Túl magasan

Mostanában gyakran álmodom azt, hogy nagyon magasan vagyok. Mivel a valóságban is elég tériszonyos vagyok, az álmomban is mindig félek, óvatosan mászom, de előfordul, hogy majdnem leesek. Olyan gyakran fordult elő ez a motívum, hogy úgy gondoltam, kivételesen utánanézek egy álomszótárban, abból nem lehet gond. A Nők Lapja Cafén ezt találtam:

Magasság: Ha fél, szédül, túl nagy terhek nehezednek Önre. Valószínűleg egy döntést eldönthetetlennek ítél. Amíg ezt meg nem oldja, testi-lelki ereje gyengül.

Kivételesen egyetértek a megfejtéssel, azt hiszem ebben abszolút lehet valami.

Varázslatos hangulatok

Most éppen - és amúgy mostanság - nagyon különleges hangulatban vagyok. Ma reggel szuperül érzem magam: nem aludtam kifejezetten sokat, de frissen és kipihenten keltem, sokat és jókat álmodtam, és volt időm a tanulásra is. Odakint még az idő is szép.

Azon gondolkodtam, hogy ez a különleges hangulat sok korábbi élmény keveréke. Tegnap dolgozni voltam a Symában, idén először, és rájöttem, hogy nagyon szerettem ott lenni tavaly, meghatározta az őszi-téli időszakomat az ott töltött idő, úgyhogy furcsán nosztalgikus hangulatba kerültem, és elhatároztam, hogy igyekszem úgy haladni a tanulnivalómmal, hogy minél többet dolgozhassak, mert (a kereseten kívül) egyszerűen megkedveltem a helyet, az embereket, a kabátok között ücsörgés hangulatát. :)

Ahogy itt üldögéltem reggel a laptopom előtt, arra jöttem rá, hogy ez a jó érzés kicsit az amszterdami élményekből is fakad: az, hogy újra angolul kell olvasnom, tanulnom, beszélnem, és pokrócba burkolózva ülök egy teásbögre mellett, miközben odakint fáradtan süt a nap - ez mind olyasmi, amit utoljára Hollandiában tapasztaltam, és nagyon szerettem.

Tavaly ilyenkor kezdtük el a himpellérekkel az őszi kirándulásokat, és az is eszembe jutott, hogy éppen egy éve voltam először Nagykovácsiban a síiskola nyílt napján, megnézni, hol és hogyan is oktat Bálint, és az is szuper volt: ragyogó, őszi idő volt, ahogy utaztam kifelé Budapestről, csupa színes falevél és gyönyörű tájak vettek körül, nagyon jó volt látni, hogyan is oktat Bálint, milyen ügyes és lelkes a gyerekekkel, és este, mikor a nap végén összebújtunk, először mondta nekem magától, hogy szeret. :)

Elnézt kérek, ezen a ponton befejezem a nyáladzást, csak azt szeretném mondani, hogy az egyébként rohanós, stresszes, esetemben néha kifejezetten depis-nyünyögős napok között kifejezetten jó néha ilyen különleges boldogságot megtapasztalni. Amit valószínűleg nem is sikerült kifejezetten szavakal átadnom, de legalább megpróbáltam.

Ja, és varázslatos hangulatom tetőzése, hogy néha egyenesen karácsonyváró állapotba kerülök. Ez általában csak bő egy-másfél hónap múltán szokott megkezdődni, úgyhogy eléggé kivagyok magamon. :D

Könyves bejelentés

Ma hozzáadtam a könyvespolchoz 3 könyvet, amiket most olvastam nemrég, lessétek meg őket. :)

Vissza is vittem mindet a könyvtárba, és úgy döntöttem, a hamarosan lejáró kölcsönzőjegyemet egy darabig nem is újítom meg. Az az igazság, hogy van itthon bőven könyv, amik olasásra várnak, és sajnos tartok tőle, hogy a sűrűsödő iskolai teendőim miatt amúgy is kevesebb időm jut szépirodalom olvasására. Akárhogy is, az nem árt, ha nézitek/olvassátok a könyvespolcot, és ajánlotok jó könyveket! ^^

ARC és társai

Tegnap sikeresen eljutottunk az arc kiállításra Bálinttal, miután két hétig húztuk-halasztottuk. :) De nem bántam, mert nagyon jól jött ki a dolog: szuper idő volt, ráadásul autómentes nap, úgyhogy az egész Andrássyn standok, kirakodóvásár, étel-ital, ezmegaz; a Hősök terén pedig a Magyar Vágta ment. Végigandalogtunk a kiállítók között, vettünk egy nagy adag friss krumplichipset fokhagymás majonézzel, és szinte elfáradtunk, mire eljutottunk az óriásplakátokhoz. A kiállítás nagyon tetszett, az utóbbi években nem voltam, és idén először gondolkodtam el azon, hogy egyáltalán hogy működhet még ilyen rendezvény, ami ennyire kritizálja a kormányt? Persze utólag értesültem róla, hogy voltak anyagi nehézségeik a kiállítóknak. Mindenesetre örülnék, ha a további években is lenne ARC, mert szerintem nagyon jó. Mindent körbejártunk, sokat fotóztunk, és találkoztunk Bajnai Gordonnal is.

A visszafele úton Bálint még arra is hajlandó volt, hogy megpörgesse nekem a szerencsekereket a Játékkészítő standjánál, mert szerettem volna piros szemüveget nyerni. Nem sikerült. :(

Nagyon tuti aranyos romcsi délután volt. Tényleg. Szuperédik vagyunk együtt.

Akkor tanuljunk

Túl vagyok a CEU "zéró hetén", mától hivatalosan is elkezdődött az őszi félév. Rendben felvettem a tárgyaimat, és úgy néz ki, hogy tényleg elfoglalt leszek, már csak az, hogy óráról órára elolvassam a kötelezőket, eléggé sok időt elvesz o.O Holnap lesz egy prezentációm, úgyhogy kicsit izgulok is. :)

A számítógépes vizsgámat sikeresen megcsináltam, és úgy általában elintéztem mindent, amit kellett, még közös romkocsma-látogatáson is voltam a szaktársakkal, úgyhogy kezdek beilleszkedni. Ami talán a legizgalmasabb, hogy felvettem a kezdő arabórát. :D Ez úgy működik, hogy az egyetemen úgynevezett source language-ekből (mint a latin, héber, arab, orosz, szír, török stb.) ingyenes nyelvkurzusokat tartanak, elsősorban azzal a céllal, hogy azok, akiknek ez a tanulmányaihoz szükséges (főleg a történelem- és középkor-szakosokat érintheti ez) azok képesek legyenek legalább írni, olvasni az adott nyelven. Én persze először a héberre jelentkeztem, de olyan időpontra tették az órát, mikor nem érek rá. Nem baj, úgyis óhéber lett volna, amivel aligha tudok ma Izraelben tejet venni a boltban. Tudom, hogy választhattam volna valami "népszerűbb" nyelvet is, mint az orosz vagy a török, de egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Bevállaltam az arabot. Elvégre Izraelben (és persze azon kívül is) bőven vannak arabok is. Sikeresen kihívás elé állítottam magam: új ábécé, új hangok... nagyon izgatott vagyok, hiszen ezer éve nem tanultam új nyelvet! Remélem, bele tudok fektetni elég munkát, és akkor állítólag tavaszra már majdnem tökéletesen menni fog az írás-olvasás, sőt, némi beszéd is. :)

Az emlékek őre moziban!

Ha az idei Könyvespolcot átnézitek, megtaláljátok ott Lois Lowry könyvét, Az emlékek őré-t, illetve a sorozat további három kötetét is. Ott írtam arról, hogy ez a könyv nagyon kedves nekem, kamaszkoromban többször is elolvastam, tavaly pedig a táboros Utópiaóra témája volt, így megismerte az egész Bagolykő, sokat beszélgettünk róla, és az egész társaság kedvence lett. Nem is volt kérdéses hát, hogy most, hogy a könyv filmváltozatát sugározni kezdték a mozik, csapatostul megyünk el megnézni. Nem kevesebb, mint húszan ültünk be a moziba, hogy meglássuk, mit hoztak ki ebből a remekműből. Bevallom, én rettenetesen féltem, mi van, ha elszúrták. Annyit tudtam előre, hogy vannak változtatások a történetben az eredetihez képest, és aggódtam, hátha ezzel elrontották az egészet. Szerencsére kellemesen csalódtam! A film nagyon-nagyon tetszett, elsősorban azért, mert szerintem ügyesen visszaadta a könyv világát, alapvetően hű volt az eredeti történethez. Amit pluszban hozzáadott - Fiona és az Elöljáró karaktere - valójában színesítette, gazdagította a sztorit. Jól hatott az érzelmekre, nem volt túl nyálas, és nem veszett el a mondanivaló sem. Sőt, szerintem jobban ki is volt fejtve az erkölcsi dilemma, mint a könyvben. A fő kérdés ugye az, amit a táborban is boncolgattunk, hogy megéri-e kidobni a jó dolgokat - a színeket, a zenét, a szeretetet - azért, hogy velük együtt végre megszabadulhassunk a rosszaktól - a betegségtől, fájdalomtól, gyűlölettől - is. Erre a kérdésre koránt sem egyértelmű a válasz, amit az is bizonyít, hogy akadt a táborban, aki úgy döntött, szívesebben élne ebben a világban, mint a jelenünkben. A könyvben viszont úgy érzem, ez a dilemma nincs igazán kifejtve: hiába szenved Jonas a háború és gyűlölet emlékeitől, valójában cseppet sem habozik, úgy dönt, megdönti az Egyenlétet. A filmben nagyon tetszett az, hogy a két bölcs szereplő, az Örökítő és az Elöljáró (Meryl Streep! < 3) vitája rámutat, hogy Jonas döntésének helyessége még_sem_száz_százalékig_egyértelmű. Persze hogy mit tart helyesnek, ki-ki döntse el maga. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy a sztori így filmes változatában szélesebb rétegekhez is eljut, én a magam részéről bármikor máskor is szívesen megnézem majd. 

Ami viszont szerintem szerencsétlenül jön ki, hogy a könyvet ismét kiadták, ezúttal a film plakátjával, amin Jonas és Fiona pózolnak középen - holott a könyvben nincs is szerelmi szál. Sőt, az olvasók azt sem fogják tudni, ki az az idős nő a jobb felső sarokban, hiszen az eredeti sztoriból az Elöljáró is hiányzik. Azért erre szerintem gondolhattak volna. Nekem örökre a piros szánkós fedél marad a szívem csücske. 

CEUs összefoglaló

Megpróbálom összefoglalni az e heti tapasztalataimat a CEU- ról, de úgy érzem, még nagyon az elején vagyok, úgyhogy hiába szakadt rám egy csomó infó, valahogy nem annyira akaródzik írnom róla... de azért tessék.

A helyzet az, hogy baromira izgultam az egész miatt, most viszont már azt hiszem, nagyjából sikerült megnyugodnom. Az első hetünkön folyamatosan tájékoztató órák voltak. Minden egyes Office beszámolót tartott nekünk arról, hol találhatóak, kikből állnak, milyen ügyeket intéznek a CEU-n és így a félév kezdetekor milyen teendőink vannak velük kapcsolatban. Ez egy csomó praktikus infó, például hogy hogy kapok ösztöndíjat, milyen nyomtatványokat töltsek ki, hogy működnek a számítógépek, a könyvtár, és persze a külföldi diákoknak egy csomó plusz feladatuk van, mint például a bankszámla nyitás, jelentkezés a Bevándorlási Hivatalnál stb. Kaptunk saját ceus email címet, amit naponta kétszer kötelesek vagyunk nézni. O.o

Ami talán a leghasznosabb, hogy megismertem végre az órarendet, a tárgyakat, azt, hogy pontosan mik is a követelmények és hogyan működik a félév. Ez sok tekintetben különbözik az ELTÉ-től. Először is, itt a tanév nem két szemeszterre van osztva, hanem fall, winter és spring term-re. Ez azt jelenti, hogy három alkalommal veszek fel tárgyakat és lesz tök új órarendem. Szintén új, hogy az időszakok között nincs vizsgaidőszak, tehát jegyet nem vizsgára, hanem a félév során elvégzett munkámra kapok: aktívnak kell lenni órán, beadandót írni, prezentálni... és kész kell mindezzel lenni a félév végére. Ez azt jelenti, hogy december 12-én én már végzek, pihizek, viszont január 18-án újra kezdem a tanulást, mikor még a legtöbb diáktársam bőszen vizsgázik. Ami a munkamennyiséget illeti, állítólag sok lesz belőle, én igyekszem a legrosszabbra készülni. Az egyértelmű, hogy a suliban nagyon rámennek a szakmai minőségre, nagyon fontos, hogyan írsz tanulmányt, hogyan adsz elő, és persze hogyan sikerül a mesterképzés megkoronázása: a szakdolgozat. Ennek érdekében egy egész Center for Academic Writing áll rendelkezésre, ahol bármikor konzultálhatsz ingyen és bérmentve egy tanácsadóval arról, hogyan javíts a beadandóidon. Az órákon kötelező a részvét, mindig aktivitást, naprakészséget várnak el. Mindez amennyire jó, legalább annyira meg is ijeszt: nem tudom, hosszútávon bejön-e majd nekem ez a "tudóskodás."

Ami a többieket illeti, nos, olyanok vagyunk, mint egy osztály: a kétéves mesterképzést 11-en, az egyéveset 10-en kezdjük, illetve a szakon tanulnak még azok, akik a kétéves képzésük második évét csinálják - összességében tehát alig harmincan vagyunk az egész szakon. Ez at jelenti, hogy egymást is jobban meg fogjuk ismerni, mint egy sima egyetemen, illetve az oktatókkal, koordinátorokkal is sokkal személyesebb viszony alakul ki. Már most érzem, hogy tényleg foglalkoznak velünk, lehet hozzájuk fordulni mindenféle hasfájással, és tényleg érdekli majd őket, hogy milyenek vagyunk, hogyan teljesítünk, és a fejlődésünkhöz sok-sok segítséget fognak nyújtani.

Nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lesz a többi diák, de őszintén szólva ebben a kérdésben még nem igazán tudok nyilatkozni. Reméltem, hogy egyből megtalálom velük a közös hangot, de ez még nem igazán sikerült. A kétéves mesterképzésen meglepően sok a magyar, a többiek is európaiak, kivéve egy japán fazont. Az egyéves képzésen több amerikai is van. Fiatalnak érzem magam, a legtöbben jóval idősebbek nálam, adott esetben egy mesterképzésen is túl vannak már. Mivel nem a koliban lakom, sok mókából automatikusan kimaradok. Egyelőre nem tudom, hogy csak időre van-e szükségem, vagy csak hozom a szokásos formám, és most se sikerül összebarátkoznom senkivel. 

Holnaptól kezdődik a Zéró Hét, amikor már vannak órák, de inkább csak tájékoztató jelleggel, hogy eldönthesd, melyiket akarod felvenni. Én már nagyjából döntöttem, remélem, nem lesz semmi probléma a tárgyfelvételemmel. Ami a legaktuálisabb para, hogy mindenki köteles számítógépes vizsgát tenni, és nálam ez kedden esedékes. Nem kéne félnem tőle, mert elvileg csak alapkészségeket mérnek, de mivel minden programot magyarul használok, dunsztom sincs, mi az ilyen-olyan formázási műveletek neve angolul, ráadásul a billentyűzet is más a benti gépeken, sőt, az operációs rendszer és az email működése is új... és ha megbukok, csinálhatom újra és újra, de át kell menjek szeptember végéig, különben nem használhatom a benti gépeket. Ami, nos, elég radikálisnak tűnik, úgyhogy reménykedem benne, hogy ezt a sorsot elkerülöm, de különben is: van laptopom. Mindegy, azért félek. A számítógépes vizsgán kívül is azért készülni kell már órákra, szövegeket olvasni, beadandókat tervezni - még pár nap, és ezerrel beindul az egész, és fogalmam sincs, milyen lesz!

Itt van az ősz, itt van újra

Hivatalosan is elkezdődött az ősz, bár részemről már augusztus közepe óta tart, nyivákolok is, hogy ilyen kurtára sikerült a nyár. Idén valahogy baromi gyorsan elrepült, és ott tartok, hogy na, megint sulikezdés, hideg, eső, sötét. 

Egy korszak lezárult, és új kezdődik tulajdonképpen többünk számára a családból, úgyhogy anyuék izgulhatnak is: Petra ma ment először a Szilágyiba, Orsi már egy ideje megkezdte a tanulmányait a Jeruzsálemi Egyetemen, rám pedig a CEU vár. Görcsös idegeskedés helyett inkább izgatottan tekintek a mesterképzés elébe, bár tény, hogy nekem még van egy kis időm: a jövő hét csak orientációs hét lesz (ismerd ki magad az egyetemen, a könyvtárban, a gépteremben, információk stb.) az az utáni "zéró hét" (bármit is jelentsen ez. Azt hiszem, ekkor fogok csak tárgyakat felvenni) és csupán utána, 22-én kezdődik a valódi tanulás. Úgyhogy egy kicsit bosszankodom is, már nem tudok magammal mit kezdeni, olvasok, pakolászom és lábat lógatok. Nagyon kíváncsi vagyok az óráimra és a tanév egész menetére, de egyelőre még nem tudok semmit. Azt viszont biztosan érzem most, ahogy pokrócba bugyolálva bámulom az ablakon át a kinti esőt, hogy a nyárnak, a kis nyugis ELTÉs éveimnek vége, új korszak következik.