My Year 2020

Síri csöng és hullaszag ezen a blogon, de annyira azért még nem nagy a kihaltság, hogy ne írjak évösszegző bejegyzést. Ez nekem is segíteni fog egy kicsit, hogy átgondoljam 2020-at, és tervezzek a jövőre. Már közhely, hogy "úristen, micsoda év volt ez", de nekem is az volt - elsősorban azonban nem a korona miatt, hanem azért, mert rengeteg és fontos dolog törént velem, kívül és belül egyaránt - összességébe véve egy nagyon intenzív és nehéz év volt, de egyáltalán nem volt rossz. 

Lendületesen indult az év: januárban hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, elköltözöm, és nem tököltem lakásnézegetéssel és- vásárlással, hanem összebútoroztam kollégámmal, Zsófival a vizafogói Turbina utcában. A költözés után alig egy héttel megjelent egy kétségbeesett, nyávogó cica az udvarunkban, akit befogadtunk, és Rúminak neveztünk el, de leginkább Mirminek becézzük. Két fontos látogatás is volt a hónapban: Orsi egy hetet itthon töltött, és Seren is Budapestre utazott egy időre, így mindkettejük társaságát kiélvezhettem. 

Februárban ki sem láttam a munkából. Találkoztam néhány fontos támogatóval és partnerrel, megtartottam az első Centropa szemináriumot vezetőként, és alapvetően sikeresnek éreztem az egészet, bár meglehetősen be voltam tojva. Az egyetlen említésre méltó dolog, ami nem a munkához kapcsolódik, hogy részt vettem Zsuzsi babaváró buliján (ahol rajtam kívül mindenki vagy gyermeket várt, vagy az esküvőjére készült; szórakoztató volt). 

Márciusban új kolléga csatlakozott a Centropához Sándor Erzsi személyében. Minden, ami ezután történt, a koronavírusról szólt. Március 16-tól 3 hónapra önkéntes karanténba vonultunk, feltöltöttük élelmiszer-készleteinket, és próbáltunk kialakítani egy új napirendet ebben a szokatlan helyzetben.

Áprilisban még eléggé küzdöttem a karanténnal és azzal, hogy elvesztettem a motivációmat a munkámban. Teljesen felborult az időbeosztásom, a naptáram pedig Zoom meetingekkel lett tele. Azért a családot látogattam, és nagy örömömre sok időt töltöttünk Angyalin, és megtartottuk a széder estét is - Skypeon keresztül.

Májusban továbbra is karantén, munka, online események voltak terítéken. A családdal többször mentünk Angyalira, és betöltöttem a huszonnyolcat. 

Júniusban végre kiszabadultunk a karanténból, ennek örömére Zsófival pár napot Visegrádon töltöttünk, ami tök jól sikerült. Megkezdődtek a közösségi programok: bepótoltuk az elmaradt családi szülinapokat, voltam Petinél Budaörsön, és a Turbina utcába is hívtunk vendégeket. Petrával megünnepeltük, hogy vége a tanévnek és szuper lett a bizije, és elmentünk a Repülő Seprű varázskávézóba. 26-án a blogom 10 éves lett - restellem, hogy erről nem volt külön poszt. Akartam, de aznap lemaradtam róla, aztán inkább elengedtem. 

Júliusban sok munkám volt: egyrészt lezajlott a virtuális Summer Academy (nem utaztunk egy hétre Bécsbe, mint terveztük...), másrészt igyekeztem sok mindennel végezni a hosszú nyári szabim előtt. A nyár izgalma, hogy úgy néz ki, hozott magával egy párkapcsolatot - Tamással 8-án, a Summer Academy utolsó napján randiztunk először, aztán elkezdtünk rendszeresen találkozgatni, és a hónap végén Keszthelyen is nyaraltunk együtt. 

Augusztusban jó sokat nyaraltam! Voltam Angyalin, Karádon a Nyanya csapattal, és Balatonszemesen a családdal. Igazi csilles nyaralások voltak, és én nem is vágytam másra. Említésre méltó még, hogy találkoztam Bálinttal - meglátogattam az új kiscicáját - és Zsófival voltunk a svábhegyi csillagvizsgálóban, ahol a teliholdat, a jupitert és a szaturnuszt is láttuk. Igazán csodálatos élmény volt, biztos, hogy megyünk máskor is. Ennyi pihenés után kifejezetten enhéz volt visszatérni a munka világába, főleg, mert iszonyú zsúfolt ősz várt rám. 

Szeptemberben sok munkám volt, tartottunk egy szemináriumot is személyesen, ami jól sikerült. Zsófival adtunk egy Rosh Hashanah-i bulit, és részt vettem Jászay Kata esküvőjén. Tamással a hónap elején közösen elmentünk az IKEÁba, és minden bátorságomat összeszedve megegyeztünk, hogy akkor hivatalosan is járunk. 

Októberben sok minden történt! Egyrészt továbbra is sokat dolgoztam, tartottunk egy képzést Debrecenben, az irodánk pedig a HUB-bal együtt a Rumbach utcai zsinagógába költözött. Szabó Peti esküvőjén is ott lehettem, Tamással és Zsófival elmentünk gombászni (kétes eredménnyel), és töltöttünk pár napot Keszthelyen. Elkezdtem egy online termékenységtudat tanfolyamot Cserháti-Herold Jankával a hormonmentes.hu-ról, ami nagyon izgalmas volt, és most gyakorlom a módszer alkalmazását. A hónap végét egy fergeteges Samhain ünnepléssel zártuk Zsófival az Aquincum múzeumban. 

November 1-jén már hagyományos módon Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A zsúfolt mögöttem álló hónapok miatt kivettem egy fél hét szabit, de aztán folytatódott minden: beszámolók, webinárium, és egy új kolléga, Sári csatlakozása a csapathoz. 

December elején adtunk Zsófival egy "tea party-t" két szülinapos kollégánknak, Zsoltnak és Tomának. Már elég kimerültnek éreztem magam, de ezerrel dolgoztam, hogy minél több mindennel végezzek a szabim előtt: beszámolókat írtam, és elpusztítottam az olvasatlan emailjeim tömkelegét. Az év végét a Centropa csapattal egy közös fánksütéssel ünnepeltük meg, ami tök jól sikerült. Zsófi a karantén ellenére hazautazott Kolozsvárra, én pedig úgy döntöttem, nem maradok a Turbinában egyedül, így Mirmivel együtt Tamáshoz költöztünk. Karácsony napjait otthon töltöttem a családommal, az is tök szuper volt. Mostanra már ismét helyreállt a rend, Zsófi és Mirmi is itthon vannak, a szilvesztert pedig úgy néz ki, Tamással töltjük kettesben.

Na és akkor most lássunk egy összegzést az év legfontosabb témáiról. 

Munka

Ez az évem egyértelműen a munkáról szólt. A munkáról való gondolkodás, a stressz, a szorongás és a mindennapi teendők intézése az energiáim és az érzéseim nagy részét lekötötte, ettől volt igazán intenzív és nehéz ez az év. Erre tulajdonképpen fel voltam készülve, így a munkamennyiség nem lepett meg, annál inkább az, hogy gyakran éreztem, hogy motiválatlan és magányos vagyok, és nem ad nekem annyit ez az egész, mint kellene. Most, hogy megírtam a fenti összegzőt, és átnéztem a naptáramat, világos, hogy rengeteg, tényleg rengeteg minden történt az idén, és erőn felül teljesítettem. Februárban, alig két hónappal az előléptetésem után már képzést tartottam, partnerekkel és támogatókkal találkoztam, ráadásul sikeresen. Három szemináriumunk és két webináriumunk volt, megnyertem két pályázatot, és háromról hat főre bővítettem a Centropa csapatot. Mindennek a tetejébe itt volt a Covid, és úgy tűnik, idén azzal is sikeresen birkóztunk meg. Ha ezt így egymás mellé teszem, és visszatekintek rá, nem lehetek elégedetlen, de az az igazság, hogy menet közben azt éreztem, hogy felőröl ez az egész. Folyamatosan bizonytalan voltam, hogy jó-e, amit csinálok, imposztornak éreztem magam, aki sosem érti egészen, hogy mit is csinál, ráadásul mindig annyi teendőm volt, hogy sosem tudtam egy-egy dologban elmélyülni. A pénzügyi tervezés és forrásteremtési feladatok annyira megrémítettek, hogy foglalkozni se mertem velük, és az is aggasztott, hogy nem vesznek körül olyan kollégák, akik ezt a terhet levennék a vállamról. Jártam ugyan coachhoz, de az vajmi keveset segített - a legtöbb támogatást Zsófitól kaptam, aki belelátott a munkámba és úgy általában a civil életbe, és sosem volt rest meghallgatni az aktuális panaszaimat, és kisegíteni pár tanáccsal. Mikor márciusban az otthonunkba kényszerültünk, úgy éreztem, vége, ez annak a jele, hogy húzzuk le a redőnyt, és szerettem volna a csigaházamba vonulni, ahogy a világ nagy része tette. Miközben kollégáim ezerrel azon pörögtek, hogyan tudnának forrásokat teremteni, új programokat és oktatási anyagokat létrehozni, ami a helyzethez igazodik, én legszívesebben felhagytam volna mindennel. Nem tudtam átállni a home office-ra, Zsófival eszméletlenül szenvedtünk, a hét eleji lelkesedés szerdára már kifújt, az órák összecsúsztak, későn keltem, keveset dolgoztam, napokat hagytam ki, és azt éreztem, hogy teljesen motiválatlan vagyok. Mindebből egy érdekes, már-már spirituális élmény zökkentett ki: egy alkalommal Angyalin töltöttük a hétvégét, én pedig úgy keltem fel reggel, hogy azt éreztem: pontosan tudom, mik a problémák a szervezetnél, és min szeretnék változtatni. Füzetet és tollat ragadtam, kiszaladtam a stégre, és a reggeli napfényben és madárcsicsergésben papírra vetettem a gondolataimat. Nem emlékszem, hogy ezzel kapcsolatos álmom lett volna, mégis felébredve olyan tiszták voltak a gondolataim, hogy egyszeriben világosan láttam magam előtt azokat a dolgokat, amelyeknek korábban csak a felszínét kapargattam. Ez az élmény végül teljesen visszaadta a motivációmat. Megszoktam és meg is szerettem a home office-t, végre hozzányúltam a régóta halogatott pénzügyi teendőkhöz, és elkezdtem hosszabb távon, stratégiában gondolkodni. Elkezdtem körülvenni magam olyan munkatársakkal, akikre számíthatok, és igyekeztem határozottan képviselni az elképzeléseimet Ed felé is. Nyár végén a HUB-csapattal együtt elkezdtünk dolgozni a Centropa stratégiai tervén, és úgy néz ki, legalább irányokat látunk magunk előtt. Mégis, ez az év, és különösen az utóbbi 2-3 hónap borzasztóan nehéz volt, és nem vagyok tejesen meggyőződve róla, hogy jó helyen vagyok, és jó irányba mennek a dolgok. Van egy iszonyat nehéz főnököm rettenetes természettel és vezetési stílussal, és azt is felismertem, hogy ahhoz, hogy a szervezetet igazán a magaménak érezzem, és elégedett legyek vele, radikális változásokra van szükség, amely csak hosszú távon valósulhat meg. Ez az év az alapok lerakásáról szólt és arról, hogy egyáltalán beleszokjak az új szerepembe, és felismerjem, hogy mit is szeretnék vele kezdeni. A következő év végre ennek megfelelően az építkezésé lehet, de borzasztóan sok a feladat és nagyon könnyű belefáradni. Sokszor érzem azt, hogy a munkám csak viszi az energiámat, de nem hoz a konyhára: hogy olyan, mintha egy hatalmas szekeret próbálnék elhúzni egy kis csacsiként, de időnként valaki rádob még egy málhát, sárba süppedünk, vagy éppen mellém szegődik egy másik lovacska, aki viszont épp az ellenkező irányba húzná a szekeret. Összességébe véve előrébb jutott a szekér az év folyamán, de amennyi energiát belefektetett a kis csacsim, sokkal előrébb is juthattunk volna, ha nincs a rengeteg nehezítő tényező. Emiatt többször felmerül bennem, hogy egyszerűen otthagyom az egészet, és új munka után nézek, ahelyett, hogy bevárnám, vajon sikerül-e 3-5 év alatt elérnem itt bármit is. A probléma egyelőre az, hogy nagyon szeretem a HUB-csapatot, és fogalmam sincs, mi mást csinálnék szívesen. Nagyon jólesett, hogy az év végén Mircea és Bence, akik a stratégiai tervezésünkben segítenek, elmondták, mennyire jól vezetem a szervezetet, mennyire eredményes volt ez az év, milyen határozott és kitartó voltam. De megmondom őszintén, némi gyomorgörccsel nézek a januári teendők elébe. Az a határozott tervem, hogy jövőre a feladatok átstrukturálásával, illetve az új munkatársak bevonásával már kevesebbet dolgozom, mint idén. Ebből a tempóból elég volt, valamiképpen mindenképpen megoldom, hogy kevesebb legyen. 

Költözés

Ha a munka nem lett volna elég, rengeteg minden más is történt idén. Kezdjük rögtön azzal, hogy végre valahára elköltöztem otthonról egy hirtelen jött ötlettel, egy nagy bátor ugrással, és ez egy remek döntés volt. Sosem terveztem, hogy albérletbe megyek, ahogy azt sem, hogy Pesten, az Árpád hídon túl fogok lakni, mégis így alakult. A lakás maga nem a legjobb, ráadásul az első fél évben a szobám is pangott - csak ősszel jutottam el oda, hogy megadóan elkezdtem berendezni és egy kicsit otthonosabbá tenni. Zsófi társasága viszont elsőosztályú, és annak is megvannak a hozadékai, hogy végre a szüleimtől távol élek. Zsófival remekül kijövünk, ami különösen a karantén során jött jól, rengeteg időt töltünk beszélgetéssel, főzéssel és közös programokkal. Tudom, hogy anyuéknak hiányzom, de velük is tartom a kapcsolatot, és kéthetente legalább igyekszem hazalátogatni.

Mirmi

Az elköltözés közvetlen hozadéka, hogy végre lett cicám! Erről sem írtam, pedig egy kalandos történet. Már régóta terveztem, hogy felnőtt életemben lesz egy cicám, és mikor a Turbinába költöztem, megbeszéltük Zsófival, hogy szerzünk egy állatot - mivel ő is macskabolond. Arra viszont nem számítottam, hogy alig két hét után lényegébe véve a küszöbömön jelenik meg egy kétségbeesett jószág, aki szinte kéri, hogy fogadjuk be. Olyan, mintha nem is én döntöttem volna így, egyszerűen az univerzum postázott egy négylábút. A cicát Rúminak neveztük el, de végül a Mirmi ragadt rá, amire hallgat is. Néhány hét félénk bujkálás után előjött, és azóta nagyon barátságos, de azért óvatos cica. Imádjuk Zsófival, és őszintén mondhatom, hogy segített nekünk a karantén idején. A családi chatcsoportba igazi mamaként posztolom a képeit, és azt hiszem, a szüleim szívét is meghódította már a kis bundás. Lehet, hogy tényleg bolond macskás öregasszony lesz belőlem!

Covid

Nemrég olvastam Nyáry Luca cikkét, amely egy dühös kirohanás arról, hogy mennyire szar volt minden a Covid miatt, és semmi pozitívuma vagy szépsége nem volt (legalábbis a szerző számára). A legtöbb ismerősöm, ha nem is látja ennyire sötéten a dolgokat, legalábbis eltérő mértékben szorongott, és szorong még mindig. Rám, azt hiszem az átlagnál jóval kevesebb hatással volt az egész, valószínűleg nagyrészt azért, mert szerencsés helyzetben vagyok: a munkámat, megélhetésemet, egészségemet nem éreztem fenyegetve, és introvertáltként kifejezettem élvezem az otthonülést. Tavasszal három hónapot töltöttünk önkéntes karanténban, és terveztem is, hogy írok egy blogbejegyzést az egésznek a hozadékairól, de persze nem tettem. Fentebb írtam, hogy az első hónapban küzdöttem egy jó adag motiválatlansággal, de aztán az is megszűnt, és simán beálltam a home office-ra. Jól éreztem magam otthon Zsófival és Mirmivel. Jó volt későn kelni, és jó volt, hogy a világon semmiért nem kell kimozdulni. Jó volt ráébredni, hogy minden megoldható online. Jó volt, hogy felfedeztem magamnak a Duolingót. Jók voltak a közös nagy bevásárlások, főzések, a karantén insta oldalunk, este a "Viszlát bánat" harsány éneklése. Jó volt, hogy amikor kellett, inkább biciklivel közlekedtem, és sok időt töltöttünk Angyalin. A sok munka miatt amúgy is arra voltam beállva, hogy idén nem lesz nyaralgatás, utazgatás, így ez nem hiányzott, de a feloldások miatt a nyáron így is bőven tudtam pihenni, töltődni. Persze kérdés, hogy meddig marad ez így, de leginkább a Centropáért aggódok, amiért én felelek. Azt is sajnálom, hogy a vírus miatt január óta nem találkoztunk Orsival. Mindent egybevéve azonban nekem korántsem a Covidról szólt ez az év. Kíváncsi vagyok, mekkora hullámokat vet majd - elmúlik és elfelejtjük, vagy örökre nyomot hagy rajtunk? Okozhat még nagyobb bajt, vagy hamarosan túlleszünk rajta? Azt hiszem, ezt senki sem tudhatja, és lehet, hogy jövőre már nem úszom meg ilyen könnyen. 

Szabadidő

A munka rengeteg időmet felemésztette, a covid miatt pedig kevesebb lehetőség jutott kulturális programokra. Idén a könyves listám is silányabb, mint eddig - a Goodreads Challenge-ben a tavalyi évekhez hasonlóan 41 könyvet terveztem, és végül úgy tűnik, 27-tel zárok, de már tavasszal elengedtem az egészet. Egyszerűen jóval kevesebb időm és kedvem jutott az olvasásra, de talán jövőre ez is másképp lesz. A sporttal is botladozom. A költözés egyik előnye volt, hogy tíz percre kerültem a jógastúdiótól, ahol Zoé tanít, és jártam is szorgalmasan az óráira. Ráadásul a HUB-os csajokkal heti rendszerességgel elkezdtünk az irodában is edzeni. A covid alatt ezek mentek tovább: online edzés, online jóga, ami mellé bekerült a rendszeres tavaszi biciklivel közlekedés is. De ez is hullámzott: néha heteken át rendszeresen mozogtam, és azt éreztem, majd kicsattanok, aztán volt, hogy teljesen elhagytam az egészet, mert az online órák megfogyatkoztak, az edzőm covidos lett, és az első hidegfrontnál felhagytam a biciklizéssel. Úgy tűnik, az a fajta vagyok, aki szívesen mozog ugyan, de csak akkor, ha minden adott hozzá - idő, eszközök, edző. Ha valami zavar kerül a gépezetbe, már nehezebben veszem rá magam, hogy mozogjak. 

Tamás

Oké, szóval van ez a dolog a párkapcsolattal is. Visszanéztem, és a tavalyi évösszegző bejegyzésemben azt írtam, remélem, idén már nem leszek egyedül szilveszterkor. Nos, ez megvalósult, de korántsem úgy, mint szerettem volna! Bálint után egy csomó ideig szomorú voltam, aztán borzasztóan megszerettem az egyedüllétet. Négy év után már nyitott lettem volna egy új kapcsolatra, de nagyon határozott elképzeléseim voltak - azt gondoltam, hogy majd hirtelen robban be az életembe egy fiú, aki azonnal levesz a lábamról, és minden csodálatos, egyszerű és rózsaszín ködben úszó lesz. Azt is pontosan láttam magam előtt, milyen lesz ez a fiú, hiszen kész listám van már kritériumokról, és van egy nagyon határozott zsánerem. Ezekből a tervekből aztán semmi nem jött be, Tamás, akivel nyáron összejöttünk, teljesen más, mint amire számítottam, és a mai napig nem tudom eldönteni, miért is alakult így, mibe is vágtam a fejszémet, mi is a tanulság. Tamással héberórára járunk együtt; immár két éve hetente kétszer másfél órát padtársakként töltünk. Azt gondoltam, hogy én olyan "szerelem első látásra" alkat vagyok, és azonnal fel fogom ismertni az igazit, ha találkozom vele - ehhez képest két éven át szóba sem jöhetett nálam Tamás, noha remekül elvoltunk, és tudtam jól, hogy tetszem neki. Ennek oka, hogy ő tényleg más, mint amit elképzeltem magamnak - kezve rögtön azzal, hogy tizenhat évvel idősebb nálam. Ezt mindig félve vallom be, holott én már észre sem veszem, ha együtt vagyunk. Hiába, sokáig elég szokatlan volt. Nem tudom, mi változott - tavasszal a karantén alatt elkezdtünk sokat beszélgetni, főleg ételekről. Recepteket osztottunk meg, és piacra mentünk együtt. Házi humuszt készített nekem, aztán mindig találkoztunk, hogy visszaadjam neki a dobozait. Aztán egyszer csak nyár lett, bennem átkattant valami, és az egyik esti találkozónkból randi lett, amit további randik követtek. Borzasztóan össze voltam zavarodva, nem tudtam, mi történik, és nem tudtam, mit akarok. Tamás türelmes volt, és ahogy telt-múlt az idő, azt éreztem, hogy szeretnék vele lenni. Most lassan fél éve együtt vagyunk, rengeteget főzünk, olvasunk, sorozatozunk, héberezünk, és még nyaraltunk is együtt. Sokat ad nekem ez a kapcsolat, de még mindig egy nagy talány. 

Belső fókusz

Évek óta folyamatosan dolgozom magamon, az önismereten, a belső hangom megtalálásán. Ez a folyamat idén is folytatódott, noha a sok munka (aztán pedig részben a párkapcsoaltom) miatt kicsit megakadtam vele. Azt érzem, hogy rengeteget kellett kifelé adnom, és kevesebb energia jutott magamra. Remélem, ehhez is vissza tudok térni jövőre. Persze így is voltak előrelépések. Próbálok közelebb kerülni a nőiségemhez, ennek érdekében tavasszal abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és most a termékenységtudat módszer segítségével figyelem a testem. Még nagyon az elején vagyok, de nagyon izgalmas folyamat, talán megér később egy blogposztot. Emelett örülök, hogy kezd bennem kibontakozni a bosziskodás is. Bizony, gyerekkorom óta foglalkoztat a varázslás, és kezdem felfedezni, hogy ezt bele tudom csatornázni a mindennapi életembe úgy, hogy ne egy ezo-tévés baromság legyen az egész, de mégis adjon nekem. Az új szobámban kialakítottam egy oltárt, szeretem zsályával kifüstölni a lakást takarítás után, a születésnapi teliholdamkor készítettem holdvizet (amitől az egyik haldokló növényem feltámadt - véletlen lenne? Nem hinném!), barátkozom a tarotkártya lapjaival, és Zsófival megünnepeltük a nyári napfordulót. Ezek apróságok, szimbolikus dolgok, melyek az akaratról, az önismeretről szólnak. Számomra egyre fontosabb az a felfedezés, hogy a varázslat, a spiritualitás a modern hétköznapok része lehet, így szeretnék ezzel is foglalkozni 2021-ben.

Tervek

Homályosan körvonalazott tervekkel futok neki 2021-nek. Úgy érzem, egy csomó pont van, amelyről el kell mozdulnom valamilyen irányba, és még nem látom, merre. A munkám egy szívás - fontos, és van egy csomó pozitívuma, de mégis egy küszködés. Vagy megváltoztatom, vagy ott kell hagyjam, és még nem tudom, melyiket választom jövőre. Az is kérdés, meddig maradok a Turbinában Zsófival - nagyi lakásának eladásával ténylegesen itt az anyagi lehetőség, hogy ha akarom, lakást vegyek magamnak, és érzek is némi hajlandóságot rá. Tamással a kapcsolatom szintén egy izgalmas, kicsit megfoghatatlan dolog, és fogalmam sincs, hogyan alakul jövőre. Szerintem rengeteg minden fog történni, nagy változások, nagy újragondolások. Ahogy az életemről gondolkodom, egyre határozottabb igény ébred bennem arra, hogy valamilyen módon kiszálljak belőle - no nem az életből magából, de azokból a béklyókból, amelyeket a társadalom felállított, és amitől az egész egy küszködéssé válik. Nem akarom ezt a körforgást, nem akarom ezt a mókuskereket. Egy jó ideje foglalkoztat, hogy a házasság, a gyerek nem nekem való, és hosszú szingliségem alatt megtanultam, hogy a párkapcsolat sem kell a boldogsághoz. Terhesnek érzem a munkás mindennapokat is, és foglalkoztat az, hogyan lehetne kikerülni őket - anélkül, hogy a Kétfarkú Kutyapárt által hangoztatott "Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz" nevetségességébe esnék. Van egy őrült fantáziám arról, hogy fogom magam, és vidékre költözöm, egy kis házba egy erdő mellé, ahol magamnak termelem a zöldséget, és egy sokkal lelassultabb, csillesebb életet élek. Ez egyelőre egy megugorhatatlan és teljesen megfoghatatlan dolog, és nem is tudom, mit és hogyan szeretnék belőle megvalósítani. De úgy érzem, jövőre ennek a megértéséhez is közelebb kerülök majd. Az biztos, hogy többet szeretnék a természetben lenni és kirándulni 2021-ben - most épp az az ötletem, hogy elkezdem a Kéktúrát. 

Szóval 2021 - csupa homály! A vírusnak nem lesz vége, és megannyi kérdés vár megválaszolásra! Optimizmusom azonban továbbra sem hagy el. Az ösvény már ki van jelölve, csak rá kell lépni. 

Kedves blogolvasók, nektek is erőben, egészségben, szerencsében gazdag új évet kívánok!

My Year 2019

Bár alig nézek a blog felé, az évértékelés nem maradhat el, következzen tehát egy poszt 2019-ről. Tavaly azt jósoltam, hogy 2019 egy "izgalmas év lesz, amiben egyre jobban érzem magam és egyre boldogabb vagyok." Ez többé-kevésbé be is következett, bár néhány várt dolog elmaradt, míg bekövetkezett néhány igencsak váratlan esemény. Lássuk!

Január elején Izraelben voltam Orsinál illetve egy Centropa-szeminárium kapcsán. Elkezdtem intenzíven dolgozni a Tom Lantos Intézetnek végzett kutatásomon, és interjúkat készítettem olyan szervezetek képviselőivel, akik a zsidóság témájában oktatnak. Voltam vidéken is, és általában elég érdekesnek találtam az egészet. 

Februárban folytattam a Tom Lantos melót. Valentin-napon szokásos módon találkoztunk az elvált nőcikkel, és igazán remek céklalevest készítettünk. A hónap végén Isztambulba utaztam egy Centropa szeminárium miatt, de ha már ott voltam, maradtam pár napot és megnéztem a várost Marcellal és Andrással. Klassz élmény volt, de azt kell mondjam, hogy elég, Isztambul nem lesz a kedvenc városaim között. 

Az isztambuli út március elejébe is átlógott. De ezzel nem volt vége az utazásoknak, nem sokkal később egy hosszúhétvégét Madridban töltöttem, ahol részt vettem a Crystal Fighters koncertjén, és imádtam csak bóklászni a már tavaszra hangolt városban. Hazaérve meglátogattam Verschitz Palit, nagyi öccsét, akivel beszélgettem kicsit a család történetéről - ezt tök jól fel lehetne dolgozni, csak sajnos semmi időm nem volt eddig rá. Részt vettem egy hétvégi képzésen a Stories that Move felülettel kapcsolatban, és persze megünnepeltük Petra és Eszter szülinapját is. 

Áprilisban egész sok program volt: jártam Miskolcon, ahol Eliza babát látogattuk meg, és Debrecenben, ahol a karácsonyt ünnepeltük meg Shizuval és Serennel. Húsvétkor vendégül láttuk Zsuzsiékat, de megünnepeltem a Szédert is, nem csak a családdal, hanem Marcell baráti társaságával is. Az egyik hétvégén kiruccantam Grazba Hannah lánybúcsújára: festettünk képet, barlangi csúszdáztunk, vacsiztunk, buliztunk. A hónap végén anyu és apu Írországba utaztak, úgyhogy ketten maradtunk Petrával csajpartizni.

Májusban 27 éves lettem, amit részben azzal ünnepeltem meg, hogy elmentem a Charity Fest nevű szabadtéri rendezvényre, ahol jótékonyságból bográcsos Shakshukát főztem az Adománytaxi nevében. Véget ért a héberkurzusom, amit egy záróbulival ünnepeltünk meg az egyik osztálytársamnál. Megvolt az EP választás némi reményre okot adó Momentum és DK-sikerrel. A hónap végén beköltöztem nagyihoz, hogy segítsek neki, amíg el nem jutunk a csípőprotézis-műtétig. 31-én ismét Ausztriába utaztam. 

Azért utaztam ismét Ausztriába, mert június 1-én volt Hannah esküvője! Ami persze nagyon szép volt, és nagyon örültem, hogy ott lehettem, még ha kicsit egyedül éreztem is magam kísérőpartner nélkül a sok osztrák között. Júniusban történt egy szomorú esemény: meghalt Pista bácsi, a család legidősebb tagja, akit a Kozma utcai zsidó temetőben temettünk el. Magdolnagyinak sikeresen lezajlott a műtétje, így visszaköltözhettem haza, de továbbra is gyakran látogattam őt a kórházban. A hónap végén megünnepeltük Petrával a tanév lezárultát, majd pedig egy evezőtúrára mentem Marcell barátaival. Éreztem valami sorsszerűt abban, hogy ismét evezőtúrán vagyok, de hiába vártam, nem találtam meg életem szerelmét. 

Még a vízitúra alatt értesültem róla, hogy Zsuzsa nagyi, aki már régóta betegeskedett, itt hagyott minket. A temetése július elsején volt, a szomorú alkalomra Orsi is hazautazott Izraelből. Idén részt tudtam venni a Budapest Pride-on, csak egy nappal később kellett ugyanis Berlinbe utaznom a Centropa Summer Academy-re, ami ezúttal is nagyon jól sikerült. Hazatérve részt vettem Lakijani intenzív tánckurzusán, majd pedig Nagyvelegre utaztam a szokásos varázslatos nemtáborozásra. 

A nyaralás folytatódott, augusztusban Angyalin is sokat időztünk, ami igazán szuper volt. Az ott tartózkodásunkat kifejezetten bearanyozta Steve kutya is, aki pikk-pakk a család kedvence lett. A hónap végén volt a Haver leányfalui csapatépítő találkozója. Persze dolgoztam is, de összességében nagyon pihisen telt a nyár. Hosszú idő eltelte után ismét találkoztam Bálinttal, ami egy kifejezetten "semmilyen" találkozó volt. Az idő tényleg múlik. 

A szeptember is igazán eseménydúsan telt. Voltam Gábor szülinapján, ahol ismét találkoztam Bálinttal és a régi társasággal, Gergővel pedig azóta rendszeresen össze-összefutunk. Zsuzsinak megvolt a közös főzős-borozós lánybúcsúja, hónap végén pedig az esküvője Tomával, ahova szintén hivatalos voltam pár régi osztálytárssal, és fantasztikusat buliztunk. Egy képzés miatt a szlovák Liptószentmiklósra utaztam, ott tudtam meg Skype-on, hogy Marcell elhagyja a Centropát, és ha szeretném, én lehetek az új ügyvezető. Szeptember 24-e volt a 10.000 földi napom.

Októberben teljesen lekötötte az energiáimat a Centropa körüli felfordulás. Szlovákiából hazatérve elvállaltam a pozíciót, amitől Szilvi kiborult, az irodában tök feszült lett a hangulat, és hirtelen el kellett kezdenem azon dolgozni, hogy átvegyem Marcell feladatait, miközben a sajátjaimat befejezem. Voltam kuratóriumi találkozón, pénzügyi megbeszéléseken, és elkezdtünk új kollégát keresni. A szlovák út folytatásaként még kellett az Artemisszióval ötletelni, illetve foglalkozásokat tartani demokrácia és média témában, amit amúgy nagyon élveztem, de kár, hogy épp ilyen sűrű időszakra esett. 13-án megvoltak az önkormányzati választások, és nyert Karigeri, aminek az eufóriája még mindig kitart. A hónap végén Moldovába utaztam egy szemináriumra, és megdöbbentő volt, micsoda porfészek az ország. 

A november Marcell távozásáról szólt. Volt egy búcsúbulija Bécsben, aztán egy karaokés parti itthon, voltunk egy közös Ace Ventura goabulin, aztán Marcell el is utazott Ázsiába. Szilvi dérrel-dúrral elporzott az irodából, az új kolléganőnk, Tina viszont elkezdte a munkát. Kifejezetten gyomorgörcsös hetek voltak ezek, de azért minden rendben ment. Megszerveztem még a zárókonferenciát ahhoz a Luca-féle kutatáshoz, amit 2016 őszén és 2017 tavaszán végeztünk. Lucával igazán klassz volt együtt dolgozni, és az eredmények is nagyon izgalmasak. A hónapban Magdolnagyi 90 éves lett, amit közösen ünnepelt az egész nagy család. Anyunak is szülinapja volt, amit egy szuperül sikerült Urban go-s városi kincskereséssel ünnepeltünk. A hónap végén megint utaztam, ezúttal Lublinba, ami egy gyönyörű város, de sajnos a szeminárium programja elég béna volt. 

Decemberben Shizuval meglátogattuk Serent Debrecenben, és előrehoztuk a karácsonyt is, így úgy tűnik, ezúttal nem tolódik áprilisra az ünneplés. A Centropa háza táján volt egy kiállításmegnyitó, és igyekeztem elindítani minél több folyamatot, és átadni őket Tinának, így az évzáró Hanukánkat már ő szervezte. Véget ért a Tom Lantosnak készült kutatásom, sajnos elég szomorú módon. A kutatás és a tanulmányírás márciusig (!) tartott volna, ez végül borzasztó sokat húzódott, mert az év során hárman is elmondtak a TLI-nél, és mindig várnom kellett, majd új emberekkel dolgoznom. A munkámat borzasztóan kritizálták is, és hamar elég keserűvé vált ez együttműködés. Végül egy új pályázat és a projekt fókuszának eltolódása miatt be sem kellett fejeznem a tanulmányt, és nem is fog megjelenni sehol, de legalább egy tisztességes plusz összeget kiharcoltam magamnak. Soha többé Tom Lantos! És szintén soha többé az ide-oda repkedés. A Haver kérésére ugyanis voltam 2 napra Varsóban is, amit már igazán a hátam közepére kívántam. Szerencsére december 20. óta szabin vagyok, feléje sem néztem a munkának, csak ünneplünk, eszünk, és filmeket nézünk. A család az év utolsó napjaira elutazott, de én maradtam, úgyhogy van néhány nyugis napom itthon, mielőtt ismét bele kéne csapni a lecsóba. 

Az év legizgalmasabb eseménye kétségkívül a "jókor voltam jó helyen" előléptetésem, ami teljesen váratlanul ért, épp akkor, amikor úgy éreztem, nagyon jól megvagyok a kényelmes kis fészkemben. Az akcióval valószínűleg a sors akart fenéken billenteni, hogy idő lenne már a továbblépésre. Egy hónapja ment el Marcell, és azóta minden rendben. Úgy tűnik, az új kolléganővel jól kijövünk, de rengeteg a teendő, és eddig még nem is vágtam igazán bele abba, ami a feladatom: a pályázatírás, beszámolás, pénzügyek felügyelete. Marcell jó anyagi helyzetben hagyta ott a Centropát, de azért rendesen be vagyok tojva a felelősségtől, és azt hiszem, ez a terület nem is kifejezetten olyasmi, amit élveznék, ezért lehet, hogy miután beletanultam, tovább is passzolom majd. Összességébe véve nagyon örülök és hálás vagyok ezért a lehetőségért és bizalomért, de félek is, sok lesz az új kihívás, és mindenekelőtt meg kell találnom, milyen is az én vezetői stílusom, az én egyéniségem, az én terveim ügyvezetőként. Ez mint 2020 feladata lesz.

A kinevezésemmel együtt véget ért az az idő, hogy plusz melókat, projekteket vállaljak el. Most a Centropára kell koncentrálnom, és ezt nem is bánom. Az utóbbi hónapokban így Haver foglalkozásokat sem tudtam igazán tartani, de továbbra is lelkes önkéntes vagyok, nagyon szeretek a Haverhez és a HUB csapathoz tartozni. 

Az idei év legnagyobb teljesítménye és legjobb hozadéka részemről, hogy tényleg sikerült túltenni magam Bálinton. Eltűnt minden rossz érzés, és még jól el is vagyunk egy társaságban, ami év végén elő is fordult párszor. Nagyon szuper érzés fellélegezni, megszabadulni attól az állandó szomorúságtól, ami olyan sokáig velem volt. Ezzel párhuzamosan elkezdett foglalkoztatni a párkeresés témája, és úgy érzem, ismét készen állnék rá. (Az idei posztjaimat átnézve megdöbbentett, hogy abból a kevés írásból milyen sok szól erről a témáról). Eddig nem jártam túl sok sikerrel, úgy érzem, hogy akit keresek, az annyira ritka és különleges, hogy nem is lehet ott minden bokorban. Úgy érzem nyitott vagyok, de nem pontosan tudom, mit tehetnék azon kívül, hogy várok. Elkezdtem ugyan társkeresőzni, de nem igazán jött be a dolog, úgyhogy mostanra tulajdonképpen eluntam. És az is tény, hogy valójában jól megvagyok egyedül. 

Szomorú, hogy ennyi haláleset volt a családban idén, és Pista bácsit és Zsuzsa nagyit is elvesztettük. Annak viszont örülök, hogy közelebb kerültem Magdolnagyihoz. Most már egészen távolinak tűnik, de júniusban tényleg egy bő hónapig nála laktam, és azóta is heti rendszerességgel beszélünk és találkozunk. Most azon dolgozom, hogy beszkenneljem a családi fényképeket és megírjam nagyi élettörténetét. Sajnos neki is sok nyavalyája van, de azért a körülményekhez képest jól van, és remélem, még sokáig velünk lesz. 

Sokat utaztam az idén, közülük a legjobb Madrid volt. Annak is örülök, hogy láthattam Isztanbult, illetve nagyon tetszett Lublin is, ahova úgy tűnik, egy szeminárium kapcsán jövőre is visszatérek. Arra is rájöttem viszont, hogy fáraszt a rendszeres, rövid idejű oda-vissza utazgatás, így ahol lehet, ezeket inkább igyekszem elkerülni.

Az életmódomban is történt néhány apróbb változás. Szinte teljesen felhagytam a húsevéssel, és flexitáriánus lettem, ami azt jelenti, hogy eszem ugyan néha húst, de a legtöbbször vega módon étkezem. Engem sem került el a klímakatasztrófa rémképe, így próbálok környezettudatos lenni. Átvettem pár zero waste trükköt, csomagolásmentes sampont és dezodort használok, kimérősen veszek testápolót és hajbalzsamot, karácsonyra safety razor-t kértem az eldobható borotvák helyett, és én is környezettudatos termékeket adtam a családnak. Persze tudom, hogy amit csinálunk, az vajmi kevés, de igyekszem fokozatosan bevezetni a változásokat, és erre a család is többé-kevésbé vevő. Továbbra is rendszeresen jógázom, amit imádok, de persze időről időre felmerül, hogy jó lenne valami aktívabbat is csinálni, hogy még sportosabb legyek... ez egyelőre várat magára.

Aki elolvasta a tavalyi évzáró bejegyzésemet, láthatta, hogy teljesen biztos voltam benne, hogy 2019-ben elköltözöm itthonról. Ez végül nem valósult meg, és annyira nem haladt előre a dolog, hogy el kellett gondolkodnom azon, miért is történik ez. Arra jutottam, hogy egyszerűen a klasszikus fiatalt játszom, aki fél a felnövéstől. Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy igazán remek családom van, akik szeretnek, támogatnak, és az esetek többségében kifejezetten jó itthon lenni. Kényelmes is, de azt hiszem, nem azért vagyok még mindig itthon, mert jó, hogy valaki ebédet főz nekem, hanem azért, mert nem tudok elképzelni egy olyan otthont, amiben a szüleim és Petra nincsenek benne. Csendesnek és valahogy nagyon magányosnak tűnik, pedig látom a külön élés jó oldalait is. Szóval egyszerűen betojtam, motivációmat vesztettem, ráadásul elbizonytalanodtam a magas lakásáraktól és attól, hogy fogalmam sincs, hova költöznék, és inkább hagytam az egészet a fenébe.

2020-ra viszont az a tervem, hogy erőt veszek magamon, és tényleg elköltözöm. Most, hogy jobban megvizsgáltam az ezzel kapcsolatos érzéseimet és ráébredtem, hogy mi tart vissza, úgy érzem, sikerülni is fog. De tényleg találni kéne egy nagyon klassz kecót. Ha összejön, akkor persze rengeteg ezzel kapcsolatos teendő és változás vár rám.

Biztos, hogy folyamatos izgalmat, kihívást, (stresszt) jelent majd az új pozícióm a Centropánál. Úgy saccolom, hogy szükségem lesz az egész évre, hogy beletanuljak (sőt, igazából szerencsésnek érezhetem magam, ha egy év elég lesz), de remélem, mindez rengeteg fejlődést is hoz majd magával.

Remélem, hogy jövőre ilyenkor már párom is lesz. Nem mondom, jó így egyedül, és tök szuper, hogy végre kihevertem Bálintot is, de végre készen állok valaki újra. Miközben optimista vagyok és hiszek a sorsszerűségben is (készen állok, akkor majd tuti bevonzok valakit!) elbizonytalanít, hogy a megfelelő pár nem biztos, hogy a sarkon lapul. Igazából senki sem tudja megmondani, mennyi idő kell ahhoz, hogy találjak valakit. Mást nem nagyon tehetek, mint hogy várok. 

Mivel új évtizedbe lépünk, sokakon erőt vett a "jaj, már elmúlt tíz év!" nosztalgia. Érdekes, hogy rajtam nem, bár talán később sor kerül erre. 2010 meglepő módon egyáltalán nem tűnik távolinak. Pedig sok minden történt azóta: 2010-ben érettségiztem, akkor mentem egyetemre, akkor szakítottunk Gáborral, és azóta történt meg tulajdonképpen a felnőtté válásom: Amszterdam, a tanulmányok, a párkapcsolatok, a munkáim. Jó sok minden, amire nem mondom ugyan, hogy "mintha tegnap történt volna", de mindenesetre elég élénken élnek még az emlékeimben. És ha nem csak az emlékekre vagyok kíváncsi, nincs más dolgom, mint visszaolvasni ezt a blogot - 2020-ban ugyanis a blog is éppen 10 éves lesz! :)

Kedves blogolvasók, nagyon boldog új évet kívánok nektek 2020-ra! Teljesüljön minden álmotok! 

Hol tartunk?

Azt, hogy hol tartunk, viszonylag jól lemérhetjük a volt osztálytársainkon (már ha egyáltalán értelmét érezzük hasonló méricskélésnek).

Zsuzsi és Toma, akik a gimi után jöttek össze, ősszel készülnek megházasodni (és meghívtak!), ezzel ők lesznek (tudomásom szerint) a második házasodók az osztályból. Mindeközben eljegyezte a barátnőjét Szabó Peti is, náluk esküvő 2020 júniusában várható.

Zsuzsi és Toma egyébként nemrégiben házat vettek Mezőfalván (!!!), saját maguk készítik a bútoraikat (na jó, egy részét), és két macskájuk is van. Mi más lenne a felnőtt lét, ha nem ez?!

Mindeközben egy másik osztálytárs, Pálma, akivel ötödikes korunkban előszeretettel lógtunk együtt, a közösségi média tanúsága szerint csináltatott egy csomó tetoválást, légtornász-bajnok, pankráció-sztár, és több mint 1600 követője van az Instagramon.

Nincs tanulság, csak az érdekes elmélkedés arról, mennyire más irányokat tud venni a (8 évig többé-kevésbé azonos nyomvonalon haladó) életünk.

I so knew this day will come.

és még egy esküvő

... az az awkward feeling, mikor a Facebookról megtudom, hogy Dakó Eszter és Nagy Domi (a Szilágyi régi nagy szerelmespárja még az én időmből) összeházasodtak, és ezt a hírt elsőként Gáborral szeretném megosztani.

UPD.: Felfedeztem, hogy erről a párról korábban álmodtam is. :)

Az első fej lehullt

Mindig, ha valaki jelezte, hogy náluk a volt középiskolai osztályból ennyi meg annyi embernek van már gyereke, én megnyugodva megjegyezhettem, hogy nálunk még csak nem is házas senki.

Na, ennek ezennel vége, ma reggel Virág Dani esküvői fotói fogadtak facebookon. Egyáltalán nem tudtam a nagy eseményről! Az első fej lehullt.

Szülinap4

Mennyi szülinapos bejegyzés :D
Tegnap este volt egy kis összejövés sütőn szülinapom alkalmából. Meglepődtem, milyen sokan lettünk, és azon is, hogy tényleg sikerült fát, kaját, piát szerezni, pedig ki sem osztottuk a feladatokat egyenként, csak mindenki rendes volt és segített. Jött Tacsi, Viki, Gábor, Toma, Marci, Andi, Zsuzsi, Feri, Peti, Olívia, Tomi, valami fodrász Teréz és én - sikeresen magammal rángattam Chozt is, aki a móka végén nálunk aludt. A fenti, erdei sütőt céloztuk meg, volt tűz, nyársak, finom falatok meg hangulat, nagyon jól éreztem magam :)

Most viszont kezdődnek a parák. A félév utolsó hetét kezdjük holnap. Két ZH hétfőn, egy csütörtökön, az azt követő héttől pedig folyamatos vizsgázás. Kicsit megint összesűrűsödtek a dolgaim, mert azon kaptam magam, hogy munka, tanulás, edzés, Choz és egyéb közbejövő tevékenységek (színház, vérvétel, buli, stb.) mellett aludni már tényleg nincsen időm. Tropa vagyok, ideges, de még tartom magam, csak ez a hét lesz ilyen zűrös, aztán... Na meg aztán is.

Nőnap

"Ezért megéri nőnek lenni!"

Ma reggeltől estig csokrokkal tovasiető lányok és tulipánnal-rózsával megszeppenten álldogáló fiúk népesítették be az utcákat. Eddig nem is tűnt fel, hogy ez tényleg ilyen elterjedt szokás, de hát tényleg. Én is kaptam Choztól gyönyörűszép vörös rózsát, meg csokit is mellé :) Olyan rég kaptam virágot... O.o
Aztán mikor este hazaértem, várt egy virág aputól, ő négy darab különböző rózsát hozott a négy nőnek, akivel együtt él, de végül nem szedtük szét őket, ott virítanak a nappaliban egy közös vázában :)
Tacsi írt facebookon: "Boldog nőjátéknapot Riska!" És akármilyen hülyeség, valójában az a tény, hogy eszébe jutottam és még egy mosolygó virágos képet is mellékelt a levélhez, nagyon-nagyon jólesett :$
Eszembe jutott napközben, hogy gimnazista koromban (de rég volt) a padokon reggel sárga tulipán várta a lányokat. Erről persze egyetlen IDB elnökhelyettesem, Peti gondoskodott, aki ma - szintén facebookon - írt a hajdani osztálytársaknak egy kis vicces köszöntőt :)
Norbi edzés után kívánt boldog nőnapot, mikor még a saute-któl lihegtünk. Gerinek nem jutott eszébe a dolog, de emlékezett rá, hogy ott voltam az előző óráján, sőt, megdicsérte hogy lendületesen táncolok :D Eddig nem gondoltam volna, hogy tud a létezésemről, úgyhogy ezeket az apróságokat betudom nőnapi ajándéknak :D

Happy girl dancing

Háááááát nagyon jól vagyok mostanság :D

Tegnap este (ja nem, ma hajnalban) postolnom kellett Gwen Stefanit, de azért hozzáfűzök némi magyarázatot. Tehát edzés után fáradtan és nem a legszebb állapotomban felhívott Csöbi Tomi, hogy nem-e megyek el a szülinapjára. Már azon meglepődtem hogy egyáltalán gondolt rám, aztán sorolta, kik vannak még ott, volt osztálytársak, Gábor meg Brigi... De a Délinél voltak, ahonnan nekem könnyű a hazajutás, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve azt mondtam, megyek. Nem tudom mi változott, de újév óta (mondtammm hogy kell a szimbolikus újrakezdés és idén minden tuti lesz igaz?) teljesen jól vagyok, Gáborral is normálisan tudok msn-ezni, halovány árnyéka se maradt a régi rossz érzéseknek. Úgyhogy úgy éreztem, készen állok erre a találkozóra, és így is volt.

Jó volt látni volt osztálytársakat. Pénz egyáltalán nem volt nálam, de a fogyasztásomat valamiféle talált közpénzből finanszírozták :D Megvolt a hangulat, dumáltunk, röhögtünk, Gáborral meg Brigivel is, egyáltalán nem volt para, és ettől még extrán jól éreztem magam. Háháhá, vége vaaan!

Fél egykor jöttem haza azzal, hogy reggel bizony edzés és talán pihenni is kéne. Nem tudom hogy telt el az éjszakám de nem aludtam valami sokat, hajnalban felkeltem és félálomban feküdtem fél hétig, amikor kelnem kellett. Azt hittem hulla leszek de nem így volt, friss voltam és még mindig vidám az estétől. :D

Hát a tánc érdekes volt. Balett. Kedden vizsga. Ki zongorázott nekünk? Andor. Andorról tudni kell, hogy szeret beleszólni az óra menetébe. A jó zongorista kussol és azt teszi amihez ért: játszik. Andor ellenben szeret a tanár szerepébe helyezkedni, rendszeresen átveszi a szót és szurkálódik a hibák miatt, máskor meg az egekig magasztalja a csoportot. Olyan szavajárásai vannak, mint "keresztfiam ott hátul, ez a fok még pálinkának is kevés" (mikor Szása alig 30 fokra emelte el a lábát a talajtól) meg "legyen szaftja annak, amit csináltok, mintha ruzsasándor beszélne angolul, magyar akcentussal", és "olyanok vagytok, mint a csiszolatlan gyémántok, persze bizonyos gyémántokban vannak széndarabkák, de amelyik tiszta, az az igazi érték, és ez az óra a csiszolás folyamata..." Tulajdonképpen az ember nem tudja, legyen-e dühös rá az állandó okoskodása miatt, vagy röhögjön. Ma konkrétan felállt, hogy "csak mint zongorista" bemutassa, hogyan is kéne csinálni a gyakorlatot, és tényleg odaállt a rúdhoz sportcipőben balettozni. Norbit biztos nagyon idegesíti, hogy átvette a szerepét. Egyébként ma engem is megdicsért, valami olyasmit mondott hogy látja az értelmet vagy mi :D Ja és persze majd ő gondoskodik arról, hogy az érdemesek profi csoportba jussanak. Egy fityiszt. Persze az egész balettóra egy rakás kutyagumi, mert kérdem én, miért kell vizsga előtt mindenből új anyagot venni? Hónapokig gyakorlunk valamit, talán hasznosabb volna azt bemutatni a bizottságnak, amit tudunk, nem azt, amit nem tudunk. Nyilván nem fogok arra figyelni, hogy szép is legyen, amit csinálok, ha arra kell koncentrálnom, hogy mi a mozdulatok sorrendje. És akkor még legyen benne "ruzsasándoros" szaft. Jóanyád.

A sztepp a másik katasztrófa. Szokásos tünetek: lemaradás, túl gyors tempó. Első sorban állok, hol máshol...

Ennyi is lett volna ma reggelre, köszönöm annak, aki végig bírta olvasni :D

Osztálytali, Sirius teaház

Andi és Lujzi késéssel befut.
Andi: Mi a helyzet? Eddig is ilyen csendben ültetek vagy csak megilletődtetek?
Toma: Eddig volt kit kibeszélni.

A fölöttünk ülő lány hasonlít Adriánára. Felvetem, hátha ő az.
Bori: Mi van ha ott ül fönt és szarik ránk?
Peti: Rám még nem szart, rád igen?

Andi: Totál hullák vagyunk, beszélgettük is Lujzival hogy most kéne egy kis marihuánás tea.
Bori: Gábor? Van nálad marihuánás tea?
Gábor: Hát... Tea nincs.

Marci kifejti, hogy nála az egész karácsonyi ajándékvásárlás kimaradt, ő nem ad senkinek semmit.
Bori: És mit kapnak a szeretteid?
Andi: A mijei?

Peti: Na és mit csináltok szilveszterkor?
Andi: Még nem tudom. Ha ha jobb nem lesz, akkor a palace-os.
Peti: Na és te Lujzi?
Lujzi: Ha jobb nem lesz, akkor Andival.

Stresszes nap, vicces nap

Hát ez érdekes nap volt :D
Először is ki kell kötni, hogy majdnem végig síkideg voltam, annyira nyomasztott, hogy mennyi rengeteg elintéznivalóm van, és milyen közel a vizsgaidőszak. Amint végeztem (könyvtáraztam is) rohantam keresztül-kasul a városon, jelentkeztem jövő hétre dolgozni (grr) jelentkeztem a vizsgáimra (csúfos január lesz) és mentem is edzésre.
És itt jön a fordulópont, mert igen, tudom már hogy miért járok oda, pontosan ezért, mert hihetetlen, hogy mennyire le tudja magáról rázni az ember a stresszt a fáradságot meg levertséget azzal, hogy egy órán át "szexuál-brutál" (copyright Gábor) módon táncol a "dont stop me now" című számra.
Mikor végeztem már minden happy volt, de a napom még nem ért véget, mert találkoztam Petivel és meglátogattuk az anyukáját, aki egy éjszakára itt lakik Budapesten. :) Mégiscsak sikerült megismerkednem vele, ha már Barcikára nem mehetek 13-án a sunyi pszicho ZH miatt. :(
Ja és ma vagyunk Petivel egy hónaposak is, jédedurva hogy már ilyen sok :)

Ma egyébként annyi hülyeségen bírtam röhögni, azért is írtam eredetileg hogy bemutassak párat... Az egész politikán kezdődött, sajna amilyen gyorsan darál a tanár nem tudtam írni, ezen különben is ott kell lenni hogy fogja az ember, de haláli volt :D Legközelebb viszek laptopot csak a beszólásainak :D Elkezdte ott, hogy egy párt nem folytathat kizárólagosan nyereségorientált tevékenységet, tehát nem foglalkozhat mondjuk csakis lángossütéssel, ezzel ő nem akar senkit megsérteni, semmi rossz nincs abban, nagyon jó a lángos, náluk is van a sarkon, ő is szereti, ennyi személyes információt megoszthat magáról. Más esetben arról beszélt, hogy az állam különböző kikényszerítő szankciókat vezet be, ilyen például a szabadságvesztés bűntény elkövetésekor, tehát ha ő lelőné a szomszédját mert túl hangosan ugat a kutyája, valószínűleg élete végéig börtönben üne, pedig szörnyű az a kutya, néha ha elmennek otthonról bezárják és persze nem tűrheti az állat az örökkévalóságig, ilyenkor pedig elkezd fejhangon vonítani, ja de egyébként, mondja a tanár úr, ő nem ölte még meg sem a kutyát, se a szomszédot, mert ő törvénytisztelő állampolgár. És számít az, hogy milyen ember van a párt élén, ki foglalja el a vezető pozíciókat, szükség van karizmatikus egyéniségekre, akik megnyerők tudnak lenni - fogatlan, öreg bácsival ugyanis nehezen lehetne eladni a "fiatalság, haladás, erő" propagandát :D

Na ennyi volt Balogh Lászlóból.
Katona Peti etr-re tegnap: kipp kopp etr!engedj be! :D
Szabó Petitől face-en üzenet:

Szia.

Vittem neked vmit ma. Bedoptam a postaládátokba.
Sajnos nem volt időm arra, hogy becsöngessek, és dumáljunk de remélem majd nemsokára lesz.

puszi: Peti
Na persze futok le rögtön (így, éjfélkor) és mit találok a ládában? A Dömdödöm meg a barcelosi kakas szövegkönyvét. :D Imádom Petit, de hogy ez hogy jött most neki? :D <3>

Jajaj el ne felejtsem, hogy apu megmutatta nekem azt az aktuális, alkotmánnyal kapcsolatos botrányt okozó szöveget, tényleg nyerítettem rajta, de most onnan nem hoznék példákat, különben sem emlékszem mindre, majd ha megszerzem a szöveget és végig tudom olvasni rendesen, talán. :)

Alma mater

Totál fel vagyok most dobódva. Pár napja merült fel facebookon ahogyan volt osztálytársakkal beszélgettünk, hogy ma van ex-ofőm, Zsuzsa néni szülinapja, menjünk be hozzá. Mindenki mondta, mikor érne rá, az óráink persze ütötték egymást, végül nem maradtunk semmiben. Mégis úgy gondoltam ma, csak bemegyek beszélgetni, körülnézni, felköszönteni, úgysem jártam ott szeptember óta. (Most jut eszembe, hogy meg is akartam kérdezni valamit, na az jól elfelejtődött.) Tehát bementem, vittem egy kis doboz Ferrero-t, Zsuzsa néni nagyon örült - és ott tudtam meg, hogy bizony már járt bent Peti, Gábor, Franci, Andi és Szinti is. És ahogy beszélgettünk mindenféléről, megérkezett Marci, majd Toma. Ez valahogy annyira jó volt - hihetetlen, hogy ezúttal nem csak beszéltünk a dologról, hanem igenis felkerekedtünk és megleptük Zsuzsa nénit, aki tényleg nagyon nagyon meghatódott. Ahogyan Bajkó mondta egy pillanatra, mikor megállt mellettünk: Megpróbáljuk visszaadni azt a sok szeretet, amit kaptunk... És igen, ez tényleg így van... Nade a lényeg: jó volt ez így... Örülök, és egy kicsit szomorkás is vagyok valahogy. Olyan jó együtt látni azokat, akikkel nagyon gyorsan távolodtunk el egymástól...

Everytime is partytime

Kicsit összesűrűsödtek a dolgok. O.o
Olyan elfáradós, zsúfolt hét volt ez, iskolában eltöltött álmos órákkal, délutánonként mindenféle ügyek intézésével (zoknivásárlás és társai.) Csütörtökön ELTE TáTK buli volt, de nem mentem el, mert kevesen jöttek volna a csoportomból. Azon kívül fáradt is voltam. Már jól be is tespedtem a gép elé, mikor Marci mégis hívott, hogy összeülés, buli, menjek. Megjött a kedvem, mentem. Volt osztálytársak, iszogatás, majd valami BME koleszos buli. Nem töltöttünk túl sok időt odabent, bár nem volt rossz - csak úgy volt, hogy Marcinál alszunk, akinek a közelben van lakása, ő meg korán feladta, úgyhogy kénytelenek voltunk követni. Péntek reggel haza, összekapartam magam, aztán be az egyetemre. Másfél óra szociálpolitika majd még egy kis brainstorming a terepismeretes csopimmal (viva la petpalackszociológia). Hazaérve tudtam egy picit pihenni, de hamarosan mehettem edzésre - a modernt nem akartam kihagyni, de amint végeztem, már spuriztam is haza, összecuccolás, vacsi, rohanás a Móriczra. Nem volt jó a kedvem, mondhatni szar. Fáradt voltam, nyűgös, és valahogy abban sem voltam biztos, hogy menni szeretnék Protoculture-re, pedig egész héten azt vártuk. Barbival meg Gabival előtte megnéztük a Schönherz koli ablakainak a játékát. Mivel késtek, alig láttunk valamit, már indulnunk is kellett az Almássy térre. Én továbbra is nyűgöltem, Gábor viszont azt mondta, jó lesz, menjek. Mentem, és még egyszer nagyon köszönöm neki, hogy nem hagyott lelépni. Felejthetetlen élmény volt, tök jó dekó, zene, társaság - ozorás arcok. Jött Nóri meg Pierre is. Nagyon gyorsan ment az idő, de a kedvünk nem lankadt. Az volt a tervem, hogy hajnalban hazajövök, majd reggel rendesen megyek edzésre, de ebből nem lett semmi, mivel a buli még akkor is tartott, mikor indulnom kellett volna. A helyet konkrétan reggel nyolckor hagytuk el. Jó volt, jártak már a buszok. De a lábam annyira kész volt, hogy inkább hanyagoltam a szteppelés témát. Még most is sebeimet nyalogatom, de nyúúú, annyira megérte, nagyon, nagyon, nagyonnagyon jó volt. *.*

Álom és valóság

Bár nagyon szeretek táncolni, lényegesen különbözök attól az embertípustól, akinek úgymond lételeme a tánc - ez a faj könnyen felismerhető, nézed, nézed, és sugárzik belőle, hogy vááá, imádja, amit csinál, és az egész lényét átadja neked a mozgás során. Ez a fajta átélés nem megtanulható: vagy van neked, vagy nincs, és én az utóbbi kategóriához tartozom. Főleg most, hogy Geri tanítja a musicalt, és roppantul élvezi, hogy a lánycsapatoknak jó kis "shake your body" koreográfiákat talál ki. Mikor már egyenesen az az utasítás, hogy legyél szexi, úgy közeledj felém bébi, mintha... Na itt van az, hogy nekem komoly gondjaim vannak. Egy jó adag gátlást le kéne vetkőzni, de menni is fog, csak nem olyan magától értetődő a dolog, mint egyeseknek, sajnos.

Más: Ma azt álmodtam, hogy K.A. megkéri a kezem. Igent mondtam. Csak tájékoztatásképpen: A. az osztálytársam volt, 10. (vagy 11.?) év végén ment el, mert két tárgyból is megbukott, és a pótvizsgán meg sem jelent. Az utolsó években amúgy is csak tépni járt a suliba, és a maradék agysejtjeit is szétszívta, pedig nagyon értelmes srác volt, de nem volt valami szimpatikus alak. Szóval ő kérte meg a kezem, és egy rozsdás fémkarikát is kaptam tőle gyűrű gyanánt, amibe bele volt gravírozva, hogy Bori. Tudtam az álmomban, hogy nem ő az igazi, ugyanakkor két dolog biztosított arról, hogy a döntésem helyes:
1.: Úgysem találok jobbat.
2.: Hamarosan úgyis mindketten meghalunk.
Utóbbi nem tudom, honnét jött, de biztosan tudtam, hogy nincs sok időnk hátra, meg akartak ölni vagy valami ilyesmi, nem kifejezetten izgatott.

Ha az álmot szépen lefordítom, akkor azt jelenti, hogy olyan társhiányom van, hogy már bárki jó lenne.... De jó reggelt, itt még nem tartunk. Nem is fogunk.

Sziasztok blogolvasók!!!! :)

Az utóbbi időben kiderült, hogy egész sok ember olvassa a blogomat. Ez jó, köszi a bizalmat, és csak így tovább. Feltűnési viszketegségből írok ám. Na jó, nem, csak jó tudni, hogy van olyan ember a bolygón, akit érdekel a személyem. Hihetetlen erőt tud ám adni. :D

Mostanság nem írtam túl sok értelmeset, pedig vannak történések is.
Csütörtökön elmentem Gabi szülinapjára, másfél órát lehettem a Fakaliban, de az is jó volt, mert a fél osztályom megjelent, jó volt látni az arcokat. Meg persze az Ozora-szekciót (Tacsi, Boró)

Jaa, és ma (tegnap) van Seren szülinapja, füle érjen bokáig, és bocs a cserépszavazatért. xD

Balcsiiii

Egy hetet Gáboroztam! Ez a harmadik nyár, hogy kettecskén balcsizunk. Nagyon jó volt - a legtöbb időt strandolással töltöttük, lent voltunk a parton, fürödtünk, fagyiztunk, valahogy eltelt az idő. Két napig Tacsi is velünk volt, mivel neki nincs sok lehetősége a nyaralásra - jó volt így, csinálta a hangulatot. Együtt néztük a focimeccseket - Endréden a holland-uruguay játékot (10-kor bezárt a kocsma, két gólról lemaradtunk) Zamárdiban pedig a spanyol-német meccset. A spanyoloknak szurkoltunk, lelkesen ugráltunk a tévé előtt, bár a német nyaralók ezt nem tolerálták. Hazaúton a fiúk nagy élvezettel (gonooszok!) felhívták a köztudottan németdrukker Tomát ("Szervusz, baszadék, hogy tetszett az a góóól?").
A parton csütörtöktől beindult a Balaton Sound is, úgyhogy volt zene, buli, részegek, szemét ezerrel. Boró a Soundon dolgozik önkéntes elsősegélyesként, így párszor össze is futottunk vele. Azt mesélte, hogy nem olyan jó a buli odabent... Sok ismerősünk jött a Soundra (Szonja, Marci, Barbi, Franci) de velük már nem tudtunk összefutni.
Tegnap bementünk este újra Zamárdiba, szabadtéri moziban vetítették a Becstelen brigantykat. Nagyon érdekelt a film, mindenkitől csak jót hallottam róla (és az Exit 10 pontból 10-et adott rá...) Valahogy csak a film kezdetekor esett le, hogy ez bizony második világháborús. Ez két és fél óra izgulást és felkavaródást jelentett, ami egész éjjelre adott elég emésztenivalót. Maga a film nagyon jó volt... Éjfélkor ért véget, amikor persze már nem megy busz Endrédre. Ezt tudtuk, fel voltunk készülve az öt kilométeres gyaloglásra a napraforgótáblák és búzamezők mellett, de óriási szerencsénk volt. Gondoltuk, kitesszük az ujjunkat, hátha felvesz valaki - és lám, az első autós megállt nekünk! Fiatal csávó volt, és irtó rendes - semmi dolga nem volt Endréd felé, de elvitt minket, mondván, "a cég fizeti". Hazáig furikázott! Gáborral még órákig azt tárgyaltuk teljes eufóriában, hogy úristen, vannak még rendes emberek. Ma reggel pedig szintén összefutottunk egy illetővel, aki felszedett minket a buszmegállóban és behozott a kocsiján a vasútállomásig. Zsúfolt vonattal zötyögtünk haza - én cipeltem a megmaradt kajákat is, amik ugyan mind Gabit illetik, de ő lusta volt hazavinni őket.

Toy story (L)

Fél 11-kor találkoztam Zsuzsival a Mammut előtt. Kieszeltem, hogy előtte elviszem a telefonomat szervizbe - aztán a nagy szervezkedésben elnéztem az órát, és egy órával előbb érkeztem a Mammuthoz. Rettenetesen idegesítő mobil nélkül élni! Senkit sem érek el, és az időt sem tudtam sehol sem megnézni. Végül leadtam a telót szervizbe (miután nagy kegyesen kinyitottak az üzletek...) jövő hétre lesz kész, majd elmegyek érte, ha hazajöttem... Szerencse, hogy apu nekem adta az ő régi mobilját, így már félig megmentve érzem magam.

A Toy story 3-at néztük meg, ami hihetetlenül jó volt. Nem láttam ugyan az első két részt, de nem is volt szükség rá. A film egyszerűen zseniális. Már az, hogy milyen tökéletes az animáció: a plüssmackó szőre, a játékok műanyaga... Barbie és Ken, a mozgások... Hihetetlenül élethű. A történet is nagyon jól sikerült, nagy poénok vannak benne és szép tanulság - a film utolsó tíz percét végigbőgtem.

Marci19

Mélyen tisztelt és nem kevésbé szeretett volt osztálytársam, Mózes Marci tegnap lett 19 éves. Miután mindenféle rendes szülinapi bulira való kísérlet meghiúsult, végül egy spontán sütögetőre való kiülést rendeztünk. Ott volt Kata, Toma, Gábor, Szinti, két ismeretlen ismerős csaj és végül Tacsi is befutott. Meg persze az ünnepelt. Elvoltunk, igaz, egy padnál nem fértünk el, és kismillió szúnyogűző izét égettünk (nem lett sokkal jobb tőle.) Az összejövetelnek végül az eső vetett véget. Iszonyúan rákezdte, Marci a csajokkal elautókázott, Tacsi, Gabi meg én meg persze futhattunk egy kapualjba. A szomszédban is megrekedt egy sütögetős társaság, úgy rikontgattunk át nekik ("arrafelé is esik?") végül egy lépcsőházba lógtunk be, ekkor jutott eszembe, hogy sütőn maradt a mobilom. Nosza, futás fel az esőben (ernyőm azért volt) csurom vizesen találtam meg a padon, kiszedtem az aksit, de még mindig nem működik. Már kétszer eláztattam, kezdek félni, hogy ezért csúnyán kapni fogok a fejemre. O.O
Az eső egy idő után elállt, én pedig éjfélkor hazabuszoztam, határozottan elutasítva, hogy Gábornál aludjak, mivel ma Gombócra kellett vigyáznom és különben sem tudtam volna mit kezdeni a kontaktlencsémmel. :P