My Year 2020

Síri csöng és hullaszag ezen a blogon, de annyira azért még nem nagy a kihaltság, hogy ne írjak évösszegző bejegyzést. Ez nekem is segíteni fog egy kicsit, hogy átgondoljam 2020-at, és tervezzek a jövőre. Már közhely, hogy "úristen, micsoda év volt ez", de nekem is az volt - elsősorban azonban nem a korona miatt, hanem azért, mert rengeteg és fontos dolog törént velem, kívül és belül egyaránt - összességébe véve egy nagyon intenzív és nehéz év volt, de egyáltalán nem volt rossz. 

Lendületesen indult az év: januárban hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, elköltözöm, és nem tököltem lakásnézegetéssel és- vásárlással, hanem összebútoroztam kollégámmal, Zsófival a vizafogói Turbina utcában. A költözés után alig egy héttel megjelent egy kétségbeesett, nyávogó cica az udvarunkban, akit befogadtunk, és Rúminak neveztünk el, de leginkább Mirminek becézzük. Két fontos látogatás is volt a hónapban: Orsi egy hetet itthon töltött, és Seren is Budapestre utazott egy időre, így mindkettejük társaságát kiélvezhettem. 

Februárban ki sem láttam a munkából. Találkoztam néhány fontos támogatóval és partnerrel, megtartottam az első Centropa szemináriumot vezetőként, és alapvetően sikeresnek éreztem az egészet, bár meglehetősen be voltam tojva. Az egyetlen említésre méltó dolog, ami nem a munkához kapcsolódik, hogy részt vettem Zsuzsi babaváró buliján (ahol rajtam kívül mindenki vagy gyermeket várt, vagy az esküvőjére készült; szórakoztató volt). 

Márciusban új kolléga csatlakozott a Centropához Sándor Erzsi személyében. Minden, ami ezután történt, a koronavírusról szólt. Március 16-tól 3 hónapra önkéntes karanténba vonultunk, feltöltöttük élelmiszer-készleteinket, és próbáltunk kialakítani egy új napirendet ebben a szokatlan helyzetben.

Áprilisban még eléggé küzdöttem a karanténnal és azzal, hogy elvesztettem a motivációmat a munkámban. Teljesen felborult az időbeosztásom, a naptáram pedig Zoom meetingekkel lett tele. Azért a családot látogattam, és nagy örömömre sok időt töltöttünk Angyalin, és megtartottuk a széder estét is - Skypeon keresztül.

Májusban továbbra is karantén, munka, online események voltak terítéken. A családdal többször mentünk Angyalira, és betöltöttem a huszonnyolcat. 

Júniusban végre kiszabadultunk a karanténból, ennek örömére Zsófival pár napot Visegrádon töltöttünk, ami tök jól sikerült. Megkezdődtek a közösségi programok: bepótoltuk az elmaradt családi szülinapokat, voltam Petinél Budaörsön, és a Turbina utcába is hívtunk vendégeket. Petrával megünnepeltük, hogy vége a tanévnek és szuper lett a bizije, és elmentünk a Repülő Seprű varázskávézóba. 26-án a blogom 10 éves lett - restellem, hogy erről nem volt külön poszt. Akartam, de aznap lemaradtam róla, aztán inkább elengedtem. 

Júliusban sok munkám volt: egyrészt lezajlott a virtuális Summer Academy (nem utaztunk egy hétre Bécsbe, mint terveztük...), másrészt igyekeztem sok mindennel végezni a hosszú nyári szabim előtt. A nyár izgalma, hogy úgy néz ki, hozott magával egy párkapcsolatot - Tamással 8-án, a Summer Academy utolsó napján randiztunk először, aztán elkezdtünk rendszeresen találkozgatni, és a hónap végén Keszthelyen is nyaraltunk együtt. 

Augusztusban jó sokat nyaraltam! Voltam Angyalin, Karádon a Nyanya csapattal, és Balatonszemesen a családdal. Igazi csilles nyaralások voltak, és én nem is vágytam másra. Említésre méltó még, hogy találkoztam Bálinttal - meglátogattam az új kiscicáját - és Zsófival voltunk a svábhegyi csillagvizsgálóban, ahol a teliholdat, a jupitert és a szaturnuszt is láttuk. Igazán csodálatos élmény volt, biztos, hogy megyünk máskor is. Ennyi pihenés után kifejezetten enhéz volt visszatérni a munka világába, főleg, mert iszonyú zsúfolt ősz várt rám. 

Szeptemberben sok munkám volt, tartottunk egy szemináriumot is személyesen, ami jól sikerült. Zsófival adtunk egy Rosh Hashanah-i bulit, és részt vettem Jászay Kata esküvőjén. Tamással a hónap elején közösen elmentünk az IKEÁba, és minden bátorságomat összeszedve megegyeztünk, hogy akkor hivatalosan is járunk. 

Októberben sok minden történt! Egyrészt továbbra is sokat dolgoztam, tartottunk egy képzést Debrecenben, az irodánk pedig a HUB-bal együtt a Rumbach utcai zsinagógába költözött. Szabó Peti esküvőjén is ott lehettem, Tamással és Zsófival elmentünk gombászni (kétes eredménnyel), és töltöttünk pár napot Keszthelyen. Elkezdtem egy online termékenységtudat tanfolyamot Cserháti-Herold Jankával a hormonmentes.hu-ról, ami nagyon izgalmas volt, és most gyakorlom a módszer alkalmazását. A hónap végét egy fergeteges Samhain ünnepléssel zártuk Zsófival az Aquincum múzeumban. 

November 1-jén már hagyományos módon Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A zsúfolt mögöttem álló hónapok miatt kivettem egy fél hét szabit, de aztán folytatódott minden: beszámolók, webinárium, és egy új kolléga, Sári csatlakozása a csapathoz. 

December elején adtunk Zsófival egy "tea party-t" két szülinapos kollégánknak, Zsoltnak és Tomának. Már elég kimerültnek éreztem magam, de ezerrel dolgoztam, hogy minél több mindennel végezzek a szabim előtt: beszámolókat írtam, és elpusztítottam az olvasatlan emailjeim tömkelegét. Az év végét a Centropa csapattal egy közös fánksütéssel ünnepeltük meg, ami tök jól sikerült. Zsófi a karantén ellenére hazautazott Kolozsvárra, én pedig úgy döntöttem, nem maradok a Turbinában egyedül, így Mirmivel együtt Tamáshoz költöztünk. Karácsony napjait otthon töltöttem a családommal, az is tök szuper volt. Mostanra már ismét helyreállt a rend, Zsófi és Mirmi is itthon vannak, a szilvesztert pedig úgy néz ki, Tamással töltjük kettesben.

Na és akkor most lássunk egy összegzést az év legfontosabb témáiról. 

Munka

Ez az évem egyértelműen a munkáról szólt. A munkáról való gondolkodás, a stressz, a szorongás és a mindennapi teendők intézése az energiáim és az érzéseim nagy részét lekötötte, ettől volt igazán intenzív és nehéz ez az év. Erre tulajdonképpen fel voltam készülve, így a munkamennyiség nem lepett meg, annál inkább az, hogy gyakran éreztem, hogy motiválatlan és magányos vagyok, és nem ad nekem annyit ez az egész, mint kellene. Most, hogy megírtam a fenti összegzőt, és átnéztem a naptáramat, világos, hogy rengeteg, tényleg rengeteg minden történt az idén, és erőn felül teljesítettem. Februárban, alig két hónappal az előléptetésem után már képzést tartottam, partnerekkel és támogatókkal találkoztam, ráadásul sikeresen. Három szemináriumunk és két webináriumunk volt, megnyertem két pályázatot, és háromról hat főre bővítettem a Centropa csapatot. Mindennek a tetejébe itt volt a Covid, és úgy tűnik, idén azzal is sikeresen birkóztunk meg. Ha ezt így egymás mellé teszem, és visszatekintek rá, nem lehetek elégedetlen, de az az igazság, hogy menet közben azt éreztem, hogy felőröl ez az egész. Folyamatosan bizonytalan voltam, hogy jó-e, amit csinálok, imposztornak éreztem magam, aki sosem érti egészen, hogy mit is csinál, ráadásul mindig annyi teendőm volt, hogy sosem tudtam egy-egy dologban elmélyülni. A pénzügyi tervezés és forrásteremtési feladatok annyira megrémítettek, hogy foglalkozni se mertem velük, és az is aggasztott, hogy nem vesznek körül olyan kollégák, akik ezt a terhet levennék a vállamról. Jártam ugyan coachhoz, de az vajmi keveset segített - a legtöbb támogatást Zsófitól kaptam, aki belelátott a munkámba és úgy általában a civil életbe, és sosem volt rest meghallgatni az aktuális panaszaimat, és kisegíteni pár tanáccsal. Mikor márciusban az otthonunkba kényszerültünk, úgy éreztem, vége, ez annak a jele, hogy húzzuk le a redőnyt, és szerettem volna a csigaházamba vonulni, ahogy a világ nagy része tette. Miközben kollégáim ezerrel azon pörögtek, hogyan tudnának forrásokat teremteni, új programokat és oktatási anyagokat létrehozni, ami a helyzethez igazodik, én legszívesebben felhagytam volna mindennel. Nem tudtam átállni a home office-ra, Zsófival eszméletlenül szenvedtünk, a hét eleji lelkesedés szerdára már kifújt, az órák összecsúsztak, későn keltem, keveset dolgoztam, napokat hagytam ki, és azt éreztem, hogy teljesen motiválatlan vagyok. Mindebből egy érdekes, már-már spirituális élmény zökkentett ki: egy alkalommal Angyalin töltöttük a hétvégét, én pedig úgy keltem fel reggel, hogy azt éreztem: pontosan tudom, mik a problémák a szervezetnél, és min szeretnék változtatni. Füzetet és tollat ragadtam, kiszaladtam a stégre, és a reggeli napfényben és madárcsicsergésben papírra vetettem a gondolataimat. Nem emlékszem, hogy ezzel kapcsolatos álmom lett volna, mégis felébredve olyan tiszták voltak a gondolataim, hogy egyszeriben világosan láttam magam előtt azokat a dolgokat, amelyeknek korábban csak a felszínét kapargattam. Ez az élmény végül teljesen visszaadta a motivációmat. Megszoktam és meg is szerettem a home office-t, végre hozzányúltam a régóta halogatott pénzügyi teendőkhöz, és elkezdtem hosszabb távon, stratégiában gondolkodni. Elkezdtem körülvenni magam olyan munkatársakkal, akikre számíthatok, és igyekeztem határozottan képviselni az elképzeléseimet Ed felé is. Nyár végén a HUB-csapattal együtt elkezdtünk dolgozni a Centropa stratégiai tervén, és úgy néz ki, legalább irányokat látunk magunk előtt. Mégis, ez az év, és különösen az utóbbi 2-3 hónap borzasztóan nehéz volt, és nem vagyok tejesen meggyőződve róla, hogy jó helyen vagyok, és jó irányba mennek a dolgok. Van egy iszonyat nehéz főnököm rettenetes természettel és vezetési stílussal, és azt is felismertem, hogy ahhoz, hogy a szervezetet igazán a magaménak érezzem, és elégedett legyek vele, radikális változásokra van szükség, amely csak hosszú távon valósulhat meg. Ez az év az alapok lerakásáról szólt és arról, hogy egyáltalán beleszokjak az új szerepembe, és felismerjem, hogy mit is szeretnék vele kezdeni. A következő év végre ennek megfelelően az építkezésé lehet, de borzasztóan sok a feladat és nagyon könnyű belefáradni. Sokszor érzem azt, hogy a munkám csak viszi az energiámat, de nem hoz a konyhára: hogy olyan, mintha egy hatalmas szekeret próbálnék elhúzni egy kis csacsiként, de időnként valaki rádob még egy málhát, sárba süppedünk, vagy éppen mellém szegődik egy másik lovacska, aki viszont épp az ellenkező irányba húzná a szekeret. Összességébe véve előrébb jutott a szekér az év folyamán, de amennyi energiát belefektetett a kis csacsim, sokkal előrébb is juthattunk volna, ha nincs a rengeteg nehezítő tényező. Emiatt többször felmerül bennem, hogy egyszerűen otthagyom az egészet, és új munka után nézek, ahelyett, hogy bevárnám, vajon sikerül-e 3-5 év alatt elérnem itt bármit is. A probléma egyelőre az, hogy nagyon szeretem a HUB-csapatot, és fogalmam sincs, mi mást csinálnék szívesen. Nagyon jólesett, hogy az év végén Mircea és Bence, akik a stratégiai tervezésünkben segítenek, elmondták, mennyire jól vezetem a szervezetet, mennyire eredményes volt ez az év, milyen határozott és kitartó voltam. De megmondom őszintén, némi gyomorgörccsel nézek a januári teendők elébe. Az a határozott tervem, hogy jövőre a feladatok átstrukturálásával, illetve az új munkatársak bevonásával már kevesebbet dolgozom, mint idén. Ebből a tempóból elég volt, valamiképpen mindenképpen megoldom, hogy kevesebb legyen. 

Költözés

Ha a munka nem lett volna elég, rengeteg minden más is történt idén. Kezdjük rögtön azzal, hogy végre valahára elköltöztem otthonról egy hirtelen jött ötlettel, egy nagy bátor ugrással, és ez egy remek döntés volt. Sosem terveztem, hogy albérletbe megyek, ahogy azt sem, hogy Pesten, az Árpád hídon túl fogok lakni, mégis így alakult. A lakás maga nem a legjobb, ráadásul az első fél évben a szobám is pangott - csak ősszel jutottam el oda, hogy megadóan elkezdtem berendezni és egy kicsit otthonosabbá tenni. Zsófi társasága viszont elsőosztályú, és annak is megvannak a hozadékai, hogy végre a szüleimtől távol élek. Zsófival remekül kijövünk, ami különösen a karantén során jött jól, rengeteg időt töltünk beszélgetéssel, főzéssel és közös programokkal. Tudom, hogy anyuéknak hiányzom, de velük is tartom a kapcsolatot, és kéthetente legalább igyekszem hazalátogatni.

Mirmi

Az elköltözés közvetlen hozadéka, hogy végre lett cicám! Erről sem írtam, pedig egy kalandos történet. Már régóta terveztem, hogy felnőtt életemben lesz egy cicám, és mikor a Turbinába költöztem, megbeszéltük Zsófival, hogy szerzünk egy állatot - mivel ő is macskabolond. Arra viszont nem számítottam, hogy alig két hét után lényegébe véve a küszöbömön jelenik meg egy kétségbeesett jószág, aki szinte kéri, hogy fogadjuk be. Olyan, mintha nem is én döntöttem volna így, egyszerűen az univerzum postázott egy négylábút. A cicát Rúminak neveztük el, de végül a Mirmi ragadt rá, amire hallgat is. Néhány hét félénk bujkálás után előjött, és azóta nagyon barátságos, de azért óvatos cica. Imádjuk Zsófival, és őszintén mondhatom, hogy segített nekünk a karantén idején. A családi chatcsoportba igazi mamaként posztolom a képeit, és azt hiszem, a szüleim szívét is meghódította már a kis bundás. Lehet, hogy tényleg bolond macskás öregasszony lesz belőlem!

Covid

Nemrég olvastam Nyáry Luca cikkét, amely egy dühös kirohanás arról, hogy mennyire szar volt minden a Covid miatt, és semmi pozitívuma vagy szépsége nem volt (legalábbis a szerző számára). A legtöbb ismerősöm, ha nem is látja ennyire sötéten a dolgokat, legalábbis eltérő mértékben szorongott, és szorong még mindig. Rám, azt hiszem az átlagnál jóval kevesebb hatással volt az egész, valószínűleg nagyrészt azért, mert szerencsés helyzetben vagyok: a munkámat, megélhetésemet, egészségemet nem éreztem fenyegetve, és introvertáltként kifejezettem élvezem az otthonülést. Tavasszal három hónapot töltöttünk önkéntes karanténban, és terveztem is, hogy írok egy blogbejegyzést az egésznek a hozadékairól, de persze nem tettem. Fentebb írtam, hogy az első hónapban küzdöttem egy jó adag motiválatlansággal, de aztán az is megszűnt, és simán beálltam a home office-ra. Jól éreztem magam otthon Zsófival és Mirmivel. Jó volt későn kelni, és jó volt, hogy a világon semmiért nem kell kimozdulni. Jó volt ráébredni, hogy minden megoldható online. Jó volt, hogy felfedeztem magamnak a Duolingót. Jók voltak a közös nagy bevásárlások, főzések, a karantén insta oldalunk, este a "Viszlát bánat" harsány éneklése. Jó volt, hogy amikor kellett, inkább biciklivel közlekedtem, és sok időt töltöttünk Angyalin. A sok munka miatt amúgy is arra voltam beállva, hogy idén nem lesz nyaralgatás, utazgatás, így ez nem hiányzott, de a feloldások miatt a nyáron így is bőven tudtam pihenni, töltődni. Persze kérdés, hogy meddig marad ez így, de leginkább a Centropáért aggódok, amiért én felelek. Azt is sajnálom, hogy a vírus miatt január óta nem találkoztunk Orsival. Mindent egybevéve azonban nekem korántsem a Covidról szólt ez az év. Kíváncsi vagyok, mekkora hullámokat vet majd - elmúlik és elfelejtjük, vagy örökre nyomot hagy rajtunk? Okozhat még nagyobb bajt, vagy hamarosan túlleszünk rajta? Azt hiszem, ezt senki sem tudhatja, és lehet, hogy jövőre már nem úszom meg ilyen könnyen. 

Szabadidő

A munka rengeteg időmet felemésztette, a covid miatt pedig kevesebb lehetőség jutott kulturális programokra. Idén a könyves listám is silányabb, mint eddig - a Goodreads Challenge-ben a tavalyi évekhez hasonlóan 41 könyvet terveztem, és végül úgy tűnik, 27-tel zárok, de már tavasszal elengedtem az egészet. Egyszerűen jóval kevesebb időm és kedvem jutott az olvasásra, de talán jövőre ez is másképp lesz. A sporttal is botladozom. A költözés egyik előnye volt, hogy tíz percre kerültem a jógastúdiótól, ahol Zoé tanít, és jártam is szorgalmasan az óráira. Ráadásul a HUB-os csajokkal heti rendszerességgel elkezdtünk az irodában is edzeni. A covid alatt ezek mentek tovább: online edzés, online jóga, ami mellé bekerült a rendszeres tavaszi biciklivel közlekedés is. De ez is hullámzott: néha heteken át rendszeresen mozogtam, és azt éreztem, majd kicsattanok, aztán volt, hogy teljesen elhagytam az egészet, mert az online órák megfogyatkoztak, az edzőm covidos lett, és az első hidegfrontnál felhagytam a biciklizéssel. Úgy tűnik, az a fajta vagyok, aki szívesen mozog ugyan, de csak akkor, ha minden adott hozzá - idő, eszközök, edző. Ha valami zavar kerül a gépezetbe, már nehezebben veszem rá magam, hogy mozogjak. 

Tamás

Oké, szóval van ez a dolog a párkapcsolattal is. Visszanéztem, és a tavalyi évösszegző bejegyzésemben azt írtam, remélem, idén már nem leszek egyedül szilveszterkor. Nos, ez megvalósult, de korántsem úgy, mint szerettem volna! Bálint után egy csomó ideig szomorú voltam, aztán borzasztóan megszerettem az egyedüllétet. Négy év után már nyitott lettem volna egy új kapcsolatra, de nagyon határozott elképzeléseim voltak - azt gondoltam, hogy majd hirtelen robban be az életembe egy fiú, aki azonnal levesz a lábamról, és minden csodálatos, egyszerű és rózsaszín ködben úszó lesz. Azt is pontosan láttam magam előtt, milyen lesz ez a fiú, hiszen kész listám van már kritériumokról, és van egy nagyon határozott zsánerem. Ezekből a tervekből aztán semmi nem jött be, Tamás, akivel nyáron összejöttünk, teljesen más, mint amire számítottam, és a mai napig nem tudom eldönteni, miért is alakult így, mibe is vágtam a fejszémet, mi is a tanulság. Tamással héberórára járunk együtt; immár két éve hetente kétszer másfél órát padtársakként töltünk. Azt gondoltam, hogy én olyan "szerelem első látásra" alkat vagyok, és azonnal fel fogom ismertni az igazit, ha találkozom vele - ehhez képest két éven át szóba sem jöhetett nálam Tamás, noha remekül elvoltunk, és tudtam jól, hogy tetszem neki. Ennek oka, hogy ő tényleg más, mint amit elképzeltem magamnak - kezve rögtön azzal, hogy tizenhat évvel idősebb nálam. Ezt mindig félve vallom be, holott én már észre sem veszem, ha együtt vagyunk. Hiába, sokáig elég szokatlan volt. Nem tudom, mi változott - tavasszal a karantén alatt elkezdtünk sokat beszélgetni, főleg ételekről. Recepteket osztottunk meg, és piacra mentünk együtt. Házi humuszt készített nekem, aztán mindig találkoztunk, hogy visszaadjam neki a dobozait. Aztán egyszer csak nyár lett, bennem átkattant valami, és az egyik esti találkozónkból randi lett, amit további randik követtek. Borzasztóan össze voltam zavarodva, nem tudtam, mi történik, és nem tudtam, mit akarok. Tamás türelmes volt, és ahogy telt-múlt az idő, azt éreztem, hogy szeretnék vele lenni. Most lassan fél éve együtt vagyunk, rengeteget főzünk, olvasunk, sorozatozunk, héberezünk, és még nyaraltunk is együtt. Sokat ad nekem ez a kapcsolat, de még mindig egy nagy talány. 

Belső fókusz

Évek óta folyamatosan dolgozom magamon, az önismereten, a belső hangom megtalálásán. Ez a folyamat idén is folytatódott, noha a sok munka (aztán pedig részben a párkapcsoaltom) miatt kicsit megakadtam vele. Azt érzem, hogy rengeteget kellett kifelé adnom, és kevesebb energia jutott magamra. Remélem, ehhez is vissza tudok térni jövőre. Persze így is voltak előrelépések. Próbálok közelebb kerülni a nőiségemhez, ennek érdekében tavasszal abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és most a termékenységtudat módszer segítségével figyelem a testem. Még nagyon az elején vagyok, de nagyon izgalmas folyamat, talán megér később egy blogposztot. Emelett örülök, hogy kezd bennem kibontakozni a bosziskodás is. Bizony, gyerekkorom óta foglalkoztat a varázslás, és kezdem felfedezni, hogy ezt bele tudom csatornázni a mindennapi életembe úgy, hogy ne egy ezo-tévés baromság legyen az egész, de mégis adjon nekem. Az új szobámban kialakítottam egy oltárt, szeretem zsályával kifüstölni a lakást takarítás után, a születésnapi teliholdamkor készítettem holdvizet (amitől az egyik haldokló növényem feltámadt - véletlen lenne? Nem hinném!), barátkozom a tarotkártya lapjaival, és Zsófival megünnepeltük a nyári napfordulót. Ezek apróságok, szimbolikus dolgok, melyek az akaratról, az önismeretről szólnak. Számomra egyre fontosabb az a felfedezés, hogy a varázslat, a spiritualitás a modern hétköznapok része lehet, így szeretnék ezzel is foglalkozni 2021-ben.

Tervek

Homályosan körvonalazott tervekkel futok neki 2021-nek. Úgy érzem, egy csomó pont van, amelyről el kell mozdulnom valamilyen irányba, és még nem látom, merre. A munkám egy szívás - fontos, és van egy csomó pozitívuma, de mégis egy küszködés. Vagy megváltoztatom, vagy ott kell hagyjam, és még nem tudom, melyiket választom jövőre. Az is kérdés, meddig maradok a Turbinában Zsófival - nagyi lakásának eladásával ténylegesen itt az anyagi lehetőség, hogy ha akarom, lakást vegyek magamnak, és érzek is némi hajlandóságot rá. Tamással a kapcsolatom szintén egy izgalmas, kicsit megfoghatatlan dolog, és fogalmam sincs, hogyan alakul jövőre. Szerintem rengeteg minden fog történni, nagy változások, nagy újragondolások. Ahogy az életemről gondolkodom, egyre határozottabb igény ébred bennem arra, hogy valamilyen módon kiszálljak belőle - no nem az életből magából, de azokból a béklyókból, amelyeket a társadalom felállított, és amitől az egész egy küszködéssé válik. Nem akarom ezt a körforgást, nem akarom ezt a mókuskereket. Egy jó ideje foglalkoztat, hogy a házasság, a gyerek nem nekem való, és hosszú szingliségem alatt megtanultam, hogy a párkapcsolat sem kell a boldogsághoz. Terhesnek érzem a munkás mindennapokat is, és foglalkoztat az, hogyan lehetne kikerülni őket - anélkül, hogy a Kétfarkú Kutyapárt által hangoztatott "Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz" nevetségességébe esnék. Van egy őrült fantáziám arról, hogy fogom magam, és vidékre költözöm, egy kis házba egy erdő mellé, ahol magamnak termelem a zöldséget, és egy sokkal lelassultabb, csillesebb életet élek. Ez egyelőre egy megugorhatatlan és teljesen megfoghatatlan dolog, és nem is tudom, mit és hogyan szeretnék belőle megvalósítani. De úgy érzem, jövőre ennek a megértéséhez is közelebb kerülök majd. Az biztos, hogy többet szeretnék a természetben lenni és kirándulni 2021-ben - most épp az az ötletem, hogy elkezdem a Kéktúrát. 

Szóval 2021 - csupa homály! A vírusnak nem lesz vége, és megannyi kérdés vár megválaszolásra! Optimizmusom azonban továbbra sem hagy el. Az ösvény már ki van jelölve, csak rá kell lépni. 

Kedves blogolvasók, nektek is erőben, egészségben, szerencsében gazdag új évet kívánok!

My Year 2019

Bár alig nézek a blog felé, az évértékelés nem maradhat el, következzen tehát egy poszt 2019-ről. Tavaly azt jósoltam, hogy 2019 egy "izgalmas év lesz, amiben egyre jobban érzem magam és egyre boldogabb vagyok." Ez többé-kevésbé be is következett, bár néhány várt dolog elmaradt, míg bekövetkezett néhány igencsak váratlan esemény. Lássuk!

Január elején Izraelben voltam Orsinál illetve egy Centropa-szeminárium kapcsán. Elkezdtem intenzíven dolgozni a Tom Lantos Intézetnek végzett kutatásomon, és interjúkat készítettem olyan szervezetek képviselőivel, akik a zsidóság témájában oktatnak. Voltam vidéken is, és általában elég érdekesnek találtam az egészet. 

Februárban folytattam a Tom Lantos melót. Valentin-napon szokásos módon találkoztunk az elvált nőcikkel, és igazán remek céklalevest készítettünk. A hónap végén Isztambulba utaztam egy Centropa szeminárium miatt, de ha már ott voltam, maradtam pár napot és megnéztem a várost Marcellal és Andrással. Klassz élmény volt, de azt kell mondjam, hogy elég, Isztambul nem lesz a kedvenc városaim között. 

Az isztambuli út március elejébe is átlógott. De ezzel nem volt vége az utazásoknak, nem sokkal később egy hosszúhétvégét Madridban töltöttem, ahol részt vettem a Crystal Fighters koncertjén, és imádtam csak bóklászni a már tavaszra hangolt városban. Hazaérve meglátogattam Verschitz Palit, nagyi öccsét, akivel beszélgettem kicsit a család történetéről - ezt tök jól fel lehetne dolgozni, csak sajnos semmi időm nem volt eddig rá. Részt vettem egy hétvégi képzésen a Stories that Move felülettel kapcsolatban, és persze megünnepeltük Petra és Eszter szülinapját is. 

Áprilisban egész sok program volt: jártam Miskolcon, ahol Eliza babát látogattuk meg, és Debrecenben, ahol a karácsonyt ünnepeltük meg Shizuval és Serennel. Húsvétkor vendégül láttuk Zsuzsiékat, de megünnepeltem a Szédert is, nem csak a családdal, hanem Marcell baráti társaságával is. Az egyik hétvégén kiruccantam Grazba Hannah lánybúcsújára: festettünk képet, barlangi csúszdáztunk, vacsiztunk, buliztunk. A hónap végén anyu és apu Írországba utaztak, úgyhogy ketten maradtunk Petrával csajpartizni.

Májusban 27 éves lettem, amit részben azzal ünnepeltem meg, hogy elmentem a Charity Fest nevű szabadtéri rendezvényre, ahol jótékonyságból bográcsos Shakshukát főztem az Adománytaxi nevében. Véget ért a héberkurzusom, amit egy záróbulival ünnepeltünk meg az egyik osztálytársamnál. Megvolt az EP választás némi reményre okot adó Momentum és DK-sikerrel. A hónap végén beköltöztem nagyihoz, hogy segítsek neki, amíg el nem jutunk a csípőprotézis-műtétig. 31-én ismét Ausztriába utaztam. 

Azért utaztam ismét Ausztriába, mert június 1-én volt Hannah esküvője! Ami persze nagyon szép volt, és nagyon örültem, hogy ott lehettem, még ha kicsit egyedül éreztem is magam kísérőpartner nélkül a sok osztrák között. Júniusban történt egy szomorú esemény: meghalt Pista bácsi, a család legidősebb tagja, akit a Kozma utcai zsidó temetőben temettünk el. Magdolnagyinak sikeresen lezajlott a műtétje, így visszaköltözhettem haza, de továbbra is gyakran látogattam őt a kórházban. A hónap végén megünnepeltük Petrával a tanév lezárultát, majd pedig egy evezőtúrára mentem Marcell barátaival. Éreztem valami sorsszerűt abban, hogy ismét evezőtúrán vagyok, de hiába vártam, nem találtam meg életem szerelmét. 

Még a vízitúra alatt értesültem róla, hogy Zsuzsa nagyi, aki már régóta betegeskedett, itt hagyott minket. A temetése július elsején volt, a szomorú alkalomra Orsi is hazautazott Izraelből. Idén részt tudtam venni a Budapest Pride-on, csak egy nappal később kellett ugyanis Berlinbe utaznom a Centropa Summer Academy-re, ami ezúttal is nagyon jól sikerült. Hazatérve részt vettem Lakijani intenzív tánckurzusán, majd pedig Nagyvelegre utaztam a szokásos varázslatos nemtáborozásra. 

A nyaralás folytatódott, augusztusban Angyalin is sokat időztünk, ami igazán szuper volt. Az ott tartózkodásunkat kifejezetten bearanyozta Steve kutya is, aki pikk-pakk a család kedvence lett. A hónap végén volt a Haver leányfalui csapatépítő találkozója. Persze dolgoztam is, de összességében nagyon pihisen telt a nyár. Hosszú idő eltelte után ismét találkoztam Bálinttal, ami egy kifejezetten "semmilyen" találkozó volt. Az idő tényleg múlik. 

A szeptember is igazán eseménydúsan telt. Voltam Gábor szülinapján, ahol ismét találkoztam Bálinttal és a régi társasággal, Gergővel pedig azóta rendszeresen össze-összefutunk. Zsuzsinak megvolt a közös főzős-borozós lánybúcsúja, hónap végén pedig az esküvője Tomával, ahova szintén hivatalos voltam pár régi osztálytárssal, és fantasztikusat buliztunk. Egy képzés miatt a szlovák Liptószentmiklósra utaztam, ott tudtam meg Skype-on, hogy Marcell elhagyja a Centropát, és ha szeretném, én lehetek az új ügyvezető. Szeptember 24-e volt a 10.000 földi napom.

Októberben teljesen lekötötte az energiáimat a Centropa körüli felfordulás. Szlovákiából hazatérve elvállaltam a pozíciót, amitől Szilvi kiborult, az irodában tök feszült lett a hangulat, és hirtelen el kellett kezdenem azon dolgozni, hogy átvegyem Marcell feladatait, miközben a sajátjaimat befejezem. Voltam kuratóriumi találkozón, pénzügyi megbeszéléseken, és elkezdtünk új kollégát keresni. A szlovák út folytatásaként még kellett az Artemisszióval ötletelni, illetve foglalkozásokat tartani demokrácia és média témában, amit amúgy nagyon élveztem, de kár, hogy épp ilyen sűrű időszakra esett. 13-án megvoltak az önkormányzati választások, és nyert Karigeri, aminek az eufóriája még mindig kitart. A hónap végén Moldovába utaztam egy szemináriumra, és megdöbbentő volt, micsoda porfészek az ország. 

A november Marcell távozásáról szólt. Volt egy búcsúbulija Bécsben, aztán egy karaokés parti itthon, voltunk egy közös Ace Ventura goabulin, aztán Marcell el is utazott Ázsiába. Szilvi dérrel-dúrral elporzott az irodából, az új kolléganőnk, Tina viszont elkezdte a munkát. Kifejezetten gyomorgörcsös hetek voltak ezek, de azért minden rendben ment. Megszerveztem még a zárókonferenciát ahhoz a Luca-féle kutatáshoz, amit 2016 őszén és 2017 tavaszán végeztünk. Lucával igazán klassz volt együtt dolgozni, és az eredmények is nagyon izgalmasak. A hónapban Magdolnagyi 90 éves lett, amit közösen ünnepelt az egész nagy család. Anyunak is szülinapja volt, amit egy szuperül sikerült Urban go-s városi kincskereséssel ünnepeltünk. A hónap végén megint utaztam, ezúttal Lublinba, ami egy gyönyörű város, de sajnos a szeminárium programja elég béna volt. 

Decemberben Shizuval meglátogattuk Serent Debrecenben, és előrehoztuk a karácsonyt is, így úgy tűnik, ezúttal nem tolódik áprilisra az ünneplés. A Centropa háza táján volt egy kiállításmegnyitó, és igyekeztem elindítani minél több folyamatot, és átadni őket Tinának, így az évzáró Hanukánkat már ő szervezte. Véget ért a Tom Lantosnak készült kutatásom, sajnos elég szomorú módon. A kutatás és a tanulmányírás márciusig (!) tartott volna, ez végül borzasztó sokat húzódott, mert az év során hárman is elmondtak a TLI-nél, és mindig várnom kellett, majd új emberekkel dolgoznom. A munkámat borzasztóan kritizálták is, és hamar elég keserűvé vált ez együttműködés. Végül egy új pályázat és a projekt fókuszának eltolódása miatt be sem kellett fejeznem a tanulmányt, és nem is fog megjelenni sehol, de legalább egy tisztességes plusz összeget kiharcoltam magamnak. Soha többé Tom Lantos! És szintén soha többé az ide-oda repkedés. A Haver kérésére ugyanis voltam 2 napra Varsóban is, amit már igazán a hátam közepére kívántam. Szerencsére december 20. óta szabin vagyok, feléje sem néztem a munkának, csak ünneplünk, eszünk, és filmeket nézünk. A család az év utolsó napjaira elutazott, de én maradtam, úgyhogy van néhány nyugis napom itthon, mielőtt ismét bele kéne csapni a lecsóba. 

Az év legizgalmasabb eseménye kétségkívül a "jókor voltam jó helyen" előléptetésem, ami teljesen váratlanul ért, épp akkor, amikor úgy éreztem, nagyon jól megvagyok a kényelmes kis fészkemben. Az akcióval valószínűleg a sors akart fenéken billenteni, hogy idő lenne már a továbblépésre. Egy hónapja ment el Marcell, és azóta minden rendben. Úgy tűnik, az új kolléganővel jól kijövünk, de rengeteg a teendő, és eddig még nem is vágtam igazán bele abba, ami a feladatom: a pályázatírás, beszámolás, pénzügyek felügyelete. Marcell jó anyagi helyzetben hagyta ott a Centropát, de azért rendesen be vagyok tojva a felelősségtől, és azt hiszem, ez a terület nem is kifejezetten olyasmi, amit élveznék, ezért lehet, hogy miután beletanultam, tovább is passzolom majd. Összességébe véve nagyon örülök és hálás vagyok ezért a lehetőségért és bizalomért, de félek is, sok lesz az új kihívás, és mindenekelőtt meg kell találnom, milyen is az én vezetői stílusom, az én egyéniségem, az én terveim ügyvezetőként. Ez mint 2020 feladata lesz.

A kinevezésemmel együtt véget ért az az idő, hogy plusz melókat, projekteket vállaljak el. Most a Centropára kell koncentrálnom, és ezt nem is bánom. Az utóbbi hónapokban így Haver foglalkozásokat sem tudtam igazán tartani, de továbbra is lelkes önkéntes vagyok, nagyon szeretek a Haverhez és a HUB csapathoz tartozni. 

Az idei év legnagyobb teljesítménye és legjobb hozadéka részemről, hogy tényleg sikerült túltenni magam Bálinton. Eltűnt minden rossz érzés, és még jól el is vagyunk egy társaságban, ami év végén elő is fordult párszor. Nagyon szuper érzés fellélegezni, megszabadulni attól az állandó szomorúságtól, ami olyan sokáig velem volt. Ezzel párhuzamosan elkezdett foglalkoztatni a párkeresés témája, és úgy érzem, ismét készen állnék rá. (Az idei posztjaimat átnézve megdöbbentett, hogy abból a kevés írásból milyen sok szól erről a témáról). Eddig nem jártam túl sok sikerrel, úgy érzem, hogy akit keresek, az annyira ritka és különleges, hogy nem is lehet ott minden bokorban. Úgy érzem nyitott vagyok, de nem pontosan tudom, mit tehetnék azon kívül, hogy várok. Elkezdtem ugyan társkeresőzni, de nem igazán jött be a dolog, úgyhogy mostanra tulajdonképpen eluntam. És az is tény, hogy valójában jól megvagyok egyedül. 

Szomorú, hogy ennyi haláleset volt a családban idén, és Pista bácsit és Zsuzsa nagyit is elvesztettük. Annak viszont örülök, hogy közelebb kerültem Magdolnagyihoz. Most már egészen távolinak tűnik, de júniusban tényleg egy bő hónapig nála laktam, és azóta is heti rendszerességgel beszélünk és találkozunk. Most azon dolgozom, hogy beszkenneljem a családi fényképeket és megírjam nagyi élettörténetét. Sajnos neki is sok nyavalyája van, de azért a körülményekhez képest jól van, és remélem, még sokáig velünk lesz. 

Sokat utaztam az idén, közülük a legjobb Madrid volt. Annak is örülök, hogy láthattam Isztanbult, illetve nagyon tetszett Lublin is, ahova úgy tűnik, egy szeminárium kapcsán jövőre is visszatérek. Arra is rájöttem viszont, hogy fáraszt a rendszeres, rövid idejű oda-vissza utazgatás, így ahol lehet, ezeket inkább igyekszem elkerülni.

Az életmódomban is történt néhány apróbb változás. Szinte teljesen felhagytam a húsevéssel, és flexitáriánus lettem, ami azt jelenti, hogy eszem ugyan néha húst, de a legtöbbször vega módon étkezem. Engem sem került el a klímakatasztrófa rémképe, így próbálok környezettudatos lenni. Átvettem pár zero waste trükköt, csomagolásmentes sampont és dezodort használok, kimérősen veszek testápolót és hajbalzsamot, karácsonyra safety razor-t kértem az eldobható borotvák helyett, és én is környezettudatos termékeket adtam a családnak. Persze tudom, hogy amit csinálunk, az vajmi kevés, de igyekszem fokozatosan bevezetni a változásokat, és erre a család is többé-kevésbé vevő. Továbbra is rendszeresen jógázom, amit imádok, de persze időről időre felmerül, hogy jó lenne valami aktívabbat is csinálni, hogy még sportosabb legyek... ez egyelőre várat magára.

Aki elolvasta a tavalyi évzáró bejegyzésemet, láthatta, hogy teljesen biztos voltam benne, hogy 2019-ben elköltözöm itthonról. Ez végül nem valósult meg, és annyira nem haladt előre a dolog, hogy el kellett gondolkodnom azon, miért is történik ez. Arra jutottam, hogy egyszerűen a klasszikus fiatalt játszom, aki fél a felnövéstől. Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy igazán remek családom van, akik szeretnek, támogatnak, és az esetek többségében kifejezetten jó itthon lenni. Kényelmes is, de azt hiszem, nem azért vagyok még mindig itthon, mert jó, hogy valaki ebédet főz nekem, hanem azért, mert nem tudok elképzelni egy olyan otthont, amiben a szüleim és Petra nincsenek benne. Csendesnek és valahogy nagyon magányosnak tűnik, pedig látom a külön élés jó oldalait is. Szóval egyszerűen betojtam, motivációmat vesztettem, ráadásul elbizonytalanodtam a magas lakásáraktól és attól, hogy fogalmam sincs, hova költöznék, és inkább hagytam az egészet a fenébe.

2020-ra viszont az a tervem, hogy erőt veszek magamon, és tényleg elköltözöm. Most, hogy jobban megvizsgáltam az ezzel kapcsolatos érzéseimet és ráébredtem, hogy mi tart vissza, úgy érzem, sikerülni is fog. De tényleg találni kéne egy nagyon klassz kecót. Ha összejön, akkor persze rengeteg ezzel kapcsolatos teendő és változás vár rám.

Biztos, hogy folyamatos izgalmat, kihívást, (stresszt) jelent majd az új pozícióm a Centropánál. Úgy saccolom, hogy szükségem lesz az egész évre, hogy beletanuljak (sőt, igazából szerencsésnek érezhetem magam, ha egy év elég lesz), de remélem, mindez rengeteg fejlődést is hoz majd magával.

Remélem, hogy jövőre ilyenkor már párom is lesz. Nem mondom, jó így egyedül, és tök szuper, hogy végre kihevertem Bálintot is, de végre készen állok valaki újra. Miközben optimista vagyok és hiszek a sorsszerűségben is (készen állok, akkor majd tuti bevonzok valakit!) elbizonytalanít, hogy a megfelelő pár nem biztos, hogy a sarkon lapul. Igazából senki sem tudja megmondani, mennyi idő kell ahhoz, hogy találjak valakit. Mást nem nagyon tehetek, mint hogy várok. 

Mivel új évtizedbe lépünk, sokakon erőt vett a "jaj, már elmúlt tíz év!" nosztalgia. Érdekes, hogy rajtam nem, bár talán később sor kerül erre. 2010 meglepő módon egyáltalán nem tűnik távolinak. Pedig sok minden történt azóta: 2010-ben érettségiztem, akkor mentem egyetemre, akkor szakítottunk Gáborral, és azóta történt meg tulajdonképpen a felnőtté válásom: Amszterdam, a tanulmányok, a párkapcsolatok, a munkáim. Jó sok minden, amire nem mondom ugyan, hogy "mintha tegnap történt volna", de mindenesetre elég élénken élnek még az emlékeimben. És ha nem csak az emlékekre vagyok kíváncsi, nincs más dolgom, mint visszaolvasni ezt a blogot - 2020-ban ugyanis a blog is éppen 10 éves lesz! :)

Kedves blogolvasók, nagyon boldog új évet kívánok nektek 2020-ra! Teljesüljön minden álmotok! 

Valentin nap

Még mindig az Elvált Nőcik a legjobbak.

Ha ők nem lennének, még az is előfordulhatna, hogy rosszul érzem magam ilyenkor.

De így, hogy vannak, inkább annyit nevetek, amennyit egy fél évben összesen szoktam.

Nyanya (nemtárbor!)

Most jöttem haza a Varázslatos Tábor első jogutódjáról, vagyis a Nyári Nyaralásról (Nyanya). Tavaly nem írtam erről részletesen, de a 2017-es, 13. Varázsaltos Tábor volt az utolsó - a szervezők úgy döntöttek, hogy leteszik a lantot. De! szerencsére nem tűnt el teljes egészében a tábori hangulat, mert idén ugyanazon a héten, amikor mindig is szoktuk, ugyanazon a helyen, vagyis a nagyvelegi Grünfeld kastélyban, ugyanazokkal az emberekkel megvolt az első Nyanya, amelynek a lényege, hogy már nem táborozunk, ezért nincsenek kötött programok, de együtt vagyunk, játszunk és pihenünk.

Én nagyon félve fogadtam ezt az új koncepciót, attól tartottam, hogy tengés-lengés, unatkozás lesz, de azért az utóbbi hetekben már én is nagyon vártam a Nyanyát - bepakoltam színezőt és olvasnivalót, gondoltam, amíg ezek nálam vannak, nem lehet baj. Feleslegesen aggódtam! Szinte fel sem merült, hogy unatkoznék, és a hét úgy elsuhant, mintha sose lett volna. Persze sokat olvastam, de emellett rengeteg minden mást is csináltam, például: részt vettem Claire filmes kvízén és Sanyi-Will Földfoglalóján, tanulgattam a karutázás csínját-bínját Doltól, rejtvényt fejtettem Linkével, részt vettem a pingpongbajnokságban, nagyon ügyes szellem voltam a Mysterium társasban, Jimmel végre Hanabiztunk is, és amúgy volt egy közös nyomozós programunk, voltunk strandon, amiről hazaérve Vancsi egy torony palacsintával várt ránk, részt vettem életem első asztali szerepjátékában és segítettem megmenteni a Roxfort kastélyt (sose nézek már Lavender Brown-ra ugyanúgy!), rám nem jellemző módon éjfél után feküdtem és késődélután keltem egy héten át, a Nyanyazáró estén pedig megvolt a kötelező lelkizés és pityergés is. 

Két dolgot szeretnék még külön kiemelni. Az egyik, hogy az utolsó estén Will arról mesélt, mennyire megfoghatatlannak és különlegesnek érzi, hogy bár évente csak egyszer találkozunk, mégis valamiért varázslatos ez az együttlét, mintha testvérek lennénk. Ez nekem nagyon betalált, mert én egy éve képtelen vagyok arra, hogy igazán elmagyarázzam a pszichológusomnak, mitől is ennyire csodálatos ez az egy hét, és mi is az, amit ad nekem. Valahogy tényleg arról lehet szó, hogy ez a tábor (Nyanya) egy buborék: egy különleges hely, egy különleges idő, különleges emberekkel, ahova amikor belépek, kint hagyom a valóságot. Szinte egyáltalán nem gondoltam otthoni dolgokra a hét során, és azt vettem észre, hogy a telefonomat sem böngészem annyit, mint szoktam; legszívesebben egyáltalán nem nézegettem, mi történik otthon, és nem beszéltem az otthoniakkal, akiket amúgy elvileg szeretek. Nem tudom, felmerült-e volna bennem valaha az igény arra, hogy hazajöjjek, de most mindenesetre simán maradtam volna még.

A másik az érzés, amikor a táborzáró dal után ölelkezünk, és mindenki egy kupacban adta körülöttem a "nagyölelést". Erről az jutott eszembe, hogy alig két hónapja a Haver csapatépítő hétvégén, mikor a "köreinkről" volt szó, volt egy olyan feladat, hogy gondolj egy közösségre, csoportra, amelyhez tartozol, és állítsd be a társaidat egy élőszoborba, ami ezt a közösséget jelképezi. Az én élőszobrom egy nagyon szoros nagyölelés volt. Melyik közösségre gondolhattam...?

Úgy érzem, hogy amíg ez az egy hét megmarad ilyennek, az évem többi részével is könnyebb megbirkóznom. Remélem, még nagyon sokáig élvezhetjük a Nyanyát!

Ismét Valentin nap az elvált nőcikkel

Idén ötödik alkalommal tartottuk a Valentin napot közösen az Elvált Nőcikkel, vagyis Shizuval, Dollal és Barnussal, ráadásul idén csatlakozott hozzánk Grimi is. Amint azt megbeszéltük, ez már egészen komoly hagyomány!

Az idei menü a töki pompos volt. Az eddigi években levessel, főétellel és desszerttel is próbálkoztunk, ehhez képest kicsit lejjebb adtuk a szintet, de a minőség annál többet javult, és csak ezzel az étellel ugyanannyi idő elment, mintha több fogást készítettünk volna... Oké, lehet közrejátszott a tény, hogy főzés közben folyton a Fedőnevekkel játszottunk.

Mire fél kilenc tájban elkészült a pompos, én már eléggé teleettem magam piros-rózsaszín jelly bellyvel, tortilla chipssel és quacamoléval, de szerencsére a főztünkből is fért belém bőven, ami amúgy elég király lett! Micsoda kellemes meglepetés.

Köszi, nőcik! Veletek tökéletes ez a bizonyos nap. 

My Year 2017

A tavalyi évértékelőmben azt jósoltam, hogy 2017 egy unalmas, eseménytelen, nyugis év lesz, amikor főként magammal foglalkozhatok. Nem is nagyon tévedtem. Lássuk!

A január Izraelben, Gederán köszöntött rám, Orsihoz menekültem ugyanis az itthoni szilveszteri felhajtás elől. Jól sikerült az a pár nap, és szerencsére Orsit néhány héttel később is láttam, hazajött ugyanis Hili szalagavatójára.

Februárban beiratkoztam egy varrótanfolyamra. Berlinben sikeresen lezajlott a CJN szeminárium a Centropával. Valentin napon volt vacsi az elvált nőcikkel, és elmentem egy útra az Adománytaxival is. Már ekkor elindult a hadjárat a civilek ellen, emiatt voltam is tüntetni.

Márciusban megnyílt a Túlélés Szarajevóban c. Centropa kiállítás az IKI-ben, amin többek között az én nevem is díszeleg! A 15-i hétvégén elutaztunk a családdal Köveskálra. Megkezdődött a Luca-féle kutatás második fele. Az én kezdeményezésemre egyik hétvégén közös, családi nagytakarítást csaptunk.

Áprilisban ismét elutazhattam Berlinbe, ezúttal a Haver Alapítványt képviseltem. Később a Haverral Leányfalura is elmentem egy csapatépítő hétvégére. Megvolt a széder este, amit nem csak családi körben, de Borcsával is töltöttem. Megindult a támadás a CEU ellen, viharos gyorsasággal elfogadták a Lex CEU-t, emiatt ebben a hónapban nagyon sokat voltam tüntetni, teljesen el is ment a hangom. A hónap utolsó napján Seren Pestre látogatott, úgyhogy végre karácsonyozhattunk vele és Shizval.

Májusban Hili elballagott a Szilágyiból, én pedig betöltöttem a 25. évemet. Marcellal egy konferencia miatt Londonba utaztunk, ahol korábban még sosem jártam, és nagyon szuper volt körülnézni. Megvolt itthon a nagy éves Centropa záróeseményünk is.

Júniusban a pünkösdi hétvégét Angyalin töltöttük, és amúgy is sok minden szólt a nyárról: voltam Petinél bográcsolni, Petrával a tanév lezárultával gyrosozni és mozizni, a hónap végén pedig az egész család Izraelbe utazott Sahar tisztavatójára, ami egy nagyon látványos és megható esemény volt.

Júliusban két hosszabb nyári programom is volt: az első a CSA, vagyis a Centropa Summer Academy, ami a munkahelyem éves óriásrendezvénye 80 tanár számára. Ezúttal Budapesten majd Belgrádban volt, és én is végig részt vettem rajta és segítettem a lebonyolításában. Ezután végre jöhetett a pihenés, pontosabban a nyár legszupibb programja, a 13. – és egyben utolsó – Varázslatos Tábor. Erről sajnos nem blogoltam, pedig igazán szerettem volna. A lényeg, hogy néha busongós, de amúgy fantasztikus tíz nap volt, mint mindig.

Augusztusban a szakításunk óta először találkoztunk Bálinttal, ami a nyilvánvaló nehézsége ellenére is kifejezetten pozitív élmény volt. Petrával és a BK-sokkal voltunk a mogyoródi aquaparkban. Eltöltöttünk a családdal egy hétvégét Szentendrén. Volt egy mozis vakrandim, ami egyrészt arra hívta fel a figyelmemet, hogy nem állok készen egy kapcsolatra, de azért nem is múlt el nyom nélkül. Orsi elutazott Vegasba, ahol közel három hónapot töltött. Elkezdtem dolgozni a Medián-féle zsidóságkutatás elemzésén.

Szeptemberben ismét volt egy rövid utazásom a munkából kifolyólag, ezúttal Frankfurtban tartottunk workshopot Marcellal. Egyik hétvégén Debrecenbe is elutaztunk Shizuval Serenhez. Elkezdtem pszichológushoz járni. Gábor szakított Krisztivel, és ismét elkezdtünk beszélni és találkozni. Megvolt a BK-s tagságom 10 éves fordulója. Voltam az ARC kiállításon. Ismét részt vettem az Adománytaxi egyik útján.

Az októbernek két nagyobb eseménye volt, az egyik, hogy a Centropával voltam egy szemináriumon Pécsett, később azonban messzebbre jutottam: Krakkóba! Ott volt egy záróeseményünk és egy szemináriumunk, mindkettő jól sikerült, és különösen az volt jó, hogy a munka után maradtam még pár napot, és egyedül, nyugiban, a saját tempómban élvezhettem a várost és az utazást. Persze azt sem hagyhatom ki, hogy 28-án Sahar eljegyezte Orsit.

Novemberben elkezdtem héberül tanulni. Lenyomtam egy workshopot Zágrábban, ez megint egy kis egyedüli utazást és kihívást jelentett. Petra osztályának foglalkozást tartottam az 1945 c. filmről. 30-án Orsi hazautazott hozzánk.

December elején még velünk volt Orsi, és egy csomó klassz családi programot csináltunk együtt. Megvolt Marcell é Toma szülinapja, utóbbinak meglepetés bulit is szerveztünk. Mentek az év végi záróbulik, hanukák, volt BK-karácsony a HUB-ban. Elkezdtem jógázni. A Haverral voltam kisfilmforgatáson. A karácsony persze családi körben telt, év végére pedig szintén a tágabb családdal és barátokkal elutaztunk Murauba síelni.

Így átnézve valahogy kevésbé tűnik eseménydúsnak az év, bár azt meg kell hagyni, hogy rendkívül sokat utazhattam, amit elsősorban a Centropának köszönhetek. Bár ezek az utak általában rövidek, egy csomó olyan helyre jutottam el, ahol korábban még nem jártam – a legklasszabb talán London volt. Az év második felében fedeztem fel, hogy ezek az utazások, ha rájuk teszek néhány plusz napot, hozzásegítenek ahhoz is, hogy olcsón világot lássak. Ezt az elvet alkalmaztam most ősszel Krakkóban, ami nagyon szupi volt, és jövőre is vannak hasonló terveim.

A munkámat egyébként továbbra is nagyon szeretem, határozottan azt érzem, hogy a Centropával megfogtam az Isten lábát. Emellett idén dolgoztam három volt CEUs tanáromnak is: Michael Millernek és Lucának kutatási asszisztensként, Kovács Andrásnak pedig a zsidóságkutatásban segítettem és a hamarosan megjelenő beszámolóba írtam több fejezetet. Nagyon fontosak voltak nekem ezek a munkák, de mindennek ellenére érzem, hogy távolodom attól az akadémiai világtól, amit a CEU jelentett, sokat felejtek, kijövök a gyakorlatból, ami kicsit aggaszt is, és remélem, lesz lehetőségem a visszatérésre.

A munka mellett egyébként sokat önkénteskedtem is: a Havernál továbbra is nagyon aktív vagyok, idén én tartottam a legtöbb foglalkozást – több mint harmincat! Az én vezényletem alatt készült el az új identitás foglalkozás oktatási anyaga, ősz óta már zsidónegyed sétákat is vezetek, és továbbra is tartok néha színházi foglalkozást. Persze sokat segít, hogy a Haverosokkal is egy irodában dolgozunk, így állandóan naprakész vagyok, ráadásul a rugalmas munkám miatt könnyen be tudok ugrani, ha szükség van valakire, aki foglalkozást tart. Jó érzés volt, hogy tavasszal (mivel sem Péter, sem Julcsi, sem Eszter nem ért rá) én képviselhettem a Havert Berlinben egy projektbeszámolós továbbképzésen.  

Általában azt mondhatom, hogy kicsit lagymatagnak, unalmasnak, semmilyennek éltem meg ezt az évet, és én magam sem vagyok kifejezetten a topon. Az évem első fele arról szólt, hogy heverjem ki valahogy Bálintot, mostanra azt mondhatom, hogy majdnem teljesen okés vagyok, de azért eléggé magányosnak érzem magam. Az év során hangsúlyosabbá vált néhány fontosabb baráti kapcsolatom, de továbbra is igaz, hogy főként otthon ülök, nem megyek sehová, nem találkozom senkivel, nem bulizom, és úgy általában úgy érzem magam mint egy besavanyodott vénasszony. Sokszor elég szomorú és magányos vagyok, és eléggé magatehetetlennek érzem magam az egész helyzettel szemben, de azért optimistán tekintek előre és úgy gondolom, hogy például ez a helyzet jövőre változni fog.

42 könyvet olvastam idén, ami sajnos hárommal kevesebb, mint tavaly, nem volt rekorddöntés. Azért azt hiszem abszolút elégedett lehetek az eredménnyel! Legjobb idei olvasmányaim (részletekért katt a Könyvespolcra): Beszélnünk kell Kevinről, Megszámolt babák, Átmeneti, The hate u give, Bexi-sorozat, Az ember, akit Ovénak hívnak, Fohász Owen Meanyért, Tajtékos napok. A már korábban olvasott könyvek közül pedig természetesen A Végtelen Történet, A szél neve, A bölcs ember félelme, A szótlan tárgyak lassú szemlélése, Harry Potter és a bölcsek köve, Büszkeség és balítélet. 

Jövőre

2018 elég sok változást fog hozni, összességében úgy látom hogy egy kifejezetten eseménydús és kalandos év lesz.

Változások lesznek a munka terén: a Centropánál több feladatom lesz, most, hogy Esther kolléganőm elmegy, én veszem át a közösségi médiaoldalak igazgatását és ami még izgalmasabb: (részben) a CSA szervezését is. A CSA idén júliusban Berlinben lesz, és úgy néz ki a teljes logisztikai szervezés – jelentkezések, résztvevőkkel kapcsolattartás, szállás, étkezés, eljutás A-ból B-be, mindenki apró-cseprő nyűgjei – rám hárul majd. Emiatt eléggé izgulok, ugyanis nagyon nagy falat, a legnagyobb programunk, amit nem szúrhatok el, és persze Esther nagyon jó szervező volt, magasra tette a lécet. Ez a munka azt is jelenti, hogy szorosabb kapcsolatban dolgozom majd a csapat többi tagjával és a nagyfőnökkel, Eddel is. Bevallom, eléggé tartok attól, hogy ez a munka nagyon sok stresszel fog járni, és hogy emiatt utálni fogom az egészet. Mindenképpen nagy kihívás, de remélem felnövök hozzá és mindent meg tudok majd oldani. Az persze nagyon jól esett, hogy Marcell biztosított róla, hogy azért is bíznak meg ezzel a feladattal, mert elégedettek velem, jól teljesítek, és ezt egyébként egy nagyszerű fizetésemeléssel is kifejezik.

Ha minden jól megy, januárban megjelenik a Medián felmérésének kutatási beszámolója, amibe én is írtam fejezetet. Ez csak egy beszámoló, az adatok komolyabb, „tudományosabb” elemzése csak ezután következik. Ha minden igaz, lehetőségem lesz ebben az elemzésben is részt venni. Ez ismét egy kihívás: bár nagyon érdekel és szuper izgalmas, sajnos eléggé aggaszt, hogy nem kaptam rendes adatelemzési képzést, ezért nagyon bizonytalan vagyok abban, hogy kell egy ilyet szakszerűen lefolytatni. Bízom benne, hogy valahogyan össze tudom majd szedni a szükséges tudást és ezen a téren is fejlődni fogok, nincs más út. Király, hogy Kovács András bízik bennem és szeretne velem dolgozni annak ellenére, hogy az utóbbi időben egy kicsit link voltam és nem küldtem valami gyorsan neki az anyagokat.

A munkabeli változások azt is jelentik, hogy – számomra is tök meglepő módon – normális felnőtt fizetésem van, amiből akár még meg is lehet élni. Lehet, hogy jövőre ismét terítékre kerül a lakásvásárlás kérdése. Ez tök nehéz, és felvet egy csomó dilemmát, amit most itt nem akarok kifejteni, de még az is lehet, hogy jövőre ilyenkor már lesz egy saját lakásom. Hű, ez most azért elég ambiciózusan hangzik, de hátha!

Mindezek mellett szeretném egy kicsit ügyesebben és magasabb fokon űzni azt, amit idén elkezdtem, nevezetesen, hogy helyre kerüljek önmagammal, és teljesnek és boldognak érezzem magam úgy, ahogy vagyok. Ebben egy fontos lépés, hogy járok pszichológushoz, ez persze egy hosszútávú „befektetés”, de bízom benne, hogy jövőre ilyenkor már meglesz az eredménye. Szintén önismereti, tapasztalat- és élményszerzési jelleggel tervezek egy tavaszi utazást Portugáliába tök egyedül. Erről egyelőre csak beszélek, de remélem hamarosan sikerül megszervezni is, és ha olyan lesz, amilyennek gondolom, 2018 egyik meghatározó eseménye lesz majd. Az is fontos terv jövőre, hogy többet sportoljak. Na igen, ezt mintha minden évben megfogadnám. De most úgy érzem, hogy az izomsérülésemnek is hála van esélyem arra, hogy betartsam ezt a tervet, mert sokkal inkább a fokozatosságban gondolkozom, ráadásul teljesen odavagyok ezért a jógáért! A téli szünetből visszatérve pedig kiegészítem a sportolást az egészséges étkezéssel is. Remélem, sikerül betartani és néhány hónapon belül meg is lesz az eredménye!

És persze ne felejtsük ki a jövő év legfontosabb családi eseményét, Orsi esküvőjét! A dátum már ki van tűzve: szeptember 16. Megvettük már a repülőjegyeket is. Persze addig sok készülődés van még hátra, én a magam részéről remélem, hogy feljebb tudom tornászni a hébertudásomat a társalgási szint közelébe (és szerzek magamnak valami szép ruhát).

Kicsit kijjebb tekintve a politikai- és közéletbe, nos, nem vagyok túl optimista. Választások lesznek, amiktől nem várok semmi jót, ezen kívül az állampolgárok megtévesztése és megfélemlítése, a propaganda a bevándorlók és a civil szervezetek ellen, a „sorosozás” is egyre durvább és ijesztőbb. Az a rossz érzésem van, hogy az egészet hagyom megtörténni, hogy – bár voltam több tüntetésen is – nem vagyok eleget az utcán, nem ragadok meg elég eszközt a tiltakozásra, hanem csendben vagyok és beletörődöm az egészbe. Ez azért is rossz, mert civilként egyébként különösen sokat papolunk a társadalmi felelősségvállalásról is a kiállásról. Sajnos azonban semmi ötletem sincs, hogyan lendüljek akcióba, milyen kezdeményezéshez csatlakozzam, mit tegyek, aminek valóban eredménye is lenne.

Zárásként pedig még egy adalék 2018-hoz. Azt ugye nem is kell mondanom, hogy a 8-as családi szerencseszám, ráadásul 26 éves leszek, és 2 és a 6 összeadva szintén 8, tehát már csak emiatt is remek évnek kell következnie. Nemrégiben olvastam azonban még azt is, hogy a zsidó hagyományban minden betűnek számértéke is van, és a 8-as számértékű chet (ח) valamint a tízes számértékű jod (י) egybeolvasva cháj, vagyis élet. A 18-as szám tehát a kabbalizmus szerint szerencsés, és különös jelentőséggel bír a zsidó hagyományban.

A fentieket figyelembe véve tehát azt jósolom, hogy 2018 egy különösen jó és sikeres év lesz számomra és az egész Pál család számára is!

Hasonló jókat kívánok mindannyiótoknak, kedves blogolvasók! 

Bagolykő karácsony

A szokásos nyári táboron kívül a Bagolykő karácsonyi bál az a tali, amire mindig el szoktam menni, és már jó ideje motoszkált bennem, hogy felvetem, hogy tartsuk az idén a HUB-ban, különösen azért, mert a helyszínvadászat mindig nehézségeket szokott okozni. Szerencsére a HUB vezetősége simán belement a dologba, és a karibál szervezőinek is tetszett a hely, szóval december 16-17-én itt volt az ünneplés!

Én mondjuk eléggé izgultam, mint házigazda, hogy ugye semmit sem fogunk szétverni és és nem nyitnak ránk a kollégáim és rökönyödnek meg rajtunk, de szerencsére semmilyen katasztrófa nem történt. Tény, hogy a HUB meglehetősen átalakult. Az irodarészt békén hagytuk, de a meeting room lett kijelölve a kajáknak, a training room pedig a "nagyterem" lett. Áthordtuk oda a kanapét és a foteleket, valahogy sikerült felapplikálni két baldachint, felállt egy feldíszített karácsonyfa, a projektor pedig a Griffendél klubhelyiségének képét vetítette ki a falra. A mosdóban Hisztis Myrtill díszelgett, és nyíl mutatta az utat a Mágiaügyi Minisztériumba (vagyis a klotyóba). A folyosó előtt egy hatalmas lepedő volt, melyen a téglafestés az Abszol úthoz vezető bejáratot jelenítette meg, a bejárati ajtón a Kövér Dáma portréja volt látható (Wizards welcome, Muggles tolerated felirat) és még a lépcsőházban is megjelent egy figyelmeztetés arról, hogy a lépcsők szeszélyesek.

Végül egész szép számmal gyűltünk össze, eljött Shizu, sőt még Barni is, volt némi ismerkedés és játék, aztán én a magam részéről maratoni filmezésbe fogtam pár emberrel. Megnéztünk a Csillagport, majd a HP3-at, aztán jött a HP4, amibe már belealudtam. Hajnali 6 környékén arra a riadtam fel a fotelemben, hogy a többiek egy olyan filmet néznek, amiben egy nő sikoltozik. Próbáltam kirekeszteni, de a sikoltozás nem múlt el (sőt, állandóan jelen volt az egész film során) kénytelen voltam hát felhagyni az alvással és inkább a filmet nézni, aminek, bár volt egy végső egész elgondolkodtató tanulsága, eléggé kellemetlenül alapozta meg a napomat a sok kegyetlenséggel / parával / meneküléssel / sikoltozással. Azt mondjuk nem értettem, miért kell ilyen filmet alvó emberek társaságában nézni, de mindegy.

Végül a film után, 7-kor már meg is kezdtük az összecsomagolást, és 9-kor mindannyian távoztunk a makulátlan, muglik számára fenntartott HUB-ból. Szerintem király helyszín volt, tényleg csak annyi a nehézség, hogy emiatt végig ott kellett lennem, pedig én szívem szerint már követném a többi "öreg" példáját, és késő este lelécelnék a saját puha ágyikómba a karibálon alvás helyett. 

Csúszdázáááás!

Hétfőn a mogyoródi Aquaparkban voltunk Shizuval, Dollal és Grimmel, és mivel nyári szünet van, én magammal vihettem Petrát is. Az egész talán még Shizu és Angie ötlete volt, és úgy szerveztük, hogy egy csomó embert bevontunk, de végül a többség nem tudott eljönni, ezért maradtunk ennyien. Nem baj, mert legalább befértünk egy autóba. :)

Én a magam részéről azt vettem észre az utóbbi időben, hogy sokkal kevésbé vonz a strand és a pancsolás, mint gyerekkoromban. Ha el is megyünk, akkor is max. egyszer mártózom, nem áztatom magam és ugrándozom órákig, hanem két tempó után kijövök, és a napon süttetem a hasam, vagy az árnyékban olvasgatok. Ez azt jelenti, hogy egy egész napos strandos program már kevésbé az én világom, de azért nagyon jól éreztem magam. Végül is ez egy csúszdapark, ahol tényleg órákat el lehet tölteni azzal, hogy az ember csak csúszik lefelé a különböző csúszdákon, aztán felcaplat a lépcsőn a tetejére ismét (amitől Petrának még izomláza is lett). Szinte az összes csúszdát kipróbáltuk, a legtöbbet talán ott mentünk, ahol felfújható fánk alakú matracokba ülhettünk kettesével (vagy egyedül), és le kellett magunkat verekedni egy pályán úgy, hogy néha a "megállókban" beragadt az ember, és csak jött és jött a többi matracos, akikkel küzdeni kellett a kijutásért. 

A legtöbb időt csúszdázással töltöttük, de egyszer pihenésképpen játszottunk egy Solo-meccset, és persze ebédeltünk is - mi Petrával az otthonról hozott rántott húsos szendvicset, Dolék pedig óriás lángost, aztán mindannyian vettünk óriás palacsintát is. :) A legjobb az volt, hogy ahogy azt előre mondtam Petrának is, biztos voltam benne, hogy a többiek nagyon jó fejek lesznek és simán megtalálja a hangot velük. A nap végén lelkesen csúszkált velük egyedül is, mikor én már fáztam és inkább leültem egy kicsit olvasni. 

Nagyon klassz kis nap volt, és külön örülök, hogy a végére szuperül lebarnultam - ami inkább égésnek indult, de az Aloe First csodát művelt!

My year 2016

Az előző éves beszámolómat azzal zártam, hogy most ugyan boldog és kiegyensúlyozott vagyok, de 2016 minden bizonnyal a változások és a nehéz döntések éve lesz. Többé-kevésbé így is történt, bár rengeteg minden nem úgy alakult, ahogy vártam. Lássuk!

Január

A szilvesztert Bálinttal töltöttem, először Szabó Petiéknél, utána Bálint társaságával – és hiába készültem rá nagy lelkesedéssel, bizony nem volt nagy szám. Az ünnepi pihenések után aztán beindult az év, és elkezdtem gőzerővel dolgozni a szakdogámon, valamint azon tanakodni, mit is kezdjek az életemmel a CEU után.

Február

Februárban beköszöntött a majom éve. Továbbra is sokat foglalkoztam CEU-s tanulmányaimmal, emellett felvettem egy statisztika kurzust az ELTE-n is. Csatlakoztam a Tikkun Olam önkéntes csapatához, de igen hamar vissza is léptem belőle. Heti néhány alkalommal kisegítettem a B4-ben is.

Március

Márciusban leadtam a jelentkezésemet a Haifai Egyetem Peace and Conflict Management mesterképzésére. Interjúkat készítettem a szakdolgozatomhoz. Megvolt a híres-nevezetes Brubaker hét is a CEU-n, ahol maga prof. Rogers Brubaker tartott nekünk beszélgetős előadást, és kb. 10 percet eltöltöttem vele kettesben egy szobában is, ahol csak a szakdolgozatom volt a téma. A hónap végén Kezdődött az In Between program, aminek a keretében először Varsóban, majd Erdélyben voltam kutatni.

Április

Április elején még nagyban kutattam Romániában, de utána is sok minden történt. Orsi hazautazott hozzánk több mint két hétre, és ezalatt rengeteg programot csináltunk. Többek között voltunk egy Segway túrán apu óhajára, ami tök klasszul sikerült. Megvolt a Széder este, és ellátogattunk Miskolcra is Pistihez és Moncsihoz, akiknek március végén megszületett kislányuk, Lilla. Orsi ittlétét apu fergeteges 60. szülinapi ünneplésével zártuk a Mandragóra étteremben, amire prezentációval és egyéb meglepetéssel is készültünk. Voltam a Mediánnál kérdezőbiztosi képzésen, úgyhogy ezzel a munkával is bővült feladataim listája.

Május

A hónap elején volt egy Haver hétvége Leányfalun, ami tök jól sikerült. Apu 60, én pedig 24 éves lettem. Volt egy klassz kétnapos családi kirándulásunk Szombathelyre, ahol velünk tartott Bálint is. Ez azért is volt nagy szám, mert ez volt az első olyan utazás, ahol a barátom és a családom együtt voltak. Nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy ekkor már gőzerővel dolgoztam a szakdolgozatomon, hogy a leadásra tökéletes legyen.

Június

Június a CEU-s tanulmányaim lezárásáról szólt. A hónap elején leadtam a szakdolgozatomat, majd hamarosan meg is védtem. Évfolyamelsőként végeztem, a szakdolgozatomra és a védésemre is a legjobb, „A” jegyet kaptam, amiért egy külön ceremónia keretében Outstanding Academic Achievement Award-dal jutalmaztak. Volt év végi fotózásunk és búcsúbulink is, majd 25-én a MÜPA-ban vehettem részt egy igazán nagyszabású és csodaszép diplomaosztón. Miután minden lezárult, Bálinttal Zalakarosra mentünk wellnessezni – a hétvégét még tőle kaptam ajándékba a szülinapomra. Nagyon jól éreztük magunkat, teljesen oda meg vissza voltam ettől az ajándéktól. Hazaérve elkezdtem egy hébertanfolyamra járni az IKI-be, és beindult a Mediános munkám is. Bár megtudtam, hogy fölvettem a Haifai Egyetemre, továbbra is bizonytalan voltam a jövőmet illetőleg.

Július

Júliusban sok további Medián interjút csináltam. Bálint is dolgozott, egy filmben kapott videóasszisztensi munkát, és emiatt keveset találkoztunk. Megvolt Andris és Jutka 60. születésnapja is, és a családi ebéd során Eszter és Gézu bejelentették, hogy babát várnak. 13-án volt Bálinttal a kapcsolatunk 3. évfordulója, amit később egy indiai étteremben ünnepeltünk. A hónap végén Nagyvelegen voltam a Varázslatos táborban, ami, mint mindig, most is fantasztikusan sikerült.

Augusztus

Augusztus első hetében Izraelben voltunk Petrával, és egy kalandokban és pihenésben egyaránt gazdag időt töltöttünk legközépsőbb tesónk társaságában. Hazaérve a nyár egyik további eseménye volt, hogy staff-ként (!) bemehettem a Szigetre – a Zsidó Múzeum sátránál lebzseltem egész délután, este pedig Bálinttal buliztunk. Sajnos egy félreértés miatt azon a napon voltam kint, mikor a Rihanna-koncert volt, és nem a Manu Chao napon, ahogy eredetileg terveztem, így a zenei élmény nem volt olyan nagy, de jól éreztem magam. A hónap végén családi nyaralásra is sort kerítettünk, szüleimmel és Petrával Tokaj környékére látogattunk el. Augusztusban végül eldőlt a jövőm is, hogy úgy mondjam. Bár felvettek a Haifai egyetemre és némi ösztöndíjat is megítéltek nekem, egy megérzésre hallgatva úgy döntöttem, nem utazom ki. Helyette új lehetőségek pottyantak az ölembe: egy kutatási asszisztensi munka a CEU-s oktatóm, Luca mellett, illetve a projektkoordinátori állás a Centropánál. Ezzel a kérdés szinte észrevétlenül, viszonylag nagy stresszek és nehéz döntések nélkül rendeződött.

Szeptember

Szeptember elsejével megkezdődött a munkám a Centropa Alapítványnál, úgyhogy a hétköznapjaimat immár munkával töltöttem, de hétvégente akadtak programok. Rögtön a hónap elején Bálint egyik unokatestvérének az esküvőjén voltunk, ahol nagyon jól éreztem magamat. Aztán Shizuval meglátogattuk Serent Debrecenben, ami szintén jól sikerült. Végül volt egy hétvégi HUB-esemény is: Tomiék rácalmási nyaralójába ment a HUB csapata egy kis nyárutó pihizésre. A hónap végén máris utaztam a Centropával, méghozzá Kijevbe, ahol egy szemináriumunk volt. Sokat nem láttam a városból és munkám se nagyon akadt, de tapasztalatnak mindenképpen jó volt.

Október

2016 októbere szomorú hónap: 13-án, éppen a hónapfordulónk napján Bálint szakított velem. A hirtelen jött bánat rányomta a bélyegét az elkövetkezendő hetekre és tulajdonképpen az évem egész hátralévő részére.  Az időmet főként munkával töltöttem – a Centropa mellett kaptam egy kisebb állást Michael Miller volt CEUs tanáromtól is - és igyekeztem a családommal lenni. A hallgatói jogviszonyom 31-ével hivatalosan is megszűnt; diákéveim véget értek.

November

Bár továbbra sem éreztem valami fényesen magam, novemberben kicsit fellélegeztem: beindult az élet a HUB háza táján. Marcell és Tomi is hazajöttek Amerikából, ráadásul Ropi kutya is sokat időzött nálunk, és munka is akadt bőven: így hát a HUB egyszeriben megtelt élettel, és azon kaptam magam, hogy sok időt töltök ott, és nem bánom, sőt, szeretem, mert ha ott vagyok, egyszerűen csak jól érzem magam. Újítás volt, hogy – kicsit a szakításunk miatt is – egészen rövidre vágattam a hajam, amit a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szeretek-e, vagy sem. Beindultak a hétvégi szemináriumok is: Marcellal voltunk Krakkóban, utána pedig egy budapesti szemináriumon. 19-én megszületett Eszter és Gézu kisfia, Zsombor. Bár előbb érkezett, mint várták, szerencsére egészséges. Szembesültem azzal, hogy bár azt hittem, tengernyi szabadidőm lesz, ismét olyan elfoglalt vagyok, mint általában mindig.

December

A decembert az In Between konferenciával indítottam: a tavaszi program résztvevőit ismét meghívták Varsóba, hogy beszámoljanak a tapasztalataikról. Nagyon jó volt kicsit kiruccanni, ismét találkozni a régi csapattal, és az is jól esett, hogy a prezentációmat megdicsérték. A következő hétvégém sem volt szabad, akkor ismét egy Centropa szeminárium volt: hajtósan telt tehát számunkra az év vége. Voltak ezen kívül évzáró-karácsonyi-hanuka partik, külön kiemelendő természetesen a szokásos BK-s karibál. Aztán eljött karácsony, ami már hagyományosan családozósan, klassz ajándékokkal és finom falatokkal telt. Holnap Izraelbe utazom, hogy ott fejezzem be a 2016-os évet (egy órával előbb, mint ti itt Magyarországon!)

Annyi mindent szeretnék még mondani erről az évről, hiszen annyi minden történt! Így visszatekintve az év első hónapjai, a CEU-n töltött idők úgy tűnnek, mintha nem is idén történtek volna. Ez az év tényleg a nagy változások éve volt, és tudom, hogy nagyon-nagyon keveset blogoltam róla – amit sajnálok, jövőre talán szorgalmasabb leszek!

A legfontosabb változás, hogy tanulmányaim véget értek – bár lehet, hogy elvégzek még valamilyen kurzust, diákéveim visszavonhatatlanul lezárultak. Az életemnek egy új szakasza kezdődött el idén. Arról is írtam már korábban, mennyire hálásnak és szerencsésnek érzem magam, hogy olyan könnyedén csúsztam át a munka világába. A lehetőségek szó szerint az ölembe pottyantak, imádom a munkahelyemet, és azon kívül is vannak kiegészítő munkalehetőségek az életemben. Furcsa arra gondolni, mennyire ködös, homályos volt nekem ez az időszak tavaly ilyenkor, mikor még nem tudtam, mihez kezdek majd a CEU után. Próbálkoztam ezzel az izraeli képzéssel, de végül is örülök, hogy jó vagyok abban, hogy a szívemre hallgassak, és inkább maradtam. Úgy érzem, megtaláltam a helyem itt, jó úton haladok.

Ilyen szempontból nézve talán nem is véletlen, hogy Bálint most szakított velem. Ez csak még jobban ráerősít arra, hogy egy új korszak jött el az életemben – és egyébként az övében is, hiszen épp most tér át a síelésről a filmezésre, ő maga is keresi a helyét. Korábban leírtam már, hogy mennyire megdöbbentett és megrázott ez a szakítás, sajnos ez egy szomorú pontja a 2016-os évemnek, aminek a következményeit úgy érzem jó darabig viselni fogom. Ennek ellenére továbbra is nagyon hálás vagyok ezért a kapcsolatért, örülök a békés elválásnak, és reménykedem, hogy megmarad köztünk egy jó viszony. Bár szomorú vagyok, azért erősnek is érzem magam, és optimista vagyok a jövőt illetően. Ha már változások, ne felejtsük el, hogy a szingliség mint állapot nekem meglehetősen szokatlan: 2007 nyara óta nem voltam szingli 3 hónapnál hosszabb ideig, és azóta sosem voltam egyedül például karácsony, Valentin-nap, vagy nyár táján. Egyszerűen meg kell szokjam, hogy egyedül vagyok, ki kell békülnöm ezzel a szituációval, ami most elég hangsúlyos és furcsa számomra. Nincs most a környezetemben senki, akire lecsaphatnék, de egyébként is azt érzem, hogy mindenképp ki kell hevernem Bálintot, mielőtt továbblépnék, és erre legalább egy évet adok magamnak. Nehéz, mert bár a családom és néhány jó barát mellettem áll – amiért nagyon hálás vagyok -, plusz megjelent az életemben egy új közösség, a kollégáké is, azért néha magányosnak érzem magam. Próbálok arra gondolni, hogy előbb-utóbb találok valakit, aki csodálatos lesz és végre nem hagy el, csak ez pont ugyanannyira bekövetkezhet 1, mint 3, 5 vagy 15 év múlva. Mindegy, ahogy a nagyitól kapott kis gésám, Tsuki is figyelmeztet: optimizmus! Hagyjuk a fiúkat, most más dolgokkal kell foglalkoznom. Például magammal. 

Érdekes, hogy mennyire egyértelműen fordult a szakmai érdeklődésem a zsidóság és az előítéletek felé: mind a tanulmányaimban, mind a munkáimban ezekre a témákra fókuszálok már. Külön kiemelném erősödő szerepvállalásomat a Haver Alapítványnál. A Haverhez 2015 tavaszán csatlakoztam, ősztől elkezdtem sulikhoz járni, és idén, 2016-ban már abszolút felgyorsultak az események, olyannyira, hogy a decemberi évzáró bulin megkaptam a „Leghaverebb” címet az aktivitásomért. Szinte nehéz is összeszedni, mi mindent csinálok a Havernál. Egyrészt tartok "klasszikus" identitás foglalkozásokat, ezen kívül ott voltam számos összejövetelen, képzésen, ötletelésen arról, hogyan fejlesszük a többi oktatási programot: így például a tanár foglalkozásnál, a holokauszt foglalkozásnál, illetve a Gólem színházzal való együttműködésnél. Utóbbi egy diákoknak szóló tantermi produkció, melyet egy drámafoglalkozás követ. Ezekből is nagy lelkesedéssel tartottam egy csomót. Szerepet vállaltam emellett a Haver identitás foglalkozásának megújításában is, itt tulajdonképpen koordinátor vagyok. Ez a projekt még tart, várhatóan tavaszra készül el. Izgatottan várom, mi sül ki belőle. Egyszóval a Havernál igazi bennfentes lettem, amire ráerősít, hogy minden nap egy irodában dolgozom velük. Úgy érzem, hogy ez egy izgalmas és klassz dolog, amivel jót teszek, és még érdekel is.

Kiemelném, hogy rekordmennyiségű könyvet olvastam az idén. Pillantsatok csak a Könyvespolcra: 45 darab! Érdekes, hogy a nagyját épp az év elején olvastam, mikor elvileg baromira lefoglalt a CEU – nyáron, mikor ráértem volna, reader’s block-om volt. Legjobb olvasmányaim a 2016-os évből a következők: The Martian; Rozsban a fogó; Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában; Az idők végezetéig; Az ajtó; Love, Rosie; The night circus; Harry Potter és az elátkozott gyermek; Bogar bárd meséi. Szerencsére bőven el vagyok látva olvasmányokkal legalább a jövő év első hónapjaira.

Viszonylag ritkán blogolok politikai eseményekről, pedig a politika és a közélet alaposan foglalkoztat. Épp azért, mert annyira követek mindent, nem is tudom már összeszedni, mi minden történt az idén. Rengeteg minden történik, ami nem tetszik, ami dühít, és amit nagyon helytelennek érzek – például a kormány xenofóbia-kampánya, a gyűlölet erősödése, az egész háború Szíriában – és mégis tehetetlennek érzem magam, úgy érzem, hogy bár fellépést sürgetek, magam sem teszek semmit. Jó lenne megtalálni a módját, hogy változtassak ezen valahogy.

És hogy mik a terveim 2017-re? Mikor nemrégiben az új határidőnaplómra pillantottam, egy erős félelem fogott el az üres lapok láttán: mi tölti majd be ezeket a heteket? Mi vár rám? De kicsit eltúloztam a dolgot, hiszen valójában nem az ismeretlenbe ugrom bele. 3-án hazajövök Izraelből, másnap bemegyek dolgozni, és nincs más dolgom, mint hogy a Centropa jó projektkoordinátora legyek: azt például már tudom, hogy februárban egy berlini szeminárium, nyáron pedig a Centropa Summer Academy vár rám. Emellett folytatom a munkámat Michael Miller mellett, lesz egy kisebb dolgom még a Medián-féle kutatással, tavasszal pedig ismét segítek Lucának. Úgy tűnik tehát, hogy munkából nem lesz hiány. Ami újévi fogadalmam, hogy valahogy emellé is bepréseljem az edzést – de most már igazán. Az van, hogy évek óta szeretnék változtatni az alakomon (tudom, tudom, nem vagyok kövér disznó, de igenis van ami nem tetszik) és egyszerűen nem jutok el odáig, hogy megtegyem, pedig úgy szeretném. Emellett elkezdtem németórákra is járni, ami tök jó, csak egy csomót kéne itthon is gyakorolnom, amit meg elhanyagolok, szóval erre is hangsúlyt kéne fektetni…

Lényeg a lényeg, úgy saccolom hogy 2017 az ideihez képest jóval kiegyensúlyozottabb – unalmasabb? – év lesz. Semmi nagy esemény, semmi nagy változás, csak én és a munkám. Feladatok, fejlődés, kihívások, miközben azért minden nap az ágyikómba jövök haza, és hétvégén a családommal punnyadom el az időt. Azt hiszem, átnézem januárban a munka melletti továbbtanulási lehetőségek listáját, de ennyi. 2017 rólam fog szólni, arról, hogy rendezem az érzéseimet, az életemet, és megyek előre egy egészen kijelöltnek tűnő úton. 

Karibál

Most hétvégén volt a hagyományos BK-s karácsonyi bál, amire természetesen mentem, és hosszas unszolásra Shizut is meggyőztem arról, hogy jöjjön. Seren sajnos nem tudott jönni a vizsgái miatt, és Barnus sem bukkant föl, de azért szép számmal összegyűltünk szombat este Budapest belvárosában az egyik szabadulószobának kialakított helyiségben. Mielőtt azonban csatlakoztunk volna az ünneplőkhöz, Shizuval volt egy fontos közös projektünk: elmentünk a Massolit könyvesboltba, ami a karibállal egy utcában volt, és ahová - még júniusban - kaptam a CEU-tól egy ajándékutalványt a diplomamunkámért. Mivel az utalvány év végéig érvényes, sürgősen le kellett vásárolnom, de valahogy sehogy sem sikerült időt találnom arra, hogy eljussak a boltba. Most kapóra jött, hogy közel is van, és Shizu is velem van, mint tanácsadó.

Szóval beléptünk a boltba, ami egy tök klasszul kialakított angol nyelvű könyvesbolt és kávézó, és nem volt egyszerű dolgunk. Végigböngésztük a polcokat, de bizony sok ideig tartott dűlőre jutni. Először is: a könyvek jó része tudományos mű volt (ami a CEU-tól tulajdonképpen érthető választás: nyugodtan vehettem volna valamit zsidó vagy gender témákban, esetleg a Szovjetunió vagy Jugoszlávia történetéről) - de az utalványomat inkább szépirodalomra szerettem volna költeni. Az irodalmi részleg azonban kicsi volt -  viszont annál sokszínűbb. Ami nehézséget okozott, hogy a szerzők és művek nagy részét nem ismertük - egyáltalán nem hasonlított egy átlagos könyvesbolt kínálatához. Ennek ellenére az a benyomásom volt, hogy egy gondos és nagyon színvonalas válogatás található a polcokon. Kapaszkodók hiányában elkezdtük, amit az ember ilyenkor tehet: egyik szimpatikus könyvet vettük le a másik után, megszemlélve a borítót, majd elolvasva a fülszöveget. Végül akciónk sikerrel járt, és 3 könyvvel távoztam. (Az utalványom 5000 Ft-ra szólt, ami pont két és fél könyvnek felel meg, inkább vettem tehát hármat és ráfizettem egy kicsit). Ez elég klassz dolog, tekintve, hogy szinte sose veszek könyvet. Izgatottan várom, hogyan tetszenek majd? Kösz, CEU!

A vásár után végre megérkeztünk a bál helyszínére, amit csodaszépen kidekoráltak a szervezők, és ahol már elég sok jelenlévő összegyűlt. Hamarosan megérkezett Rabbot, aki házi kenyereket és szendvicskrémeket hozott, és persze volt bőven süti is. Eljött Jim, A Sárközi lányok, Napcsi és Dol, és Kíra is elszakadt a tanulnivalóitól. Közösen megbeszéltük a Monty Hall valószínűségi paradoxon rejtélyeit, aztán pedig társasoztunk. Először hangyás társast játszottunk, aztán pedig Sorban állást. Mindkettőnél csak betársultam egy játékos mellé (továbbra sem szeretek társasjátékozni), a Sorban állás esetén főleg a szabályzatot olvastam, ahol érdekes ismertető volt a játék alapjául szolgáló lengyel kommunizmusról. :D Volt persze ajándékozás is. Viko jóvoltából mindenki kapott gravírozott Bagolyköves-hópelyhes bögrét, Merótól kaptam fürdőbombát, Adam pedig szaloncukorral kínált meg. 

Tizenegy felé aztán elkezdtek csendben hazamenni azok, akik nem aludtak a bálon. Én maradtam, mert ezt szoktam meg, de rájöttem, hogy lassan kiöregszem ebből. Az előző években a bálok mindig iskolákban, tornatermekben voltak, ahol lehetőség volt egy másik terembe vagy esetleg egy sötét sarokba elvonulni, ha valaki aludni akart. Tavaly és már idén sem egészen adatott meg ez a lehetőség. Valójában arra voltam ítélve, hogy megpróbáljak aludni ugyanabban a pincehelyiségben, ahol 15 ember egész éjjel fent volt és fennhangon kacagva történeteket osztott meg egymással. Nem hibáztatok senkit, ez a bál lényege, de nekem éjjel aludnom kell - és ezúttal nem nagyon sikerült. Még hét előtt felkeltem és elbúcsúztam a bagázstól, aztán pedig hazabattyogtam az ébredező Budapesten - ami egyébként nagyon szép volt. 

Egy kis karácsonyi BK-hangulat mindig jó :)

My year 2015

Következzen a már megszokott év végi áttekintés! Idén egy pörgős, gyorsan elrepülős évem volt.

Január

2015-öt egy nyugis szilveszterrel indítottam, utána viszont a napjaim többségét a suli kötötte le: beadandókat írtam, majd amint leadtam őket, már kezdődött is a winter term. Bálinttal egy kis csúszás miatt januárban karácsonyoztunk, de egyébként sok időt töltöttünk külön, mert a hónap végén három hétre elutazott. Ennek örömére kezdtem bele egy komolyabb, három hónapos diétába.

Február

A február – főleg Bálint hosszú távolléte miatt – nyugisra sikerült. Tanultam, sportoltam, elkezdtem edzeni a frissen nyitott B4 Fitnessben. Az Elvált Nőcikkel megtartottuk a már hagyománnyá vált Valentin-napot. Osztálytársam, Steef jóvoltából részt vehettem A Dal döntőjén. Ezen kívül pedig tanulás, tanulás, tanulás.

Március

A március továbbra is tanulással, teendők intézésével, illetve a Bálintra való várakozással telt. Voltam ezen kívül a Haver Alapítvány önkéntes képzésén és Geotúrán apuval Szigligeten. Ami a sulit illeti, sor került a nevezetes Brubaker week-re, illetve legnagyobb örömömre Szabolcs felkért, hogy legyek a kutatási asszisztense, ami többé-kevésbé állandó munkát és jó fizetést jelentett egészen nyár végéig.

Április

A teendőim áprilisban sem fogytak: véget ért a téli félév, elkezdődött a tavaszi, nekem pedig ismét beadandókon kellett dolgoznom. Közbejöttek persze a tavaszi ünnepek, a Széder és a húsvét. Volt néhány szomorú esemény is áprilisban, például Iduka néni temetése, anyu pedig kórházban töltött néhány napot.

Május

A május már mozgalmasabb, eseménydúsabb volt, tele klassz élményekkel. Leadtam a beadandóimat és egy thesis proposalt is, és jó visszajelzéseket kaptam. Szülinapom volt, amit megünnepeltünk Bálinttal és a szűkebb-tágabb családdal is, valamint a szokásos módon a gazdagréti sütögetőn, ahova nagyon sokan eljöttek és nagyon jól éreztem magam. Voltam Bálinttal Selah Sue koncertjén az A38-on, és jártunk az állatkertben is, ahol megnézhettük a koalákat (egy faág mögé bújva, messziről). Időközben véget ért a tavaszi félév is, aminek a keretében Borcsával egy nagyon érdekes kutatást végezhettünk az egyik budapesti gimiben.

Június

Júniusban végre teljesen végeztem a sulival, leadtam minden beadandót és nagyszerű jegyeket kaptam, amivel évfolyamelső lettem. Volt ötéves érettségi találkozónk, ami jó hangulatban telt, bár nagyon kevesen jöttek el. Sahar két teljes hetet itthon tölthetett, úgyhogy jártunk náluk, vacsoráztunk étteremben, és meghívtuk palacsintázni is. Klassz volt! További jó események, hogy szüleim megünnepelték a 25. házassági évfordulójukat, jártam Sárinál egy nagy társasjáték-partin, és voltunk Bálinttal Balatonszemesen a Nándi-lakban. Eszterék megkértek, hogy segítsek be a B4-ban, így hát ott is elkezdtem ismerkedni a rendszerrel és dolgozni.

Július

A július számos fontos eseményt tartogatott! A család számára a legfontosabb, hogy Eszter és Gézu 11-én egybekeltek (egy héttel korábban pedig a leánybúcsúra is hivatalos voltam). A szertartás és a lagzi is nagyon jól sikerült, és persze külön öröm, hogy az eseményre Orsi is hazalátogatott. Bálinttal nagy esemény, hogy megvolt a két éves évfordulónk, amit egy nagyon szuper barcelonai nyaralással ünnepeltünk. Júliusban még egyszer voltam külföldön, ugyanis Hannah-val eltöltöttünk pár napot Bécsben.

Augusztus

Augusztus elején először is táborba mentem, utána pedig Orsi jött haza, és vele utaztunk el egy hétre Salzburg környékére, majd itthon csináltunk különböző programokat. Nagyon jól sikerült az egész nyaralás. A hónap végén már kicsit a szakdolgozatommal is elkezdtem foglalkozni, interjúalanyokat gyűjtöttem és interjúkat készítettem.

Szeptember

Szeptemberben megpróbáltam szép lassan újra felvenni a teendők fonalát, például további interjúkat készítettem és megkezdtem a CEU-n a második évemet is, de nem volt könnyű visszaszokni. Klassz újdonság viszont, hogy elkezdtem hébert tanulni. Ezen kívül megünnepeltünk a zsidó újévet, voltam a Haver Alaptívánnyal Leányfalun egy hétvégi ötletelésen, Gábor pedig közölte, hogy mostantól nem áll szóba velem.

Október

Az október apró-cseprő családi eseményekkel, szülinap-ünneplésekkel, baráti összejövetelekkel telt. Amit kiemelnék, hogy megnyitott Budapest első közösségi barkácsműhelye, a Technika, ahova elmentem egy workshopra fúrni-faragni, illetve volt egy Republikon alumni találkozó, ahol nagyon büszkévé tett, hogy többek között engem kértek fel arra, meséljek pár szót a republikonos tapasztalataimról és a „karrieremről.”

November

Halottak napján a családdal Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A hónapban ünnepeltünk családi szülinapokat, Petra fellépett az Erzsébet-napon és Borcsánál is volt egy nationalism studies buli. Sahar nagyszülei egy hónapot Budapesten töltöttek, ezalatt többször is találkoztunk: együtt vacsiztunk, Erzsi kötött nekem egy kardigánt, és persze megszeretgettük Hans kutyát is. Ebben a hónapban végre sor került életem első Haver foglalkozására is, ami szerencsére jól sikerült. Az év során volt egy elhúzódó problémám az egyik fogammal, az ügy végére novemberben sikerült pontot tenni egy gyökérkezeléssel. 

December

December elején még Bálint szakdolgozatával és egy republikonos tanulmánnyal foglalatoskodtam, és csak emellett tudtam dolgozni az iskolai teendőkön. Időközben tartottam két további Haver foglalkozást is, a családdal pedig megünnepeltük a Hanukát. Amint véget ért a tanév, Bálinttal és a családjával elmentünk síelni, hazaérve pedig a BK-s karibálon vettem részt. Utána persze már jött a szokásos karácsonyi ünneplés takarítással, mézeskalács sütéssel, ajándékok csomagolásával, rokonok látogatásával. A hónap vége szerencsére nagyon nyugisra sikerült, sokat pihentem, jó volt együtt lenni a családdal, és Bálintnál lazulni Nagykovácsiban. Bár filmekről nem szoktam írni, említést érdemel, hogy kijött a legújabb Star Wars rész, amit meg is néztünk moziban annak rendje és módja szerint. Úgy tűnik, idén a szilveszter mozgalmasabb lesz, mint tavaly, kimozdulok otthonról. :)

Az idei év nagyon gyorsan elrohant. Még a 2014 sem tűnik réginek, most pedig hamarosan 2016-ot írunk. Azt hiszem ez abból fakad, hogy az utóbbi időben nagyon boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ez több dolognak is köszönhető. Először is azt vettem észre, hogy egyre jobban értékelem a családot, a családi összejöveteleket. Örülök, hogy ennyi rokonom van, akikre minden helyzetben számíthatok. Orsi hiányzik nekünk, de vele is sokat beszélünk, és szerencsére jól megy a sora Izraelben: felvették az egyetemre is sikerrel veszi az ottani akadályokat is. Másodszor, a tanulmányaim jó úton haladnak. A CEU nehéz volt, de sikerült beleszoknom, és a sok munkának megvolt a gyümölcse: nagyon jó jegyeket kaptam, évfolyamelsőként végeztem, az egyik tanárom állást is kínált. Továbbra is érdekel, amit tanulok, és ez biztonságérzetet ad, azt jelenti, hogy többé-kevésbé megtaláltam a helyem. Harmadszor, Bálinttal nagyon jól megvagyunk, nagyon szeretjük egymást és nagyon boldog a kapcsolatunk. Ez is stabilitás és állandó örömforrás az életemben. Nagy változások tehát nem történtek idén, de azért volt sok jó esemény, főleg a nyári utazások, Eszterék esküvője. Újdonság, hogy elkezdtem Haver foglalkozásokat tartani és héberül tanulni. Sokat filmeztem, voltam moziban, színházban is. A könyvekkel is jól állok: a blog statisztikáit figyelve úgy tűnik, évről évre többet olvasok, 2015-ben 33 darabbal zárok. :)

Ritkábban  szoktam blogolni nemzetközi közéleti és politikai eseményekről, de fontos, hogy az idei év sok változást hozott: óriási menekülthullám érkezett Európába, amely még mindig nem csengett le, a kérdés továbbra is rendezetlen. Nagyon komoly ellenszenvet váltott és vált ki bennem továbbra is az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültkérdés, az a fajta xenofóbia, amit folyamatosan szítanak saját támogatottságuk érdekében, teljességgel elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy nem blogoltam róla sokat, meggyőződésem, hogy a menekültválság és az azzal kapcsolatos viták Európa jövőjéről, a multikulturalizmus és a különböző vallási, etnikai csoportok együttélésének dilemmái a generációm életének legmeghatározóbb kérdései lesznek. Bár eddig nem tettem semmit a menekültek segítéséért, helyzetük javításáért, lehet, hogy a jövőben ez változni fog. A menekültválsággal összefüggésben, részben annak kiváltójaként pedig ott van az Iszlám Állam és a terrorizmus, ami meghatározta ezt az évet: a Charlie Hebdo eset tavasszal és a terrortámadások november 13-án Párizsban, valamint a világ számos további pontján. Az, hogy nem vagyok menekültellenes, csöppet sem jelenti azt, hogy ne tartanám riasztónak a növekvő vallási fundamentalizmust és a terrortámadásokat. Nem tudom, hogyan fognak ezek a dolgok alakulni a jövőben, milyen következményei lesznek nemzetközi és hazai szinten.

És hogy mi vár rám 2016-ban? Bizonyára sok munka, változás és nehéz döntések. Meg kell írnom egy szakdolgozatot, júniusban pedig lediplomázom. Ki kell találjam, hogyan tovább, munkát kell találnom és meg kell terveznem a továbbtanulásomat. Ha úgy alakulna, hogy külföldre megyek, ősztől egy újabb kaland, ezzel együtt viszont egy esetleges távkapcsolat is vár rám. Remélem, minden jól sikerül majd!

Boldog új évet, kedves blogolvasók!