Jógamánia

A legújabb szenvedélyem a jóga lett.

Komolyan, rég lelkesedtem ennyire valamiért. Amióta januárban rátaláltam Zoéra, elkezdtem járni az óráira a Moksha jógastúdióba, és annyira imádom, hogy kizárólag akkor hagyom ki, ha tényleg valamilyen halaszthatatlan program jön közbe. A születésnapomra kaptam egy jógamatracot. Ráadásképpen pedig kísérletezünk munkahelyi jógával is, szóval az utóbbi pár héten arra is sor került egy-egy délután.

Most már annyira lelkes lettem, hogy legszívesebben minden nap csinálnám, csak hát Zoé csak kétszer tart órát, másokat kevésbé szeretek, és még nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy egyedül gyakoroljak. Legalábbis egyelőre ezt mondtam magamnak, de most annyira bepörögtem, hogy lehet tényleg ráveszem magam, maximum csak napüdvözleteket csinálok orrba-szájba.

Nehéz megfogni, mit is szeretek annyira a jógában. Először is tényleg jobban érzem magam tőle, pedig ki nem állhatom a köré szőtt nyugati hype-ot és spirituális bullshitet. De valamitől mégis csak jó, gőzöm sincs, mitől. A másik, hogy a flow, amit csinálok, intenzív, abszolút van sportértéke, ráadásul a bonyolult, ki-be csavarós, támaszkodós-egyensúlyozós ászanák valóban jelentenek kihívást. Nekem még nem megy szinte semmi, mert eléggé gyenge vagyok, de folyamatosan erősödöm és abszolút érzem a fejlődést!

Úgyhogy úgy néz ki, találtam egy új hobbit! Kicsit elcsépelt, de akkor is - juhé! 

My Year 2017

A tavalyi évértékelőmben azt jósoltam, hogy 2017 egy unalmas, eseménytelen, nyugis év lesz, amikor főként magammal foglalkozhatok. Nem is nagyon tévedtem. Lássuk!

A január Izraelben, Gederán köszöntött rám, Orsihoz menekültem ugyanis az itthoni szilveszteri felhajtás elől. Jól sikerült az a pár nap, és szerencsére Orsit néhány héttel később is láttam, hazajött ugyanis Hili szalagavatójára.

Februárban beiratkoztam egy varrótanfolyamra. Berlinben sikeresen lezajlott a CJN szeminárium a Centropával. Valentin napon volt vacsi az elvált nőcikkel, és elmentem egy útra az Adománytaxival is. Már ekkor elindult a hadjárat a civilek ellen, emiatt voltam is tüntetni.

Márciusban megnyílt a Túlélés Szarajevóban c. Centropa kiállítás az IKI-ben, amin többek között az én nevem is díszeleg! A 15-i hétvégén elutaztunk a családdal Köveskálra. Megkezdődött a Luca-féle kutatás második fele. Az én kezdeményezésemre egyik hétvégén közös, családi nagytakarítást csaptunk.

Áprilisban ismét elutazhattam Berlinbe, ezúttal a Haver Alapítványt képviseltem. Később a Haverral Leányfalura is elmentem egy csapatépítő hétvégére. Megvolt a széder este, amit nem csak családi körben, de Borcsával is töltöttem. Megindult a támadás a CEU ellen, viharos gyorsasággal elfogadták a Lex CEU-t, emiatt ebben a hónapban nagyon sokat voltam tüntetni, teljesen el is ment a hangom. A hónap utolsó napján Seren Pestre látogatott, úgyhogy végre karácsonyozhattunk vele és Shizval.

Májusban Hili elballagott a Szilágyiból, én pedig betöltöttem a 25. évemet. Marcellal egy konferencia miatt Londonba utaztunk, ahol korábban még sosem jártam, és nagyon szuper volt körülnézni. Megvolt itthon a nagy éves Centropa záróeseményünk is.

Júniusban a pünkösdi hétvégét Angyalin töltöttük, és amúgy is sok minden szólt a nyárról: voltam Petinél bográcsolni, Petrával a tanév lezárultával gyrosozni és mozizni, a hónap végén pedig az egész család Izraelbe utazott Sahar tisztavatójára, ami egy nagyon látványos és megható esemény volt.

Júliusban két hosszabb nyári programom is volt: az első a CSA, vagyis a Centropa Summer Academy, ami a munkahelyem éves óriásrendezvénye 80 tanár számára. Ezúttal Budapesten majd Belgrádban volt, és én is végig részt vettem rajta és segítettem a lebonyolításában. Ezután végre jöhetett a pihenés, pontosabban a nyár legszupibb programja, a 13. – és egyben utolsó – Varázslatos Tábor. Erről sajnos nem blogoltam, pedig igazán szerettem volna. A lényeg, hogy néha busongós, de amúgy fantasztikus tíz nap volt, mint mindig.

Augusztusban a szakításunk óta először találkoztunk Bálinttal, ami a nyilvánvaló nehézsége ellenére is kifejezetten pozitív élmény volt. Petrával és a BK-sokkal voltunk a mogyoródi aquaparkban. Eltöltöttünk a családdal egy hétvégét Szentendrén. Volt egy mozis vakrandim, ami egyrészt arra hívta fel a figyelmemet, hogy nem állok készen egy kapcsolatra, de azért nem is múlt el nyom nélkül. Orsi elutazott Vegasba, ahol közel három hónapot töltött. Elkezdtem dolgozni a Medián-féle zsidóságkutatás elemzésén.

Szeptemberben ismét volt egy rövid utazásom a munkából kifolyólag, ezúttal Frankfurtban tartottunk workshopot Marcellal. Egyik hétvégén Debrecenbe is elutaztunk Shizuval Serenhez. Elkezdtem pszichológushoz járni. Gábor szakított Krisztivel, és ismét elkezdtünk beszélni és találkozni. Megvolt a BK-s tagságom 10 éves fordulója. Voltam az ARC kiállításon. Ismét részt vettem az Adománytaxi egyik útján.

Az októbernek két nagyobb eseménye volt, az egyik, hogy a Centropával voltam egy szemináriumon Pécsett, később azonban messzebbre jutottam: Krakkóba! Ott volt egy záróeseményünk és egy szemináriumunk, mindkettő jól sikerült, és különösen az volt jó, hogy a munka után maradtam még pár napot, és egyedül, nyugiban, a saját tempómban élvezhettem a várost és az utazást. Persze azt sem hagyhatom ki, hogy 28-án Sahar eljegyezte Orsit.

Novemberben elkezdtem héberül tanulni. Lenyomtam egy workshopot Zágrábban, ez megint egy kis egyedüli utazást és kihívást jelentett. Petra osztályának foglalkozást tartottam az 1945 c. filmről. 30-án Orsi hazautazott hozzánk.

December elején még velünk volt Orsi, és egy csomó klassz családi programot csináltunk együtt. Megvolt Marcell é Toma szülinapja, utóbbinak meglepetés bulit is szerveztünk. Mentek az év végi záróbulik, hanukák, volt BK-karácsony a HUB-ban. Elkezdtem jógázni. A Haverral voltam kisfilmforgatáson. A karácsony persze családi körben telt, év végére pedig szintén a tágabb családdal és barátokkal elutaztunk Murauba síelni.

Így átnézve valahogy kevésbé tűnik eseménydúsnak az év, bár azt meg kell hagyni, hogy rendkívül sokat utazhattam, amit elsősorban a Centropának köszönhetek. Bár ezek az utak általában rövidek, egy csomó olyan helyre jutottam el, ahol korábban még nem jártam – a legklasszabb talán London volt. Az év második felében fedeztem fel, hogy ezek az utazások, ha rájuk teszek néhány plusz napot, hozzásegítenek ahhoz is, hogy olcsón világot lássak. Ezt az elvet alkalmaztam most ősszel Krakkóban, ami nagyon szupi volt, és jövőre is vannak hasonló terveim.

A munkámat egyébként továbbra is nagyon szeretem, határozottan azt érzem, hogy a Centropával megfogtam az Isten lábát. Emellett idén dolgoztam három volt CEUs tanáromnak is: Michael Millernek és Lucának kutatási asszisztensként, Kovács Andrásnak pedig a zsidóságkutatásban segítettem és a hamarosan megjelenő beszámolóba írtam több fejezetet. Nagyon fontosak voltak nekem ezek a munkák, de mindennek ellenére érzem, hogy távolodom attól az akadémiai világtól, amit a CEU jelentett, sokat felejtek, kijövök a gyakorlatból, ami kicsit aggaszt is, és remélem, lesz lehetőségem a visszatérésre.

A munka mellett egyébként sokat önkénteskedtem is: a Havernál továbbra is nagyon aktív vagyok, idén én tartottam a legtöbb foglalkozást – több mint harmincat! Az én vezényletem alatt készült el az új identitás foglalkozás oktatási anyaga, ősz óta már zsidónegyed sétákat is vezetek, és továbbra is tartok néha színházi foglalkozást. Persze sokat segít, hogy a Haverosokkal is egy irodában dolgozunk, így állandóan naprakész vagyok, ráadásul a rugalmas munkám miatt könnyen be tudok ugrani, ha szükség van valakire, aki foglalkozást tart. Jó érzés volt, hogy tavasszal (mivel sem Péter, sem Julcsi, sem Eszter nem ért rá) én képviselhettem a Havert Berlinben egy projektbeszámolós továbbképzésen.  

Általában azt mondhatom, hogy kicsit lagymatagnak, unalmasnak, semmilyennek éltem meg ezt az évet, és én magam sem vagyok kifejezetten a topon. Az évem első fele arról szólt, hogy heverjem ki valahogy Bálintot, mostanra azt mondhatom, hogy majdnem teljesen okés vagyok, de azért eléggé magányosnak érzem magam. Az év során hangsúlyosabbá vált néhány fontosabb baráti kapcsolatom, de továbbra is igaz, hogy főként otthon ülök, nem megyek sehová, nem találkozom senkivel, nem bulizom, és úgy általában úgy érzem magam mint egy besavanyodott vénasszony. Sokszor elég szomorú és magányos vagyok, és eléggé magatehetetlennek érzem magam az egész helyzettel szemben, de azért optimistán tekintek előre és úgy gondolom, hogy például ez a helyzet jövőre változni fog.

42 könyvet olvastam idén, ami sajnos hárommal kevesebb, mint tavaly, nem volt rekorddöntés. Azért azt hiszem abszolút elégedett lehetek az eredménnyel! Legjobb idei olvasmányaim (részletekért katt a Könyvespolcra): Beszélnünk kell Kevinről, Megszámolt babák, Átmeneti, The hate u give, Bexi-sorozat, Az ember, akit Ovénak hívnak, Fohász Owen Meanyért, Tajtékos napok. A már korábban olvasott könyvek közül pedig természetesen A Végtelen Történet, A szél neve, A bölcs ember félelme, A szótlan tárgyak lassú szemlélése, Harry Potter és a bölcsek köve, Büszkeség és balítélet. 

Jövőre

2018 elég sok változást fog hozni, összességében úgy látom hogy egy kifejezetten eseménydús és kalandos év lesz.

Változások lesznek a munka terén: a Centropánál több feladatom lesz, most, hogy Esther kolléganőm elmegy, én veszem át a közösségi médiaoldalak igazgatását és ami még izgalmasabb: (részben) a CSA szervezését is. A CSA idén júliusban Berlinben lesz, és úgy néz ki a teljes logisztikai szervezés – jelentkezések, résztvevőkkel kapcsolattartás, szállás, étkezés, eljutás A-ból B-be, mindenki apró-cseprő nyűgjei – rám hárul majd. Emiatt eléggé izgulok, ugyanis nagyon nagy falat, a legnagyobb programunk, amit nem szúrhatok el, és persze Esther nagyon jó szervező volt, magasra tette a lécet. Ez a munka azt is jelenti, hogy szorosabb kapcsolatban dolgozom majd a csapat többi tagjával és a nagyfőnökkel, Eddel is. Bevallom, eléggé tartok attól, hogy ez a munka nagyon sok stresszel fog járni, és hogy emiatt utálni fogom az egészet. Mindenképpen nagy kihívás, de remélem felnövök hozzá és mindent meg tudok majd oldani. Az persze nagyon jól esett, hogy Marcell biztosított róla, hogy azért is bíznak meg ezzel a feladattal, mert elégedettek velem, jól teljesítek, és ezt egyébként egy nagyszerű fizetésemeléssel is kifejezik.

Ha minden jól megy, januárban megjelenik a Medián felmérésének kutatási beszámolója, amibe én is írtam fejezetet. Ez csak egy beszámoló, az adatok komolyabb, „tudományosabb” elemzése csak ezután következik. Ha minden igaz, lehetőségem lesz ebben az elemzésben is részt venni. Ez ismét egy kihívás: bár nagyon érdekel és szuper izgalmas, sajnos eléggé aggaszt, hogy nem kaptam rendes adatelemzési képzést, ezért nagyon bizonytalan vagyok abban, hogy kell egy ilyet szakszerűen lefolytatni. Bízom benne, hogy valahogyan össze tudom majd szedni a szükséges tudást és ezen a téren is fejlődni fogok, nincs más út. Király, hogy Kovács András bízik bennem és szeretne velem dolgozni annak ellenére, hogy az utóbbi időben egy kicsit link voltam és nem küldtem valami gyorsan neki az anyagokat.

A munkabeli változások azt is jelentik, hogy – számomra is tök meglepő módon – normális felnőtt fizetésem van, amiből akár még meg is lehet élni. Lehet, hogy jövőre ismét terítékre kerül a lakásvásárlás kérdése. Ez tök nehéz, és felvet egy csomó dilemmát, amit most itt nem akarok kifejteni, de még az is lehet, hogy jövőre ilyenkor már lesz egy saját lakásom. Hű, ez most azért elég ambiciózusan hangzik, de hátha!

Mindezek mellett szeretném egy kicsit ügyesebben és magasabb fokon űzni azt, amit idén elkezdtem, nevezetesen, hogy helyre kerüljek önmagammal, és teljesnek és boldognak érezzem magam úgy, ahogy vagyok. Ebben egy fontos lépés, hogy járok pszichológushoz, ez persze egy hosszútávú „befektetés”, de bízom benne, hogy jövőre ilyenkor már meglesz az eredménye. Szintén önismereti, tapasztalat- és élményszerzési jelleggel tervezek egy tavaszi utazást Portugáliába tök egyedül. Erről egyelőre csak beszélek, de remélem hamarosan sikerül megszervezni is, és ha olyan lesz, amilyennek gondolom, 2018 egyik meghatározó eseménye lesz majd. Az is fontos terv jövőre, hogy többet sportoljak. Na igen, ezt mintha minden évben megfogadnám. De most úgy érzem, hogy az izomsérülésemnek is hála van esélyem arra, hogy betartsam ezt a tervet, mert sokkal inkább a fokozatosságban gondolkozom, ráadásul teljesen odavagyok ezért a jógáért! A téli szünetből visszatérve pedig kiegészítem a sportolást az egészséges étkezéssel is. Remélem, sikerül betartani és néhány hónapon belül meg is lesz az eredménye!

És persze ne felejtsük ki a jövő év legfontosabb családi eseményét, Orsi esküvőjét! A dátum már ki van tűzve: szeptember 16. Megvettük már a repülőjegyeket is. Persze addig sok készülődés van még hátra, én a magam részéről remélem, hogy feljebb tudom tornászni a hébertudásomat a társalgási szint közelébe (és szerzek magamnak valami szép ruhát).

Kicsit kijjebb tekintve a politikai- és közéletbe, nos, nem vagyok túl optimista. Választások lesznek, amiktől nem várok semmi jót, ezen kívül az állampolgárok megtévesztése és megfélemlítése, a propaganda a bevándorlók és a civil szervezetek ellen, a „sorosozás” is egyre durvább és ijesztőbb. Az a rossz érzésem van, hogy az egészet hagyom megtörténni, hogy – bár voltam több tüntetésen is – nem vagyok eleget az utcán, nem ragadok meg elég eszközt a tiltakozásra, hanem csendben vagyok és beletörődöm az egészbe. Ez azért is rossz, mert civilként egyébként különösen sokat papolunk a társadalmi felelősségvállalásról is a kiállásról. Sajnos azonban semmi ötletem sincs, hogyan lendüljek akcióba, milyen kezdeményezéshez csatlakozzam, mit tegyek, aminek valóban eredménye is lenne.

Zárásként pedig még egy adalék 2018-hoz. Azt ugye nem is kell mondanom, hogy a 8-as családi szerencseszám, ráadásul 26 éves leszek, és 2 és a 6 összeadva szintén 8, tehát már csak emiatt is remek évnek kell következnie. Nemrégiben olvastam azonban még azt is, hogy a zsidó hagyományban minden betűnek számértéke is van, és a 8-as számértékű chet (ח) valamint a tízes számértékű jod (י) egybeolvasva cháj, vagyis élet. A 18-as szám tehát a kabbalizmus szerint szerencsés, és különös jelentőséggel bír a zsidó hagyományban.

A fentieket figyelembe véve tehát azt jósolom, hogy 2018 egy különösen jó és sikeres év lesz számomra és az egész Pál család számára is!

Hasonló jókat kívánok mindannyiótoknak, kedves blogolvasók! 

Síelés

Az év végét rendhagyó módon síeléssel töltjük Ausztriában. Rajtunk kívül itt van a teljes Szántó család, illetve két baráti család.

Néhány főbb benyomás az eddigiekről:

1. Család ellen nincs orvosság, és mindenkinek megvan az a sajátos ismerős hülyesége, ami az ilyen együttlétek során hatványozottan kiütközik.
2. A szüleim cukik, de néha tök cikinek érzem őket.
3. Meglepően szarul érzem magam attól a helyzettől, hogy mindenki pasival (esetleg: férjjel, gyerekkel, stb.) érkezett.
4. A pályán az elmúlt két napban ritka hideg volt, amit csak egy kupac ruha magamra rétegzésével voltam képes kivédeni.
5. Jól síelek, amíg nem hagyjuk el a kék pályákat.
6. Nagy társaság = valakire mindig várni kell, sosem tudsz ott, akkor és annyit síelni, amennyit szeretnél.

És végül

7. Folyton Bálintra gondolok. Erre nyilván számítottam, de talán reménykedtem benne hogy majd esetleg csak az első nap gondolok rá, aztán már nem. Persze nem lehet a síelést nem hozzá kötni, és azon kívül, hogy eszembe jut egy csomó dologról, azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak ő is itt lenne velünk, bárcsak mindenki látná, hogy mennyire klasszul síel, mindenkinél jobban, bárcsak itt ragyoghatna mindenki előtt, hogy mennyire szuper pasim van.

Csak hát kár, hogy már nem a pasim. 

Karácsony

Az ünnepi időszak ezúttal kicsit rohanósabban telik nálunk, mint szokott. Mivel már 22-én itthon voltam, volt időnk felkészülni, takarítani, ajándékot csomagolni, sőt, sütöttem még egy adag mézeskalácsot, ugyanis találtam egy csodálatos receptet, ami sokkal jobb, mint a régi, amit eddig használtam. A 24-e szokásos módon itthon telt. 25-én reggel korán keltünk és mentünk Nagykovácsiba geoládákat keresni, majd délután nagyinál ünnepeltünk. A 26-i délelőtti program a Star Wars 8. epizódjának megnézése volt, majd délután Magdolnagyihoz mentünk át. Kaptam nagyon klassz ajándékokat amúgy, főleg mindenféle pulcsit. Látszik, hogy a családom jól ismer, mert kaptam ajándékokat bekuckózáshoz is: egy puha meleg nyulas kötött zoknit, és egy nagy puha takaró-leplet, amibe bele tudok burkolózni.

A mai az első nap, hogy lenne időm igazán lustálkodni, de nem lehet, mivel holnap utazunk síelni! Szóval a mai nap a csomagolásról és az idegeskedésről szólt. Nem nagyon volt ilyen egyébként korábban, hogy szilveszterre menjünk síelni. Jön az egész Szántó család és az ő barátaik, úgyhogy nagy csapat gyűlik össze. Én a magam részéről inkább pihiznék itthon, most kevésbé vonz a síelés: félek a sérült lábam és a "lekvárságom" miatt, illetve utoljára Bálinttal voltam síelni - kicsit tartok attól, mit fog ez most kihozni belőlem. Azt már nem is említem, mennyire meg tud őrülni a családom ilyenkor. A síelés után viszont nem haza jövök, hanem Grazba Hannah-hoz, és miután nála elidőztem kicsit, Bécsen keresztül jövök haza, ahol meglátogatom a Centropa-irodát.

Én és a jóga

A sportolással némiképp ismét zátonyra futottam. Egy jó ideje sajnos már így vagyok vele, a rendszeres sportolás nálam akkor maradt el, mikor hazajöttem Amszterdamból, szóval körülbelül öt éve. Azóta valahogy az van, hogy ott van a tánc Lakijanival, aztán megnyitott a B4 is a millió lehetőségével, és jó időben még futni is mehetek a Czakóra, szóval lehetőség van bőven, de valahogy hiányozni kezdett a rendszeresség, a motiváció és az idő, a CEU mellett alig jutott energiám bármire is, szóval most itt állok, és az van, hogy lényegébe véve kampányszerűen kezdek el sportolni: eszembe jut, megfogadom, tartom egy darabig, aztán közbejön valami, elutazom, megbetegszem, kimarad egy hét, aztán kettő, és már szét is csúszott a rutinom, és ott tartok, ahol előtte. 

Augusztusban megint egy hasonló kampányszerű mozgásba fogtam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy megfájdult a lábam, furán fáj az egyik combom, úgy, mintha meghúztam volna, de mégsem úgy. Szünetet tartottam, de nem múlt el, elmentem gyógytornászhoz, aki megnézte, és azt mondta, csak húzódás, pihentessem, és rendben lesz. Szóval megint nem mozogtam vagy egy hónapig, de a lábam továbbra is fájt, szóval ekkor jutottam el oda, amivel igazából kezdenem kellett volna az egészet, hogy lemegyek a háziorvoshoz, és kérek egy beutalót az ortopédiára - ahova végül két héttel később mehettem el. A doki kb. 3 perc után levágta, hogy nyáron elszakadt egy izom a combomban (WTF, ennyit a gyógytornász okoskodásáról, hogy ő semmilyen izomsérülést nem érzékel) és azt javasolta, hogy semmiképp se pihentessem, hanem végezzek valamilyen kíméletes mozgásformát, mint például a jóga vagy a pilates. Azt is megjegyezte, hogy lekvár az izomzatom, tök gyenge vagyok. 

Na, hát szóval sikerült eléggé sokkolnia. Az a helyzet, hogy hiába tudom, hogy alig mozgok, hiába tudom, hogy már tökre nem vagyok úgy formában, mint régen, valahogyan mindig is egy sportos emberként gondoltam magamra, és az, hogy lekvár vagyok, eléggé szíven ütött. A másik ez a szakadás - tényleg el tudtam tépni a combomat attól, hogy egyszerűen csak edzettem és sokat nyújtottam? Sosem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de úgy tűnik mégis.

Szóval a következő dolgokat fogalmaztam meg magamnak tanulságként:

1. Igen, tényleg nem megy ez a kampányszerű sportolás, mert a testem most már elég határozottan jelzi, hogy hahó, ebből nem kér. Azon kívül amúgy sem sikerült soha tartanom magam ezekhez az elhatározásaimhoz.
2. Sokkal türelmesebbnek kell lennem önmagamhoz, és fokozatosan kell visszatérnem a mozgáshoz.

Igen, de hogyan? Elkezdtem jóga meg pilates után nézelődni, kérdezősködni. Ez rögtön újabb nehézség, kísérletezgessek, hagyjak fel a jól bevált dolgokkal valami új kedvéért, vegyek bérletet valami új helyen, stb. stb. Végül a legkézenfekvőbb dologgal kezdtem, és elmentem a B4 reggeli jógaórájára, és magam is meglepődtem, mennyire imádtam! A csaj, aki tartotta, rögtön nagyon kedves és szimpatikus volt, az óra nem volt nehéz, de azért jelentett kihívást, átmozgatott, de nem fájt tőle semmim. Azóta elmentem a többi órára is, és nagyon lelkes vagyok.

Szóval most már csak azt kell kitalálnom, hogy is legyen ez pontosan. Heti 2x reggel elmegyek a B4-be. Ez talán az elején jó, de hosszabb távon mindenképp kevés: már most beiktatnék legalább még egy napot. Legjobb lenne valami reggeli edzés, hogy a koránkelésre szokjak rá és mindent letudjak még a munkanap előtt. De akkor hova menjek, mit csináljak? Ráadásul a tánc is hiányzik, csak attól tartok, az nem tenne jót a lábamnak még egy darabig.

Szóval most ilyen dilemmáim vannak, de egyelőre a jóga egy izgalmas új felfedezésnek tűnik!

Szakvélemények

Az utóbbi időben több esetben is szakemberekhez fordultam.

Először is elmentem a B4-be egy edzőhöz, hogy adjon táplálkozási és sportolási tanácsokat. Ezt azért történt, mert szeretnék végre tényleg ráállni az alakformálás témára, és szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy amit csinálok az értelmes és hatékony. Nem mondanám, hogy kifejezetten katartikus élmény volt a konzultáció: az edző igazából elég sablonos tanácsokat adott, úgy mint eddzek legalább heti háromszor, és ne egyek cukrot meg kenyérféléket. Ez még kiegészült pár dologgal, úgyhogy egy darabig tipródtam azon, hogy meddig menjek el ebben a diéta-témában. Alapvetően imádok enni, a kaja számomra nagyon fontos örömforrás, és nem hiszek abban, hogy jó az, ha ezt mértéktelenül megvonom magamtól. Ezen kívül szeretném inkább a sportra helyezni a hangsúlyt, de haha, az ugye nem megy, ha az ember anélkül edz, hogy a táplálkozására figyelne, ne csodálkozzon, hogy a várt eredmény lassabban érkezik. Na mindegy, szóval most az van, hogy kísérleti jelleggel lemondtam a cukorról és a kenyérről, sőt a tejtermékekről is, mert pár hónapig csak kibírom, amíg bizonyos folyamatok beindulnak. Ma van a negyedik nap, és úgy szenvedek, hogy ihaj. :D

Tegnap egy gyógymasszőrnél is voltam, mert augusztus óta valami furán húzódik a lábamban, és a tánctanárom, Jani azt javasolta, hogy nézessem meg. Ahhoz a masszőrhöz mentem, akihez a családból többen is járnak, és nekem is nagyon szimpatikus volt a nő. Megnyugodtam, mert semmi komoly problémát nem talált, sem porckorong-, sem izomsérülést. Ezzel együtt viszont a probléma továbbra is a levegőben lóg, a masszőr azt mondta, valszeg tényleg csak egy húzódás, és tényleg csak pihentetnem kell, de annyival azért komolyabb a dolog, hogy az augusztusi 2-3 hét pihentetés nem használt neki. Szóval most hiába lendültem bele a mozgásba és a fenti diétába, 2-3 hétig most megint nem mozgok semmit, és várom a csodát. 

A harmadik és talán legfontosabb dolog, hogy két hónapja elkezdtem pszichológushoz járni. Ez már régóta motoszkált bennem, és most végre megkaptam a kezdőlöketet. Ahogy Borcsa barátnőm, akinek nagyon bevált a dolog, mondta, "ez egy befektetés", szóval egyelőre reménykedem, hogy egy év múlva megjön majd a heti konzultációk gyümölcse. Az biztos, hogy minden alkalommal örömmel megyek, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem lesz hiábavaló az egész.

Összefoglalva a fentieket, úgy látom, hogy most éppen egy olyan fázisban vagyok, hogy ha már szingli vagyok, itthon élek, a munkám terén minden rendben, akkor nyugodtan fordulhatok egy kicsit magam felé, mert időben és anyagilag is megengedhetem, és az elkövetkező időszakban készen állok arra, hogy testileg-lelkileg rendbe jöjjek, és felvértezve ugorjak neki a később rám váró kihívásoknak.

Lassú újraindulás

Az utóbbi hetekben megint kicsit magam alatt voltam, magányosnak éreztem magam és nem igazán haladtam a dolgaimmal. Ez főleg annak köszönhető, hogy volt az a randizgatásom egy hónappal ezelőtt, ami egyáltalán nem volt komoly, és végül azzal a kölcsönös döntéssel zárult, hogy hagyjuk ezt az egészet, de mégis, egy kis érdekesség, meg egy kis emlékeztető arról, hogy milyen lenne, ha lenne valakim, szóval miután véget ért, akaratlanul is eléggé letörtem. Elég kettősek az érzéseim: egyrészt nem érzem még egészen készen magamat egy új kapcsolatra, és úgy érzem olyan magasak az elvárásaim, hogy esélyem sincs bárkit találni a közeljövőben, aki megközelíti őket, másrészt nagyon hiányzik az a sok-sok jó dolog, amit egy kapcsolat meg tud adni. Szóval ennek hiányában búslakodtam és magányoskodtam, és azt vettem észre, hogy emiatt kevésbé is vagyok motivált, és nehezebben veszem rá magam arra, hogy bármit is csináljak. Pedig teendők vannak bőven, amiknek a héten végre sikerült kicsit jobban neki is állnom:

Munka: a Centropánál bőven vannak feladatok, a nagyobb projekt most egy krakkói szeminárium lesz október végén. Szerencsére a szervezésben segítségemre van a lengyel partnerünk, aki nagyon szuperül intéz mindent, így a terhek jó részét leveszi a vállamról. Most hétvégén Pécsett lesz szemináriumunk, és ezen kívül is mindig vannak intéznivalók. A Centropa mellett ismét Michael Miller kutatási asszisztense vagyok, ami szintén rendszeres elfoglaltságot jelent - most például kézzel írt leveleket silabizálok, könyvtárba és levéltárba járok, illetve részt veszek egy kiadvány szerkesztésében. Emellett augusztus óta sok munkám volt Kovács András és a Medián kutatásával, ugyanis a felmérés lezárult, és részt vehettem az adatelemzésben. Szóval SPSS-szel bűvészkedtem, táblázatokat készítettem és fejezeteket írtam. Ez is egy szuper és nagyon izgi lehetőség, mert jó ilyen módon a tudományos szférában maradni, viszont arra is emlékeztetett, hogy kijöttem kicsit a gyakorlatból (sőt, ami az SPSS-t illeti, sajnos soha nem voltam igazán benne a gyakorlatban...)

A munkáim továbbra is biztosítanak elfoglaltságot, szórakozást, szakmai kihívást és megélhetést, szóval nagyon is elégedett lehetek velük.

Haver: elkezdődtek a Haver foglalkozások, amiből valószínűleg sokat tartok majd idén is. Repertoárom bővült a zsidónegyed sétával, most már ilyet is tudok tartani diákoknak. Hármat már tartottam is most ősszel!

Sport: beindultak a táncórák, Lakijani a Casa de la Música stúdióból egy új helyre, a Kassa Jazz hajóra költözött. Igen, ez egy hajó, ami a Batthyány tér közelében "parkol". Sajnos az odajutás nem egyszerű, és terem sem tökéletes, de az órák változatlanul klasszak, én pedig nagyon lelkes vagyok. Még meglátom, hogy hogy alakul az életem, de szeretnék legalább heti 2x megjelenni az órákon. Szeretném idővel valami mással is kiegészíteni a heti sportolást, ez még alakul. 

Héber: végre jelentkeztem héber nyelvtanfolyamra az IKI-be. Az órák csak október végén kezdődnek, és még annyit sem jeleztek vissza, hogy bakfitty. Meglátjuk.

Ha minden igaz, a fentiek bőséges elfoglaltságot biztosítanak majd nekem az idei évre. Fontos is, hogy ne essek ki a lendületből, és minden fronton jól tudjak teljesíteni. Nyár elején a Koin segítségével átgondoltam a pénzügyeimet, végeztem némi stratégiai tervezést arról, mire tudok kevesebbet költeni, hogyan spórolgassak. Bár nagy terv volt, hogy lassan terítékre kerül a lakásnézés, úgy tűnik ezzel még egy jó darabig várnom kell. De talán nem akkora baj, végül is nem tragédia itthon lakni, és amíg nem hitelt és rezsit fizetek, jut pénzem arra, hogy a személyes fejlődésemre fókuszáljak. Szeretnék szakmailag is fejlődni, ennek a lehetőségeit egyelőre még keresem. 

Ami izgi, hogy a krakkói szemináriumunk végén 2,5 napot még a városban maradok egyedül. Nemrég jöttem rá, hogy a Centropás utazásokat össze kéne kovácsolni egyéni utazással, hisz a lehetőség és a repjegy adott. Ez a pár nap rövidnek tűnik, de azért bőven egy komfortzónán túli kezdeményezés lesz. Sosem utaztam még így egyedül! A hostelt már lefoglaltam, izgatottan várom, hogy milyen kalandoknak nézek elébe. Meggyőződésem, hogy néhány ilyen egyéni út nagyban támogatja a személyiségfejlődésemet.

Egyelőre ennyi! Igyekszem tartani a szeptemberben megkezdett szintet és bejelentkezni még párszor októberben is a blogon. :)

Beach body?

Rájöttem, hogy a többséggel ellentétben engem egyáltalán nem az frusztrál, mikor nyáron kell megvillantanom testem egyes részeit - épp ellenkezőleg, az alakom előnytelenségei éppen a hosszúnadrágos időszakban mutatkoznak meg leginkább, ami, sajnos, háromszor annyi ideig tart, mint a nyár.

A fő problémám, hogy az utóbbi pár évben alattomosan felkúszott a combomra egy adag fölösleg - tulajdonképpen pont azóta, hogy abbahagytam a Madáchban a rendszeres táncolást. Ez elég szomorú, és eléggé zavar, de azon kívül, hogy kábé minden nap elszomorodom miatta a tükör előtt, nem sok mindent teszek az ügyben. A testem többi része oké, a súlyom optimális, diétázni nem akarok, úgyhogy az a meggyőződésem, hogy egy több hónapon át tartó, rendszeres sportolás helyrehozhatná a dolgot - a gond csak az, hogy hiába törekedtem erre az utóbbi években, sosem jött össze. Általában pár hétig sikerül rendszeresen mozognom, mielőtt közbejönne annyi munka, vagy utazás, hogy az egész borul. Persze biztosan meg lehetne oldani a dolgot, csak ez néha nagyon komoly tudatosságot és szervezést igényel, amin mindig megbukok.

Úgyhogy amíg nem csinálok valamit, marad a két kis pukli a combom oldalán, amit a mostanában divatos, mást-nem-is-kapni feszülős nadrágok csodásan kiemelnek szeptembertől májusig. Hurrá. 

Orsi (rövid) ittléte

Orsi három röpke napot Budapesten töltött, mivel most pénteken volt Hili (Sahar húga) szalagavatója, és mindenképp ott szeretett volna lenni. Mivel az egyetemtől nem tud elszakadni, csütörtökön érkezett és ma, vasárnap hajnalban már repült is haza. De azért nagyon jó volt őt viszontlátni, és nagyon tartalmas időt töltöttünk együtt. 

Csütörtökön délután apu ment Orsi elé a reptérre, és egyenesen Csömörre vitte, hogy találkozzon Eszterrel, Gézuval és persze Zsomival. Így ő (és apu) az elsők a családban, akik végre a kezükben is foghatták az alig több, mint 4 kilós csöppséget. A látogatás után Orsi Petrával és a barátnőivel találkozott, közösen kellett kijutniuk egy szabadulószobából, amit Petra még karácsonyra kapott ajándékba. Kijutottak, utána pedig hazajöttek, ahol végre én is találkoztam Orsival. De csak rövid időre: hamarosan indult is tovább, hogy köszönjön a Barukh családnak, akik egy közeli étteremben ünnepelték Yerach szülinapját, aztán pedig továbbment, hogy találkozzon az egyik barátnőjével. Végül nem sokkal éjfél előtt ért haza.

Pénteken korán reggel keltünk, és elmentünk kettesben a B4-ba egy aerobic órára. Igazán jó kis napindító volt. Az edzés után megittunk közösen egy banánturmixot, aztán mivel úgy ítéltük meg, hogy van még időnk, megittunk még egyet. Időközben megérkezett Gézu, vele is beszélgettünk. Aztán együtt mentünk az Astoriáig, ahonnan én hazajöttem, Orsi pedig egy újabb baráttal ült be reggelizni. A találkozó után hazajött, és otthon is töltötte a nap nagy részét. Pihiztünk, ettünk, színeztünk, feltettünk egy arcpakolást. Az esti szalagavatóra korán elkezdett készülődni, én sütöttem be a haját (és tettem azt a bizonyos fantasztikus, előző bejegyzésben kifejtett felfedezést). A szalagavató állítólag nagyon szép volt, utána Orsi még együtt maradt a volt osztálytársaival, és csak jó későn keveredett haza.

Szombaton emiatt sokáig aludt, aztán olvasott, röplabdázott Petrával, úgy általában véve elég lustik voltunk, miközben apu és anyu készültek a délutáni vendégségre, ugyanis átjött hozzánk a fél család, hogy lássa Orsit. Az is nagyon jól sikerült. Zsuzsival még karácsonyoztunk is, kaptam tőle egy baglyos mécsestartót, amihez illóolajat is lehet tölteni, és a hő párologtatja :)

Ma reggel az egész család felkelt 4-kor, hogy Orsit a reptérre vigyük. Miután visszajöttünk, mindannyian lefeküdtünk még aludni. :)

Mindig nagyon jó Orsival lenni, kicsit olyan, mintha valami ünnep lenne. Kár, hogy olyan ritkán kerül rá sor, bár én nem panaszkodom: találkoztunk nyáron, aztán szilveszterkor is. Legközelebb talán júniusban kerül rá sor. 

My year 2016

Az előző éves beszámolómat azzal zártam, hogy most ugyan boldog és kiegyensúlyozott vagyok, de 2016 minden bizonnyal a változások és a nehéz döntések éve lesz. Többé-kevésbé így is történt, bár rengeteg minden nem úgy alakult, ahogy vártam. Lássuk!

Január

A szilvesztert Bálinttal töltöttem, először Szabó Petiéknél, utána Bálint társaságával – és hiába készültem rá nagy lelkesedéssel, bizony nem volt nagy szám. Az ünnepi pihenések után aztán beindult az év, és elkezdtem gőzerővel dolgozni a szakdogámon, valamint azon tanakodni, mit is kezdjek az életemmel a CEU után.

Február

Februárban beköszöntött a majom éve. Továbbra is sokat foglalkoztam CEU-s tanulmányaimmal, emellett felvettem egy statisztika kurzust az ELTE-n is. Csatlakoztam a Tikkun Olam önkéntes csapatához, de igen hamar vissza is léptem belőle. Heti néhány alkalommal kisegítettem a B4-ben is.

Március

Márciusban leadtam a jelentkezésemet a Haifai Egyetem Peace and Conflict Management mesterképzésére. Interjúkat készítettem a szakdolgozatomhoz. Megvolt a híres-nevezetes Brubaker hét is a CEU-n, ahol maga prof. Rogers Brubaker tartott nekünk beszélgetős előadást, és kb. 10 percet eltöltöttem vele kettesben egy szobában is, ahol csak a szakdolgozatom volt a téma. A hónap végén Kezdődött az In Between program, aminek a keretében először Varsóban, majd Erdélyben voltam kutatni.

Április

Április elején még nagyban kutattam Romániában, de utána is sok minden történt. Orsi hazautazott hozzánk több mint két hétre, és ezalatt rengeteg programot csináltunk. Többek között voltunk egy Segway túrán apu óhajára, ami tök klasszul sikerült. Megvolt a Széder este, és ellátogattunk Miskolcra is Pistihez és Moncsihoz, akiknek március végén megszületett kislányuk, Lilla. Orsi ittlétét apu fergeteges 60. szülinapi ünneplésével zártuk a Mandragóra étteremben, amire prezentációval és egyéb meglepetéssel is készültünk. Voltam a Mediánnál kérdezőbiztosi képzésen, úgyhogy ezzel a munkával is bővült feladataim listája.

Május

A hónap elején volt egy Haver hétvége Leányfalun, ami tök jól sikerült. Apu 60, én pedig 24 éves lettem. Volt egy klassz kétnapos családi kirándulásunk Szombathelyre, ahol velünk tartott Bálint is. Ez azért is volt nagy szám, mert ez volt az első olyan utazás, ahol a barátom és a családom együtt voltak. Nagyon jól éreztem magam még úgy is, hogy ekkor már gőzerővel dolgoztam a szakdolgozatomon, hogy a leadásra tökéletes legyen.

Június

Június a CEU-s tanulmányaim lezárásáról szólt. A hónap elején leadtam a szakdolgozatomat, majd hamarosan meg is védtem. Évfolyamelsőként végeztem, a szakdolgozatomra és a védésemre is a legjobb, „A” jegyet kaptam, amiért egy külön ceremónia keretében Outstanding Academic Achievement Award-dal jutalmaztak. Volt év végi fotózásunk és búcsúbulink is, majd 25-én a MÜPA-ban vehettem részt egy igazán nagyszabású és csodaszép diplomaosztón. Miután minden lezárult, Bálinttal Zalakarosra mentünk wellnessezni – a hétvégét még tőle kaptam ajándékba a szülinapomra. Nagyon jól éreztük magunkat, teljesen oda meg vissza voltam ettől az ajándéktól. Hazaérve elkezdtem egy hébertanfolyamra járni az IKI-be, és beindult a Mediános munkám is. Bár megtudtam, hogy fölvettem a Haifai Egyetemre, továbbra is bizonytalan voltam a jövőmet illetőleg.

Július

Júliusban sok további Medián interjút csináltam. Bálint is dolgozott, egy filmben kapott videóasszisztensi munkát, és emiatt keveset találkoztunk. Megvolt Andris és Jutka 60. születésnapja is, és a családi ebéd során Eszter és Gézu bejelentették, hogy babát várnak. 13-án volt Bálinttal a kapcsolatunk 3. évfordulója, amit később egy indiai étteremben ünnepeltünk. A hónap végén Nagyvelegen voltam a Varázslatos táborban, ami, mint mindig, most is fantasztikusan sikerült.

Augusztus

Augusztus első hetében Izraelben voltunk Petrával, és egy kalandokban és pihenésben egyaránt gazdag időt töltöttünk legközépsőbb tesónk társaságában. Hazaérve a nyár egyik további eseménye volt, hogy staff-ként (!) bemehettem a Szigetre – a Zsidó Múzeum sátránál lebzseltem egész délután, este pedig Bálinttal buliztunk. Sajnos egy félreértés miatt azon a napon voltam kint, mikor a Rihanna-koncert volt, és nem a Manu Chao napon, ahogy eredetileg terveztem, így a zenei élmény nem volt olyan nagy, de jól éreztem magam. A hónap végén családi nyaralásra is sort kerítettünk, szüleimmel és Petrával Tokaj környékére látogattunk el. Augusztusban végül eldőlt a jövőm is, hogy úgy mondjam. Bár felvettek a Haifai egyetemre és némi ösztöndíjat is megítéltek nekem, egy megérzésre hallgatva úgy döntöttem, nem utazom ki. Helyette új lehetőségek pottyantak az ölembe: egy kutatási asszisztensi munka a CEU-s oktatóm, Luca mellett, illetve a projektkoordinátori állás a Centropánál. Ezzel a kérdés szinte észrevétlenül, viszonylag nagy stresszek és nehéz döntések nélkül rendeződött.

Szeptember

Szeptember elsejével megkezdődött a munkám a Centropa Alapítványnál, úgyhogy a hétköznapjaimat immár munkával töltöttem, de hétvégente akadtak programok. Rögtön a hónap elején Bálint egyik unokatestvérének az esküvőjén voltunk, ahol nagyon jól éreztem magamat. Aztán Shizuval meglátogattuk Serent Debrecenben, ami szintén jól sikerült. Végül volt egy hétvégi HUB-esemény is: Tomiék rácalmási nyaralójába ment a HUB csapata egy kis nyárutó pihizésre. A hónap végén máris utaztam a Centropával, méghozzá Kijevbe, ahol egy szemináriumunk volt. Sokat nem láttam a városból és munkám se nagyon akadt, de tapasztalatnak mindenképpen jó volt.

Október

2016 októbere szomorú hónap: 13-án, éppen a hónapfordulónk napján Bálint szakított velem. A hirtelen jött bánat rányomta a bélyegét az elkövetkezendő hetekre és tulajdonképpen az évem egész hátralévő részére.  Az időmet főként munkával töltöttem – a Centropa mellett kaptam egy kisebb állást Michael Miller volt CEUs tanáromtól is - és igyekeztem a családommal lenni. A hallgatói jogviszonyom 31-ével hivatalosan is megszűnt; diákéveim véget értek.

November

Bár továbbra sem éreztem valami fényesen magam, novemberben kicsit fellélegeztem: beindult az élet a HUB háza táján. Marcell és Tomi is hazajöttek Amerikából, ráadásul Ropi kutya is sokat időzött nálunk, és munka is akadt bőven: így hát a HUB egyszeriben megtelt élettel, és azon kaptam magam, hogy sok időt töltök ott, és nem bánom, sőt, szeretem, mert ha ott vagyok, egyszerűen csak jól érzem magam. Újítás volt, hogy – kicsit a szakításunk miatt is – egészen rövidre vágattam a hajam, amit a mai napig nem tudom eldönteni, hogy szeretek-e, vagy sem. Beindultak a hétvégi szemináriumok is: Marcellal voltunk Krakkóban, utána pedig egy budapesti szemináriumon. 19-én megszületett Eszter és Gézu kisfia, Zsombor. Bár előbb érkezett, mint várták, szerencsére egészséges. Szembesültem azzal, hogy bár azt hittem, tengernyi szabadidőm lesz, ismét olyan elfoglalt vagyok, mint általában mindig.

December

A decembert az In Between konferenciával indítottam: a tavaszi program résztvevőit ismét meghívták Varsóba, hogy beszámoljanak a tapasztalataikról. Nagyon jó volt kicsit kiruccanni, ismét találkozni a régi csapattal, és az is jól esett, hogy a prezentációmat megdicsérték. A következő hétvégém sem volt szabad, akkor ismét egy Centropa szeminárium volt: hajtósan telt tehát számunkra az év vége. Voltak ezen kívül évzáró-karácsonyi-hanuka partik, külön kiemelendő természetesen a szokásos BK-s karibál. Aztán eljött karácsony, ami már hagyományosan családozósan, klassz ajándékokkal és finom falatokkal telt. Holnap Izraelbe utazom, hogy ott fejezzem be a 2016-os évet (egy órával előbb, mint ti itt Magyarországon!)

Annyi mindent szeretnék még mondani erről az évről, hiszen annyi minden történt! Így visszatekintve az év első hónapjai, a CEU-n töltött idők úgy tűnnek, mintha nem is idén történtek volna. Ez az év tényleg a nagy változások éve volt, és tudom, hogy nagyon-nagyon keveset blogoltam róla – amit sajnálok, jövőre talán szorgalmasabb leszek!

A legfontosabb változás, hogy tanulmányaim véget értek – bár lehet, hogy elvégzek még valamilyen kurzust, diákéveim visszavonhatatlanul lezárultak. Az életemnek egy új szakasza kezdődött el idén. Arról is írtam már korábban, mennyire hálásnak és szerencsésnek érzem magam, hogy olyan könnyedén csúsztam át a munka világába. A lehetőségek szó szerint az ölembe pottyantak, imádom a munkahelyemet, és azon kívül is vannak kiegészítő munkalehetőségek az életemben. Furcsa arra gondolni, mennyire ködös, homályos volt nekem ez az időszak tavaly ilyenkor, mikor még nem tudtam, mihez kezdek majd a CEU után. Próbálkoztam ezzel az izraeli képzéssel, de végül is örülök, hogy jó vagyok abban, hogy a szívemre hallgassak, és inkább maradtam. Úgy érzem, megtaláltam a helyem itt, jó úton haladok.

Ilyen szempontból nézve talán nem is véletlen, hogy Bálint most szakított velem. Ez csak még jobban ráerősít arra, hogy egy új korszak jött el az életemben – és egyébként az övében is, hiszen épp most tér át a síelésről a filmezésre, ő maga is keresi a helyét. Korábban leírtam már, hogy mennyire megdöbbentett és megrázott ez a szakítás, sajnos ez egy szomorú pontja a 2016-os évemnek, aminek a következményeit úgy érzem jó darabig viselni fogom. Ennek ellenére továbbra is nagyon hálás vagyok ezért a kapcsolatért, örülök a békés elválásnak, és reménykedem, hogy megmarad köztünk egy jó viszony. Bár szomorú vagyok, azért erősnek is érzem magam, és optimista vagyok a jövőt illetően. Ha már változások, ne felejtsük el, hogy a szingliség mint állapot nekem meglehetősen szokatlan: 2007 nyara óta nem voltam szingli 3 hónapnál hosszabb ideig, és azóta sosem voltam egyedül például karácsony, Valentin-nap, vagy nyár táján. Egyszerűen meg kell szokjam, hogy egyedül vagyok, ki kell békülnöm ezzel a szituációval, ami most elég hangsúlyos és furcsa számomra. Nincs most a környezetemben senki, akire lecsaphatnék, de egyébként is azt érzem, hogy mindenképp ki kell hevernem Bálintot, mielőtt továbblépnék, és erre legalább egy évet adok magamnak. Nehéz, mert bár a családom és néhány jó barát mellettem áll – amiért nagyon hálás vagyok -, plusz megjelent az életemben egy új közösség, a kollégáké is, azért néha magányosnak érzem magam. Próbálok arra gondolni, hogy előbb-utóbb találok valakit, aki csodálatos lesz és végre nem hagy el, csak ez pont ugyanannyira bekövetkezhet 1, mint 3, 5 vagy 15 év múlva. Mindegy, ahogy a nagyitól kapott kis gésám, Tsuki is figyelmeztet: optimizmus! Hagyjuk a fiúkat, most más dolgokkal kell foglalkoznom. Például magammal. 

Érdekes, hogy mennyire egyértelműen fordult a szakmai érdeklődésem a zsidóság és az előítéletek felé: mind a tanulmányaimban, mind a munkáimban ezekre a témákra fókuszálok már. Külön kiemelném erősödő szerepvállalásomat a Haver Alapítványnál. A Haverhez 2015 tavaszán csatlakoztam, ősztől elkezdtem sulikhoz járni, és idén, 2016-ban már abszolút felgyorsultak az események, olyannyira, hogy a decemberi évzáró bulin megkaptam a „Leghaverebb” címet az aktivitásomért. Szinte nehéz is összeszedni, mi mindent csinálok a Havernál. Egyrészt tartok "klasszikus" identitás foglalkozásokat, ezen kívül ott voltam számos összejövetelen, képzésen, ötletelésen arról, hogyan fejlesszük a többi oktatási programot: így például a tanár foglalkozásnál, a holokauszt foglalkozásnál, illetve a Gólem színházzal való együttműködésnél. Utóbbi egy diákoknak szóló tantermi produkció, melyet egy drámafoglalkozás követ. Ezekből is nagy lelkesedéssel tartottam egy csomót. Szerepet vállaltam emellett a Haver identitás foglalkozásának megújításában is, itt tulajdonképpen koordinátor vagyok. Ez a projekt még tart, várhatóan tavaszra készül el. Izgatottan várom, mi sül ki belőle. Egyszóval a Havernál igazi bennfentes lettem, amire ráerősít, hogy minden nap egy irodában dolgozom velük. Úgy érzem, hogy ez egy izgalmas és klassz dolog, amivel jót teszek, és még érdekel is.

Kiemelném, hogy rekordmennyiségű könyvet olvastam az idén. Pillantsatok csak a Könyvespolcra: 45 darab! Érdekes, hogy a nagyját épp az év elején olvastam, mikor elvileg baromira lefoglalt a CEU – nyáron, mikor ráértem volna, reader’s block-om volt. Legjobb olvasmányaim a 2016-os évből a következők: The Martian; Rozsban a fogó; Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában; Az idők végezetéig; Az ajtó; Love, Rosie; The night circus; Harry Potter és az elátkozott gyermek; Bogar bárd meséi. Szerencsére bőven el vagyok látva olvasmányokkal legalább a jövő év első hónapjaira.

Viszonylag ritkán blogolok politikai eseményekről, pedig a politika és a közélet alaposan foglalkoztat. Épp azért, mert annyira követek mindent, nem is tudom már összeszedni, mi minden történt az idén. Rengeteg minden történik, ami nem tetszik, ami dühít, és amit nagyon helytelennek érzek – például a kormány xenofóbia-kampánya, a gyűlölet erősödése, az egész háború Szíriában – és mégis tehetetlennek érzem magam, úgy érzem, hogy bár fellépést sürgetek, magam sem teszek semmit. Jó lenne megtalálni a módját, hogy változtassak ezen valahogy.

És hogy mik a terveim 2017-re? Mikor nemrégiben az új határidőnaplómra pillantottam, egy erős félelem fogott el az üres lapok láttán: mi tölti majd be ezeket a heteket? Mi vár rám? De kicsit eltúloztam a dolgot, hiszen valójában nem az ismeretlenbe ugrom bele. 3-án hazajövök Izraelből, másnap bemegyek dolgozni, és nincs más dolgom, mint hogy a Centropa jó projektkoordinátora legyek: azt például már tudom, hogy februárban egy berlini szeminárium, nyáron pedig a Centropa Summer Academy vár rám. Emellett folytatom a munkámat Michael Miller mellett, lesz egy kisebb dolgom még a Medián-féle kutatással, tavasszal pedig ismét segítek Lucának. Úgy tűnik tehát, hogy munkából nem lesz hiány. Ami újévi fogadalmam, hogy valahogy emellé is bepréseljem az edzést – de most már igazán. Az van, hogy évek óta szeretnék változtatni az alakomon (tudom, tudom, nem vagyok kövér disznó, de igenis van ami nem tetszik) és egyszerűen nem jutok el odáig, hogy megtegyem, pedig úgy szeretném. Emellett elkezdtem németórákra is járni, ami tök jó, csak egy csomót kéne itthon is gyakorolnom, amit meg elhanyagolok, szóval erre is hangsúlyt kéne fektetni…

Lényeg a lényeg, úgy saccolom hogy 2017 az ideihez képest jóval kiegyensúlyozottabb – unalmasabb? – év lesz. Semmi nagy esemény, semmi nagy változás, csak én és a munkám. Feladatok, fejlődés, kihívások, miközben azért minden nap az ágyikómba jövök haza, és hétvégén a családommal punnyadom el az időt. Azt hiszem, átnézem januárban a munka melletti továbbtanulási lehetőségek listáját, de ennyi. 2017 rólam fog szólni, arról, hogy rendezem az érzéseimet, az életemet, és megyek előre egy egészen kijelöltnek tűnő úton. 

Én mostanában

Egy kis beszámoló arról, hogyan is tengetem mostanában napjaim.

Miután Bálinttal szakítottunk, egy darabig nehezen szoktam meg, hogyan is töltsem be azt az időbeli űrt, amit maga után hagyott, hogyan is töltsem el a napjaimat, ha már nem találkozunk és nem beszélünk többet. Azt gondoltam, hogy tengernyi szabadidőm lesz, de igazából nem így alakult. Szerencsére van két munkám, amik, bár elvileg együtt tesznek ki egy teljes állást, igazából egészen sok időmet elveszik. Ez főleg amiatt van, hogy nem könnyű összeegyeztetni őket. A kutatói asszisztensi állásomhoz például az utóbbi időben mindig a Szabó Ervin Könyvtárba kellett menjek. Ki kellett kölcsönözzek régi, az 1920-as, 30-as évekből való folyóiratokat, és átlapoznom őket, bizonyos témájú cikkek után kutatva. Ez amúgy egy egészen érdekes feladat. Még sosem használtam a könyvtár raktári szolgálatát, úgy működik a dolog, hogy az ember lead egy rendelést, vár fél órát, mire fölküldik az anyagot, ráadásul ezek olyan szövegek, amiket nem is lehet elhozni, csak helyben olvashatók. Bár sokszor fárasztó órákon át újságokat lapozni, a tartalom igazából tök érdekes. Van abban valami varázslatos, hogy az ember belepillanthat, mit olvastak kilencven évvel ezelőtt. A  fő problémám a könyvtár nyitva tartásával van. Hétköznapokon 10-től 8-ig van nyitva, szombaton pedig 10-től 4-ig. Vasárnap zárva. Én, aki a CEU nagyszerű, tanulóbarát nyitva tartásához szoktam, ezen teljesen kivagyok. Tök szívesen kezdeném a napomat korán a könyvtárban, de nem lehet, mert csak 10-kor méltóztatnak kaput nyitni. Tök szívesen mennék oda szombaton, de 4-kor már bezártak. Vasárnap ki sem nyitnak. Hát ez mi? Így jobbára marad az a megoldás, hogy munka után - 4-5 óra tájban - menjek oda, és maradjak késő estig, de így is csak pár órát tudok minden nap haladni. Sokkal praktikusabb lenne, ha rászánhatnék kevesebbszer, de hosszabb időket, de egyszerűen nem engedi meg a nyitva tartás. Tök kiakasztó.

A Centropa és a CEU összehangolása miatt például még azt sem sikerült összeraknom, mikor járjak mozogni. Elvileg itt lenne rá a lehetőség - szingli vagyok, független és elhivatott, most kell bomba formába hoznom magam. Csak közben... mikor? Esténként nem tudok edzeni menni, mert az a könyvtározás ideje. Elmehetnék reggel, igen, de akkor először is nagyon korán kell keljek, utána pedig Centropa és könyvtár, és este jutok haza - hát azért ez komoly vállalásnak tűnik. És ha egyik este mégsem kéne dolgoznom, akkor is bejönnek ilyen programok, mint színház, születésnap, vásárlás, vagy kutyafüle. Szóval egyelőre a bénázás megy, és az elhatározás, hogy majd jövő héttől igazán belekezdek. 

Most igazából a Centropás munka is eléggé lefoglal. Múlt héten volt a krakkói szemináriumunk, az első, aminek a szervezésében már én is aktívan részt vettem. Mivel volt Krakkóban partnerünk - a szuper kedves és hatékony Katarzyna - én igazából csak koordinátori feladatokat láttam el, a szervezés gyakorlati része rá hárult. A szeminárium egyébként jól sikerült. Háromnapos volt, mi Marcellal egy nappal korábban érkeztünk, tehát összességében négy napot töltöttünk a városban. Még sosem jártam Krakkóban, és szerettem volna alaposan megnézni, de erre sajnos csak kevés lehetőségünk volt. Első nap délután érkeztünk, a szállásunk a zsidónegyednél volt, és rögtön bejártuk a környéket valami vacsora után kutatva, az például egy jó séta volt, és nagyon jól elbeszélgettünk Marcellal közben. Másnap viszont beindult a szeminárium, és a kétórás idegenvezetéses zsidónegyed-túrán kívül már semmit sem láttam a városból. A szeminárium helyszíne a Galicia Zsidó Múzeum volt, ami öt perc sétára volt a hotelünktől. Kicsit izgultam ugyan, de az a helyzet, hogy itt sem hárult igazi felelősség rám: a gyakorlati szervezést végig Katarzyna intézte (én nem is tudtam volna, mivel nem beszélek lengyelül), a Centropa előadásait Marcell tartotta, és a fontosabb felmerülő kérdésekben is ő döntött. Szóval izgulnom nem igazán kellett, de azért segítettem, jelen voltam. Jó tapasztalat volt, hogy mit kell esetleg legközelebb másként csinálni, de azt hiszem, alapvetően elégedettek lehetünk mi és a résztvevők is.

Miután visszajöttünk Krakkóból, is volt bőven feladat a Centropánál,és ha nincs is, hát valahogy csinálok magamnak. Az a helyzet, hogy kezdem egyre jobban megszeretni a HUB-ot. A múlt héten például igazán beindult az élet: hazajött Tomi Amerikából, Marcell ismét behozta Ropi kutyát, egy nap a könyvelőnk is bejött a gyerekével, a Közös nevező szeminárium miatt rendszeresen bejött Eszter, Gábor és Szilvi tárgyalni  - szóval élet van, nyüzsgés van, és jó fej emberekkel vagyok körülvéve. Igazából először érzem azt, hogy tényleg olyan emberek vesznek körül, akikkel a világnézetünk, a céljaink, a terveink nagyon hasonlóak. Mindenkit tökre bírok, tök jól kijövünk, együtt megyünk ebédelni, és munka közben is sokszor el-elbeszélgetünk egymással. A Centropának szemináriumokat és kiállítást szervezek, de időről időre beszélek Julcsival a Haveros dolgokról, a foglalkozásokról és a megújuló programokról, amihez most fotózunk; és itt a közös nevező, amihez szintén játékokat és foglalkozást kellett kitalálni, és nekem ez az egész olyan szinte, mintha nem is munka lenne, hanem valamiféle szórakozás. Tudom, hogy ez valami isteni ajándék, hogy én ilyen helyen dolgozhatok, és remélem, nagyon sokáig tart majd ez az egész. :)

Pont emiatt, hogy jól érzem magam a HUB-ban és szeretem a kollégáimat, igazából nem bánom, hogy bent kell lennem, és sokszor egész sokáig maradok bent és teszek-veszek akkor is, amikor már nem kellene. Óvatosnak kell lennem, és azért figyelmeztetem magam, hogy ők a munkatársaim, és nem a barátaim, de jelenleg mégis ők esnek most a legközelebb hozzá. Az a helyzet, hogy nem tudom letagadni, hogy a szakítás óta azért elég magányos vagyok - és a munkám és a HUB-beli élet elég sokat segít ezen. 

Az a helyzet, hogy mindig is elég jól elvoltam egyedül - ez az introvertált emberek jellemzője. Szeretek otthon lenni a szobámban, szeretek könyveket olvasni, színezgetni, pokrócba bugyolálva teát kortyolgatni, szeretek a családommal lenni. Ennek ellenére néha úgy érzem, hogy nem élvezem, hogy egyedül vagyok, hanem magányos vagyok, és szívesen elmennék valahova, de nincs kivel, részt vennék valami társasági eseményben, de nincs társaságom, és persze - összebújnék valakivel, de már ő sincs nekem. Tudom, hogy ez egy rendszeres, visszatérő problémája az életemnek, amin mindig ideig-óráig túl tudok lendülni, aztán egyszerűen vannak pillanatok amikor nem megy, és akkor egyszerűen csak szarul érzem magam. De, hogy tényleg ne hangozzak nagyon negatívnak, hangsúlyozom, hogy most tényleg kezdenek jobban menni a dogok, és tökre örülök, hogy ezek a HUB-beli emberek itt vannak nekem. 

Úgyhogy érzem, hogy átalakulóban van az életem, valóban egy új fejezet kezdődik azzal, hogy magam vagyok, hogy ennyire fontos lett a munkám, és több idő van magamra is - nézzétek meg például a Könyvespolcot, idén rekordot döntök az elolvasott könyvmennyiséggel. Még az kéne, hogy el tudjak járni edzeni is, és végre lefaragjam a combomból azt a részt, ami kb. három éve zavar. 

A szakításunk már nem fáj annyira, határozottan jobban állok, mint pár héttel ezelőtt, ami egyértelműen az elmúlt idő eredménye, amiben egyáltalán nem találkoztunk és beszéltünk, meg talán egy kis tudatos munkáé is. Persze ne legyenek illúzióim: ha találkoznék most Bálinttal, ez az egész úgy omlana össze, mint egy kártyavár. Nem baj, eltelik még idő, dolgozom a témán. Most leginkább azt szeretném elérni, hogy ez az egész tényleg valami nagyon pozitív és szép emlékként maradjon meg bennem, és hogy valahogy egy jó kapcsolatot sikerüljön majd felépítenünk egymás között. 

My year 2015

Következzen a már megszokott év végi áttekintés! Idén egy pörgős, gyorsan elrepülős évem volt.

Január

2015-öt egy nyugis szilveszterrel indítottam, utána viszont a napjaim többségét a suli kötötte le: beadandókat írtam, majd amint leadtam őket, már kezdődött is a winter term. Bálinttal egy kis csúszás miatt januárban karácsonyoztunk, de egyébként sok időt töltöttünk külön, mert a hónap végén három hétre elutazott. Ennek örömére kezdtem bele egy komolyabb, három hónapos diétába.

Február

A február – főleg Bálint hosszú távolléte miatt – nyugisra sikerült. Tanultam, sportoltam, elkezdtem edzeni a frissen nyitott B4 Fitnessben. Az Elvált Nőcikkel megtartottuk a már hagyománnyá vált Valentin-napot. Osztálytársam, Steef jóvoltából részt vehettem A Dal döntőjén. Ezen kívül pedig tanulás, tanulás, tanulás.

Március

A március továbbra is tanulással, teendők intézésével, illetve a Bálintra való várakozással telt. Voltam ezen kívül a Haver Alapítvány önkéntes képzésén és Geotúrán apuval Szigligeten. Ami a sulit illeti, sor került a nevezetes Brubaker week-re, illetve legnagyobb örömömre Szabolcs felkért, hogy legyek a kutatási asszisztense, ami többé-kevésbé állandó munkát és jó fizetést jelentett egészen nyár végéig.

Április

A teendőim áprilisban sem fogytak: véget ért a téli félév, elkezdődött a tavaszi, nekem pedig ismét beadandókon kellett dolgoznom. Közbejöttek persze a tavaszi ünnepek, a Széder és a húsvét. Volt néhány szomorú esemény is áprilisban, például Iduka néni temetése, anyu pedig kórházban töltött néhány napot.

Május

A május már mozgalmasabb, eseménydúsabb volt, tele klassz élményekkel. Leadtam a beadandóimat és egy thesis proposalt is, és jó visszajelzéseket kaptam. Szülinapom volt, amit megünnepeltünk Bálinttal és a szűkebb-tágabb családdal is, valamint a szokásos módon a gazdagréti sütögetőn, ahova nagyon sokan eljöttek és nagyon jól éreztem magam. Voltam Bálinttal Selah Sue koncertjén az A38-on, és jártunk az állatkertben is, ahol megnézhettük a koalákat (egy faág mögé bújva, messziről). Időközben véget ért a tavaszi félév is, aminek a keretében Borcsával egy nagyon érdekes kutatást végezhettünk az egyik budapesti gimiben.

Június

Júniusban végre teljesen végeztem a sulival, leadtam minden beadandót és nagyszerű jegyeket kaptam, amivel évfolyamelső lettem. Volt ötéves érettségi találkozónk, ami jó hangulatban telt, bár nagyon kevesen jöttek el. Sahar két teljes hetet itthon tölthetett, úgyhogy jártunk náluk, vacsoráztunk étteremben, és meghívtuk palacsintázni is. Klassz volt! További jó események, hogy szüleim megünnepelték a 25. házassági évfordulójukat, jártam Sárinál egy nagy társasjáték-partin, és voltunk Bálinttal Balatonszemesen a Nándi-lakban. Eszterék megkértek, hogy segítsek be a B4-ban, így hát ott is elkezdtem ismerkedni a rendszerrel és dolgozni.

Július

A július számos fontos eseményt tartogatott! A család számára a legfontosabb, hogy Eszter és Gézu 11-én egybekeltek (egy héttel korábban pedig a leánybúcsúra is hivatalos voltam). A szertartás és a lagzi is nagyon jól sikerült, és persze külön öröm, hogy az eseményre Orsi is hazalátogatott. Bálinttal nagy esemény, hogy megvolt a két éves évfordulónk, amit egy nagyon szuper barcelonai nyaralással ünnepeltünk. Júliusban még egyszer voltam külföldön, ugyanis Hannah-val eltöltöttünk pár napot Bécsben.

Augusztus

Augusztus elején először is táborba mentem, utána pedig Orsi jött haza, és vele utaztunk el egy hétre Salzburg környékére, majd itthon csináltunk különböző programokat. Nagyon jól sikerült az egész nyaralás. A hónap végén már kicsit a szakdolgozatommal is elkezdtem foglalkozni, interjúalanyokat gyűjtöttem és interjúkat készítettem.

Szeptember

Szeptemberben megpróbáltam szép lassan újra felvenni a teendők fonalát, például további interjúkat készítettem és megkezdtem a CEU-n a második évemet is, de nem volt könnyű visszaszokni. Klassz újdonság viszont, hogy elkezdtem hébert tanulni. Ezen kívül megünnepeltünk a zsidó újévet, voltam a Haver Alaptívánnyal Leányfalun egy hétvégi ötletelésen, Gábor pedig közölte, hogy mostantól nem áll szóba velem.

Október

Az október apró-cseprő családi eseményekkel, szülinap-ünneplésekkel, baráti összejövetelekkel telt. Amit kiemelnék, hogy megnyitott Budapest első közösségi barkácsműhelye, a Technika, ahova elmentem egy workshopra fúrni-faragni, illetve volt egy Republikon alumni találkozó, ahol nagyon büszkévé tett, hogy többek között engem kértek fel arra, meséljek pár szót a republikonos tapasztalataimról és a „karrieremről.”

November

Halottak napján a családdal Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A hónapban ünnepeltünk családi szülinapokat, Petra fellépett az Erzsébet-napon és Borcsánál is volt egy nationalism studies buli. Sahar nagyszülei egy hónapot Budapesten töltöttek, ezalatt többször is találkoztunk: együtt vacsiztunk, Erzsi kötött nekem egy kardigánt, és persze megszeretgettük Hans kutyát is. Ebben a hónapban végre sor került életem első Haver foglalkozására is, ami szerencsére jól sikerült. Az év során volt egy elhúzódó problémám az egyik fogammal, az ügy végére novemberben sikerült pontot tenni egy gyökérkezeléssel. 

December

December elején még Bálint szakdolgozatával és egy republikonos tanulmánnyal foglalatoskodtam, és csak emellett tudtam dolgozni az iskolai teendőkön. Időközben tartottam két további Haver foglalkozást is, a családdal pedig megünnepeltük a Hanukát. Amint véget ért a tanév, Bálinttal és a családjával elmentünk síelni, hazaérve pedig a BK-s karibálon vettem részt. Utána persze már jött a szokásos karácsonyi ünneplés takarítással, mézeskalács sütéssel, ajándékok csomagolásával, rokonok látogatásával. A hónap vége szerencsére nagyon nyugisra sikerült, sokat pihentem, jó volt együtt lenni a családdal, és Bálintnál lazulni Nagykovácsiban. Bár filmekről nem szoktam írni, említést érdemel, hogy kijött a legújabb Star Wars rész, amit meg is néztünk moziban annak rendje és módja szerint. Úgy tűnik, idén a szilveszter mozgalmasabb lesz, mint tavaly, kimozdulok otthonról. :)

Az idei év nagyon gyorsan elrohant. Még a 2014 sem tűnik réginek, most pedig hamarosan 2016-ot írunk. Azt hiszem ez abból fakad, hogy az utóbbi időben nagyon boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ez több dolognak is köszönhető. Először is azt vettem észre, hogy egyre jobban értékelem a családot, a családi összejöveteleket. Örülök, hogy ennyi rokonom van, akikre minden helyzetben számíthatok. Orsi hiányzik nekünk, de vele is sokat beszélünk, és szerencsére jól megy a sora Izraelben: felvették az egyetemre is sikerrel veszi az ottani akadályokat is. Másodszor, a tanulmányaim jó úton haladnak. A CEU nehéz volt, de sikerült beleszoknom, és a sok munkának megvolt a gyümölcse: nagyon jó jegyeket kaptam, évfolyamelsőként végeztem, az egyik tanárom állást is kínált. Továbbra is érdekel, amit tanulok, és ez biztonságérzetet ad, azt jelenti, hogy többé-kevésbé megtaláltam a helyem. Harmadszor, Bálinttal nagyon jól megvagyunk, nagyon szeretjük egymást és nagyon boldog a kapcsolatunk. Ez is stabilitás és állandó örömforrás az életemben. Nagy változások tehát nem történtek idén, de azért volt sok jó esemény, főleg a nyári utazások, Eszterék esküvője. Újdonság, hogy elkezdtem Haver foglalkozásokat tartani és héberül tanulni. Sokat filmeztem, voltam moziban, színházban is. A könyvekkel is jól állok: a blog statisztikáit figyelve úgy tűnik, évről évre többet olvasok, 2015-ben 33 darabbal zárok. :)

Ritkábban  szoktam blogolni nemzetközi közéleti és politikai eseményekről, de fontos, hogy az idei év sok változást hozott: óriási menekülthullám érkezett Európába, amely még mindig nem csengett le, a kérdés továbbra is rendezetlen. Nagyon komoly ellenszenvet váltott és vált ki bennem továbbra is az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültkérdés, az a fajta xenofóbia, amit folyamatosan szítanak saját támogatottságuk érdekében, teljességgel elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy nem blogoltam róla sokat, meggyőződésem, hogy a menekültválság és az azzal kapcsolatos viták Európa jövőjéről, a multikulturalizmus és a különböző vallási, etnikai csoportok együttélésének dilemmái a generációm életének legmeghatározóbb kérdései lesznek. Bár eddig nem tettem semmit a menekültek segítéséért, helyzetük javításáért, lehet, hogy a jövőben ez változni fog. A menekültválsággal összefüggésben, részben annak kiváltójaként pedig ott van az Iszlám Állam és a terrorizmus, ami meghatározta ezt az évet: a Charlie Hebdo eset tavasszal és a terrortámadások november 13-án Párizsban, valamint a világ számos további pontján. Az, hogy nem vagyok menekültellenes, csöppet sem jelenti azt, hogy ne tartanám riasztónak a növekvő vallási fundamentalizmust és a terrortámadásokat. Nem tudom, hogyan fognak ezek a dolgok alakulni a jövőben, milyen következményei lesznek nemzetközi és hazai szinten.

És hogy mi vár rám 2016-ban? Bizonyára sok munka, változás és nehéz döntések. Meg kell írnom egy szakdolgozatot, júniusban pedig lediplomázom. Ki kell találjam, hogyan tovább, munkát kell találnom és meg kell terveznem a továbbtanulásomat. Ha úgy alakulna, hogy külföldre megyek, ősztől egy újabb kaland, ezzel együtt viszont egy esetleges távkapcsolat is vár rám. Remélem, minden jól sikerül majd!

Boldog új évet, kedves blogolvasók!

Síelés!

Hazajöttem a síelésből! Sajnos elég rövid ideig tartott, csak négy nap és egy fél délelőtt telhetett csúszással. De azért nagyon örülök hogy elmentem, jól éreztem magam. Ugyanilyen "besíző" táborban voltam tavaly is Bálinttal, a családjával, illetve régi ismerősökkel, barátokkal. Olaszországba, Val di Fiemmébe mentünk, és akárcsak tavaly (és minden évben) a Hotel Ancorában szálltunk meg, ami nekem már legutóbb is nagyon tetszett a sajátos enteriőrje miatt, de idén még klasszabb, még különlegesebb szobát kaptunk. :) A hóhelyzet nem volt túl szerencsés, ugyanis a régióban egyáltalán nem volt csapadék. A pályák azért üzemeltek, mert hóágyúval megcsinálták őket, de egyébként a hegyek, a fák, a házak mindenütt teljesen kopárak voltak. Érdekes is volt úgy síelni, hogy sehol semmi hó, a barna hegyek közepén csak egy-egy fehér csík jelzi, hogy hol fut a pálya. Ez a síélményt nem csökkentette, mivel siklani remekül lehetett, de sajnos téli, karácsonyi hangulatom nem igazán lett a dologtól. Bálintnak kevesebbet kellett dolgoznia, mint tavaly, úgyhogy több időt tölthettünk együtt. Tanítgatott pár dologra, ami egészen hasznosnak bizonyult, csak sajnos évi öt nap síelés alatt elég nehezen tudom őket kigyakorolni. A sítudásom kábé a hét közepéig fejlődött, de utána már rosszabbul ment, gondolom, elfáradtam. Ami különleges volt idén, hogy csütörtökön elmentünk a Sellarondára - ez egy olyan sípályarendszert jelent, amely egy sziklacsoport körül húzódik, tehát ha az ember reggel elindul az egyik pontjáról, délutánra éppen körbeér. Egy kisebb csapattal tettük meg a kört, tényleg egy napos program volt. Viszont annyira nem volt nagy szám, sokat kellett felvonóznunk és a pályák sem voltak olyan jók. A végére egy durva meredek szakaszhoz értünk, amit a sok síelő már összetúrt, buckák és jégfoltok voltak egymás hegyén-hátán. Bálintnak mintha meg sem kottyanna, elegáns mozdulatokkal pillanatok alatt lekanyargott, de nekünk, többieknek (és a pályán síelő emberek jó részének) nem kis szenvedést jelentett a lejutás. A síelésen kívül jókat ettünk, ittam fincsi Bombardinokat, szaunáztunk és társasoztunk - még én is beszálltam, hogy kipróbáljam Bálint új játékát, a Splendort. Nagyon rákattantam, de sajnos egyszer sem nyertem. :( Hiába vettem rá Bálintot, hogy töltse le az Igazából szerelmet, egyszer sem sikerült filmezésre sort keríteni. Hasonlóan jártam a tanulással is: vittem laptopot, hogy majd leiratozok, és csinálgattam is őket, de persze nem sikerült végeznem velük. Tegnap Bálint továbbutazott egy másik sítáborba Nassfeldre, engem és az anyukáját pedig egy híresség, a színész Szabó-Sipos Barnabás hozott haza, aki George Clooney magyar hangja is. :D

Jól sikerült a síelés, nagyon jó volt végre a friss levegőn lenni, mozogni. Most viszont már a nyakunkon az ünnepek! Két bejegyzéssel korábban azt írtam, a két beadandómból csak egyet írok meg karácsony előtt. Ez végül nem így lett, ugyanis összeszedtem magam, és megírtam és el is küldtem azt a beadandót, aminek a határideje januárban van ugyan, de így számíthatok visszajelzésre, és tudok rajta tökéletesíteni. Ez persze azt jelenti, hogy kevésbé haladtam azzal az írással, amit hétfőig kell leadjak. Tehát ma, holnap és holnapután azon dolgozom, de eközben még elmegyek a BK-s karácsonyi bálra is. :) Utána már mézeskalács sütés, ajándék csomagolás a terv. 23-án még dolgozom délelőtt a B4-ban, de utána átadom magam a karácsonyi hangulatnak és a pihenésnek!

Sok-sok teendő! Sok-sok-sok-sok-sok!

Oké, szóval az őszi félévben megfogadtam, hogy jobban fogom beosztani az időmet és előre készülök a sulival, igaz? Sőt, mivel Bálint olyan sokat volt távol a síelés miatt, erre plusz szabadidőm is lehetett volna. Hmm, valamiért nem így történt. Nem tudnám pontosan megmondani, hogyan rohant el ez a pár hónap, de sitty-sutty elrepült. Én pedig ugyan nem állok rosszul a suliban, de elég sok munka jut most a félév végére. Két hét van hátra, utána van két hét tavaszi szünetem, aztán pedig kezdődik az utolsó, csupán másfél hónapos tavaszi félév. Négy beadandót kell megírnom, és nem mindegyikre van még ötletem. Valamiért úgy érzem, ebben a félévben nem fogok brillírozni, nem érzem olyan jónak a témáimat. És ha a suli nem lenne elég, kaptam egy állást is! Legnagyobb örömömre maga a Head of Department, Szabolcs kért fel arra, hogy legyek a kutatási asszisztense. Ez egy három hónapos szerződést jelent, heti 20 óra munkával, elég jó fizetéssel. :) Afféle mindenes leszek, első körben például egy csomó interjút kaptam, amit leiratoznom kell (bah :((( ) de állítólag lesznek interjúszervezési, anyaggyűjtési feladataim is. Ez tényleg szuper, egyszerűen nagyon örültem neki, hogy Szabolcs kiválasztott, rám gondolt, a munka jó tapasztalat, jól mutat majd a CV-mben, és jól jön majd a pénz is. Csak hát ez is éppen most szakad a nyakamba, mikor amúgy is elég dolgom van. :( Bálint szombaton utazik el utoljára az egyhetes vizsgatáborába (mindenki nagyon szurkoljon neki!) Ha onnan visszajött, akkor nincs mese, őt is be kell iktassam a programjaimba. (remélem nem hangzik túl csúnyán, hogy "beiktatom". Természetesen nagyon szeretek vele lenni.:) ). Ezen ívül pedig tényleg komolyan elkezdtem a sportolást, a B4 Fitness szuperül bevált és rendszeresen járok órákra, ami szintén felemészt némi időt. Úgyhogy még nem tudom, hogy fogom átvészelni az elkövetkező hónapot, azt hiszem kicsit húzós lesz. 

Ismét stresszelés

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan repül az idő! Már itt a március, ami azt jelenti, hogy a téli félévem felén is túl vagyok, alig egy hónap van hátra belőle. Ezzel együtt persze megjelent a szokásos stresszelés, hogy milyen beadandókat írjak, mi legyen a téma, hogyan valósítsam meg. A legidegesítőbb, őrlődő fázisban vagyok, hogy nincs ötletem, nincs ötletem, nincs ötletem... De azért szerencsére nem túl vészes a dolog, kezdek kimozdulni ebből az állapotból, mutatok némi haladást. Az az igazság, hogy sokat változtat az életemen az, hogy nincsen itthon Bálint. A hiányát sporttal, főzéssel (!) és persze tanulással pótolom, ezért most nem vagyok elmaradva a dolgaimmal, sőt, kifejezetten úgy érzem, hogy van időm, de azért jobb lenne, ha meglennének a témák és határozottan rá tudnék állni a beadandó írásra. És azért nagyon hiányzik is, hogy nincs itt velem, mert csak most jöttem rá, mennyit számít az az idő, amit vele és a társaságával töltök anélkül, hogy a sulin kattognék és stresszelnék. Most nincs, aki kimozdítson ebből az állapotból. És azt is sajnálom, hogy nem igazán van, aki tanácsot adhatna a sulival kapcsolatban. Anyuékat és Bálintot is kérdezgetem, nincs-e ötletük jó beadandó témákra, de hát szegénykék, miért lenne nekik. :D

Tök vicces, hogy egészen múlt hétig azt hittem, hogy semmi tavaszi szünetünk nem lesz, erre kiderült, hogy dehogynem, több, mint két hetet kapunk. Ha ügyesebb leszek, mint az őszi félévben, és sikerül előbb végeznem a dolgaimmal, akkor ezt az időszakot (vagy legalábbis egy részét) akár pihenéssel is tölthetném! De jó lenne!

Mozgás, mozgás!

Az utóbbi hetekben ismét feltámadt a mozgásszenvedéyem. Hogy Bálint távol volt, és a tanulásba se kellett még belepusztulnom, az utóbbi három hétben minden alkalommal voltam táncolni. Persze nehezen ment, de azt hiszem, most már egyre jobban kezdek belejönni. Szeretnék valamit csinálni a tánc mellett is, mivel az csak heti két alkalom. Ha végre melegebb lesz az idő, már járhatok futni, de tartok tőle, hogy hiába van most tavaszias napsütés, azért az igazi futóidőre még egy hónapot várni kell. Úgyhogy kicsit szaglálódom a fitnesstermek és aerobic órák környékén, ugyanis még élénken él bennem, milyen jó volt ilyesmikre járni Amszterdamban. Persze ott könnyű dolgom volt, mert a sportcentrum közel volt, és az egyetem diákjaként fillérekért használhattam a szolgáltatásokat. Itthon sajnos már nem akadok ilyen kedvező feltételekre. Ami jó, hogy Eszterék épp most hétvégén nyitották meg új fittnesstermüket, a B4 fitnesst. Hétvégén nyílt nap volt, még két hétig pedig roppant kedvezményes a bérletváltás. Ez itt a reklám helye: akinek esetleg közel van, és mozogni szeretne, tényleg szívből ajánlom, ugyanis egy nagyon klassz, igényes teremről van szó, nagy, színes, modern, egyszerűen már benne lenni is jó. :) Szombaton elmentem a nyílt napra, kipróbáltam egy csoportos has-láb-popsi órát, és utána alig tudtam megmozdulni :D Tök klassz lenne ezt csinálni rendszeresen, csak annyi a gond, hogy tőlem a B4 viszonylag messze van, és persze az órarendemmel is össze kell egyeztessem :( De azért igyekszem megoldani, legalább míg Bálint távol van megint. Egy másik opció lenne a közelben lévő F&M fitness, ami a MOM mellett van, csak sajna ott a budai burzsujoknak kalkulálják az árakat, így piszok drága az egész. :( De nem baj, valahova biztos megyek, mert lelkes vagyok, és energikus, és belejöttem a mozgásba :) Tavaly tutyimutyi voltam, de idén bomba formára hozom magam a nyárra! ^^

Síelés!

Múlt héten síelni voltam Bálintékkal! Nagyon jól sikerült az egész, de sajnos hamar eltelt. Két nappal a tanév vége után indultunk. 12-én ért véget a tanítás a CEU-n, őszintén szólva teljesen el vagyok képedve, milyen hirtelen véget is ért ez az első félév. Ennek megfelelően persze rengeteg dolgom volt, prezentációk és beadandók, úgyhogy próbáltam úgy időzíteni a dolgokat, hogy nagyjából síelés előtt végezzek - több kevesebb sikerrel. Majd szentelek egy külön bejegyzést a sulinak, most azonban a síelés a téma!

Szóval vasárnap indultunk, Bálint szüleivel és Csaba barátnőjével, Pirivel autóztunk Olaszországba, Val di Fiemmébe. Ez az a hely, ahová Székelyék már ezer éve visszajárnak. Nem csodálom, tényleg jó a szállás és a síterep is, bár sajnos annyira enyhe most az idő, hogy csak kevés hó volt. A völgyben egyáltalán nem havazott, és a sípályák közül is csak néhányat nyitottak meg, de azért elég volt, lehetett síelni.

Kicsit máshogy alakultak a dolgok, mint Bálint és én előzőleg sejtettük. Valamiért én úgy gondoltam, hogy csak családi síelésről van szó, de hatalmas társaság gyűlt össze Székelyék régi barátaiból, úgyhogy sokan voltunk, ráadásul az emberek többsége kért síoktatást. Ez azt jelentette, hogy Csaba és Bálint dolgoztak napközben, pedig Bálint is arra számított, hogy a szezonban egyszer, ezen a héten, szabadon síelhet. Nem is örült neki, és persze én is kicsit megszeppentem, hogy mi lesz így velem. Végül Csaba csapatához álltam be, mivel ők voltak a haladók - Bálint a kezdőket vitte. Végül minden nagyon jól sikerült. Az az igazság, hogy kicsit izgultam, hogy Bálinttal fogok síelni - hogy vajon mit fog szólni a technikámhoz. De nagyon jól esett, hogy Csaba is, Bálint is nagyon megdicsértek, hogy ügyes vagyok. Azt hiszem, most már én is kezdem elhinni. Persze meredeken, jeges pályán félek meg bénázok, de azért nincsenek nagy gondok. ^^

Jót tett egyébként az oktatás, szerintem ügyesedtem attól, hogy célzott feladatokat csináltunk és igyekeztem a hibáimra figyelni. És szerencsére nem csak oktatásból jutott, mert nap végén Bálinttal is csúszhattam. Nagyon aranyosan segített nekem, szuperül oktat és még szuperebbül csúszik lécen és deszkán is. Szívecskeözön ^^

Az új sífelszerelésem is bevált, nagyon menőnek éreztem magam az új sínadrágban és dzsekiben, de azért jól fel kellett öltözzek alá, mert úgy tűnik, nem annyira meleg, mint amennyire fázós én vagyok. :( 

Ez a hét abból a szempontból is jó volt, hogy végre nem kellett a sulivan foglalkozni, pihenhettem. Ez nagyon hiányzott már, jól esett távol lenni itthonról, nem foglalkozni a tanulnivalókkal, beadandókkal. Nem éltem nagy társasági életet esténként, inkább korábban lepihentem, és jókat aludtam. Jó volt némi időt tölteni Csabával és a barátnőjével, Pirivel. Élveztem, hogy nap közben végre friss levegőn vagyok és sportolok. A szállásunknak klassz welness részlege volt, úgyhogy délutánonként Bálinttal szaunáztunk és pancsoltunk.

Itt jegyzem meg, hogy a szálláshelyünk nagyon furcsa egy hotel volt, ugyanis roppant sajátos stílusban rendezték be. Tele volt pakolva különböző képekkel, tárgyakkal, amik cseppet sem illettek egymáshoz, de az egész annyira giccses volt, hogy végül már szépnek hatott. Mozaikberakások, tükrök, faragott fejek és trófeák voltak a falakon. A hallban egy nagy cserépkályhát vett körül egy párnázott pad, amin nagyon jól esett esténként ücsörögni, mellette pedig valami gipszkarton-féleségből egy bástyát emeltek, afféle szerelmi kuckónak: belül rengeteg szívecske, bárna és illatgyertya várta a romantikázni vágyókat. Az étkezőben az asztalt barokkos hatású bíbor és aranyszínű terítők takarták, és színes rózsamintás talpas üvegpohárból lehetett inni. A wellness részleget pedig teljesen kiépítették, a medencék körül sziklák, kagylók voltak a falba építve műanyag halakkal és rákokkal, mozaikberakással, kis híddal; a vízben műanyag tavi rózsákkal lehetett játszani. A szauna kis fakunyhónak volt megépítve, ami mellett az ember dézsából önthetett jeges vizet a fejére. Ha pedig valaki hátraosont egy kis ajtón, kész dzsungelbe jutott: növények, csobogók, sziklafalak, és az ametisztbarlang nevű gőzkabin, ahol valódi ametisztdarabok voltak a sziklafalba építve. Nagyon szerettem itt üldögélni egyedül, és azt képzelni, hogy valamiféle kobold otthonába jutottam. :)

Összességében nagyon jól sikerült ez az öt nap, még úgy is, hogy sokkal több időt szerettem volna Bálinttal tölteni. A mozgáshoz, síeléshez is megjött a kedvem. Sajnos egyelőre úgy tűnik, a szezonban már nem jutok ki a pályára, de azért tavasszal átgondolom újra a dolgot, hátha belefér húsvét táján. 

Végül, azt hiszem ez a kép kiválóan illusztrálja, mit érzek, mikor látom Bálintot síelni/snowboardozni: 

Bocsánat, bocsánat, túl sok a teendőm!

Az a helyzet, hogy borzasztóan el vagyok havazva - rendesen beindult a suli, ráadásul Orsi hazalátogat hozzánk pénteken, és itt lesz egy hetet, úgyhogy jelenleg igyekszem előre megtanulni annyi mindent, amit csak lehet. 

Beletelt egy kis időbe míg úgy éreztem, hogy megszoktam a CEU-t, de most már kezdek otthonosan mozogni és szeretem is. Azt is szeretem, hogy sok teendőm van, bár azért egy kicsit sresszes - és persze a java még hátra van.

Ami eleve sok időt elvesz, hogy óráról órára több olvasmányt is el kell olvasnunk. Ezen kívül most képbe került az első beadandó, egy book review is, és prezentációkat is kell tartanom. Ez azért izgalmas, mert nincs túl sok tapasztalatom academic writing terén - magyarul sem, pláne nem angolul. 

Érdekes, hogy néhány hét után kiderült, hogy nem tudok olvasni. Komolyan. 4 év alatt az ELTÉn nem tanítottak meg arra, hogyan kell hozzáállni a szakszöveghez. Azt hinnéd, csak leülsz elé és elolvasod? Hohó, szó sincs róla! Kritikusan kell olvasni, megérteni a main argumentet, és feltárni az esetleges hiányosságokat. Teljesen új élmény, hogy elvárják tőlünk, hogy bátran kritizáljuk a tudomány nagy fejeseit és klasszikusait. Mindezt úgy, hogy valójában nincs időnk mindent elolvasni, tehát arra biztatnak minket, hogy sajátítsuk el azt a ''szkennelési" technikát, amivel a szövegen átfutva, csak a főbb címeket, bekezdéseket, kulcsszavakat olvasva is képesek vagyunk megérteni a lényeget. Nos, próbálkozom a módszerrel, nem könnyű.

Emelett persze igyekszem szociális életet élni, sportolni, és néha látni a barátomat. Úgyhogy az agyam állandóan a time management-emen zakatol. 

Viszont azt már most, egy hónap után is érzem, hogy nagyon sokat fogok profitálni ebből az egyetemből. Ha túlélem! ^^'