Bakancslista 2.0

Készítettem egy aktualizált bakancslistát. 

Azért mondom, hogy aktualizáltat, mert igazából korábban már készítettem egyet - de az inkább olyan hevenyészett dolog volt. Mondhatnám szedett-vedett. Akkor az egész projektbe Vigh Bori Hogyan menjünk világgá című könyve kapcsán kezdtem bele, ami tulajdonképpen egy kézikönyv a világutazáshoz, de ami szerintem elképesztően szuperré teszi, hogy az álmodozástól indít - pontosabban attól, hogy hogyan alakítsd az álmaidat céllá, és érd el őket (akkor is, ha tele van a fejed nagyon szuper kis kifogásokkal). 

Az utóbbi időben megint elkezdett kavarogni bennem egy csomó minden, amibe szívesen belefognék vagy amit el szeretnék érni, és ismét kivettem a könyvtárból Bori könyvét, hogy annak a segítségével strukturáljam a gondolataimat. Erre az imént került sor, jóga után, az erkélyen, tücsökciripelésben ülve, illatmécses, meditációs zene, women's balance tea és egy keksz társaságában. Szóval mondhatni, megadtam a módját.

A Bori-módszer lényege, hogy azzal kezded, hogy egyszerűen papírra veted az álmaidat. Nem foglalkozol azzal, hogy hogyan éred el őket, lehetségesek-e egyáltalán a fizika vagy a jog törvényei szerint, egyszerűen csak leírod, ami eszedbe jut, amit igazán szívesen csinálnál, lehetőleg minél konkrétabban megfogalmazva. Az én listám most ilyen lett (nem fontossági sorrendben):

1. Meditálni: megtapasztalni azt, hogy teljesen kiürítem az elmém, illetve valamilyen rendkívüli érzetet

2. Fejen állni olyan magabiztossággal, ahogyan lábon állok (ennek a jógához van köze; valójában rengeteg, főleg kartámaszos pózt szeretnék tökéletesíteni, és ez elég konkrét célnak tűnt). 

3. Megtalálni a tökéletes otthont (tudom, ez nem valami specifikus. De az egy külön fejezet)

4. Természetben lenni és megtapasztalni azt a békét, amit a rendszeres természetközeliség nyújt

5. Kirándulni, túrázni, nagyobb távokat, ilyen ottalvós, sátrazós, gázpalackon-főzős módon

6. Több konkrét lépést tenni a zero waste életmód felé

7. Látni egy tökéletes csillagfényes éjszakát

8. Legyen egy cicám. 

Vannak még apróbb dolgok, de ezeket szerettem volna kiemelni. Ami feltűnő, hogy ezek most mind eléggé "befelé fordulós" álmok. Bár egy világutazós tanácsadó könyv módszerét követtem, nem szerepel a listámon semmiféle utazás. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az utóbbi időben elég sokat utaztam, és várhatók is további kisebb utak a munkámból kifolyólag, és most azt érzem, hogy ez elég, és épp nem vágyom semmi komolyabbra. Azt hiszem, most inkább megérkezni szeretnék, mint utazni. Ezért is szerepel az álmok között az otthon megtalálása, ahol már amennyire lehet, hulladékmentesen alakítom ki az életmódomat, és szerzek egy cicát. A jógával tulajdonképpen jó úton haladok, mert rendszeresen, heti háromszor-négyszer járok órára, ezért remélem, hogy a fejlődés jön magától, bár az a bizonyos fejenállás piszok nehéznek tűnik. Ahogy a meditálás is. Valójában nem tűnik bonyolultnak naponta tíz-tizenöt percre leülni a sarokban és befelé figyelni, de annyira lehetetlen vállalkozás, hogy eddig bele se mertem kezdeni. 

De ami a leginkább nagy falatnak tűnik, az ez a kirándulás téma. Egy ideje rájöttem, hogy borzasztóan vágyom a természet közelségére. Egyszerűen csak jó a természetben lenni. Csakhogy a város közepén lakom, és a mindennapokban még egy parkba sem jutok el. És oké, talán nincs olyan messze a Normafa meg a Budai-hegység, de mégis csak oda kell utazni, szóval ez egy projekt. A másik, amiről azt sem tudom, melyik végéről fogjam meg, az a túrázás. Egyszerűen nagyon szeretnék felhúzni egy bakancsot, hátizsákot, és csak menni hegyen-völgyön keresztül. Este aztán kicsapni a sátrat, főzni egy vacsorát abból, amit hoztam, aztán csak ülni a sátor előtt, és bámulni a csillagfényes éjszakát (ugye, összeérnek a szálak). Egyszerűen fogalmam sincs, hogyan fogjak bele ennek az álomnak a megvalósításába. Konkrétan senkit sem ismerek a közeli ismerőseim közül, aki túrázna, és ezzel kapcsolatban azért az a felfogásom, hogy nem ugrik bele az ember egyedül. Szó szerint semmit sem tudok - hogy hol lehet kirándulni, és hogy kell odajutni, és hogy kell tájékozódni, és milyen felszerelés kell. Őszintén szólva abban reménykedtem, hogy egyszerűen találok egy pasit, aki túrázik, és aki majd visz magával - de ez persze túlságosan kiszámíthatatlannak tűnik ahhoz, hogy álmot lehessen alapozni rá. 

Mindenesetre úgy döntöttem, most ezzel fogok foglalkozni. Utánanézek a dolgoknak. Kis lépések, nem igaz? Úgy értem, a Normafára aztán igazán kimehetnék.

Néha elbizonytalanodom: semmilyen nagyszerűt nem tettem le az asztalra. Nem gyógyítok rákos gyerekeket, nem mentem meg a világot, nincsen kiemelkedő sportteljesítményem, semmiben nem alkotok maradandót vagy kiemelkedőt, és bár nem gondolnám, hogy sehogy nem járulok hozzá a világhoz, azért meglehetősen kétséges, hogy ez a hozzájárulás mennyire jelentős. És közben vannak ezek az álmok, és az az általános hangulatom, hogy csak szeretnék magam lenni. Szeretném azt csinálni, ami nekem jó, és nem azzal foglalkozni, hogy a világnak mitől lesz jobb. Nem tudom, ez baj-e. De jobban meggondolva - miért lenne baj ha boldog és elégedett vagyok? 

Where

I've been watching windows since you walked

Hoping that you come back through my door 

My heart it keeps on asking 

Where are you 

Where are you

Napom

Mostanában kicsit összejöttek a teendők, úgyhogy gondoltam ezt szemléltetem a mai napom bemutatásával.

     Hajnali négykor felébredtem. Oké, itt még nem direkt. Rosszat álmodtam, ami viszonylag ritkán fordul elő, de most annyira nyugtalanított a dolog, hogy nem is tudtam elaludni egy óráig.

     Hajnali hatkor aztán tényleg csörgött a telefonom, de egy darabig fetrengtem, mielőtt össze tudtam volna vakarni magam.

     Valamivel nyolc után beértem a CEU-ra, és az egyik kényelmes munkaállomásra bekuckózva elkezdtem keresni az akadémiai adatbázisokban, hogy mi mindent írtak együtt az emberi jogi oktatásról és a multikulturalizmusról, illetve Erdély kisebbségeiről.

     Két és fél óra múlva aztán leléptem, mert interjút kellett készítenem a Wallenberg Alapítvány elnökével a Tom Lantosnak írandó kutatásom kapcsán. Az is eltartott több mint egy órát, a bácsi egyébként nagyon kedves volt, király ez a kutatás, mindig meglepődöm, hogy mennyi klassz dolog van a civil szférában, amiről nem tudok.

     Az interjú után vissza a CEU-ra, ahol végre pisilhettem. Nagyon szerettem volna ebédelni is, de az még nem jött össze, mert a menzán kibírhatatlan volt a sor. Hogy kitöltsem az időt, bevettem magam a könyvtár hatodik emeletére emaileket olvasni. Egyszer lementem megnézni a menza állapotát, konstatáltam, hogy továbbra is tömeg van, majd visszamentem a hatodikra. A lift minden emeleten megállt.

     Végül sikerült megebédelnem, amihez ráadásul társaságot is biztosított Dani.

    Zöld tea gyakori kortyolgatása mellett kísérletet tettem rá, hogy értelmes bekezdéseket írjak az emberi jogi oktatás helyzetéről. A siker kétes.

     Három után nem sokkal megint csak összecuccoltam, és elmentem fogorvoshoz, ahol a fél számat lezsibbasztották, de legalább újra minden rendben odabent.

     Fogorvos után irány a Mozaik HUB, ahol egy kicsit a Centropás dolgokkal is foglalkoztam.

     Hatra elmentem a héberórámra. Megtanultuk az okozati szerkezetet.

     Héberről átrohantam jógára, ahol bizonyos egyensúlyi pózokat sikerült kitartanom, másoknál meg eldőltem. I guess that's life.

     Tíz körül végre hazaértem, megvacsoráztam, elmentem hajat mosni.

    A zöld tea mágikus hatása még mindig tartott, úgyhogy úgy döntöttem, ránézek még egyszer az emailjeimre.

     Lepötyögöm ezt a bejegyzést, aztán megyek aludni. Holnap negyed hétkor kelés. 

Csók komplexus

Néha előfordul, hogy álmomban csókolózom valakivel, de ilyenkor a csók mindig elképesztő bénára sikerül. Vagy túl nyálas, vagy épp előtte úsztam, és vizet köpök közben, vagy fura a szánk... Lényeg, hogy már sokadjára fordul ez elő.

Vannak sejtéseim, mi állhat a háttérben. Nem állok készen a csávókra. :/

Álom

Az álmom teljesen összerakhatatlan és értelmezhetetlen, viszont volt benne egy pont, ami annyira szép és annyira megmaradt, hogy ki akartam emelni itt a blogban is. Olyan volt, mintha tábor lenne, tehát együtt voltam a BK-sokkal, annyi volt a különbség, hogy most tényleg varázslók voltunk, és tudtunk seprűn repülni. És megmaradt bennem egy olyan kép, hogy egy távoli helyszínen vagyunk, óriási magas, havas, kék színben játszó hegyek közt, már esteledett, és lenn a völgyben rengeteg apró ház volt, amiknek az ablakai meg a fényei mind sárgán világítottak. Talán volt is valami vásár vagy mulatság az utcán, ami miatt még szebb és ragyogóbb volt az egész. És csak annyi történt, hogy mi, BK-sok, a seprűinken lebegve a magasból néztük ezt a szépséget (az egyetlen arc, aki megmaradt bennem, Vancsi, akiért aggódtam is, mivel nem ült, hanem állt a seprűjén, de talán volt neki még egy, amire támaszkodott). Emlékszem, hogy valahogy szívfájdítóan szép volt, és valahol mélyen tudtam azt, hogy amit látok, az nem a valóság, és arra gondoltam, hogy bármit, tényleg bármit megadnék azért, hogy láthassak ilyet, és természetesen azért, hogy lehessen ilyen varázserőm. :( És még utoljára azt éreztem, hogy fogok majd ilyet látni, majd ha meghalok. Ami egy nagyon-nagyon szép és megnyugtató érzés volt (kicsit olyan, mint ahogyan a Narnia-sorozat végződik). 

Ma már második éjszaka álmodom azt, hogy második Holokauszt van, engem pedig elvisznek. Nem volt annyira rossz álom - kétségkívül lehetett volna sokkal rosszabb is - de azért nem volt kellemes. Igazából az eseményeknek afféle "első szakaszát" éltem meg, amikor még nem látok nagy kegyetlenkedéseket, de össze vagyunk gyűjtve, sokan, ismerősökkel, ide-oda terelnek minket, sorban kell haladnunk, és az egész terület le volt zárva kerítéssel, meg hatalmas kutyák őrizték. Az őrök tréfát is űztek belőlünk, kiadták nekünk, hogy vegyünk el hangszereket (furcsa műanyag hangszerek voltak) és adjunk valamiféle mulatságot az őrök tiszteletére. Emlékszem, ott volt Rémusz is, aki elkezdett játszani a hangszerén, én pedig nagyon féltem, hogy ezzel most felhívja magára a figyelmet, és bajba kerül. Nekem a Sötét hegyek mélyén c. BK táboros dal jutott eszembe, mert az egy nagyon szép, tiszta dal, és úgy éreztem, hogy az erőt adhatna a társaságnak, ha mindenki azt énekelné - de persze nem énekelhetjük, mert akkor bajunk esik. Ekkor ébredtem fel. Még most is a dal megy a fejemben.

Az álom legmeghatározóbb része a tehetetlenség. Sok álmomban tudok okosan, ügyesen kiszabadulni szorult helyzetekből, viszont ez nem az a kategória volt. Csak egy voltam a tömegben, igyekeztem elbújni, elvegyülni, hogy ne vegyenek észre. Gondolkoztam szökési terven, ellenálláson, de egyik sem tudott volna működni. A zsidókat sokszor vádolják azzal, hogy tulajdonképpen "hagyták magukat", és ebben lehet valami, ugyanakkor nehéz lenne megmondani, mit is kellett volna tenni. Hiszen csak azt látod - és ezt éltem emg az álmomban én is - hogy ha ellenállsz, akkor azonnal kicsinálnak, míg ha szép csendben meghúzod magad, akkor legalább van esélyed. 

Egyébként tudom miért álmodok ilyet - a Holokauszt 70. évfordulója kapcsán gondolkozom azon, hogy aggaszt, hogy lassan nem maradnak Holokauszt-túlélők. Még pár év, és meghalnak mind, és nem lesz már senki, aki első kézből mesélhetne a történtekről. Tudom, hogy rengeteg múzeum és kutató gyűjtött össze történeteket, rendelkezésre állnak hanganyagok, videofelvételek, mégis... Már most olyan erősek a holokauszttagadó hangok, és ha már nem lesz senki, aki első kézből mesélhetne ezekről a dolgokról, akkor csak még könnyebb lesz eltussolni az egészet. A másod- és harmadgenerációsoknak sokkal kevesebb fogalmuk van a történtekről. Sokkal határozottabb, tudatosabb küzdelemre lenne szükség az antiszemitizmus ellen. Tenni kell valamit. 

Túl magasan

Mostanában gyakran álmodom azt, hogy nagyon magasan vagyok. Mivel a valóságban is elég tériszonyos vagyok, az álmomban is mindig félek, óvatosan mászom, de előfordul, hogy majdnem leesek. Olyan gyakran fordult elő ez a motívum, hogy úgy gondoltam, kivételesen utánanézek egy álomszótárban, abból nem lehet gond. A Nők Lapja Cafén ezt találtam:

Magasság: Ha fél, szédül, túl nagy terhek nehezednek Önre. Valószínűleg egy döntést eldönthetetlennek ítél. Amíg ezt meg nem oldja, testi-lelki ereje gyengül.

Kivételesen egyetértek a megfejtéssel, azt hiszem ebben abszolút lehet valami.

Varázslatos hangulatok

Most éppen - és amúgy mostanság - nagyon különleges hangulatban vagyok. Ma reggel szuperül érzem magam: nem aludtam kifejezetten sokat, de frissen és kipihenten keltem, sokat és jókat álmodtam, és volt időm a tanulásra is. Odakint még az idő is szép.

Azon gondolkodtam, hogy ez a különleges hangulat sok korábbi élmény keveréke. Tegnap dolgozni voltam a Symában, idén először, és rájöttem, hogy nagyon szerettem ott lenni tavaly, meghatározta az őszi-téli időszakomat az ott töltött idő, úgyhogy furcsán nosztalgikus hangulatba kerültem, és elhatároztam, hogy igyekszem úgy haladni a tanulnivalómmal, hogy minél többet dolgozhassak, mert (a kereseten kívül) egyszerűen megkedveltem a helyet, az embereket, a kabátok között ücsörgés hangulatát. :)

Ahogy itt üldögéltem reggel a laptopom előtt, arra jöttem rá, hogy ez a jó érzés kicsit az amszterdami élményekből is fakad: az, hogy újra angolul kell olvasnom, tanulnom, beszélnem, és pokrócba burkolózva ülök egy teásbögre mellett, miközben odakint fáradtan süt a nap - ez mind olyasmi, amit utoljára Hollandiában tapasztaltam, és nagyon szerettem.

Tavaly ilyenkor kezdtük el a himpellérekkel az őszi kirándulásokat, és az is eszembe jutott, hogy éppen egy éve voltam először Nagykovácsiban a síiskola nyílt napján, megnézni, hol és hogyan is oktat Bálint, és az is szuper volt: ragyogó, őszi idő volt, ahogy utaztam kifelé Budapestről, csupa színes falevél és gyönyörű tájak vettek körül, nagyon jó volt látni, hogyan is oktat Bálint, milyen ügyes és lelkes a gyerekekkel, és este, mikor a nap végén összebújtunk, először mondta nekem magától, hogy szeret. :)

Elnézt kérek, ezen a ponton befejezem a nyáladzást, csak azt szeretném mondani, hogy az egyébként rohanós, stresszes, esetemben néha kifejezetten depis-nyünyögős napok között kifejezetten jó néha ilyen különleges boldogságot megtapasztalni. Amit valószínűleg nem is sikerült kifejezetten szavakal átadnom, de legalább megpróbáltam.

Ja, és varázslatos hangulatom tetőzése, hogy néha egyenesen karácsonyváró állapotba kerülök. Ez általában csak bő egy-másfél hónap múltán szokott megkezdődni, úgyhogy eléggé kivagyok magamon. :D

Dreamer

Bűntudatom van az álmaim miatt.

Aktuális stresszek

Meglehetősen stresszes vagyok mostanában. Nem igazán tudom, hogy miért, de a hátam közepére kívánom most ezt a vizsgaidőszakot. Persze, tudom, a vizsgák sosem az ember szíve csücskei, de eddig általában úgy voltam vele, hogy oké, álljunk neki, essünk túl rajta, és szorgosan tanultam, úgyhogy nem is igazán jelentett gondot másfél hónap alatt letudni azt az átlag 8 vizsgát. Na de most! Most van összesen 4 (oké, ebből egy szigorlat) és úgy szenvedek, mintha legalábbis oroszlánokkal teli aránéba kellene bemennem. Talán azért van ez, mert az óráimra nem igazán jártam be, kicsit kiestem az egyetem vérkeringéséből, és így bizonytalanabb vagyok abban a tekintetben, hogy mi is a tananyag, mit vár el a tanár. De azért annyira nem rossz a helyzet, mivel az egyik vizsgámat már decemberben letudtam - ráadásul ötös is lett, annak ellenére, hogy úgy éreztem, nem ment olyan jól - és szerencsére tegnap végeztem a gyakorlati szigorlatommal is. E tekintetben megengedek magamnak némi hisztizést, ugyanis nem volt piskóta, bár úgy gondolom, azért abszolút teljesíthető. Egy másfél órás statisztika és egy szintén másfél órás módszertan részből állt a dolog. Szerencsére időben elkezdtem rá készülni, előhúztam a fiókból a régi statisztika jegyzeteimet, és találtam kidolgozott módszertan tételeket is. Beletelt pár napba, mire újra megértettem a statot, és most sem mondom, hogy kifejezetten pró vagyok belőle, viszont azt hiszem, a szigorlaton összeszedtem vele annyi pontot, amennyi elég... és a módszertan is jól sikerült, úgyhogy most kíváncsian várom az eredményt. Annyira örülök, hogy túl vagyok rajta! Ennek ellenére még ma is a statisztikával álmodtam, mint ahogy már napok óta... Még két vizsgám van hátra, korábbi szokásommal ellentétben jó sok időt hagytam magamnak a kettő között, úgyhogy elvileg fel tudok készülni, a baj csak az, hogy nem saját jegyzetekből, hanem diasorokból meg mások anyagaiból fogom tenni mindezt, az meg mindig nehezebb.

A másik stresszem ez a CEU-ra való jelentkezés dolog. Be kell valljam, gyáva nyúl vagyok. Nem egyszerű a jelentkezés, nem hagytam magamnak elég időt rá így a vizsgaidőszak közepette, sőt, már abban sem vagyok egészen biztos, hogy maga a képzés beválna nálam... Úgyhogy majdnem le is tettem az egészről, de végül Petra barátnőjének anyukája, Kriszta rázott fel, aki váltig állítja, nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek látszik, és még szívesen segít is. Úgyhogy belevágtam, meg fogom csinálni, csak hát persze minél jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, nem csak úgy épphogy összehozni a dolgot. Úgyhogy csak sírok, sírok, sírok, de Bálint és a családom tagjai egyelőre nagyon kedvesen tűrik és biztatnak. 

Január 23. lesz a megváltás napja. Akkor én elhajítok minden tananyagot, kényelmesen hátradőlök, és napokig filmezek, könyvet olvasok és chipset majszolok majd. Haha!

Hosszúhétvége

Mióta hazajöttem Hollandiából, van egy visszatérő álmom. Ebben általában repülni készülök (Amszterdamba, vagy onnan haza) de kalamajka támad az utazás körül. Nem tudok összecsomagolni, túl sok a cuccom, túl nehéz a cuccom, vagy csak félek, hogy túl nehéz, nem tudom, hogyan jussak ki a reptérre, eltévedek a reptéren, mert az egész egy labirintus, elkések... Olyan tipikus nyúlós-ragadós kusza álom, amit sosem tudok fejben kibogozni, hiába is szeretném. Ráadásul annyira bonyolult, hogy tényleg egész éjszaka töröm rajta a fejem, és reggel teljesen kivagyok a sok reptéren bolyongástól. Egy kis ízelítő abból, mennyire megterhelő és stresszes feladat Erasmusra csomagolni.

Tegnap átmentünk nagyiékhoz ebédre József-napot ünnepelni. Az érdekesség az, hogy mivel nagyapa az utóbbi időben gyengélkedett és nagyit totál kikészítette idegileg, egy hete ideutazott hozzájuk Gizike, unokatesómnak, Balunak az anyósa, és segít a különböző teendőkben. Ebédre pedig igaz lakomát készített nekünk, gombalevest, töltött káposztát és utána fánkot. Túlzás, hogy én kifejezetten oda vagyok a töltött káposztáért, nem is jutok hozzá gyakran, de ez tényleg finom volt. Jókat ettünk, beszélgettünk, nagyi politizált, Gizike az unokáiról mesélt, nagyapa bemutatta nekünk a '49 alkotmány tervezetét, amely szerint "(1) A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama. (2) A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé."

Ma délelőtt olyasmit csináltam, amit ritkán szoktam: énekeltem. Mégpedig Orsival, Petrával, Eszterrel, Mimivel és Rotschild Zsuzsival. Az apropó a következő: március 25-én Széder este, amit minden évben ünnepel a család, azt is szoktam írni hogy sosem igazán komolyan, minden szabályt betartva, inkább szedett-vedetten, de mégis szépen telik az ünnep. A zsidó eseményekhez nagyban hozzátartoznak a dalok is. Nagyon sok és klassz dal van, amit ha a család együtt énekel, igazán jó hangulatot teremthet az ünnepléshez. A bökkenő csak az, hogy nálunk a dalokat egyedül Zsuzsi ismerte, aki csak az utóbbi pár évben ünnepelt velünk, és eddig mindig egyedül énekelt, mi meg dudorásztuk a refrént, mikor sikerült ráéreznünk. Idén viszont megbeszéltük, hogy összeülünk dalokat tanulni! Ez történt ma délelőtt. Eszteréknél gyűltünk össze, ahol én utoljára tavaly nyáron jártam. Azóta tovább csinosodott a lakás, beszereztek egy klassz kanapét, ahol ropikat rágcsálva tanulmányozhattuk a dalszövegeket, és az éneklés mellett részünk volt gyorstalpaló héber nyelvórában és bibliaismereti órában is. Jól éreztük magunkat, remélem, jól szereplünk majd az ünnepen is.

The cello song

"Ez még nekem se menne". Erre táncoltunk tegnap egy balettosat, és olyan szép volt, szinte libegtem utána hazafelé :)

Álmok

Tegnapelőtt azt álmodtam, hogy megtalálom álmaim lakását. A belvárosban található, egy régi bérházban, az a fajta, amelyiknek nagy a belmagassága és hatalmasak az ablakai, amiken ömlik be a fény és amik utcákra és fákra néznek. Csupán elhaladtam a ház előtt, de láttam, hogy a lakásajtó nyitva, mert a lakás eladó, és többen is nézelődnek bent, esetleges vevők. Én is bementem, bár tudtam, hogy én nem tudom magamnak megvenni. Hatalmas lakás volt, nagy nappali, szép bútorok és számos szoba. Azt hiszem ezt már nem tudom pontosan leírni. 43 millió forintba került. Nem ez a legjobb lakás, amit el tudok magamnak képzelni, mégis nagyon jó érzésekkel tölt el, ha rágondolok.

Tegnap azt álmodtam, hogy fellépek a Madách színházban. Az egyik főszerepet kaptam meg egy színes, jelmezes, nagyszabású meseszerű darabban. Ha jól emlékszem, én eredetileg táncos voltam, s csak később avanzsáltam színésszé, magam sem tudom, hogyan, s még egy csapat táncost is rendeltek a felügyeletem alá. Tündérboszorkányt játszottam, fehér-kék csillogó ruhában, fehér göndör parókával. Teltház volt, talán premier, jelen volt a családom is, felment a függöny, én pedig rájöttem, hogy fogalmam sincs a szövegről. Nem elfelejtettem, nem is tudtam soha, sőt, arról sincs halvány gőzöm se, miről szól a darab, mi felé kéne terelni a párbeszédeket. Pedig rögtön egy ilyennel kezdtünk, a partnerem megszólalt, én feleltem rá egy általam odaillőnek gondolt mondattal, de nyilvánvaló, hogy nem az volt a helyes; a teljes színészi gárda megdöbbent, a súgó súgott, elmondtam a helyes mondatot, de aztán újabb következett, amit megint nem tudtam, s pár perc szerencsétlenkedés után nyilvánvaló volt, hogy a darabot nem lehet folytatni, a közönség kivonult, Szirtes Tamás maga jött elő a függöny mögül azzal, hogy az egész darabot elrontottam és szégyent hoztam a színház jó hírére. Nagyon rosszul éreztem magam, amiért beégek a szüleim és a többi táncos előtt, és tudtam, hogy otthon bőgni fogok.

Ma azt álmodtam, hogy Choz kollégiumban lakik, én pedig nála töltök egy hetet. Egyik nap éppen a szobában voltam egyedül, mikor fekete ruhás férfiak jöttek be az ajtón. Valamiféle vallási szektához tartoztak, akiknek a szertartásaiban főhelyet kapott a szexualitás. Éppen áldozatot kerestek a következő alkalomhoz, és nos, én voltam az. Meglehetősen nyugodtan kezeltem a helyzetet, velük mentem a szertartás helyszínére, a szabadban volt, körben nézők, hívők ültek, középen pedig már felállították a szükséges kellékeket. Tudtam, hogy a szertartásban az áldozatot megkínozzák és megerőszakolják. Meg kellett innom előtte egy olyan italt, amelytől állattá változom. Az tőlem, a személyiségemtől függött, hogy milyen állattá, de megjegyezték, hogy "az az állat, amelyiknek lába van, nagyon ciki". Nem tudom, mi történt pontosan, mert a történetnek ezen a pontján mintha kívülről láttam volna önmagam, de úgy tűnt, láb nélküli őzzé változom. Csupán test és fej, semmi más. Elég nyilvánvaló, hogy egy ilyen lény sem védekezni, sem elmenekülni nem tud. Ekkor szépen lassan felébredeztem, és bár az álmomban nem éreztem félelmet, reggel eléggé vacakul éreztem magam, amiért ilyeneket álmodok.

Rémálom

Ma rémálmom volt, ami esetemben nagyon ritka. Egy nagy konferenciateremben voltam, minden széken ültek idegenek: idősek, fiatalok, nők, férfiak, csupa átlagos ember. Csak egyvalakit ismertem, Gábort, de ő két székkel mellettem ült. Egy előadást akartunk meghallgatni. Egy nő tartotta, és hamar kiderült, hogy egy sátánista szertartást nyom le nekünk. Ördögi nyelven kántálni kezdett, és mindenki vele együtt motyogott, kivéve engem. A teljes közönség elkábult, transzba esett, üveges tekintettel meredt maga elé, én pedig néha valahogy le tudtam fordítani a furcsa nyelvet, csak szavak halmaza volt, ilyeneké: "Vér... Tőr... Terror." Tudtam, hogy a közönséget gyilkolásra képzi ki, és nem tudtam tenni ellene semmit. Emlékszem, hogy féltem.

Mellettem egy ázsiai lány ült, és megpróbáltam felébreszteni, de ő rám támadt ott a széksorok között, és meg akart ölni. Megkérdeztem tőle, miért. Azt felelte: "Volt egyszer egy kutyám. Meghalt." "Nem én öltem meg." feleltem, de őt nem érdekelte. Valójában nem tudom, történt-e valami ezután, vége szakadt a snittnek. Csak annyit tudtam meg, hogy ez a sátánista asszony a közönség sérelmeit, fájdalmát használja fel arra, hogy bosszúra gerjessze őket.

A második snittben már nem a széksorok között vagyok, hanem a terem hátuljában, a szertartás továbbra is folyik, én pedig arra az elhatározásra jutok, hogy a nőt kell elintéznem, hiszen tőle ered az egész. Féltem, hogy ha rosszul sül el, mindenki rám támad, de azért nekifutottam és letámadtam, egyszerre két cigit szívott, azokat megfogtam és az izzó végüket belenyomtam a testébe, de ő csak nevetett miközben folyamatosan öregedni, csúnyulni és torzulni kezdett az arca, de a varázslat nem szűnt meg, nem tudtam segíteni a többieken...

Orsi hangjára ébredtem, hogy nem fogok-e elkésni. Tiszta röhej, úgy néz ki csörgött az ébresztőm, kinyomtam, majd visszaaludtam még egy fél órára csak hogy visszamehessek ebbe a rémálomba :S Elég horror, ritkán álmodok ilyet. Ugyan apu nagyon örült neki, hogy lám, az ő lánya nem megy a tömeggel, de engem ez valahogy nem dobott fel.

Első órám 8-tól adatfeldolgozás volt, a tanár a táblázat adatsorait ismételtette velünk, úgy fogalmazott, ez egyfajta reggeli mantra lesz, és hozzátette, hogy "egész jó, de még tényleg messze van a vallási önkívület". Na ez már sok volt. :D

Tincitánci megint

Ma a táncról álmodtam. Baletteztem, igazi balettcipőben, balerinák között... És valahogy keringőzni kellett, de én nem ismertem a lépéseket, csak próbálkoztam a párommal, és figyeltem a többieket, de nem ment, és mikor végeztünk, a párom azt mondta, hogy nem is az a baja, hogy nem ismerem a táncot, hanem hogy képtelen vagyok ritmusra lépni.

Reggel elkezdtem azon gondolkodni, hogyan is tovább a tánccal. A Madáchot nagyon megszerettem - sehol máshol nem tanítanak ennyi stílust, ilyen profi színvonalon - de úgy néz ki, jövőre nem folytatom. Messze van, drága, de a legfőbb indokom, hogy Annamari és Fanni nem jönnek - nekik az egyetem és az egyéb elfoglaltságok jobban bekavarnak, mint nekem, sok edzést ki kell hagyniuk, és igazuk van abban, hogy így aztán végképp nem éri meg. Beszélgettünk arról, hogy keresnénk táncsulit valahol a Blaha környékén, ahol Jani is tanít, és ahol bérletes rendszer van, tehát csak annyit kell fizetned, amennyit tényleg részt vettél az órákon. Biztos jó lenne, de a Madách... Szóval szomorú vagyok kicsit. Még van időm eldönteni, mit csinálok, de Fanniék nélkül nem hiszem, hogy ugyanaz lenne, ráadásul a csoportok is állandóan változnak, talán jövőre még több kicsit kapunk, akikkel nem igazán lehet megtalálni a közös hangot.

Holnap lenne az utolsó edzésem, és nem tudok rá elmenni, mert Taglit tali lesz. Nagyon sajnálom, egyrészt, mert szükségem lett volna gyakorlásra a fellépés előtt (Geri még nem állított térformát se -.-) másrészt, mert ha tényleg otthagyom a Madáchot, egy kicsit ünnepélyes alkalom lett volna ez az utolsó... Sebaj, ez van, ezt kell szeretni.

Mesetakaró

Ma tripla edzésem volt, egy balett és két sztepp, amin legagyobb örömömre befejeztük a táncot. A feladat már csak annyi, hogy menjen elölről a végéig hiba és fehér foltok nélkül :D

Mikor hazaértem, Petra és Luca visítva fogadott. Zsuzsi és Luca átjöttek hozzánk ebédre, de egész estig maradtak. A két lány lelkesen játszott egy cápa formájú hélumos lufival, csak "Cápi"-nak becézték. Én inkább elvackolódtam és aludtam pár órát, miközben azt álmodtam, hogy osztálytalálkozón vagyok egy kastélyban, folyosókon és termekben bolyongok, kandallókon mászom át, folyton eltévedek, és mire megérkezem az ebédlőbe, Gábor már megette a pizzám felét (kenyéren, rizzsel). Visszaadná, de csak hisztizni tudok hogy miért ette meg. :D

Zsuzsi karácsonyra csodálatos takarót csinát nekem Patchwork technikával. Biztos rengeteget dolgozott rajta. Gyönyörű szép, olyan mint az égbolt, színes csillagokkal. Egészen meseszerű, olyan mint a varázsszőnyegek :) Nagyon örülök neki. A maci és a púpos elefánt is örömmel üdvözölték. :)

(Élőben szebb ám!)

dream

Na ezt csakleírom. Tehát mostanában csupa zagyva dolgot álmodok össze. Persze, az álmok általában zagyvák, főleg az esetemben, de ezek még a megszokottnál is zagyvábbak. Általában több kis képből állnak, amik egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz, és minden előzmény nélkül váltanak. Tegnap volt apu aki tojást lopott egy pulyka alól és én, aki gumicukorból főztem teát, most volt hóvihar, hógömb, szökés-menekülés Orsival, de nem ezt akarom részletezni, hanem ami utána jött.

Tehát Domival jártam. A Nagy Domival. A HCs osztálya féle Domival. A Dakó Eszter Domival. Nagyon együttvoltunk, olyan igaz szerelem módon. Még azt is hittem hogy a felesége vagyok. Aztán rájöttem, hogy mégse. Mindenesetre hirtelen bevillant, hogy de hiszen ő Eszterrel jár. Már vagy öt éve. Vele is táncolt a szalagavatón. De akkor miért van velem? Hiszen mi is tökjól megvagyunk. Akkor megcsal Eszterrel. De hát nem csalhat meg, vele már vagy száz éve együttvan. Akkor velem csalja őt? Mindegy nagyon para volt xD

Azért álmodok ilyeneket, mert nemrég megnéztem a szalagavatós képeket, és Eszterék táncoltak, és fura hogy még mindig Domival... Ha Domi nem ballag el, ők maradtak volna a leghosszabban együttlevő pár a suliban. De elment. Szóval mi voltunk Gáborral. >:-) Érdekesek. Kíváncsi vagyok, mi lesz velük így, hogy ők nem követték el azt a hibát/nemhibát, amit mi... De mindegy is.

Ja igen, szóval filóztam ezen az álmon, bementem az ELTÉre, visszavittem a könyvtárba a könyvet (Mikroökonómia, nyamm) és rájöttem, hogy a könyvtáros csávó hasonlít Domira. Hopp. Ez az álom tuti égi jel, hogy hajtsak rá. Na jó. Nem gondoltam komolyan. A nevét se tudom. Elég ciki hogy ilyesmi egyáltalán eszembe jut. :D

A hülye álmaim hibája az egész. Rendszeresen álmodok ilyen igazszerelmeset. Az a lényege, hogy van egy fiú, akivel ugyanazt a tökéletes harmóniát érzem... A fiú általában fiktív, vagy az ismerőseimből áll össze. Sőt rendszeresen jött már egy srác, akivel soha nem is taliztam, a képzeletem rakhatta össze. Lehet hogy egyszer majd tényleg szembejön velem az utcán és elvesz felségül. Jót szórakoznék rajta.

Megduzzad a folyó, átszakad a gát

Konstans szarul vagyok. Persze tudtam, hogy így lesz. Előre sejtettem, hogy ha ennyi dolgom van, előbb utóbb a tököm kilesz vele. Szeretem a leterhelést, csak azt nem, amikor határidőre várnak mindent, és egyszerre hatszáz fronton kell teljesíteni, közben pedig az, amit igazán szeretnék, legesleghátra szorul. Ilyenkor minden vacak, és nem tud senki felvidítani. Előbb utóbb egyszer csak elmúlik magától. A vizsgaidőszakom teljesen tönkre fogja vágni a karácsonyt. Vagy fát díszítek vagy tanulok, nade a kettőt együtt...
Ha az ember blogot ír, automatikusan vállalja, hogy akárki olvashatja, igaz? Egyrészt ezért is írom. Másrészről elég frusztráló, mert vannak dolgok, amiket esetleg nem írhatok le, mert tudom, hogy valaki olvassa. Vagy valakik. Persze ilyenkor megkérdőjeleződik, hogy mi értelme ennek az alakoskodó blogolásnak. Írjunk le mindent, vagy ne is blogoljunk, nemigaz? Tiszta nevetséges az egész. Szoktam olvasni Timi blogját. Ő meg az enyémet. Szia Timi! :)
Tiszta röhej, de komolyan. Szánalmak a köbön. Meg hogy ilyen idézeteket találok:

"Azt állítani, hogy megszűntél szeretni azt, akit valaha jobban szerettél bárki másnál a világon, az hazugság lenne. De továbblép az ember. Nem igaz? Tovább kell lépni."

Legalább beszámolhatnék aktív továbblépésről, de a maximum, ami felmutatható, még mindig a "ha nem beszélünk, nem látlak és nem gondolok rád akkor okésan vagyok" című dolog, ami elég kiábrándító. És akkor még álmodok is róla, hát erre mondom, hogy basszák meg az álommanók, kell még engem éjszaka is cseszegetni.
És igazából még mindig ott tartok, hogy élünk, éldegélünk, de semmi sem fix, a gyökerek kitépődtek, egyszer az érettségimmel, egyszer ott augusztusban, az, aki én vagyok, vagy aki akkor voltam, elúszott valahova, a mostani valami árnyék, valami olyan létező, ami létezik, mert mást nem tehet, de a meggyőződés, a lelkesedések, az őszinte érzelmek... Azok hiányoznak.

Álom és valóság

Bár nagyon szeretek táncolni, lényegesen különbözök attól az embertípustól, akinek úgymond lételeme a tánc - ez a faj könnyen felismerhető, nézed, nézed, és sugárzik belőle, hogy vááá, imádja, amit csinál, és az egész lényét átadja neked a mozgás során. Ez a fajta átélés nem megtanulható: vagy van neked, vagy nincs, és én az utóbbi kategóriához tartozom. Főleg most, hogy Geri tanítja a musicalt, és roppantul élvezi, hogy a lánycsapatoknak jó kis "shake your body" koreográfiákat talál ki. Mikor már egyenesen az az utasítás, hogy legyél szexi, úgy közeledj felém bébi, mintha... Na itt van az, hogy nekem komoly gondjaim vannak. Egy jó adag gátlást le kéne vetkőzni, de menni is fog, csak nem olyan magától értetődő a dolog, mint egyeseknek, sajnos.

Más: Ma azt álmodtam, hogy K.A. megkéri a kezem. Igent mondtam. Csak tájékoztatásképpen: A. az osztálytársam volt, 10. (vagy 11.?) év végén ment el, mert két tárgyból is megbukott, és a pótvizsgán meg sem jelent. Az utolsó években amúgy is csak tépni járt a suliba, és a maradék agysejtjeit is szétszívta, pedig nagyon értelmes srác volt, de nem volt valami szimpatikus alak. Szóval ő kérte meg a kezem, és egy rozsdás fémkarikát is kaptam tőle gyűrű gyanánt, amibe bele volt gravírozva, hogy Bori. Tudtam az álmomban, hogy nem ő az igazi, ugyanakkor két dolog biztosított arról, hogy a döntésem helyes:
1.: Úgysem találok jobbat.
2.: Hamarosan úgyis mindketten meghalunk.
Utóbbi nem tudom, honnét jött, de biztosan tudtam, hogy nincs sok időnk hátra, meg akartak ölni vagy valami ilyesmi, nem kifejezetten izgatott.

Ha az álmot szépen lefordítom, akkor azt jelenti, hogy olyan társhiányom van, hogy már bárki jó lenne.... De jó reggelt, itt még nem tartunk. Nem is fogunk.