Pillanatképek Orsi esküvőjéről

A kezdeti izgalmak.
A készülődés.
A stressz.
Kölcsönkérek három bőröndöt.
Megtervezünk mindent.
Átbeszélünk mindent.
Aztán még tízszer átbeszéljük.

Csomagolunk.
Egy nagy bőrönd, még egy nagy bőrönd, aztán még öt kicsi.
Szép ruha, nászajándék, pulykasült.
Többletsúlychek, folyadékok a feladandóba.
Ébresztő negyed háromkor. Kábult tea kortyolgatás.
Irány a reptér.
Várunk.
Várunk.
Feladjuk a csomagot.
Várunk.
Biztonsági ellenőrzés.
Várunk.
Repülőút. zzZ

Landolás.
Pofán csap a mediterrán meleg.
Pálmafák.
Tel Aviv Airport. Brachim habaim.
Kerekesszék. Átsuhanás az útlevélellenőrzésen.
SIM kártya elintézve.
Autóbérlés elintézve.
Orsit megölelni!
Irány a szállás.
Megvan a szállás.
Fura a lift.
Vigyen már fel a tizenharmadikra!
Megvan a tizenharmadik.
(Szombati lift volt, hogy a fene egye meg).
Szép a kilátás, jók a szobák. Hurrá.
Mindenki kidől.
Látogatás Orsinál.
Nászajándékkupac.
Petra zongorajátéka.

Autóút Názáretbe.
Navigálok, nem lehet aludni.
Angyali üdvözlet bazilika.
Máriák mindenütt. Spanyol Mária. Macedón Mária. Vietnami Mária. Chilei Mária.
Itt állt Mária háza. De frankón. Ott a lépcsője, meg minden.
Meg elvileg József ácsműhelye is, na de az már tényleg kamu.
Irány Tiberias. Végre leparkolunk. Tó.
Szép. Csak miért ilyen kihalt?
Enni kéne valamit.
Mit együnk?
Üljünk már be valahova!
Helyi halspecialitás. Nincs is íze.
Véletlenül rendelt salátaválogatás.
Hat macska kunyizik egyszerre. Ízlik nekik a halam.
Haza. Szunya.

Lusta ébredés.
Bevásárlás.
Miért nem lehet hét karton vizet venni a boltban?
Strand.
Túl sok a kagyló, hogy fogjam vissza a gyűjtést?
Nagyi, ahogy bejön velünk a vízbe. És még a lábait is kirúgja maga alól.
Egy adag homok lemosása magamról. Készülődés. Izgalom.
Mikve. Tudok pár szót héberül.
Orsi eltűnik az ajtó mögött. Most várjuk, hogy kijöjjön.
Cukorkák marokra fogva. Telefon bekészítve.
Nyílik az ajtó. Orsi vizes hajjal.
Repülnek a cukrok. A felvétel tárhely hiány miatt túl korán megáll.
Ölelgetés. Árad a női energia.

Lánybúcsú.
Hosszú séta a meglepi helyre.
Odaérünk. Mindenki itt van.
Bride to be. I'm getting married. Not drunk enough.
Magyar, héber, angol.
Orsi tiarában. Árad a szeretet.
Sushik. Állítólag szuperek.
Rájövök, hogy nem szeretem a sushit.
Játékok.
Miért annyira taszító egy adag fül?
(A köldökökről már ne is beszéljünk).
Torta. Süti. Meg még egy kicsi. (Úristen, az a pisztáciás!)
Pólócsere.
I'll be there for you.
Nem lehet alkoholt venni 11 után.
Tengerpart.
Ukulele, de nincs kinek.
Szeretés.
Na jó, most már menjünk haza.
Apu és anyu a világ legjobb fuvarosai.
zzZ

Itt vannak Baluék!
Irány Jeruzsálem. Idegenvezetők: Apu és Bori.
A szép úton autózunk!
Vizitáció templom. De miért van zárva?!
Kerekesszékkel fel. Kerekesszékkel le. Balu élvezi.
Jeruzsálem.
Látkép.
Bazár.
Szent sír templom.
Miért nem voltam még itt?
MIÉRT NEM VOLTAM MÉG ITT?
A rádöbbenés, hogy mennyire zsidó-related cuccokat néztem csak meg eddig ebben az országban.
Végtelen sziklába vájt csarnokok.
Tömjénfüst.
Ez itt a sírja kérem szépen. Frankón. Ott a kő!!! Test ugyebár nincs.
Nagyi áldást kap. Kétszer. De mégse pattan fel...
Találtunk kaját!!!
Siratófal.
Visszaséta.

Shabbati vacsi.
Sülnek a grillhúsok.
Egy, kettő, három cica. Aztán még hat.
Tepsis krumplinasi. Ezt még vidd ki valahová.
Kornél bácsi!
Gábor bácsi!
Bori, simán szerzünk neked is valakit. Csak mutasd, kit szeretnél.
Tudjátok, hogy holnapután esküvő?!
Bori, vidd már el innen a macskád!
Vili, csináltál jó képet?
Orsinál alvás.
Kölcsönpizsi.

Shabbat chatan.
Kelés fél nyolckor!!!
Irány a zsinagóga.
Nőknek persze a karzat. Csendben kéne lenni, de hogy?
Lesünk a függöny mögül. Ez már Sahar!
Leendő sógorom tórát hordoz körbe.
Jerach int, ha mehet a cukor.
Most dobáld!
Pajeszos kisgyerekek rohangásznak a cukorért.
Nézd, az ott szín szerint sorba rendezte a padján! Aztán imádkozik tovább.
Vajon mi történik?
Én hallottam azt, hogy "Ábrahám".
Megint dobáld!
Nézd, még a szakállas öregek is majszolják a cukrot!
A rabbi arca, amikor rájön, hogy az egyik cukorka nem kóser.
A kisgyerek, ahogy gyorsan a sarokba rugdossa a cukorkákat.
Végre el innen! Ide se jövünk többet.
Kajálás KisRitáéknál.
Üdv a Koscsó családnak!
Jerach beszél.
Mindenki azt keresi, aki tudja cél.
Dukay! Kisbaba!
Sütiiii!
Na de most már elég lesz. Hadd aludjak...

Oké, oké, kelek. Tudom. Menni kell Tel Avivba.
Jaffó, tenger, naplemente. Vacsi.
Holnap esküvő!!!

MA VAN AZ ESKÜVŐ!!!!!!!
Irány Tel Aviv. David Intercontinental, huszonharmadik emelet.
Ó. Te. Jó. Ég.
Pezsgő! Minisampon!!!!
Haj.
Smink.
Ezek nem is mi vagyunk.
Orsi a legszebb.
Négy barátnő.
Három fotós.
Jerach.
Omri.
Kezdünk szűkösen lenni.
Most veszi fel a ruháját!
Én húztam fel a cipzárt! Én!
Mindenki a kanapéra! Aztán kuss!
Itt van Sahar!
Mindjárt meglátja Orsit!
Úúúúú! Ahhhw.

Még van két óra otthon.
Ruha.
Szép vagyok?
Elég szép vagyok?
Ez nem is én vagyok.
Indulás.
Érkezés.
Te jó ég, ez tényleg történik.
A helyszín gyönyörű.
A pár gyönyörű.
Rokonság. Fotózás.
Magassarkúban füves dombon állni.
Mosoly, mosoly, mosoly.
Vendégek jönnek.
Kis falat kaják mindenfelé.
Nem bírok enni.
Több száz ismeretlen ember. És valahogy mégis az enyém is ez a nap.
Apu, ahogy három kipás férfi szigorú körében vizslatja a ketubát.
Azt mondják, hogy görög istennő vagyok.
A DJ szól. Nemsokára szertartás.

Mindenki a hüpe elé.
Alá álljak, vagy mellé?
Mi fog történni?!
Zene.
Bea. Jerach. Sahar.
Anyu. Apu. Orsi.
Anyu és apu a hüpe alá. Orsi egyedül az út közepén.
Sahar. Most végre eljött a pillanat.
Ahogy megdörzsöli a kezét, és kirohan Orsiért.
Ahogy megpörgeti a levegőben.
Ahogy látszik rajtuk, hogy készen állnak.
Ahogy lehajtja a fátylát.
Sosem felejtem el.
Beszéd. Jó fej a rabbi.
Héber mondatok.
Borivás.
Gyűrű.
Még egy kis bor.
Pohártörés.
Sírok.
Most már házasok?
A vendégek, ahogy berohannak a hüpe alá.
Tolakodom, hogy megszorongassam a húgomat. És a sógoromat.

Akkor együnk!
Finom a lazac.
Bor.
Produkciók!!!
Hili énekel.
Orsi és Sahar táncol.
Nagyölelés.
A mi videónk!!!
Észrevették Olafot!
Ott a pohár, ott a pohár!!!
A katonák dala. Hát ez baromi jó lett. Comci, comca.
Közös éneklés. Skorpió a levegőbe. Flamingó a levegőbe. De miért?

Buliii!
Itt már táncolnak.
Jó, akkor igyunk valamit.
Gin tonic.
Én is táncolok. Még jól is megy. Élvezem is. Mi történt?
Hát ezt imádom. Még a videós is felvett!!!
Még egy kis gin tonic.
Mennyi idő telt el?
Kornél bácsi félmeztelenül a parketten.
Sahar a levegőben.
Egy tízes skálán mennyire ciki, hogy Hlavács Petivel táncolok?
I'm not your toy. All the single ladies. Ez meg héberül van.
Most már csak vizet, köszi.
Hova tűnt a többi vendég?!
Nem látok.
Táncolás még még még.
Dalma szerint királynő vagyok, és van valami az öccsével, de a mondatai felét nem értem.
Busztranszport Tel Avivba.
Mindenki búcsúzkodik.
Mindenki sír.
Állítólag desszert is volt.
Most már tényleg nem látok.
Vége van...?
Pakolás. Nászajándék csomagolás. Ki a kocsihoz.
Mi vagyunk az utolsó vendégek. Mindenkit megszorongatunk.
Orsi mezítláb a betonon. A haja egy merő kóc. És még mindig gyönyörű!

Irány haza.
Hogy tartott ki a hajam?
Hogy tartott ki a sminkem?
HOGY?!
Pizsi.
Kontybontás.
Száz hajtű.
Sminklemosás.
Száz vattapamacs.
Átlagos Bori megint.
Alvás.
HÁZAS A HÚGOM!!!!

De miért kell egy ilyen este után korán kelni?!
Bevásárlás.
Ha már itt vagyunk Ramlán, meg kell néznünk azt a tavat.
Kit érdekel az a béna tó?
Hé, ez a tó egész klassz!
Még csónakázunk is.
Az ország legjobb humuszosa.
Mert az persze épp Ramlán van.
Csomagolás.
Reptér.
Tényleg vége.
Túl sok rokon túl sok csomaggal.
Helyet a kerekesszékes nagyiknak!
Várunk.
Felszállunk.
Itthon vagyunk.
Túl késő van.



El is telt volna már...?

Én és a jóga

A sportolással némiképp ismét zátonyra futottam. Egy jó ideje sajnos már így vagyok vele, a rendszeres sportolás nálam akkor maradt el, mikor hazajöttem Amszterdamból, szóval körülbelül öt éve. Azóta valahogy az van, hogy ott van a tánc Lakijanival, aztán megnyitott a B4 is a millió lehetőségével, és jó időben még futni is mehetek a Czakóra, szóval lehetőség van bőven, de valahogy hiányozni kezdett a rendszeresség, a motiváció és az idő, a CEU mellett alig jutott energiám bármire is, szóval most itt állok, és az van, hogy lényegébe véve kampányszerűen kezdek el sportolni: eszembe jut, megfogadom, tartom egy darabig, aztán közbejön valami, elutazom, megbetegszem, kimarad egy hét, aztán kettő, és már szét is csúszott a rutinom, és ott tartok, ahol előtte. 

Augusztusban megint egy hasonló kampányszerű mozgásba fogtam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy megfájdult a lábam, furán fáj az egyik combom, úgy, mintha meghúztam volna, de mégsem úgy. Szünetet tartottam, de nem múlt el, elmentem gyógytornászhoz, aki megnézte, és azt mondta, csak húzódás, pihentessem, és rendben lesz. Szóval megint nem mozogtam vagy egy hónapig, de a lábam továbbra is fájt, szóval ekkor jutottam el oda, amivel igazából kezdenem kellett volna az egészet, hogy lemegyek a háziorvoshoz, és kérek egy beutalót az ortopédiára - ahova végül két héttel később mehettem el. A doki kb. 3 perc után levágta, hogy nyáron elszakadt egy izom a combomban (WTF, ennyit a gyógytornász okoskodásáról, hogy ő semmilyen izomsérülést nem érzékel) és azt javasolta, hogy semmiképp se pihentessem, hanem végezzek valamilyen kíméletes mozgásformát, mint például a jóga vagy a pilates. Azt is megjegyezte, hogy lekvár az izomzatom, tök gyenge vagyok. 

Na, hát szóval sikerült eléggé sokkolnia. Az a helyzet, hogy hiába tudom, hogy alig mozgok, hiába tudom, hogy már tökre nem vagyok úgy formában, mint régen, valahogyan mindig is egy sportos emberként gondoltam magamra, és az, hogy lekvár vagyok, eléggé szíven ütött. A másik ez a szakadás - tényleg el tudtam tépni a combomat attól, hogy egyszerűen csak edzettem és sokat nyújtottam? Sosem gondoltam volna, hogy ez lehetséges, de úgy tűnik mégis.

Szóval a következő dolgokat fogalmaztam meg magamnak tanulságként:

1. Igen, tényleg nem megy ez a kampányszerű sportolás, mert a testem most már elég határozottan jelzi, hogy hahó, ebből nem kér. Azon kívül amúgy sem sikerült soha tartanom magam ezekhez az elhatározásaimhoz.
2. Sokkal türelmesebbnek kell lennem önmagamhoz, és fokozatosan kell visszatérnem a mozgáshoz.

Igen, de hogyan? Elkezdtem jóga meg pilates után nézelődni, kérdezősködni. Ez rögtön újabb nehézség, kísérletezgessek, hagyjak fel a jól bevált dolgokkal valami új kedvéért, vegyek bérletet valami új helyen, stb. stb. Végül a legkézenfekvőbb dologgal kezdtem, és elmentem a B4 reggeli jógaórájára, és magam is meglepődtem, mennyire imádtam! A csaj, aki tartotta, rögtön nagyon kedves és szimpatikus volt, az óra nem volt nehéz, de azért jelentett kihívást, átmozgatott, de nem fájt tőle semmim. Azóta elmentem a többi órára is, és nagyon lelkes vagyok.

Szóval most már csak azt kell kitalálnom, hogy is legyen ez pontosan. Heti 2x reggel elmegyek a B4-be. Ez talán az elején jó, de hosszabb távon mindenképp kevés: már most beiktatnék legalább még egy napot. Legjobb lenne valami reggeli edzés, hogy a koránkelésre szokjak rá és mindent letudjak még a munkanap előtt. De akkor hova menjek, mit csináljak? Ráadásul a tánc is hiányzik, csak attól tartok, az nem tenne jót a lábamnak még egy darabig.

Szóval most ilyen dilemmáim vannak, de egyelőre a jóga egy izgalmas új felfedezésnek tűnik!

Lassú újraindulás

Az utóbbi hetekben megint kicsit magam alatt voltam, magányosnak éreztem magam és nem igazán haladtam a dolgaimmal. Ez főleg annak köszönhető, hogy volt az a randizgatásom egy hónappal ezelőtt, ami egyáltalán nem volt komoly, és végül azzal a kölcsönös döntéssel zárult, hogy hagyjuk ezt az egészet, de mégis, egy kis érdekesség, meg egy kis emlékeztető arról, hogy milyen lenne, ha lenne valakim, szóval miután véget ért, akaratlanul is eléggé letörtem. Elég kettősek az érzéseim: egyrészt nem érzem még egészen készen magamat egy új kapcsolatra, és úgy érzem olyan magasak az elvárásaim, hogy esélyem sincs bárkit találni a közeljövőben, aki megközelíti őket, másrészt nagyon hiányzik az a sok-sok jó dolog, amit egy kapcsolat meg tud adni. Szóval ennek hiányában búslakodtam és magányoskodtam, és azt vettem észre, hogy emiatt kevésbé is vagyok motivált, és nehezebben veszem rá magam arra, hogy bármit is csináljak. Pedig teendők vannak bőven, amiknek a héten végre sikerült kicsit jobban neki is állnom:

Munka: a Centropánál bőven vannak feladatok, a nagyobb projekt most egy krakkói szeminárium lesz október végén. Szerencsére a szervezésben segítségemre van a lengyel partnerünk, aki nagyon szuperül intéz mindent, így a terhek jó részét leveszi a vállamról. Most hétvégén Pécsett lesz szemináriumunk, és ezen kívül is mindig vannak intéznivalók. A Centropa mellett ismét Michael Miller kutatási asszisztense vagyok, ami szintén rendszeres elfoglaltságot jelent - most például kézzel írt leveleket silabizálok, könyvtárba és levéltárba járok, illetve részt veszek egy kiadvány szerkesztésében. Emellett augusztus óta sok munkám volt Kovács András és a Medián kutatásával, ugyanis a felmérés lezárult, és részt vehettem az adatelemzésben. Szóval SPSS-szel bűvészkedtem, táblázatokat készítettem és fejezeteket írtam. Ez is egy szuper és nagyon izgi lehetőség, mert jó ilyen módon a tudományos szférában maradni, viszont arra is emlékeztetett, hogy kijöttem kicsit a gyakorlatból (sőt, ami az SPSS-t illeti, sajnos soha nem voltam igazán benne a gyakorlatban...)

A munkáim továbbra is biztosítanak elfoglaltságot, szórakozást, szakmai kihívást és megélhetést, szóval nagyon is elégedett lehetek velük.

Haver: elkezdődtek a Haver foglalkozások, amiből valószínűleg sokat tartok majd idén is. Repertoárom bővült a zsidónegyed sétával, most már ilyet is tudok tartani diákoknak. Hármat már tartottam is most ősszel!

Sport: beindultak a táncórák, Lakijani a Casa de la Música stúdióból egy új helyre, a Kassa Jazz hajóra költözött. Igen, ez egy hajó, ami a Batthyány tér közelében "parkol". Sajnos az odajutás nem egyszerű, és terem sem tökéletes, de az órák változatlanul klasszak, én pedig nagyon lelkes vagyok. Még meglátom, hogy hogy alakul az életem, de szeretnék legalább heti 2x megjelenni az órákon. Szeretném idővel valami mással is kiegészíteni a heti sportolást, ez még alakul. 

Héber: végre jelentkeztem héber nyelvtanfolyamra az IKI-be. Az órák csak október végén kezdődnek, és még annyit sem jeleztek vissza, hogy bakfitty. Meglátjuk.

Ha minden igaz, a fentiek bőséges elfoglaltságot biztosítanak majd nekem az idei évre. Fontos is, hogy ne essek ki a lendületből, és minden fronton jól tudjak teljesíteni. Nyár elején a Koin segítségével átgondoltam a pénzügyeimet, végeztem némi stratégiai tervezést arról, mire tudok kevesebbet költeni, hogyan spórolgassak. Bár nagy terv volt, hogy lassan terítékre kerül a lakásnézés, úgy tűnik ezzel még egy jó darabig várnom kell. De talán nem akkora baj, végül is nem tragédia itthon lakni, és amíg nem hitelt és rezsit fizetek, jut pénzem arra, hogy a személyes fejlődésemre fókuszáljak. Szeretnék szakmailag is fejlődni, ennek a lehetőségeit egyelőre még keresem. 

Ami izgi, hogy a krakkói szemináriumunk végén 2,5 napot még a városban maradok egyedül. Nemrég jöttem rá, hogy a Centropás utazásokat össze kéne kovácsolni egyéni utazással, hisz a lehetőség és a repjegy adott. Ez a pár nap rövidnek tűnik, de azért bőven egy komfortzónán túli kezdeményezés lesz. Sosem utaztam még így egyedül! A hostelt már lefoglaltam, izgatottan várom, hogy milyen kalandoknak nézek elébe. Meggyőződésem, hogy néhány ilyen egyéni út nagyban támogatja a személyiségfejlődésemet.

Egyelőre ennyi! Igyekszem tartani a szeptemberben megkezdett szintet és bejelentkezni még párszor októberben is a blogon. :)

Balázs és Sári esküvője

Tegnap esküvőn voltunk Bálinttal, ezúttal az ő unokatestvére házasodott. Talán korábban már írtam arról, hogy Bálintéknál kicsit máshogy néz ki a pereputty, mint nálunk: viszonylag kevés olyan közeli családtag van, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot (és akiket ezért én is ismerek), de annál több a másod- harmad- és egyéb unokatestvér, nagybácsi, rokon, akinek a létezéséről tudnak ugyan, de elég nehezen tartják fejben őket. Egyetlen családi esemény van a Székelyék életében, amikor ez a sok ember egyesül, ez pedig az éves Családi Találkozó, ahol hagyományosan egy idősebb rokon születésnapjára gyűlik össze a nép. Tavaly októberben részesülhettem abban a megtiszteltetésben, hogy Bálint elvitt, és bemutatott a rokonságnak, és szobáról szobára, emberről emberre haladva ismerkedtem meg szépen mindenkivel, akiknek a neveit persze elég hamar el is felejtettem. Ami kicsit jobban megmaradt bennem, az a négy Sághy-fiú, Bálint másod-unokatestvérei, akik a csinosabbnál csinosabb barátnőiket is felsorakoztatták az eseményen. Nos, közülük a legidősebb, Balázs házasodott tegnap. 

Az a helyzet, hogy mjad kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor még hónapokkal ezelőtt mondta Bálint, hogy lesz ez az esküvő, és hivatalos vagyok én is. Egyrészt imádom az esküvőket, másrészt tökre meghatódtam, hogy azután az egy találkozó után emlékeztek rám és meghívtak. Végül úgy alakult, hogy se Bálint szülei, se Csaba nem tudtak eljönni az eseményre, úgyhogy Bálinttal kettesben képviseltük a Székely családot. Először a tabáni Szent Katalin katolikus templomban volt a szertartás, utána pedig az Astoria közelében, az ELTE egyik épületében volt a vacsora. (Gyanítom, hogy polgári szertartás is volt a templom előtt, ahol csak a legszűkebb család volt jelen). A templomi szertartás meglehetősen távol állt tőlem, az egész egy nagyon idegen dolognak tűnt, és kifejezetten sokszor mondott olyat a pap, amitől befeszültem, vagy mert nem értettem vele egyet, vagy mert én annyira nem akarnék ilyesmit hallani az esküvőmön... de ez, ugye, a pár választása volt. Egy fontos említésre méltó dolog: melyik példabeszédet mondta el a pap? Na melyiket? - Ez egy mókás személyes sztorim. Tekintve, hogy nem vagyok hívő, viszonylag ritkán veszek részt keresztény templomi szertartáson, de valahányszor mégis részt vettem - mise, esküvő, bármi - a pap mindig ugyanazt a példabeszédet mondta. Mindig. Komolyan. Már vagy háromszor legalább. A példabeszéd szerintem nagyon szemléletes, két emberről szól, az egyik homokra építi a házát, a másik kősziklára. A kősziklára épült ház persze szilárdan áll, a másikat viszont elmossa a vihar. A kősziklára építkező ember az, aki Krisztus tanításait követve éli az életét. Nagyon szép történet ez. De mikor tegnap a Szent Katalin templomban a pap elkezdte mondani a sztorit, azt hittem, kigurulok a padból a nevetéstől. Bálint nem tudta, mi lelt. Hát tényleg nincs más példabeszéd, amit elő lehetne húzni a kalapból? Persze így legalább gondoskodtak arról, hogy bármilyen ritkán járok is templomba, egy bibliai történetet azért biztosan jól ismerjek.

A szertartás után a templom előtt volt fotózkodás, gratulációk és csokordobás is. Utóbbihoz beálltam ugyan, de a legjobb helyeket egyértelműen a lila ruhás, lelkes koszorúslányok foglalták el, akik közül az egyik valóban meg is kaparintotta a csokrot. Nem baj, nem sietek. A szertartás után átmentünk a vacsora helyszínére. Mivel a pár a várba ment fotózkodni, bő egy óránk volt, mire megérkeztek. Nekem nagyon tetszett a helyszínválasztás. A Rákóczi útról, nem sokkal az Astoria után nyílik egy nagy kapu, ami az ELTE egyik épületébe vezet. Bent nagyon szépen, a lila különböző árnyalataiba díszítve állt a terem, kör alakú, tíz fős asztalokkal. Az asztalok közepén nagyon kedves, a természetet idéző dekoráció volt: farönkök, rajtuk különböző formájú üvegvázák lila virágokkal és zöld növényekkel. Az ülésrendet névvel ellátott kolibrik jelezték a borospoharakon, és mindenki kapott köszönőajándékot is: a fiúk szmoking, a lányok fehér ruha alakú dobozt, amiben nasi lapult. A menü a következő volt: amíg várakoztunk, voltak pogik, sütik, később előételként kaszinótojás és felvágottak, majd Ujházy tyúkhúsleves. A főételt svédasztalról válogathattuk. Én borjúpaprikást ettem sztrapacskával, de voltak egyéb husik, és vegetáriánus tésztaétel is. Minden nagyon finom volt, az egyetlen csalódást a desszert okozta, amit tiramisunak hívtak ugyan, de valójában száraz babapiskóta volt megpakolva ízetlen habbal, megszórva egy kiló kakaóval. Az ételek mellett persze rengetegféle üdítő, bor, sör, egyéb szeszes italok és koktélok is vártak minket. 

De hogy ne csak a helyszín leírásával teljen itt a hely: a fotózás után végre befutott az ifjú pár. A lagzit magát ceremóniamester vezényelte le, szerintem nagyon profin. Voltak játékok, próbatételek a párnak, filmvetítés, sok tánc. Egy alkalommal Sári és Balázs duettet énekeltek! Nagyon jól éreztem magam. Ez mókás, mert ugye nem igazán ismertem a vendégeket, de valahogy ez nem volt probléma. A Fiatal Unokatestvérek Asztalához kerültünk, ahol volt lehetőségem ismerkedni picit. Sajnos nem tudtam igazán sokat beszélni az ifjú párral, de ők is szépek és nagyon kedvesek voltak. Én szívesen roptam volna a parketten, de sajnos Bálint retteg a táncolástól, komolyan. Nagyon nehezen, de rávette magát, hogy legalább a menyasszonytánc során megforgassa az ifjú arát, aztán beálltunk egy körtáncba, és végül egy szám erejéig csak táncolt velem is, szóval azt hiszem, hálás lehetek. Valahogy gyorsan ment az idő, és tényleg nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat, mindenki örült, látszott, hogy a násznép nagyon szereti Balázst és Sárit. Valamivel éjfél után léptünk le, úgyhogy még láthattam Sárit menyecske ruhában is. Én még maradtam volna, de Bálintnak ma programja van, úgyhogy ki kellett aludnia magát. Úgy szeretem az esküvőket! Több kellene belőlük. Tök jól telt Bálinttal ez az egész nap.

Intenzív tánchét Janival

Az utóbbi időben borzasztóan keveset mozogtam, főleg a sok tanulás miatt. Pedig tudom, hogy kifejezetten nagy szellemi megterhelés esetén érdemes egy kis mozgást beiktatni, de sajnos ez most nekem nem fért bele. Ha valamire jutott időm, akkor általában futni mentem el, vagy a B4-ba. Nagyon régen voltam utoljára táncon, már nem is tudom miért. Azt tudom, hogy egy ideig Jani volt beteg, aztán az én lábujjamból vágtak ki egy darabot, lényeg a lényeg, hogy táncolni száz éve nem voltam. Viszont mikor megláttam, hogy Jani - az előző évekhez hasonlóan - intenzív tánchetet szervez, eldöntöttem, hogy megyek. Ez abból áll, hogy hat napon át minden nap tart a kezdőknek másfél, a haladóknak kétórás tréninget. Én persze a kezdőre mentem el, és nagyon jó volt, de ahh, teljesen kivagyok! Olyan izomlázam volt minden nap, hogy ihaj. Folyamatosan kenegettem magamat sportkrémmel, és egyre nagyobb szenvedéssel vonszoltam magam az órákra. A legnehezebb a tegnap volt, ugyanis dupláztam - maradtam a haladó órára is, mivel ma nem érek rá menni. Atyavilág, akkora csirke vagyok! Teljesen elszoktam a mozgástól, gyenge vagyok és béna és áááá... De nagyon jól éreztem magam :))) Mostantól ráérek, úgyhogy rendszeres mozgás lesz, megfogadtam!

Három nap Bécsben

Az elmúlt három napot Bécsben töltöttem, hogy meglátogassam Hannah-t. Ugyan ő grazi, de mivel ott tavaly már jártam, úgy döntöttünk, idén Bécsben találkozunk. Megkönnyítette a dolgot, hogy Hannah apukájának a cége fenntart itt egy szobát azok részére, akik céges ügyben utaznak a fővárosba - így mi ezt használhattuk nagyon barátságos áron. 

Nagyon jól éreztem magam. Jártam már Bécsben korábban (ha jól emlékszem, egyszer egy őszi szünet alkalmával a családdal, egyszer pedig Shizuval és Rennel a Christkindlmarkt-on) így a fő hangsúly nem is a városnézésen volt, hanem azon, hogy végre találkoztunk. Az idő amúgy sem volt kifejezettem "nyaralós": szinte végig borult volt és esett. De azért egész jól kihasználtam az ottlétemet. Első nap, miután lecuccoltunk, elmentünk ebédelni a Nashmarktra, utána pedig a Mariahilferstrasse-n sétáltunk végig és ültünk be kávézni. Estére klassz programunk volt: a Rathausplatz-on (ahol decemberben a karácsonyi vásárt is tartják) nyáron ingyenes filmfesztivál van. Egy óriási vászon elé rengeteg (kényelmes!) széket helyeztek, itt vetítenek minden este valamilyen zenés filmet (például koncertfelvételt, vagy táncelőadást). Ezen kívül rengetegféle gasztrostand is helyet kapott a téren. A standok egyformák, de mindegyik más-más kultúra konyháját kínálja, a megfelelő hangulatú dekorációval és kiszolgáló személyzettel. Volt ott ázsiai, perzsa, görög, ausztrál, és igazi osztrák stand, söröspult, burgerező, koktélbár. Rengeteg ember nyüzsgött a téren, hogy kiválassza a fogára valót. Sajnos nehéz volt helyet találni is, miután az ember már ételhez jutott. A téren töltöttük az egész estét, ettem császármorzsát, fröccsöztünk. Azért hűek voltunk magunkhoz, 11 körül már hazamentünk aludni.

Másnap kicsit jobb volt az idő, így megnézhettük a schönbrunni állatkertet. Szerintem a budapestinek nyomába sem ér, de azért tetszett. A fő látványossága a két panda, akik azonban szinte mindig hátat fordítanak a látogatóknak - sajnos utálják a vakufényt, és gondolom a bámészkodók is az idegeikre mehetnek. Szóval a pandamaciknak csak a tarkóját láttam, meg ahogy mozog a fülük, amint a bambuszt rágják. Láttunk koalákat is, ezúttal közelebbről, mint Budapesten - le is fotóztam, amint az egyik egy hatalmasat ásít. :) Bejártuk az egész állatkertet, és miután végeztünk, átsétáltunk magához a Schönbrunn kastélyhoz. Nem mentünk be, csak a parkot meg a panorámát csodáltuk meg. Találkoztunk Hannah egy barátnőjével és annak párjával, akik véletlenül szintén épp Bécsbe jöttek egy japán ismerős látogatása miatt. Schönbrunn után visszamentünk a szállásunkra, pihiztünk egy bő órát, mert azért elfáradtunk, és utána újult erővel mentünk el ismét a Rathausplatzra. Ezúttal koreai bulgogit választottam vacsorára (finom volt) utána pedig egy mojito kíséretében ültünk le a vászon elé a kubai nemzeti balett kortárs táncelőadását megnézni. Klassz volt, de azért nem ültük végig, hanem szépen hazamentünk megint még éjfél előtt. :)

Az utolsó napunk megint borongós volt, így múzeumba mentünk. Választásunk a Leopold Múzeumra esett, ahol osztrák festők munkáit őrzik, elsősorban Egon Schiele és Gustav Klimt alkotásait. Klimtnek sajnos csak a korai korszakában festett képei láthatóak itt, az "arany korszak" (például a híres Csók) egy másik bécsi múzeumban vannak, ahová 17 euró a diákjegy! Semmi gond, a Leopold Múzeum is jó volt, én nagyon örülök, hogy elmentünk, tetszettek mindkét festő képei. Vettem is képeslapokat a museum shop-ban, most már igazán bajban vagyok, hogyan fognak a falamra férni :D

A múzeum után összeszedtük a holminkat a szállásról, és a pályaudvarra mentünk. Ott még volt időnk ebédelni, aztán elváltunk - Hannah busszal ment vissza Grazba, én pedig vonattal Budapestre. Miután megérkeztem, nem is egyenesen hazajöttem, hanem Jutkáékhoz, ahol a család Andris szülinapját ünnepelte és vendégül látta Zsófit és lányát, Noi-t is Izraelből. Így végül egész későn értem csak haza, és Bálinttal sem sikerült már találkoznom.

Nagyon jól sikerült ez a pár nap Bécsben. Tényleg főleg annak örülök, hogy Hannah-t láttam, hiszen nagyon sokat beszélgettünk. Igaz, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot Skype-on, de azért jó volt kicsit mélységében is átbeszélni a dolgokat. Ha minden igaz, jövőre a Balcsinál találkozunk! ;)

Selah Sue Budapesten!

Selah Sue egy egyre híresebbé váló Belga énekesnő, a soul műfajában remekel (egy youtube videója alá valaki azt kommentelte, hogy kívül fehér, de belül fekete. :)) Tulajdonképpen csak onnan ismerem, hogy egy alkalommal táncon az ő zenéjére, a Just because I do-ra készítette Jani a koreográfiát. Nagyon megtetszett a szám, többször meghallgattam otthon, aztán más dalokat is. Tulajdonképpen Selah Sue fizimiskája tetszett meg, egy darabig gondolkodtam azon, hogy készítek egy új karaktert BK-n, ahol őt használhatom avatarként. Persze inkább nem varrtam kabátot a gombhoz, de mikor megláttam, hogy jön Budapestre koncertezni, nagyon belelkesedtem. Az utóbbi időben egyébként több olyan zenész is játszott nálunk, akit szívesen meghallgattam volna. Sosem jártam igazán koncertekre, nem tudtam, ez hogy működik, és kicsit utánanézve a dolgoknak nagyon meglepődtem, mennyire drágák a jegyek az ilyen fellépésekre - tulajdonképpen egy egyszerű színházjegy kétszeresei. Hiába szerettem volna elmenni a koncertekre, sakkozni kezdtem, mit is fizetnék ki, mit nem. Ráadásul ha nem egyedül mennék, rá kell vegyem Bálintot, hogy kísérjen el, és kérdés, ő elég lelkes-e ahhoz, hogy perkáljon. Végül főként az anyagi korlátok miatt kihagytuk NNekát, Bonobót, Selah Sue kérdését viszont azzal oldottam meg, hogy a jegyeket a szülinapomra kértem. És nagyon-nagyon örülök, hogy elmehettem! Az A38 hajón volt a koncert, biciklin mentünk oda Bálinttal. Először egy előzenekar játszott, ők is nagyon jól voltak, és utánuk lépett fel Selah Sue, akinek a haja élőben is pont olyan jó, mint a képeken, és aki tényleg nagyon klassz koncertet adott. Nyugis zene, az a fajta, aminél Bálint végig át tud ölelni, és együtt ringatózunk a dallamra, miközben bele-belekortyolok a ciderembe. Nagyon klassz volt az egész, csak sajnos hamar vége lett. Most éreztem csak igazán, milyen keveset járok el szórakozni. Jó, nem vagyok egy partiarc, de havi egyszer egy koncert, egy buli igazán beleférne, hogy kirázzam magamból a stresszt. Maradtam volna még a hajón, ha van valami jó zene, de vége lett a mókának, úgyhogy kénytelenek voltunk hazatekerni. Köszönöm az élményt! ^.^

Mozgás, mozgás!

Az utóbbi hetekben ismét feltámadt a mozgásszenvedéyem. Hogy Bálint távol volt, és a tanulásba se kellett még belepusztulnom, az utóbbi három hétben minden alkalommal voltam táncolni. Persze nehezen ment, de azt hiszem, most már egyre jobban kezdek belejönni. Szeretnék valamit csinálni a tánc mellett is, mivel az csak heti két alkalom. Ha végre melegebb lesz az idő, már járhatok futni, de tartok tőle, hogy hiába van most tavaszias napsütés, azért az igazi futóidőre még egy hónapot várni kell. Úgyhogy kicsit szaglálódom a fitnesstermek és aerobic órák környékén, ugyanis még élénken él bennem, milyen jó volt ilyesmikre járni Amszterdamban. Persze ott könnyű dolgom volt, mert a sportcentrum közel volt, és az egyetem diákjaként fillérekért használhattam a szolgáltatásokat. Itthon sajnos már nem akadok ilyen kedvező feltételekre. Ami jó, hogy Eszterék épp most hétvégén nyitották meg új fittnesstermüket, a B4 fitnesst. Hétvégén nyílt nap volt, még két hétig pedig roppant kedvezményes a bérletváltás. Ez itt a reklám helye: akinek esetleg közel van, és mozogni szeretne, tényleg szívből ajánlom, ugyanis egy nagyon klassz, igényes teremről van szó, nagy, színes, modern, egyszerűen már benne lenni is jó. :) Szombaton elmentem a nyílt napra, kipróbáltam egy csoportos has-láb-popsi órát, és utána alig tudtam megmozdulni :D Tök klassz lenne ezt csinálni rendszeresen, csak annyi a gond, hogy tőlem a B4 viszonylag messze van, és persze az órarendemmel is össze kell egyeztessem :( De azért igyekszem megoldani, legalább míg Bálint távol van megint. Egy másik opció lenne a közelben lévő F&M fitness, ami a MOM mellett van, csak sajna ott a budai burzsujoknak kalkulálják az árakat, így piszok drága az egész. :( De nem baj, valahova biztos megyek, mert lelkes vagyok, és energikus, és belejöttem a mozgásba :) Tavaly tutyimutyi voltam, de idén bomba formára hozom magam a nyárra! ^^

Lazulás

Nem igazán tudok visszaemlékezni, mit is csináltam az utóbbi hetekben, mindenesetre hamar elment! Valamennyit dolgoztam, de legalább ennyit pihentem, és ahogy az előző bejegyzésekből kiderült, olvastam. Még filmet is néztem egyedül (ez nálam igen nagy szó). Takarítgattam, átalakítottam a falam, próbáltam rendet is rakni, de sajnos hamar eluntam, úgyhogy a szobám nem sokkal szebb, mint volt. Végre újra elkezdhettem táncra járni, máris érzem a hatását, úgyhogy ismét - sokadjára - megfogadom, hogy akkor sem hanyagolom el a mozgást, amikor kevesebb szabadidőm lesz. Élveztem azt az időt, amikor tényleg semmi, de semmi dolgom nem volt, mert Bálint sem volt itthon, de most, hogy erre a hétre hazajött, sokat voltunk együtt és nagyon jó volt. :) Holnap ismét utazik el, de sebaj, mert nekem hétfőn kezdődik az utolsó félévem az alapképzésből - csak négy órám lesz, ami kutyafüle, de a szakdolgozat írás máris bizonytalansággal tölt el. Abszolút ideje van végre nekiesni!

Túl a stresszeken

Sikeresen letudtam ezt a vizsgaidőszakot. Nem tudom, mi ütött belém, hogy annyira szenvedtem miatta, mindenesetre nagyon örülök, hogy vége, ráadásul nem is rossz eredménnyel. Kíváncsi vagyok, ez elég-e arra, hogy ösztöndíjat kapjak.

Leadtam a jelentkezésemet a CEU-ra is, ez is nagy boldogság. Nem tudom azt sem, hogy a CEU-val kapcsolatban miért voltam olyan nyűgös. Mikor a nyílt napjukra elmentem még novemberben, nagyon lelkes voltam. Aztán persze zavart, hogy annyi mindent kéne tenni a felvételihez, és elbizonytalanodtam, tényleg nekem való közeg lenne-e, tényleg ennyire rá szeretnék-e fókuszálni egy témára, hogy két évig mást se tanuljak. Tulajdonképpen már letettem a felvételiről, mikor Kriszta noszogatott, hogy ugyan, nem olyan nehéz az, meg lehet csinálni, és mi hátrányom származik abból, ha megpróbálom. Úgyhogy végül bevállaltam, Kriszta sokat segített, összeültünk, átolvasta, amiket írtam. Én is szereztem papírokat, ajánlásokat, nem is volt olyan nehéz, el is készültem időre. Beadtam, kész, túl vagyok rajta. Most sem vagyok benne egyébként olyan biztos, hogy tényleg ott szeretnék tanulni, ha nem vesznek fel, nem rokkanok bele, az ELTE továbbra is vonzó. Eredmény majd áprilisban, addig nem kell, hogy főjön miatta a fejem.

Most elvileg itt a pihis időszak, a következő félév csak február 10-én kezdődik, de azért vannak tennivalóim. Például dolgozom, reggelente sulik előtt szórólapozok (ráébredtem, hogy elképzelni se tudom, hogyan keltem fel régen minden nap 6:30-kor - ez az időpont most irreálisan korainak tűnik) és úgy néz ki, Bea is ajánlott náluk mindenféle irodai munkát. Közben vannak ilyen-olyan apró-cseprő teendőim is. Bálint elutazott ismét másfél hétre, úgyhogy a programban egy darabig nem szerepel. Az autogén tréningnek vége, amiatt búslakodok, de végre van időm, hogy rendesen elkezdjek mozogni, táncra járni.

My year 2013

Lássuk, hogyan is alakult az idei évem.

Január első napja Amszterdamban talált, méghozzá az Uilenstedén – ugyanis végül összefogtak ellenünk a körülmények, és nem mentünk be a városba. Lássuk be, ócska szilveszter volt, Hannah-val a mai napig röhögünk rajta. Viszont maga a hónap igen lustán telt, mert órát már nem vettem fel. Hazautaztam busszal (!) Orsi szalagavatójára, húgom igazán elbűvölő volt. Hannah-val a hónap végén meglátogattuk Belgiumot: Antwerpent és Bruges-t néztük meg, mindkettő csodás város, és nagyon jó volt együtt utazgatni. Január utolsó napján elhagytam Amszterdamot: az utolsó hetekben buliztunk, barátokkal találkoztunk, várost néztünk és jókat ettünk. Elbúcsúztam Hannah-tól, Danitól, és eljött az ideje, hogy fél év után ismét megtaláljam a helyem itthon.

Februárban munkát kerestem, és hamar találtam is a Republikon Intézetben. Egyébként nem sok említésre méltó történt, pakolással, rokonlátogatással igyekeztem újra beilleszkedni az itthoni létbe.

Márciusban találkoztam végre hosszú idő után volt osztálytársakkal – köztük Gáborral. Dani hazalátogatott négy napra, a nagy remények ellenére sajnos azonban már akkor éreztem, hogy nem igazán volt jó az együttlét. Gergővel tüntettem az Alaptörvény 4. módosítása ellen – hiába. Elkezdtem Kresztanfolyamra járni. Fórumon megszűnt a HV tisztségem, azóta is csak igen ritkán járok fel. Unokatesóimmal és Rothschild Zsuzsival dalokat tanultunk Pészachra – az ünnep idén „fehér” volt, ugyanis havat kaptunk március végén…

Áprilisban Danival Olaszországban voltunk síelni, felavathattam az új lécemet. Sajnos ennek a hétnek a felhőtlenségét már tényleg sok súlyos probléma zavarta meg, de úgy tűnik, ennyi még nem volt elég, hogy meggyőzzön. Sikeresen megcsináltam a KRESZ vizsgát, és bevállaltam azt a borzasztó köptetős munkát a Market Insight-nál. Elmentem a Cambridge szintfelmérőjére, és alaposan beparáztam – úgyhogy gyorsan be is iratkoztam egy vizsgafelkészítő nyelvtanfolyamukra. Dolgoztam a Symában hostessként a Beauty Forumon, ez egy nagyon pozitív élményként maradt meg bennem.

Májusban elkezdtem vezetni tanulni. Orsi és Mimi ballagásán is részt vettem. Betöltöttem a 21-et, ünnepeltem családdal és barátokkal. Kiutaztam Amszterdamba Danihoz, de ez a hét a szakításról szólt, igazi kínszenvedés volt már az utolsó néhány nap… Végül búcsút vettem tőle is és az egész várostól – ezúttal valószínűleg tartósabb időre. A szakítás utáni szomorkodás nem tartott sokáig, most először igazán élveztem, hogy egyedül vagyok. Elfoglaltam magam, sokat olvastam, létre is hoztam a blogomon a Könyvespolc fület.

Júniusban kicsit izgultam, hogy alakul majd a nyaram, nem leszek-e nagyon magányos. Kerestem ugyan munkát, de nem találtam semmit, így a Republikonnál folytattam a gyakornokoskodást, és részem volt egy klassz fókuszcsoportos kutatásban. Hosszú felkészülési időszak után megvolt a nyelvvizsgám írásbeli, majd szóbeli része is, és szerencsére mindkettő jól sikerült. A hónap végén elmentem a gimis vízitúrára volt osztálytársakkal. Fantasztikus volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam, és nem utolsó sorban itt ismertem meg Bálintot, aki elég hamar elbizonytalanított abban, hogy valóban szingli szeretnék-e maradni…

Júliusban Szahar Izraelbe utazott, hogy katona legyen – családi-baráti lakomával búcsúztattuk el. Részt vettem az évfolyamom diplomaosztóján, utána pedig felvonultam életem első – de biztosan nem utolsó! – Budapest Pride-ján. A BK-sokkal meglátogattuk a székesfehérvári Bory várat. Lakijani intenzív tánchetet tartott, amit nagyon élveztem – meglepő, mennyit tud az ember fejlődni alig néhány nap alatt. Bálinttal elkezdtünk beszélgetni, majd találkoztunk, július 13.-án pedig az első csók is elcsattant. Ezzel kényelmes szingli életem fenekestül felfordult, egymást érték a spontán összejövetelek, esti iszogatások, hirtelen rengeteg új embert ismertem meg, ami elég új élmény volt.  Három napot Balatonszemesen töltöttünk Nándiék lepukkant nyaralójában. A hónap végén a családdal Balatonboglárra utaztunk, kellemes kirándulós, napozós, pancsolós napokat töltöttünk együtt. Erre többek között azért is volt szükség, mert…

… augusztus 5.-én Orsi három nagy bőrönddel Izraelbe utazott. Sokáig rágódott, távozása az egész családot megviselte, bizony nem is igazán szoktuk meg a hiányát. Másnap elutaztam a Varázslatos Táborba, ahol tíz napot töltöttem, és egyszerűen imádtam! Augusztusban voltunk Rothschild Zsuzsi esküvőjén is, igaz, csúfosan késtünk. A hónap végén Hannah és barátja, Mathias Budapestre jöttek négy napra, megnéztük együtt a várost, a romkocsmákat, és megismerték Bálintot is. Töltöttem pár napot Balatonszéplakon a Wednesday Crew-val, még mindig kicsit félve, bizonytalanul a sok új arc között. Megnéztük az Arénában Alföldi rendezésében az István a királyt.

Szeptemberben ünnepeltük a Rosh Hashanát a Barukh családnál. Újra elkezdődött az egyetem. Dolgoztam a Gurunál és a Market Insightnál. A himpellérekkel néhányszor kirándulni mentünk. Elkezdtem autogén tréningezni. Megbuktam az első forgalmi vizsgámon. Kint voltam a Nagykovácsi Síiskola nyílt napján, azt hiszem, Bálint ott lopta be magát igazán a szívembe J

Októberben beindult a ruhatárszezon a Symában, azóta is rendszeresen dolgozom ott rendezvényeken. Bálinttal megnéztük a Thália Színházban A férfiagyat. Némi stresszelés és konzultálás után szakdolgozati témát választottam. 23-án a családdal Ipolytarnócra látogattunk. A hónap utolsó napján sikeresen letettem a forgalmi –és elsősegély vizsgát is.

Novemberben meglátogatott minket Ariel és Alex Izraelből. Egy spontán akció következményeként tíz napot töltöttem Lengyelországban a Break your barriers programban. Nagyapa elhunyt.

Decemberben volt nagyapa temetése Balkányban, erre az alkalomra Orsi is hazautazott hozzánk. Volt néhány vizsgám, és elkezdtem a karácsonyra is hangolódni: voltam Bagolykő karácsonyon, aztán persze ünnepeltünk családdal. Holnap pedig szilveszter!

Korábban már említettem, hogy összességében egy rendhagyó évet hagyok magam mögött, amiben nem igazán találtam a helyem. Sok új dologba fogtam bele, sok nagyobb megmérettetésem volt. Munka téren nem voltam igazán sikeres, hiába jelentkeztem sok helyre, semmi nem jött be igazán. Nagy mázlim van, hogy tudok menni a Syma rendezvényeire, de gondolkodom azon is, hogy kéne valami fix állás a következő félévre, hisz talán az egyetem mellé is be tudna most férni. A Republikonos gyakornokságom szintén meghatározó, úgy érzem, formálta kicsit a politikai gondolkodásomat. 

Örülök, hogy elkezdtem autogén tréningezni, a tanfolyamnak februárra vége lesz, de persze a gyakorlatot már önállóan is végezheti az ember. Én bárkinek jó szívvel ajánlom, úgy érzem, egyáltalán nem volt haszontalan. 

Nagy változás a családi életben, hogy Orsi Izraelbe költözött. Időbe telt, míg teljesen birtokba vettem a szobánkat. Most már azt hiszem, egészen megszoktam, hogy nincs itt, de persze mikor hazalátogatott, annak nagyon örültem!

Furcsa volt az évet végignézve ráébredni, hogy az első felében még Dani barátnője voltam. Az a helyzet, hogy az egész olyan rettenetesen sült el végül, hogy tulajdonképpen szégyellem magam, amiért egyáltalán kapcsolatban voltunk, és igyekszem minden erőmmel elfelejteni, de persze ez már mindig itt marad az életem szégyenfoltjaként. Mindegy, ez is egy tapasztalat volt, de remélem, soha többet nem kell foglalkoznom vele!

Különös ez az egész, hogy nem sokkal később megismertem Bálintot, valahogy nem mindig tudom hova tenni. Annyira elhatároztam, hogy most ideje kicsit egyedül lennem, hogy sokat gondolkodtam azon, nem volt-e hiba újra kapcsolatba lépni. Gyötörtek is bizonytalanságok, kétségek, idő volt míg jobban megismertük egymást, és persze ez a folyamat most is tart, mert néhány dologban eléggé különbözünk, és ezt meg kellett szoknom, el kellett fogadnom. Viszont most nagyon jól megvagyunk és én nagyon boldog vagyok, hogy mellette lehetek, úgyhogy remélem, a következő év szerencsés lesz kettőnkre nézve is. :)
Bálintnak is köszönhető, hogy élek némi társasági életet. Rengeteg új embert ismertem meg, akikkel általában jól érzem magam, és örülök annak is, hogy több időt töltök Gáborral, Tacsival, és Dokival, akit szintén csak idén ismertem meg. O.o
2014-re nincs más tervem, mint hogy megőrizzem, ami idén jó volt, és kijavítsam, ami kevésbé volt jó. És persze: teljes gőzzel előre!

Boldog új évet nektek blogolvasók, tartsatok velem jövőre is! ^^

Break your barriers project - Zakopane

No szóval, a múlt hetet Lengyelországban töltöttem, egy nemzetközi projekt résztvevőjeként. Maga az ötlet, hogy megyek, elég spontán jött: Az ELTE osztotta meg a lehetőséget a facebookon, én rákattintottam, szimpatikusnak találtam, jelentkeztem - és pár nap múlva már hívtak is, hogy mehetek. A szervezet, amin keresztül részt vettem a programban, a Cromo Alapítvány, amiről korábban nem is hallottam, viszont a kiutazásom előtt elmentem az irodába a többi résztvevővel, hogy kicsit átbeszéljük a dolgokat. Az Alapítványnak egy fél évig az önkéntese leszek, de csak havi két nap munkát várnak el tőlem, és elég érdekesnek is ígérkeznek a feladatok.

Maga a program, úgy tudtuk, színházi és táncos workshopokból fog állni, amik segítségével társadalmi kérdésekről beszélgetünk majd. A magyar csapat - 7 lány - legtöbbje mind szakmai érdeklődésből vágott neki a projektnek. Éva, aki köztünk a legidősebb volt, és ezért vezetőnkké avanzsált, pszichológusként dolgozik érzékenyítő programokon. Juli szintén pszichológusnak tanul, Janka és Sári szociális munkások, a színházi részhez pedig Anna és Viki kötődtek színészként, drámapedagógusként. Péntek délelőtt egy kisbusszal vágtunk neki az útnak, és egészen hamar, alig hat óra alatt érkeztünk meg Zakopane mellé a szálláshelyünkre.

Egy panzióban szállásoltak el minket, csak mi, a programok résztvevői laktunk benne. A magyarokon kívül még négy nemzet, a litvánok, a lengyelek, az olaszok és a törökök vettek részt a projektben, és igyekeztek is minket már kezdettől fogva vegyíteni, én például egy litván lánnyal voltam egy szobában. A panzió egyébként nagyon kis csinos volt, de sajnos a közösségi terei - az ebédlő és az alagsori terem - nem igazán voltak alkalmasak arra, hogy egyszerre 36 ember táncoljon-mozogjon bennük. Meg kell említsem még a kosztot, ami szerzett nekünk pár mulatságos pillanatot. Bőségesen kaptunk enni és nagyon finom is volt, reggelire svédasztal (bár nem túl nagy választékkal, egy hétig rántottát ettem zsömlével) ebédre és vacsorára pedig meleg étel. A vicc az volt, hogy ebédre minden nap (igen, nem túlzok, minden nap) krumplipüré volt valamilyen panírozott hússal. A levest és a salátát variálták, de a főfogás mindig ugyanaz volt. Rántott csirkemell, rántott csirkecomb, sertésszelet - köretnek pedig ugyanaz a krumplipürégombóc, a tetején kaporral. Akartam is szólni miatta, vagy legalábbis megkérdeztem volna, ez itt Lengyelországban normális-e, de végül is nem tettem.

Ami még klassz volt, hogy teából és kávéból mindig lehetett venni, úgyhogy napjában ötször-hatszor is nekiálltam készíteni magamnak egy teát, sőt, a hét második felétől elkezdtem kávézni is, ami abszolút nem jellemző rám. Gondolkodtam is rajta, vajon a teából van-e káros mennyiség. Remélem nincs.

Ami a workshopokat illeti, sajnos csalódást okoztak, mivel az én elvárásaimat - társadalmi kérdésekről való beszéd, szakmai fejlődés - cseppet sem elégítették ki. A trénerünk, Simon ráadásul egy tuskó volt, hiteltelenül beszélt, idegesítő frázisokat durrogtatott, és úgy tűnt, ő maga sem tudta, hova szeretne kilyukadni az óráin. Kezdettől fogva a csapatépítés volt a fő mottója. Ez persze önmagában nem rossz dolog. De úgy éreztem, a legelső perctől azt várja el, hogy úgy bánjunk a másikkal, mintha régi legjobb cimboránk volna. Ez egyrészt magába foglalt olyan gyakorlatokat, amiken hozzá kellett érni a másikhoz (ami nekem elég kellemetlen) másrészt olyanokat, amik fejlesztik a group energy-t. Rögtön az első napon például olyan feladatot adott, hogy álljunk fel néhányan az amúgy is elbaszott méretű teremben, és kezdjünk el együtt, lassan elindulni és össze-vissza járkálni fel és alá. Fokozatosan gyorsítsuk a tempót egészen futásig, majd lassuljunk le. Mindezt mindenféle külső segítség, instrukció nélkül, kizárólag úgy, hogy egymást figyeljük, és megpróbálunk egyként létezni, mozogni. A gyakorlat borzasztó sokáig tartott (majdnem tíz percig) és közben mást sem csináltunk, csak néztük azokat, akik épp mozognak. Nem mondom, van valami érdekes ebben a feladatban, de nézni halálosan unalmas volt, és részt venni benne sem volt nagy élmény. Simon viszont rögtön azt magyarázta, milyen fantasztikus ez az egyként létezés, a "tension" és ez mekkora óriási dolog. A legidegesítőbb számomra az volt, hogy ezzel a dumával a projekt végéig sem állt le. Minden nap legalább kétszer-háromszor összehívott minket, álszent-komoly fejet vágva, mintha a mondandójával éppen a világot tervezné megváltani, és elmagyarázta, mennyire csodálatos, hogy együtt vagyunk, együtt dolgozunk, feladtuk az egónkat a csoportért, és ez az állapot, amiben vagyunk, milyen fantasztikus és milyen jó. Egy idő után, mikor az átszellemült fejével letérdelt a körünk közepére, már biztos lehettem benne, hogy legalább tízszer meghallgathatom a "group energy" és a "special moment" kifejezéseket. De hiába beszélt a dologról, én semmit nem éreztem abból, hogy egységgé váltunk volna. Bár egyre jobban megismertük egymást, mégis idegenek maradtunk, a feladatok pedig ostobák vagy unalmasak voltak. 

Az érdekes azonban az volt, hogy ez rajtunk, magyarokon kívül senkit sem zavart, mi viszont majd' megőrültünk tőle. Anna és Janka már az első naptól fogva elkezdték mondani, hogy az egész mennyire szakmaiatlan és elfuserált, hamarosan Juli és Sári is csatlakozott a kórushoz, én viszont csak pár nap után jutottam el addig, hogy belássam: itt bizony tényleg valami egészen más történik, mint amit vártam. Viki és Éva sem voltak elégedettek a helyzettel, de őket a sors, úgy tűnik, angyali nyugalommal áldotta meg. Én sem tartom magam kifejezetten agresszív és kritikus embernek, de volt pár alkalom, amikor nálam is kiborult a bili, és falra tudtam volna mászni az emberek ostobaságától és az idegességtől. Viszont azzal sem értettem egyet, amit többen csináltak közülünk, nevezetesen, hogy egy idő után már semmi nem volt jó, folyton ment a sírás-rívás, panaszkodás olyan dolgok miatt is, amik teljesen apróságok voltak. Néhányan el-elmaradoztak a workshopokról, mondván, inkább otthoni feladatokkal foglalkoznak, mert az hasznosabb, és nem vettek részt a végső, közös produkciónkban is, de erről még szót ejtek.

Az elégedetlenségünk nálunk akkora méreteket öltött, míg másoknál semmi jele nem mutatkozott, hogy kénytelen voltam arra gondolni, hogy itt valamiféle nemzeti sajátosságról lehet szó. Lehetséges, hogy kifejezetten magyar dolog kiállni a véleményünkért, hangot adni nemtetszésünknek, illetve ezzel túlzásba esni, mindent kritizálni, pampogni, magunkat jól nem érezni? A többi nemzeten ugyanis az látszott, hogy ha vannak is dolgok, amik nem tetszenek nekik, nem foglalkoznak vele, és inkább hangsúlyozzák a projekt jó oldalait. Az olaszok, akik szinte kivétel nélkül színházi szakemberek voltak, kezdettől fogva igyekeztek együtt dolgozni Simonnal, ötleteket adtak neki és maguk is kiálltak a "legyünk egy csapat" elve mellett. A litvánok és a lengyelek is részt vettek mindenben, ami nem tetszett nekik, arról csak zárójelben ejtettek szót. A törökök pedig egy szót sem tudtak angolul, ezért mindenben lelkesen és mosolyogva vettek részt, bár kétlem, hogy közben tudták volna, mi történik velük.

A workshopok alatt főleg két eseményre készültünk. Az első egy flashmob volt, amit kedden adtunk elő a belvárosban, a másik pedig egy előadás, amire pénteken került sor egy pubban. Ezek azért egész izgalmasak voltak, főleg a flashmob, mert elképesztően jópofa műfaj, és korábban még nem volt részem benne.

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor helytelenül: flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a média olykor tévesen politikai demonstrációkra is használja a flash mob megnevezést. /Forrás: Wikipédia/

A mi flashmobunk célja a szórakozáson kívül az volt, hogy reklámozzuk a pénteki előadásunkat. Elmentünk Zakopane sétálóutcájához, ahol szuvenírboltok, éttermek és sajtosbódék várják a turistákat. Elhelyezkedtünk úgy, hogy minden nemzet egy-egy utcai lámpa területét birtokolta, aztán nekikezdtünk egy kis bevonó játéknak, amit minden nemzet maga talált ki. A miénk az volt, hogy elkezdtünk labdázni egy láthatatlan labdával - egymásnak dobáltuk, pattintottuk az utca közepén, azt, aki pedig arra járt és megbámult minket, megpróbáltuk bevonni. Az igazság az, hogy sajnos ebben az időpontban nem volt túl sok ember az utcán, és még kevesebb olyan, akit érdekelt volna, mit csinálunk, de azért mókás volt. A színészkedés után énekelni kezdtünk, mindenki a saját nyelvén. Ez volt az olaszok dala, élőben sokkal, de sokkal zseniálisabb volt, sajnos a videó nem igazán adja vissza, de azért ideteszem. :) Mi magyarok Az utcán-t énekeltük. Ez a próbán akkora sikert aratott, hogy azt beszéltük, ez lesz a flashmobunk végén a közös dal, amit mindnyájan együtt éneklünk. Az egyéni nóták után ugyanis egy kupacba csődültünk, magasba emeltünk két embert, akik vezényeltek nekünk, majd egy intésükre mindenki elhallgatott, és elkezdtük együtt énekelni Az utcán-t, de úgy, hogy egyesek a zenekart játszották: a csapatot Daniel vezette, aki úgy tett, mintha trombitálna, de voltak még dobosok, cintányérosok, akik ritmust adtak nekünk. A többiek énekeltek, persze mi, magyarok próbáltunk leginkább harsogni, mert csak mi tudtuk helyesen a szöveget. De a "bár tudnám, hova, de hova, de hova megyek" sorok megtanulása senkinek sem okozott nehézséget, azt mindenki együtt fújta, és egészen érdekes élmény volt úgy kígyózni végig Zakopane sétálóutcáján, hogy az egész csoport a mi magyar dalunkat zengi. Annyiszor énekeltük el, hogy azt hittem, kiköpöm a tüdőm, de végül nagy kört alkottunk, eldaloltuk újra, aztán Daniel trombitaszavával az egésznek vége lett, szoborként megmerevedtünk... és elfutottunk a szélrózsa minden irányába! Huss, mintha nem is történt volna semmi. Tök jó volt részt venni ebben, amit sajnálok, hogy tényleg nem volt túl sok ember arrafelé, aki látta volna. De milyen mókás lenne megcsinálni ezt turistaszezonban a Váci utcán! Haha!

A végső előadásra tulajdonképpen csak két napot készültünk - szerdán és csütörtökön. Volt, hogy két csoportban dolgoztunk, voltak táncosok és színházasok - én a táncosokkal tartottam, mert nem bírtam Simon fejét, de a tánctanár, Eliza sem volt sokkal jobb, a mozgása egy rúdtáncos benyomását keltette, és elég arrogánsan viselkedett a bandával - mintha elvárta volna, hogy rögtön tökéletesen értsünk mindent úgy, hogy a többség életében nem táncolt még. No mindegy, nem panaszkodom, nem volt olyan vészes, de hát ez is egyszerű táncóra volt, társadalmi kérdésekhez sehogy se kapcsolódott. Az már érdekesebb volt, mikor elkezdtünk együtt dolgozni, és összetenni a mi részünket a színházasokéval. A darabunk témája - hogy végre, végre, végre képbe kerüljön valami társadalmi kérdés is - a common Europe volt. Az előadásunk végül - amiben szinte egyáltalán nem beszéltünk, csak énekeltünk és mozogtunk - roppant művészire sikeredett, és az én érzésem szerint kicsit el is veszett benne a mondanivaló. Mire sor került az előadásra, Anna, Janka, Sári és Juli annyira kiborultak, hogy úgy döntöttek, részt sem vesznek benne. Péntek délután bebuszoztunk Zakopanéba, az előadásunk egy szórakozóhely felső szintjén volt, ahol a bárpult mellett egészen nagy tér állt rendelkezésünkre, a nézők székei pedig körben helyezkedtek el. Volt hely hangszereknek is, ugyanis zenészek is voltak a csapatunkban, akik zongorán, gitáron és tangóharmonikán szolgáltatták az aláfestő muzsikát - hihetetlen tehetséggel. Well, nem tudom, kik voltak a nézőink, de a felét-háromnegyedét egy értelmi fogyatékos csoport tette ki. Hogy ők hogyan értelmezték maguknak az amúgy is fura előadásunkat, igazán nem tudom. A darabunk egy diktátor-jelenettel indult, majd Bábelt adtuk elő, ahol nagy kupacban egymáson fetrengve próbáltunk kommunikálni egymással, persze sikertelenül. Ezután kábé tíz percig más se történt, csak zongoraszóra kígyózó mozgással szavakat írtunk a levegőbe, ezután jött tánc, egy ősi törzsi esküvő bemutatása, még több tánc, majd egy kis bohóckodás, a darabunk végül a Happy birthday eléneklésével zárult. Nem értitek? Nyugi, én sem. 

Mindenesetre most jön valami, amit magam sem tudom, hogy írjak le vagy fogalmazzak meg, de fantasztikus volt. A darabunkban nem voltak meghatározott szerepek: mindent együtt, egyszerre csináltunk, ugyanolyan egyszínű, fekete öltözékben. És mikor befejeztük az előadást, és hátramentünk az öltözőbe megkönnyebbülten, hirtelen megvalósult az, amiről Simon egész héten papolt: csapat lettünk. Összeölelkeztünk egy nagy körben, és meglepetten éreztem, hogy elkezdek könnyezni a meghatottságtól. Igyekeztem visszatartani, aztán feltűnt, hogy már legalább a társaság fele bőg, úgyhogy inkább én sem igyekeztem visszafogni magam. Éljeneztünk, tapsoltunk, összepacsiztunk, aztán elkezdtük egyenként megölelni egymást. De nem csak úgy egyszerűen, hanem tényleg hosszan tartóan és szorongatósan, és közben bőgtünk, mint egy baba. Esküszöm, fogalmam sincs, mi történt. De attól a pillanattól fogva úgy éreztem, hogy egy egységgé váltunk. És én ugyan határozottan nem vagyok ölelgetős típus, most azonban borzasztóan jólesett mindenkit hosszan megszorongatni. Sajnáltam a lányokat, akik kimaradtak ebből. Ez a csapat-érzés a projekt utolsó napjáig elkísért minket, a búcsúbulin közös zenélés, éneklés, táncolás és ismételt sírások sorozata volt jellemző. Az egész társaság olyan felfokozott érzelmi állapotba került, hogy a fiú-lány viszonyok is teljesen megváltoztak. Az utolsó estéken teljesen normális volt, hogy random emberek összeölelkeznek vagy éppen csókolóznak, majd a következő órában egy teljesen más emberrel teszik mindezt. Azon kívül, hogy az embernek egyből az jut eszébe, hogy "persze, fiatalok, össze vannak zárva tíz napig és nem tudnak uralkodni a hormonjaikon" határozottan azt hiszem, hogy volt itt valami, ami az érzelmekre hatott, hogy ez az állapot azért tudott kialakulni, mert az emberek lelke került hirtelen közel egymáshoz. Nem tudom, érthető-e ez így. Mindenesetre utoljára hasonlót a BK táborban tapasztaltam, és az sem teljesen ilyen volt. Ez egy olyan rendkívüli élmény volt számomra, ami hirtelen az egész projektet más színben tüntette fel. Igaz, nem kaptam meg, amit vártam, de kaptam valami egészen mást, egészen érdekeset. Az, hogy egy hét alatt egy csapat idegen, különböző nemzetiségű ember eljuthat idáig, egyszerűen fantasztikus. (Miután elmeséltem neki, Bálint félve kérdezte, én is összesmártam-e random emberekkel. Nos, határozottan nem tettem ilyet, de zárójelben megjegyzem, hogy ez kizárólag rajtam múlt.)

Ami még nagy élmény volt mindenkinek, az a nemzetközi estek sorozata volt. Minden este más ország mutatkozott be. Mi, magyarok kezdtük, volt kvízünk, dal -és tánctanításunk, Túró Rudink, Pick szalámink és pálinkánk. A lengyelek és a litvánok is jeleskedtek a tánctanításban, sőt, nekik még népi viseletük is volt. A törökök estje is jól sikerült ahhoz képest, hogy alig tudtak angolul: egy esküvőt játszottak el nekünk, amibe minket is bevontak. Az olaszok persze hatalmas színészkedést csaptak, rendeztek nekünk buta kvízt, aminek megkoronázásaként csókolózós feladatot kaptunk - az alapján kaptunk pontokat, hogy a csoportból hányan csókolják végig a 3 olasz lányt és az 1 meleg olasz fiút. Nem tudom, miféle elmebeteg ötlet ez, mindenesetre a csapatunkból mindenki megcsinálta, csak én nem. Úgy tűnik, prűd vagyok.

Az olaszok egyébként sem zavartatták magukat semmin, lazák és jópofák voltak, és nagyon érzelmesek. Ismét beigazolódni látszott tehát egy sztereotípia. (Próbáljunk meg valakit lesmárolni, és csak aztán gondolkodjunk el, vajon egyáltalán akarja-e, vagy esetleg meglepő módon szeretne-e hűséges maradni a barátjához.)

Lengyelországból sajnos nem sokat láttam, mert kirándulásra csak egy napot, a szombatot szántuk. A táj mindenesetre nagyon szép volt, mindenütt magas, hósipkás hegyek (nekünk ilyen miért nem jutott? Vissza Trianont!), fenyőfák, faházikók kéményükből gomolygó füsttel, legelésző báránykák... Mint egy képeskönyv, amerre a szem ellát. Sokat fotóztam, szuvenírnek pedig sajtot, karamellát, meleg, között zoknit és mamuszt hoztam haza.

A szociológia terén nem fejlődtem sokat. De megismertem pár jópofa csapatépítő játékot, és megtapasztaltam egy olyan érzést, amiben még nem volt részem, de azt hiszem, fel fogom tudni ezt még használni a későbbiekben. És bár úgy érzem, nem igazán fogom tartani a külföldi résztvevőkkel a kapcsolatot - a projektnek vége, bennem is lezárult - azért nem felejtek. A magyar lányokat pedig egészen megkedveltem, remélem, klassz lesz velük együtt dolgozni a Cromónál.

(Ha végigolvastad ezt a bejegyzést, fogadd meleg kézszorításomat. Büszke vagyok rád!)

Elmélkedés hangulatingadozásaim görbéjéről

Nemrégiben megkaptam, hogy nagyon stresszes vagyok, amit legjobban a blogom tükröz, minthogy csupa negatív dologgal van tele. Szerintem ez egy óriási zöldség, főleg az utolsó bejegyzéseim egyértelműen pozitívak, ráadásul elég csak egy pillantást vetni a címkefelhőre, a "Fent" címkék több mint duplaannyian vannak, mint a "Lent"-ek. De ha már így alakult, akkor írok is egy kicsit arról, milyen is a hangulatom mostanában. :)

Azt el kell ismernem, hogy továbbra is ingadozó, van, hogy néha rosszabb a kedvem - főleg ha éppen megjött, ami elég rejtélyes, mert eddig nem tapasztaltam, hogy a biológia bármilyen módon hatással lenne a hangulatomra - de alapvetően nagyon sok minden van, aminek örülhetek. Az előző hónapban dolgoztam itt-ott, úgyhogy most van valamennyi pénzem, és hogy a munkák véget értek, szabadidőm is. :) Az egyetem nagyon lájtos, úgyhogy egészen sok időm volt most Bálinttal találkozni. Hétfőn nála aludtam, és átlustálkodtuk az egész keddet: későn keltünk, utána még pihiztünk, aztán elmentünk a Városligethez - eredetileg az ő szemvizsgálata miatt, de az hamar véget ért, úgyhogy utána sétáltunk egy nagyot a napsütésben az őszi lombok alatt. :) Pénteken színházban voltunk, megnéztük a Férfiagyat a Tháliában - egyszemélyes darab, Csányi Sándor filozofál a női és férfi lélekről. Nem volt rossz, de azért jobbra számítottam, nem igazán hangzott el semmi újdonság, nagyon megmaradt a darab a "a nők vásárolnak és nem készülnek el időben - a férfiak focimeccset néznek és söröznek a haverokkal" szinten. Tegnap pedig kirándulni voltunk, igaz, nem ott, ahová eredetileg terveztük, de így is jól sikerült a nap, este pedig mindenkit levertem smallworld-ben. :P A héten még sportolni is volt időm, kétszer voltam táncon, kétszer pedig elmentem futni a Czakóra, 20 kört mentem, ami részemről óriási teljesítmény :D

Egyébként kicsit továbbra is szétfolyósak, rendszertelenek a napjaim, amit nem annyira szeretek, és néha olyan, mintha nem is én irányítanám a dolgokat, hanem csak minden megtörténne magától. De azért fokozatosan kezdem összeépíteni magamat, úgy érzem, kezdem megtalálni a személyiségemnek azokat a darabkáit, amik valahol tavasz táján elvesztek. O.o Lehet, hogy az autogén tréning is segít valamit. A lényeg, hogy bár vannak bennem bizonytalanságok, azért minden teljesen rendben van, nem változtatnék semmit, és úgy érzem, jó vágányon haladok valami távoli cél felé. :)

Beindult az ősz

A héten elkezdődött az egyetem, de a pontos időbeosztásom még alakul, azért is nem írtam eddig. A tárgyaimról, a félév menetéről időben sikerült tájékozódnom, barátkoztam a Neptunnal is. Persze ahogyan mindig, most sem működött tökéletesen a rendszer: csak idővel töltötték fel a kurzusokat, nem jelentek meg az órák időpontjai, elromlott a tos-honlap. De mégis egészen zökkenőmentesen vészeltem át a tárgyfelvételt, és a Neptun is kegyes volt hozzám, mert egy tárgyamról sem dobott le. Az órarendem barátságos: Kedden egyáltalán nincsen órám, szerdán, csütörtökön és pénteken tíztől kettőig vagyok bent, hétfőn pedig csak kettőkor van órám (mivel a másikra nem kell bejárni). Ez nem valami sok, és még így is megeshet, hogy lusti leszek, és kihagyom az unalmasabb előadásokat. Mivel az előző félévekben túlteljesítettem a mintatantervet, mostanra csak kevés tárgy maradt: az utolsó félévben már csak 4 kurzusom lesz. De két rémisztő szigorlat és egy szakdolgozat is vár rám.
Ami más, hogy új az évfolyamom: az ismerős arcok nagy része lediplomázott. Hiába van szó tömegoktatásról, két év alatt mégis megismertem nagyjából azt a száz embert, akikekkel együtt tanultam, tudtunk beszélgetni, segíteni egymásnak. Most ismét idegenekkel vagyok körülvéve, amit eleinte sajnáltam, de az az igazság, hogy egészen sokan maradtak az évfolyamomból, és a többiek közül is ismerek pár embert - egy közülük éppen Bálint volt barátnője, csak hogy jópofább legyen a dolog. 

Mivel az órarendem szellős, továbbra is munka után nézek. Jelentkeztem a Guruhoz, és azonnal fel is hívtak, szombaton pedig voltam náluk próbanapon. Vegyesek az érzéseim. Pörgős és fárasztó munka - a pultban voltam, palacsintákat tanultam sütni - nem lehet leülni, nincs rendes idő enni, ráadásul egészen furcsa a beosztás: mindegy, hánykor mész be, este 10-ig kell maradni (ami azt jelenti, hogy aki reggel 8-kor nyit, 14 órát robotol!) A munka elvileg beleférne az időmbe, ha egyetem után rögtön átmennék az Allee-ba. Persze nem minden nap vállalnám, de így is eltántorít a késői munka és az, hogy nyolc-tíz órán át talpon kell lenni... És persze a fizetéstől sem lehet elájulni. Viszont finnyás sem szeretnék lenni, nem akarok kényeskedni. Persze még meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, lesznek még próbanapjaim, míg mindent megtanulok, és eldől, felvesznek-e, és milyen beosztással. Mindenekelőtt pedig nekem kell eldöntenem, tényleg akarom-e ezt a munkát. Nagyon szeretném, ha elmondhatnám, hogy van némi jövedelmem.

Elkezdődött a tánc is, amit nagyon élveztem a nyári intenzív héten, és szerettem volna most ősztől rendszeresen, heti 3-4 alkalommal járni. Munka mellett ez sajnos nem lesz lehetséges... Amiért nagyon fájna a szívem, úgyhogy amíg csak lehet, még eljárok!

Két hét múlva kedd esténként autogén tréningre fogok járni. Ez egy relaxációs technika, amit a pszichiáter javasolt nekem még annó, de csak most jutottam el odáig, hogy jelentkezzek egy csoportba. Beszélgettem a csoportvezetőmmel, aki szimpatikusnak tűnt, és a tréning is érdekesen hangzik. Nem tudom, valóban fogok-e változást tapasztalni, de remélem, nem lesz a tréning hiábavaló.

Amit igazán illene már letudni, az az autóvezetés! Az oktatóm ezen a héten nem ért rá, ezért megint kimaradt egy hét, előtte pedig változások voltak a vizsgára bocsátás feltételeivel kapcsolatban, úgyhogy nem lehetett tudni, végül is vizsgázhatok-e, vagy sem. Ha minden igaz, akkor igen, vizsgázhatok, és erre sor is fog kerülni kb. két hét múlva. Nagyon szeretnék túl lenni az egészen! Persze a vezetésemet továbbra sem nevezném biztosnak, de azért már egészen jól elnavigálok... És nem szeretnék több időt, pénzt és energiát pazarolni az óráimra. Az oktatómmal ugyan összeszoktunk, de sok mindent továbbra sem kedvelek benne - órákra járni például olyan ritkán tudok! Megértem, hogy vannak más tanítványai is, de igazán szoríthatna több helyet nekem, főleg, hogy közel a vizsga időpontja! Orsival az oktatója sokkal többet gyakorolt... Na mindegy, csak remélni tudom, hogy a vizsgát sikeresen le fogjuk tudni bonyolítani...

És persze mindemellett szeretném látni Bálintot, meg némi szociális életet élni. Úgyhogy szükség lesz némi szervezkedésre. :)

Intenzív napok

Ma ért véget Jani intenzív tánckurzusa, reggel tíztől tartotta az órát. Elég sok volt ez a hét, sosem szoktam ennyit mozogni, úgyhogy meg is éreztem elég hamar. Egyre több és több izmom fájt, és egyre fáradtabb is lettem, úgyhogy örülök, hogy most itt a pihenő, bár egyúttal nagyon kedvet is kaptam a tánchoz, mert rengeteget lehet fejlődni, ha az ember intenzíven csinálja. Talán - csak talán - jó lenne, ha ősztől rendszeresebben járnék... De lehet úgysem fogok. :/

A tánc amit gyakoroltunk nagyon-nagyon tetszett, gyors és fárasztó volt, és hiába tanultuk napokig, a végén alig több harminc másodpercnél. :D Kiteszem a két zenét, amire táncoltunk a héten. A második az érdekesebb. :)

Mostanság

Csordogálnak napjaim. Ami fix, hogy minden héten dolgozok pár napot a Republikonnál, és járok vezetni is. A munka most éppen kevésbé érdekes, de tanulságos és vannak benne kihívások is. A projekt második fele pedig határozottan izgalmasnak bizonyul. Sajnos, ahogy már többször írtam, fizetést nem kapok a munkámért, és ez elég elszomorító. Úgy terveztem, találok nyárra valami pénzkereső tevékenységet, de hiába küldtem szét sok-sok önéletrajzot, hiába voltam pár állásinterjún is, nem találtam semmit. Pont ma jelentkeztem viszont egy olyan állásra, ami tényleg jónak ígérkezik, és a jelentkezést is igyekeztem komolyan venni. Remélem, felvesznek! Az klassz lenne, mert tényleg ciki, hogy folyton mindenért pénzt kell kérnem. Ősztől pedig hiába járok újra egyetemre, ösztöndíjat most nem fogok kapni. :(

A vezetéssel sajnos úgy állok, hogy egészen jól megy, ami azt jelenti, hogy eljött a vizsga ideje. Hamarosan fizetek vizsgadíjat, jelentkezem, a nagy napra pedig feltehetőleg augusztus közepe-vége felé kerül sor. Eléggé félek tőle! Bármikor adódhat olyan váratlan helyzet, amit nem tudok megoldani. Tudom, hogy szinte törvényszerű az első alkalommal megbukni, de akkor sem szeretném, és félek hogy nagyon fogok izgulni végig. :(

A fentiek mellett mindig akad valami egyéb elfoglaltság is, a héten, ahogy írtam, táncolok - tök jó az egész, szerencsére már kevesebben vagyunk, de még így is hamar elfogy a teremből az oxigén... Orsi és Bogi is járnak egyébként. :)

Kedden találkoztam Barnussal és Shizuval, beszélgettünk, kajáltunk, aztán megnéztük moziban a Szemfényvesztőket. Nekem tetszett, különösen az egyik bűvész srác. :D Mondtam is Shizunak, csinálnék rá karit, ha tudnék fiúkat mozgatni.

Ma Orsival elszalajtottak minket a piacra, vettünk pár zöldséget és tíz kiló barackot. Ennek már hagyománya van, két éve is mi mentünk, máig emlékezetes, ahogy jövünk hazafelé: én hoztam a kosarat, Orsi a többi holmit, és miközben mentünk, néha lehajolt, és kapkodta ki a járókelők lába alól a kipotyogott barackokat. Hazafelé legalább öten megállítottak, hol vettük a kajszit, mert annyira szép. Idén már rutinosabbak és gyorsabbak voltunk, de azért most sem mondanám, hogy élveztük... viszont kíváncsian várjuk a lekvárt. 

Intenzív tánchét

Mától Jani hat napon keresztül intenzív tánckurzust tart: este 6-tól 8-ig nyomjuk. Ma volt az első alkalom, de már ez is igen szórakoztatóan alakult. Rengetegen voltunk ugyanis, teljesen megtöltöttük a relatíve kicsi, ablaktalan termet, és a tréning első fél órájában el is szívtuk az összes oxigént, a tükrök pedig elkezdtek bepárásodni. Bár végig nyugis tempóban mozogtunk és a táncunk is lassú volt, hamarosan egy szaunában érezhettük magunkat, mindenkiről dőlt a víz. Mikor két csoportban táncoltunk, és a hátul állók előre kerültek, akkor láttuk, hogy ott legalább öt fokkal melegebb van, a padló pedig szó szerint nedves, a zoknim átázott tőle. Szerencsére poénra vettük a dolgot, Jani állandóan viccelődött: "megkértek minket, hogy mossunk fel" és "legközelebb hozzatok illóolajat". Így az óra nem volt olyan fárasztó, viszont elkönyvelhetem egy jó méregtelenítésnek, és a felmelegedett izmokat is jól lehetett nyújtani. Azért remélem, nem lesz minden alkalom ilyen, mert ez így egyszer vicces volt, de szeretnék lendületesebben mozogni, ahol nem kell félnem attól, hány fejet kaszálok le egy nagyobb karmozdulattal. :D

Agárd

A hétvégét Agárdon töltöttük a Veiki üdülőben, a szokásos társasággal. A családom péntek délután utazott le kocsival, én viszont csak este mentem utánuk vonattal, az angolórám után. Szahar is velem jött, bár izgultunk kicsit, sikerül-e elérnie a vonatot. Szaharral egyébként nagyon jól elbeszélgettünk az odaúton, és nagyon örülök hogy ott volt velünk végig hétvégén (annak ellenére maradt, hogy eredetileg föl akart utazni szombaton BL döntőt nézni). Egyszerűen remek ez a srác, nem csoda, hogy akárkivel találkozik, azonnal összehaverkodnak, beleértve az én rokonságomat is. Orsi igazán remekül választott, reméljük, így is maradnak a dolgok, na de az áradozásról ennyit, ugorjunk is tovább.

Agárdon sajnos elég vacak idő volt, hideg és eső, úgyhogy végig vacogtam. De jó volt a társaság, ismételten jót lehetett mulatni azon, ahogy esténként a felnőttek becsiccsentenek és retrószámokat hallgatva és énekelve idézik fel az ifjúságukat. 

Szombaton sokan lejöttek, ebédre finom palóclevest főztünk, délután pingpongoztunk és Szahar arra is rávett, hogy kimenjek velük kosarazni - amit sokkal jobban élveztem, mint vártam. Egész sok angol feladatot is megoldottam nap közben, úgyhogy elégedett vagyok magammal.

Ma reggel sajnos korán kellett felkelnünk, mert Petrának délelőtt balettbemutatója volt, viszont kivonult rá az egész család. Az óvodás csoportok csak ugribugriztak (apám a "bolhacirkusz" kifejezést használta) de Petráék már jók voltak. És nem azért mondom, mert az én húgom, de Petra volt a legjobb. Komolyan. Végig az első sor közepén állt, tökéletesen ritmusra mozgott, mindig tudta, mi jön, és teljesen átélte az egészet. A műsor végén néhány idegen néni is odajött hozzánk hogy megdicsérjék, és megkérdezzék, hány éves.

A következő három héten nincsen sok konkrét dolgom, elsősorban az angolra koncentrálok, mert a nyelvvizsga időpontja vészesen közeledik. Járok tanfolyamra, ami sok segítséget ad ahhoz, hogyan is kell a különböző feladatokat megoldani, a tankönyvünk is nagyon hasznos, de azt hiszem, a Speaking részre jobban rá kell gyúrni, ezért el fogok járni különtanárhoz néhány alkalommal.

Az angol mellett vezetek is, szerencsére rendszeresen el tudok járni órákra, jövő héten például háromszor megyek, és szerdán először kimegyünk a forgalomba is. Kérek mindenkit, aznap fokozottan ügyeljen a testi épségére! Ugyanis az a helyzet, hogy nem vagyok valami nagy tehetség, bár különösen béna sem. A rutinpályás feladatokkal, különösen a parkolással viszont még egész sok problémám akad. Fogalmam sincs, mit kezdek majd a forgalomban úgy, hogy az autót is alig tudom irányítani. De csak menni fog nekem is, ha egyszer emberek millióinak is összejött...

Ami a gyakornokoskodás folytatását illeti, még nem eldöntött a dolog. Megtárgyalom Rolanddal, pontosan milyen feladatokra is számíthatok, és remélhetőleg az alapján már könnyebb lesz dönteni, bár egyelőre úgy érzem, ebből a munkából nekem elég volt ennyi.

Orsi szalagavatója

Végre egy pozitív bejegyzés! :D Elbűvölő idősebbik húgocskám szalagavatójáról fogok beszámolni. :)

Ott kezdem, hogy erre az eseményre mindenképpen szerettem volna hazajönni a távoli Amszterdamból, és olcsósága miatt esett a választásom a buszozásra. Az Eurolines-szal oda-vissza potom 52 euróért megjárom a két várost. 21 órát buszozom? Ugyan, sebaj...
Nos, az a helyzet, hogy azért tényleg nem volt egy leányálom. Szerda délután negyed háromkor indultunk, és csütörtökön fél tizenkettőkor érkeztünk meg a Népligethez. A busz eközben sok helyen megállt, számos német városban, Bécsben, és mindenféle pihenőhelyeken, de mindig csak 10-20 percre. A buszon nem működött a vécé, így hát minden egyes alkalommal, ha a busz megállt, kirobogtam, még akkor is, ha nem volt sürgető a dolog, mert ugye, ki tudja, mikor lesz rá alkalom legközelebb? Jó sok pénzt el is költöttem pisilésre, bár azt hiszem, ez annyira nem is érdekel titeket. :D
Az egyik állomáson a frász jött rám. Hajnali egykor volt ez már, leszálltam, bementem a mosdóba, várakoztam pár más nővel, mikor berontott egy lány cigivel a szájában, elkezdte verni az utolsó fülkét, és közben magyarul ordítozott, hogy "Gyere ki, gyere ki!" Nem a mi buszunkról volt, úgyhogy véletlen lehet, hogy épp ő is magyar volt, mindenesetre eléggé kivolt, és folyamatosan kiabált. A fülkében annyi látszott, hogy takaró van az aljára terítve, úgyhogy feltételezem, hogy valaki (vagy valakik?) aludt benne! Mindenesetre nem jött ki, hiába kiabálta a lány, hogy "gyere ki geci!" nem is tudom visszaidézni, miről beszélt, de borzasztó ijesztő volt. Szó esett arról, hogy ő bizony megöli valaki anyját, meg késelésről, ahol kilátszott valaki csontja, meg kábítószerekről, meg arról, hogy menjenek vissza Lipcsébe... mellőlem a többi nő hamarosan kislisszolt, én viszont még el akartam végezni a dolgom, de elég borzasztó volt, elhihetitek. A lány egyáltalán nem törődött mással, csak a saját üvöltözésével, de szabályosan remegtem, mikor visszajutottam a buszra.
Ezen az állomáson egyébként felszállt egy nő, aki éppen mellettem foglalt helyet. Ez eléggé bosszantott, ugyanis egészen addig mind a két ülés az enyém volt, és bár nem királyi lakosztály, egészen kényelmesen el lehet rajta helyezkedni. Minthogy egy ülésre kellett később szorítkoznom, elég kényelmetlenül zötyögtem reggelig, és csak így-úgy tudtam aludni félálomban. Szerencsére Bécsben leszálltak sokan, és elülhetett mellőlem.
Az út nem volt kifejezetten unalmas. Folyamatosan vetítettek filmeket, és tudtam olvasni is, meg valamennyire aludni. Mégis, eléggé kivoltam, mikor megérkeztünk a Népligethez. Apu olyan aranyos volt, hogy kijött elém kocsival, elvitt és bemutatta a munkahelyét - mivel közel dolgozik, és még sosem jártam ott - aztán megebédeltetett egy étteremben, igaz, alig bírtam enni, a gyomrom kicsit fel volt kavarodva a sok zötyögéstől, és jól kikészült az egész testem is a furcsa alvópózoktól.
Még aznap este találkoztam Csillával és Lacival, aztán jól kialudtam magam az ágyikómban.

Másnap reggel elhoztam Daninak a fényképezőgépét, délután pedig fodrásznál voltam, aki vágott kicsit a hajamból, de azért megjegyezte, hogy nagyon szép és egészséges, sokkal jobb mint volt! És szépen begöndörítette, hogy csinos legyen estére. :)

NA ÉS AKKOR VÉGRE A SZALAGAVATÓ

Csajszik

Orsi szalagavatójára tehát tegnap este 6-kor, a Corvinus Egyetem budai kampuszán került sor. Ez a helyszín sokkal jobb volt, mint annó a miénk: nagy tér, körben székek, mindenki elfért, fentről a karzatról lehetett kamerázni. Mi időben odamentünk, jól lefoglaltuk a legjobb helyeket. Ott volt az összes nagyszülő, Jutkáék, Eszter és Mimi hozták a pasikat is. Juli és Ildi is eljöttek, bár késtek és korábban is távoztak, úgyhogy alig tudtam velük szót váltani. Én a magam részéről élveztem, hogy kiöltözhetek, és találkozhatok ismerősökkel. Marcival beszéltem futólag, később Zsófival, Barbival és Pásztor Katival, a műsor alatt pedig Zsuzsa néni mellett ültem. Valamiért nagyon izgultam, biztos szerettem volna, hogy minden klasszul menjen Orsinak. Először feltűzték a tanárok a szalagokat, aztán következtek a produkciók. Orsiék osztálytánca elképesztően klassz volt! Különböző korok slágereire táncoltak, nem bonyolult, de nagyon látványos tánc volt, és sugárzott róluk, hogy nagyon élvezik! Én a magam részéről nem is tudtam, hogy Orsi ennyire jól táncol. Riszálásban szerintem határozottan jobb nálam. :) Ráadásul hosszú tánc volt, több, mint 8 perces! A végén Géza bá és Zsuzsa néni is beálltak. Nagyon klassz volt az egész, és annyira boldog volt mindenki, főleg a húgom, hogy nem is lehetett nem élvezni nézni őket. Hozzájuk képest a 12. a produkciója igencsak gyatra volt, rövid volt, és feleannyira sem élvezték.

A keringő is nagyon szépen sikerült. Orsi gyönyörű volt! A ruhája stílusa hasonlított az enyémhez: a mellrésznél volt díszített, alul visszafogottabb. A haja oldalra el volt fonva, a szeme pedig csillogott és ki volt emelve szép nagy műszempillákkal. A többi lány is nagyon csinos volt persze, úgyhogy még akkor is elegáns hatást keltettek, ha netalán falábú volt a párjuk. ^^ De ez persze csak vicc, nagyon szép volt a tánc. Volt egy rész, ahol Orsit emelték a magasba! Szeretném megnézni a felvételt, az ugyanis felülről készült, én meg csak oldalról láttam az egészet, és néha bele is lógott a képbe egy-két fej. A keringő után fel lehetett kérni a családtagokat, és készítettünk kismillió fotót is. Annyira meg voltam hatva, hogy majdnem pityeregtem is, de erről psszt! :)

Szépséges hugicám

Orsi és Szahar elképesztően tüneményesek. Egyszerűen sugárzik róluk, mennyire boldogok együtt. Kénytelen voltam kicsit magamra meg Gáborra gondolni. Azon gondolkodtam, mi is ilyenek voltunk-e ekkor? Ugyan én úgy éreztem, és mindig úgy gondolok vissza rá, hogy mi is nagyon-nagyon szerettük egymást, valahogy az az érzésem, hogy a mi kapcsolatunk mégsem volt ilyen. Talán tényleg nem is volt annyira jó. Nem tudom. Orsiéknak annyira szurkolok, annyira együtt kellene lenniük! Nem tudom, hogy fog most alakulni a kettejük élete a ballagás után. :(

Orsi este továbbállt bulizni, mi pedig hazajöttünk.

Ma reggel készülődök, Orsi nemrég hazaért, megnéztük a képeket, filmeket. Születtek nagyon szépek is, remélem, hamarosan láthatom, Eszter miket fotózott. Most jön egy jó kis családi ebéd, aztán megyek is a buszomhoz. Ha minden igaz, holnap délután már Amszterdamban leszek!

Táncolni szeretnék

Hiányzik a tánc. Semmi sem mozgat annyira át és dob fel, mint a táncolás. Úgyhogy egy kicsit utánajártam, és kiderült, hogy a kultúrközpont, ami szintén itt van a kampuszon, számos tánckurzust indít. Átnéztem a katalógusukat, gondosan lefordítottam Google translate-tal, ma délelőtt pedig lemasíroztam megkérdezni, hogyan is működik a dolog. Azt mondták nekem, hogy lehet még csatlakozni (igaz, teljes árat kell fizetnem) és nem baj, hogy nem beszélek hollandul, mert úgyis látom, mi történik, és le tudom utánozni. Oda kell mennem az órára, beszélnem a tanárral, többnyire úgyis megengedik, hogy egy órát ingyen végignézzek, végigtáncoljak. Ez jó, mert akkor jövő héten kipróbálok minden kurzust, aztán eldöntöm, melyik a legjobb :D Van klasszikus balett, jazztánc, modern tánc és modern jazz. Nekem utóbbi kettő a legszimpibb. Sajnos csak egy óra van egy héten, de legalább mindkettő jó későn, amikor amúgy sincs más dolgom. Diákként a legalacsonyabb árat kell fizetnem, ami egészen korrekt. Szerintem akár két kurzusra is szívesen járnék, de majd meglátom. Annyira be vagyok zsongva! Alig várom már a jövő hetet. :)