I deserve a goddamn superhero

My name is Abby Suso. I'm an incredible young woman, and I deserve A GODDAMN SUPERHERO. 

Karácsony

Az ünnepi időszak ezúttal kicsit rohanósabban telik nálunk, mint szokott. Mivel már 22-én itthon voltam, volt időnk felkészülni, takarítani, ajándékot csomagolni, sőt, sütöttem még egy adag mézeskalácsot, ugyanis találtam egy csodálatos receptet, ami sokkal jobb, mint a régi, amit eddig használtam. A 24-e szokásos módon itthon telt. 25-én reggel korán keltünk és mentünk Nagykovácsiba geoládákat keresni, majd délután nagyinál ünnepeltünk. A 26-i délelőtti program a Star Wars 8. epizódjának megnézése volt, majd délután Magdolnagyihoz mentünk át. Kaptam nagyon klassz ajándékokat amúgy, főleg mindenféle pulcsit. Látszik, hogy a családom jól ismer, mert kaptam ajándékokat bekuckózáshoz is: egy puha meleg nyulas kötött zoknit, és egy nagy puha takaró-leplet, amibe bele tudok burkolózni.

A mai az első nap, hogy lenne időm igazán lustálkodni, de nem lehet, mivel holnap utazunk síelni! Szóval a mai nap a csomagolásról és az idegeskedésről szólt. Nem nagyon volt ilyen egyébként korábban, hogy szilveszterre menjünk síelni. Jön az egész Szántó család és az ő barátaik, úgyhogy nagy csapat gyűlik össze. Én a magam részéről inkább pihiznék itthon, most kevésbé vonz a síelés: félek a sérült lábam és a "lekvárságom" miatt, illetve utoljára Bálinttal voltam síelni - kicsit tartok attól, mit fog ez most kihozni belőlem. Azt már nem is említem, mennyire meg tud őrülni a családom ilyenkor. A síelés után viszont nem haza jövök, hanem Grazba Hannah-hoz, és miután nála elidőztem kicsit, Bécsen keresztül jövök haza, ahol meglátogatom a Centropa-irodát.

Bagolykő karácsony

A szokásos nyári táboron kívül a Bagolykő karácsonyi bál az a tali, amire mindig el szoktam menni, és már jó ideje motoszkált bennem, hogy felvetem, hogy tartsuk az idén a HUB-ban, különösen azért, mert a helyszínvadászat mindig nehézségeket szokott okozni. Szerencsére a HUB vezetősége simán belement a dologba, és a karibál szervezőinek is tetszett a hely, szóval december 16-17-én itt volt az ünneplés!

Én mondjuk eléggé izgultam, mint házigazda, hogy ugye semmit sem fogunk szétverni és és nem nyitnak ránk a kollégáim és rökönyödnek meg rajtunk, de szerencsére semmilyen katasztrófa nem történt. Tény, hogy a HUB meglehetősen átalakult. Az irodarészt békén hagytuk, de a meeting room lett kijelölve a kajáknak, a training room pedig a "nagyterem" lett. Áthordtuk oda a kanapét és a foteleket, valahogy sikerült felapplikálni két baldachint, felállt egy feldíszített karácsonyfa, a projektor pedig a Griffendél klubhelyiségének képét vetítette ki a falra. A mosdóban Hisztis Myrtill díszelgett, és nyíl mutatta az utat a Mágiaügyi Minisztériumba (vagyis a klotyóba). A folyosó előtt egy hatalmas lepedő volt, melyen a téglafestés az Abszol úthoz vezető bejáratot jelenítette meg, a bejárati ajtón a Kövér Dáma portréja volt látható (Wizards welcome, Muggles tolerated felirat) és még a lépcsőházban is megjelent egy figyelmeztetés arról, hogy a lépcsők szeszélyesek.

Végül egész szép számmal gyűltünk össze, eljött Shizu, sőt még Barni is, volt némi ismerkedés és játék, aztán én a magam részéről maratoni filmezésbe fogtam pár emberrel. Megnéztünk a Csillagport, majd a HP3-at, aztán jött a HP4, amibe már belealudtam. Hajnali 6 környékén arra a riadtam fel a fotelemben, hogy a többiek egy olyan filmet néznek, amiben egy nő sikoltozik. Próbáltam kirekeszteni, de a sikoltozás nem múlt el (sőt, állandóan jelen volt az egész film során) kénytelen voltam hát felhagyni az alvással és inkább a filmet nézni, aminek, bár volt egy végső egész elgondolkodtató tanulsága, eléggé kellemetlenül alapozta meg a napomat a sok kegyetlenséggel / parával / meneküléssel / sikoltozással. Azt mondjuk nem értettem, miért kell ilyen filmet alvó emberek társaságában nézni, de mindegy.

Végül a film után, 7-kor már meg is kezdtük az összecsomagolást, és 9-kor mindannyian távoztunk a makulátlan, muglik számára fenntartott HUB-ból. Szerintem király helyszín volt, tényleg csak annyi a nehézség, hogy emiatt végig ott kellett lennem, pedig én szívem szerint már követném a többi "öreg" példáját, és késő este lelécelnék a saját puha ágyikómba a karibálon alvás helyett. 

Bókok

Ma az informatikusunk, Bence azt mondta, van bennem valami Lara Croftos.

Ez majdnem akkora bók, mint mikor Gábor hajdani barátnője, Brigi Natalie Portmanhez hasonlított, miután látta a Fekete hattyút.

Napi pozitívumok és negatívumok

Napi pozitívumok:

1. Sikerült leadnom a tanulmány-vázlatot, amin napok óta dolgoztam.
2. Megnéztem moziban az 1945 című filmet, és baromira tetszett.
3. A film után még egy tartalmas beszélgetésben is volt részem a film alapjául szolgáló történet írójával, Szántó T. Gáborral.

Napi negatívum:

1. Megtudtam, hogy Szabó Kimmel Tamás házas, ráadásul gyereke is van. Ez most seriously kiakaszt. Egy ennyire jóképű csávó hogy nősülhet meg (28 évesen?!) Pedig azt hittem van esélyem. Oké, várakozzunk tovább. 

A Szépség és a Szörnyeteg ismét *.*

Ahogy írtam, tegnap megnézte a család moziban a Szépség és Szörnyeteg legfrissebb filmváltozatát, Emma Watson főszereplésével. A filmre szerintem bő másfél éve várok, nagy volt tehát az izgalom. A Szépség és Szörnyeteg a kedvenc mesém, a Disney változatot évente legalább egyszer megnézem. Az új film sem okozott csalódást, bár vannak jobban és kevésbé sikerült pontok benne. Mi például szinkronizálva néztük, amivel az volt a gond, hogy az eredeti dalok, amiket megtartottak, egyáltalán nem illeszkedtek a szereplők szájára. Rögtön az első dal, amit Belle énekel, annyira zavaróan más volt, mint Emma Watson szájmozgása, hogy egészen befeszültem tőle. Később viszont már sokkal jobb lett a helyzet. A film majdnem mindenben követi a rajzfilmet, de ahol nem, ott csak pluszt ad hozzá. Le Fou karaktere zseniális, Belle édesapja nagyon szeretetre méltó, megismerjük az átkot hozó tündért, és a Szörnyetegről is sokkal többet tudunk meg, mint a mesében. Talán egyedül Emma az, aki a bájos mosolygáson kívül nem sok mindent csinál - de lássuk be, abban nagyon jó.

Szeretnék ebben a posztban néhány kritikára is reagálni. Nemrég olvastam több helyen arról, hogy a Szépség és Szörnyeteg feminista szempontból támadható, és támadják is. A fő kifogások arra vonatkoznak, hogy aránytalan történetet látunk: a Szörnyeteg egy agresszor, elnyomó férfi, és Belle az alárendeltje, akit rabságban tart; az, hogy végül Belle "behódol" fogvatartójának és beleszeret, valójában a Stockholm-szindrómára hajaz; a történet fiatal lányoknak próbálja bemutatni, hogy az elrendezett házasság nem is olyan szörnyű; a mese szerint a szerelem ereje a legszörnyűbb embert is képes megváltoztatni, pedig ez nyilvánvalóan nem igaz, és csak áltatja magát az, aki emiatt benne marad egy elnyomó kapcsolatban; stb., stb. Ezek a kritikák engem tökre aggasztottak, mert megijedtem, hogy mi, most akkor kiderül, hogy a kedvenc mesém valójában borzasztó? Hogy ismerhettem ennyire félre én, aki amúgy olyan érzékeny vagyok a szexizmusra és a sztereotípiákra?

Kicsit átgondolva azonban magabiztosan védem meg ezt a történetet, és marad továbbra is a kedvenc mesém. Számomra a történetben a Szörnyeteg nem agresszor, sőt, egyáltalán nem agresszív személy. Gőgös, arrogáns, hideg szívű, igen: épp emiatt kapja az átkot, mint egy esélyt a megjavulásra. És az átok hat is, a Szörnyeteg visszavesz az egójából, csak épp magára marad, és emiatt elkeseredik és bezárkózik. Belle, a lendületes, kedves szépség kell ahhoz, hogy megnyíljon, felfedezze a szépséget a világban, és visszanyerje életkedvét. Egyúttal maga mögött hagyja a régi énjét is,és előnyére változik. Mi lenne ez, ha nem egy csodaszép fejlődéstörténet? Ami talán nincs is annyira elrugaszkodva a valóságtól.

Nem csoda, hogy annyira szeretem ezt a mesét, hiszen nem volt nehéz azonosulnom Belle-el: a lány, aki kilóg a sorból, ami más, mint a többiek, és emiatt magányos, de később épp ebben rejlik a sikere, kalandban van része, és végül egy kastélyban köt ki a herceg oldalán, míg a falubeli lányok élete a szokott unalmas mederben folydogál tovább. Belle aktív, öntudatos, szabadságszerető, amit az új film is kihangsúlyoz. Nem az a fajta, akit egy férfi csak úgy a hatalmába keríthet (emlékezzünk csak, milyen határozottan utasítja el a film igazi agresszorát, Gastont!) A Szörnyeteg is rájön, hogy Belle rabként soha nem lehet az övé, és mivel a legjobbat akarja a lánynak, elengedi. Csak ezután jöhet a boldog végkifejlet. Megnyugtató annak a tudata is, hogy a feminizmus zászlóvivője, Emma Watson biztos nem vállalta volna a szerepet, ha a fenti kifogások valóban helytállóak lennének. 

Könnyű megfigyelni a hasonlóságot a Szépség és Szörnyeteg, illetve a Büszkeség és balítélet között is. Mindkettőben egy zárkózott, gőgös férfit látunk, akiknek bőven vannak hibái; de színre lép egy szép (és elsősorban: élénk, kedves, melegszívű!) lány, aki megtöri ezt a páncélt. A férfi a nő hatására változni kezd, és változik a nő is: a kezdeti előítéletek után megtanul a maszk mögé látni, felismeri a férfi jó tulajdonságait, amikből akad bőven. 

Számomra nőként nagyon romantikus annak a gondolata, hogy van egy férfi, akinek a szívét csak én tudom meglágyítani. Így hát marad a Szépség és a Szörnyeteg, és a Büszkeség és balítélet is örök kedvenc. 

Egy igazi családi hétvége

Ez a hétvége nálunk az én kezdeményezésemre a nagytakarításról szólt. Már nem is tudom, hogy jött az ötlet, de nemrég felvetettem, hogy mi lenne, ha a nagytakarítás idén (a korábbiaktól eltérően) nagyszabású közös ügy lenne, melyben a család minden tagja szerepet vállal. Bizonyára a HUB-ban inspirálódtam a Bottom-up kezdeményezésekből. 

Így hát péntek este hosszú listát írtunk az összes elvégzendő teendőről, és minden tétel mellé bejegyeztük, ki csinálja majd meg. Szombat reggel neki is kezdtünk. Anyu a konyhának esett neki, Petra az előszobának, apu elkezdett ablakokat pucolni, én pedig a fürdőszobát takarítottam ki. A munkához persze változatos motiváló dalokat hallgattunk, és hamarosan kellemes káosz lett a lakásban. A munka rövid időre megszakadt, mert a család - engem kivéve - szabadulószobába ment, de szerencsére kijutottak,és folytatódhatott a munka. Szintén az én ötletem volt, hogy a takarításra való tekintettel ezúttal ne főzzünk ebédet, ezért életünkben először (komolyan, ilyen még nem fordult elő a Pál család történetében!) pizzát rendeltünk. Az ebéd elfogyasztása után folytatódott a takarítás. A fürdő után a saját szobámnak estem neki. Különös, hogy az ilyen nagytakarítások során mennyi kosz kerül elő olyan helyekről, ahonnan nem is gondoltam volna. Például szerintem korábban még sosem mostam le a szekrényajtómat, de meglepően koszos lett a víz, miután kicsavartam bele a rongyot. Lepakoltam minden polcot, kiporoltam a könyveket... és az egész akkora munkának bizonyult, hogy nem is végeztem fél ötig, mikor is fel kellett kerekednünk: az Alleeba mentünk megnézni a Szépség és Szörnyeteg új, élőszereplős filmverzióját, amit csak pár napja játszanak a mozik! Előbb érkeztünk, hogy átvegyük a jegyet,és még volt időnk is kissé körülnézni. Sikerrel jártunk, Petra és én is kaptunk egy-egy új cipőt, mire elkezdődött a film. A véleményemről a következő bejegyzésben számolok be, de a lényeg, hogy el voltam bűvölve, és örülök, hogy megnéztük :)

Későn értünk haza, és úgy döntöttem, nem pakolok mindent el a szobámban, hogy hozzáférjek az ágyhoz, szóval rendhagyó módon Petránál aludtam egy matracon. Másnap első dolgom volt, hogy folytattam a szobám takarítását, felmostam, és mindent a helyére raktam. Apu és anyu a spájzt pakolta ki. Találtak egy üveg szovjet zölddiót szirupban,ami 1986-ban járt le. Apu meg is jegyezte, hogy akkor még nem is ismerték egymást anyuval! Rejtély, hogy húzhatta ez ennyi ideig nálunk. Anyu azt mondta, tudott erről az üvegről, csak különleges alkalmakra tartogatta. Nem tudom mire gondolhatott, talán a Nobel-díj megszerzésére? Mindenesetre remekül mulattunk.

Bár ezzel töltöttük az egész hétvégét, nem végeztünk mindennel. De tény, hogy rég uralkodott ekkora rend és tisztaság a lakásban. Az ablakok ragyognak, öröm átnézni rajtuk. Minden sokkal tisztább az ajtóktól a padlón át a csempékig, a baglyok boldogan feszítenek a polcomon. Anyunak igaza van, az illat is jobb a szobában, érzem, hogy nem  port lélegzek be. Nagyon jó kis hétvége volt ez, örülök, hogy sikerült motiválni a családot, szerintem mindenki jól érezte magát. :)

Izraeli szilveszter

Ahogy azt már többször leírtam, úgy döntöttem, ezúttal meglógok a szilveszter elől, és Izraelben töltöttem az új évet - december harmincadikától egészen máig. Nagyon jó kis nyaralás - telelés - volt. Már eleve az kalandos volt, hogy ilyenkor nagy a tobzódás Gederán, Sahar nagyszüleinél: ott van az egész Barukh család (Bea, Yerach, Hili és Omri), sőt, ezúttal Beáék két budakeszi szomszédja, egy idős házaspár is ott lakott. A nagyszülőkkel, Orsival és Saharral, illetve velem együtt tehát összesen tizenegyen voltunk egy egyébként nem túl nagy lakásban. Szerencsére határozottan bebizonyosodott, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

Pénteken hajnalban vitt apu a reptérre, késődélelőtt már Izraelben voltam. Orsi, Sahar és Omri jöttek elém, a hazaúton felkaptuk még Yerachot is. Az első állomás Gedera volt, ahol lecuccoltam, de nem is maradtunk sokáig tétlenek, mert rögtön egy kis kirándulásra indultunk Jeruzsálem környékére. Nagyon szép volt az idő, nem volt ugyan meleg, de a nap ragyogott, pálmafák mindenütt - hát ilyen Izraelben a január! Sziklás, kaktuszos, fenyves tájon sétáltunk, épp ott, ahol a Sámson (a hosszú hajú, akit elárult Delila) tevékenykedett, és történetének egy bibliai részletekkel megtűzdelt ösvény állított emléket. Ezen mentünk végig, miközben Yerach és Sahar magyarázták az ószövetségi eseményeket. Velünk tartott Hans is, aki nagyon fitt kutyának bizonyult, Hili pedig árnyékokkal fotózkodott, nagyon szép eredménnyel. A kirándulás után visszamentünk Gederára, de csak egy órát lebzseltünk, hamarosan átöltöztünk és mentünk Petah Tikvára, ahol Bea unokatestvérének, Noának a szülinapját ünnepeltük. Ez egy nagy családi esemény volt, hasonló ahhoz, amilyeneket mi itthon rendezünk, csak izraeli kivitelben: még több család, még több kaja, még jobb hangulat. Nagyon jól éreztem magam. Megismerkedtem még pár rokonnal, nagyon finomakat ettem és ittam. Késő volt már, mire hazaértünk, és mindenki elfoglalta az alvóhelyét a lakásban.

31-e telt, ha mondhatjuk így, a legkevésbé eseménydúsan. Reggel sokáig lustálkodtunk, szinte dél volt már, mire kimásztunk az ágyból. Nagy reggeli - vagy inkább brunch - készült, egy jó adag shakshuka, vagyis izraeli lecsó padlizsánnal, paradicsommal, tojással és sok fűszerrel. Bea testvére és az ő családja is átjöttek ez alkalomból. Reggeli után rikikizni kezdtünk, de nem fejeztük be, mert a tévében elkezdődött az oroszlánkirály, és az minden korosztályt lekötött. Délután Orsival levittük Hansut egy hosszú sétára egy kutyaparkba, míg Sahar, Omri és az unokatesójuk, Dalik fociztak. Estére hazamentünk, és Saharnak készülődnie is kellett: éjjel vissza kellett érnie a bázisra. Érdekes, hogy míg nálunk mekkora szám az újév, Izraelben egyáltalán nincs jelentősége (a zsidó újévet, Rosh Hasana-t ugye ősszel ünneplik). Saharnak is éjfél és egy között kellett a bázisra érnie, ami azt jelentette, hogy nem csinálhattunk semmilyen programot, mert őt kellett fuvarozni. Egy kicsit meg is ijedtem, mert úgy jött ki a lépés, hogy Bea, Yearch és Omri vitték vissza Sahart, és volt még egy hely a kocsiban - de szerencsére Orsi nagyon rendes volt, és nem ment el velük, hanem velem maradt. Így tehát a következőképp nézett ki a szilveszterem: Orsival ülünk az ebédlőasztalnál, és várjuk, hogy letöltődjön a filmünk, a nagyszülők és a szomszédok a kanapén ülve nézik a Duna tv borzasztó szilveszteri műsorát, Hili pedig már lefeküdt aludni. Izraelben az éjfél egy órával előbb köszöntött be, mint otthon. Pezsgővel akkor koccintottunk, mikor otthon is éjfél lett, de Beáék addigra még mindig nem értek vissza. Igazából az egész nap olyan nyugis volt, ott messze Izraelben, pálmákkal, egy szem hó nélkül, hogy alig jutott eszembe, hogy itt az újév. Este Orsival megnéztük a szilveszter éjjel című filmet, ami jó volt, majd hajnali 2 körül le is feküdtünk aludni. 

Elsején egy zenei iskolába mentünk, ahová Hili szeretne majd jelentkezni - nyílt nap volt és felvételi beszélgetés. Először körbevezettek minket a suliban, nagyon klassznak tűnt, bementünk órákra is, ahol hangkeverést, akkordokat, éneklést oktattak. Aztán bemutatták az iskolát is. Még nekem is érdekes volt, pedig nem sokat értettem belőle. Hilinek nagyon tetszett a suli, és részt is vett egy rövid felvételin, ami után meg is tudta - ez tök fura, hogy máris - hogy felvették. Azóta nagyon lelkes. Kíváncsi vagyok, valóban ide jelentkezik-e a Szilágyi után, és tetszeni fog-e neki. Innen Tel Avivba mentünk tovább, sétáltunk a tengernél, "korzóztunk", aztán Rishonba mentünk, ahol Noa, a már említett unokatestvér készíti Hilinek a szalagavató ruháját - ugyanis esküvői ruhatervezőként dolgozik. Hilinek először kellett találjunk egy fehér cipőt, utána elment próbálni, és mi addig jártuk kicsit a várost. Ittam Sachlavot, ami egy izraeli forró ital orchidából. Orsi korábban áradozott róla, de számomra inkább csak egy fura, tömény édes fehér ital volt, ami olyan, mintha forró fehér csoki lenne, de annyira mégsem jó. Este lett már, mire visszamentünk Hiliért - nagyon szép lett a ruhája! - utána pedig hazaautóztunk Gederára.

Tegnap is intenzív nap volt, ugyanis Jeruzsálemben tettünk egy kirándulást. Először Jeruzsálem mellett álltunk meg egy kis faluban, ittunk egy kávét, és felsétáltunk egy helyi templomhoz, nagyon szép volt az egész. Utána megnéztük magát Jeruzsálemet is: ettünk hamisítatlan helyi falafelt laffában, aztán végigjártuk a piacot, ahol én teákat vettem - azt a fajtát, amit szűrőben leforráz az ember, majd a leforrácott cuccot - édes gyümölcsök - is elcsemegézgeti. Nyamm! A program lezárása természetesen a siratófal volt. Ezek után még egyszer elmentünk Hilivel ruhapróbára, úgyhogy jó későn jutottunk végre haza. 

A mai napom már az indulásról szólt, délelőtt kivittek a reptérre is jöttem és haza. Nagyon jól éreztem magam! Szuper volt ez a nyüzsi, ez a sok program, jövés-menés. Továbbra is nagyon szeretem a héber nyelvet, és tök jó érzés volt, hogy szegényes tudásommal is egy csomó mindent értek. Folyamatosan füleltem, és visszajött egy csomó minden, amit eddig tanultam. Persze jó volt látni Orsit is. Mókás, hogy úgy jön ki a dolog, hogy jövő héten van Hili szalagavatója, amire Orsi és Sahar is hazajönnek (meg még egy adag család Izraelből) szóval hamarosan ismét találkozunk, bár csak rövid időre. Nagyon klassz volt így ez az évkezdés. Nem érzem magam teljesen felkészültnek arra, hogy elkezdjek dolgozni, de nincs mit tenni, ideje visszatérni a hétköznapokhoz!

Karácsony

Hát, idén is túl vagyunk a karácsonyon! Megszokott módon kellemesen, nyugisan, családozósan telt, bár volt néhány változás is az előző évekhez képest.

24-én itthon ünnepelt a család, és ami jó volt, hogy már az előtte lévő napokban sem (nagyon) dolgoztam, úgyhogy volt időm rendesen felkészülni és kitakarítani, és nem kellett kapkodnom. Szenteste csillogott a lakás, fel volt díszítve a fa, sőt, arra is volt időm, hogy Petra haját tincsenként besüssem (miután előző nap kiegyenesítettem). A családtól kaptam egy nagy, puha sálat, egy szuper klassz Miffy nyulas pizsit, egy Hard drive-ot (juhé!), Petrától pedig a Bogar bárd meséit kaptam meg, valamint a HP 7-et ismét (minthogy a meglévő könyvemet még régebben tönkretette valaki :( ). Szintén öröm, hogy hozott a Télapó a Pál családnak egy botmixert is, amit régóta fájóan hiányoltam a konyhánkból. Úgy láttam, a többiek is örültek az én ajándékaimnak, úgyhogy számomra igazán kerek volt ez az ünnep.

25-én délután Zsuzsa nagyihoz voltunk hivatalosak, ahogy mindig. Változás volt viszont, hogy Eszter és Gézu nem voltak jelen (hiszen ők még otthon vannak Zsomival) ráadásul Andris is megbetegedett. Így végül egy erősen csökkentett létszámmal jelentünk meg a Halmi utcában, mintha nem is karácsony lett volna. Nagyi idén úgy döntött, nem bajlódik a minden évben felállított műanyag karácsonyfával, helyette vett egy függönyt, amin egy karácsonyfa volt, és fellógatta az ablak elé. Ez egész ötletesnek bizonyult. Nagyitól egy meglepően klassz nyakláncot kaptam, amin egy kis gésa baba lóg - Tsuki, az optimizmus jelképe a doboz szerint. Nekem nagyon tetszik is, kár, hogy nem hordhatom minden nap, mert nem illik a ruhatáram nagy részéhez... Egyébként Petrával megállapítottunk, hogy ingaként is egészen jól használható! A Szántó családtól egy olyan kupont kaptam, amit nagyon sokféle hobbi tanfolyamra felhasználhatok: ezek között van kézműveskedés és sport is. A kupon egész 2017-ben érvényes, úgyhogy jól meggondolom, mire költöm majd el. Ahogy az lenni szokott, sokat ettünk nagyinál, és csak este jöttünk haza.

26-án délelőtt ellátogattunk a Geo karácsonyfához Budakalászra, ami nem volt nagy kirándulás, ellenben igen sáros volt. Délután hagyományosan Magdolnagyihoz mentünk, ahol ott volt Gabi is. Nagyitól egy üvegékszerrel díszített karkötőt kaptam, ami kifejezetten nem tetszett, és egy plüss pingvint - utóbbit azért, mert már régóta fontolgatta, hogy szerez egy "migránst" a baglyaim közé. Kár, hogy nem sikerült egy kisebb figurát találnia, mert épp mikor kiraktuk a plüssöket karácsonyozni állapítottuk meg, hogy rengeteg van belőlük (még úgy is, hogy pár éve elajándékoztuk a felét...) Nem is sikerült nagyon lelkesnek látszanom, úgyhogy nagyi megneszelte a dolgot. Végül el is mondta, hol vette a karkötőt, ha becserélném, amit meg is tettem tegnap, így hát most a karkötő helyett két klassz gyűrűm van (karkötőt nem hordok szinte soha, de gyűrűből sosem elég!)

A 27-e egy kis shoppingolással (ünnepi leárazások) és pihivel telt. 28-án ebédre volt hivatalos hozzánk a két nagyi, amire anyu fantasztikus lakomát készített - meg is állapítottam, hogy ha valaha el kell kápráztatnom anyósomat és apósomat, ezt fogom főzni. A nagyik egészen késő délutánig maradtak, mi pedig Petrával többé-kevésbé végig derekasan kint voltunk velük a nappaliban.

29-én délelőtt apuval megnéztük moziban az Arrival (Érkezés) című filmnek, ami nagyon tetszett mindkettőnknek. Az a fajta film, amin a moziból kiérve még sokáig agyaltunk, de a végére azt hiszem összeállt a kép! Délután az egész család hivatalos volt Eszterékhez Csömörre. Ezúttal kicsit tovább maradhattunk, mint legutóbb, volt idő beszélgetni, és ajándékoztunk is. Zsomi nagyon aranyos baba, és a szülei is nagyszerűen helytállnak az alváshiány ellenére is. A ház is nagyon szép. Kár, hogy olyan messze van, így félek nem tudok majd olyan gyakran kimenni, mint szeretnék.

Ahogy azt már korábban megírtam, holnap Izraelbe repülök, ott töltöm a szilvesztert, és 3-án jövök majd vissza, ami után kezdődik is a munka ismét. Kíváncsi vagyok, milyen lesz ez az izraeli út: nagyon zsúfoltan leszünk, ráadásul úgy tűnik, épp a 31-e este úgy jön ki, hogy nem fog beleférni semmiféle szilveszteri program. De ettől eltekintve biztos eseménydús napoknak nézek elébe, ráadásul látom Orsit is.

Ami kész vicc egyébként, hogy egy csomó tervem volt erre a szünetre - valahogy úgy gondoltam, hogy most aztán rengetem időm lesz egy csomó mindenre, amellett, hogy persze pihenek is. Khhmm, hát most nem igazán tudom, hova tűnt ez a rengeteg idő, az tény hogy egy csomót olvastam és színeztem, de egyéb terveimből nem sok valósult meg. Így, hogy kevesebb volt a programom, Bálintra is többet gondoltam, és kicsit búslakodtam is. Több mint egy hónap után írt nekem, érdeklődött hogy hogy vagyok és kellemes ünnepeket kívánt. Aranyos volt, beszélgettünk valamennyit. Kár, hogy még nagyon érzékeny vagyok: ugyan elég jól tartom magam, de ez meglehetősen törékeny állapot, ami főleg azon alapul, hogy nem beszélünk és nem találkozunk, illetve hogy lefoglalom magam egyéb dolgokkal. Persze tudom, milyen ez, és hogy idővel javulni fog. Csak miközben akkor a legkönnyebb, ha távol vagyunk egymástól, jó lenne megőrizni valamilyen kapcsolatot. Szóval ezen még dolgozni kell. 

Év eleji teendő-özön

Zűrös heteken vagyok túl, és még közel sincs vége. Elkezdődött a tanév, és ugyan nincs sok tárgyam, de a héber rendszeres felkészülést igényel, és az e heti Developing research proposals and projects órán rögtön én prezentáltam a szakdolgozatomat. Apropó szakdolgozat: kiderült, hogy a következő beadandó, amit le kell adjunk vele kapcsolatban, nem olyan, mint eredetileg gondoltam: jóval több munka lesz vele. Hiába állok alapvetően jól, alaposan át kell gondolnom elméleti kérdéseket, össze kell álljon, hogyan is interpretáljam mindazt, amit mondani akarok. A sulis teendőkön kívül úgy néz ki, indulok egy pályázaton is, ehhez a tanulmány elkészítésére már csupán három hetem van. Ebből két hét során a CEU-n egy intenzív kurzusom lesz, úgyhogy jóval többet kell majd bejárjak, mint egyébként. Ezen kívül jelentkeztem egy önkéntes programba, egy nemzetközi projektre, és elvállaltam egy adag feladatot a Haver alapítványnál. A héten többször is dolgoztam a B4-ban, és továbbra is lesz egy-egy alkalom, amikor szükség van rám. Részt vettem egy egynapos workshopon a társadalmi vállalkozásokról. Itthon volt Bálint egy hetet: sok ideje egyikőnknek sem volt, de azért találkoztunk, volt egy hamburger vacsizós randink, és megnéztük a Saul fiát. Bálint tegnap elutazott, és egy tejes hónapig nem is látom. Biztos, hogy nagyon fog hiányozni, de remélem, az így felszabadult időt sikerül okosan kihasználnom. Ha levegőhöz jutok, ideje lesz megindítani a továbbtanulással kapcsolatos egyetemi jelentkezést is. 

És én még azt hittem, hogy nyugisabb időszak vár rám? Haha!

My year 2015

Következzen a már megszokott év végi áttekintés! Idén egy pörgős, gyorsan elrepülős évem volt.

Január

2015-öt egy nyugis szilveszterrel indítottam, utána viszont a napjaim többségét a suli kötötte le: beadandókat írtam, majd amint leadtam őket, már kezdődött is a winter term. Bálinttal egy kis csúszás miatt januárban karácsonyoztunk, de egyébként sok időt töltöttünk külön, mert a hónap végén három hétre elutazott. Ennek örömére kezdtem bele egy komolyabb, három hónapos diétába.

Február

A február – főleg Bálint hosszú távolléte miatt – nyugisra sikerült. Tanultam, sportoltam, elkezdtem edzeni a frissen nyitott B4 Fitnessben. Az Elvált Nőcikkel megtartottuk a már hagyománnyá vált Valentin-napot. Osztálytársam, Steef jóvoltából részt vehettem A Dal döntőjén. Ezen kívül pedig tanulás, tanulás, tanulás.

Március

A március továbbra is tanulással, teendők intézésével, illetve a Bálintra való várakozással telt. Voltam ezen kívül a Haver Alapítvány önkéntes képzésén és Geotúrán apuval Szigligeten. Ami a sulit illeti, sor került a nevezetes Brubaker week-re, illetve legnagyobb örömömre Szabolcs felkért, hogy legyek a kutatási asszisztense, ami többé-kevésbé állandó munkát és jó fizetést jelentett egészen nyár végéig.

Április

A teendőim áprilisban sem fogytak: véget ért a téli félév, elkezdődött a tavaszi, nekem pedig ismét beadandókon kellett dolgoznom. Közbejöttek persze a tavaszi ünnepek, a Széder és a húsvét. Volt néhány szomorú esemény is áprilisban, például Iduka néni temetése, anyu pedig kórházban töltött néhány napot.

Május

A május már mozgalmasabb, eseménydúsabb volt, tele klassz élményekkel. Leadtam a beadandóimat és egy thesis proposalt is, és jó visszajelzéseket kaptam. Szülinapom volt, amit megünnepeltünk Bálinttal és a szűkebb-tágabb családdal is, valamint a szokásos módon a gazdagréti sütögetőn, ahova nagyon sokan eljöttek és nagyon jól éreztem magam. Voltam Bálinttal Selah Sue koncertjén az A38-on, és jártunk az állatkertben is, ahol megnézhettük a koalákat (egy faág mögé bújva, messziről). Időközben véget ért a tavaszi félév is, aminek a keretében Borcsával egy nagyon érdekes kutatást végezhettünk az egyik budapesti gimiben.

Június

Júniusban végre teljesen végeztem a sulival, leadtam minden beadandót és nagyszerű jegyeket kaptam, amivel évfolyamelső lettem. Volt ötéves érettségi találkozónk, ami jó hangulatban telt, bár nagyon kevesen jöttek el. Sahar két teljes hetet itthon tölthetett, úgyhogy jártunk náluk, vacsoráztunk étteremben, és meghívtuk palacsintázni is. Klassz volt! További jó események, hogy szüleim megünnepelték a 25. házassági évfordulójukat, jártam Sárinál egy nagy társasjáték-partin, és voltunk Bálinttal Balatonszemesen a Nándi-lakban. Eszterék megkértek, hogy segítsek be a B4-ban, így hát ott is elkezdtem ismerkedni a rendszerrel és dolgozni.

Július

A július számos fontos eseményt tartogatott! A család számára a legfontosabb, hogy Eszter és Gézu 11-én egybekeltek (egy héttel korábban pedig a leánybúcsúra is hivatalos voltam). A szertartás és a lagzi is nagyon jól sikerült, és persze külön öröm, hogy az eseményre Orsi is hazalátogatott. Bálinttal nagy esemény, hogy megvolt a két éves évfordulónk, amit egy nagyon szuper barcelonai nyaralással ünnepeltünk. Júliusban még egyszer voltam külföldön, ugyanis Hannah-val eltöltöttünk pár napot Bécsben.

Augusztus

Augusztus elején először is táborba mentem, utána pedig Orsi jött haza, és vele utaztunk el egy hétre Salzburg környékére, majd itthon csináltunk különböző programokat. Nagyon jól sikerült az egész nyaralás. A hónap végén már kicsit a szakdolgozatommal is elkezdtem foglalkozni, interjúalanyokat gyűjtöttem és interjúkat készítettem.

Szeptember

Szeptemberben megpróbáltam szép lassan újra felvenni a teendők fonalát, például további interjúkat készítettem és megkezdtem a CEU-n a második évemet is, de nem volt könnyű visszaszokni. Klassz újdonság viszont, hogy elkezdtem hébert tanulni. Ezen kívül megünnepeltünk a zsidó újévet, voltam a Haver Alaptívánnyal Leányfalun egy hétvégi ötletelésen, Gábor pedig közölte, hogy mostantól nem áll szóba velem.

Október

Az október apró-cseprő családi eseményekkel, szülinap-ünneplésekkel, baráti összejövetelekkel telt. Amit kiemelnék, hogy megnyitott Budapest első közösségi barkácsműhelye, a Technika, ahova elmentem egy workshopra fúrni-faragni, illetve volt egy Republikon alumni találkozó, ahol nagyon büszkévé tett, hogy többek között engem kértek fel arra, meséljek pár szót a republikonos tapasztalataimról és a „karrieremről.”

November

Halottak napján a családdal Balkányba utaztunk nagyapa sírjához. A hónapban ünnepeltünk családi szülinapokat, Petra fellépett az Erzsébet-napon és Borcsánál is volt egy nationalism studies buli. Sahar nagyszülei egy hónapot Budapesten töltöttek, ezalatt többször is találkoztunk: együtt vacsiztunk, Erzsi kötött nekem egy kardigánt, és persze megszeretgettük Hans kutyát is. Ebben a hónapban végre sor került életem első Haver foglalkozására is, ami szerencsére jól sikerült. Az év során volt egy elhúzódó problémám az egyik fogammal, az ügy végére novemberben sikerült pontot tenni egy gyökérkezeléssel. 

December

December elején még Bálint szakdolgozatával és egy republikonos tanulmánnyal foglalatoskodtam, és csak emellett tudtam dolgozni az iskolai teendőkön. Időközben tartottam két további Haver foglalkozást is, a családdal pedig megünnepeltük a Hanukát. Amint véget ért a tanév, Bálinttal és a családjával elmentünk síelni, hazaérve pedig a BK-s karibálon vettem részt. Utána persze már jött a szokásos karácsonyi ünneplés takarítással, mézeskalács sütéssel, ajándékok csomagolásával, rokonok látogatásával. A hónap vége szerencsére nagyon nyugisra sikerült, sokat pihentem, jó volt együtt lenni a családdal, és Bálintnál lazulni Nagykovácsiban. Bár filmekről nem szoktam írni, említést érdemel, hogy kijött a legújabb Star Wars rész, amit meg is néztünk moziban annak rendje és módja szerint. Úgy tűnik, idén a szilveszter mozgalmasabb lesz, mint tavaly, kimozdulok otthonról. :)

Az idei év nagyon gyorsan elrohant. Még a 2014 sem tűnik réginek, most pedig hamarosan 2016-ot írunk. Azt hiszem ez abból fakad, hogy az utóbbi időben nagyon boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Ez több dolognak is köszönhető. Először is azt vettem észre, hogy egyre jobban értékelem a családot, a családi összejöveteleket. Örülök, hogy ennyi rokonom van, akikre minden helyzetben számíthatok. Orsi hiányzik nekünk, de vele is sokat beszélünk, és szerencsére jól megy a sora Izraelben: felvették az egyetemre is sikerrel veszi az ottani akadályokat is. Másodszor, a tanulmányaim jó úton haladnak. A CEU nehéz volt, de sikerült beleszoknom, és a sok munkának megvolt a gyümölcse: nagyon jó jegyeket kaptam, évfolyamelsőként végeztem, az egyik tanárom állást is kínált. Továbbra is érdekel, amit tanulok, és ez biztonságérzetet ad, azt jelenti, hogy többé-kevésbé megtaláltam a helyem. Harmadszor, Bálinttal nagyon jól megvagyunk, nagyon szeretjük egymást és nagyon boldog a kapcsolatunk. Ez is stabilitás és állandó örömforrás az életemben. Nagy változások tehát nem történtek idén, de azért volt sok jó esemény, főleg a nyári utazások, Eszterék esküvője. Újdonság, hogy elkezdtem Haver foglalkozásokat tartani és héberül tanulni. Sokat filmeztem, voltam moziban, színházban is. A könyvekkel is jól állok: a blog statisztikáit figyelve úgy tűnik, évről évre többet olvasok, 2015-ben 33 darabbal zárok. :)

Ritkábban  szoktam blogolni nemzetközi közéleti és politikai eseményekről, de fontos, hogy az idei év sok változást hozott: óriási menekülthullám érkezett Európába, amely még mindig nem csengett le, a kérdés továbbra is rendezetlen. Nagyon komoly ellenszenvet váltott és vált ki bennem továbbra is az, ahogyan a magyar kormány kezeli a menekültkérdés, az a fajta xenofóbia, amit folyamatosan szítanak saját támogatottságuk érdekében, teljességgel elfogadhatatlan. Annak ellenére, hogy nem blogoltam róla sokat, meggyőződésem, hogy a menekültválság és az azzal kapcsolatos viták Európa jövőjéről, a multikulturalizmus és a különböző vallási, etnikai csoportok együttélésének dilemmái a generációm életének legmeghatározóbb kérdései lesznek. Bár eddig nem tettem semmit a menekültek segítéséért, helyzetük javításáért, lehet, hogy a jövőben ez változni fog. A menekültválsággal összefüggésben, részben annak kiváltójaként pedig ott van az Iszlám Állam és a terrorizmus, ami meghatározta ezt az évet: a Charlie Hebdo eset tavasszal és a terrortámadások november 13-án Párizsban, valamint a világ számos további pontján. Az, hogy nem vagyok menekültellenes, csöppet sem jelenti azt, hogy ne tartanám riasztónak a növekvő vallási fundamentalizmust és a terrortámadásokat. Nem tudom, hogyan fognak ezek a dolgok alakulni a jövőben, milyen következményei lesznek nemzetközi és hazai szinten.

És hogy mi vár rám 2016-ban? Bizonyára sok munka, változás és nehéz döntések. Meg kell írnom egy szakdolgozatot, júniusban pedig lediplomázom. Ki kell találjam, hogyan tovább, munkát kell találnom és meg kell terveznem a továbbtanulásomat. Ha úgy alakulna, hogy külföldre megyek, ősztől egy újabb kaland, ezzel együtt viszont egy esetleges távkapcsolat is vár rám. Remélem, minden jól sikerül majd!

Boldog új évet, kedves blogolvasók!

Karácsonyi bejegyzés

Túl vagyunk az ünnepeken!

Azt hiszem, lassan már túl sokszor mondom, de sajnos tény: az utóbbi 1-2 évben megdöbbent, milyen gyorsan rohan az idő. Bár imádom a karácsonyt és vártam a telet, nem igazán volt ünnepi hangulatom, tekintve, hogy még decemberben is úgy éreztem, hogy épphogy túl vagyunk a nyáron és most kezdődött a tanév. Mivel nemhogy hó, de még hideg sem volt sem itthon, sem a síelés alatt, a karácsonyi hangulat idén eléggé elmaradt, hiába próbáltam mindenfélével felturbózni. Miután 21-én leadtam a beadandómat, 22-én Petrával az egész napot mézeskalács sütésre szántuk. Délelőtt meggyúrtuk, kinyújtottuk, kiszaggattuk és kisütöttük a tésztát, délutánra pedig a díszítés maradt, ami szintén órákig tartott, egyrészt, mert nagy mennyiség készült, másrészt, mert igyekeztünk nagyon igényesek lenni: szép mintákat rajzoltunk a cukormázzal, és dekorációként bevetettünk diót, mazsolát, mandulát, gumicukrot és különböző egyéb cukorkákat is. Határozottan állíthatom (és nem csak az én véleményem!) hogy az idei mézesek nagyszerűen sikerültek, így ha valakinek recept kellene, bátran forduljon hozzám. :)

23-án a B4-ben dolgoztam, ott egy piros Mikulás sapka viselésével, illetve egy kizárólag a terem számára készült B4-pólós mézeskaláccsal próbáltam fokozni az ünnepi hangulatot. De egész nap azt mondogattam, hogy "holnapután karácsony", mire valaki fel nem világosított, hogy nem, hanem holnap. És persze 24-én már nem is volt hová tolni a dolgot, aznap azért már örültem az ünnepnek. Korán keltem, takarítottam, ajándékokat csomagoltam, odakint szóltak az ünnepi zenék, anyu és Petra a konyhában sürögtek-forogtak, apu a fát faragta, szóval a szokásos családi életkép. Délután feldíszítettük a fát, nekem ki kellett vasalnom Petra haját (jól állt neki!) úgyhogy igyekeznem kellett, hogy kész legyek, mire megszólal az a bizonyos csengő és a fa alá kerülnek az ajándékok. Kaptam a családomtól egy óriási bögrét (ha SOK tea kellene), nyulas pizsamát (ami rém cuki, de sajnos be kell cseréljük, mert kicsi rám), felnőtt színezőt (máris rávetettem magam, juhééj!) és play station edzésprogramot (én ugyan nem értek ezekhez a kütyükhöz, de Petra már lelkesen használja). Kaptunk továbbá mi, Pálék egy új melegszendvicssütőt is (a régi tönkrement) ami annyiban trükkös, hogy a sütőlapot gofrisütőre is cserélhetjük. Nyamm!

Az ajándékozás után elfogyasztottuk a karácsonyi vacsit. Anyu sokat tanakodott, de végül nem újított, és a tavalyról már ismert borlevest és narancsos kacsát tálalta fel hercegnő burgonyával. Idén tartozott mindehhez egy különleges narancsmártás is. Hmm, isteni volt! Utána persze bejgli, stollen és gyümölcsök minden mennyiségben. Miután belaktunk, sorra telefonáltuk a családot és nem maradhatott el az Orsival való skypeolás sem. Kár, hogy nem lehetett velünk, ráadásul neki Izraelben nem sok jutott az ünnepi hangulatból, a töménytelen beadandóján dolgozik és egyetemre jár, míg mi pihenünk. :( Az estét egy családi Jégvarázs-nézéssel koronáztuk meg, utána pedig nyugovóra tértünk. Én a magam részéről úgy aludtam, mint a tej. Imádom a karácsonyi alvásokat!

25-én reggel kipróbáltuk az új gofrisütőt, nagyon fincsi reggelink lett. Én rögtön nekiestem a színezőnek, apu és Petra pedig az új play station játékokat próbálták ki. Átjött Bálint is, az ő segítségével sikerült megfejteni Petra új Időfutár társasjátékát. Játszottunk, és nyertem is, bár csak azért, mert Bálint elszámolta a dolgokat. :) Utána megebédeltünk, anyu gombalevest és harcsát készített, amit Bálint csak úgy falt, ami nagy szó, mert 1) nem igazán kedveli a gombát, 2) szinte egyáltalán nem eszik halat. Délután csak egy kis szusszanásra jutott idő, utána Bálint hazament, mi pedig Zsuzsa nagyihoz indultunk. Bálinttal megint csak csúszik az ajándékozás, az ő szállítmányával közbe jött valami (tipikus. ^^"). Zsuzsa nagyinál is jól telt az ünneplés, kaptam még egy színezőt, úgyhogy most igazán hosszú időre el vagyok látva, hátizsákot és ékszereket is. Estig beszélgettünk és faltuk a sütiket. 

26-án megint jó sokáig aludtam, aztán a színezéssel foglalatoskodtam. Nagyon nyugisak ezek a karácsonyi napok, úgy tűnik, kijött rajtam egy kis fáradtság, hogy 9-10 órákat alszom. Délután Magdolnagyihoz mentünk, ahol kivételesen ott volt Zsuzsi, Eszter és Luca is, ők ugyanis azért utaztak fel Pestre, hogy ma megnézzék a Diótörőt. Így hát itt is egy nagyobb, közös karácsonyozás volt, ahol mindenki baglyos dolgokkal halmozott el. Ettünk, ittunk, játszottunk, végül a család hazament, én pedig Bálinthoz, ugyanis este elmentünk a Mammutba, hogy megnézzük végre az új Star Wars filmet! A 7. rész, a The Force Awakens már akkor került a mozikba, mikor mi síeltünk, és rengeteg ismerősünk látta a filmet, de mi csak most kerítettünk rá sort. Azért csatlakozott néhány barát, olyanok is, akik még nem látták, de akadt pár, aki többedjére jött megnézni. :) Mi Bálinttal nagyon szeretjük a Star Wars filmeket, végig is néztük őket az utóbbi hetekben, hogy hangolódjunk az új részre, de azért nem voltunk nagyon besózva, csak kíváncsiak voltunk. Egyikőnk sem dobott igazán hátast a filmtől. Jó volt, szórakoztató volt, de nem olyasmi, amit az ember sokszor meg akarna nézni. Engem zavart, hogy milyen sokszor merít a régi filmek anyagából, hiányoltam az eredeti ötleteket. De nagyon tetszett BB8, és persze a további részek alatt még kibontakozhat az új stáb.

A film után Bálintnál aludtam, de ő reggel oktatni ment, én pedig hazajöttem, hiszen a család 11-re már a Symába volt hivatalos A Játékkészítő musicalre. Korán odaértünk, de így is hömpölygő tömeg volt mindenütt. A darabot csak néhány napig játsszák, viszont telt házzal. Alapvetően gyerekműsorról van szó, így hát mindenhol nyüzsögtek az aprónépek. A közel háromórás musical igazi sztárparádé: Nagy Feró, Radics Gigi, Szabó Győző, Király Viktor és Linda, Vastag Csaba és Tamás, Stohl András, valamit még sok más híresség szerepelt a darabban. Az első felvonást inkább untam, a második annál szórakoztatóbb volt. A történetet kedvesnek találtam, engem főleg az Óz és a Végtelen történet összegyúrására emlékeztetett. De jók voltak a dalok, klasszul sikerültek a jelmezek és a különleges fényvetítéssel készült díszlet is.

Délután pihenhettünk kicsit itthon, de utána Zsuzsi, Eszter és Luca jöttek hozzánk vendégségbe. Csak nemrég mentek el. Velük is jó volt együtt lenni, beszélgetni, és persze enni. Azt hiszem, holnaptól edzésbe kezdek!

Az az igazság, hogy bár elterveztem, milyen sok mindenre jut majd időm a szünet alatt, látom, hogy nincs is már olyan sok hátra a decemberből. Jó, ugyan nem hajt a tatár, de van még egy thesis proposalom, bőven van mit foglalkozni a szakdolgozatommal és az interjúkkal, ideje lenne utánanézni a továbbtanulásnak, és valami munkát keresni. De egyelőre csak pihengetek, színezek, olvasok, filmezek és eszem. Na jó, talán néha ilyen is belefér. :)

Nyárutó-őszelő

Sok mindenről szerettem volna írni még a nyár illetve az iskolakezdés kapcsán. Miután hazajöttünk a családi nyaralásból, Orsi egy hétig velünk maradt. Persze sok időt töltött barátokkal, de azért sort kerítettünk nagy családi összejövetelre, piacolásra, zöld arcpakolással Az ördög Pradat visel nézésére. Mint mindig, most is nagyon szomorú volt, hogy újra elment. :(

Több nyári programom már nem volt. Igaz, beszéltük Bálinttal, hogy jó lenne Angyalira kimenni, de úgy tűnik, ez végül elmaradt. Viszont belevetettem magam az egyetemi teendők intézésébe. Biztossá vált, hogy a szakdolgozatomat a Taglit-résztvevők élményeiből írom, ehhez pedig két interjúsorozatot terveztem az idei nyári út résztvevőivel: egyet közvetlen az utazás után, egyet pedig jövő februárban. Ez azt jelentette, hogy én már augusztus közepén konzultáltam a tanárommal, megbeszéltük, hogyan is nézzenek ki az interjúk, utána pedig vad toborzásba kezdtem, és mostanra, tehát az őszi félév kezdetére majdnem végeztem is a szakdolgozatom alapját képező, közel húsz interjúval. Nagyon izgatott vagyok, mert sok interjú borzasztó érdekesre sikerült, az interjúalanyaim pedig nagyon kedvesek, nyitottak és jó fejek voltak, ami nekem hatalmas pozitív élmény. Az utóbbi időben tehát sok időm elment az interjúzással, és még több idő lesz majd a leiratozásuk. Apropó, leiratok: még mindig Szabolcs interjúit leiratozom, emlékeztek, ez a kutatási asszisztensi munkám, ami hivatalosan véget ért (értsd: a szerződésem már lejárt és a fizum is megkaptam) gyakorlatilag viszont nem (mivel a szerződés hónapjai alatt nem kaptam heti 20 órányi feladatot, így kvázi utólag pótolom). Nagyon szenvedek már és egy kínlódás az egész, de úgy tűnik még mindig van hátra egy jó adag. :(

Hogy összefoglaljam a nyaram: jól sikerült. Egészen sok nagy élmény jutott idénre, elsőként emelem ki persze a barcelonai utunkat Bálinttal, de jártam Bécsben is Hannah-val, voltunk a családdal Ausztriában, részt vettem a Varázslatos Táborban, és ott lehettem Eszter és Gézu esküvőjén is. Bár a nyár elején úgy gondoltam, sok szabadidőm lesz, utólag úgy érzem, semmire sem volt időm, nem is tudom, mivel ment el az egész. Elrohant. A kutatási asszisztensi munkám még mindig tart, sajnos végigkísérte a nyaram, nem volt egy olyan pillanat sem, mikor igazán "szabad" lehettem volna. De nem volt időm arra sem, amit elterveztem, hogy majd olvasok a szakdolgozatomhoz és rendszerezem a szakirodalmat. Mindez tehát a szorgalmi időszakra jut majd. Szintén érdekes, hogy nem olvastam sokat a nyáron - legalábbis nem többet, mint az év többi részében. Ezt is máshogy terveztem pedig.

A tanév a CEU-n a tegnapi nappal elkezdődött. Zéró hét van, azaz egyelőre csak megtekintjük az órákat, hogy eldöntsük, melyeket szeretnénk felvenni, aztán jövő héttől már élesben indul a dolog. Nincs már szükségem sok kreditre, de azért azt hiszem, eléggé lefoglal majd a suli, bár a végleges időbeosztásomat még nem látom. Volt már egyébként két találkozó a szakomon, ahol ismerkedhettünk az idén érkezett 20 új arccal. Én eléggé meg voltam szeppenve ezeken az eseményeken, de azért igyekeztem beszélgetni a többiekkel. Nem tudom, milyen kapcsolat alakul majd ki köztünk, lehet nem fogunk sokat érintkezni, mert kevés közös óránk lesz, és persze én meg a társasági élet...

További nehézség, hogy kitaláljam, mihez kezdek, miután júniusban átvettem a diplomámat. Na ja. Szinte nemrég döntöttem a CEU-ról, és most ismét agyalnom kell azon, hogyan tovább. 

Tegnap volt egyébként a zsidó újév, most pont klasszul egybeesik az új tanév kezdetével. Hát, shana tova, remélem, édes évünk lesz. 

Eddig azt hittem lehet belőlem jó háziasszony, és most egy kicsit megijedtem, hogy mégse

Szokásos történet: anyu és Petra vásárolni mentek, csak ebédre érnek haza, én pedig mint a jófej nagylány, rájuk csörgök, hogy előkészítsek-e valamit. Ez általában viszonylag gyakran lejátszódik, és kapom az utasításokat, hogy igen, pucoljak krumplit, melegítsem elő a sütőt, bla, bla, bla.

Na de ma! 

Ma egy sokkal embert próbálóbb feladatot kaptam, és a legborzasztóbb az egészben az, hogy elsőre nem is hangzik annak. Anyu szimplán azt mondta, igen, ott egy egész csirke a hűtőben, légyszi mosd meg kívül-belül, sózd és tárkonyozd be kívül-belül, majd zutty be a sütőbe.

Mindennapi kérés, nem igaz? Az emberek sokszor esznek csirkét, ugyebár? Elvégre nem arra kért anyám, hogy belezzek ki és készítsek elő egy polipot?!

Nos, megyek ki a konyhába, veszem elő a csirkét. Már látom, hogy ebből bajok lesznek. Egy egész csirke még megkopasztva, a feje nélkül is eléggé csirkeszerű. Ott vannak a lábai, meg azok a creepy kis csirkeszárnyak. Hogy ne is beszéljünk arról az odúról, ahonnan a beleit kihúzták, és ahová nekem most legalább háromszor be kéne nyúlnom: egyszer kimosni, egyszer besózni, egyszer betárkonyozni.

Úristen. Első pánikroham: Felhívni anyut, közölni vele, hogy sajnálom, képtelen vagyok rá. De nem, nem teszek ilyesmit. Ennél erősebb vagyok! Folyóvíz alá tartom a csirkét. Már ez az egyszerű művelet is komoly erőfeszítést jelent, de tartom magam. Időközben eszembe jut a film, amit tegnap láttunk Bálinttal: a Bábel, amiben egy mexikói esküvői jelenet során lefejeznek egy csirkét, majd a gyerekek nevetve kergetni kezdik a fejetlen állatot. 

Elhessegetem a képet. Biztos ami tuti, vizet lögybölök az állat belsőségeinek a helyére, de nem nagyon nyúlok bele. Kiteszem egy tálra a tiszta csirkét. Első művelet kész.

Hogy kicsit lenyugodjak a sokkból, kimegyek az erkélyre friss levegőt szívni. Nyugi, csak nyugi.

Besózott kézzel bedörgölöm a hallott csirke bőrét. Ha egy oldal kész, forgatni kell, jusson só a combokra, a hülye kis szárnyakra is. Időközben sűrűn bocsánatot kérek tőle. Kedves olvasók, azt hiszem nem tiszteljük eléggé az állatot, ami jóllakat bennünket. Több tiszteletet a csirkéknek!

Egyelőre elkerülöm az ijesztő nyílást, áttérek a tárkonyra. A zöld levelekkel teli csirke már megnyugtatóbb látvány, kezdünk eltávolodni az eredeti, túlságosan állatszerű tetemtől. Azért biztos ami tuti, újra kimegyek az erkélyre friss levegőt szívni. Megfordul a fejemben, hogy belül nem fűszerezem meg az állatot, de ez csupán félmegoldás lenne, és nem lenne finom a végeredmény.

Erőt veszek magamon, sóval is, tárkonnyal is bedörgölöm az odút. Azért feleannyira se nyúlok be, mint kellene, de a küldetést teljesítem. Fürgén kezet mosok, és ismét sűrű bocsánatkérés és hálálkodás közepette a sütőbe tolom Csirke Pajtit, majd elmenekülök a konyha közeléből. 

Az a baj, hogy én imádom a sült csirkét, de kicsit aggódom, hogyan fogok nézni rá ezek után, ha majd a tányéromon fekszik. És hogyan fogok főzni, ha majd saját háztartásom lesz? Atyaég, ez a nap túl sok nem várt stresszt tartogatott, és még nincs is dél. 

Három nap Bécsben

Az elmúlt három napot Bécsben töltöttem, hogy meglátogassam Hannah-t. Ugyan ő grazi, de mivel ott tavaly már jártam, úgy döntöttünk, idén Bécsben találkozunk. Megkönnyítette a dolgot, hogy Hannah apukájának a cége fenntart itt egy szobát azok részére, akik céges ügyben utaznak a fővárosba - így mi ezt használhattuk nagyon barátságos áron. 

Nagyon jól éreztem magam. Jártam már Bécsben korábban (ha jól emlékszem, egyszer egy őszi szünet alkalmával a családdal, egyszer pedig Shizuval és Rennel a Christkindlmarkt-on) így a fő hangsúly nem is a városnézésen volt, hanem azon, hogy végre találkoztunk. Az idő amúgy sem volt kifejezettem "nyaralós": szinte végig borult volt és esett. De azért egész jól kihasználtam az ottlétemet. Első nap, miután lecuccoltunk, elmentünk ebédelni a Nashmarktra, utána pedig a Mariahilferstrasse-n sétáltunk végig és ültünk be kávézni. Estére klassz programunk volt: a Rathausplatz-on (ahol decemberben a karácsonyi vásárt is tartják) nyáron ingyenes filmfesztivál van. Egy óriási vászon elé rengeteg (kényelmes!) széket helyeztek, itt vetítenek minden este valamilyen zenés filmet (például koncertfelvételt, vagy táncelőadást). Ezen kívül rengetegféle gasztrostand is helyet kapott a téren. A standok egyformák, de mindegyik más-más kultúra konyháját kínálja, a megfelelő hangulatú dekorációval és kiszolgáló személyzettel. Volt ott ázsiai, perzsa, görög, ausztrál, és igazi osztrák stand, söröspult, burgerező, koktélbár. Rengeteg ember nyüzsgött a téren, hogy kiválassza a fogára valót. Sajnos nehéz volt helyet találni is, miután az ember már ételhez jutott. A téren töltöttük az egész estét, ettem császármorzsát, fröccsöztünk. Azért hűek voltunk magunkhoz, 11 körül már hazamentünk aludni.

Másnap kicsit jobb volt az idő, így megnézhettük a schönbrunni állatkertet. Szerintem a budapestinek nyomába sem ér, de azért tetszett. A fő látványossága a két panda, akik azonban szinte mindig hátat fordítanak a látogatóknak - sajnos utálják a vakufényt, és gondolom a bámészkodók is az idegeikre mehetnek. Szóval a pandamaciknak csak a tarkóját láttam, meg ahogy mozog a fülük, amint a bambuszt rágják. Láttunk koalákat is, ezúttal közelebbről, mint Budapesten - le is fotóztam, amint az egyik egy hatalmasat ásít. :) Bejártuk az egész állatkertet, és miután végeztünk, átsétáltunk magához a Schönbrunn kastélyhoz. Nem mentünk be, csak a parkot meg a panorámát csodáltuk meg. Találkoztunk Hannah egy barátnőjével és annak párjával, akik véletlenül szintén épp Bécsbe jöttek egy japán ismerős látogatása miatt. Schönbrunn után visszamentünk a szállásunkra, pihiztünk egy bő órát, mert azért elfáradtunk, és utána újult erővel mentünk el ismét a Rathausplatzra. Ezúttal koreai bulgogit választottam vacsorára (finom volt) utána pedig egy mojito kíséretében ültünk le a vászon elé a kubai nemzeti balett kortárs táncelőadását megnézni. Klassz volt, de azért nem ültük végig, hanem szépen hazamentünk megint még éjfél előtt. :)

Az utolsó napunk megint borongós volt, így múzeumba mentünk. Választásunk a Leopold Múzeumra esett, ahol osztrák festők munkáit őrzik, elsősorban Egon Schiele és Gustav Klimt alkotásait. Klimtnek sajnos csak a korai korszakában festett képei láthatóak itt, az "arany korszak" (például a híres Csók) egy másik bécsi múzeumban vannak, ahová 17 euró a diákjegy! Semmi gond, a Leopold Múzeum is jó volt, én nagyon örülök, hogy elmentünk, tetszettek mindkét festő képei. Vettem is képeslapokat a museum shop-ban, most már igazán bajban vagyok, hogyan fognak a falamra férni :D

A múzeum után összeszedtük a holminkat a szállásról, és a pályaudvarra mentünk. Ott még volt időnk ebédelni, aztán elváltunk - Hannah busszal ment vissza Grazba, én pedig vonattal Budapestre. Miután megérkeztem, nem is egyenesen hazajöttem, hanem Jutkáékhoz, ahol a család Andris szülinapját ünnepelte és vendégül látta Zsófit és lányát, Noi-t is Izraelből. Így végül egész későn értem csak haza, és Bálinttal sem sikerült már találkoznom.

Nagyon jól sikerült ez a pár nap Bécsben. Tényleg főleg annak örülök, hogy Hannah-t láttam, hiszen nagyon sokat beszélgettünk. Igaz, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot Skype-on, de azért jó volt kicsit mélységében is átbeszélni a dolgokat. Ha minden igaz, jövőre a Balcsinál találkozunk! ;)

Agymanók

Bálinttal és Petrával tegnap néztük meg moziban az Agymanók című animációs filmet. Nagyszerű volt, rég volt részem ilyen klassz filmélményben. Tényleg mindenkinek szívből ajánlom, biztos, hogy én sem most láttam utoljára. :)

Vége!

Múlt hét csütörtökön leadtam a beadandóimat az utolsó két tárgyamból. Ma tudtam meg az eredményt, az összes tavaszi féléves tárgyamra A-t kaptam, amivel úgy tűnik, továbbra is évfolyamelső vagyok. Ez mondjuk nem csoda olyan szempontból, hogy 70 kreditet vettem fel és teljesítettem a javasolt 58-64 helyett. Ez azt jelenti, hogy jövőre jóval kevesebb dolgom lesz, persze azért egy szakdolgozatot meg kell írjak.

Az utolsó beadandók megírása nem ment könnyen, még az utolsó nap sem hittem el, hogy ennek egyszer vége lesz, de végül sikerült, leadtam őket, és most már hivatalosan is vége az első évnek! Szabad vagyok! Ez egy egészen új élmény :). Mondjuk nem könnyítettem meg a dolgom, mert a szerződésemet kutatási asszisztensként meghosszabbítottuk július végéig, így megmaradt a munkám, és most megint itt van előttem egy adag leiratozás, amin sehogyan sem tudom átvergődni magam. Majdnem belefogtam egy fagyipultos munkába is, de "szerencsémre" nem fizetett annyit, hogy megérje csinálni, úgyhogy visszavettem a tempóból, és úgy tűnik, valóban pihenéssel fog eltelni a nyár, vagy legalábbis jut idő arra is. A héten például végre eljutottam könyvtárba, voltam Bálinttal Budakeszin ahol vezettem (!) is, társaspartiztam Sárinál, ahol egy nagyon jót pandemiceztünk, bár végül nyertek a vírusok, és voltunk Bálinttal a Corvintetőn is, ahol egyik este levetítették a Forrest Gumpot a rooftop cinema sorozatuk keretein belül. Kedden volt szüleim 25. házassági évfordulója, nekik ezúton is gratulálok. Az eseményt kis pezsgőzéssel és sütizéssel ünnepeltük, majd ők el is utaztak Szolnokra, hogy ott megnézzék a híres tiszavirágzást. Petra vízitúrára lépett le, így hát három napra teljesen egyedül maradtam. Most már örülök, hogy mindenki újra itthon van. :)

Remélem, a továbbiakban csakis szuper nyári élményekről számolhatok be! Éljen a vakáció!

Filmek a romagyilkosságokról

Az utóbbi időben lehetőségem volt arra, hogy megnézzek két komoly és nagy visszhangot keltő filmet, ami a 2008-2009-es romagyilkosságok kapcsán készült. Fliegauf Benedek filmjét, a Csak a szél-t az egyik órám keretében néztük meg, Hajdú Esztertől pedig az Ítélet Magyarországon-t egy CEU-s filmklubon vetítették le.

A Csak a szél nagyon nagy hatással volt rám. A film művészeti alkotás, nem pedig dokumentumfilm; a rendező elképzelése, céljai szerint mutatja be a történteket. A főszereplő roma család egy napját követhetjük benne végig: az édesanya korán felkel, és két műszakban dolgozik; az idősebbik lány elmegy iskolába; a fiatalabb fiú lóg a suliból. Az édesapa nincsen a családdal, ő már Kanadában él, és reméli, hogy a többiek is hamarosan követik. A három szereplő útjai a reggel során külön válnak, és egészen estig nem is találkoznak. Egyenként követjük végig, mit is csinálnak a nap során: úgy tűnik, átlagos hétköznapokról van szó, de érezzük, hogy az egyéneket és az egész közösséget is áthatja a félelem, hiszen már történtek támadások romák ellen a környéken. Minden szereplő a maga módján próbál megbirkózni a helyzettel, és ez épp azért szívszorító, mert valójában semmit sem csinálnak: élik az egyszerű, nehézségekkel teli, de tisztességes életüket, hogy aztán újra összejöjjenek otthon, a kis házban éjszakára. A másfél órás film alatt a néző azonosul a szereplőkkel, talán meg is kedveli őket, épp ezért rendkívül megrázó, hogy végül természetesen értük jön el az autó az éjszaka folyamán. A film elképesztő hatásosan kelti a feszültséget, amit annyira erősen éreztem, hogy sokszor már zavart. A végén pedig valóban elkeserített, elgondolkodtatott, nem is sikerült értelmes beszélgetést összehozni a csoporttal, mert mindenki magába volt fordulva. Számomra a legbanálisabb és legegyértelműbb tanulság az, hogy miután tényleg megismertük a film segítségével ezt a néhány szereplőt, csak arra tudok gondolni, hogy meggyilkolni embereket csak a származásuk alapján, anélkül, hogy bármit is tudnánk róluk, anélkül, hogy ismernénk őket, elképesztő embertelen tett. Az visszhangzott bennem, hogy hogy, mégis hogy jön ahhoz bárki, hogy rátörjön egy családra és lelője őket söréttel, anélkül, hogy tudná, kik is ők, milyen helyzetben vannak, miket gondolnak, miket tesznek? (Természetesen nem azt akarom ezzel mondani, hogy indokolt lehet lelőni valakit, akit legalább ismerünk, de a rasszista bűncselekmények legborzalmasabb oldala ez: hogy nem veszed észre, hogy akit elpusztítasz, valójában ugyanolyan ember, mint te magad, csak esetleg épp a bőre sötétebb.)

Az Ítélet Magyarországon már dokumentumfilm, Hajdú Eszter és stábja a romagyilkosságokkal vádolt négy férfi tárgyalásának összes napján - 167 alkalommal - jelen volt, forgatott, majd filmet készített. Érdekes volt megnézni, mert egyáltalán nem tudtam, hogy hogyan zajlik egy tárgyalás Magyarországon - minden, amit a bíróságokról tudtam, amerikai filmekből származik. Itt azért elég más volt a helyzet, leginkább a bíró különleges szerepét emelték ki: meglepő módon a bíró rengeteget beszél, kérdez, közbeszól, és sokszor igen durván teremti le akár a vádlottakat, akár a tanúkat, így sokáig nehéz eldönteni, szimpatikus figura-e, vagy sem, de végül kiderül, hogy nagyon tisztességesen akarja végigvinni ezt az ügyet. Ő az egyetlen, aki szót emel és borzasztóan leszidja a beidézett rendőröket, mentősöket, akik égbekiáltó hibákat vétettek a nyomozás során, és persze ő az, aki végül tényleges életfogytiglanra ítéli a három gyilkost (a negyedik vádlott, a sofőr 13 évet kapott).

A film maga egyébként nem nagy szám, mert egy ilyen tárgyalás azért elég unalmas. Oké, jöttek tanúk, megismertük az áldozatok családját, hogy ők hogyan élték meg, hogyan látták a dolgokat, és érzékeltette a film azt is, hogy az elkövetők mennyire nácik. De nem volt valami hű de nagy katarzisélményem. Az egyetlen, ami megmaradt bennem és kiemelnék, az az, hogy a gyilkosok arra hivatkoztak, hogy a romákról mindenki úgy gondolkodik, ahogy ők, és csak azt tették, amit az egész társadalom tenne. Egy nő, akit a vádlottak baráti köréből idéztek be, nem tudott válaszolni a bíró kérdéseire, hogy hogyan vélekedett a társaság a cigányokról. Mikor a bíró leüvöltötte, hogy mégis mit makog, annyit felelt zavartan, hogy nem is érti a kérdéseket, náluk a cigányokról mindenki azt gondolja, hogy paraziták, bűnözők, ez egyszerűen teljesen normális, nem érti, hogy ez most miért fontos. Na, bennem ez fog megmaradni tanulságként. Ez a magyar valóság, különösen a vidéki valóság. Magyarországon a cigányellenesség a norma, de mi lesz ebből? Tanulunk-e a gyilkosságokból? Félek, bármikor megismétlődhetnek a történtek. 

Bálinttal és nélküle

Itt a síszezon, ami azt jelenti, hogy Bálint sokat dolgozik külföldön. Január elején már kint volt Olaszországban egy hetet, aztán egy hetet töltött itthon. Az alatt nem voltunk együtt túl sokat, de azért igyekeztünk kihasználni az időt. Voltunk színházban, és bár a darab nem volt nagy szám, azért jó volt együtt lenni, utána pedig beültünk az Arriba! mexikói kajáldába, mert épp megvolt bennünk az a nyitottság valami újdonságra. Bálint burritot evett, én pedig quesadillát. Nagyon fincsi volt. :) Méltóképp megünnepeltük, hogy már másfél évesek vagyunk. :) Bálint átjött hozzánk családi ebédre is (én főztem) és megnéztünk egy csomó Agents of S.H.I.E.L.D. részt, végre be is fejeztük az évadot, amit szerintem még szeptemberben kezdünk. :D Sajnos nem spoilerezhetek, de igazán sajnáltam a fejleményeket. :( 

Sokat nem tudtunk együtt lenni, ugyanis Bálint lótott-futott, dolgozott, intézkedett, mert most vasárnap elutazott, és három hétig nem is jön vissza. Ez még hosszabb, mint amennyi időt nyáron külön töltöttünk. Sajnálom, mert hiányzik, de tulajdonképpen sok mindenre jó ez az időszak: tanulásra, pihizésre, mozgásra. Úgyhogy igyekszem kihasználni. Különben is, Borcsa osztálytársam ma kijelentette, hogy 3 hét semmi :)

My year 2014

Következzen a már megszokott évértékelés! Nagyon klassz év volt, de sajnos idén nem voltam jó blogoló, a bejegyzéseim száma a százat sem éri el. Viszont ez az ötödik blogolással eltöltött évem! Úgyhogy azért remélem, nem vesztettem el minden olvasómat, és örömmel fogadjátok, ha néha mégis tollat billentyűzetet ragadok.

Január első napját Bálinttal Juli szilveszteri bulijában ünnepeltük, amit nem élveztem túlzottan, el is határoztam, hogy idén valami olyat csinálok, amit tényleg szeretnék. Egy kis időre ideutaztak Szahar nagyszülei, és egy nagy családi ebédet csaptunk a da Mario olasz étteremben a tiszteletükre. Alapvetően stresszes volt ez a hónap, vizsgáim voltak amiket a hátam közepére kívántam, de szerencsére minden sikerült, a gyakorlati szigorlat is, és Kriszta segítségével beadtam a jelentkezésemet a CEU-ra. Elkezdtem dolgozni a Bálnában hostessként, sőt, két héten keresztül minden reggel iskolák előtt szórólapoztam, ezen kívül elkezdtem kijárni Beához is mappákat rendezgetni. Bálintnak megkezdődött a síszezon, így belekóstoltunk, milyen is huzamosabb ideig távol lenni egymástól.

Februárban nem sok időt tölthettem pihenéssel, ugyanis le kellett adjam a jelentkezésemet a mesterképzésekre, és elkezdtem írni a szakdolgozatomat is. Felvettem a kapcsolatot négy civil szervezettel, és elkezdtem járni az iskolai érzékenyítő programjaikra. A Valentin napot Dollal, Barnival és Shizuval, vagyis az elvált nőkkel töltöttem, egészen ehető vacsorát hoztunk össze közösen. Volt egy szóbeli interjúm a CEU-n, ahol persze mondtam marhaságokat, de összességében egész jól sikerült.

Március táján már egyre kétségbeesettebben írtam a szakdolgozatomat. Bálinttal túlestünk az első közös mozizáson, igaz, mivel a Wall Street farkasát néztük, nem volt olyan nagy élmény. Andrisék társaságával elmentünk egy családi síelésre Zell am See-be. Hirtelen ötlettől vezérelve részt vettem a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kétnapos vitatréningjén, ami szórakoztatónak és hasznosnak bizonyult.

Április hatodikán éltem állampolgári jogommal és életemben először szavaztam országgyűlési választásokon. Egyik este Encsivel kibumliztunk Szigetszentmiklósra, hogy megnézzük, hogyan versenyzik Lau. Eszteréknél volt közös éneklés, felkészülés a Pészachra, majd persze élesben is megmutathattuk, mit tudunk, az ünnepen. Sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, utána pedig tavaszi szünet következett, amikor meglátogatott minket Orsi! Jó volt végre időt tölteni együtt, többször is megnéztük például az új tévénken a Jégvarázst. Bálintnak szülinapja volt, és még a családi ünneplésre is meghívtak. Megtudtam, hogy felvettek a CEU-ra.

Májusban sor került az éves geocaching teljesítménytúrára, amire idén Bálint is velünk tartott. Megünnepeltük a szülinapomat Bálinttal, a családdal és barátokkal is a sütőn. Dolgoztam a Symában a Legjobb Otthon kiállításon. Bálinttal megnéztük a Firefly sorozatot. Szavaztam az Európa Parlamenti választásokon. Letudtam az utolsó vizsgaidőszakomat az ELTÉ-n, többek között egy szerencsétlenül sikerült elméleti szigorlattal. Ezután egy közel egyhónapos pihenés következett, amit egy grazi úttal indítottam – három napot töltöttem el Hannah-nál és Mathiasnál.

Júniusban kicsit lazíthattam végre. Töltöttünk egy hétvégét Angyalin, ahová a Barukh családot is meghívtuk. Bálinttal X-men maratont tartottunk. Töltöttem egy napot az MTK evezős telepén, és én is kipróbáltam, milyen hajóba szállni. Beköszöntött a nyár, Bálinttal egy hétvégére leugrottunk Balatonszemesre a Nándi-lakba. Azért egy nagyobb megmérettetés még hátra volt: a záróvizsga. Szerencsére sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat.

Júliusban megvolt a diplomaosztóm, ami miatt valamiért nagyon izgultam, de túlestem rajta, délután pedig családozás helyett inkább a Budapest Pride örömeit választottam. Anyuval és apuval ellátogathattunk a Lovas utcába, a nő, aki megvette a lakásunkat, meghívott, hogy nézzünk körül nála egy délután. Bálinttal elmentünk a Csenge által szervezett Mátrabeatzre, a fergeteges négynapos bulira a természet lágy ölén. Ekkor derült ki, hogy a tervezett izraeli nyaralásunk a háborús helyzet miatt módosul, emiatt szomorú is voltam. De így legalább Bálinttal tölthettem július 13-át, az évfordulónkat. Végül július 20-28 között nyaraltunk Izraelben, és a feszült helyzet ellenére igenis klasszul sikerült az egész: jó volt látni Orsit és más rokonokat, süttetni a hasunkat, tengerben fürödni, turistáskodni kicsit. Míg mi Izraelben nyaraltunk, Bálint több mint két hetes balkáni körutazást tett a barátaival, azt hiszem ez is fontos volt a kapcsolatunk szempontjából, hogy ennyit távol voltunk, de sokat írtunk egymásnak, sőt, képeslapot is küldött nekem.

Augusztus elejét buzgó tanulmányírással töltöttem, eleget téve a Republikon Intézet felkérésének, utána pedig tíz napot töltöttem Rábcakapin a varázslatos táborban! Nagyszerűen sikerült az egész, „varázslatos” volt, mint mindig. J A tábor után egy napra kinéztem a Sziget Fesztiválra, egészen tetszett is, a legjobb a Crystal Fighters koncert volt, amin együtt buliztunk Bálinttal. Eszterrel elmentem esküvői ruhákat válogatni, hiszen idén Gézu megkérte a kezét. A hónap végét Angyalin töltöttem, először a családdal, megünnepelve Andris és Mimi szülinapját, utána pedig Bálinttal, akivel ez volt ez első közös, „édeskettes” nyaralásunk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Szeptember elején még pihentem egy kicsit, voltam például székesfehérvári BK-talin és balatoni vitorlázáson apu volt kollegájával, de utána végre elkezdődött a CEU! Minden nagyon új volt, a hely, az emberek, a tárgyak, de mindent megtettek, hogy kiismerjük magunkat és beilleszkedjünk, és hamar beindult a komoly munka. Beletelt egy időbe, mire megtaláltam a helyem, de végül elkapott a sodrás, megtetszett az új egyetem, és belevetettem magam a tanulásba. Megnéztem moziban Az emlékek őrét a BK-sokkal. Bálinttal elmentünk az ARC kiállításra, és szupi romantikus volt ez egész. Megünnepeltük a Rosh Hashana-t a Barukh családdal.

Októberben megsűrűsödtek a teendőim, és sajnos erősen visszaestem a blogolással. Csak úgy, mint tavaly, kimentem Bálinttal a Nagykovácsi Síiskola nyílt napjára. Szavaztam az önkormányzati választásokon. A hónap második felében hazautazott Orsi, és egy nagyszerű hetet töltöttünk együtt családi ebéddel, cirkuszlátogatással, színházzal és reggelizéssel a Dzsemben. Borcsa szervezett egy töki pompos estet a natisoknak, ahova Bálintot is elvittem. Végre játszottam Pandemicet. Részt vettem az internetadó elleni tüntetésen, ami hatalmasra nőtte ki magát, és ezért fantasztikus élmény volt. Bálinttal megnéztük a Semmit a Bábszínházban.

November elsején elutaztunk Balkányba nagyapa sírjához. Leadtam az első beadandómat, egy book review-t, ami jól is sikerült. Megjelent életem első publikációja. Nagy családi lakomával megünnepeltük Magdolnagyi szülinapját. Elkezdtem dolgozni az első term paper-ön, és interjúkat készítettem volt Taglitosokkal. Megünnepeltük anyu és Pista bácsi szülinapját. 

Decemberben már eléggé stresszeltem a beadandók és határidők miatt, sokat írtam, tanultam. A névnapomra kaptam Bálinttól egy nagyon szép sárga liliomcsokrot. Jött hozzánk a Mikulás. Töltöttem egy klassz hetet Olaszországban, ahol Bálinttal és a családjával síeltem. Az ünnepek alatt kicsit nyugisabbra vettem a figurát, pihentem, családoztam, ajándékoztam, nagyon jól telt minden. Azért a beadandó írással nem álltam le.

Összességébe véve nagyon szuperül telt ez az év. Tavaly írtam is arról, hogy úgy sejtem, jó év lesz ez. Hát tényleg az volt. Érdekes, hogy nagyon gyorsan elrepült. Tényleg, igazán, meglepően gyorsan. Nem tudom, ti éreztek-e ilyet, de talán azzal tudom érzékeltetni, hogy mikor az ember új évet kezd, az évszám is nagyon frissnek, újnak hat – gondot okoz leírni, nem elrontani, és mindig meglepődünk, hogy nahát, már ebben az évben járunk! Aztán ahogy telnek a hónapok, az évszámot megszokjuk, elkopik, sőt, év végére „réginek” is tűnik, és már kezdenénk is bele az újabba. Nos, nálam ezúttal ez nem így történt. 2014 még mindig nagyon „új” évnek tűnik, el sem hiszem, hogy vége, és semmi kedvem elereszteni. Bele sem tudok gondolni, hogy 2015 következik. Ez valahogy elképesztően furcsa, nincs kedvem hozzá, túl korainak érzem. Butaság, nem?

Azt hiszem, azért telt el ilyen gyorsan ez az év, mert nagyon sok minden történt. Így ezt a blogbejegyzést írva egészen furcsa, hogy tavaszig még az ELTE hallgatója voltam, szakdolgozatírással bajlódtam, majd lediplomáztam. Most már a fejem teljesen a CEU-val van tele, amit nagyon szeretek, úgy érzem, jó helyen vagyok, viszont rengeteg munka és stressz. Meg is fogadtam, hogy jövőre okosabban szervezem a feladataimat és nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, de tartok tőle, hogy mire igazán ráérzek, mit hogyan is kéne intézni, lediplomázom.

Szintén meglepő, hogy Orsi már több, mint egy éve Izraelben él! A távollétéhez hozzászokott a család, de persze nagyon hiányzik nekünk. Sokat skypeolunk, írunk egymásnak, és ha összejön, nagyon örülünk a találkozásoknak. Orsi jól érzi magát kint, tanul, nagyon szorgalmas és ügyes, és ha találkoznak, Szaharral is nagyon boldogok.

Bálinttal is nagyon jó minden – tulajdonképpen azóta, hogy hazajött Balkán Tripről és volt egy közös nyaralásunk, mintha valami megváltozott volna, minden sokkal jobb. A CEU miatt kevesebbet találkozunk, de ez sem túl nagy gond – nagyon jól érezzük magunkat együtt és nagyon szeretjük egymást. Tulajdonképpen pár napja befurakodott a gondolataim közé, hogy azért vagyunk meg olyan jól, mert a CEU miatt nem járok el vele társaságba, hanem amikor találkozunk, azt mindig nyugodtan, kettesben töltjük. Bálint szerint ez hülyeség, de én nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az egész csak ennek köszönhető, ami azért egy kicsit szomorú. De azért minden rendben, jól sikerült a közös síelésünk is, és remélem, gond nélkül telik el az az időszak is, amikor sokat oktat külföldön.

37 könyvet olvastam el idén, ami abszolút rekord. Legjobb olvasmányaim (minddel találkozhattok a Könyvespolc fül mögött!): Abigél, Az univerzum és Alex Woods, A könyvtolvaj, Luke és Jon, A holdat az égről, Semmi, Rubinvörös-Zafírkék-Smaragdzöld. Jó lenne tartani azt a tendenciát, hogy évről évre több könyvet olvasok el, de attól félek, jövőre ez nagyon nem fog összejönni. Az utóbbi hónapokban alig volt időm olvasni, és tartok tőle, hogy ez így marad. :( Azért majd igyekszem! ^^

Egy kicsit nyűgös vagyok mostanában, az a helyzet, hogy nincs sok kedvem az új évhez. 2014 tényleg klasszul sikerült, és nem szeretném elengedni. Némi gyanakvással tekintek 2015-re. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne jó, mégis így érzem. Tulajdonképpen nem várok tőle semmit, csak hogy minden maradjon úgy, mint ahogy most van: sikeresen haladjak a tanulással és maradjon minden ilyen jó Bálinttal. Egyéb komolyabb terveim és kívánságaim nincsenek is!

Boldog új évet minden minden blogolvasómnak! :)