meddig tart ki a lelkesedés, de remélem, sokáig, mert már futónacim is van ^^ A futás története elég érdekes, ugyanis alapvetően azért kezdtem el, mert egyik este hazafele Kreszről úgy éreztem, hogy egy fickó elkezdett követni, és mint a nyúl vágtattam haza, ahol sikeresen végiggondoltam, hogy ha hasonló történik, nem tudom magam megvédeni. Önvédelmi tanfolyamra nem fogok járni, mert egyáltalán nem szeretek verekedni. Dani a gázspray-t javasolta, ez talán nem elvetendő, de emellett az jutott eszembe, ha már védekezni nem tudok, legalább el tudjak futni. Oké, ez is kissé naiv gondolat, egy harmincéves férfi rövidtávon valószínűleg lesprintel, akármilyen legyen is a kondim. De azért egy próbát megér, úgyhogy most futok, a gyorsulás és a formásabb combok érdekében.

Annál is inkább nem mindegy, hogy néz ki az ember, mert a havas húsvét után most egészen komolyan nyár van. Nyár, 25-30 fokkal, és a lányok már sortban, topban, miniszoknyában mászkálnak az utcán. Totál zavarba ejtő, én erre nem voltam felkészülve! Tavaszt akarok és tavaszi ruhákat! Mindenesetre tegnap átrendeztem a szekrényem, elraktam a meleg ruhákat és elővettem a nyáriakat – ezt általában május végén szoktam megtenni…

Így dolgozom be magam a szépségiparba

Kedves Naplóm,

életem mozgalmassága nem ért véget, de nem ám, sőt, ha lehet, csak még több újdonság jön és jön. Hétvégére eredetileg Angyalisziget és sok angoltanulás volt betervezve, de péntek délután kaptam egy telefont Esztertől, hogy szombat-vasárnap Beauty kiállítás lesz a Symában, és van egy cseh kiállítói stand, akik angolul jól beszélő hostesst keresnek. Nosza, bevállaltam, és szuper élmény volt, noha eléggé kimerítő is.

A Beautyról azt kell tudni, hogy minden évben rendszeresen megrendezik, és kozmetikai cégek, műkörmösök, kozmetikai szalonok vonulnak ki megmutatni magukat. Az én standom a Rice Force volt, szombat reggel mutattak be alkalmazóimnak, a 4 cseh illetőnek. Mivel családi vállalkozásról volt szó, a főnök egy középkorú hölgy, egy nagynéni volt, vele jött unokahúga, egy fiatal csaj, még egy fiatal lány és a párja. Végig fantasztikusan rendesek és kedvesek voltak velem. Kaptam egy egyenfelsőt, elmagyarázták, miről is szólnak a termékek, átolvastam a magyar nyelvű tájékoztatót, és az innen összeszedett infókból kellett reklámoznom a terméket minden olyan, a standhoz térő vásárlónak, aki nem igazán beszélt angolul. Hamar belejöttem és egészen élveztem csinálni :) Az a helyzet, hogy tényleg kitettem magamért, mert ha egyszer valamit csinálok, akár munka, akár nem, akkor nem tudom ímmel-ámmal, unottan csinálni. A hostesskedéshez is lelkesedés, széles mosoly és aktivitás kell, és én igyekeztem is ennek megfelelni, ugrottam, ha szükség volt rám, és egy csomó minden másban is segítettem a többieknek - tanítottam pár magyar szót, megmutattam a szépségápolással foglalkozó magyar honlapokat, tolmácsoltam, ha a sajtó képviselőivel szerettek volna beszélni. Sőt, térképen is megmutattam nekik, merre van a Parlament, meg a vár, hol ehetnek jó magyar kajákat. Este ugyanis kicsit körülnéztek a városban.

Ők pedig nagyon rendesek voltak, mert nem várták el, hogy állandóan talpon legyek. Pedig én erre voltam felkészülve, azt hittem, megállásom se lesz, arra számítottam, hogy ebédelni se lesz időm. Ehhez képest ők maguk kérték, hogy üljek le néha, ha már sokat álltam, kérdezték, nem kérek-e kávét vagy teát a business point-ból, meghívtak ebédelni, megengedték, hogy körbejárjak a vásáron, ők noszogattak, hogy menjek ki kicsit az épület elé, a napfényre. Végig az volt az érzésem, hogy ez a mentalitás teljesen más, mint a magyar, és egyszerűen annyira természetesen jött belőlük a kedvesség és udvariasság, hogy tényleg meglepett. Anyu szerint ők a monarchiából a polgári részt sajátították el. Lehet igaza van. :D

A termékek egyébként - csak hogy egy kis reklámot csináljak, mert megérdemlik - japánok, a rizs a fő alkotóelemük. Japánban, Amerikában már elterjedtek, és most érkeznek Európába, ez a kis cseh vállalkozása az európai terjesztő. Most próbálják megismertetni a termékeket a magyarokkal is. Hidratáló arcápoló készítményekről van szó. Ki lehetett őket próbálni a standon, én is tettem a kezemre, szipi-szupi puha érzés :) Akit érdekel, neten nézhet utána, és onnan is rendelhet.

A kiállítás is érdekes volt. Mellettünk egy kecsketejes termékeket áruló bácsi standja volt, aki a dumájával mindenkit levett a lábáról. Állandóan hölgykoszorú állt körülötte, úgy hallgatták, hogy a kecsketejben 2000 gyulladáscsökkentő anyag van, ezért ez az egyetlen termék, ami elmulasztja a pikkelysömört és az ekcémát is, amivel szemben az orvosok egyébként tehetetlenek. És minden nagyon olcsó. Úgyhogy vették is a cuccait rendesen :D

Időnként körbejárt a kiállításon néhány bikinis lény és félmeztelen férfi, akit reggel befújtak barnítóval, és délutánra csokik lettek.

Ugyan nem voltak sokan - főleg délelőtt volt tömeg, délután meg szinte senki - vasárnap nagyon kimerültnek éreztem magam. Nem aludtam sokat, és az elmúlt napokban is rengeteg dolgom volt, úgyhogy eléggé megviselt a sok álldogálás, beszéd, mosolygás, meleg, tömeg. Pár óráig elég vacakul is éreztem magam, de délutánra jobb lett a dolog.

És az a helyzet, hogy abszolút megérte, a kedves cseh kollegák társasága és a jutalmazásom miatt. Ugyanis nem elég, hogy egy csomószor dicsértek, és mondták, hogy mennyire köszönik, hogy ott vagyok, a búcsúzáskor kaptam tőlük borravalót, ajándékcsomagot a termékeikből, és nekem adták a pultot díszítő orchideát is, mert azt macerás lett volna hazavinniük. Elkérték az email címem, lehet, hogy később is keresnek, ha segítségre van szükségük, például a magyar nyelvű tájékoztatókkal kapcsolatban. Emellett pedig persze fizetést is kaptam. Úgyhogy hatalmas vigyorral az arcomon tértem haza tegnap. :)

Eseményecskék

Kedden napközben még a kérdőívek rögzítésével foglalkoztam – egy nagy-nagy szívás és szenvedés volt az egész, de vége, befejeztem, most már csak a fizetésem utalását várom, és ez bizony már sokkal kellemesebb. :)

Délután elmentem a British Council nyelvi szintfelmérőjére, ugyanis az ő Cambridge nyelvvizsgájukra jelentkeztem június 12-re, és előtte szeretnék részt venni egy nyelvtanfolyamukon is, ami speciálisan a vizsgára készít fel. Hát jó nagy szívás volt ez a szintfelmérő! Ahhoz képest, hogy azt hittem, mennyire király vagyok angolból, egy csomó hibám lett, mert rengeteg olyan szóval kellett feladatokat végezni, amiket nem is ismertem. A nő akivel beszélgettem kicsit, jól meglepődött, hogy a CAE vizsgát pályáztam meg, egyrészt, mert nem nézte volna ki belőlem, hogy 21 vagyok, másrészt meg valószínűleg nem ítélte elég jónak a nyelvtudásomat, és félénken megjegyezte, hogy a nyelvvizsga már elég közel van…

És igazából ez volt az a pont, ahol belém állt a gyomorgörcs, hogy basszus, az a vizsga tényleg közel van. Szerdától járok a nyelvtanfolyamra, tegnap pedig készítettem magamnak egy jó kis tervet, hogy hogyan fogok tanulni. Egy kicsit szorosra sikeredett… Tudom, hogy borzasztóan fogok izgulni, és ez olyan rossz, annyira utálom. Semmi kedvem két hónapot gyomorgörcsben tölteni, de az is tény, hogy a félelem hajt, hogy tanuljak. Remélem sikerülni fog! Bízom magamban és tudom, hogy sokat tudok tanulni, ha összekapom magam, de ez egy nagyon nehéz nyelvvizsga :S

Szerdán megint konferenciát tartott a Republikon az A38 hajón, Pártok és esélyek címmel, annak apropóján, hogy egy év múlva választások. Én voltam a rendezvényen a fotós, és szörnyen büszke vagyok, hogy a képeim kikerültek Facebookra :D Persze semmi extra nincs bennük, de azért jó érzés.

A rendezvényre biciklivel mentem, ugyanis nyári meleg van, és alig vártam már, hogy elővehessem a cangát! Ráadásul a rakparton végig van bicikliút is. Jó volt menni egy kört, de azért szervizbe el szeretném vinni a biciklit, hogy helyretegyenek rajta pár dolgot.

Este Orsival megnéztük a Hetvenkedő katonát a Pestiben. Néha eléggé furcsa részek voltak benne, de azért jó volt. 

Tegnap délelőtt órákig vártam az orvosi rendelőben egy egyszerű allergiavizsgálat-beutalóért, és persze ha már ott voltam, a doki elküldött még laborra is, mert "olyan sápadt vagyok". Persze, múlt hétvégén voltunk Angyalin, ahol azt hittem, barnultam...

Zsúfolt múlt hét

A síelés után egy csomó meló a nyakamba szakadt. Az egyik a kreszvizsga volt, ami a csütörtöki, vészes dátummal egyre fenyegetőbbnek tűnt. Persze a síelés alatt nem sokat tanultam rá. Végül sikerült mindent megtanulni időben, egy hibám lett csak, úgyhogy átmentem. Eléggé izgultam még a  hét elején, mert az utolsó pillanatban tanultam meg a dolgokat, és akkor is úgy, hogy Orsi odaadta nekem a tesztkönyvét. A vizsgán meg remegtem, mint a kocsonya, pedig én nem is vagyok ilyen izgulós.

Hab a tortán, hogy a kreszvizsga hetén bevállaltam egy kérdőívezős munkát, mert egy ismerős megkeresett a lehetőséggel, és nekem amúgy is kell a pénz. Úgyhogy a héten még ezzel is vacakoltam. A kérdőív a köptetőhasználati szokásokról szól, és szerintem borzalmas. Ugyan elvileg komoly módszertan áll mögötte, mégis unalmas, néhol értelmetlen, és teljesen átláthatatlanul van szerkesztve. Mindegy, elvállaltam, csináltam. Kisgyerekes anyukákat kellett kérdezni, ezért anyu felhívta Petra volt és jelenlegi osztálytársait, és megkérdezte az anyukákat, nem segítenének-e. Sokan segítettek és ez szuper volt. Pénteken még két orvossal is kitöltettem a kérdőívet. Most pedig a kérdőívek rögzítését, kódolását vállaltam el. Ez is elég vacak munka, de kedden túl leszek rajta, és vége. És legalább egy kis pénzt kerestem.

Mindemellett az Aktív Fiatalok is most találták ki, hogy határidőre leiratozzak egy fókuszcsoportot, úgyhogy azzal is éjszakáztam valamennyit. De ez legalább tanulságos volt, írok is majd róla egy külön bejegyzést. Miskolci jobbikosok voltak a fókuszcsoportban, a másfél órás beszélgetést megkaptam videón, szó szerint kellett begépelnem, hogy ki mikor mit mond… Borzasztó sok idő O.o De megérte, tényleg.

Danizás, síelés

Sok bejegyzéssel elmaradtam, mivel zsúfolt heteken vagyok túl. Igyekszem ezt most pótolni.

Szóval március 29-én csak vártam és vártam, és végül tényleg befutott Dani. Körülbelül háromig fent voltunk, aztán aludtunk. Szombaton együtt voltunk nap közben, sétáltunk, vettünk sós sütiket vasárnapra, ebédeltünk, aludtunk, aztán Dani el is ment, és leutazott vidékre a nagyszüleihez. Én aznap este még színháza mentem kis családommal, a Mary Poppinst néztük meg a Madáchban. Klassz darab volt, sokban különbözött a filmtől, úgyhogy láttunk újdonságokat.

Vasárnap ünnepelte a család Eszter és Petra szülinapját, ezért már reggel óta nagyüzem volt, engem a saláták készítésére fogtak be. Sok vendég jött, és anyu igazi húsvéti menüvel készült, emellett volt négyféle torta is. Anyám háziasszonyi szkilljeit jelzi, hogy igyekszik minden vendégre odafigyelni, lisztérzékenyre, kóserre egyaránt, és ennek megfelelő menüt állít össze. Ez roppant kedves tőle. A szülinap jól sikerült, jó volt együtt látni a családot.

Húsvéthétfőn nem nagyon csináltam semmit, este átmentem Danihoz, aki időközben megérkezett Bujákról. Nála aludtam, kedden mászkáltunk, bevásároltunk, aztán apu segítségével átvittük hozzá a sícuccomat. Másnap reggel fél 7-re jött értünk Sanyi, hogy elfurikázzon bennünket az olasz síparadicsomig.

A Marmolada gleccserhez mentünk, 800 km-re itthonról. Apu sosem vezet ilyen messzire, mi mindig Ausztriában síelünk. Egész jól lehetett viselni a hosszú utat, csak a  végén, a szerpentinen volt kellemetlenebb. Bár alig fértünk el a cuccoktól, mindketten hátul ültünk a kocsiban, és alhattam Danin :) Este érkeztünk meg a pályaszállásunkhoz, berendezkedtünk, aztán megvacsiztunk.

A síelésen ott volt Dani apukája is a feleségével és a kisfiával, illetve több ismerőssel, akikkel évek óta együtt síelnek – Sanyi, aki hozott minket, is egy közülük.

A síelés jó volt. Hatalmas az egész pályarendszer, sok és jó hó volt, és szezon vége miatt már nem volt tömeg. Jókat csúsztunk, tetszett az új lécem, ettünk sok jó kaját és ittunk bombardínót. Dani öccse is nagyon aranyos, egyik este babázhattunk is vele.

Szóval a síelés része jó volt a dolognak, de Danival nagyon sokat veszekedtünk. Sok negatív érzés maradt bennem ettől az együttléttől.