My Year 2020

Síri csöng és hullaszag ezen a blogon, de annyira azért még nem nagy a kihaltság, hogy ne írjak évösszegző bejegyzést. Ez nekem is segíteni fog egy kicsit, hogy átgondoljam 2020-at, és tervezzek a jövőre. Már közhely, hogy "úristen, micsoda év volt ez", de nekem is az volt - elsősorban azonban nem a korona miatt, hanem azért, mert rengeteg és fontos dolog törént velem, kívül és belül egyaránt - összességébe véve egy nagyon intenzív és nehéz év volt, de egyáltalán nem volt rossz. 

Lendületesen indult az év: januárban hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, elköltözöm, és nem tököltem lakásnézegetéssel és- vásárlással, hanem összebútoroztam kollégámmal, Zsófival a vizafogói Turbina utcában. A költözés után alig egy héttel megjelent egy kétségbeesett, nyávogó cica az udvarunkban, akit befogadtunk, és Rúminak neveztünk el, de leginkább Mirminek becézzük. Két fontos látogatás is volt a hónapban: Orsi egy hetet itthon töltött, és Seren is Budapestre utazott egy időre, így mindkettejük társaságát kiélvezhettem. 

Februárban ki sem láttam a munkából. Találkoztam néhány fontos támogatóval és partnerrel, megtartottam az első Centropa szemináriumot vezetőként, és alapvetően sikeresnek éreztem az egészet, bár meglehetősen be voltam tojva. Az egyetlen említésre méltó dolog, ami nem a munkához kapcsolódik, hogy részt vettem Zsuzsi babaváró buliján (ahol rajtam kívül mindenki vagy gyermeket várt, vagy az esküvőjére készült; szórakoztató volt). 

Márciusban új kolléga csatlakozott a Centropához Sándor Erzsi személyében. Minden, ami ezután történt, a koronavírusról szólt. Március 16-tól 3 hónapra önkéntes karanténba vonultunk, feltöltöttük élelmiszer-készleteinket, és próbáltunk kialakítani egy új napirendet ebben a szokatlan helyzetben.

Áprilisban még eléggé küzdöttem a karanténnal és azzal, hogy elvesztettem a motivációmat a munkámban. Teljesen felborult az időbeosztásom, a naptáram pedig Zoom meetingekkel lett tele. Azért a családot látogattam, és nagy örömömre sok időt töltöttünk Angyalin, és megtartottuk a széder estét is - Skypeon keresztül.

Májusban továbbra is karantén, munka, online események voltak terítéken. A családdal többször mentünk Angyalira, és betöltöttem a huszonnyolcat. 

Júniusban végre kiszabadultunk a karanténból, ennek örömére Zsófival pár napot Visegrádon töltöttünk, ami tök jól sikerült. Megkezdődtek a közösségi programok: bepótoltuk az elmaradt családi szülinapokat, voltam Petinél Budaörsön, és a Turbina utcába is hívtunk vendégeket. Petrával megünnepeltük, hogy vége a tanévnek és szuper lett a bizije, és elmentünk a Repülő Seprű varázskávézóba. 26-án a blogom 10 éves lett - restellem, hogy erről nem volt külön poszt. Akartam, de aznap lemaradtam róla, aztán inkább elengedtem. 

Júliusban sok munkám volt: egyrészt lezajlott a virtuális Summer Academy (nem utaztunk egy hétre Bécsbe, mint terveztük...), másrészt igyekeztem sok mindennel végezni a hosszú nyári szabim előtt. A nyár izgalma, hogy úgy néz ki, hozott magával egy párkapcsolatot - Tamással 8-án, a Summer Academy utolsó napján randiztunk először, aztán elkezdtünk rendszeresen találkozgatni, és a hónap végén Keszthelyen is nyaraltunk együtt. 

Augusztusban jó sokat nyaraltam! Voltam Angyalin, Karádon a Nyanya csapattal, és Balatonszemesen a családdal. Igazi csilles nyaralások voltak, és én nem is vágytam másra. Említésre méltó még, hogy találkoztam Bálinttal - meglátogattam az új kiscicáját - és Zsófival voltunk a svábhegyi csillagvizsgálóban, ahol a teliholdat, a jupitert és a szaturnuszt is láttuk. Igazán csodálatos élmény volt, biztos, hogy megyünk máskor is. Ennyi pihenés után kifejezetten enhéz volt visszatérni a munka világába, főleg, mert iszonyú zsúfolt ősz várt rám. 

Szeptemberben sok munkám volt, tartottunk egy szemináriumot is személyesen, ami jól sikerült. Zsófival adtunk egy Rosh Hashanah-i bulit, és részt vettem Jászay Kata esküvőjén. Tamással a hónap elején közösen elmentünk az IKEÁba, és minden bátorságomat összeszedve megegyeztünk, hogy akkor hivatalosan is járunk. 

Októberben sok minden történt! Egyrészt továbbra is sokat dolgoztam, tartottunk egy képzést Debrecenben, az irodánk pedig a HUB-bal együtt a Rumbach utcai zsinagógába költözött. Szabó Peti esküvőjén is ott lehettem, Tamással és Zsófival elmentünk gombászni (kétes eredménnyel), és töltöttünk pár napot Keszthelyen. Elkezdtem egy online termékenységtudat tanfolyamot Cserháti-Herold Jankával a hormonmentes.hu-ról, ami nagyon izgalmas volt, és most gyakorlom a módszer alkalmazását. A hónap végét egy fergeteges Samhain ünnepléssel zártuk Zsófival az Aquincum múzeumban. 

November 1-jén már hagyományos módon Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A zsúfolt mögöttem álló hónapok miatt kivettem egy fél hét szabit, de aztán folytatódott minden: beszámolók, webinárium, és egy új kolléga, Sári csatlakozása a csapathoz. 

December elején adtunk Zsófival egy "tea party-t" két szülinapos kollégánknak, Zsoltnak és Tomának. Már elég kimerültnek éreztem magam, de ezerrel dolgoztam, hogy minél több mindennel végezzek a szabim előtt: beszámolókat írtam, és elpusztítottam az olvasatlan emailjeim tömkelegét. Az év végét a Centropa csapattal egy közös fánksütéssel ünnepeltük meg, ami tök jól sikerült. Zsófi a karantén ellenére hazautazott Kolozsvárra, én pedig úgy döntöttem, nem maradok a Turbinában egyedül, így Mirmivel együtt Tamáshoz költöztünk. Karácsony napjait otthon töltöttem a családommal, az is tök szuper volt. Mostanra már ismét helyreállt a rend, Zsófi és Mirmi is itthon vannak, a szilvesztert pedig úgy néz ki, Tamással töltjük kettesben.

Na és akkor most lássunk egy összegzést az év legfontosabb témáiról. 

Munka

Ez az évem egyértelműen a munkáról szólt. A munkáról való gondolkodás, a stressz, a szorongás és a mindennapi teendők intézése az energiáim és az érzéseim nagy részét lekötötte, ettől volt igazán intenzív és nehéz ez az év. Erre tulajdonképpen fel voltam készülve, így a munkamennyiség nem lepett meg, annál inkább az, hogy gyakran éreztem, hogy motiválatlan és magányos vagyok, és nem ad nekem annyit ez az egész, mint kellene. Most, hogy megírtam a fenti összegzőt, és átnéztem a naptáramat, világos, hogy rengeteg, tényleg rengeteg minden történt az idén, és erőn felül teljesítettem. Februárban, alig két hónappal az előléptetésem után már képzést tartottam, partnerekkel és támogatókkal találkoztam, ráadásul sikeresen. Három szemináriumunk és két webináriumunk volt, megnyertem két pályázatot, és háromról hat főre bővítettem a Centropa csapatot. Mindennek a tetejébe itt volt a Covid, és úgy tűnik, idén azzal is sikeresen birkóztunk meg. Ha ezt így egymás mellé teszem, és visszatekintek rá, nem lehetek elégedetlen, de az az igazság, hogy menet közben azt éreztem, hogy felőröl ez az egész. Folyamatosan bizonytalan voltam, hogy jó-e, amit csinálok, imposztornak éreztem magam, aki sosem érti egészen, hogy mit is csinál, ráadásul mindig annyi teendőm volt, hogy sosem tudtam egy-egy dologban elmélyülni. A pénzügyi tervezés és forrásteremtési feladatok annyira megrémítettek, hogy foglalkozni se mertem velük, és az is aggasztott, hogy nem vesznek körül olyan kollégák, akik ezt a terhet levennék a vállamról. Jártam ugyan coachhoz, de az vajmi keveset segített - a legtöbb támogatást Zsófitól kaptam, aki belelátott a munkámba és úgy általában a civil életbe, és sosem volt rest meghallgatni az aktuális panaszaimat, és kisegíteni pár tanáccsal. Mikor márciusban az otthonunkba kényszerültünk, úgy éreztem, vége, ez annak a jele, hogy húzzuk le a redőnyt, és szerettem volna a csigaházamba vonulni, ahogy a világ nagy része tette. Miközben kollégáim ezerrel azon pörögtek, hogyan tudnának forrásokat teremteni, új programokat és oktatási anyagokat létrehozni, ami a helyzethez igazodik, én legszívesebben felhagytam volna mindennel. Nem tudtam átállni a home office-ra, Zsófival eszméletlenül szenvedtünk, a hét eleji lelkesedés szerdára már kifújt, az órák összecsúsztak, későn keltem, keveset dolgoztam, napokat hagytam ki, és azt éreztem, hogy teljesen motiválatlan vagyok. Mindebből egy érdekes, már-már spirituális élmény zökkentett ki: egy alkalommal Angyalin töltöttük a hétvégét, én pedig úgy keltem fel reggel, hogy azt éreztem: pontosan tudom, mik a problémák a szervezetnél, és min szeretnék változtatni. Füzetet és tollat ragadtam, kiszaladtam a stégre, és a reggeli napfényben és madárcsicsergésben papírra vetettem a gondolataimat. Nem emlékszem, hogy ezzel kapcsolatos álmom lett volna, mégis felébredve olyan tiszták voltak a gondolataim, hogy egyszeriben világosan láttam magam előtt azokat a dolgokat, amelyeknek korábban csak a felszínét kapargattam. Ez az élmény végül teljesen visszaadta a motivációmat. Megszoktam és meg is szerettem a home office-t, végre hozzányúltam a régóta halogatott pénzügyi teendőkhöz, és elkezdtem hosszabb távon, stratégiában gondolkodni. Elkezdtem körülvenni magam olyan munkatársakkal, akikre számíthatok, és igyekeztem határozottan képviselni az elképzeléseimet Ed felé is. Nyár végén a HUB-csapattal együtt elkezdtünk dolgozni a Centropa stratégiai tervén, és úgy néz ki, legalább irányokat látunk magunk előtt. Mégis, ez az év, és különösen az utóbbi 2-3 hónap borzasztóan nehéz volt, és nem vagyok tejesen meggyőződve róla, hogy jó helyen vagyok, és jó irányba mennek a dolgok. Van egy iszonyat nehéz főnököm rettenetes természettel és vezetési stílussal, és azt is felismertem, hogy ahhoz, hogy a szervezetet igazán a magaménak érezzem, és elégedett legyek vele, radikális változásokra van szükség, amely csak hosszú távon valósulhat meg. Ez az év az alapok lerakásáról szólt és arról, hogy egyáltalán beleszokjak az új szerepembe, és felismerjem, hogy mit is szeretnék vele kezdeni. A következő év végre ennek megfelelően az építkezésé lehet, de borzasztóan sok a feladat és nagyon könnyű belefáradni. Sokszor érzem azt, hogy a munkám csak viszi az energiámat, de nem hoz a konyhára: hogy olyan, mintha egy hatalmas szekeret próbálnék elhúzni egy kis csacsiként, de időnként valaki rádob még egy málhát, sárba süppedünk, vagy éppen mellém szegődik egy másik lovacska, aki viszont épp az ellenkező irányba húzná a szekeret. Összességébe véve előrébb jutott a szekér az év folyamán, de amennyi energiát belefektetett a kis csacsim, sokkal előrébb is juthattunk volna, ha nincs a rengeteg nehezítő tényező. Emiatt többször felmerül bennem, hogy egyszerűen otthagyom az egészet, és új munka után nézek, ahelyett, hogy bevárnám, vajon sikerül-e 3-5 év alatt elérnem itt bármit is. A probléma egyelőre az, hogy nagyon szeretem a HUB-csapatot, és fogalmam sincs, mi mást csinálnék szívesen. Nagyon jólesett, hogy az év végén Mircea és Bence, akik a stratégiai tervezésünkben segítenek, elmondták, mennyire jól vezetem a szervezetet, mennyire eredményes volt ez az év, milyen határozott és kitartó voltam. De megmondom őszintén, némi gyomorgörccsel nézek a januári teendők elébe. Az a határozott tervem, hogy jövőre a feladatok átstrukturálásával, illetve az új munkatársak bevonásával már kevesebbet dolgozom, mint idén. Ebből a tempóból elég volt, valamiképpen mindenképpen megoldom, hogy kevesebb legyen. 

Költözés

Ha a munka nem lett volna elég, rengeteg minden más is történt idén. Kezdjük rögtön azzal, hogy végre valahára elköltöztem otthonról egy hirtelen jött ötlettel, egy nagy bátor ugrással, és ez egy remek döntés volt. Sosem terveztem, hogy albérletbe megyek, ahogy azt sem, hogy Pesten, az Árpád hídon túl fogok lakni, mégis így alakult. A lakás maga nem a legjobb, ráadásul az első fél évben a szobám is pangott - csak ősszel jutottam el oda, hogy megadóan elkezdtem berendezni és egy kicsit otthonosabbá tenni. Zsófi társasága viszont elsőosztályú, és annak is megvannak a hozadékai, hogy végre a szüleimtől távol élek. Zsófival remekül kijövünk, ami különösen a karantén során jött jól, rengeteg időt töltünk beszélgetéssel, főzéssel és közös programokkal. Tudom, hogy anyuéknak hiányzom, de velük is tartom a kapcsolatot, és kéthetente legalább igyekszem hazalátogatni.

Mirmi

Az elköltözés közvetlen hozadéka, hogy végre lett cicám! Erről sem írtam, pedig egy kalandos történet. Már régóta terveztem, hogy felnőtt életemben lesz egy cicám, és mikor a Turbinába költöztem, megbeszéltük Zsófival, hogy szerzünk egy állatot - mivel ő is macskabolond. Arra viszont nem számítottam, hogy alig két hét után lényegébe véve a küszöbömön jelenik meg egy kétségbeesett jószág, aki szinte kéri, hogy fogadjuk be. Olyan, mintha nem is én döntöttem volna így, egyszerűen az univerzum postázott egy négylábút. A cicát Rúminak neveztük el, de végül a Mirmi ragadt rá, amire hallgat is. Néhány hét félénk bujkálás után előjött, és azóta nagyon barátságos, de azért óvatos cica. Imádjuk Zsófival, és őszintén mondhatom, hogy segített nekünk a karantén idején. A családi chatcsoportba igazi mamaként posztolom a képeit, és azt hiszem, a szüleim szívét is meghódította már a kis bundás. Lehet, hogy tényleg bolond macskás öregasszony lesz belőlem!

Covid

Nemrég olvastam Nyáry Luca cikkét, amely egy dühös kirohanás arról, hogy mennyire szar volt minden a Covid miatt, és semmi pozitívuma vagy szépsége nem volt (legalábbis a szerző számára). A legtöbb ismerősöm, ha nem is látja ennyire sötéten a dolgokat, legalábbis eltérő mértékben szorongott, és szorong még mindig. Rám, azt hiszem az átlagnál jóval kevesebb hatással volt az egész, valószínűleg nagyrészt azért, mert szerencsés helyzetben vagyok: a munkámat, megélhetésemet, egészségemet nem éreztem fenyegetve, és introvertáltként kifejezettem élvezem az otthonülést. Tavasszal három hónapot töltöttünk önkéntes karanténban, és terveztem is, hogy írok egy blogbejegyzést az egésznek a hozadékairól, de persze nem tettem. Fentebb írtam, hogy az első hónapban küzdöttem egy jó adag motiválatlansággal, de aztán az is megszűnt, és simán beálltam a home office-ra. Jól éreztem magam otthon Zsófival és Mirmivel. Jó volt későn kelni, és jó volt, hogy a világon semmiért nem kell kimozdulni. Jó volt ráébredni, hogy minden megoldható online. Jó volt, hogy felfedeztem magamnak a Duolingót. Jók voltak a közös nagy bevásárlások, főzések, a karantén insta oldalunk, este a "Viszlát bánat" harsány éneklése. Jó volt, hogy amikor kellett, inkább biciklivel közlekedtem, és sok időt töltöttünk Angyalin. A sok munka miatt amúgy is arra voltam beállva, hogy idén nem lesz nyaralgatás, utazgatás, így ez nem hiányzott, de a feloldások miatt a nyáron így is bőven tudtam pihenni, töltődni. Persze kérdés, hogy meddig marad ez így, de leginkább a Centropáért aggódok, amiért én felelek. Azt is sajnálom, hogy a vírus miatt január óta nem találkoztunk Orsival. Mindent egybevéve azonban nekem korántsem a Covidról szólt ez az év. Kíváncsi vagyok, mekkora hullámokat vet majd - elmúlik és elfelejtjük, vagy örökre nyomot hagy rajtunk? Okozhat még nagyobb bajt, vagy hamarosan túlleszünk rajta? Azt hiszem, ezt senki sem tudhatja, és lehet, hogy jövőre már nem úszom meg ilyen könnyen. 

Szabadidő

A munka rengeteg időmet felemésztette, a covid miatt pedig kevesebb lehetőség jutott kulturális programokra. Idén a könyves listám is silányabb, mint eddig - a Goodreads Challenge-ben a tavalyi évekhez hasonlóan 41 könyvet terveztem, és végül úgy tűnik, 27-tel zárok, de már tavasszal elengedtem az egészet. Egyszerűen jóval kevesebb időm és kedvem jutott az olvasásra, de talán jövőre ez is másképp lesz. A sporttal is botladozom. A költözés egyik előnye volt, hogy tíz percre kerültem a jógastúdiótól, ahol Zoé tanít, és jártam is szorgalmasan az óráira. Ráadásul a HUB-os csajokkal heti rendszerességgel elkezdtünk az irodában is edzeni. A covid alatt ezek mentek tovább: online edzés, online jóga, ami mellé bekerült a rendszeres tavaszi biciklivel közlekedés is. De ez is hullámzott: néha heteken át rendszeresen mozogtam, és azt éreztem, majd kicsattanok, aztán volt, hogy teljesen elhagytam az egészet, mert az online órák megfogyatkoztak, az edzőm covidos lett, és az első hidegfrontnál felhagytam a biciklizéssel. Úgy tűnik, az a fajta vagyok, aki szívesen mozog ugyan, de csak akkor, ha minden adott hozzá - idő, eszközök, edző. Ha valami zavar kerül a gépezetbe, már nehezebben veszem rá magam, hogy mozogjak. 

Tamás

Oké, szóval van ez a dolog a párkapcsolattal is. Visszanéztem, és a tavalyi évösszegző bejegyzésemben azt írtam, remélem, idén már nem leszek egyedül szilveszterkor. Nos, ez megvalósult, de korántsem úgy, mint szerettem volna! Bálint után egy csomó ideig szomorú voltam, aztán borzasztóan megszerettem az egyedüllétet. Négy év után már nyitott lettem volna egy új kapcsolatra, de nagyon határozott elképzeléseim voltak - azt gondoltam, hogy majd hirtelen robban be az életembe egy fiú, aki azonnal levesz a lábamról, és minden csodálatos, egyszerű és rózsaszín ködben úszó lesz. Azt is pontosan láttam magam előtt, milyen lesz ez a fiú, hiszen kész listám van már kritériumokról, és van egy nagyon határozott zsánerem. Ezekből a tervekből aztán semmi nem jött be, Tamás, akivel nyáron összejöttünk, teljesen más, mint amire számítottam, és a mai napig nem tudom eldönteni, miért is alakult így, mibe is vágtam a fejszémet, mi is a tanulság. Tamással héberórára járunk együtt; immár két éve hetente kétszer másfél órát padtársakként töltünk. Azt gondoltam, hogy én olyan "szerelem első látásra" alkat vagyok, és azonnal fel fogom ismertni az igazit, ha találkozom vele - ehhez képest két éven át szóba sem jöhetett nálam Tamás, noha remekül elvoltunk, és tudtam jól, hogy tetszem neki. Ennek oka, hogy ő tényleg más, mint amit elképzeltem magamnak - kezve rögtön azzal, hogy tizenhat évvel idősebb nálam. Ezt mindig félve vallom be, holott én már észre sem veszem, ha együtt vagyunk. Hiába, sokáig elég szokatlan volt. Nem tudom, mi változott - tavasszal a karantén alatt elkezdtünk sokat beszélgetni, főleg ételekről. Recepteket osztottunk meg, és piacra mentünk együtt. Házi humuszt készített nekem, aztán mindig találkoztunk, hogy visszaadjam neki a dobozait. Aztán egyszer csak nyár lett, bennem átkattant valami, és az egyik esti találkozónkból randi lett, amit további randik követtek. Borzasztóan össze voltam zavarodva, nem tudtam, mi történik, és nem tudtam, mit akarok. Tamás türelmes volt, és ahogy telt-múlt az idő, azt éreztem, hogy szeretnék vele lenni. Most lassan fél éve együtt vagyunk, rengeteget főzünk, olvasunk, sorozatozunk, héberezünk, és még nyaraltunk is együtt. Sokat ad nekem ez a kapcsolat, de még mindig egy nagy talány. 

Belső fókusz

Évek óta folyamatosan dolgozom magamon, az önismereten, a belső hangom megtalálásán. Ez a folyamat idén is folytatódott, noha a sok munka (aztán pedig részben a párkapcsoaltom) miatt kicsit megakadtam vele. Azt érzem, hogy rengeteget kellett kifelé adnom, és kevesebb energia jutott magamra. Remélem, ehhez is vissza tudok térni jövőre. Persze így is voltak előrelépések. Próbálok közelebb kerülni a nőiségemhez, ennek érdekében tavasszal abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és most a termékenységtudat módszer segítségével figyelem a testem. Még nagyon az elején vagyok, de nagyon izgalmas folyamat, talán megér később egy blogposztot. Emelett örülök, hogy kezd bennem kibontakozni a bosziskodás is. Bizony, gyerekkorom óta foglalkoztat a varázslás, és kezdem felfedezni, hogy ezt bele tudom csatornázni a mindennapi életembe úgy, hogy ne egy ezo-tévés baromság legyen az egész, de mégis adjon nekem. Az új szobámban kialakítottam egy oltárt, szeretem zsályával kifüstölni a lakást takarítás után, a születésnapi teliholdamkor készítettem holdvizet (amitől az egyik haldokló növényem feltámadt - véletlen lenne? Nem hinném!), barátkozom a tarotkártya lapjaival, és Zsófival megünnepeltük a nyári napfordulót. Ezek apróságok, szimbolikus dolgok, melyek az akaratról, az önismeretről szólnak. Számomra egyre fontosabb az a felfedezés, hogy a varázslat, a spiritualitás a modern hétköznapok része lehet, így szeretnék ezzel is foglalkozni 2021-ben.

Tervek

Homályosan körvonalazott tervekkel futok neki 2021-nek. Úgy érzem, egy csomó pont van, amelyről el kell mozdulnom valamilyen irányba, és még nem látom, merre. A munkám egy szívás - fontos, és van egy csomó pozitívuma, de mégis egy küszködés. Vagy megváltoztatom, vagy ott kell hagyjam, és még nem tudom, melyiket választom jövőre. Az is kérdés, meddig maradok a Turbinában Zsófival - nagyi lakásának eladásával ténylegesen itt az anyagi lehetőség, hogy ha akarom, lakást vegyek magamnak, és érzek is némi hajlandóságot rá. Tamással a kapcsolatom szintén egy izgalmas, kicsit megfoghatatlan dolog, és fogalmam sincs, hogyan alakul jövőre. Szerintem rengeteg minden fog történni, nagy változások, nagy újragondolások. Ahogy az életemről gondolkodom, egyre határozottabb igény ébred bennem arra, hogy valamilyen módon kiszálljak belőle - no nem az életből magából, de azokból a béklyókból, amelyeket a társadalom felállított, és amitől az egész egy küszködéssé válik. Nem akarom ezt a körforgást, nem akarom ezt a mókuskereket. Egy jó ideje foglalkoztat, hogy a házasság, a gyerek nem nekem való, és hosszú szingliségem alatt megtanultam, hogy a párkapcsolat sem kell a boldogsághoz. Terhesnek érzem a munkás mindennapokat is, és foglalkoztat az, hogyan lehetne kikerülni őket - anélkül, hogy a Kétfarkú Kutyapárt által hangoztatott "Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz" nevetségességébe esnék. Van egy őrült fantáziám arról, hogy fogom magam, és vidékre költözöm, egy kis házba egy erdő mellé, ahol magamnak termelem a zöldséget, és egy sokkal lelassultabb, csillesebb életet élek. Ez egyelőre egy megugorhatatlan és teljesen megfoghatatlan dolog, és nem is tudom, mit és hogyan szeretnék belőle megvalósítani. De úgy érzem, jövőre ennek a megértéséhez is közelebb kerülök majd. Az biztos, hogy többet szeretnék a természetben lenni és kirándulni 2021-ben - most épp az az ötletem, hogy elkezdem a Kéktúrát. 

Szóval 2021 - csupa homály! A vírusnak nem lesz vége, és megannyi kérdés vár megválaszolásra! Optimizmusom azonban továbbra sem hagy el. Az ösvény már ki van jelölve, csak rá kell lépni. 

Kedves blogolvasók, nektek is erőben, egészségben, szerencsében gazdag új évet kívánok!

Napom

Mostanában kicsit összejöttek a teendők, úgyhogy gondoltam ezt szemléltetem a mai napom bemutatásával.

     Hajnali négykor felébredtem. Oké, itt még nem direkt. Rosszat álmodtam, ami viszonylag ritkán fordul elő, de most annyira nyugtalanított a dolog, hogy nem is tudtam elaludni egy óráig.

     Hajnali hatkor aztán tényleg csörgött a telefonom, de egy darabig fetrengtem, mielőtt össze tudtam volna vakarni magam.

     Valamivel nyolc után beértem a CEU-ra, és az egyik kényelmes munkaállomásra bekuckózva elkezdtem keresni az akadémiai adatbázisokban, hogy mi mindent írtak együtt az emberi jogi oktatásról és a multikulturalizmusról, illetve Erdély kisebbségeiről.

     Két és fél óra múlva aztán leléptem, mert interjút kellett készítenem a Wallenberg Alapítvány elnökével a Tom Lantosnak írandó kutatásom kapcsán. Az is eltartott több mint egy órát, a bácsi egyébként nagyon kedves volt, király ez a kutatás, mindig meglepődöm, hogy mennyi klassz dolog van a civil szférában, amiről nem tudok.

     Az interjú után vissza a CEU-ra, ahol végre pisilhettem. Nagyon szerettem volna ebédelni is, de az még nem jött össze, mert a menzán kibírhatatlan volt a sor. Hogy kitöltsem az időt, bevettem magam a könyvtár hatodik emeletére emaileket olvasni. Egyszer lementem megnézni a menza állapotát, konstatáltam, hogy továbbra is tömeg van, majd visszamentem a hatodikra. A lift minden emeleten megállt.

     Végül sikerült megebédelnem, amihez ráadásul társaságot is biztosított Dani.

    Zöld tea gyakori kortyolgatása mellett kísérletet tettem rá, hogy értelmes bekezdéseket írjak az emberi jogi oktatás helyzetéről. A siker kétes.

     Három után nem sokkal megint csak összecuccoltam, és elmentem fogorvoshoz, ahol a fél számat lezsibbasztották, de legalább újra minden rendben odabent.

     Fogorvos után irány a Mozaik HUB, ahol egy kicsit a Centropás dolgokkal is foglalkoztam.

     Hatra elmentem a héberórámra. Megtanultuk az okozati szerkezetet.

     Héberről átrohantam jógára, ahol bizonyos egyensúlyi pózokat sikerült kitartanom, másoknál meg eldőltem. I guess that's life.

     Tíz körül végre hazaértem, megvacsoráztam, elmentem hajat mosni.

    A zöld tea mágikus hatása még mindig tartott, úgyhogy úgy döntöttem, ránézek még egyszer az emailjeimre.

     Lepötyögöm ezt a bejegyzést, aztán megyek aludni. Holnap negyed hétkor kelés. 

Egy Pállal kevesebb, egy Baruch-hal több

Mostantól egy "Pál" lánnyal kevesebb van - Orsi hivatalosan is felvette a "Baruch" vezetéknevet, ami héberül áldottat jelent! Szerintem nagyon jó választás (a név is meg a fiú is...)

Annak kifejezetten örülök, hogy az Orsolyát megtartotta, bár gondolkodott rajta, hogy Orsira rövidíti, tekintve, hogy mindenki, aki először látja héberül leírva a nevét, Urszuliának hívja. 

Pillanatképek Orsi esküvőjéről

A kezdeti izgalmak.
A készülődés.
A stressz.
Kölcsönkérek három bőröndöt.
Megtervezünk mindent.
Átbeszélünk mindent.
Aztán még tízszer átbeszéljük.

Csomagolunk.
Egy nagy bőrönd, még egy nagy bőrönd, aztán még öt kicsi.
Szép ruha, nászajándék, pulykasült.
Többletsúlychek, folyadékok a feladandóba.
Ébresztő negyed háromkor. Kábult tea kortyolgatás.
Irány a reptér.
Várunk.
Várunk.
Feladjuk a csomagot.
Várunk.
Biztonsági ellenőrzés.
Várunk.
Repülőút. zzZ

Landolás.
Pofán csap a mediterrán meleg.
Pálmafák.
Tel Aviv Airport. Brachim habaim.
Kerekesszék. Átsuhanás az útlevélellenőrzésen.
SIM kártya elintézve.
Autóbérlés elintézve.
Orsit megölelni!
Irány a szállás.
Megvan a szállás.
Fura a lift.
Vigyen már fel a tizenharmadikra!
Megvan a tizenharmadik.
(Szombati lift volt, hogy a fene egye meg).
Szép a kilátás, jók a szobák. Hurrá.
Mindenki kidől.
Látogatás Orsinál.
Nászajándékkupac.
Petra zongorajátéka.

Autóút Názáretbe.
Navigálok, nem lehet aludni.
Angyali üdvözlet bazilika.
Máriák mindenütt. Spanyol Mária. Macedón Mária. Vietnami Mária. Chilei Mária.
Itt állt Mária háza. De frankón. Ott a lépcsője, meg minden.
Meg elvileg József ácsműhelye is, na de az már tényleg kamu.
Irány Tiberias. Végre leparkolunk. Tó.
Szép. Csak miért ilyen kihalt?
Enni kéne valamit.
Mit együnk?
Üljünk már be valahova!
Helyi halspecialitás. Nincs is íze.
Véletlenül rendelt salátaválogatás.
Hat macska kunyizik egyszerre. Ízlik nekik a halam.
Haza. Szunya.

Lusta ébredés.
Bevásárlás.
Miért nem lehet hét karton vizet venni a boltban?
Strand.
Túl sok a kagyló, hogy fogjam vissza a gyűjtést?
Nagyi, ahogy bejön velünk a vízbe. És még a lábait is kirúgja maga alól.
Egy adag homok lemosása magamról. Készülődés. Izgalom.
Mikve. Tudok pár szót héberül.
Orsi eltűnik az ajtó mögött. Most várjuk, hogy kijöjjön.
Cukorkák marokra fogva. Telefon bekészítve.
Nyílik az ajtó. Orsi vizes hajjal.
Repülnek a cukrok. A felvétel tárhely hiány miatt túl korán megáll.
Ölelgetés. Árad a női energia.

Lánybúcsú.
Hosszú séta a meglepi helyre.
Odaérünk. Mindenki itt van.
Bride to be. I'm getting married. Not drunk enough.
Magyar, héber, angol.
Orsi tiarában. Árad a szeretet.
Sushik. Állítólag szuperek.
Rájövök, hogy nem szeretem a sushit.
Játékok.
Miért annyira taszító egy adag fül?
(A köldökökről már ne is beszéljünk).
Torta. Süti. Meg még egy kicsi. (Úristen, az a pisztáciás!)
Pólócsere.
I'll be there for you.
Nem lehet alkoholt venni 11 után.
Tengerpart.
Ukulele, de nincs kinek.
Szeretés.
Na jó, most már menjünk haza.
Apu és anyu a világ legjobb fuvarosai.
zzZ

Itt vannak Baluék!
Irány Jeruzsálem. Idegenvezetők: Apu és Bori.
A szép úton autózunk!
Vizitáció templom. De miért van zárva?!
Kerekesszékkel fel. Kerekesszékkel le. Balu élvezi.
Jeruzsálem.
Látkép.
Bazár.
Szent sír templom.
Miért nem voltam még itt?
MIÉRT NEM VOLTAM MÉG ITT?
A rádöbbenés, hogy mennyire zsidó-related cuccokat néztem csak meg eddig ebben az országban.
Végtelen sziklába vájt csarnokok.
Tömjénfüst.
Ez itt a sírja kérem szépen. Frankón. Ott a kő!!! Test ugyebár nincs.
Nagyi áldást kap. Kétszer. De mégse pattan fel...
Találtunk kaját!!!
Siratófal.
Visszaséta.

Shabbati vacsi.
Sülnek a grillhúsok.
Egy, kettő, három cica. Aztán még hat.
Tepsis krumplinasi. Ezt még vidd ki valahová.
Kornél bácsi!
Gábor bácsi!
Bori, simán szerzünk neked is valakit. Csak mutasd, kit szeretnél.
Tudjátok, hogy holnapután esküvő?!
Bori, vidd már el innen a macskád!
Vili, csináltál jó képet?
Orsinál alvás.
Kölcsönpizsi.

Shabbat chatan.
Kelés fél nyolckor!!!
Irány a zsinagóga.
Nőknek persze a karzat. Csendben kéne lenni, de hogy?
Lesünk a függöny mögül. Ez már Sahar!
Leendő sógorom tórát hordoz körbe.
Jerach int, ha mehet a cukor.
Most dobáld!
Pajeszos kisgyerekek rohangásznak a cukorért.
Nézd, az ott szín szerint sorba rendezte a padján! Aztán imádkozik tovább.
Vajon mi történik?
Én hallottam azt, hogy "Ábrahám".
Megint dobáld!
Nézd, még a szakállas öregek is majszolják a cukrot!
A rabbi arca, amikor rájön, hogy az egyik cukorka nem kóser.
A kisgyerek, ahogy gyorsan a sarokba rugdossa a cukorkákat.
Végre el innen! Ide se jövünk többet.
Kajálás KisRitáéknál.
Üdv a Koscsó családnak!
Jerach beszél.
Mindenki azt keresi, aki tudja cél.
Dukay! Kisbaba!
Sütiiii!
Na de most már elég lesz. Hadd aludjak...

Oké, oké, kelek. Tudom. Menni kell Tel Avivba.
Jaffó, tenger, naplemente. Vacsi.
Holnap esküvő!!!

MA VAN AZ ESKÜVŐ!!!!!!!
Irány Tel Aviv. David Intercontinental, huszonharmadik emelet.
Ó. Te. Jó. Ég.
Pezsgő! Minisampon!!!!
Haj.
Smink.
Ezek nem is mi vagyunk.
Orsi a legszebb.
Négy barátnő.
Három fotós.
Jerach.
Omri.
Kezdünk szűkösen lenni.
Most veszi fel a ruháját!
Én húztam fel a cipzárt! Én!
Mindenki a kanapéra! Aztán kuss!
Itt van Sahar!
Mindjárt meglátja Orsit!
Úúúúú! Ahhhw.

Még van két óra otthon.
Ruha.
Szép vagyok?
Elég szép vagyok?
Ez nem is én vagyok.
Indulás.
Érkezés.
Te jó ég, ez tényleg történik.
A helyszín gyönyörű.
A pár gyönyörű.
Rokonság. Fotózás.
Magassarkúban füves dombon állni.
Mosoly, mosoly, mosoly.
Vendégek jönnek.
Kis falat kaják mindenfelé.
Nem bírok enni.
Több száz ismeretlen ember. És valahogy mégis az enyém is ez a nap.
Apu, ahogy három kipás férfi szigorú körében vizslatja a ketubát.
Azt mondják, hogy görög istennő vagyok.
A DJ szól. Nemsokára szertartás.

Mindenki a hüpe elé.
Alá álljak, vagy mellé?
Mi fog történni?!
Zene.
Bea. Jerach. Sahar.
Anyu. Apu. Orsi.
Anyu és apu a hüpe alá. Orsi egyedül az út közepén.
Sahar. Most végre eljött a pillanat.
Ahogy megdörzsöli a kezét, és kirohan Orsiért.
Ahogy megpörgeti a levegőben.
Ahogy látszik rajtuk, hogy készen állnak.
Ahogy lehajtja a fátylát.
Sosem felejtem el.
Beszéd. Jó fej a rabbi.
Héber mondatok.
Borivás.
Gyűrű.
Még egy kis bor.
Pohártörés.
Sírok.
Most már házasok?
A vendégek, ahogy berohannak a hüpe alá.
Tolakodom, hogy megszorongassam a húgomat. És a sógoromat.

Akkor együnk!
Finom a lazac.
Bor.
Produkciók!!!
Hili énekel.
Orsi és Sahar táncol.
Nagyölelés.
A mi videónk!!!
Észrevették Olafot!
Ott a pohár, ott a pohár!!!
A katonák dala. Hát ez baromi jó lett. Comci, comca.
Közös éneklés. Skorpió a levegőbe. Flamingó a levegőbe. De miért?

Buliii!
Itt már táncolnak.
Jó, akkor igyunk valamit.
Gin tonic.
Én is táncolok. Még jól is megy. Élvezem is. Mi történt?
Hát ezt imádom. Még a videós is felvett!!!
Még egy kis gin tonic.
Mennyi idő telt el?
Kornél bácsi félmeztelenül a parketten.
Sahar a levegőben.
Egy tízes skálán mennyire ciki, hogy Hlavács Petivel táncolok?
I'm not your toy. All the single ladies. Ez meg héberül van.
Most már csak vizet, köszi.
Hova tűnt a többi vendég?!
Nem látok.
Táncolás még még még.
Dalma szerint királynő vagyok, és van valami az öccsével, de a mondatai felét nem értem.
Busztranszport Tel Avivba.
Mindenki búcsúzkodik.
Mindenki sír.
Állítólag desszert is volt.
Most már tényleg nem látok.
Vége van...?
Pakolás. Nászajándék csomagolás. Ki a kocsihoz.
Mi vagyunk az utolsó vendégek. Mindenkit megszorongatunk.
Orsi mezítláb a betonon. A haja egy merő kóc. És még mindig gyönyörű!

Irány haza.
Hogy tartott ki a hajam?
Hogy tartott ki a sminkem?
HOGY?!
Pizsi.
Kontybontás.
Száz hajtű.
Sminklemosás.
Száz vattapamacs.
Átlagos Bori megint.
Alvás.
HÁZAS A HÚGOM!!!!

De miért kell egy ilyen este után korán kelni?!
Bevásárlás.
Ha már itt vagyunk Ramlán, meg kell néznünk azt a tavat.
Kit érdekel az a béna tó?
Hé, ez a tó egész klassz!
Még csónakázunk is.
Az ország legjobb humuszosa.
Mert az persze épp Ramlán van.
Csomagolás.
Reptér.
Tényleg vége.
Túl sok rokon túl sok csomaggal.
Helyet a kerekesszékes nagyiknak!
Várunk.
Felszállunk.
Itthon vagyunk.
Túl késő van.



El is telt volna már...?

Egy széder este emlékére

Húsvét táján egy tavaszi estén összeül a család. Nem kérdezzük, miért, nem kérdezzük, hogyan, minden olyan természetesen történik. A terített asztal, a tányérok mellé elhelyezett sós víz, a kis tálkákon várakozó petrezselyem, hárószet, és persze a macesz. Mindenkinek megvan a helye az asztal körül, az estét pedig úgy várjuk, mint bármilyen másik ünnepet: izgatottan, lelkesen. Ugyan nem tudom, mit jelent, de ezen az estén mindig felveszem azt a fura, héber betűs medált, amit távolabbi rokonoktól kaptam. Az este fényben zajlik. Együtt van a család, mellettem vannak az unokatestvéreim, akikkel mindig van miről beszélni, és persze az asztalfőn ott ül Papi, aki elmesél mindent: hogy hogyan voltunk rabszolgák Egyiptom földjén, hogy hogyan helyezte édesanyja kosárba Mózest, hogy megvédje a kivégzéstől, és hogyan lett végül Mózesból az a férfiú, aki testvérével, a fáraóval dacolva kivezette a zsidókat Egyiptomból. Sötétség jött, békák, vérré vált a víz, ketté vált a Vörös-tenger - ott az asztal körül minden megelevenedett. Utána pedig maceszgombóc-leves, csirkecomb krumplipürével és megybefőttel, macesztorta - ugyanaz a menü, megváltoztathatatlanul, mindig.

Talán nem is tudtuk, minek köszönhetjük ezt az egész ünnepet, míg Papi beteg nem lett, aztán egy novemberi estén végleg itt hagyott minket. Sosem értettük meg, hogy ő itt mindennek a mozgatója, mi csupán a hallgatóság vagyunk, de nem értünk semmit; hogy Papi az egyetlen, aki tudja, valójában mit miért csinál, miért esszük azt a keserű gyökeret, mikor isszuk a pohár bort, hogy is van az áldás. Papi volt az egyetlen, aki még a családjából hozta magával ezt a tudást; egy vallásos családból, ahol szombatonként zsinagóga volt a program, ahol nem kerülhetett tejes és húsos egyszerre az asztalra, és ahol örömmel tartottak meg minden zsidó ünnepet, míg ennek a világnak a holokauszt, és Papi édesapjának - az én dédapámnak - a mauthauseni halála véget nem vetett.

Mikor Papi itt hagyott minket, hirtelen üresek lettünk, és rájöttünk, milyen tudatlanok vagyunk. Továbbra is összegyűltünk széderkor. Továbbra is ott állt a megterített asztal, rajta a sós víz, a petrezselyem, a macesz. Továbbra is elszavaltuk a négy kérdést, utána pedig csirkecomb, krumplipüré és meggybefőtt volt a menü. De többé már semmi nem volt ugyanaz. Az áldások elmondásakor botladozott a nyelvünk. A szertartás sorrendjének követéséhez jegyzetpapírokba pislogtunk. Összekevertük, mit mikor is kell enni. Hamisan, erőtlenül énekeltük a dalokat. A kivonulás történetét pedig - gyermekként számomra az este legszebb, legérdekesebb részét - egyszerűen elhagytuk.

Telnek az évek, és mi felismerjük, hogy ezek a széder esték már nem olyanok, mint a korábbiak voltak. Inkább elutazunk abban az időszakban, és már nem veszünk részt a családi összejövetelen. Szervezési nehézségekre hivatkozva lemondjuk az egész estét. Aztán úgy döntünk, hogy mégis megtartjuk. Az internetet bújva keresek fogódzókat a szertartás sorrendjéhez. Hogy megismerjem a kivonulás történetét, elolvasom a Bibliát. Tanulni kezdek héberül, és egyre többet értek az áldások szövegéből. A szüleim a kezükbe veszik a széder-esti dalok kottáját, és Petra zongorakíséretével próbálnak gyakorolni.

Megpróbálunk visszatérni egy olyan világhoz, amely talán sosem volt a miénk.

My Year 2017

A tavalyi évértékelőmben azt jósoltam, hogy 2017 egy unalmas, eseménytelen, nyugis év lesz, amikor főként magammal foglalkozhatok. Nem is nagyon tévedtem. Lássuk!

A január Izraelben, Gederán köszöntött rám, Orsihoz menekültem ugyanis az itthoni szilveszteri felhajtás elől. Jól sikerült az a pár nap, és szerencsére Orsit néhány héttel később is láttam, hazajött ugyanis Hili szalagavatójára.

Februárban beiratkoztam egy varrótanfolyamra. Berlinben sikeresen lezajlott a CJN szeminárium a Centropával. Valentin napon volt vacsi az elvált nőcikkel, és elmentem egy útra az Adománytaxival is. Már ekkor elindult a hadjárat a civilek ellen, emiatt voltam is tüntetni.

Márciusban megnyílt a Túlélés Szarajevóban c. Centropa kiállítás az IKI-ben, amin többek között az én nevem is díszeleg! A 15-i hétvégén elutaztunk a családdal Köveskálra. Megkezdődött a Luca-féle kutatás második fele. Az én kezdeményezésemre egyik hétvégén közös, családi nagytakarítást csaptunk.

Áprilisban ismét elutazhattam Berlinbe, ezúttal a Haver Alapítványt képviseltem. Később a Haverral Leányfalura is elmentem egy csapatépítő hétvégére. Megvolt a széder este, amit nem csak családi körben, de Borcsával is töltöttem. Megindult a támadás a CEU ellen, viharos gyorsasággal elfogadták a Lex CEU-t, emiatt ebben a hónapban nagyon sokat voltam tüntetni, teljesen el is ment a hangom. A hónap utolsó napján Seren Pestre látogatott, úgyhogy végre karácsonyozhattunk vele és Shizval.

Májusban Hili elballagott a Szilágyiból, én pedig betöltöttem a 25. évemet. Marcellal egy konferencia miatt Londonba utaztunk, ahol korábban még sosem jártam, és nagyon szuper volt körülnézni. Megvolt itthon a nagy éves Centropa záróeseményünk is.

Júniusban a pünkösdi hétvégét Angyalin töltöttük, és amúgy is sok minden szólt a nyárról: voltam Petinél bográcsolni, Petrával a tanév lezárultával gyrosozni és mozizni, a hónap végén pedig az egész család Izraelbe utazott Sahar tisztavatójára, ami egy nagyon látványos és megható esemény volt.

Júliusban két hosszabb nyári programom is volt: az első a CSA, vagyis a Centropa Summer Academy, ami a munkahelyem éves óriásrendezvénye 80 tanár számára. Ezúttal Budapesten majd Belgrádban volt, és én is végig részt vettem rajta és segítettem a lebonyolításában. Ezután végre jöhetett a pihenés, pontosabban a nyár legszupibb programja, a 13. – és egyben utolsó – Varázslatos Tábor. Erről sajnos nem blogoltam, pedig igazán szerettem volna. A lényeg, hogy néha busongós, de amúgy fantasztikus tíz nap volt, mint mindig.

Augusztusban a szakításunk óta először találkoztunk Bálinttal, ami a nyilvánvaló nehézsége ellenére is kifejezetten pozitív élmény volt. Petrával és a BK-sokkal voltunk a mogyoródi aquaparkban. Eltöltöttünk a családdal egy hétvégét Szentendrén. Volt egy mozis vakrandim, ami egyrészt arra hívta fel a figyelmemet, hogy nem állok készen egy kapcsolatra, de azért nem is múlt el nyom nélkül. Orsi elutazott Vegasba, ahol közel három hónapot töltött. Elkezdtem dolgozni a Medián-féle zsidóságkutatás elemzésén.

Szeptemberben ismét volt egy rövid utazásom a munkából kifolyólag, ezúttal Frankfurtban tartottunk workshopot Marcellal. Egyik hétvégén Debrecenbe is elutaztunk Shizuval Serenhez. Elkezdtem pszichológushoz járni. Gábor szakított Krisztivel, és ismét elkezdtünk beszélni és találkozni. Megvolt a BK-s tagságom 10 éves fordulója. Voltam az ARC kiállításon. Ismét részt vettem az Adománytaxi egyik útján.

Az októbernek két nagyobb eseménye volt, az egyik, hogy a Centropával voltam egy szemináriumon Pécsett, később azonban messzebbre jutottam: Krakkóba! Ott volt egy záróeseményünk és egy szemináriumunk, mindkettő jól sikerült, és különösen az volt jó, hogy a munka után maradtam még pár napot, és egyedül, nyugiban, a saját tempómban élvezhettem a várost és az utazást. Persze azt sem hagyhatom ki, hogy 28-án Sahar eljegyezte Orsit.

Novemberben elkezdtem héberül tanulni. Lenyomtam egy workshopot Zágrábban, ez megint egy kis egyedüli utazást és kihívást jelentett. Petra osztályának foglalkozást tartottam az 1945 c. filmről. 30-án Orsi hazautazott hozzánk.

December elején még velünk volt Orsi, és egy csomó klassz családi programot csináltunk együtt. Megvolt Marcell é Toma szülinapja, utóbbinak meglepetés bulit is szerveztünk. Mentek az év végi záróbulik, hanukák, volt BK-karácsony a HUB-ban. Elkezdtem jógázni. A Haverral voltam kisfilmforgatáson. A karácsony persze családi körben telt, év végére pedig szintén a tágabb családdal és barátokkal elutaztunk Murauba síelni.

Így átnézve valahogy kevésbé tűnik eseménydúsnak az év, bár azt meg kell hagyni, hogy rendkívül sokat utazhattam, amit elsősorban a Centropának köszönhetek. Bár ezek az utak általában rövidek, egy csomó olyan helyre jutottam el, ahol korábban még nem jártam – a legklasszabb talán London volt. Az év második felében fedeztem fel, hogy ezek az utazások, ha rájuk teszek néhány plusz napot, hozzásegítenek ahhoz is, hogy olcsón világot lássak. Ezt az elvet alkalmaztam most ősszel Krakkóban, ami nagyon szupi volt, és jövőre is vannak hasonló terveim.

A munkámat egyébként továbbra is nagyon szeretem, határozottan azt érzem, hogy a Centropával megfogtam az Isten lábát. Emellett idén dolgoztam három volt CEUs tanáromnak is: Michael Millernek és Lucának kutatási asszisztensként, Kovács Andrásnak pedig a zsidóságkutatásban segítettem és a hamarosan megjelenő beszámolóba írtam több fejezetet. Nagyon fontosak voltak nekem ezek a munkák, de mindennek ellenére érzem, hogy távolodom attól az akadémiai világtól, amit a CEU jelentett, sokat felejtek, kijövök a gyakorlatból, ami kicsit aggaszt is, és remélem, lesz lehetőségem a visszatérésre.

A munka mellett egyébként sokat önkénteskedtem is: a Havernál továbbra is nagyon aktív vagyok, idén én tartottam a legtöbb foglalkozást – több mint harmincat! Az én vezényletem alatt készült el az új identitás foglalkozás oktatási anyaga, ősz óta már zsidónegyed sétákat is vezetek, és továbbra is tartok néha színházi foglalkozást. Persze sokat segít, hogy a Haverosokkal is egy irodában dolgozunk, így állandóan naprakész vagyok, ráadásul a rugalmas munkám miatt könnyen be tudok ugrani, ha szükség van valakire, aki foglalkozást tart. Jó érzés volt, hogy tavasszal (mivel sem Péter, sem Julcsi, sem Eszter nem ért rá) én képviselhettem a Havert Berlinben egy projektbeszámolós továbbképzésen.  

Általában azt mondhatom, hogy kicsit lagymatagnak, unalmasnak, semmilyennek éltem meg ezt az évet, és én magam sem vagyok kifejezetten a topon. Az évem első fele arról szólt, hogy heverjem ki valahogy Bálintot, mostanra azt mondhatom, hogy majdnem teljesen okés vagyok, de azért eléggé magányosnak érzem magam. Az év során hangsúlyosabbá vált néhány fontosabb baráti kapcsolatom, de továbbra is igaz, hogy főként otthon ülök, nem megyek sehová, nem találkozom senkivel, nem bulizom, és úgy általában úgy érzem magam mint egy besavanyodott vénasszony. Sokszor elég szomorú és magányos vagyok, és eléggé magatehetetlennek érzem magam az egész helyzettel szemben, de azért optimistán tekintek előre és úgy gondolom, hogy például ez a helyzet jövőre változni fog.

42 könyvet olvastam idén, ami sajnos hárommal kevesebb, mint tavaly, nem volt rekorddöntés. Azért azt hiszem abszolút elégedett lehetek az eredménnyel! Legjobb idei olvasmányaim (részletekért katt a Könyvespolcra): Beszélnünk kell Kevinről, Megszámolt babák, Átmeneti, The hate u give, Bexi-sorozat, Az ember, akit Ovénak hívnak, Fohász Owen Meanyért, Tajtékos napok. A már korábban olvasott könyvek közül pedig természetesen A Végtelen Történet, A szél neve, A bölcs ember félelme, A szótlan tárgyak lassú szemlélése, Harry Potter és a bölcsek köve, Büszkeség és balítélet. 

Jövőre

2018 elég sok változást fog hozni, összességében úgy látom hogy egy kifejezetten eseménydús és kalandos év lesz.

Változások lesznek a munka terén: a Centropánál több feladatom lesz, most, hogy Esther kolléganőm elmegy, én veszem át a közösségi médiaoldalak igazgatását és ami még izgalmasabb: (részben) a CSA szervezését is. A CSA idén júliusban Berlinben lesz, és úgy néz ki a teljes logisztikai szervezés – jelentkezések, résztvevőkkel kapcsolattartás, szállás, étkezés, eljutás A-ból B-be, mindenki apró-cseprő nyűgjei – rám hárul majd. Emiatt eléggé izgulok, ugyanis nagyon nagy falat, a legnagyobb programunk, amit nem szúrhatok el, és persze Esther nagyon jó szervező volt, magasra tette a lécet. Ez a munka azt is jelenti, hogy szorosabb kapcsolatban dolgozom majd a csapat többi tagjával és a nagyfőnökkel, Eddel is. Bevallom, eléggé tartok attól, hogy ez a munka nagyon sok stresszel fog járni, és hogy emiatt utálni fogom az egészet. Mindenképpen nagy kihívás, de remélem felnövök hozzá és mindent meg tudok majd oldani. Az persze nagyon jól esett, hogy Marcell biztosított róla, hogy azért is bíznak meg ezzel a feladattal, mert elégedettek velem, jól teljesítek, és ezt egyébként egy nagyszerű fizetésemeléssel is kifejezik.

Ha minden jól megy, januárban megjelenik a Medián felmérésének kutatási beszámolója, amibe én is írtam fejezetet. Ez csak egy beszámoló, az adatok komolyabb, „tudományosabb” elemzése csak ezután következik. Ha minden igaz, lehetőségem lesz ebben az elemzésben is részt venni. Ez ismét egy kihívás: bár nagyon érdekel és szuper izgalmas, sajnos eléggé aggaszt, hogy nem kaptam rendes adatelemzési képzést, ezért nagyon bizonytalan vagyok abban, hogy kell egy ilyet szakszerűen lefolytatni. Bízom benne, hogy valahogyan össze tudom majd szedni a szükséges tudást és ezen a téren is fejlődni fogok, nincs más út. Király, hogy Kovács András bízik bennem és szeretne velem dolgozni annak ellenére, hogy az utóbbi időben egy kicsit link voltam és nem küldtem valami gyorsan neki az anyagokat.

A munkabeli változások azt is jelentik, hogy – számomra is tök meglepő módon – normális felnőtt fizetésem van, amiből akár még meg is lehet élni. Lehet, hogy jövőre ismét terítékre kerül a lakásvásárlás kérdése. Ez tök nehéz, és felvet egy csomó dilemmát, amit most itt nem akarok kifejteni, de még az is lehet, hogy jövőre ilyenkor már lesz egy saját lakásom. Hű, ez most azért elég ambiciózusan hangzik, de hátha!

Mindezek mellett szeretném egy kicsit ügyesebben és magasabb fokon űzni azt, amit idén elkezdtem, nevezetesen, hogy helyre kerüljek önmagammal, és teljesnek és boldognak érezzem magam úgy, ahogy vagyok. Ebben egy fontos lépés, hogy járok pszichológushoz, ez persze egy hosszútávú „befektetés”, de bízom benne, hogy jövőre ilyenkor már meglesz az eredménye. Szintén önismereti, tapasztalat- és élményszerzési jelleggel tervezek egy tavaszi utazást Portugáliába tök egyedül. Erről egyelőre csak beszélek, de remélem hamarosan sikerül megszervezni is, és ha olyan lesz, amilyennek gondolom, 2018 egyik meghatározó eseménye lesz majd. Az is fontos terv jövőre, hogy többet sportoljak. Na igen, ezt mintha minden évben megfogadnám. De most úgy érzem, hogy az izomsérülésemnek is hála van esélyem arra, hogy betartsam ezt a tervet, mert sokkal inkább a fokozatosságban gondolkozom, ráadásul teljesen odavagyok ezért a jógáért! A téli szünetből visszatérve pedig kiegészítem a sportolást az egészséges étkezéssel is. Remélem, sikerül betartani és néhány hónapon belül meg is lesz az eredménye!

És persze ne felejtsük ki a jövő év legfontosabb családi eseményét, Orsi esküvőjét! A dátum már ki van tűzve: szeptember 16. Megvettük már a repülőjegyeket is. Persze addig sok készülődés van még hátra, én a magam részéről remélem, hogy feljebb tudom tornászni a hébertudásomat a társalgási szint közelébe (és szerzek magamnak valami szép ruhát).

Kicsit kijjebb tekintve a politikai- és közéletbe, nos, nem vagyok túl optimista. Választások lesznek, amiktől nem várok semmi jót, ezen kívül az állampolgárok megtévesztése és megfélemlítése, a propaganda a bevándorlók és a civil szervezetek ellen, a „sorosozás” is egyre durvább és ijesztőbb. Az a rossz érzésem van, hogy az egészet hagyom megtörténni, hogy – bár voltam több tüntetésen is – nem vagyok eleget az utcán, nem ragadok meg elég eszközt a tiltakozásra, hanem csendben vagyok és beletörődöm az egészbe. Ez azért is rossz, mert civilként egyébként különösen sokat papolunk a társadalmi felelősségvállalásról is a kiállásról. Sajnos azonban semmi ötletem sincs, hogyan lendüljek akcióba, milyen kezdeményezéshez csatlakozzam, mit tegyek, aminek valóban eredménye is lenne.

Zárásként pedig még egy adalék 2018-hoz. Azt ugye nem is kell mondanom, hogy a 8-as családi szerencseszám, ráadásul 26 éves leszek, és 2 és a 6 összeadva szintén 8, tehát már csak emiatt is remek évnek kell következnie. Nemrégiben olvastam azonban még azt is, hogy a zsidó hagyományban minden betűnek számértéke is van, és a 8-as számértékű chet (ח) valamint a tízes számértékű jod (י) egybeolvasva cháj, vagyis élet. A 18-as szám tehát a kabbalizmus szerint szerencsés, és különös jelentőséggel bír a zsidó hagyományban.

A fentieket figyelembe véve tehát azt jósolom, hogy 2018 egy különösen jó és sikeres év lesz számomra és az egész Pál család számára is!

Hasonló jókat kívánok mindannyiótoknak, kedves blogolvasók! 

Lassú újraindulás

Az utóbbi hetekben megint kicsit magam alatt voltam, magányosnak éreztem magam és nem igazán haladtam a dolgaimmal. Ez főleg annak köszönhető, hogy volt az a randizgatásom egy hónappal ezelőtt, ami egyáltalán nem volt komoly, és végül azzal a kölcsönös döntéssel zárult, hogy hagyjuk ezt az egészet, de mégis, egy kis érdekesség, meg egy kis emlékeztető arról, hogy milyen lenne, ha lenne valakim, szóval miután véget ért, akaratlanul is eléggé letörtem. Elég kettősek az érzéseim: egyrészt nem érzem még egészen készen magamat egy új kapcsolatra, és úgy érzem olyan magasak az elvárásaim, hogy esélyem sincs bárkit találni a közeljövőben, aki megközelíti őket, másrészt nagyon hiányzik az a sok-sok jó dolog, amit egy kapcsolat meg tud adni. Szóval ennek hiányában búslakodtam és magányoskodtam, és azt vettem észre, hogy emiatt kevésbé is vagyok motivált, és nehezebben veszem rá magam arra, hogy bármit is csináljak. Pedig teendők vannak bőven, amiknek a héten végre sikerült kicsit jobban neki is állnom:

Munka: a Centropánál bőven vannak feladatok, a nagyobb projekt most egy krakkói szeminárium lesz október végén. Szerencsére a szervezésben segítségemre van a lengyel partnerünk, aki nagyon szuperül intéz mindent, így a terhek jó részét leveszi a vállamról. Most hétvégén Pécsett lesz szemináriumunk, és ezen kívül is mindig vannak intéznivalók. A Centropa mellett ismét Michael Miller kutatási asszisztense vagyok, ami szintén rendszeres elfoglaltságot jelent - most például kézzel írt leveleket silabizálok, könyvtárba és levéltárba járok, illetve részt veszek egy kiadvány szerkesztésében. Emellett augusztus óta sok munkám volt Kovács András és a Medián kutatásával, ugyanis a felmérés lezárult, és részt vehettem az adatelemzésben. Szóval SPSS-szel bűvészkedtem, táblázatokat készítettem és fejezeteket írtam. Ez is egy szuper és nagyon izgi lehetőség, mert jó ilyen módon a tudományos szférában maradni, viszont arra is emlékeztetett, hogy kijöttem kicsit a gyakorlatból (sőt, ami az SPSS-t illeti, sajnos soha nem voltam igazán benne a gyakorlatban...)

A munkáim továbbra is biztosítanak elfoglaltságot, szórakozást, szakmai kihívást és megélhetést, szóval nagyon is elégedett lehetek velük.

Haver: elkezdődtek a Haver foglalkozások, amiből valószínűleg sokat tartok majd idén is. Repertoárom bővült a zsidónegyed sétával, most már ilyet is tudok tartani diákoknak. Hármat már tartottam is most ősszel!

Sport: beindultak a táncórák, Lakijani a Casa de la Música stúdióból egy új helyre, a Kassa Jazz hajóra költözött. Igen, ez egy hajó, ami a Batthyány tér közelében "parkol". Sajnos az odajutás nem egyszerű, és terem sem tökéletes, de az órák változatlanul klasszak, én pedig nagyon lelkes vagyok. Még meglátom, hogy hogy alakul az életem, de szeretnék legalább heti 2x megjelenni az órákon. Szeretném idővel valami mással is kiegészíteni a heti sportolást, ez még alakul. 

Héber: végre jelentkeztem héber nyelvtanfolyamra az IKI-be. Az órák csak október végén kezdődnek, és még annyit sem jeleztek vissza, hogy bakfitty. Meglátjuk.

Ha minden igaz, a fentiek bőséges elfoglaltságot biztosítanak majd nekem az idei évre. Fontos is, hogy ne essek ki a lendületből, és minden fronton jól tudjak teljesíteni. Nyár elején a Koin segítségével átgondoltam a pénzügyeimet, végeztem némi stratégiai tervezést arról, mire tudok kevesebbet költeni, hogyan spórolgassak. Bár nagy terv volt, hogy lassan terítékre kerül a lakásnézés, úgy tűnik ezzel még egy jó darabig várnom kell. De talán nem akkora baj, végül is nem tragédia itthon lakni, és amíg nem hitelt és rezsit fizetek, jut pénzem arra, hogy a személyes fejlődésemre fókuszáljak. Szeretnék szakmailag is fejlődni, ennek a lehetőségeit egyelőre még keresem. 

Ami izgi, hogy a krakkói szemináriumunk végén 2,5 napot még a városban maradok egyedül. Nemrég jöttem rá, hogy a Centropás utazásokat össze kéne kovácsolni egyéni utazással, hisz a lehetőség és a repjegy adott. Ez a pár nap rövidnek tűnik, de azért bőven egy komfortzónán túli kezdeményezés lesz. Sosem utaztam még így egyedül! A hostelt már lefoglaltam, izgatottan várom, hogy milyen kalandoknak nézek elébe. Meggyőződésem, hogy néhány ilyen egyéni út nagyban támogatja a személyiségfejlődésemet.

Egyelőre ennyi! Igyekszem tartani a szeptemberben megkezdett szintet és bejelentkezni még párszor októberben is a blogon. :)

Nyelvek harca

Nemrégiben olvastam, hogy aki kétnyelvű, annak a fejében a nyelvek folyamatosan aktívak, és "versenyeznek" egymással. Azt hiszem, ez nem csak a kétnyelvűek esetében lehet így. Én úgy képzelem, hogy az én fejemben ott trónol a magyar nyelv, mind abszolút uralkodó, amikor azonban idegen nyelven szólalok meg, rögtön a képbe tolakszik az angol, s most már - áldozatos gyakorlásomnak köszönhetően - a német is. Angol Uraság természetesen még mindig egyeduralkodónak érzi magát a fejemben az idegen nyelvek között, ugyanakkor kicsit tart Német Kisasszony megerősödésétől. A két nyelv állandóan azon dolgozik, hogyan írja fölül a másikat, mindegy, milyen nyelven kívánok megszólalni. Így alakulhatnak ki az alábbi mókás helyzetek:

Anyu: Weißst du was das bedautet?

Én: Ja, natürlich understand ich!

Úgy képzelem, ilyenkor Angol Uraság diadalittasan a levegőbe bokszol, miközben húz magának egy strigulát egy képzeletbeli ponttáblán. Német Kisasszony bosszúsan toppant egyet. Az persze egyiküket sem érdekli, hogy én fogom a fejem a beégéstől.

És akkor még említsük meg a háttérben lustán lábat lógató Héber Úrfit is. Ő többnyire a színfalak mögött marad, csak néha bukkan elő, mondjuk olyankor, amikor beleütközöm valakibe az utcán, és csak annyi csúszik ki gyorsan a számon, hogy Szlicha! - fene tudja, ez miért ragadt meg bennem jobban, mint a bocsánat. 

Izraeli szilveszter

Ahogy azt már többször leírtam, úgy döntöttem, ezúttal meglógok a szilveszter elől, és Izraelben töltöttem az új évet - december harmincadikától egészen máig. Nagyon jó kis nyaralás - telelés - volt. Már eleve az kalandos volt, hogy ilyenkor nagy a tobzódás Gederán, Sahar nagyszüleinél: ott van az egész Barukh család (Bea, Yerach, Hili és Omri), sőt, ezúttal Beáék két budakeszi szomszédja, egy idős házaspár is ott lakott. A nagyszülőkkel, Orsival és Saharral, illetve velem együtt tehát összesen tizenegyen voltunk egy egyébként nem túl nagy lakásban. Szerencsére határozottan bebizonyosodott, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

Pénteken hajnalban vitt apu a reptérre, késődélelőtt már Izraelben voltam. Orsi, Sahar és Omri jöttek elém, a hazaúton felkaptuk még Yerachot is. Az első állomás Gedera volt, ahol lecuccoltam, de nem is maradtunk sokáig tétlenek, mert rögtön egy kis kirándulásra indultunk Jeruzsálem környékére. Nagyon szép volt az idő, nem volt ugyan meleg, de a nap ragyogott, pálmafák mindenütt - hát ilyen Izraelben a január! Sziklás, kaktuszos, fenyves tájon sétáltunk, épp ott, ahol a Sámson (a hosszú hajú, akit elárult Delila) tevékenykedett, és történetének egy bibliai részletekkel megtűzdelt ösvény állított emléket. Ezen mentünk végig, miközben Yerach és Sahar magyarázták az ószövetségi eseményeket. Velünk tartott Hans is, aki nagyon fitt kutyának bizonyult, Hili pedig árnyékokkal fotózkodott, nagyon szép eredménnyel. A kirándulás után visszamentünk Gederára, de csak egy órát lebzseltünk, hamarosan átöltöztünk és mentünk Petah Tikvára, ahol Bea unokatestvérének, Noának a szülinapját ünnepeltük. Ez egy nagy családi esemény volt, hasonló ahhoz, amilyeneket mi itthon rendezünk, csak izraeli kivitelben: még több család, még több kaja, még jobb hangulat. Nagyon jól éreztem magam. Megismerkedtem még pár rokonnal, nagyon finomakat ettem és ittam. Késő volt már, mire hazaértünk, és mindenki elfoglalta az alvóhelyét a lakásban.

31-e telt, ha mondhatjuk így, a legkevésbé eseménydúsan. Reggel sokáig lustálkodtunk, szinte dél volt már, mire kimásztunk az ágyból. Nagy reggeli - vagy inkább brunch - készült, egy jó adag shakshuka, vagyis izraeli lecsó padlizsánnal, paradicsommal, tojással és sok fűszerrel. Bea testvére és az ő családja is átjöttek ez alkalomból. Reggeli után rikikizni kezdtünk, de nem fejeztük be, mert a tévében elkezdődött az oroszlánkirály, és az minden korosztályt lekötött. Délután Orsival levittük Hansut egy hosszú sétára egy kutyaparkba, míg Sahar, Omri és az unokatesójuk, Dalik fociztak. Estére hazamentünk, és Saharnak készülődnie is kellett: éjjel vissza kellett érnie a bázisra. Érdekes, hogy míg nálunk mekkora szám az újév, Izraelben egyáltalán nincs jelentősége (a zsidó újévet, Rosh Hasana-t ugye ősszel ünneplik). Saharnak is éjfél és egy között kellett a bázisra érnie, ami azt jelentette, hogy nem csinálhattunk semmilyen programot, mert őt kellett fuvarozni. Egy kicsit meg is ijedtem, mert úgy jött ki a lépés, hogy Bea, Yearch és Omri vitték vissza Sahart, és volt még egy hely a kocsiban - de szerencsére Orsi nagyon rendes volt, és nem ment el velük, hanem velem maradt. Így tehát a következőképp nézett ki a szilveszterem: Orsival ülünk az ebédlőasztalnál, és várjuk, hogy letöltődjön a filmünk, a nagyszülők és a szomszédok a kanapén ülve nézik a Duna tv borzasztó szilveszteri műsorát, Hili pedig már lefeküdt aludni. Izraelben az éjfél egy órával előbb köszöntött be, mint otthon. Pezsgővel akkor koccintottunk, mikor otthon is éjfél lett, de Beáék addigra még mindig nem értek vissza. Igazából az egész nap olyan nyugis volt, ott messze Izraelben, pálmákkal, egy szem hó nélkül, hogy alig jutott eszembe, hogy itt az újév. Este Orsival megnéztük a szilveszter éjjel című filmet, ami jó volt, majd hajnali 2 körül le is feküdtünk aludni. 

Elsején egy zenei iskolába mentünk, ahová Hili szeretne majd jelentkezni - nyílt nap volt és felvételi beszélgetés. Először körbevezettek minket a suliban, nagyon klassznak tűnt, bementünk órákra is, ahol hangkeverést, akkordokat, éneklést oktattak. Aztán bemutatták az iskolát is. Még nekem is érdekes volt, pedig nem sokat értettem belőle. Hilinek nagyon tetszett a suli, és részt is vett egy rövid felvételin, ami után meg is tudta - ez tök fura, hogy máris - hogy felvették. Azóta nagyon lelkes. Kíváncsi vagyok, valóban ide jelentkezik-e a Szilágyi után, és tetszeni fog-e neki. Innen Tel Avivba mentünk tovább, sétáltunk a tengernél, "korzóztunk", aztán Rishonba mentünk, ahol Noa, a már említett unokatestvér készíti Hilinek a szalagavató ruháját - ugyanis esküvői ruhatervezőként dolgozik. Hilinek először kellett találjunk egy fehér cipőt, utána elment próbálni, és mi addig jártuk kicsit a várost. Ittam Sachlavot, ami egy izraeli forró ital orchidából. Orsi korábban áradozott róla, de számomra inkább csak egy fura, tömény édes fehér ital volt, ami olyan, mintha forró fehér csoki lenne, de annyira mégsem jó. Este lett már, mire visszamentünk Hiliért - nagyon szép lett a ruhája! - utána pedig hazaautóztunk Gederára.

Tegnap is intenzív nap volt, ugyanis Jeruzsálemben tettünk egy kirándulást. Először Jeruzsálem mellett álltunk meg egy kis faluban, ittunk egy kávét, és felsétáltunk egy helyi templomhoz, nagyon szép volt az egész. Utána megnéztük magát Jeruzsálemet is: ettünk hamisítatlan helyi falafelt laffában, aztán végigjártuk a piacot, ahol én teákat vettem - azt a fajtát, amit szűrőben leforráz az ember, majd a leforrácott cuccot - édes gyümölcsök - is elcsemegézgeti. Nyamm! A program lezárása természetesen a siratófal volt. Ezek után még egyszer elmentünk Hilivel ruhapróbára, úgyhogy jó későn jutottunk végre haza. 

A mai napom már az indulásról szólt, délelőtt kivittek a reptérre is jöttem és haza. Nagyon jól éreztem magam! Szuper volt ez a nyüzsi, ez a sok program, jövés-menés. Továbbra is nagyon szeretem a héber nyelvet, és tök jó érzés volt, hogy szegényes tudásommal is egy csomó mindent értek. Folyamatosan füleltem, és visszajött egy csomó minden, amit eddig tanultam. Persze jó volt látni Orsit is. Mókás, hogy úgy jön ki a dolog, hogy jövő héten van Hili szalagavatója, amire Orsi és Sahar is hazajönnek (meg még egy adag család Izraelből) szóval hamarosan ismét találkozunk, bár csak rövid időre. Nagyon klassz volt így ez az évkezdés. Nem érzem magam teljesen felkészültnek arra, hogy elkezdjek dolgozni, de nincs mit tenni, ideje visszatérni a hétköznapokhoz!

Látogatás Izraelben

A Varázslatos Tábor után alig pár nappal Petra és én repülőre ültünk, hogy meglátogassuk Orsit Izraelben. Az egész viszonylag spontán jött. Az egy régi terv, hogy ki kéne menni Orsihoz, akár úgy, hogy csak én látogassam meg, akár úgy, hogy Petra is csatlakozik. Ezzel az állandó nehézség persze az, hogy mikor én ráérnék, nem biztos, hogy neki is van elég szabadideje, és vice versa. Idén is tök szenvedős volt kitalálni, hogy akkor mikortól is ér rá Orsi, hiszen neki a nyár nagy részében még vizsgaidőszaka volt. Abban sem voltunk biztosak, hogy nem tud-e inkább ő meglátogatni minket Budapesten. Ráadásul lejárt az útlevelem is, és azt sem tudtam, mikor fogok munkába állni. Szóval nem volt könnyű, de végül elfogadhatóak lettek a repjegy árak, és az utolsó pillanatban lett útlevelem, és úgy döntöttem, rá is érek, szóval Petrával tíz napot töltöttünk Izraelben! Igazából egy pihis, feltöltődős nyaralás volt, nem egy szokványos külföldi látogatás. Orsival együtt Sahar nagyszüleinél laktunk Gederán Hans kutyával, illetve épp ott volt Sahar öccse, Omri is. Gedera egy kisváros, Orsi gyakran kínjában nevetve mondja, hogy semmi nincs ott, boltot, kávézót még talál az ember, de minden másért a szomszédos városokba kell menni. Ez azt jelenti, hogy a programszervezés sem volt könnyű, hiszen mindenért kocsiba kellett ülni, és nekivágni az autópályának.

Iszapkúrán

Apropó kocsi! Orsi és Sahar régi autója tönkrement, ezért vettek egy vadi új Citroen Cactust. Nagyon különös élmény volt úgy utazni, hogy a húgom a sofőr! Orsi mindenhova nagyon jól, óvatosan vezetett, pedig elhihetitek, hogy Izraelben sok az őrült autós! A tíz nap alatt, amit Orsival töltöttünk, sokat voltunk strandon (elsősorban a legközelebb eső - de még mindig elég távoli - Rishonban), de elmentünk egyszer Tel Avivba, és a Holt-tengerhez is. Utóbbinál persze kihasználtuk a lebegés nyújtotta élményt, de iszappal is bőven kentük magunkat és medencéztünk is. (Sajnos nem vettem észre csodálatos változást a bőrömön a kúra után). Ezen kívül sétáltattuk Hansut Gederán, voltunk kosarazni, bevásároltunk (ami a közel-keleti termékek között igazi élmény), ettünk Ben & Jerry's fagyit (nyamm! nyammmmnyammnyamm!) és egyszer shoppingoltunk is (itt hozzájutottam egy tök klassz gyűrűhöz). 

Egy kilátópontról szemléli a csapat a tájat

Az Izraeli nyaralásunk fénypontja egyértelműen a Saharral töltött hétvége volt. Péntek reggel elmentünk Saharhoz a bázisra, hazavittük, majd kezdődött a kirnádulás! Sahar ugyanis egy kétnapos túrát szervezett Orsinak, Petrának, Omrinak és nekem Izrael északi részén. Péntek délután érkeztünk meg a Golan-fennsíkhoz, ahol leereszkedtünk egy völgybe. Itt, a természet lágy ölén pihent egy vízesés és egy tavacska, amit leanderek vettek körül. Sehol egy lélek... Hát, mi ebben fürödtünk! Annyira szuper volt! Még halakkal és teknősökkel is találkoztunk lubickolás közben.

Patak a völgyben

Ez ám a kirándulás :) Pancsolás után visszamentünk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legnagyobb édesvizű tavához, a Kinneret-tóhoz (ami arról híres, hogy Jézus sétálgatott rajta). A tó partján egy halas étteremben vacsoráztunk, majd egy kempingben vertünk sátrat. A sátorban Orsi, Petra és én aludtunk, Omri és Sahar a kevésbé kényelmes kocsit választotta. Képzeljétek csak el: sátrazás a tóparton, semmit sem hallasz, csak a szél és a hullámok zúgását, szemben Tiberia fényei... hmmm...

Másnap reggel korán útnak indultunk, ugyanás három további helyet meg kellett még látogatnunk. Hát nem tudom, pontosan merre voltunk, de kirándultunk egyet valami hegyen, aztán egy másikon, ahol hasonlóan a pénteki naphoz, egy sziklás úton ereszkedtünk le egy völgybe. Itt is friss, hűs vizű patakok futottak, de sajnos már nem voltunk egyedül, több kirándulóval is találkoztunk. Jó volt egy kicsit megpihenni, lábad lógatni a hideg vízben a halacskák közé, és Orsiról persze számos modellfotó is készült. Ami jópofa, hogy én ráleltem az Egy Gyűrűre - az egyik patakban a kövek közé lehajolva egy nagy, férfi karikagyűrűre leltem, amin héber felirat futott.

Tel Aviv

El is tudtam olvasni, az egyik bibliai idézet az: Halld, Izrael, egy az Isten. Kár, hogy egy vallásos szövegű férfigyűrű az, mert így nem igazán az én zsánerem, de azért hazahoztam, mert milyen jópofa már, ahogy találtam. A fürdőzésünk után visszamásztunk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legészakibb pontjára, ahol függővasúttal egészen a sziklák tövébe ereszkedhet az ember, és megcsodálhatja, hogyan vájták a hullámok évezredek alatt a fehér parti követ. A hazautunk során megálltunk hamburgert falni, és csak estére érkeztünk ismét Gederára. Másnap reggel Sahar már ment is vissza a bázisra.

Óriási élmény volt a kirándulás, feléledt bennem a vágy, hogy gyakrabban járjak kirándulni Bálinttal, és esetleg komolyabban, "ottalvósan" is túrázzunk. Tök lelkes vagyok, de nem tudom, lesz-e ebből bármi is. A kirándulás mellett jó volt a sok pihenés. Elolvastam Orsi két könyvét, és persze azért valamennyi színt is szedtem magamra a napon, anélkül, hogy leégtem volna. Ettünk sok finom izraeli nasit, és jó adagot hoztunk is haza belőle. Próbáltam gyakorolni a hébert, persze sehogy sem állok, de tanultam pár új szót, ilyesmiket, mint "elsősegély", "mentő" és "ugrálni tilos".  És persze nem utolsó sorban jó volt Orsival lenni! Orsi nagyon jól teljesített az egyetemen, túl van az első évén. Miután hazajöttünk, munkát keresett, és talált is: Rehovoton, az egyetemével szemben kezdett dolgozni egy szállodában, egyelőre nagyon intenzíven, később pedig a suli mellett is folytatja majd. Átvette az izraeli stílust és határozottan éli az életét, nem tutyimutyiskodik annyit, mint én. :)

Év eleji teendő-özön

Zűrös heteken vagyok túl, és még közel sincs vége. Elkezdődött a tanév, és ugyan nincs sok tárgyam, de a héber rendszeres felkészülést igényel, és az e heti Developing research proposals and projects órán rögtön én prezentáltam a szakdolgozatomat. Apropó szakdolgozat: kiderült, hogy a következő beadandó, amit le kell adjunk vele kapcsolatban, nem olyan, mint eredetileg gondoltam: jóval több munka lesz vele. Hiába állok alapvetően jól, alaposan át kell gondolnom elméleti kérdéseket, össze kell álljon, hogyan is interpretáljam mindazt, amit mondani akarok. A sulis teendőkön kívül úgy néz ki, indulok egy pályázaton is, ehhez a tanulmány elkészítésére már csupán három hetem van. Ebből két hét során a CEU-n egy intenzív kurzusom lesz, úgyhogy jóval többet kell majd bejárjak, mint egyébként. Ezen kívül jelentkeztem egy önkéntes programba, egy nemzetközi projektre, és elvállaltam egy adag feladatot a Haver alapítványnál. A héten többször is dolgoztam a B4-ban, és továbbra is lesz egy-egy alkalom, amikor szükség van rám. Részt vettem egy egynapos workshopon a társadalmi vállalkozásokról. Itthon volt Bálint egy hetet: sok ideje egyikőnknek sem volt, de azért találkoztunk, volt egy hamburger vacsizós randink, és megnéztük a Saul fiát. Bálint tegnap elutazott, és egy tejes hónapig nem is látom. Biztos, hogy nagyon fog hiányozni, de remélem, az így felszabadult időt sikerül okosan kihasználnom. Ha levegőhöz jutok, ideje lesz megindítani a továbbtanulással kapcsolatos egyetemi jelentkezést is. 

És én még azt hittem, hogy nyugisabb időszak vár rám? Haha!

My year 2015

Következzen a már megszokott év végi áttekintés! Idén egy pörgős, gyorsan elrepülős évem volt.

Január

2015-öt egy nyugis szilveszterrel indítottam, utána viszont a napjaim többségét a suli kötötte le: beadandókat írtam, majd amint leadtam őket, már kezdődött is a winter term. Bálinttal egy kis csúszás miatt januárban karácsonyoztunk, de egyébként sok időt töltöttünk külön, mert a hónap végén három hétre elutazott. Ennek örömére kezdtem bele egy komolyabb, három hónapos diétába.

Február

A február – főleg Bálint hosszú távolléte miatt – nyugisra sikerült. Tanultam, sportoltam, elkezdtem edzeni a frissen nyitott B4 Fitnessben. Az Elvált Nőcikkel megtartottuk a már hagyománnyá vált Valentin-napot. Osztálytársam, Steef jóvoltából részt vehettem A Dal döntőjén. Ezen kívül pedig tanulás, tanulás, tanulás.

Március

A március továbbra is tanulással, teendők intézésével, illetve a Bálintra való várakozással telt. Voltam ezen kívül a Haver Alapítvány önkéntes képzésén és Geotúrán apuval Szigligeten. Ami a sulit illeti, sor került a nevezetes Brubaker week-re, illetve legnagyobb örömömre Szabolcs felkért, hogy legyek a kutatási asszisztense, ami többé-kevésbé állandó munkát és jó fizetést jelentett egészen nyár végéig.

Április

A teendőim áprilisban sem fogytak: véget ért a téli félév, elkezdődött a tavaszi, nekem pedig ismét beadandókon kellett dolgoznom. Közbejöttek persze a tavaszi ünnepek, a Széder és a húsvét. Volt néhány szomorú esemény is áprilisban, például Iduka néni temetése, anyu pedig kórházban töltött néhány napot.

Május

A május már mozgalmasabb, eseménydúsabb volt, tele klassz élményekkel. Leadtam a beadandóimat és egy thesis proposalt is, és jó visszajelzéseket kaptam. Szülinapom volt, amit megünnepeltünk Bálinttal és a szűkebb-tágabb családdal is, valamint a szokásos módon a gazdagréti sütögetőn, ahova nagyon sokan eljöttek és nagyon jól éreztem magam. Voltam Bálinttal Selah Sue koncertjén az A38-on, és jártunk az állatkertben is, ahol megnézhettük a koalákat (egy faág mögé bújva, messziről). Időközben véget ért a tavaszi félév is, aminek a keretében Borcsával egy nagyon érdekes kutatást végezhettünk az egyik budapesti gimiben.

Június

Júniusban végre teljesen végeztem a sulival, leadtam minden beadandót és nagyszerű jegyeket kaptam, amivel évfolyamelső lettem. Volt ötéves érettségi találkozónk, ami jó hangulatban telt, bár nagyon kevesen jöttek el. Sahar két teljes hetet itthon tölthetett, úgyhogy jártunk náluk, vacsoráztunk étteremben, és meghívtuk palacsintázni is. Klassz volt! További jó események, hogy szüleim megünnepelték a 25. házassági évfordulójukat, jártam Sárinál egy nagy társasjáték-partin, és voltunk Bálinttal Balatonszemesen a Nándi-lakban. Eszterék megkértek, hogy segítsek be a B4-ban, így hát ott is elkezdtem ismerkedni a rendszerrel és dolgozni.

Július

A július számos fontos eseményt tartogatott! A család számára a legfontosabb, hogy Eszter és Gézu 11-én egybekeltek (egy héttel korábban pedig a leánybúcsúra is hivatalos voltam). A szertartás és a lagzi is nagyon jól sikerült, és persze külön öröm, hogy az eseményre Orsi is hazalátogatott. Bálinttal nagy esemény, hogy megvolt a két éves évfordulónk, amit egy nagyon szuper barcelonai nyaralással ünnepeltünk. Júliusban még egyszer voltam külföldön, ugyanis Hannah-val eltöltöttünk pár napot Bécsben.

Augusztus

Augusztus elején először is táborba mentem, utána pedig Orsi jött haza, és vele utaztunk el egy hétre Salzburg környékére, majd itthon csináltunk különböző programokat. Nagyon jól sikerült az egész nyaralás. A hónap végén már kicsit a szakdolgozatommal is elkezdtem foglalkozni, interjúalanyokat gyűjtöttem és interjúkat készítettem.

Szeptember

Szeptemberben megpróbáltam szép lassan újra felvenni a teendők fonalát, például további interjúkat készítettem és megkezdtem a CEU-n a második évemet is, de nem volt könnyű visszaszokni. Klassz újdonság viszont, hogy elkezdtem hébert tanulni. Ezen kívül megünnepeltünk a zsidó újévet, voltam a Haver Alaptívánnyal Leányfalun egy hétvégi ötletelésen, Gábor pedig közölte, hogy mostantól nem áll szóba velem.

Október

Az október apró-cseprő családi eseményekkel, szülinap-ünneplésekkel, baráti összejövetelekkel telt. Amit kiemelnék, hogy megnyitott Budapest első közösségi barkácsműhelye, a Technika, ahova elmentem egy workshopra fúrni-faragni, illetve volt egy Republikon alumni találkozó, ahol nagyon büszkévé tett, hogy többek között engem kértek fel arra, meséljek pár szót a republikonos tapasztalataimról és a „karrieremről.”

November

Halottak napján a családdal Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A hónapban ünnepeltünk családi szülinapokat, Petra fellépett az Erzsébet-napon és Borcsánál is volt egy nationalism studies buli. Sahar nagyszülei egy hónapot Budapesten töltöttek, ezalatt többször is találkoztunk: együtt vacsiztunk, Erzsi kötött nekem egy kardigánt, és persze megszeretgettük Hans kutyát is. Ebben a hónapban végre sor került életem első Haver foglalkozására is, ami szerencsére jól sikerült. Az év során volt egy elhúzódó problémám az egyik fogammal, az ügy végére novemberben sikerült pontot tenni egy gyökérkezeléssel. 

December

December elején még Bálint szakdolgozatával és egy republikonos tanulmánnyal foglalatoskodtam, és csak emellett tudtam dolgozni az iskolai teendőkön. Időközben tartottam két további Haver foglalkozást is, a családdal pedig megünnepeltük a Hanukát. Amint véget ért a tanév, Bálinttal és a családjával elmentünk síelni, hazaérve pedig a BK-s karibálon vettem részt. Utána persze már jött a szokásos karácsonyi ünneplés takarítással, mézeskalács sütéssel, ajándékok csomagolásával, rokonok látogatásával. A hónap vége szerencsére nagyon nyugisra sikerült, sokat pihentem, jó volt együtt lenni a családdal, és Bálintnál lazulni Nagykovácsiban. Bár filmekről nem szoktam írni, említést érdemel, hogy kijött a legújabb Star Wars rész, amit meg is néztünk moziban annak rendje és módja szerint. Úgy tűnik, idén a szilveszter mozgalmasabb lesz, mint tavaly, kimozdulok otthonról. :)

Az idei év nagyon gyorsan elrohant. Még a 2014 sem tűnik réginek, most pedig hamarosan 2016-ot írunk. Azt hiszem ez abból fakad, hogy az utóbbi időben nagyon boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ez több dolognak is köszönhető. Először is azt vettem észre, hogy egyre jobban értékelem a családot, a családi összejöveteleket. Örülök, hogy ennyi rokonom van, akikre minden helyzetben számíthatok. Orsi hiányzik nekünk, de vele is sokat beszélünk, és szerencsére jól megy a sora Izraelben: felvették az egyetemre is sikerrel veszi az ottani akadályokat is. Másodszor, a tanulmányaim jó úton haladnak. A CEU nehéz volt, de sikerült beleszoknom, és a sok munkának megvolt a gyümölcse: nagyon jó jegyeket kaptam, évfolyamelsőként végeztem, az egyik tanárom állást is kínált. Továbbra is érdekel, amit tanulok, és ez biztonságérzetet ad, azt jelenti, hogy többé-kevésbé megtaláltam a helyem. Harmadszor, Bálinttal nagyon jól megvagyunk, nagyon szeretjük egymást és nagyon boldog a kapcsolatunk. Ez is stabilitás és állandó örömforrás az életemben. Nagy változások tehát nem történtek idén, de azért volt sok jó esemény, főleg a nyári utazások, Eszterék esküvője. Újdonság, hogy elkezdtem Haver foglalkozásokat tartani és héberül tanulni. Sokat filmeztem, voltam moziban, színházban is. A könyvekkel is jól állok: a blog statisztikáit figyelve úgy tűnik, évről évre többet olvasok, 2015-ben 33 darabbal zárok. :)

Ritkábban  szoktam blogolni nemzetközi közéleti és politikai eseményekről, de fontos, hogy az idei év sok változást hozott: óriási menekülthullám érkezett Európába, amely még mindig nem csengett le, a kérdés továbbra is rendezetlen. Nagyon komoly ellenszenvet váltott és vált ki bennem továbbra is az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültkérdés, az a fajta xenofóbia, amit folyamatosan szítanak saját támogatottságuk érdekében, teljességgel elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy nem blogoltam róla sokat, meggyőződésem, hogy a menekültválság és az azzal kapcsolatos viták Európa jövőjéről, a multikulturalizmus és a különböző vallási, etnikai csoportok együttélésének dilemmái a generációm életének legmeghatározóbb kérdései lesznek. Bár eddig nem tettem semmit a menekültek segítéséért, helyzetük javításáért, lehet, hogy a jövőben ez változni fog. A menekültválsággal összefüggésben, részben annak kiváltójaként pedig ott van az Iszlám Állam és a terrorizmus, ami meghatározta ezt az évet: a Charlie Hebdo eset tavasszal és a terrortámadások november 13-án Párizsban, valamint a világ számos további pontján. Az, hogy nem vagyok menekültellenes, csöppet sem jelenti azt, hogy ne tartanám riasztónak a növekvő vallási fundamentalizmust és a terrortámadásokat. Nem tudom, hogyan fognak ezek a dolgok alakulni a jövőben, milyen következményei lesznek nemzetközi és hazai szinten.

És hogy mi vár rám 2016-ban? Bizonyára sok munka, változás és nehéz döntések. Meg kell írnom egy szakdolgozatot, júniusban pedig lediplomázom. Ki kell találjam, hogyan tovább, munkát kell találnom és meg kell terveznem a továbbtanulásomat. Ha úgy alakulna, hogy külföldre megyek, ősztől egy újabb kaland, ezzel együtt viszont egy esetleges távkapcsolat is vár rám. Remélem, minden jól sikerül majd!

Boldog új évet, kedves blogolvasók!

Miért nem blogolok?

Remélem, hűséges olvasóimnak feltűnt, hogy mostanában elég keveset blogoltam. Nos, ez annak köszönhető, hogy hiába a kicsit lazább CEU-s félév, azért eléggé besűrűsödtek a dolgaim, hála néhány kedves pluszfeladatnak. 

Az első, ami elég sok időt elvett az életemből, Bálint szakdolgozata volt. Kevésbé ismert, hogy Bálint a síoktatás mellett végez levelezős szakon egy turizmusos sulit, főleg szülői nyomásra, hogy nem árt az ilyen papír. Bálintnak az iskolához kábé annyi köze van, hogy félévente egyszer megnézni, mikor vannak a vizsgái, pánikszerűen összekaparja a megtanulandó anyagot, másfél napot rászán, hogy mindent elolvasson és bemagoljon, majd a vizsgán a lehengerlő dumájával ötösre felel. Idén eljött a szakdolgozat megírásának ideje, amit persze nagy szenvedéssel fogadott. Még akkor is, ha egy síiskola beindításáról írt, amihez egyébként ért és ami a szívéhez közel áll, nem volt könnyű összehozni a 90 ezer karaktert. Úgyhogy mivel ebben nekem már van némi rutinom, természetes volt, hogy segítek abban, hogy hogy is kell egy ilyennek kinéznie, rugdosom, hogy haladjon, ötleteket adok, majd pedig lektorálom, amit írt. És ez tényleg nem kis munka volt, úgyhogy az elkészült művet szinte a magaménak érzem, de azért senki ne értse félre, 100%-osan Bálint szellemi terméke. :) Tegnap adtuk le, szelfizni elfelejtettünk vele, de azért nagyon örülünk, hogy túl vagyunk rajta.

A másik feladat, ami az elmúlt két hétben lekötött, egy Republikon meló volt. Ennek szintén nagyon örültem, egyszer csak megkeresett Réka, hogy tudnék-e nekik írni egy tanulmányt (talán emlékeztek, egyszer tavaly már kaptam ilyen feladatot). Az LMBTQ emberek magyarországi helyzetéről kellett írjak 40 ezer karaktert, ez tulajdonképpen csak a már meglévő kutatások előbányászását és összefoglalását jelentette. Elvállaltam, mert a téma amúgy is kézre állt, foglalkoztam ilyesmivel korábban, fizetnek érte, meg hát végül is belefért az időmbe. De azért igyekeznem kellett, hogy határidőre meglegyek. Kedden elküldtem Rékának, azóta nem kaptam választ. Ez kicsit bánt, de remélem, meg vannak elégedve, és kapom a zsét is hamarosan. Ezeket a tanulmányírós melókat tökre szeretem csinálni, örülök, ha megkeresnek ilyennel. :)

A fenti két feladat mellett nem sok mindenre volt időm. A CEU-n volt néhány prezentációm, azokra tisztességesen felkészültem, de például a szövegolvasással eléggé elmaradtam. Ezen kívül van még a héber, azt is kevesebbet tudtam gyakorolni, de azért jól állok, jövő héten lesz egy vizsga, az remélem menni fog. Egyébként szerintem elég sokat tanultunk idén, Orsinak már tudok pötyögni ezt-azt. :) Jövőre természetesen folytatom!

A héberen kívül három tárgyam van, de az egyik csak audit, tehát év végi beadandót csak két tárgyból kell írnom. Az egyik határideje most lesz karácsony előtt, a másik januárban, tehát az elosztás tökéletes, de az a helyzet, hogy úgy indultam neki, hogy mindkettőt megírom az ünnepek előtt, és milyen jó lesz. Ez persze a szakdolgozat írás és a Republikon tanulmány miatt végül meghiúsult. Most kezdtem csak el dolgozni az első tanulmányon, amire kábé a következő hét áll csak rendelkezésre, mivel utána síelni megyek! A másik beadandót pedig a két ünnep között írom majd meg, és akkor végre elkezdek foglalkozni a saját szakdolgozatommal is. Jövőre még kevesebb sulis elfoglaltságom lesz, Bálint sok időt fog külföldön tölteni, úgyhogy a szakdogára lesz időm bőven. :)

Egyébként már nagyon ünnepi hangulatom van, szeretek pokróccal, teával bekuckózni a hideg elől, minden tele van karácsonyi vásárokkal, ma jött hozzánk a Mikulás, és kezdődik a Hanuka is, kikerülnek itthon a fények, szóval a szokásos dolgok. :) Persze ez azt is jelenti, hogy a beadandó írás mellett ajándékok beszerzésével is foglalkoznom kell. Pontosan egy két múlva, 13-án pedig síelni megyek Bálinttal és a családjával, ugyanúgy, ahogy tavaly is tettem. Már nagyon várom! De persze igyekeznem kell, hogy minden dolgomat időben befejezzem. Hát ezért nem blogolok! De ne aggódjatok, hamarosan újra egy kis nyugi lesz, és beszámolok majd az ünnepekről, a családozásról, meg persze évértékelőt is írok majd. :)