Pályázatírói karrierem kezdete

Most kaptuk az értesítést, hogy nyert a Centropa azon a pályázaton, amit még a nyár elején én nyújtottam be. Ez azért nem akkor szám, mivel egy nagyon egyszerű bébipályázat volt, és a programot már két éve csináljuk, szóval csak a korábbi pályázatokból kellett összeollózzam a szövegét. 

De azért mégis! Az első pályázat, és nyertem a Centropának egy millát! :)

(Egyébként nagyon szívesen pillantanék be jobban a pályázatírásba és vállalnék ezen a téren több feladatot, de ezt a tevékenységet - a beszámolóírással együtt - egyelőre mindig Marcell csinálja nálunk.)

What if he is gay? What if he is a serial killer? What is he is a gay serial killer?

Vakrandira készülök.

Ahelyett, hogy feltárjam a részleteket, beszéljen helyettem inkább Lizzie Bennett:

What if he is gay? What if he is a serial killer? WHAT IF HE IS A GAY SERIAL KILLER???

Orsi Vegasban

A legizgalmasabb esemény most a családban, hogy Orsi közel három hónapot Las Vegasban tölt. Az egyetemének van partnerkapcsolata egy kinti szállodával, így Orsi megpályázhatott egy gyakornoki állást, amit meg is kapott három évfolyamtársával együtt. Augusztus elején repültek ki, elfoglalták a szállásukat, elintézték a zöld kártyát, a munka pedig ezen a héten kezdődik a roppant menő Venice Hotelben. A csajok jól kihasználják az idejüket, bejárják Vegast, néha csak a medence mellett süttetik a hasukat (mert az is van a lakásuknál, meg pálmafák...) de jártak már San Franciscoban is! És persze tudom, hogy Orsi ki nem hagyná a Grand Kanyont, az utazást pedig New Yorkkal zárja majd, szóval biztos lesznek élményei bőven.

Hihetetlen, mi? Én a helyében úgy érezném magam, mint aki egy mesébe csöppent :) Hajrá Orsi!

Amszterdam - már 5 éve!

Tegnap volt 5 éve, hogy elkezdődött az amszterdami Erasmus-kalandom :)

Furcsa, hogy mennyire távolinak tűnik ez az esemény, pedig annak idején nagyon meghatározó volt. Ami megmaradt belőle, az a barátságom Hannah-val, ami viszont szuper dolog! Sajnos elég rég láttuk egymást, mert sem tavaly, sem egyelőre idén nem sikerült összehoznunk egy találkozót (valamiért mindketten borzasztóan elfoglaltak vagyunk) de többé-kevésbé rendszeresen (mondjuk havonta) beszélgetünk Skypeon. A legjobb az egészben az, hogy hiába találkozunk és beszélünk ritkán, mikor végre tudunk beszélgetni, az egész annyira természetes, mintha semennyi idő sem telt volna el. Nagyon hálás vagyok ezért a barátságért. 

és még egy esküvő

... az az awkward feeling, mikor a Facebookról megtudom, hogy Dakó Eszter és Nagy Domi (a Szilágyi régi nagy szerelmespárja még az én időmből) összeházasodtak, és ezt a hírt elsőként Gáborral szeretném megosztani.

UPD.: Felfedeztem, hogy erről a párról korábban álmodtam is. :)

Csúszdázáááás!

Hétfőn a mogyoródi Aquaparkban voltunk Shizuval, Dollal és Grimmel, és mivel nyári szünet van, én magammal vihettem Petrát is. Az egész talán még Shizu és Angie ötlete volt, és úgy szerveztük, hogy egy csomó embert bevontunk, de végül a többség nem tudott eljönni, ezért maradtunk ennyien. Nem baj, mert legalább befértünk egy autóba. :)

Én a magam részéről azt vettem észre az utóbbi időben, hogy sokkal kevésbé vonz a strand és a pancsolás, mint gyerekkoromban. Ha el is megyünk, akkor is max. egyszer mártózom, nem áztatom magam és ugrándozom órákig, hanem két tempó után kijövök, és a napon süttetem a hasam, vagy az árnyékban olvasgatok. Ez azt jelenti, hogy egy egész napos strandos program már kevésbé az én világom, de azért nagyon jól éreztem magam. Végül is ez egy csúszdapark, ahol tényleg órákat el lehet tölteni azzal, hogy az ember csak csúszik lefelé a különböző csúszdákon, aztán felcaplat a lépcsőn a tetejére ismét (amitől Petrának még izomláza is lett). Szinte az összes csúszdát kipróbáltuk, a legtöbbet talán ott mentünk, ahol felfújható fánk alakú matracokba ülhettünk kettesével (vagy egyedül), és le kellett magunkat verekedni egy pályán úgy, hogy néha a "megállókban" beragadt az ember, és csak jött és jött a többi matracos, akikkel küzdeni kellett a kijutásért. 

A legtöbb időt csúszdázással töltöttük, de egyszer pihenésképpen játszottunk egy Solo-meccset, és persze ebédeltünk is - mi Petrával az otthonról hozott rántott húsos szendvicset, Dolék pedig óriás lángost, aztán mindannyian vettünk óriás palacsintát is. :) A legjobb az volt, hogy ahogy azt előre mondtam Petrának is, biztos voltam benne, hogy a többiek nagyon jó fejek lesznek és simán megtalálja a hangot velük. A nap végén lelkesen csúszkált velük egyedül is, mikor én már fáztam és inkább leültem egy kicsit olvasni. 

Nagyon klassz kis nap volt, és külön örülök, hogy a végére szuperül lebarnultam - ami inkább égésnek indult, de az Aloe First csodát művelt!

Cellamagány

Néha azon kapom magam, hogy a szingliségemre mint egy letöltendő börtönbüntetésre tekintek, ahonnan előbb-utóbb végre szabadulhatok.

Nem vagyok benne biztos, hogy ez egy helyes hozzáállás.

Csók komplexus

Néha előfordul, hogy álmomban csókolózom valakivel, de ilyenkor a csók mindig elképesztő bénára sikerül. Vagy túl nyálas, vagy épp előtte úsztam, és vizet köpök közben, vagy fura a szánk... Lényeg, hogy már sokadjára fordul ez elő.

Vannak sejtéseim, mi állhat a háttérben. Nem állok készen a csávókra. :/

Az első fej lehullt

Mindig, ha valaki jelezte, hogy náluk a volt középiskolai osztályból ennyi meg annyi embernek van már gyereke, én megnyugodva megjegyezhettem, hogy nálunk még csak nem is házas senki.

Na, ennek ezennel vége, ma reggel Virág Dani esküvői fotói fogadtak facebookon. Egyáltalán nem tudtam a nagy eseményről! Az első fej lehullt.

Bókok

Ma az informatikusunk, Bence azt mondta, van bennem valami Lara Croftos.

Ez majdnem akkora bók, mint mikor Gábor hajdani barátnője, Brigi Natalie Portmanhez hasonlított, miután látta a Fekete hattyút.

Mindenki Montenegróba megy

Mindenki. Most épp az a trendi, mint amilyen tavaly Grúzia volt. A vicces, hogy még én is néztem Montenegrót mikor annó Hannah-val nyaralásban gondolkoztunk, csak az nem ilyen út lett volna, szóval már csírájában elvetettem az egészet. 

A legjobban persze az fáj, hogy Bálint is odautazott, ez volt a barátokkal a szokásos többhetes országokat-városokat bejáró trip, csak persze nekem ezúttal semmi közöm nem volt hozzá. Csak néztem az időről időre a szemem elé kerülő Facebook-fotókat, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezeknek az élményeknek én már nem vagyok részese, de a barátok igen, akik mindig voltak és mindig lesznek, míg az én részem csak kiollózott három év egy egész élettörténetből.

Mindegy. A lényeg, hogy eléggé tehetetlenül tekergek magamban mindig, mikor utazásokról kapok hírt. Éppenséggel két kollégám is épp Montenegróba megy a barátaival, mások a szerelmükkel utaznak, és ha Orsi épp nem vizsgázik őrülten, Izrael köves-patakos tájain kirándul, tavak mellett sátrazik, és szabad tűzön készít poyke-t. Úgy érzem annyival könnyebb lenne, ha nekem is lenne, akivel elutazhatnék. Ha lenne egy párom, akivel természetesen jönne egy utazás. Vagy sokkal inkább ha lenne egy baráti társaságom, akikkel jól érezném magam egy ilyen kalandon. Egy ideig emésztettem magam ezen, és most már kezdek szépen lassan arra jutni, hogy sajnos ez nincs, és valószínűleg nem is lesz, úgyhogy nem érdemes várni rá, ha el akarok utazni, megtehetem egyedül is. A szóló utazásnak tulajdonképpen már egészen nagy divatja van, bőven lehet a neten tippeket fellelni, és hirtelen felbuzdulásból elolvastam most két könyvet is a világgá menésről. Még mindig nem tudom, pontosan mit akarok, hova akarok menni és mennyi időre. Az fix hogy csak pár hét lesz, és valahol közel - nem rögtön Indiával kezdek - és leghamarabb jövő tavasszal kerítenék rá sort. Szóval igenis vannak terveim, és nem hagyom, hogy lehúzzon mások boldog kotori fotója - még ha néha sikerül is. Szóval csak figyeljetek.