Tamás volt talán az eddigi legszeretőbb, legodaadóbb barátom.

Soha nem ettem olyan finom ételeket, mint vele, olyan finom borokkal. Egy hétköznap esti vacsora is lakoma volt. 

Mindig elkészítette a reggelit, amíg én az ágyban lustálkodtam.

Szinte hetente kaptam tőle virágot, és tudtam, hogy bármennyi ideig lennénk is együtt, ez a szokása megmaradna.

Segített biciklit választani, felpumpálta a kerekeimet, vett nekem lámpát.

Vett, hazaszállított és összeszerelt nekem egy IKEA szekrényt.

Vigyázott a macskámra, amíg távol voltam, és még szerette is.

Sörinek hívott, ami soha senkinek nem jutott még az eszébe. 

Nem ismertem senkit, aki ennyit olvasott volna, ilyen magvas gondolatokkal.

Egy olyan életet kínált nekem, amiben sokat szerepelne Keszthely és a Balatonpart. 

De mégsem ő volt az igazi.