Sziget

Életemben először voltam idén a Sziget Fesztiválon, most is csak napijeggyel, mivel a hét első fele még belelógott a táborba. Elsősorban Bálint volt az, aki nagyon lelkesedett, hogy kimenjen, és részt vegyen a Macklemore koncerten. Ő kint töltötte az egész hetet, én pedig 16-ára mentem ki, elsősorban a Crystal Fighters miatt, illetve persze kíváncsiságból.

Annyit tudok így egy nap után elmondani, hogy a Sziget más, mint a többi fesztivál, ahol eddig voltam. Ozora a hippi manók gyűlése, Sound a sznob kockahasú pasiké és bikinis bombázóké, EFOTT pedig a csóró átlagos diákoké. A Sziget közönsége a tipikus brit divategyéniség stílusával írható le: drága, ám csórónak kinéző rövid farmer, fölé margarétamintás rövid top, meghökkentő, kerek napszemüveg, kibontva lobogó kócos szőke, esetleg vörösre festett haj. Megkaptuk a tipikus Sziget-arcot, és elnézést a sztereotipizálásért.

A Sziget tehát valamiféle mixe eddigi fesztiválélményeimnek, egyértelműen ez a legnagyobb mind közül: 85 ezer ember, az egy kész nagyváros! Rengetegféle helyszín, és az Ozorához hasonló különleges dekorációk: lampionfüzérek, színes textilbe bugyolált fák, színes esernyők. Rögtön szimpatikusnak találtam az egészet. 

Mivel nekem csak egy nap jutott, azt igyekeztük kihasználni: délután rögtön egy color party-val indítottunk, aminek az a lényege, hogy a tömegben egyszerre szórnak szét sok-sok csomag különböző színű festékport, amitől mindenki színes lesz, és ez milyen vicces. Alig egy hónapja volt itt Budapesten az első ilyen buli, amiért nagyon lelkesedtem, de a szervezés olyan béna volt, hogy végül nem mentünk el. Így utólag nem is bánom. Most, a Szigeten kaptunk egy adag festéket az arcunkba, és tényleg mókás volt, egészen addig, míg rá nem jöttünk, hogy ez a por bement mindenhova, a zsebekbe és az alsógatyákba, a hajunk ragacsos lett tőle, és egyelőre nem jutunk zuhanyhoz. 

A színdobálás után The Prodigy koncerten voltunk, amit annyira nem vágtam, hogy mi, csak azt, hogy híres. De azért arra nem számítottam, hogy dallamtalan elektromos zúzás fog következni egy-másfél órán át. Egy darabig élveztem a dolgot, és jó volt ugrálva kiengedni a gőzt, de aztán egyszerűen eluntam. 

Mikor vége lett, átmentünk az A38 sátorba, ugyanis kezdődött a Crystal Fighters koncert! Itt kell elmondanom, hogy nem vagyok egy gyakorlott koncertre járó, és mivel nincsenek igazán kedvenc bandáim vagy előadóim, sosem volt még velem olyan, hogy egy fellépést nagyon vártam volna, és aztán katarzist éltem volna át, hogy meghallgathattam. Ez volt az első olyan alkalom, hogy egy olyan külföldi előadó koncertjén voltam, akit ismertem és szerettem. A Crystal Fighters afféle közös kedvencünk Bálinttal, tulajdonképpen azért kedveljük annyira, mert jó pár számuk kötődik a kapcsolatunk kialakulásához. Azóta is sokat hallgatjuk, feltettem az albumaikat a telefonomra, úgyhogy mondhatni, hogy az összes számukat ismerem. Tényleg óriási élmény volt élőben hallani őket (látni nem láttam semmit, ahhoz túlságosan hátul voltunk). Érdekes, hogy szinte az összes szám, amit játszottak, a szívem csücske, nem is játszottak azok közül, amiket kevésbé szeretünk. Énekeltünk, pattogtunk, ölelkeztünk. Nem mondanám, hogy extázisba estem, vagy ilyesmi, de nagy élmény volt, örültem, hogy elmentem.

A koncert után az volt a kérdés, hogyan tovább? Ismerősökkel csoportba verődve hallgattunk meg egy ír zenei koncertet, aztán DJ-setekre pattogtunk. Nem akartam korán lefeküdni, ha már egyszer a fesztiválon vagyok. Végül öt óra körül másztunk be a hálózsákunkba. Nem mondanám, hogy a lehető legkényelmesebben aludtunk, de egy éjszakára elviselhető volt. Sokáig aludtunk, másnap dél körül hagytam el a fesztivált. Nagy élmény volt, lehet, hogy jövőre egy hétre megyek :)

Welcome to Paradise?

Az előbb nézegettem Ozoráról képeket, gyönyörű volt, mint mindig. A fesztivál körül ismét huzavona volt idén, az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, megadják-e rá az engedélyt, vagy sem, esélyes volt, hogy több ezer külföldit egyszerűen haza kell küldeni azzal, hogy bocsi, még sincs fesztivál. Irtó gáz, de hát istenem, ez Magyarország.

Viszont ez a bejegyzés most nem Ozoráról szól, hanem a Varázslatos táborról, ami rendszerint mindig ugyanakkor van, mint Ozora - most is egybeesett a kettő. Úgy tűnik, augusztus első két hete lesz nekem így a Paradise hét :) Ugyanis ez a tíz nap Rábcakapin nagyon Paradise jellegű volt.

Utoljára három éve voltam táborban, akkor még Patcán, nem annyira emlékszem rá, de az biztos, hogy nem annyira dobtam magam hanyatt tőle, nem is tudnám megmondani, miért. Aztán kimaradt két év, idén pedig kicsit vonakodtam, mielőtt azt mondtam, hogy elmegyek. Ennek is megvan a maga oka. Tíz nap sok időnek tűnt, főleg, hogy fórumos bolondozással töltsem el. Tény ugyanis, hogy a táborban nem teljesen azt az arcát mutatja az ember, amit a való életben szokott, és nem tudtam, ez végül is pozitív-e vagy negatív. Viszont elég hamar kiderült, hogy nem volt igazam.

Hétfőn reggel lázas voltam, ezért kedd reggel mentem le a csapat után, sikeresen elértem a vonatomat, majd a buszomat, megtaláltam a falut, és azon belül a tábort is. Be tudtam kapcsolódni az első programba is, és onnantól ment minden magától.

Nem tudom pontosan leírni, hogyan is telt el ez a tíz nap, de nagyon gyorsan elrepült, és én nagyon jól éreztem magam. Volt egy csomó nagyon ötletes és kreatív program - láthatatlan színház, vízibombázás, átokszórás, kincsvadászat, órák, tábortűz - fonogatás, olvasás, gyilkosozás, zsömlefogyasztás minden mennyiségben. A legjobbak mégis maguk az emberek voltak. Azt hiszem, jobban szerettem a társaságot, mint három éve. Itt volt Seren, akit utoljára egy éve láttam, aztán Will, akit meg három éve, a táborban. Dol és Tenshi, Csapó lányok, és egy csomó olyan ember is, akikkel most találkoztam először, de nem volt nehéz őket rögtön megszeretni. A kedvencem azt hiszem mégis Barni volt, akivel együtt mosogattunk, aki font nekem karkötőt és aki annyira érzékletesen tudta mesélni, hogy mit talál éppen undorítónak - a lekváros zsömle evését, vagy a rizses tányér kivakarását. :)

Nehéz leírni, milyen érzés, de tényleg annyi szeretet van ebben a társaságban, hogy teljesen feltölti az embert pozitív energiákkal. Jó tíz napot olyan emberekkel tölteni, akik mindannyian ugyanabból a szempontból kattantak, mint én - nem szeretnék teljesen elengedni a világból a varázslatot. És intelligensek és kulturáltak, nem véletlenül alapítottunk meg a könyvklubunkat, amikor öten-nyolcan körülültünk, és mindenki a magával hozott könyvét olvasta, esetleg csereberéltünk, és megbeszéltük a tapasztalatainkat az irományról. Ez tényleg olyasmi, amit nem lehet akárkivel megtenni!

Külön öröm, hogy a pontversenyben 3. lettem (de négyen előztek meg, mert holtversenyek voltak) és így megkaptam a Fiú c. könyvet - egy sorozat folytatása, de nem is tudtam róla, hogy már megjelent! Az első három kötetet olvastam, de azt hiszem, újra neki kell, hogy fussak. Miután beszéltünk róla Angel óráján, az egész tábor rákattant, Barni még aznap letöltötte angolul, és elkezdte olvasni a Kindle-jén.

A tábor végén a Lufik és a küszöbök tündéri védőszentje címet nyertem el. Találó! ^^

Igazán csak akkor értettem meg, mennyit is ad ez a tábor, mikor elindultam otthonról a Keletiből. Egyszerűen irritált a rengeteg ember, a savanyú arcok, a kosz, a zsivaj, a túrás. Teljesen más volt tíz napig egy nyugodt faluban, ahol szinte el sem hagytuk a tábor területét, ugyanannak a fantasztikus 25 embernek a társaságában lenni! Igen, tényleg Paradise, amire sokan egész évben várnak, és amit biztos nem hagyok ki jövőre! Sőt, szeretnék többet találkozni pár emberrel, itt van például rögtön Shizu és Barni, de Serent is jó volna gyakrabban látni. :)

Hazaérkezésem után találkoztam Bálinttal, aki nagyon aranyos volt, és azt mondta, hiányoztam neki, úgyhogy azt hiszem, minden rendben. :)

Ha ez a bejegyzés kicsit összeszedetlenre vagy furára sikerült, az azért is lehetséges, mert hajnali három felé jár az idő. Orsi nélkül szorongós és nyugtalan vagyok a szobában, és nem nagyon megy az alvás. Nincs más lehetőégem, mint hogy megoldjam ezt valahogyan, de hogy pontosan hogyan is kellene ezt megtenni, az kérdéses. Bízom abban, hogy szeptemberben végre el tudok kezdeni egy autogén tréninget, és hogy az használ bármit is. Vagy egyszerűen csak megszokom a dolgokat. Nem lehetek nyúl életem végéig! Amszterdamban is egyedül voltam, mégis tudtam aludni, de még milyen jókat! Dunsztom sincs, mi lehet a különbség. 

Egy picit Ozoráról

Mi a fenének blogolok Ozoráról péntek reggel tízkor, mikor az egész cécó a fesztivál körül amúgy is lecsengett? Hát azért, mert Choz most írta, és utánanézve megbizonyosodtam róla, hogy lesz jövőre Ozora, augusztus 6-tól 11-ig. A szokásos számlálót ezúttal nem fogom kitenni oldalra, majd meglátom akkor, hogy akarok-e menni, milyenek a körülmények.

Ozoráról az elmúlt pár hétben nagyon sokat lehetett hallani híradókban, rádiókban, hírportálokon, és végül már nem is bántam annyira, hogy nem mentem el, bár utólag végignéztem Tacsi képeit, és a fesztivál gyönyörű volt, tavalyhoz képest sok volt az újdonság, és állításuk szerint a rendőri jelenlét csak kicsit volt zavaró.

Ami engem a legjobban bántott, hogy a média felhasznált ugyan valós elemeket a közleményeiben, de ezeket annyira kiforgatta, hogy saját álláspontját juttathassa vele érvényre, hogy végül a valóság ellentétét próbálták bizonygatni, aki pedig nem ismer más véleményeket, az ezt fogja valóságnak elfogadni. Az ozorai "bűntanya" és "drogtábor", ahol külön "drogutca" működik, csak annyiban igaz, hogy Ozorán valóban kapni drogot, és valóban jóval szabadabban és egyszerűbben lehet hozzájutni, mint bárhol máshol, de utca aztán nincs, gondolom találtak két egymás melletti kocsit, ahol ugyanazt árulták, és ezt már kinevezték utcának. Olvastam azt is, hogy "halálfejes zászló jelölte a drogelosztó helyeket", ami nálam aztán végképp kicsapta a biztosítékot: tudni kell ugyanis, hogy aki a fesztiválra nagyobb sátorral, lakókocsival érkezik, gyakran aggat színes kendőket az otthona köré, mert ez abszolút beleillik Ozora hangulatába. Ezek általában batikolt kendők, amiket a strandon is lehet kapni: nap, hold, halak, teknősök és hasonló motívumok, és persze minden évben akad egy-két olyan ember, aki egy kalózzászlót akaszt ki. Könyörgöm, ez dekoráció, nem azt a célt szolgálja, hogy gyere ide, vegyél a cuccunkból, aztán dögölj meg.

Mit gondolunk az ozorai közönségről, ha elolvassuk a médiában megjelent híreket? Természetesen azt, hogy velejéig romlott, bűnös és veszélyes emberek. Szégyelljük magunkat, amiért betették ide a lábukat, és minél előbb lakat alatt szeretnénk látni őket, valahol jó messze, igaz?
És ehhez képest mi az igazság?
Ahogy a tavalyi és tavalyelőtti blogbejegyzésemben is leírtam, az ozorai fesztiválozók csodálatosak. Különcök, ez tény, de ez adja a szépségüket. Nagyrészük raszta, egyéni öltözködési stílusa van, tiszteli a természetet és igyekszik összhangban élni vele. Ozorán az emberek mosolyognak egymásra, ha valaki melléd keveredik, simán lehet, hogy megszólít, és beszélgettek pár percet. Ozora hatalmas dombokból álló mező, és a fesztivál hete alatt egy darab szemetet se találni, pedig több tízezer ember bulizik ott! (Tetszettek már járni más fesztiválokon? Balaton Sound? EFOTT? Sziget? Szeméthelyzet? Na ugye.)
Az Ozorát látogató emberek jó része művész. Biztosan említettem, hogy két völgy között van egy dombba vágott átjáró, aminek agyagos falába minden évben domborműveket készítenek. Nem találtam képet, de el lehet hinni, hogy olyan művek vannak, amitől az ember kiesik a zoknijából.
Mindezek mellett, a fesztiválozók nagy része legalább egy-két alkalommal fogyaszt valami drogot Ozorán (aminek a hatása persze típustól, mennyiségtől függően nagyon-nagyon eltérő lehet) de sosem látni őrült, elborult, veszélyes arcokat, legfeljebb azt, hogy valaki többet táncol, vagy boldogabb a megszokottnál, esetleg egy helyben ül a fűben, és olyan dolgok is lekötik a figyelmét, ami mellett más szó nélkül elmenne.

Megjelent nyilatkozat arról, hogy Ozorát nem az a közönség látogatja, mint a többi fesztivált. Míg utóbbiak csak jól szeretnék magukat érezni a társaikkal, előbbiek azért jönnek Magyarországra, hogy bedrogozva szétpartizhassák az agyukat egy hétig. Röhögnöm kell! Tessék elmenni egy Balaton Soundra például, ahol éjjel-nappal technó szól. Ott mitől táncolnak az emberek hajnalig? Azért, mert olyan jó kedvük van? Nem, azt a valamit speednek hívják. És minden görbe fánál van egy hányástócsa, na azt ki csinálta? A mókusok? Nem kérem, azt azok a "békés, magukat csupán jól érezni vágyó" fiatalok csinálták, akiknek a bulizás azt jelenti, hogy minden este istenesen berúgnak. Ha már a Soundnál járunk, azt tipikusan a "jó csajok-jó pasik" látogatják, a fesztivál reklámjában mást se látni, csak női seggeket, és a fiatalok egész héten azon igyekeznek, hogyan szedjék fel egymást. Kifejezetten szeretem, hogy a goabulikon senki nem nyomul senkire, ott mindenki tiszteli a másikat, és elvan saját magában.

Fontosnak tartom a törvények betartását, de Ozora lerohanása brutális és túlzó volt. Ez a fesztivál egy törékeny szépségű hely, ami a maga nemében valóban "paradicsom", de nem a drogok teszik azzá, mert bár a fesztiválnak fontos eleme a kábítószer, Ozora nem attól jó, hanem az emberek miatt, akik a szeretetet, a békét, a varázslatot hozzák el ide hazánkba, hogy legalább évente egyszer, egy hétig megtapasztalhassák a jelenlévők. Lehet szidni, mocskolni, az eltiprásán igyekezni - de csak mi leszünk sokkal szegényebbek általa.

EFOTT

Az, hogy EFOTT-ra menjünk, Choz ötlete volt. Korábban is hallottam már a fesztiválról, de azt hittem hogy valami gagyi kis egyetemista próbálkozás. Viszont mikor végignéztük, kik is lépnek fel, kedvem lett menni. A jegy is egész olcsó volt, pláne Choznak, mivel a BME volt az esemény házigazdája. Nagyon tetszett a fesztivál, noha hagyott némi kívánnivalót maga után a szervezés.

Kedden viszonylag korán levonatoztunk, hogy elkerüljük a tömeget. Ehhez képest verekedni kellett a vonaton a helyekért, minden tele volt fesztiválozókkal, és a hozzájuk tartozó felszereléssel: sátor, hálózsák, táska... 11-re már Velencén voltunk, tűzött a nap, de szerencsére járt fesztiválbusz, ami potom 200 forintért elvitt az 5-7 km-re lévő fesztiválig. A második buszra fel is fértünk, jó korán megérkeztünk a bejárathoz. 2-kor volt a hivatalos nyitás, úgyhogy egy árnyékban tettük órákig a semmit. 2-kor beálltunk a bejárat előtt kígyózó sorba, de a sor nem haladt, órákkal később sem. Azt hittük, csak lassan megy a jegyvásárlás, de kiderült, hogy nem is nyitották ki a kaput valamiért. Senki sem tudott semmit, csak álltunk a tűző napon és bemutattunk a kamerának, ha épp vett minket. Két óra várakozás után már elfogyott az innivalónk, és elegünk is volt az egészből, így hát kiálltunk a sorból, én üldögéltem a cuccokkal, Choz meg elment boltba. Hozott két üveg üdítőt és 2 kiló jeget. Utóbbi jó döntés volt, és bár tartottam tőle, hogy rajtunk marad, elfogyott - bedobáltuk az innivalóba és kenegettük magunkat vele. A fesztiválra fél 7-kor jutottunk be úgy, hogy mikor osztottak már karszalagot, előre furakodtunk, és a csomagok ellenőrzésénél is meglehetősen pofátlanul álltunk be a sor elejére. De nem volt már kedvünk az udvariaskodáshoz. Mikor bementünk, kongott a tér, alig volt bent még pár ember. Mi lett volna, ha végigálljuk a sorunk?
A sátrunknak akadt hely, de az egész kempingben nem volt semmi árnyék. Később kiderült, hogy nincs elég hely, ezért a később érkezők a parton verték fel a sátrukat a jó kis fák alá. Nem volt ez valami jó így, mert egy egész kis partszakasz maradt meg így a strandolóknak, ahova már legkésőbb reggel nyolckor ki kellett érni, ha az ember árnyékot akart. Márpedig akart, mert a fesztivál alatt végig 35 fok volt, a nap tűzött és égetett, és mi folyton azt lestük, hova bújhatunk előle. A melegtől általában 7 és 8 között mindenki felkelt, és mi ilyenkor lebattyogtunk a partra, és ott töltöttük a napot. A víz nagyon jó volt, óránként bementünk pancsolni.

Jó volt ebben a fesztiválban, hogy tényleg a diákoknak szólt, a legtöbb résztvevő egyetemista volt, nem volt túl nagy tömeg, családias volt a hangulat. Nagyon sok stand volt, ahol diákszervezetek, projektek mutatkoztak be, és mindegyiknél lehetett valamit játszani vagy tesztet kitölteni, persze ajándékokért. Egy nap végigjártuk az összes standot, és így tettünk szert strandlabdára, stresszlabdára, legyezőre, villogó szívecskére, zseblámpára. Persze számos márka is reklámozta magát: szexi lányok ragasztgattak mindenkire Bomba energiaitalos tetoválást, az Axe angyalai fürdőszivaccsal mosták meg a szerencsés férfiak testét, ha Heinekent ivott az ember, mehetett vízicsúszdázni, a vodkaivás blobbingolásra jogosított fel. Mi bőszen ittuk a Rauch üdítőitalait, és a fesztivál végén beváltottuk a 12 kupakunkat, amiért járt nekem egy rikító sárga pólót. Mindig élvezem ezt a sok promóciót, és el tudnám viselni nyári melónak is, mert nem valami megerőltető, szépen kell mosolyogni, és elég sokat lehet vele keresni.

Jók voltak a koncertek is. Főleg magyar előadók léptek fel, meghallgattuk Péterfy Borit, a Quimbit, a Kiscsillagot, a Brainst. Sajnos azon a napon, mikor Ocho Macho, PASO és Irie Maffia lett volna, szakadt az eső, és mi végig a sátorban kuksoltunk. Volt pár külföldi előadó, például Dub FX, amire nagyon nagyot buliztunk a szitáló esőben. Utolsó nap pedig Roni Size DJ setjén kellett ott lenni, bár azt kevésbé élveztem.

Jó volt még a fesztiválban, hogy sok ismerőssel futottunk össze. Főleg Choz találkozott egyetemi barátokkal, de én is összefutottam Francival, Sebők Eszterrel, Annamarival és Vivivel. Együtt jött velünk Marci, Choz barátja, aki az egyetemi zsonglőrkör vezetője, és 3 társával ingyen bejöhettek a fesztiválra, mert megnyertek egy pályázatot. Az volt a terv, hogy kapnak egy standot, ahol játszóházat tartanak, de a szervezők mégsem adtak standot, őt pedig nem törték magukat érte, és végig ugyanúgy fesztiváloztak, ahogy mi. Kétszer elmentek esti tűzzsonglőrködésre. Csak az egyiket láttam, de nagyon jó volt. És társaságnak sem voltak utolsók, én nagyon örültem, mikor együtt voltunk, mert akkor röhögtünk a legtöbbet. Az utolsó este együtt buliztunk. Bementünk a silent discoba, ami nagyon vicces volt ^^

A standok között felbukkantak a politikai pártok standjai is. Nem mentem oda egyhez sem, de a Jobbik kiadványa, amely kifejezetten az EFOTT-ra készült, eljutott hozzám. Természetesen tipikus politikai propaganda, az volt a lényege, hogy a Jobbik mennyit törődik a fiatalokkal. Volt a végén egy társasjáték, jobban mondva csak mezők, amin lépkedni kellett, ilyen feliratokkal: "Cigánynak vallottad magad, hogy a gyermeked ingyenes eü-ellátáshoz jusson. Lépj vissza egy mezőt." "Cigányok megfenyegették a mamádat, és te nem a rendőrséget, hanem az Új Magyar Gárdát hívtad. Lépj előre egy mezőt". Ezen mondjuk szörnyülködtem egy sort. Járt továbbá egy kis csomag a laphoz: fűmag volt benne, és az alábbi szöveg:

Magyar fű, Árpád vezér ajánlásával

Kedves EFOTT-osok!
Mielőtt bevonultam a Kárpát-medencébe, földet, vizet és füvet kértem Szvatopluktól. Ő egyébként a jelenlegi szlovák nyelvtörvény értelmében szintén büntetésre számíthatna. Na de mindegy. Adott tehát nekem füvet, de szerencsére nem szívtuk meg: gyönyörű hazánk van. Tiszta fejjel tervezzétek a jövőtöket: ti se szívjatok! Ha felszeditek a sátraitokat, vessétek el helyére a fűmagot, ha hazatértek, akkor is gondoskodjatok a zöldről, és bízzatok a jövőtökben! Üdv. Árpád

Őszinte riszpekt annak, aki ennyi meszidzset be tudott zsúfolni ilyen kis szövegbe:
1. Seggfej szlovákok!
2. Szép a haza!
3. Ne drogozzatok!
4. Legyetek környezettudatosak!
5. Szebb jövőt!

Katasztrófa. De a fűmagot elvetettem.

Reggel 8-9 körül keltünk és sátrat bontottunk. Elég kótyagosak voltunk, mert nem sokkal 4 előtt fekhettünk le. Kicipeltük a cuccokat a bejárathoz, és ott kiderült, hogy noha a fesztivált 10-ig kell elhagyni, a busz az állomásra nem járt, csak 8-ig. Ismét megcsillant a szervezők hülyesége, és az a töménytelen ember kénytelen volt gyalogolni (ha bátor volt) vagy taxizni (mint ahogy mi tettük). Ettünk, felszálltunk a vonatunkra, a Déliben elváltunk, cipekedtem hazáig, itthon pedig óriásit aludtam. Nagyon jól éreztem magam, erre a fesztiválra szívesen ellátogatnék máskor is. És olyan jól lebarnultam! ^^

Viszont Andris ma hívott, hogy elmarad a Reggae Camp. Azt már korábban megbeszéltük, hogy Ozorára sem megyünk. (A visszaszámláló azért ketyeghet, miért ne). Úgy tűnik, ez volt az egyetlen fesztivál idén nyárra. :(

Manóváros - Ozora 2011

Ozoráról tegnap érkeztem haza délelőtt 11 körül, egy óra alatt emberi állapotba hoztam magam (sok smink, hátha nem látszanak a fekete karikák) és mentünk ünnepelni nagyapa 90. szülinapját. Nagy család, kajálás, ajándékok, versek és beszédek - jó volt így együtt látni mindenkit, és nagyon bizarr volt arra gondolni a szépen terített asztalnál csinos ruhában és befont hajjal, és hajnali fél négykor még az ozorai nagyszínpadnál ugráltam sárosan egy csomó félbolond között. Mivel el kellett jönnöm az utolsó napról, lemaradtam Ace Venturáról és Liquid Soulról is - mindegy, erőm sincs már bosszankodni rajta. Mindenképp fel kellett jönnöm, és szeretnék még sok ilyen szép születésnapot, mindegy, hogy mit kell otthagynom miatta. Szityu amúgy bejelentette az esküvőjük (várható) időpontját Mónival - 2012. szept. 8. Éljen! Még a pezsgőmet is megittam gyorsan a bejelentés után, pedig előtte azt hittem, sose gurul le a torkomon. :D

Ozora egyébként jó volt, bár nem olyan, mint tavaly. Soha, semmi nem röpült még el ilyen gyorsan, mint ez az egy hét. Komolyan. A végén kétségbeesetten próbáltam elképzelni, hogy mivel ment el ez a rengeteg idő, de nem tudom, szerintem egyszerűen átcsúsztam valami időkapun mert más magyarázat nem létezik. O.o A tavalyi Ozora-fíling egyébként gyönyörűen megvolt. Még töben jöttek, mint tavaly, kb. harmincezren, azt hiszem.

A manóváros. A manóváros minden augusztusban felépül Ozorán. Kis kunyhók, buckaházak a dombokon. Éjjel halványan pislákoló fények a felszálló ködben. Manók. Rasztahajú, hegyesfülű, furcsa ruhákba öltözött emberek, akik viszont mindig mosolyognak rád, ha elmész mellettük. Ha a domboldalon elkiáltod magad (akármilyen furcsa állati hangon) az összes sátor válaszol a maga furcsa vonításával, és perceken keresztül kísértetiesen zeng az egész völgy.
Manóváros sosem alszik, sőt, éjjel éled fel igazán, a Main Stage vibráló fényeinél, fönt az enteknél, ahonnan látni a napfelkeltét, a hatalmas tűznél, ahol a zsonglőrök sohasem fáradnak el. Manóváros mesébe illő, és éppen attól szép, hogy egy évet kell várni rá. Manóváros az a hely, ahol el tudnék tölteni több időt is...

Nagy volt a társaság, együtt sátraztunk - Tacsi, Viki, Gábor, Némó, Boró, Déjv (vesztettem), Pierre és Dóri, és ott volt Marci, Choz haverja, meg még pár random emberke akinek nem jegyeztem meg a nevét. Timi és Lejla ugyan nem velünk laktak, de gyakran láttam őket felénk. Chozzal és Marcival általában külön életet éltünk a többiektől (ami érthető, de azért furcsa volt, mert tavaly nem ehhez szoktam). Bekarikáztunk sok előadót, de a nagyját kihagytuk, és csak a hét második felében kezdtünk el igazán bulizni. Sokat voltunk a Magic Gardenben, festettem három csuprot, faragtunk domborművet a dombba vágott átjáró oldalába, és már gőzöm sincs mit csináltunk, de egyszer csak azon vettem észre magam hogy vége, és itthon vagyok. Most épp nem nagyon tudok kezdeni magammal semmit, pedig sok pakolnivaló lenne itthon.

Lenullázódott a visszaszámláló? Mert most épp nem mutat semmit, pedig nem ilyenre terveztem ám. Na mindegy. Majd valamikor azt hiszem elindítom a övetkező Ozorára :D

Ja igen, tegnap mikor hulla fáradtan hazaértünk a családi mókából, azt hittem beájulok az ágyba és átadom magam a minimum félnapos alvásnak, de Orsi bekapcsolta a tévét, és kiderült, hogy a Király visszatér megy. Igen. Megnéztem. Huszonötödjére. És mikor éjfélkor végre lefeküdtem, tényleg nagyon fáradt voltam már. :D Mint említettem, fél négykor keltünk. Mert Cosmo Circle-en ott kell lenni. Meg bulizzak már egy jót hazajövés előtt. :D

Ozora

Ma böcsületesen kiszámoltam az aktuális árfolyamok alapján, hogy 73 euró hány forint, és a végeredményt, egy ropogós húszezrest odaadtam anyunak. Tessék. Az idei Ozorámat saját magamnak fizetem. Még azt is magamtól szeretném, amit ott költök. Egyelőre van némi tőkém, mert jött fizu meg ösztöndíj is. :)

Ezt csak azért írtam le így, mert ha nem is tűnik fel, valójában komoly jelentősége van. Azt hiszem soha nem adtam még ki semmire ennyi pénzt (nem is nagyon volt mondjuk ennyi pénzem soha) és rólam tudni kell, hogy elég fukar vagyok, ezerszer meggondolom, mire adok ki és mennyit, de ezen nem kellett gondolkodni. Már tavaly augusztusban tudtam, hogy idén ezt magamnak szeretném finanszírozni, ezért is kerestem ezt a pompás telefonos munkahelyet, ahol az utóbbi pár hónapban senyvedtem. Húszezer forint - az egy hónapi fizum. De megérte. Remélem megérte.

Summer memories

Megvan az Ozora jegyem! Choz vette meg délután, miután tegnap Gabi szólt, hogy mától árulják a 100 db 70 eurós elővételes jegyet. Nekünk még jutott, a sors csúnya fintora, hogy Gáboréknak pont nem, sajnálom is őket érte. :(
Nade a lényeg hogy névre szóló jegyem van, ami nem örökíthető, eladható és hasonlók. Nekem augusztus 2-7-ig programom van, a facebookon is bejelöltem, hogy ott leszek. Ozora hatalmas élmény volt tavaly, sőt, merem azt állítani, hogy életemben ott voltam a legboldogabb, de azóta nagyon sok minden változott, úgyhogy nem vagyok egészen biztos benne, hogy idén ugyanolyan lehet.

Amúgy olyan furcsa ez a tavasz, már néha majdnem nyár van, nyárillat van a levegőben. Az érzékszervek közül a szaglás kötődik legerősebben az emlékekhez, és most is ahogy jöttem este haza egy csomó minden eszembe jutott, hogy mit csináltam az utóbbi pár évben a hasonló tavaszi/nyári estéken. Akkor még minden annyira másképp volt...

My year 2010

Zsúfolt, boldog és kevésbé boldog eseményekben, változásokban bővelkedő évet hagyok magam mögött. Követve Tenshi tavalyi példáját, a blogom és határidőnaplóm segítségével szépen összeszedem, miket is csináltam idén, aztán végzek egy kis összegzést és tanulságlevonok.

Január elseje, így 2010 is, az Almássy téri szabadidőközpont ruhatárában ért engem Gabival, Gergővel, Tacsival és Barbival. Jó buli volt, megadta a kezdőlöketet. 15-én volt a szalagavatóm, mindez sok próbát, ruhák és kiegészítők után rohangálást, szervezést jelentett - de az a nap nagyon szépnek maradt meg az emlékezetemben, mert igenis gyönyörűek voltunk, az afater party is jól sikerült. Életem első és utolsó iskolai sítáborában is részt vettem januárban, sajnos konstatálnom is kellett, hogy ez nem nekem való.
Februárban volt az első fellépésem a Madách Musical Tánciskolával, amit nagyon élveztem, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett. A BK megújult, számos moderálnivalóval gazdagítva a prefektusok területeit. Részt vettem a mohácsi busójáráson. 15-ig kellett leadni a felvételi jelentkezésemet. A sorrendem hosszas vívódás, majd hirtelen döntés után: 1. BCE Nemzetközi tanulmányok, 2. ELTE Szociológia, 3. ELTE Anglisztika.
Márciusban síeltünk, ami jól sikerült, bár anyu eltörte a lábát. Jártam Debrecenben Rennél, ünnepeltünk peszachot, megszültem Szirtes Alexet.
Áprilisban volt tavaszi szünet, húsvét, ahol a fiúk jöttek és locsoltak. 11-én lezajlott az országgyűlési választások első fordulója. Teljesen váratlanul ért Polgár Csilla halála - részt vettem a temetésén, sok régi táncos ismerőssel találkoztam, beszélgettem. Ebben a hónapban fejeztem be a középiskolát, eltöltöttem utolsó napjaim az iskolapadban, szerenádoztam: HCS-nak, Ongjerthnek, Buritsnak, Tarjánnénak, Zsuzsa néninek, Gábor bának. 29-én bolondballagás, kissé őrültre sikerült. 30-án elballagtam a Szilágyiból, ahol 8 középiskolai évet töltöttem.
Május első hetében letudtam az írásbeli érettségijeimet ebben a sorrendben: Magyar, matek, töri, angol, német. Betöltöttem a 18. életévemet - Csigahegyen ünnepeltük volna, ha GMS eljön. Mivel a sulit befejeztem, töménytelen szabadidőm támadt - de szerintem én voltam az egyetlen, aki tényleg minden napot masszív tanulással töltött, annyira féltem az angol szóbelitől. Egyébként akármennyit cikiztek miatta, tény, hogy hihetetlen sokat tanultam ebben a hónapban - lényegébe véve ekkor tanultam meg angolul beszélni. Szerenádoztunk Cziróknak és Szilágyinak.
Júniusban megtudtam az írásbelik eredményeit, nem voltam velük elégedett.
Letudtam az angol szóbelit, sikeresen. A többi tárgyra az utolsó hétben magoltam szorgosan, egy nap végeztem velük, nem sikerültek rosszul. Még ebben a hónapban megkaptam a bizonyítványom, és kiszámoltam, hogy 435 pontot szereztem.
Az év végi Madáchos fellépésem vegyes lett, akkor nem éreztem túl jónak, de a felvételeken nem látszanak a hibák. Utolsó szilágyis vízitúrám esős és hideg volt. Június 21-én volt a hároméves évfordulónk Gáborral. 23-án megvolt a bankettünk - a legmaradandóbb az volt benne, hogy a kelleténél több bort ittam. A rákövetkező két napot Tenshinél töltöttem, és megszültem az új blogomat.
Júliusban voltam Gáborral Balcsin, BK-sokkal Patcán, Angyalin. Kiderült a felvételi eredményem: szociológiára vettek fel, ahogy vártam.
Augusztus első hetét Ozorán töltöttem - a nyaram legmeghatározóbb élménye, hatalmas esemény, állíthatom hogy életem legboldogabb percei, amit jövőre sem szeretnék kihagyni. Ez után következett az egyhetes családi nyaralás Alsóörsön, ahol megismertem Zazut - és mikor hazaértem, 15-én, egy fájdalmasan átlagos és unalmas napon, Gábor szakított velem. A hónap második fele a gyötrődésre és a mocsárból való kimászásra ment rá. Irtó szarul éreztem magam, amin a gólyatáborom segített.
Szeptember elején jöttem haza a táborból, új élményekkel, barátokkal. Meg kellett szoknom a sulit: tárgyakat felvenni, beiratkozni, órákra járni és termeket találni: csupa új és új kihívás. Megkezdődött a táncszezon, új tanárok, csapattársak. A szobánk átalakításra került: új székek, ágy, polcok.
Októberben Buri megkapta a végzett diák rangot - érdekes, hogy azóta alig járok fórumra, szinte egyáltalán nem játszom, valahogy elvesztettem az érdeklődésemet, noha a csapattal továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Voltam Protoculture bulin, ez az este tényleg nagyonnagyon jól sikerült, hosszú idő után szerzett igazán boldog perceket. Voltunk Debrecenben, szülinapoztunk Rennel és Shizuval. Egy szerdai Filteres estén megismertem Petit, akivel 24-e óta járunk. Találkoztam Zalánnal.
Novemberben Szegeden voltunk wellnessezős családi pihenésen. Nagyvelegen a BK-sokkal megnéztük az összes létező HP filmet. Részt vettem egy háromnapos cigicsikkfigyelős terepgyakorlaton, egy Exclusive goa night 10. Jubileumi partyn, Gólyabálon, ahol szép fehér ruhában keringőztem Gergővel. Elkezdtem dolgozni a Paradise solutionnél, ezzel pedig iszonyúan összezsúfolódott a napirendem.
Decemberben volt három vizsgám, egy osztálytalálkozóm. Jött a Mikulás, majd a Jézuska is, családi összejövetelekkel, kajálásokkal, ajándékokkal. Voltam BK karácsonyon is. A szilveszter totál képlékeny, de valószínű, hogy Dolékkal megyek az Almássy térre, oda, ahova tavaly. Keretes szerkezet.

2010. tényleg a változások éve volt, ezek közül kiemelném a két legmeghatározóbbat: Gábort és az ELTÉt.
A Gabival való kapcsolatom a szakításunk óta folyamatosan alakul. Augusztus utolsó két hete tényleg nagyon rossz volt. Akkor még úgy gondoltam, idővel enyhül a dolog, fogunk tudni majd beszélgetni, találkozni. A gólyatáborom után felhívtam és szerintem vagy egy órát beszéltünk, mert annyira megszoktam, mert nem is tudtam, hogy lehetne másképp. Egy idő után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a rendszeres találkozás, beszélgetés - legalábbis számomra - fájdalommal jár. Képtelen voltam - és vagyok - rendesen továbblépni, elfogadni a helyzetet. Hogy hogy állunk jelenleg? Neki barátnője van, amire gondolni sem tudok. Sosem hittem volna, hogy a “maradjunk barátok” kezdetű frázis tényleg ennyire nehéz és lehetetlen, de beláttam, hogy az. Valóban kudarcként élem meg, hogy nem tudok rá máshogy tekinteni, és kénytelen voltam őt letiltani msn-ről, mert hiába kértem, hogy ne írjon rám, mert nem szeretem, ő nem tudta megállni, egyszerűen azért, mert túl rendes és érdekli, hogy mi van velem. Ha nem látom és nem beszélünk, sokkal könnyebb, sokkal jobban vagyok, teljesen okés így. Meglátjuk, hogy lesz később, egyelőre marad ez az állapot.
Aki ismer, tudja, micsoda rettegéssel vártam ezt az egyetemet, mennyit rágódtam, vívódtam, hogy hova jelentkezzek. A szociológia hirtelen ötlet, igazából lutri volt, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy bejött. Tulajdonképpen magam is meglepődtem, hogy mennyire érdekel az, amit tanulok. Jól érzem magam az ELTÉn, van egy csomó ember, akiket nagyon örülök, hogy megismerhettem, a könyvtárban pedig találtam pár olyan könyvet, amit valószínűleg ki fogok kölcsönözni, csak azért, mert érdekel. Hihetetlen.

Az Újév mindig újrakezdést jelent, és nekem most extrán. Idén sok minden változott, sok mindent kellett lezárnom, magam mögött hagynom, 2011-ben egy egészen más életbe vágok bele, és tudom, hogy hiperszuper lesz. BUÉK! ^^

Ozora 2010 nyitás. Meg csak simán szeressük. :)

Papírsárkány Ozora felett

Ozora, Ozora... A fesztivál, amiről több mint egy éve hallgatom Tacsi és Gabi áradozását. Az, hogy úgy döntöttem, megyek, főként emiatt volt, bár az utolsó pillanatig haboztam. Féltem, hogy nem lesz nekem való. Így, a hét elteltével, azt kell mondjam, nem bántam meg, hogy ott voltam.
Mikor Ren kérdezte, hova megyek, nem bírtam elmagyarázni, így leírtam neki, ami a jegyen is olvasható: "Psychedelic tribal gathering." "tribal? Fűszoknya is lesz?" kérdezte ő, amit talán viccnek szánt, de az a helyzet, hogy rendesen beletrafált a valóságba. Fűszoknyát ugyan nem láttam, de a stílus kedvelőinek - így a fesztiválozóknak is - a nagy részét rasztahajú, szakadt-furcsa ruhában járó emberek tették ki. Voltak annyira durva arcok, akikről egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy élhetnek a valóságban - tényleg simán feltételezem róluk, hogy a dzsungelben laknak egy virágkehelyben, és kizárólag ilyenkor másznak elő onnan...
Főleg a hangulatot élveztem. A füvet. A dombot. A naplementét. A társaságot - hatan voltunk (Barbi, Tacsi, Gabi, Boró, Dave, én) de hamarosan mindenkinek jött ismerőse, így körénk táborozott Choz, Dóri és Pierre, Áfonyáék, majd hamarosan befutott Némó és Szilvi is. Nem tudom, mivel ment el az idő, de elment. Buliztunk, voltak nagyon jó koncertek, de azért aludtam is eleget. Vettem magamnak egy pár meteort, és feltett szándékom használni is őket, mert piszok drágák voltak.
Végezetül még annyit, hogy bár sokszor éreztem azt, hogy igen, ez közel van a peredájzhoz, azért sajnos voltak kellemetlen élmények is. Odaút és visszaút. Mikulás és felfázás. Nem részletezném.