A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: suli. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 9., kedd

5 éves érettségi találkozó

Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő: öt éve ballagtam el a Szilágyiból! Ahogy az lenni szokott, megszervezésre került az első érettségi találkozónk is - ki más, mint Szabó Peti és Zsuzsi szervezték meg. Az a helyzet, hogy az osztályunk nem mutatkozott szuper összetartónak az érettségi után, nagyon sokakat egyáltalán nem láttam azóta, és a többi emberrel is csak ritkán találkozom, Petivel, Tomával, Zsuzsival és még néhányukkal szinte kizárólag egymás születésnapján látjuk egymást. Ironikus módon az egyetlen, akivel rendszeresen tartom a kapcsolatot, az továbbra is Gábor.
Sajnos az osztálytalálkozónk, amit múlt pénteken tartottunk, is tükrözte ezt az állapotot: hiába a buzgó szervezés, valójában végül kizárólag olyan emberek jöttek el, akiket legalább egy éven belül már láttam. A Lágymányosi utcában lévő Black Dog pub-ban találkoztunk, a hely egy nagyon kedves English Pub volt. Lássuk, kik jöttek el (és kik nem):

Ők igen: 

Kristóf
Kata
Peti 
Virág Dani
Zsuzsi
Marci
Gábor
Olívia
Szintia
Toma
Andi


És ők nem:

Franci
Szunyi
Pálma
Kriszti
Petra
Lujzi
Sanyi
Barbi
Zsófi
Szonja
Adriána
Pásztor Kati
Gergő
Angéla
Janka 
Timi
Erzsi

Azok közül, akik nem jelentek meg, persze többen is életek nyomós kifogásokkal, például külföldön vannak vagy dolgoznak, de sokan, azt hiszem, tojtak bele az egészbe, és megeshet, hogy soha sem fognak eljönni. A tanárok közül is többen eljöttek: Zsuzsa néni, Vera néni, Nagy Lászlóné, Szilágyi Andi és Burits Eszter.

Őszintén szólva én úgy mentem el erre az osztálytalálkozóra, hogy biztos kicsit kellemetlenül fogom magam érezni, ott feszengünk majd, és papagáj módjára kell elismételnem mindenkinek, hogy fogalmam sincs, mi leszek, ha nagy leszek, de a szociológia azért menő dolog. Meglepetésemre a dolog sokkal jobban sült el, mint sejtettem. Valószínűleg azért, mert végül is szinte csak az általam kedvelt személyek jöttek el, de jól éreztem magam, mindig volt kivel beszélgetnem, osztálytársakkal és tanárokkal egyaránt.

Nem is tudnám összefoglalni, kivel mi történt az utóbbi időben. Nincsenek nagy sztorik, senki sem házasodott meg senki sem babázott le. Csak néhányan fejezték be az iskolát, például Danika és Erzsi, a többiek csúsznak, vagy extra tanulmányokba fogtak bele. Többünknek van Erasmus tapasztalata, és sokan dolgoznak a suli mellett. Toma és Zsuzsi továbbra is boldog párt alkotnak, Peti nemrég jött haza a Kanári szigetekről, ahol Erasmuson volt, és Andi is lelkesen mesélte az amerikai gyakornoksága történetét, pedig már egy éve hazajött. A saját életemet ezek után már nem is éreztem valami izgalmasnak. Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, egészen éjfélig beszélgettem a többiekkel. Készült egy adag csoportkép is rólunk, de amint kikerültek a facebookra, felfedeztem, hogy szerencsétlenségemre az összesen bugyit villantok - szoknya volt rajtam és épp az első guggoló sorba osztottak be. Rém ciki az egész, életem hátralevő részében ezzel kell majd szembesülnöm, ha az osztálytalálkozóinkról nosztalgiázunk. De azt hiszem, a nyolc év után amit közösen együtt töltöttünk, ez igazán belefér. 

2014. szeptember 1., hétfő

Itt van az ősz, itt van újra

Hivatalosan is elkezdődött az ősz, bár részemről már augusztus közepe óta tart, nyivákolok is, hogy ilyen kurtára sikerült a nyár. Idén valahogy baromi gyorsan elrepült, és ott tartok, hogy na, megint sulikezdés, hideg, eső, sötét. 
Egy korszak lezárult, és új kezdődik tulajdonképpen többünk számára a családból, úgyhogy anyuék izgulhatnak is: Petra ma ment először a Szilágyiba, Orsi már egy ideje megkezdte a tanulmányait a Jeruzsálemi Egyetemen, rám pedig a CEU vár. Görcsös idegeskedés helyett inkább izgatottan tekintek a mesterképzés elébe, bár tény, hogy nekem még van egy kis időm: a jövő hét csak orientációs hét lesz (ismerd ki magad az egyetemen, a könyvtárban, a gépteremben, információk stb.) az az utáni "zéró hét" (bármit is jelentsen ez. Azt hiszem, ekkor fogok csak tárgyakat felvenni) és csupán utána, 22-én kezdődik a valódi tanulás. Úgyhogy egy kicsit bosszankodom is, már nem tudok magammal mit kezdeni, olvasok, pakolászom és lábat lógatok. Nagyon kíváncsi vagyok az óráimra és a tanév egész menetére, de egyelőre még nem tudok semmit. Azt viszont biztosan érzem most, ahogy pokrócba bugyolálva bámulom az ablakon át a kinti esőt, hogy a nyárnak, a kis nyugis ELTÉs éveimnek vége, új korszak következik.

2014. február 26., szerda

Tegnapelőtt kaptam egy emailt a CEU-tól, hogy ma délben várnak szóbeli elbeszélgetésre. Ez többek között azért hökkentem meg, mert
1. Egyáltalán nem tudtam, hogy lesz ilyen (a honlapon nem írták)
2. Miért két nappal előtte szólnak???

Na mindegy, félretettem egyéb teendőimet, összeszedtem, mivel reklámozhatnám magam, és elmentem az interjúra. Jó indítás volt, hogy a terem melletti konyhába csücsültem be várakozni, ami kizárólag a szak hallgatóinak van fenntartva, és ahol szabadon fogyasztható a tea meg a kávé, és használható a mikró. Két lány az egyik asztalnál ült és vadul írt valami beadandót a laptopján. Kedvesen cseverésztek is velem és irtóra dicsérték a szakot, elmondták, hogy az ő interjújuk borzasztóan sikerült, de mégis itt vannak, hát ne aggódjak. Egyébként épp akkor kapták meg az értesítést arról, hogy kapnak az egyetemtől 302 euró támogatást a kutatásukhoz, úgyhogy nagyon lelkendeztek. Miután így megerősítettek abban, hogy tényleg szeretnék ezen az egyetemen tanulni, sor került magára a megmérettetésre is. Meglepetésemre mindkét tanár, aki beszélgetett velem, magyar volt, ezért magyarul mutatkoztak be, majd átváltottak angolra, végül a beszélgetés felénél azt mondták, hogy ennyi elég is volt az idegen nyelvből, folytassuk magyarul (ez egy pillanatra úgy összezavart, hogy teljesen elfelejtettem beszélni). Szerintem egyébként nem sikerült rosszul a beszélgetés, ha más nem is, de legalább a nyelvtudásom továbbra is elfogadható. Bedobtam pár nevet akikről úgy gondoltam, az említése jól hangzik majd, de mivel nem tudtam olyan sok mindent hozzájuk kötni, lehet, hogy ezzel többet ártottam magamnak, mint használtam. Kérdezték, hogy miért jöttem ide, milyen a kutatási tervem, hogy látom magam két év múlva, és annyi mindenre mondtam, hogy érdekel és foglalkozni szeretnék vele, hogy az aggaszt, nem úgy jött-e le ez az egész, mintha valójában fogalmam se lenne, mit akarok. De egyébként alapvetően pozitívan éltem meg ezt a beszélgetést, most várom az eredményt - ha minden igaz, kábé egy hónap múlva kell érkeznie. Az egyik csajszi mindenesetre azt mondta, hogy úgy tudja, idén kábé százan jelentkeztek, és 20-25 főt szoktak felvenni. Úgyhogy azért magam mögé kell utasítsak pár embert...

Egyébként tudom, hogy botrányosan rég írtam, de el kell néznetek: beindult a tanév, rájöttem, hogy retttttenetesen kevés idő maradt a szakdogám megírására, néha dolgozok és ha Bálint is itthon van, akkor végleg be vagyok táblázva... Úgyhogy bejegyzésekre egyelőre nem nagyon lehet számítani....

2013. május 9., csütörtök

"Ha nem lakom már iskolád, hiány ül majd a lelkemen"

Dupla ballagáson vehettem részt idén - pénteken Orsi, szombaton Mimi ballagott.

A Szilágyiba délután érkeztünk meg lufikkal, virágokkal felszerelkezve; begyűjtöttük a család többi tagját, és vártuk, hogy elkezdjenek vonulni az osztályok. Minden rendben is ment, szépen, komótosan ballagtak végig az iskolán búcsúdalokat énekelgetve, miközben nőttön nőtt a kezükben tartott kupac - Orsinak én adtam át egy vidám, margarétás lufit, és Szahar is kapott egy csokrot tőlünk. A gondok akkor kezdődtek, mikor elkezdett szakadni az eső, így ugyanis nem lehetett a rendezvényt az udvaron tartani. Volt egy kis káosz, torlódás, mire mindent bevittek az aulába, és felsorakozhattak ott a diákok és a szülők. Sokat sajnos nem lehetett látni, de a beszédeket jól hallottuk, és egészen jók voltak. Orsi és Kósa Dóri írták és olvasták fel az osztályuk számára a búcsúbeszédet, nagyon aranyos és szép volt. :) Az ő osztályuk igazán klassz volt, nagyon összetartó közösséggé kovácsolódtak, Orsi imádott is velük lenni. Búslakodik is most kicsit, hogy vége. 
A jutalmazásoknál mindkét osztályból soroltak bőven neveket, Orsi és Szahar is kaptak egy olyan szilágyis emlékérmet, mint annó én. A műsor után többen az udvarra sereglettek, akkor már elállt az eső. A végzősök egyszerre felengedték az előre kapott lufijaikat a levegőbe (nem tudom miért, a repülő, "menthetetlen" lufik látványa engem mindig nagyon elszomorít) aztán visszamentek a termükbe a cuccaikért. Mikor Orsi lejött, akkor vettük észre, hogy nincs meg a mosolygós, margarétás lufi amit tőlem kapott. Ezt nagyon sokáig nem értette senki, azon gondolkodtunk, kinek adhatta, mikor volt az utolsó pillanat, hogy láttuk nála, nincs-e esetleg az épületben. Nem lett meg, úgyhogy végül az a valószínű, hogy véletlenségből felengedte azt is, noha a fotókon nem látszik, és senki se vette észre közülünk se. Azért nagyon szomorúak voltunk miatta, főleg Orsi, mert tényleg ez volt a legnagyobb és legcukibb lufi. A sors iróniája, hogy én is elröptettem a ballagásomon azt a baglyos lufit, amit Orsi adott át nekem.

A ballagás után átsétáltunk a Márványmenyasszony étterembe, itt ettünk legutóbb is. Jó sokan voltunk! Eljött mindhárom nagyszülőm, Gabi, Andris, Jutka, Eszter, Mimi, a Koscsóék közül Zsuzsi, Balázs és Szityu. Rengeteget ettünk! Elkövettem azt a hibát, hogy kiadós levest és főételt is rendeltem, amit le sem tudtam gyűrni, de azért később belekóstoltam a desszertbe... Gurultam hazafelé. És ezzel nem állt meg a dolog, mivel másnap minden lejátszódott hasonló forgatókönyv szerint.



Mimi ballagása már délelőtt elkezdődött, és sajnos apu nem tudott jönni, mert Paksra kellett mennie, így hát buszoztunk az AKG-ba. Párszor már megfordultam itt, de azért így is lehetett ámulni-bámulni a klassz épület, a dekorációk, a kényelmes kanapék és a kiállított projektszobrok láttán (az iskolának van egy művészeti tagozata). A ballagás is kicsit másféle esemény, mint egy átlagos suliban, itt a lányok nagyon kiöltöztek, nincs egyenruha, ezért szinte versenyeztek, ki választja ki a legjobb miniruhát, és a frizurának, sminknek is tökéletesnek kellett lennie. Mimi is nagyon csinos volt. Kapott lufikat, virágokat, aztán kanyargott végig a hosszú épületen. Ez jó sokáig eltartott, úgyhogy jobbára csak az aulában beszélgettünk a családtagokkal, és a szabadtéri műsorra sem figyeltünk később, úgysem terjedt el a hátsó sorokig a hang. Ezután busszal mentünk a már jól bevált étterembe, a Kiskakukkba.

Mimi ballagására eljött három Zsuzsi is: könyvelő Zsuzsi, Rotschild Zsuzsi és Zsuzsa nagyi :) ezen kívül eljött Szántó Éva és a lánya, az ebéden pedig még egy sereg nagyon távoli izraeli rokon is ott volt, akik véletlenül épp most látogattak Budapestre. Tehát ismét népes társaság gyűlt össze. Elhatároztam, hogy ezúttal okosabb leszek: nem rendeltem levest, és a főétel is "csak" bundázott csirkemell és krumplipüré lesz, salátával. Csakhogy unokatestrvéreim rendeltek előételnek egy magyaros tálat tatár beefsteak-kel, tepertővel, libamájjal, hagymával és salátával, és egyszerűen nem lehetett belőle nem enni... Tudom, tudom, csak vele kellett volna kóstolni, de annyira finom volt... Egyszóval semmit sem tanultam saját hibámból, és mire megjött a csirkém, én már majdhogynem teleettem magam beefsteak-es pirítóssal. És ha mindez nem lett volna elég, az ebéd után kiderült, hogy az étterem csokis sütije kihagyhatatlan. Gondoltam, majd belekóstolok máséba, de ez sem jött össze, mert Zsuzsi, aki egy egész adagot rendelt, kiszagolta, hogy fahéjas, és így sajnos nem volt hajlandó megenni, rám maradt az egész. Na... Szavak sincsenek arra, mennyire gombócnak éreztem magam az ebéd végére, másnap alig majszoltam, annyira tele voltam az előző traktától :D

Tehát a családból két leányzó is elhagyta a középiskolát, lassan az írásbeli érettségiken is túl vannak már. Nagyon szurkoltam nekik!

2013. március 3., vasárnap

Osztálytali

Ma volt Kata és Toma szülinapjának ünneplése, amire sok egyéb ismerős mellett kábé a fél osztályt meghívták, így engem is, és ezúttal nagyon motivált voltam, hogy elmenjek, mert nagyon rég találkoztam ezekkel az emberekkel, egyrészt az Erasmus-félév, másrészt amiatt, hogy a korábbi talik jórésze számomra teljes kudarcba fulladt.
Most azonban elhatározva, felvértezve indultam el: a kapcsolatokat ápolni kell, és igenis érdekel, hogy kivel mi van! És nem is bántam meg, hogy elmentem, egész kellemes volt. A Club C-ben voltunk, még sosem voltam itt, jó kis koktélozós hely, két koktél 850 Ft. Az osztályból nagyon sokan jöttek el, beszélgettünk.
Oly sok idő után újra találkoztam Gáborral, akivel kedvesen üdvözöltük egymást és egészen sokat beszélgettünk. A barátnője nem volt ott, ami hatalmas megkönnyebbülést jelentett, főleg azért, mert nem tudom, hogyan kell viselkedni olyasvalaki jelenlétében, akiről tudom, hogy a kínhalálomat kívánja. Találkoztam Tacsival, neki is nagyon örültem, és ő is nekem, azt mondta, igazi nővé értem és még a kezemet is megkérte. :) Gábor elismerte, hogy parasztság volt letiltania engem facebookról, de egyébként minden rendben, jót beszélgettünk vele is és másokkal is, hálás vagyok, hogy semmi egyébbel nem sokkolt most a sors.

2013. január 12., szombat

Orsi szalagavatója

Végre egy pozitív bejegyzés! :D Elbűvölő idősebbik húgocskám szalagavatójáról fogok beszámolni. :)

Ott kezdem, hogy erre az eseményre mindenképpen szerettem volna hazajönni a távoli Amszterdamból, és olcsósága miatt esett a választásom a buszozásra. Az Eurolines-szal oda-vissza potom 52 euróért megjárom a két várost. 21 órát buszozom? Ugyan, sebaj...
Nos, az a helyzet, hogy azért tényleg nem volt egy leányálom. Szerda délután negyed háromkor indultunk, és csütörtökön fél tizenkettőkor érkeztünk meg a Népligethez. A busz eközben sok helyen megállt, számos német városban, Bécsben, és mindenféle pihenőhelyeken, de mindig csak 10-20 percre. A buszon nem működött a vécé, így hát minden egyes alkalommal, ha a busz megállt, kirobogtam, még akkor is, ha nem volt sürgető a dolog, mert ugye, ki tudja, mikor lesz rá alkalom legközelebb? Jó sok pénzt el is költöttem pisilésre, bár azt hiszem, ez annyira nem is érdekel titeket. :D
Az egyik állomáson a frász jött rám. Hajnali egykor volt ez már, leszálltam, bementem a mosdóba, várakoztam pár más nővel, mikor berontott egy lány cigivel a szájában, elkezdte verni az utolsó fülkét, és közben magyarul ordítozott, hogy "Gyere ki, gyere ki!" Nem a mi buszunkról volt, úgyhogy véletlen lehet, hogy épp ő is magyar volt, mindenesetre eléggé kivolt, és folyamatosan kiabált. A fülkében annyi látszott, hogy takaró van az aljára terítve, úgyhogy feltételezem, hogy valaki (vagy valakik?) aludt benne! Mindenesetre nem jött ki, hiába kiabálta a lány, hogy "gyere ki geci!" nem is tudom visszaidézni, miről beszélt, de borzasztó ijesztő volt. Szó esett arról, hogy ő bizony megöli valaki anyját, meg késelésről, ahol kilátszott valaki csontja, meg kábítószerekről, meg arról, hogy menjenek vissza Lipcsébe... mellőlem a többi nő hamarosan kislisszolt, én viszont még el akartam végezni a dolgom, de elég borzasztó volt, elhihetitek. A lány egyáltalán nem törődött mással, csak a saját üvöltözésével, de szabályosan remegtem, mikor visszajutottam a buszra.
Ezen az állomáson egyébként felszállt egy nő, aki éppen mellettem foglalt helyet. Ez eléggé bosszantott, ugyanis egészen addig mind a két ülés az enyém volt, és bár nem királyi lakosztály, egészen kényelmesen el lehet rajta helyezkedni. Minthogy egy ülésre kellett később szorítkoznom, elég kényelmetlenül zötyögtem reggelig, és csak így-úgy tudtam aludni félálomban. Szerencsére Bécsben leszálltak sokan, és elülhetett mellőlem.
Az út nem volt kifejezetten unalmas. Folyamatosan vetítettek filmeket, és tudtam olvasni is, meg valamennyire aludni. Mégis, eléggé kivoltam, mikor megérkeztünk a Népligethez. Apu olyan aranyos volt, hogy kijött elém kocsival, elvitt és bemutatta a munkahelyét - mivel közel dolgozik, és még sosem jártam ott - aztán megebédeltetett egy étteremben, igaz, alig bírtam enni, a gyomrom kicsit fel volt kavarodva a sok zötyögéstől, és jól kikészült az egész testem is a furcsa alvópózoktól.
Még aznap este találkoztam Csillával és Lacival, aztán jól kialudtam magam az ágyikómban.

Másnap reggel elhoztam Daninak a fényképezőgépét, délután pedig fodrásznál voltam, aki vágott kicsit a hajamból, de azért megjegyezte, hogy nagyon szép és egészséges, sokkal jobb mint volt! És szépen begöndörítette, hogy csinos legyen estére. :)

NA ÉS AKKOR VÉGRE A SZALAGAVATÓ

Csajszik
Orsi szalagavatójára tehát tegnap este 6-kor, a Corvinus Egyetem budai kampuszán került sor. Ez a helyszín sokkal jobb volt, mint annó a miénk: nagy tér, körben székek, mindenki elfért, fentről a karzatról lehetett kamerázni. Mi időben odamentünk, jól lefoglaltuk a legjobb helyeket. Ott volt az összes nagyszülő, Jutkáék, Eszter és Mimi hozták a pasikat is. Juli és Ildi is eljöttek, bár késtek és korábban is távoztak, úgyhogy alig tudtam velük szót váltani. Én a magam részéről élveztem, hogy kiöltözhetek, és találkozhatok ismerősökkel. Marcival beszéltem futólag, később Zsófival, Barbival és Pásztor Katival, a műsor alatt pedig Zsuzsa néni mellett ültem. Valamiért nagyon izgultam, biztos szerettem volna, hogy minden klasszul menjen Orsinak. Először feltűzték a tanárok a szalagokat, aztán következtek a produkciók. Orsiék osztálytánca elképesztően klassz volt! Különböző korok slágereire táncoltak, nem bonyolult, de nagyon látványos tánc volt, és sugárzott róluk, hogy nagyon élvezik! Én a magam részéről nem is tudtam, hogy Orsi ennyire jól táncol. Riszálásban szerintem határozottan jobb nálam. :) Ráadásul hosszú tánc volt, több, mint 8 perces! A végén Géza bá és Zsuzsa néni is beálltak. Nagyon klassz volt az egész, és annyira boldog volt mindenki, főleg a húgom, hogy nem is lehetett nem élvezni nézni őket. Hozzájuk képest a 12. a produkciója igencsak gyatra volt, rövid volt, és feleannyira sem élvezték.

A keringő is nagyon szépen sikerült. Orsi gyönyörű volt! A ruhája stílusa hasonlított az enyémhez: a mellrésznél volt díszített, alul visszafogottabb. A haja oldalra el volt fonva, a szeme pedig csillogott és ki volt emelve szép nagy műszempillákkal. A többi lány is nagyon csinos volt persze, úgyhogy még akkor is elegáns hatást keltettek, ha netalán falábú volt a párjuk. ^^ De ez persze csak vicc, nagyon szép volt a tánc. Volt egy rész, ahol Orsit emelték a magasba! Szeretném megnézni a felvételt, az ugyanis felülről készült, én meg csak oldalról láttam az egészet, és néha bele is lógott a képbe egy-két fej. A keringő után fel lehetett kérni a családtagokat, és készítettünk kismillió fotót is. Annyira meg voltam hatva, hogy majdnem pityeregtem is, de erről psszt! :)
Szépséges hugicám
Orsi és Szahar elképesztően tüneményesek. Egyszerűen sugárzik róluk, mennyire boldogok együtt. Kénytelen voltam kicsit magamra meg Gáborra gondolni. Azon gondolkodtam, mi is ilyenek voltunk-e ekkor? Ugyan én úgy éreztem, és mindig úgy gondolok vissza rá, hogy mi is nagyon-nagyon szerettük egymást, valahogy az az érzésem, hogy a mi kapcsolatunk mégsem volt ilyen. Talán tényleg nem is volt annyira jó. Nem tudom. Orsiéknak annyira szurkolok, annyira együtt kellene lenniük! Nem tudom, hogy fog most alakulni a kettejük élete a ballagás után. :(

Orsi este továbbállt bulizni, mi pedig hazajöttünk.

Ma reggel készülődök, Orsi nemrég hazaért, megnéztük a képeket, filmeket. Születtek nagyon szépek is, remélem, hamarosan láthatom, Eszter miket fotózott. Most jön egy jó kis családi ebéd, aztán megyek is a buszomhoz. Ha minden igaz, holnap délután már Amszterdamban leszek!

2012. december 17., hétfő

a tenger

Múlt héten (igen, lemaradtam a blogolással, tudom) kétszer is voltam a tengernél. Először szombaton (na, ez nem is a múlt hét, hanem az azelőtti) amikor Zaandvortba mentünk, ebbe a tenger melletti kisvárosba, csak azért hogy lássuk a Nagy Vizet. :) Nagyon szép volt, és persze furcsa is, sosem voltam még tengernél nagykabátban és sálban. A homokos partot hó lepte, de azért tudtam gyűjteni egy csomó kagylót. Hiába, ez olyasmi amit nem tudok megállni... Láttam a naplementét is. Nagyon romantikus volt :)

Hétfőn kicsit északabbra, de ugyanazt a vizet csodálhattam meg Lisának köszönhetően, aki Marcelt, Hannah-t és engem meginvitált magához egy igazi holland vacsorára. Nem Amszterdamban, hanem Castricumban lakik, ahonnan alig 10 percre van a tenger. Odavonatoztunk, sétáltunk a városban, aztán pedig a homokbuckák között. Este pedig Lisa megmutatta nekünk az otthonát. Annyira jó volt végre egy igazi családi kuckóban lenni! Szép családi ház tágas nappalival, képek a falon, karácsonyi hangulatvilágítás. Lisa szülei nagyon kedvesek voltak hozzánk, sokat beszélgettek, kérdezgettek, és promótálták Hollandiát. Lisa ikerfivére kicsit késett, de ő is csatlakozott hozzánk, és hasonló lelkesedéssel kérdezgetett mindenfélét.
Vacsorára Boerenkool-t ettünk. (ejtsd: Burkól. biztos mert jól beburkolja az ember.) Ez egy tipikus holland káposzta neve. Megfőzik, aztán összekeverik krumplipürével. Leöntik Jus-sal - ez valamiféle szaft - és jó kis Bockwurstot fogyasztanak hozzá. Egyszerű étel, de igazán mennyei volt! Ilyen kiadós vacsorában sincs gyakran részem. :)

Lássuk be, Lisa nagyon kedves, hogy meghívott bennünket. A legtöbb ismerősömre rá sem bagóz a saját buddy-ja. Ez egy részről érthető, mert a buddy elvileg azért van, hogy segítsen a tájékozódásban az idegen városban, de egy idő után mindenki beilleszkedik annyira, hogy ne legyen pátyolgatásra szüksége. Nekem sem volt túl sok kérdésem Lisához, de ő a "feladatait" mindig jóval komolyabban vette, mint az átlag, és rendszeresen ír facebookon, néha összefutunk egy kávéra, és most ez a meghívás is tök jó volt :) Nem mondanám, hogy igazán barátnők vagyunk, mert eléggé különbözünk, de igazából ő az egyetlen holland, akit igazán ismerek, és nagyon hálás vagyok a kedvességéért. :)

Ami pedig a blogról való eltűnésem oka, hogy csütörtökön két vizsgám lesz, egy délelőtt, egy délután, és most nagyban tanulok. Nem pánikolok kifejezetten, de azért elég fáradt vagyok már. Szeretnék már a pénteknél tartani... Zűrös, mert még bizonyos karácsonyi dolgokat is el kell intéznem, pénteken pedig pakolnom és takarítanom kell, estére pedig valami fincsit készíteni, mert karácsony vacsit tartunk a folyosón. 22-én délután pedig repülök haza! Milyen hihetetlen, hogy ilyen közel van! Augusztusban még olyan távolinak tűnt.

2012. december 7., péntek

Mi-Mi-Mikulás

December 5-én este ide is megérkezett a Sinterklaas, és mikor hazaértem a moziból, egy CsokiSintert találtam a cipőmben :) Sőt, még másnap is kaptam fincsi Milkacsokit *.* Lau egy tündéri meglepetést adott nekem BK-n, amivel legalább átmozgattam kicsit Trixit :) Pár nappal ezelőtt pedig érkezett egy csomag a "Pál Mikulás"-tól, szaloncukorral, smarties-csokival és mindenféle jóval :) Nagyon jó érzés, hogy az otthoni Mikulás nem feledkezett meg rólam így sem, hogy külföldön vagyok. Elvégre ez az első Mikulás, amit nem otthon töltök, úgyhogy kicsit furcsa is volt. :(

Amszterdamban 100%-osan itt a tél, az utóbbi napokban hóvihar van. Tegnap az egyik kanyarban estem egyet a biciklimmel, nem lett semmi bajom, a kormányom viszont eldeformálódott. Megcsinálnám, de most is úgy szakad a hó, hogy ki sem dugom az orrom innen inkább. Vettem karácsonyi fényeket, karácsonyi mécsestartókat, néhány felakasztható díszt meg Sinterklaas-bögrét, és teremtettem egy kis hangulatot a szobámba :) A probléma csak az, hogy lassan inkább a vizsgákhoz kéne hangulatot teremtenem: megvoltak az utolsó óráim, 20-án vizsga, és issszonyatosan sokat kéne rá tudni.... O.o

2012. december 5., szerda

Living like a common man

Borzasztó érdekes dolgokat tanulok itt! Teljesen más, mint otthon. Az itteni tárgyaimat otthon "szabadon választott" tárgyként fogadják el, tehát kapok értük kreditet, viszont köszönő viszonyban sincs az otthoni kötelező tananyaggal (éppen azért csúszok egy évet az Erasmus-félév miatt, mert az otthoni kötelezőkkel nem haladok, amíg itt vagyok.)
Persze biztos kicsit azért is van ez, mert most "hobbiféléven" vagyok, de otthon semmi hasonlót nem lehet tanulni. Az Eltés tárgyaim főleg elméletekről szólnak, néhány gyakorlati dologról kutatás és adatelemzés terén, és persze főleg a magyar helyzetről. No de itt! Itt aztán kinyílt a világ. Eleinte kicsit furcsa volt olyan dolgokról tanulni, amik nagyon távol vannak tőlünk, de most már egyre érdekesebbnek találom, és főképp, rájövök, hogy fogalmam sincs, mi megy a világban.
Az órákon konkrét esettanulmányokat dolgozunk fel: vallás Brazíliában, emigránsok Suriname-ban, konfliktusok a Közel-Keleten, ellentétek Indiában. Mivel az IEN órám oktatója Indiáról készítette a doktori disszertációját, egészen sokat foglalkozunk ezzel az országgal, és botrány, hogy eddig semmit sem tudtam (és most sem igazán tudok) arról, hogy micsoda öldöklések, háborúk, kitelepítések migrációs áramlatok mentek ott végbe az elmúlt években és mennek végbe ma is. Na, ennyit erről.

Múlt héten megnéztünk egy antropológiai dokumentumfilmet, aminek a címe: Live like a common man. A film készítője holland, és jelen volt az órán, mesélt nekünk, aztán érdeklődött, mi a véleményünk. A film nagyon érdekes volt. Indiai fiatalok életét követi végig Londonban. Ezek a fiatalok tipikusan középosztály-beliek, otthon viszonylagos jómódban élnek és képzettek is. "Nyugatra" utazni olyan álom, amit a legtöbb indiai fiatal dédelget, és sokan szerencsét is próbálnak odakint (persze csak akkor, ha szereznek tartózkodási engedélyt!) Csakhogy nyugaton nem fenékig tejfel az élet. Ezek a fiatalok lefelé irányuló mobilitást tapasztalnak (tudtam volna ezt jobban fogalmazni...?) Általában valamilyen "alantas" munkát találnak, vagy legalábbis valami hétköznapi, fáradságos munkát, ami mások kiszolgálására irányul. A film olyan indiai fiatalok életét követi végig, akik egy házban élnek London külvárosában. Van köztük aki csomagol, dobozol, szendvicsbárban eladó, vagy számítógépes adatokat válogat. Ezek a munkák sokszor kellemetlenek számukra, hiszen otthon mindennel teljesen kiszolgálták őket, nem volt gondjuk semmire. Sőt! A hagyományos családmodellben az anyák és lánytestvérek végeznek minden házimunkát, úgyhogy a fiúk egyenesen sokként élték meg, hogy maguknak kell bevetniük az ágyukat, ki kell mosniuk a szennyest, a munkahelyükön pedig néha elvárják, hogy takarítsanak.
Az egyik filmbeli pár

Kissé meglepő volt, hogy annak ellenére, hogy ezek a fiatalok Londonba utaztak, sok tekintetben olyan, mintha Gujaratban maradtak volna. A külvárosban élnek a bevándorlói negyedben, egy olyan házban ahol mindenki indiai. Egy indiaitól bérlik a házat, akinek a felesége minden nap indiai ételt főz nekik. Nem igazán ismernek briteket, a városba csak a főbb látványosságok kedvéért járnak be, és apróságoktól eltekintve ugyanúgy élnek, mint otthon. Minek mentek hát Londonba akkor? Tehetjük fel a kérdést. Másrészről viszont sokkal-sokkal egyszerűbb megmaradni az ismerős környezetben, az ismerős emberek társaságában.
A legtöbb fiatal dolgozni, világot látni, ritkább esetben tanulni megy külföldre. De volt a fiatalok között egy lány is, aki azt mondta, azért utazott el, hogy a szülei ne kényszeríthessék olyan házasságba, amit nem akar. Együtt élt a házban a szerelmével, akivel közös jövőt szeretne, a szülők azonban nem hisznek a szerelmi házasságokban. Így hát a lány azt hazudta otthon, hogy tanulni jön Londonba, de valójában dolgozik, hogy támogathassa a barátját a tanulmányaiban. Mikor erről mesélt, arról, hogy hazudik a szüleinek, sírt is. Mi az osztályteremben mélységesen meghatva bámultuk a jelenetet, de a rendező azt mondta, mikor indiai fiataloknak vetítik a filmet, ők többnyire kinevetik a lányt: szerintük megérdemli, hogy rosszul érezze magát, mert becsapja a szüleit. A film végére egyébként kiderült, hogy a szülők végül belementek a házasságba. Jobban örültem ennek, mint egy hollywoodi film végén :D
A legtöbben 1-2 éves kinttartózkodást terveznek, aztán hazautaznának. A többség még mindig úgy gondolta, hogy India az igazi, ott szeretnének élni. Azért páran mégis Londonban ragadtak, ahogy a film készítője elmondta nekünk. Mikor hazautaznak, egy csomó "nyugati" ajándékot visznek magukkal: az egyik fiú részletesen bemutatta ezeket a tárgyakat. Robotgép az anyukájának, villanyborotva az apának (hozzátéve, hogy majd meg kell mutatnia neki, hogyan használja, mert még sosem látott ilyet.) A lánytestvér sminket és hajlakkot kap, amitől bizonyára hihetetlenül boldog lesz majd.
Akik visszatérnek Indiába, ugyan rendelkeznek már némi "nyugati" látásmóddal, de az otthoni helyzeten mégis nehéz változtatni. A tradíciók annyira belevésődtek mindenkibe, és akkora a társadalmi nyomás, hogy a visszatérők nem igazán folytathatják azt az életmódot, amit nyugaton megszoktak. A család, a szülők folyton ellenőriznek, a férfi-női kapcsolatok sokkal szigorúbbak, kizárt, hogy egy férfi maga vesse be a saját ágyát, az a nők dolga. A rendező mesélte, hogy az egyik fiú kesztyűket vett a munkásoknak a nagybátyja gyárába, akik nagyon hálásak voltak érte, hiszen így hatékonyabban és fájdalommentesen tudnak dolgozni, a nagybácsi viszont egyáltalán nem értette ezt az "ostoba" ötletet, és visszavette az összes kesztyűt.

A film után rövid beszélgetésre került sor, a rendező elmondta, hogy a filmet sok helyen levetítették (Indiában és Hollandiában is, fiataloknak, szülőknek egyaránt) és nagyon különböző, ki hogyan reagál a látottakra. Nem vagyunk egyformák. :)

Elnézést a hosszú bejegyzésért, de szerintem aaaanyira érdekes megismerni ezeket a dolgokat! Hátha ti is tanultok abból, hogy olvassátok. :)


2012. november 16., péntek

Israel: A tiny land with huge problems

Tegnap az ethniciy órámon vendégelőadást tartott Erella Grassiani, a másik amszterdami egyetem professzora arról, hogyan alkotja meg Izrael azokat a nemzeti érzelmeket, amelyek összetartják az országot. Nagyon élvezetes és különösen tanulságos óra volt.
Már az elején kiderült, hogy Grassani erőteljesen kritizálja Izraelt. Ez engem rögtön rossz érzésekkel töltött el, ami már önmagában is érdekes, vissza fogok térni erre.

Az előadás nagyon szépen bemutatta Izrael történetét és jelenlegi helyzetét. Az ország nagyon új. Néhányan kitalálták, hogy milyen jó lenne egy zsidó állam, és összehozták. A helyszín is hosszas fontolgatás és válogatás után lett megalkotva. Aztán pedig természetesen az állampolgárok. Egymás után áramlottak be innen is, onnan is. Mindannyian zsidók, ám a legkülönbözőbb háttérrel. Azok, akik később érkeztek, pláne, ha a bőrszínük is sötétebb a korábbi emigránsokénál, rosszabb pozícióban vannak. Bár alulkommunikálják, az ország nagyon megosztott, szó sincs egységes "zsidó népről".
Ilyen helyzetben (más esetben is, de itt pláne) az államnak tudatosan kell kifejlesztenie azokat a nemzeti érzelmeket, amik ráveszik a zsidókat, hogy Izraelbe költözzenek, azután pedig arra, hogy lojálisak legyenek az országhoz. Ahogyan én ezt tapasztaltam, ez maximálisan sikerült.
A nemzeti érzések kialakításának fontos eszköze a közös ősi történelem hangsúlyozása; az, hogy a zsidók milyen régóta léteznek, milyen hányattatásokon mentek keresztül (kiemelve a Holokausztot) és a legfontosabb: a közös, külső ellenség.

Az arabok.

Megnéztünk egy izraeli propagandavideót. Az arabok mindig arctalanok, fegyveresek, agresszívak. Az izraeliek sebesültek, csak önmagukat védelmezik, és a háborúban is maximálisan tisztelik az emberi jogokat.

Erella Grassani azt mondta, fájdalmas néznie ezt a videót, mert pontosan tudja, hogy majdnem minden pontja hazugság.

Át kell értékelnem az Izraellel kapcsolatos nézőpontjaimat. Visszatérve a nemzeti érzelmek varázslatos megkreálására: 10 napot töltöttem tavaly Izraelben egy csoporttal, nagyon intenzív tíz napot, sok látnivalóval, sok emberrel és sok tanulsággal, de akkor is, hihetetlen, hogy mennyire megerősítette a zsidó identitásomat, és mennyire lojálissá tett Izraelhez. Követem az országgal kapcsolatos híreket, sokkal jobban érdekel minden, ami zsidó. Gondolkoztam azon, hogy ha külföldön kéne élem, lehet Izraelt választanám, mert ott látok esélyt arra, hogy tényleg otthon tudjam magam érezni (ezt pedig nyilván azért gondolom, mert milliószor hangsúlyozták, hogy csak azért, mert zsidó vagyok, Izraelbe mindig mehetek és mindig befogadnak engem). Ezért éreztem rosszul magam, mikor az előadó elkezdte támadni az országot.

Viszont igaza van. Szűk látókörű mindenki Izraelben, aki elhiszi, hogy a hazájuk jó és csak a békét tartja fent, nyitott és befogadó, és egyedül az arabok hibája az, hogy nincsen békesség. Márpedig elhiszik. Tudom, mert ezt mondta nekünk Zoli, a vezetőnk mindig, és ezt mondta az összes fiatal katona, akivel találkoztunk. Mennyi példát hoztak fel! Különösen Zoli. Sokszor említette, hogy az arabok gyerekeket visznek háborús területre, vagy óvodák mellett állítják fel a bázisukat, Izrael pedig ilyenkor visszafogja a támadásait, még ha ez veszteségekkel jár is. Mindig gondoltam, hogy eltúlozza a dolgokat, de sosem gondolkodtam el igazán, mi is lehet a valóság. És biztos vagyok benne, hogy Zoli sosem hazudott; egyszerűen csak teljesen elhiszi azt, amit sugallanak neki, mert el is akarja hinni.

Nagyon szeretnék többet tudni a témáról, úgy, hogy valóban pártatlanul tudjak képet alkotni. Erella Grassiani zsidó; Izraelben született, rengeteg rokona, barátja él ott. Azt mondta gyakran kap fejmosást azért, mert kritizálja Izraelt, és sok kollégáját, akik nála hangosabban hangoztatják a véleményüket, komolyabb nyomásgyakorlással próbálják elhallgattatni. Pedig ő is szereti az országot; nagyon erősen kötődik hozzá, de nem tudja nem észrevenni a hibáit.
Mikor valaki megkérdezte, mi lenne a megoldás, azt válaszolta, Izraelnek fel kellene hagynia az arabok intenzív kizárásával. Ez problémás, hisz mint írtam, az ország identitása nagyrészt erre épül. Ha pedig mégis kialakulhatna egy olyan ország, ahol arabok és zsidók megférnek egymás mellett, az már semmiképpen sem lehetne "zsidó állam", ami szintén alapja annak, amit Izraelről tudunk.

Most, hogy Izraelben háború van, ez a kérdés talán még fontosabbá válik. Aggódom azokért, akik ott vannak most...

Tiny land with huge problems - Izrael feleakkora, mint Hollandia. A térképen majdhogynem eltűnik. És tényleg hihetetlen, mekkora konfliktusok vannak ott!

Mindenesetre tegnap bebizonyosodott, hogy néha iszonyú hasznos bejárni az egyetemre.

2012. november 15., csütörtök

Eredmények

Végre megvan mindkét vizsgám eredménye! A Radicalization and conflict 8,5, a SOGAM 7,0, tehát mindkettőből átmentem. Iszonyatosan meglepődtem az előbbin, mert ennél a vizsgánál féltem attól, hogy meg fogok bukni, a 8,5 pedig nagyon jónak számít, nem is kapott ennél magasabbat senki. Ehhez képest a SOGAM eredmény, majdhogynem gyatrának számít, pedig azt hittem hogy tök jól sikerült. De nem érdekel, örülök, hogy megvannak! :)

Ma prezentációt kellett tartanom csoportban a GRLD órán. Na ez érdekes volt. Minden órán prezentál egy csoport az adott témából, még az első órán iratkoztunk fel, és témát választottunk, nem csoporttársakat, úgyhogy a tanár csak utólag küldte el emailben, hogy kikkel is leszünk együtt. Én két ismerősömmel együtt iratkoztam fel a Religion in the US témára, és voltaképp csak miattuk választottam épp ezt, úgyhogy kissé bosszantott, hogy egy héttel később leadták a kurzust mindketten.
Mind a 4 csoporttársam holland volt, és némiképpen kizártnak éreztem magam. Ma volt a prezi, és csak a keddi óra szünetében ültünk le egyáltalán együtt beszélni, de akkor kiderült, hogy ők már előzetesen átbeszélték és fel is osztották a témát, ami nem is kicsit bántott. Ezen kívül az volt a tervük, hogy mindenki megírja a maga részét, és végén összerakjuk - ez is bántott, mert én eddig minden prezit úgy csináltam, hogy az egészet közösen csináltuk a többiekkel. Aztán az is kétséges volt, hogy egyáltalán össze tudunk-e szerdán ülni dolgozni, mert volt, aki arra panaszkodott, hogy dolgoznia kell, más meg arra, hogy másfél óra beérni az egyetemre. Nem kicsit baszták fel az agyamat, de végül is találkoztunk szerdán reggel tízkor mindannyian.
A prezentációt két kötelező olvasmány bemutatásából, kritikai észrevételekből kellett tartanunk. Nekem már a szöveg elolvasása sem volt egyszerű, mert egy csomó mást is kellett olvasni, úgyhogy végül az egyiket kedd este, a másikat szerda hajnalban olvastam el, és meglehetősen fáradt voltam, mikor nekikezdtünk a munkának, úgy hogy el lehet képzelni, mennyire bosszantott, hogy az egyik srác akkor kezdte el olvasni a szöveget!!!
A csapatmunka meg annyiból állt, hogy bevonultunk egy számítógépterembe, és mindenki elkezdte írni ott a saját részét. Ez eltartott két óráig. Délben lementünk ebédelni, ez egy további óra volt. (Én arra számítottam, hogy ekkor már otthon leszek, és ebédelek Hannah-val). Ebéd után egy csomót kajtattunk üres terem után, ahol leülhettünk, megbeszélhettük a dolgokat, és végre-valahára összeraktuk a diákat is, de az is inkább egymásra hányt kulcsszavak halmaza volt, ráadásul úgy hagytuk, feketén-fehéren, és az egyik srác, aki hazavitte, csinosította ki otthon. Ideges voltam, fáradt, úgy éreztem, hogy a csoporttársaim nem veszik elég komolyan a dolgot, és valahogy minden, amit mondtak, hülyeségnek tűnt.

Igazából sok mindent rosszul ítéltem meg. Először is: írtak emailt arról, hogy kedden összegyűlnek, csak épp egy órával előtte, úgyhogy csak másnap vettem észre a dolgot. Úgyhogy nem a hátam mögött osztották fel a dolgokat. A prezi tök jól sikerült. A tanárnak tetszettek a kritikák és a példák, amiket a többiek ötleteltek ki.  Nem is volt olyan nagy probléma, hogy mindenki külön dolgozott a saját részén. Ezen kívül mindenki olyan iszonyú jól beszél angolul, hogy tyű. Én is jól szerepeltem, bár izgultam előtte, de mondjuk nem is kellett túl sokat beszélnem.

Úgyhogy azt hiszem, mégsem lesz rossz véleményem a hollandokról csak emiatt a pár nap idegeskedés miatt. :)

2012. november 3., szombat

Családi programok

Elég zsúfolt héten vagyok túl. Nemrég kísértem ki kis családomat a Schiphol reptérre, és bizony, egészen szomorú vagyok, hogy itthagytak. Nagyon gyorsan elment ez a néhány nap!

Szerda reggel átbicikliztem anyuék szállodájához, és megkezdtük a közös művelődést. Először a Rijksmseumba mentünk be, amelynek a legfőbb látványosságai Rembrandt művei - az Éjjeli őrjárattal az élen. Sokáig sétálgattunk a termekben a festményeket csodálva, aztán fotózkodtunk a múzeum előtti betűkkel. Ezután a gyémántmúzeum következett - Orsival egyik ámulatból a másikba estünk, és megbeszéltük, milyen a tökéletes jegygyűrű. Ezután alaposan befalatoztunk az egyik kajálda-bódénál, és ekkor még csak a nap felénél jártunk!
Egy kicsit hosszabb sétával ezután a Dam térre mentünk, út közben kis családom megcsodálhatta a tipikus amszterdami házakat, csatornákat, üzleteket. A Dam térről, sajnos, úgy tűnik a napokban eltüntették a vásárt, úgyhogy elmaradt az óriáskerekezés. Elsétáltunk viszont az Anne Frank Házhoz, ahova némi sorban állás után be is jutottunk. Ekkor már elég fáradt voltam, de így is hatalmas élmény volt a ház.

Anne Frank naplóját nemrégiben olvastam végig, de a ház jóval nagyobb hatást gyakorolt rám, mint maga a könyv. Jó volt látni, hogyan is néztek ki a szobák, amelyekről ír - igaz, egyetlen szoba sem volt bebútorozva, azt csupán fotókon és maketteken nézhettük meg. A falara odavágó idézetek voltak írva a naplóból, és így kiragadva valahogy sokkal erőteljesebbek voltak, mint a szövegben. Az eredeti szobák megnézése után egy olyan terem következett, ami a haláltáborokról szólt, és arról, melyik lakó pontosan hol, mikor veszett oda. Ez az utolsó rész különösen gondoskodott róla, hogy az ember mély gondolatokkal hagyja el a házat.
A kijáratnál volt egy nagyon klassz rész: egy hatalmas tévében kisfilmeket vetítettek különböző morális kérdésekről, a közönség pedig megfelelő gombokkal szavazhatott, melyik állásponttal ért egyet, és a képernyő azonnal megmutatta a statisztikákat. Elég nagy szégyen, hogy legnagyobb meglepetésünkre az első ilyen videó, amit mutattak, a Magyar Gárdáról és Jobbikról szólt. Hatásos képeket mutattak a menetelő fekete egyenruhásokról, a romákról, illetve Morvai Krisztináról beszédei közben. A film végén arról szavazhatott a közönség, hogy szerinte be kellene-e tiltani a "Dzsobbikot". Hihetetlen...
Két filmet néztünk még meg ezután, az első arra a problémára mutatott rá, hogy híres rapperek szövegei gyakran homofóbok, gyűlöletkeltőek és kirekesztőek, ugyanakkor joguk van arról énekelni, amiről szeretnének, pláne, ha közönségük is van. A második film arról szólt, hogy hivatalos szervezetek képviselői (rendőrök, katonák, bírók) viselhetnek-e vallási jelképeket. Látszólag nem valami szép megtiltani valakinek, hogy fejkendőt hordjon, ha egyszer ezt követeli meg a vallása - ugyanakkor a fejkendős bíró egyértelműen nem kelt semleges hatást.

Anne Frankkal kapcsolatban még annyit, hogy a naplója nagyon érett és szórakoztató. Nem tudom, sok lány ilyen érett-e ebben a korban - könnyen meglehet, hogy csak én nem emlékszem már, milyen voltam tizenhárom évesen. Az íráshoz is egyértelműen tehetsége van, sokszor említi is, hogy újságíró vagy regényíró szeretne lenni. Anne nagyon ambiciózus és érett - hangsúlyozza, hogy semmiképpen sem szeretne megragadni a fazék mellett úgy, ahogyan édesanyja vagy van Danné - ő többre vágyik, és reméli, a háború után megvalósíthatja álmait. Ugyan a náci haláltábor elpusztította Annét ugyanúgy, mint oly sok másik társát, valahogy furcsa megnyugvással tölt el a tudat, hogy Anne mégiscsak elérte azt, amire vágyott.

Már este lett, mire hazaértem, és még volt egy beadandóm csütörtökre... Két szöveget kellett elolvasni, és a tartalmát kritikai észrevételekkel összefoglalni. Ezt a beadandót óráról órára el kell készíteni az éppen aktuális szövegekből. Azt reméltem, az éjszaka elég lesz, hogy végezzek, de nem számoltam azzal, mennyire fáradt leszek, és a szövegek is hosszúak voltak. Az egyiket tudtam csak elolvasni, aztán aludni mentem. Hajnali ötkor felkeltem, elolvastam a másik olvasmányt és megírtam a beadandót, reggel tízkor pedig büszkén leadtam a tanárnak óra előtt. Az óra borzasztóan hosszú és fárasztó volt... de azért rossznak nem nevezném, csak megterhelő majdnem három órán át koncentrálni.
Az én napom tehát elment a sulival, anyuék pedig ezalatt a szélmalmos mezőt nézték meg, ahol már jártam, azután hajótúrán vettek részt. Este átvillamosoztam hozzájuk, beszélgettünk, társasoztunk, aztán pedig velük aludtam a szállodában.

Péntek reggel együtt mentem le a családommal reggelizni. Egy kicsit feszélyezve éreztem magam, mert ugye, ismerjük be, ez a szálloda meglopása, hiába is bizonygatja anyám, hogy "ki van az fizetve". De a reggeli pompás  volt, és a kutyát nem érdekelte, jogosan vagy jogtalanul fogyasztom-e a hotel pirítósát.
Ezután tömegközlekedéssel elmentünk a Hermitage nevű múzeumig, itt van ugyanis most ideiglenesen a van Gogh kiállítás egy része. A legjobb időben érkeztünk, fél óra múlva ugyanis már hatalmas sor kígyózott a bejárat előtt. Jó volt végignézni ezeket a híres képeket, utána pedig impresszionistákat is láttunk, erre is érvényes volt ugyanis a jegyünk. Mivel közel van a hajdani zsidó negyed, megnézhettünk egy zsinagógát.
A múzeum után Amszterdam híres úszó épületéhez, a Némóhoz sétáltunk, ahol négy emeleten a Csodák Palotájához hasonló interaktív kiállítás van. Ezt mindannyian nagyon élveztük, rengeteg időt eltöltöttünk a különböző játékokkal.
Este együtt mentünk vissza a szállodához, ahonnan én rögtön hazamentem, és egy kicsit összepakoltam, nem sokkal később ugyanis utánam jött a család, és megnézték a híres-neves Uilenstedét. Feltöltöttük a fotókat a számítógépemre, sütöttünk két pizzát, jól belakmároztunk. Odaadtam anyunak és Orsinak a születésnapi ajándékaikat - kicsit korán, de hát nem akartam karácsonyig várni. Apu megigazította a biciklimen a láncot. Aztán ismét együtt visszamentünk a hotelbe, cipelve a cuccokat, amiket hazaküldök. Ismét náluk aludtam és reggeliztem.

Ma délelőtt annyira volt csak időnk, hogy tegyünk egy hosszú sétát a Vondelparkban, ahol Petra és Orsi megtanultak levélül. Villamossal, majd vonattal mentünk a reptérre, ahol hamarosan el is váltunk, bár a repülőgép alig félórája indult el. Úgy örülök, hogy meg tudtak látogatni! Ebben a pár napban szerintem bőven megtérült a múzeumkártyám ára, olyan sok mindent láttunk. Magamba szívtam Amszterdam összes látványosságát :)

2012. október 30., kedd

A Pál család Amszterdamban

Ma végre megjött a kis családom! De na szaladjunk annyira előre, lássuk, mi történt a napom korábbi részében.

Először is, egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, ami elég tisztességtelen, tekintve, hogy napok óta nem alszom eleget, és most már tényleg fáradt voltam, és lefeküdtem korán, és valamiért - fogalmam sincs, miért - szinte semennyit sem aludtam az éjjel, félig kábán feküdtem, gondolkodtam hülyeségeken, néha elszenderedtem, megint felébredtem, olvastam... Utólag arra gondolok, hogy talán a telihold miatt volt, de csak azért mondom ezt, mert semmi más nem jut az eszembe, és ha jól emlékszem, az álmatlanságot szokták a teliholdra fogni. Na mindegy. Legalább kiolvastam Anne Frank naplóját, és felkészülten látogatom majd meg a házat. Majd írok erről egy külön bejegyzést :)
Reggel kicsit olyan volt a tekintetem, mint egy eszelősnek, de azért egész nap remekül elvegetáltam, nem is voltam olyan fáradt. Felkelten korán, és bebicikliztem a városba ügyeket intézni. Aztán visszafelé vettem Petrának bérletet, bevásároltam, és a koli melletti biciklisboltba is beadtam a cangám szervizbe, mert gyenge a fék, és nem működik a lámpája.
Feljöttem, ebédet főztem, elmajszoltam, és már mehettem is egyetemre, de előtte elmentem a biciklimért. Na, ez is érdekes történet. A bicikliboltos fazon tört angolsággal beszél, de persze megértettük egymást, és remekül megcsinálta a biciklimet is. Mielőtt elmentem, kedvesen megkérdezte, honnan származom, és mondtam, hogy magyar vagyok. Erre azt felelte, hogy ő pedig örmény, és aztán mondott valamit erős akcentussal Azerbajdzsánról, meg az egész baltásgyilkosos incidensről, és csóválta a fejét. Én azt sem tudtam, hová süllyedjek szégyenemben, igyekeztem valamennyire sajnálatomat kifejezni, de azt hiszem, csak motyogni tudtam valamit, aztán pucoltam is el onnan. Tessék, emiatt kell hát szégyenkeznem! Borzasztó.

Az egyetemen megvolt az első Global religion, local diversity órám. Ez is kapcsolódik a multikulturalizmushoz, de legalább a vallásról szól, amiről eddig nem sokat tanultam, úgyhogy biztos érdekes lesz! Sok munkám lesz vele. Óráról órára olvasni kell, és az olvasmányok tartalmát kritikai észrevételekkel és hozzáfűznivalókkal össze kell foglalni, kinyomtatni, és beadni a tanárnak minden óra elején. Ezen kívül csoportokat is formáltunk, és az egyik hétre közösen - szintén az olvasmányokból - prezentációt kell készíteni. Én a "religion in the US" témára iratkoztam fel, de kizárólag azért, mert együtt akartam lenni egy cseh lánnyal, akit korábbról ismerek :D
A beadandók a jegy 40, a záróvizsga pedig 60%-át teszik ki. Pechemre a két tárgyamból ugyanazon a napon van a vizsga! Egyik délelőtt, a másik délután. De vacak lesz!

Szerencsére az óra csak arról szólt, hogy a tanár elmondta, mit is vár tőlünk, úgyhogy jóval korábban végeztünk, mint kellett volna, és volt időm hazajönni, összeszedni magam és tanulni kicsit, mielőtt kimentem a reptérre a családom elé. A gépük szerencsére időben landolt, de így is vagy fél óra volt, mire megkapták a csomagjaikat, úgyhogy egyre növekvő aggodalommal toporogtam a kijárat előtt, mire végre felbukkantak. Nagy ölelkezések után taxival jöttünk be a városba, a szállodához. Bűbájos hotel! Nagyon klassz helyen van, közvetlenül a Museumplein mellett, egy olyan utcában, ahol egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb házak. A hotelszoba is jó, a falakra azok az idézetek vannak kiírva, ami az én blogomon is olvasható oldalt: "Dance like nobody sees you" "love like you've never been hurt" stb. A családom mit sem változott. Egymás szavába vágva beszélnek. Petra kiabál, és kéri a telefonomat Ninja Chickenezéshez. Orsi és apu első dolga volt a szállodában ingyen Wifit keresni. Anyu pedig felel a család élelmezéséért, és hosszú perceken csak pakolta ki a bőröndökből a rengeteg kaját, amit fogalmam sincs, hogyan suvasztott be, de valahogy sikerült. Annyi mindent kaptam! Anyu csinált nekem sült husit és fasírtot, hozott nekem mindent, amit kértem - lekvárt, túró rudit, télikabátot... És hoztak nekem olyasmit is, amit nem kértem ugyan, de azért nagyon örülök neki! Gyulai kolbászt például. Vicces, hogy gondoltam rá, hogy kérek kolbászt, de azt már valahogy soknak ítéltem, főleg, mivel én nem is vagyok valami nagy húsevő. Orsi azzal örvendeztetett meg, hogy hozott nekem egy Joyt. Ez is olyasmi, amire gondoltam, de tök nevetségesnek éreztem volna magam, ha magyar női magazint kérek... De annyira örülök, hogy hoztak nekem! És kapok egy HVG-t is, csak hogy meglegyen a balansz.

Kicsomagolás és kajálás után sétáltunk egy rövidet a Rijksmuseum környékén, aztán hazavillamosoztam két táska cuccal, de még mindig nem hoztam haza mindent. Holnap reggel fél 10-re megyek vissza, ezúttal biciklivel. Az egész napot együtt töltjük, és járjuk a múzeumokat. :P Hogy tanulni mikor fogok, az jó kérdés, de muszáj lesz, mert csütörtökre el kell készülnie az első beadandómnak...

2012. október 29., hétfő

Második periódus

És mielőtt levegőhöz juthatnék, el is kezdődött a második periódus. Hétfőn és kedden délután, csütörtökön pedig egész nap lesznek óráim. Ma az "Identity, ethnicity and nationalism" kurzus volt terítéken. Egészen jó volt ahhoz képest, hogy három órán keresztül tartott. Volt egy kis bevezető beszélgetés, a tanár sokat kérdezgetett minket, aztán csoportmunka is volt: hármasban kellett megválaszolni a kérdést, hogy "what is your identity?" Én beszéltem arról, hogy a magyar identitásom mellett az is számít, hogy Budapesten élek, és a holland csoporttársam megjegyezte, hogy ja, igaz, mert neki a magyarokról olyan emberek jutnak eszébe, akik kecskét tartanak. Komolyan így mondta! Persze azt akarta kifejezni vele, hogy elsősorban egy mezőgazdaságból élő nép jut eszébe, de akkor is, könyörgöm, nem egy tanya az egész ország! Van akinek meglepő, hogy városaink is vannak? Remek, hát itt tartunk, kis hazám.

A csoportmunkával, közös beszélgetéssel egész jól elment ez a három óra. Utána az egyetem könyvesboltjában megvettem a kötelező olvasmányt is, ami nem túl vastag, viszont állítólag igen velős. Kemény lesz ez a második periódus, jóval nehezebb, mint az előző volt. El kell olvasni és fel kell dolgozni ezt a könyvet, ezen kívül cikkeket is, amiket a tanár nem fog elküldeni, találjuk meg őket magunk a neten. A diákok 45%-a megbukott az előző vizsgán, de állítólag csak azért, mert későn kezdtek el olvasni... Khhm, akkor a biztonság kedvéért én elkezdem holnap xD

Anyuék holnap este érkeznek. Kimegyek eléjük, aztán a többi nap együtt járjuk a múzeumokat. Jó lesz, várom már nagyon! ^^

Mert megérdemlem

Pénteken délben letudtam a második vizsgámat is, de jó nehéz volt. Kihasználtam a teljes időt - 2 óra 45 percet! Még soha életemben nem vizsgáztam ilyen sokáig. Nem vagyok biztos benne, hogy jól válaszoltam meg a kapott kérdéseket. Túl sok kérdés volt az olvasmányokból, amiket nem beszéltünk meg - nem igazán számítottam erre, és nem tanultam meg alaposan ezeket a részeket, csak úgy ímmel-ámmal. Benne van a pakliban, hogy nem lesz meg ez a vizsga, de hát az eredmény csak pár hét múlva derül ki.

Azért pénteken tudtunk egyet felszabadultan bulizni. A Melkwegbe mentünk, ami itt egy egész híres szórakozóhely, de a buli nem is volt olyan drága, és nagyon jó zenét játszottak. Nem maradtunk sokáig, de mire hazakeveredtem, így is négy óra volt. Az volt a nagy tervem, hogy kialszom magam a vizsgák után, de bevallom, ez mostanáig se jött össze... Szombaton ugyanis a városba mentünk ebédelni Hannah-val és Kathyval, méghozzá egy indiai étterembe! Persze ez sem az én ötletem volt :D Ez volt az első alkalom, hogy indiai étteremben ettem. Az asztalra középre tesznek két fémrácsot, ami meleg, és arra teszik az ételeket, amiből mindenki maga vesz a tányérjára. A köret természetesen rizs, én pedig amellé csirke massalát ettem - ez utóbbit Hannah ajánlotta, mert nekem persze fogalmam sincs semmiről. Mindegyikünk közepesen fűszeres ételt kapott, de nekem már ez is sok volt picit... Viszont nagyon finom volt! És akkora adagot kaptunk, hogy egy óráig csak ettünk, és estig meg se éheztünk. Nem olcsó mulatság Amszterdamban étteremben enni, de néha belefér :)
Hogy folytassuk a pénzköltést, délután shoppingoltunk. Mást se csináltunk estig, csak végigjártuk a sétálóutcát és mindenhová benéztünk. Vettem egy baglyos pólót, lábszármelegítőt, kesztyűt, táskát, egy kicsit csinosabb felsőt bulizáshoz. Ami a bulizást illeti, mivel otthon nem igazán jártam sehova, semmi cuccom nincs, amit ilyenkor felvehetnék, úgyhogy tényleg vennem kell pár dolgot. :D

Vasárnap is fel kellett kelnem délelőtt, mert aznap Hágába mentünk. Folytatódott tehát a konstans pénzköltés. Hága kábé egy órára van innen vonattal, és ott van Hollandia politikai központja. Megnézhettük kívülről a minisztériumi épületeket, a bíróságot, meg hogy hol dolgozik a királynő. Szép volt, de lenyűgözőnek azért nem nevezném. Sajnos eléggé hideg is volt, úgyhogy töltöttünk időt kávéházban üldögéléssel is, és persze végigjártuk a boltocskákkal teli sétálóutcákat, ahol szintén vettem ezt-azt.

Hát így telt a vizsgák utáni "jutalomhétvégém" :)

2012. október 25., csütörtök

Jól elmaradtam a blogolással, de azért élek és minden rendben, nem kell aggódni, bár ma már úgy érzem magam, mint valami zombi, ugyanis ez a vizsgahét az egyetemen.
Hannah jelenlétéért továbbra is hálát adok mindenféle istenségnek, ugyanis kitartóan vészelte át velem a legdepisebb napjaimat. Hagyta, hogy befészkeljem magam a szobájába és együtt tanultunk, mert így kisebb volt az esélye, hogy elkalandoznak a gondolataim, és különben is, van egy csomó rózsaszín tárgy a szobájában, amitől az egész helyiségnek olyan jó hangulata lesz.
Az utóbbi hétben senki nem csinál semmit, csak tanul. Már nagyon várjuk, hogy visszakapjuk az életünket. Én is főként itthon voltam és tanultam, kedden volt az első vizsgám, szerintem határozottan jól sikerült, bár nem volt túl nehéz: a tanár előre kiadta nekünk a témákat, és csak annyi volt a feladatom, hogy mindnek alaposan utánanézzek és kidolgozzam a válaszokat, aztán megtanuljam. 10 kérdésből ráadásul 2-t ki lehetett hagyni, úgyhogy a nehezebbeket meg sem válaszoltam. Az eredményre két hetet várni kell, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is lett olyan jó, de legalábbis nem buktam meg.
A másik vizsgám pénteken van, és még ma is szorgosan rágom az anyagot. Ez a vizsga sem tűnt olyan nagyon nehéznek korábban, de most már kezdek elbizonytalanodni. Nagyon álmos vagyok, magamhoz képest szokatlanul nagy mennyiségű kávét fogyasztottam el az utóbbi napokban. Viszont az angoltudásommal egészen elégedett vagyok, most már legalábbis szofisztikáltabban fejezem ki a gondolataimat, mint mikor megérkeztem, angolul olvasni pedig már határozottan kényelmes, úgyhogy majd keresek magamnak valami angol szépirodalmat, ha végeztem az eddigi olvasmányokkal.
Az egyetlen kimozdulásom vasárnap este volt, ugyanis a Dam téren valamiféle vidámpark van, és azt néztük meg. Tök jó! Otthon nincs is ilyen, olyan mint a filmekben. Éjjel világított az egész. Volt óriáskerék, meg nagy vidámparki mindenféle hinta, amire fel lehet ülni rettegni és sikítozni. Meg egy csomó stand, ahol célba kell dobálni, és ha ügyes voltál, kapsz plüssfigurát. Csak úgy csüngtek mindenhonnan a hatalmasabbnál hatalmasabb plüssök! Szóval klassz volt.
Kedden meg miután megjöttem a vizsgámról, amúgy is le volt szívva az agyam, úgyhogy tanulás helyett inkább bevágtam magam a laptop elé és élőben néztem e Milla tüntetés közvetítését, ami egyébként két és fél óráig tartott, úgyhogy nagyon kitartó vagyok, hogy végigültem (bár lehet, csak mert fáradt voltam). Kaptam egy kis impressziót a magyar közhangulatról. Már egészen hiányzott. Amúgy volt egy csomó vacak beszéd, amit Csillával közösen fikáztunk, és kiírtam egy csomó idézetet, mert néha olyan cifra szófordulatok hangoztak el, hogy a hasam fogtam a nevetéstől. Kíváncsi vagyok, lesz-e bármi eredménye ennek a nagy civil összefogásnak. Új párt, esetleg kormányváltás?

Holnap délben vizsga, aztán vége szenvedéseimnek. Hétvégére már eleve azt tervezzük, hogy kirúgunk a hámból, és szombaton shoppingolunk meg indiai kaját eszünk, vasárnap pedig elmegyünk Hágába. De szerintem fog akadni valami esti iszogatás és buli is. Hétfőn már kezdődik az új periódus, két teljesen új tantárggyal, kedden pedig meglátogat a kis családom! Már nagyon-nagyon várom!

2012. október 12., péntek

Aktuális elfoglaltságok

Lássuk csak, mivel foglalkozom mostanság... Azt hiszem, leginkább a tanulással. Az első periódusból már csak a jövő hét van hátra, az azutáni héten pedig - 23-án és 26-án - vizsgázom. Milyen bosszantó, hogy a nemzeti ünnepünkön fogok vizsgázni, míg otthon mindenki lábat lógat!
Egyelőre nem parázom túlságosan a megmérettetés miatt, de fontos, hogy ne bukjak meg, mert az egyetlen lehetőség az utóvizsgára január első hetében van. A második és a harmadik periódus utóvizsgái egyébként akkor lesznek, mikor már rég hazautaztam, úgyhogy azokból pláne nem szeretnék megbukni. Igaz, nem is hiszem hogy erre komoly esély van, viszont tényleg el kell kezdenem tanulni, amit eddig, valljuk be, nem igazán műveltem. A héten be szeretném fejezni az összes szakszöveget, a jövő hét pedig a tanulásé - jóval több időt szánok rá, mint otthon, mert angolul, szakszavakkal kifejezni a gondolataim - nos, ez nem egyszerű. A szótárhasználat megengedett, de a csizmám és a pulcsim mellé sajnos nem fért be szótár Choz táskájába, így saját kútfejemmel kell boldoguljak valahogyan. Elsősorban a S.O.G.A.M. (Sociology of globalization and multiculturalism)  kurzus miatt aggódom, a másik, a Radicalization and conflict jóval izgalmasabb és maradandóbb volt, mivel szinte minden órán vendégelőadó jött mesélni a saját kutatásáról.

A mai órán pedig lehetőségünk volt beülni az Auditóriumba, és meghallgatni egy doktori disszertáció védést. Hiába volt angolul, a felét sem értettem, de nem is ezért volt érdekes, hanem mert láttam, hogyan is zajlik egy ilyen. Fekete talárban bevonult a bizottság, azután a doktorjelölt beszélt röviden a munkájáról egy prezentáció kíséretében. Dél-Afrikában tanulmányozta a fiatalok kollektív identitástudatát. Ezután a bizottság elfoglalta helyét a pódiumon, a vezetőjük pedig megnyitotta az eseményt, legnagyobb meglepetésemre azzal a mondattal, hogy áldott legyen az Úr, aki a Mennyet és a Földet teremtette. Ezután a bizottság tagjai egyenként két kérdést tettek fel, amire a doktorjelölt válaszolt. Igyekeztem figyelni ahogy tudtam, de bizony elkalandoztam néha, mert a kérdések főként a módszertannal, az elméleti háttérrel voltak kapcsolatosak. Végül a bizottság kivonult, tanácskozott, majd visszajött, és a vizsgázót summa cum laude minősítéssel doktornak nyilvánította, hosszasan méltányolva a munkáját. Az esemény végül szintén az Úrnak való hálaadással zárult. Megkérdeztem a tanárunkat, miért is van ez így, mert az én fejemben a vallás és a tudomány teljesen összeférhetetlen - valahogy egyszerűen nevetségesnek tűnt, hogy az empirikus kutatás bemutatása és méltatása után egy ilyen babonás, elvont mondat következik. A tanárom azt mondta, hogy ez az egyetem hagyományaiból ered, mert valaha egyházi finanszírozású volt. (Jóval hosszabban fejtette ezt ki, de azt hiszem, ennyi a lényeg. :D)

2012. október 5., péntek

Előkészületek

Nincs is nagyobb öröm a magamfajta blogger számára, mint hogy leszidják, hogy nem blogol eleget. Szóval tűkön ülve várjátok a bejegyzésemet? Jól van... Lássuk csak, miről is kéne írnom.

Holnap 11:50-kor leszáll Choz képe a Schiphol reptéren. A héten igyekeztem felkészülni az érkezésére. Kitakarítottam a szobámat és a fürdőszobát is (utóbbira már nagyon ráfért egy alapos pucolás, mert amióta kint vagyok, nem sokat takarítottam arrafelé...) Két adagban bevásároltam, hogy legyen elég kaja kettőnknek, és akkor se éhezzek, amikor majd elmegy. Vettem nasikat is, hogy kicsit kirúghassunk a hámból :) És tervezgettem a programjainkat, nem mintha olyan sok minden férne bele két és fél napba... Vettem online két jegyet a Heineken Experience-re, kíváncsi vagyok, milyen lesz, remélem, Choznak tetszeni fog, végül is ő a sörös kettőnk közül :) És persze tanultam is, mert amíg itt lesz, nem éppen szakszövegolvasással szeretném tölteni az időm.

Tegnap Jolijn és Viky hatására lementem kipróbálni a kickboxot. Ez volt az első óránk, kezdő csoportba mentünk, de azért nem volt mindenki annyira kezdő... Az edzőnk egy nagydarab néger volt (ez így nem PC, igaz?) de csak az elején féltem tőle :D Az óra amúgy elég ambivalens érzéseket keltett bennem, az egyik énem élvezte hogy ütéseket meg rúgásokat tanulunk, de mikor tényleg beküldtek minket párosan verekedni, az már nem annyira volt jó. Túlságosan emberszerető vagyok ahhoz, hogy az ilyet élvezzem, úgyhogy többször nem hiszem hogy tiszteletem teszem az órán.

Ma délután Jolijn és én elmentünk az Albert Cuypmarktra. Ez egy hosszú piac alig 20 percre tőlünk, Hannah volt ott a barátnőjével, és sok jót mesélt róla. Azóta mindig akartam menni, de hol az eső hiúsította meg a terveim, hol más. Most kapóra jött, hogy Jolijn el akart nézni oda, és csatlakozhattam hozzá. Sajnos kicsit későn érkeztünk. Végigsétáltunk a piacon és láttunk egy csomó klassz dolgot, úgy terveztük, hogy a visszaúton vesszük meg őket, de sok stand elkezdett már bezárni. Azért vettem két csomag füstölőt és egy füstölőtartót, valamint egy csodaszép nyakláncot mindössze 1 euróért. Minden nagyon olcsó, lehet hogy a jövő héten visszajövök még pár ékszerért meg esetleg csizmáért, mert ott is voltak klasszak, és nem tűntek olyan rossz minőségűnek.

Nnna, megnéztem az útvonalat a reptérre, remélem, nem tévedek el. Choz is nagyon izgul. Remélem, remek hétvégét töltünk együtt! :)

2012. szeptember 27., csütörtök

Mi a fenének vagyok ébren?

Mi a fenének vagyok ébren? - Teszem fel a kérdést magamnak órák óta. Körülbelül fél 11-kor fekhettem le aludni, valamikor éjfélkor sikerült is elszenderednem, de fél háromkor felébredtem, és tessék, azóta ébren vagyok. Olvastam, levegőztem, visszafeküdtem, villany fel, villany le, végül annyira lehetetlennek éreztem az elalvást, hogy bekapcsoltam a gépet. Lehet nem is alszom ma már. Csak tudnám, mi van velem?

Egyébként nem vagyok kifejezetten jó alvó, ami azt hiszem, gyerekkori félelmek maradványa lehet. Aggódtam is, milyen lesz majd itt saját szobában, egyedül aludni. Szerencsére eddig minden rendben *lekopogja jó hangosan*. A szoba az enyém, biztonságos, megnyugtató kuckó. Mások füldugót használnak, hogy kizárják a zajokat, engem megnyugtat, ha elalváskor hallom az épületből a kiabálást, a nevetést, a zenét. Az erkélyem a Yellow towerre néz, aminek érdekessége, hogy bármilyen késő is van, biztosan találok néhány olyan ablakot, ahol ég a villany. Ez is meg szokott nyugtatni, ha nem tudok aludni.
Az első hetekben nagyon jól aludtam, valószínűleg azért, mert kifáradtam az újdonságok okozta sokktól. Aztán ahogy lassan elmúlt ez a leterheltség, úgy kezdtem megint fölébredezni hajnaltájban. Kettőkor ébredés, vagy visszaalszom, vagy nem, ha nem, akkor villany katt fel, olvasás négyig, addigra a szemeim leragadnak újra. Ma viszont úgy tűnik, extra álmatlanság van. Eszembe jut a Száz év magány, ahol egy alkalommal az egész falu elkapja az álmatlanság-kórt: nem tudnak aludni, így a munka éjjel sem áll le. Nem is lenne ezzel baj, de egy idő után elkezdik elfelejteni a dolgok neveit és azt, hogy mire valók, ezért mindenre ráírják a funkcióját... A beteg falun végül csak Melchiades csodaszere segít.
Alighanem az lehet a baj, hogy nem vagyok eléggé elfoglalt, bár nem unatkozom. Az egyetemre csak heti háromszor kell bemennem, és sajnos nem kell annyit tanulni a fennmaradó napokon, mint vártam. Igen, sajnos, mert én azzal az elvárással jöttem ide, hogy itt más a rendszer, itt a diáktól elvárják, hogy dolgozzon, beadandót írjon, hozzászóljon, megnyilvánuljon. Nos, a hozzászólásokat értékelik, de nem várják el, beadandók pedig úgy tűnik, főként a mesterkurzusokon vannak. A mesterképzésen lévők állandóan tanulnak. Nekem csak olvasnom kéne, de azzal is az a baj, hogy a szövegek tartalmát senki sem kérdezi vissza, és órán részletesen átbeszéljük, így ha nem olvasnám el se lennének következményei... Egyébként olvasok, mert egyrészt hasznos, másrészt többnyire érdekes. De a suli mellett így is van a héten 4 nap, amikor szabad vagyok. Majdnem minden nap mozgok, ez úgy tűnik, nem üt ki eléggé. A csajokkal rendszeresen szervezünk programot - Amszterdam megismerése, buli vagy egyéb - de ez még mindig kevés.

Na, ebben a másodpercben az villant a fejembe, hogy melót kéne szereznem. Pedig nem volt tervben ilyesmi. Lehet megfontolandó.

Egyébként némi önálló angoltanulásra is igyekszem rávenni magam, mert arra jöttem rá, hogy nem fejlődöm eléggé. A barátokkal való társalgás ugyanis nem igényel komoly szofisztikált kifejezésmódot vagy gazdag szókincset. Arra is rájöttem, hogy legtöbbször szavak sem kellenek, mert mutogatásból, körülírásból is egészen pontosan ki lehet találni, mit akar a másik. Az angol szakszövegek olvasása jó, ki is írom a fontosabb ismeretlen szavakat, de meg is kéne őket tanulni utána. A legtöbbet az írástól fejlődne a nyelvtudásom, de az írást itt nem várják el.

Újabb ötlet: blogolnom kéne angolul. Na nem, ez ki van csukva.

Mi a fenét fogok csinálni, ha megírtam ezt a bejegyzést? Ami már így is hosszabbra nyúlt a kelleténél, mivel csak annyit akartam eredetileg írni, hogy nem tudok aludni!!!!
Szerintem szakszöveget olvasok. Vagy tanuljak inkább szavakat? Komoly dilemma. Az utóbbi órában egyébként blogokat olvastam. Behoztam magam Rennél, Shizunál, aztán elolvastam Sebők Eszter írásait, aki hallgatótársam, és azóta vagyunk jóban, hogy ő is úgy döntött, pályázik Erasmusra, és jelenleg Oldenburban szívja magába a tudást. Mindezek után még apu blogját is olvasgattam, ami nagyon tanulságos, ugyanakkor kell hozzá egy megfelelő állapot (ez lehet nálam a hajnali öt óra) mert a bejegyzések hemzsegnek a nosztalgiázástól.

Na jó, most már tényleg elhúzok. Lehet meg kéne néznem a felkelő napot? Kár, hogy az ablakom nyugatra néz. Egyáltalán mikor kel fel a nap? Meddig bírjátok még olvasni ezt a bejegyzést? Kezd kicsit sok lenni igaz? Jól van, jól van, megyek már!

2012. szeptember 22., szombat

Egy hónap

Tartalmas és mély kapcsolatom Amszterdammal egy hónapja kezdődött! Tegnap volt 21-e, én pedig pont egy hónapja, augusztusban, ugyanekkor landoltam a repülőmmel a Schiplhol reptéren. Azóta nagyon sok minden történt velem, összességében annyit mondhatok, hogy nagyon-nagyon jól érzem magam! Élvezem a teljes környezetváltozást, azt, hogy a körülöttem lévő utcák, boltok, emberek, az egyetem, a tananyag, minden-minden új. Már most érzem, hogy fájni fog az elválás :( Egyelőre álszentség volna állítani, hogy honvágyam van, ugyanis a legkevésbé sincs. A skype remek dolog, szinte minden nap beszélek a családommal és Chozzal. A legjobban persze Choz hiányzik, de az, hogy a skypeoláskor hallom a hangját és látom őt magát is, majdnem teljesen olyan, mintha együtt lennék. Egyelőre úgy érzem, nem változott semmi köztünk, ugyanúgy érdeklődve meghallgatom az ő történeteit, mint ő az enyémeket. Két hét múlva pedig meglátogat! Juhúúú! ^^