My year 2013

Lássuk, hogyan is alakult az idei évem.

Január első napja Amszterdamban talált, méghozzá az Uilenstedén – ugyanis végül összefogtak ellenünk a körülmények, és nem mentünk be a városba. Lássuk be, ócska szilveszter volt, Hannah-val a mai napig röhögünk rajta. Viszont maga a hónap igen lustán telt, mert órát már nem vettem fel. Hazautaztam busszal (!) Orsi szalagavatójára, húgom igazán elbűvölő volt. Hannah-val a hónap végén meglátogattuk Belgiumot: Antwerpent és Bruges-t néztük meg, mindkettő csodás város, és nagyon jó volt együtt utazgatni. Január utolsó napján elhagytam Amszterdamot: az utolsó hetekben buliztunk, barátokkal találkoztunk, várost néztünk és jókat ettünk. Elbúcsúztam Hannah-tól, Danitól, és eljött az ideje, hogy fél év után ismét megtaláljam a helyem itthon.

Februárban munkát kerestem, és hamar találtam is a Republikon Intézetben. Egyébként nem sok említésre méltó történt, pakolással, rokonlátogatással igyekeztem újra beilleszkedni az itthoni létbe.

Márciusban találkoztam végre hosszú idő után volt osztálytársakkal – köztük Gáborral. Dani hazalátogatott négy napra, a nagy remények ellenére sajnos azonban már akkor éreztem, hogy nem igazán volt jó az együttlét. Gergővel tüntettem az Alaptörvény 4. módosítása ellen – hiába. Elkezdtem Kresztanfolyamra járni. Fórumon megszűnt a HV tisztségem, azóta is csak igen ritkán járok fel. Unokatesóimmal és Rothschild Zsuzsival dalokat tanultunk Pészachra – az ünnep idén „fehér” volt, ugyanis havat kaptunk március végén…

Áprilisban Danival Olaszországban voltunk síelni, felavathattam az új lécemet. Sajnos ennek a hétnek a felhőtlenségét már tényleg sok súlyos probléma zavarta meg, de úgy tűnik, ennyi még nem volt elég, hogy meggyőzzön. Sikeresen megcsináltam a KRESZ vizsgát, és bevállaltam azt a borzasztó köptetős munkát a Market Insight-nál. Elmentem a Cambridge szintfelmérőjére, és alaposan beparáztam – úgyhogy gyorsan be is iratkoztam egy vizsgafelkészítő nyelvtanfolyamukra. Dolgoztam a Symában hostessként a Beauty Forumon, ez egy nagyon pozitív élményként maradt meg bennem.

Májusban elkezdtem vezetni tanulni. Orsi és Mimi ballagásán is részt vettem. Betöltöttem a 21-et, ünnepeltem családdal és barátokkal. Kiutaztam Amszterdamba Danihoz, de ez a hét a szakításról szólt, igazi kínszenvedés volt már az utolsó néhány nap… Végül búcsút vettem tőle is és az egész várostól – ezúttal valószínűleg tartósabb időre. A szakítás utáni szomorkodás nem tartott sokáig, most először igazán élveztem, hogy egyedül vagyok. Elfoglaltam magam, sokat olvastam, létre is hoztam a blogomon a Könyvespolc fület.

Júniusban kicsit izgultam, hogy alakul majd a nyaram, nem leszek-e nagyon magányos. Kerestem ugyan munkát, de nem találtam semmit, így a Republikonnál folytattam a gyakornokoskodást, és részem volt egy klassz fókuszcsoportos kutatásban. Hosszú felkészülési időszak után megvolt a nyelvvizsgám írásbeli, majd szóbeli része is, és szerencsére mindkettő jól sikerült. A hónap végén elmentem a gimis vízitúrára volt osztálytársakkal. Fantasztikus volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam, és nem utolsó sorban itt ismertem meg Bálintot, aki elég hamar elbizonytalanított abban, hogy valóban szingli szeretnék-e maradni…

Júliusban Szahar Izraelbe utazott, hogy katona legyen – családi-baráti lakomával búcsúztattuk el. Részt vettem az évfolyamom diplomaosztóján, utána pedig felvonultam életem első – de biztosan nem utolsó! – Budapest Pride-ján. A BK-sokkal meglátogattuk a székesfehérvári Bory várat. Lakijani intenzív tánchetet tartott, amit nagyon élveztem – meglepő, mennyit tud az ember fejlődni alig néhány nap alatt. Bálinttal elkezdtünk beszélgetni, majd találkoztunk, július 13.-án pedig az első csók is elcsattant. Ezzel kényelmes szingli életem fenekestül felfordult, egymást érték a spontán összejövetelek, esti iszogatások, hirtelen rengeteg új embert ismertem meg, ami elég új élmény volt.  Három napot Balatonszemesen töltöttünk Nándiék lepukkant nyaralójában. A hónap végén a családdal Balatonboglárra utaztunk, kellemes kirándulós, napozós, pancsolós napokat töltöttünk együtt. Erre többek között azért is volt szükség, mert…

… augusztus 5.-én Orsi három nagy bőrönddel Izraelbe utazott. Sokáig rágódott, távozása az egész családot megviselte, bizony nem is igazán szoktuk meg a hiányát. Másnap elutaztam a Varázslatos Táborba, ahol tíz napot töltöttem, és egyszerűen imádtam! Augusztusban voltunk Rothschild Zsuzsi esküvőjén is, igaz, csúfosan késtünk. A hónap végén Hannah és barátja, Mathias Budapestre jöttek négy napra, megnéztük együtt a várost, a romkocsmákat, és megismerték Bálintot is. Töltöttem pár napot Balatonszéplakon a Wednesday Crew-val, még mindig kicsit félve, bizonytalanul a sok új arc között. Megnéztük az Arénában Alföldi rendezésében az István a királyt.

Szeptemberben ünnepeltük a Rosh Hashanát a Barukh családnál. Újra elkezdődött az egyetem. Dolgoztam a Gurunál és a Market Insightnál. A himpellérekkel néhányszor kirándulni mentünk. Elkezdtem autogén tréningezni. Megbuktam az első forgalmi vizsgámon. Kint voltam a Nagykovácsi Síiskola nyílt napján, azt hiszem, Bálint ott lopta be magát igazán a szívembe J

Októberben beindult a ruhatárszezon a Symában, azóta is rendszeresen dolgozom ott rendezvényeken. Bálinttal megnéztük a Thália Színházban A férfiagyat. Némi stresszelés és konzultálás után szakdolgozati témát választottam. 23-án a családdal Ipolytarnócra látogattunk. A hónap utolsó napján sikeresen letettem a forgalmi –és elsősegély vizsgát is.

Novemberben meglátogatott minket Ariel és Alex Izraelből. Egy spontán akció következményeként tíz napot töltöttem Lengyelországban a Break your barriers programban. Nagyapa elhunyt.

Decemberben volt nagyapa temetése Balkányban, erre az alkalomra Orsi is hazautazott hozzánk. Volt néhány vizsgám, és elkezdtem a karácsonyra is hangolódni: voltam Bagolykő karácsonyon, aztán persze ünnepeltünk családdal. Holnap pedig szilveszter!

Korábban már említettem, hogy összességében egy rendhagyó évet hagyok magam mögött, amiben nem igazán találtam a helyem. Sok új dologba fogtam bele, sok nagyobb megmérettetésem volt. Munka téren nem voltam igazán sikeres, hiába jelentkeztem sok helyre, semmi nem jött be igazán. Nagy mázlim van, hogy tudok menni a Syma rendezvényeire, de gondolkodom azon is, hogy kéne valami fix állás a következő félévre, hisz talán az egyetem mellé is be tudna most férni. A Republikonos gyakornokságom szintén meghatározó, úgy érzem, formálta kicsit a politikai gondolkodásomat. 

Örülök, hogy elkezdtem autogén tréningezni, a tanfolyamnak februárra vége lesz, de persze a gyakorlatot már önállóan is végezheti az ember. Én bárkinek jó szívvel ajánlom, úgy érzem, egyáltalán nem volt haszontalan. 

Nagy változás a családi életben, hogy Orsi Izraelbe költözött. Időbe telt, míg teljesen birtokba vettem a szobánkat. Most már azt hiszem, egészen megszoktam, hogy nincs itt, de persze mikor hazalátogatott, annak nagyon örültem!

Furcsa volt az évet végignézve ráébredni, hogy az első felében még Dani barátnője voltam. Az a helyzet, hogy az egész olyan rettenetesen sült el végül, hogy tulajdonképpen szégyellem magam, amiért egyáltalán kapcsolatban voltunk, és igyekszem minden erőmmel elfelejteni, de persze ez már mindig itt marad az életem szégyenfoltjaként. Mindegy, ez is egy tapasztalat volt, de remélem, soha többet nem kell foglalkoznom vele!

Különös ez az egész, hogy nem sokkal később megismertem Bálintot, valahogy nem mindig tudom hova tenni. Annyira elhatároztam, hogy most ideje kicsit egyedül lennem, hogy sokat gondolkodtam azon, nem volt-e hiba újra kapcsolatba lépni. Gyötörtek is bizonytalanságok, kétségek, idő volt míg jobban megismertük egymást, és persze ez a folyamat most is tart, mert néhány dologban eléggé különbözünk, és ezt meg kellett szoknom, el kellett fogadnom. Viszont most nagyon jól megvagyunk és én nagyon boldog vagyok, hogy mellette lehetek, úgyhogy remélem, a következő év szerencsés lesz kettőnkre nézve is. :)
Bálintnak is köszönhető, hogy élek némi társasági életet. Rengeteg új embert ismertem meg, akikkel általában jól érzem magam, és örülök annak is, hogy több időt töltök Gáborral, Tacsival, és Dokival, akit szintén csak idén ismertem meg. O.o
2014-re nincs más tervem, mint hogy megőrizzem, ami idén jó volt, és kijavítsam, ami kevésbé volt jó. És persze: teljes gőzzel előre!

Boldog új évet nektek blogolvasók, tartsatok velem jövőre is! ^^

Három cél

Tavaly tavasszal, mikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az Erasmus-félévem miatt egy évet csúszni fogok az egyetemeb, és emiatt egy félévre passzívra kerülök, három célt fogalmaztam meg, amit el szeretnék érni ebben az időszakban (hogy hasznosan töltsem el az időmet így is, hogy nem járok suliba).

Az első egy gyakornoki állás volt, amit a Republikon Intézetben szereztem meg. Február elején kezdtem náluk dolgozni, heti három napban, politikai elemző gyakornokként. A munkának voltak izgalmas és kevésbé érdekes részei is, de szerettem a légkört, szerettem az új tapasztalatokat, és szerettem, hogy éreztették, jó a munkám, és valóban szükség van rám. Ezért, mivel nem volt túl sok dolgom, a három hónap lejárta után is ott maradtam náluk, és egészen a szeptemberi tanévkezdésig be-bejártam az Intézetbe. A kapcsolatom velük most sem szakadt meg: tudatosan nézem, olvasom az írásaikat, voltam segíteni konferencián és elmentem a szülinapi partijukra is, és a hatás nem is maradt el: nemrég hívtak, vegyek részt egy külföldi workshopon szervezőként. Ez sajnos végül elmaradt, de jól esik számomra, hogy bár már nem dolgozom náluk, továbbra sem felejtettek el, számítanak rám, és ha úgy adódik, előhúznak a kalapjukból, mint nyuszit. Szeretném, ha ez még sokáig így lenne!

A második az angol emelt szintű nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése volt, amit bevallom, próbáltam húzni-halasztani, nem is voltam biztos benne, valóban szükségem van-e rá, abban meg főképp nem, hogy valóban a Cambridge-nek futnék-e neki. Igazából féltem tőle, ennyi volt az egész, de végül bevállaltam, nekifogtam, gyakoroltam, eljártam központi felkészítésre és magánórákra is, és végül júniusban sikeresen letettem a nyelvvizsgát - olyannyira jól ment, hogy nem is C1, hanem C2 szintet értem el. Ennek nagyon örülök, mert büszkeséggel tölt el a dolog, és megnyugtató, hogy életem végéig meglobogtathatom bárki orra előtt a bizonyítványom. Tény viszont, hogy más a valós nyelvtudás és más a vizsgateljesítmény - valójában úgy gondolom, hogy bár tényleg jól tudok angolul, egyszerűen csak sikeresen gyakoroltam be a típusfeladatokat és szerencsém is volt, de a nyelvtudásom közel sincs profi szinten. Most olvasással és filmezéssel igyekszem magam szinten tartani. És néha angolul gondolkodom, általában akkor, ha valami olyan kényes témán kattogok, amin magyarul nehezebb lenne. 

A harmadik célom a jogosítvány megszerzése volt, és ez az, amiért ez a bejegyzés csak most születik meg: a nevezetes okmányt ugyanis csak néhány napja kaptam kézhez, annak ellenére, hogy a megszerzéséhez szükséges procedúrának márciusban vágtam neki. Kresztanfolyam és kreszvizsga után május 2.-án volt az első vezetésórám, és bizony nem keveset szenvedtem, mire eljutottam odáig, hogy magabiztosan, szabályosan kezeljem az autót. A nyaralások, egyetem és az új jogszabályok bevezetése miatt a forgalmi vizsgám egyre csak húzódott, az elsőn ráadásul meg is buktam. Másodjára mentem át Halloween napján, és még aznap délután sikeresen levizsgáztam elsősegélynyújtásból is. Így hát most itt vagyok, vezetői engedéllyel a zsebemben, de bevallom, nagyon félek. Másfél hónapja nem vezettem, és hát akkor sem voltam valami ügyes - de akkor legalább mellettem ült az oktatóm, és tudtam, hogy rátapos a fékre, ha kell. Mihez kezdek most egyedül? :S

Annak ellenére, hogy ez a három pont nagyon szépen néz ki így felsorolva (a CV-mben is) azért furcsa volt nekem ez az év. Próbáltam nem vesztegetni az időmet, nem is ültem itthon karba tett kézzel, de mégis, a megszokott kerékvágásból kizökkentem: hiszem hatéves korom óta iskolába jártam, most szakadt meg először ez az életmód... Hiába járok szeptembertől ismét az ELTÉre, érzem, hogy ellustultam, elszoktam a tanulástól, az órák sem lelkesítenek annyira, mint régebben. Kicsit úgy érzem, ez egyfajta töltelék-év volt, és sokat várok a következőtől. De erről majd bővebben a szilveszteri bejegyzésben! ;)

Ups and downs

Nem írok, pedig sok minden történik, csak valahogy nincs kedvem lekörmölni. :( Most őszi szünet volt a héten, ennek ellenére elég mozgalmasra sikerült. 

Csütörtökön volt a forgalmi és az elsősegély vizsgám is, és mindkettőn átmentem. Most még el kell intézni az adminisztrációs dolgokat, aztán hamarosan kézhez is kapom a jogsit. Tudom, ez olyasmi, aminek örülnöm kéne, de különösebben nem hoz lázba, főleg, mivel mindkét vizsgán minősíthetetlenül rossz voltam, úgyhogy túl sok sikerélményem nincs tőle. Az a jó, hogy végre túl vagyok rajta...

Szintén csütörtökön derült ki az is, hogy bevettek egy lengyelországi nemzetközi programba. Ez elég spontán ötlet volt, alig pár napja osztotta meg az ELTE a facebookon egy civil szervezet programját, nekem meg megtetszett és jelentkeztem, másnap meg már közölték is, hogy mehetek, úgyhogy elég hirtelen jött a dolog. Jövő pénteken utazom, és az azutáni vasárnap jövök vissza. 6 másik lánnyal megyünk Zakopane mellé, ahol különböző nemzetiségű fiatalokkal veszünk részt workshopokon, elvileg színházi technikák segítségével dolgozunk majd fel társadalmi kérdéseket, de többről gőzöm sincs, ráadásul nem is vagyok nagy színész, úgyhogy csak remélem, hogy élvezni fogom. :)

Anyu izraeli ismerősének a fia, Ariel, és a barátnője, Alex vannak nálunk látogatóban éppen. Ez azért mókás, mert nem is ismerem őket, a sráccal találkoztam csak még kölyökkorunkban. Csütörtökön érkeztek, és holnapig időznek nálunk, egész pontosan a szobámba költöztek be, úgyhogy én most Petránál lakom. Kicsit csendesek, de azért azt hiszem, örülök, hogy itt vannak, jó volt velük meg a családdal pénteken Szentendrére meg Visegrádra menni, este pedig a Vapianoba ültünk be Eszterrel és Gézuval, és jött Bálint is, úgyhogy vele is megismerkedtek. 

Nincs jó kedvem az utóbbi pár napban. Viszont autogén tréningezni szeretek. Azt örülök, hogy elkezdtem.

Orsi nem jön haza karácsonyra. Náluk akkor nincs szünet. Hiányzik nekem. 

Kudarcos nap

Na, nem sikerült valami jól ez a tegnap. Az első persze a vizsga volt, de délután állásinterjúra mentem. Na jó, annyira nem volt komoly, Az Universitas iskolaszövetkezeten keresztül lehetett mozis munkára jelentkezni. Már egészen megörültem a lehetőségnek, és majdhogynem készpénznek vettem, hogy ha jelentkezem és elmegyek a tájékoztatóra, akkor fel is vesznek. Valahogy nem számoltam azzal, hogy a tájékoztatón 25 ember meg fog jelenni, akik mind átjönnek az Aréna Plázába, ahol mindenkivel beszélgetnek 5 percig, és az alapján majd eldöntik, jó-e nekik vagy sem. Este egy darabig vártam, vártam a hívást vagy az SMS-t, de nem jött semmi, úgyhogy én most kiszelektálódtam. :/ 

Idegesítő, mert az a helyzet, hogy a Gurusok végül szóltak, hogy ha nem tudok elég napot vállalni, akkor ne is menjek, úgyhogy úgy néz ki, ez ennyi volt. A Market Insight-nál, ahol tavasszal a köptetős kutatásban segítettem, most megint van kérdőívezés egy teljesen ostoba témában, mezőgazdászokat kell megkérdezni, hogy milyen talajfertőtlenítőket és csávázószereket használnak. Úgyhogy hétköznap oda mászkálok a szabadidőmben, de az is teljesen káoszos, és nem is kifejezetten kifizetődő. Mivel elkezdődött a Symában a ruhatározós szezon, úgy néz ki, a jövő hétvégémet ott töltöm a Hangfoglaláson. De tök zűrös így össze-vissza alkalmi melókat hajkurászni. A napjaim teljesen rendszertelenek, Bálintot csak esténként látom, ami gyakran azt jelenti hogy a szüleim még este se látnak. És én nem igazán tudok ilyen kaotikus életet élni. :/

Nyüny

Nemrég értem haza az első forgalmi vizsgámról, ahol sajnos megbuktam :( Az egész alig tartott tíz percig, mert már az elején elrobogtam egy jobbkezes utca mellett, anélkül hogy egyáltalán feltűnt volna. Tényleg az a szívás az egészben, hogy egyáltalán észre sem vettem, hogy van ott bármi, amire figyelnem kéne, pedig ezt az útvonalat is többször bejártuk már. Teljesen meglepődtem, mikor közölték, hogy vége, mert egyébként nagyon szépen mentem, és még nyugodt is voltam, semmiféle remegés meg stressz nem volt bennem. Na mindegy, lehet újra próbálkozni...

Ez súlyos hibának számít egyébként, úgyhogy annak ellenére nem engedtek át, hogy leperkáltam 30 000 Ft kenőpénzt. Tegnap már az is sokként ért, hogy a szokásos 20 000 helyett (amit mindenhonnan hallottam) itt 30 a tarifa. Nagyon nem szívesen adtam ki sem én, sem anyuék, és pláne most, hogy az új vizsgáért megint 11 000-t fizetek, nem tudom, megéri-e megint átnyújtani azt a borítékot. Fogalmam sincs, hogyan jönnék ki jobban hosszútávon. Igazából azért is voltam nyugodtabb, mert már tényleg egész jól vezetek - elég csúnya hogy most ez a jobbkezes becsúszott, de ettől eltekintve tényleg úgy érzem, hogy abszolút alkalmas lennék arra, hogy kieresszenek a forgalomba. Csak azt nem szeretném, hogy tényleg rosszindulatból, apróságok, ügyetlenségek miatt végül közöljék, hogy köszönik szépen, jöjjek újra, ha esetleg nem fizetnék... :/ Mert persze én is úgy indultam neki ennek az egésznek, hogy a korrupció gusztustalan dolog, nem pont én leszek az, aki fenntartja ezt a rendszert. Hanem majd ügyes leszek annyira, hogy ne köthessenek belém. Csak persze mostanra kiderült, hogy ahhoz, hogy annyira ügyes legyek, hogy ne köthessenek belém, szerintem évek óta vezetnem kéne. Még így is, hogy rengeteg pótórát vettem, sok gyakorlásra szorulok, és nem azért, mert béna vagyok (tényleg így gondolom) hanem mert a vezetés annyira nehéz és összetett dolog, hogy sok idő kell, mire az ember ráérez. Úgyhogy ha rosszindulatúak, és meg akarnak a buktatni, akkor fognak rá találni okot, hogy megtehessék, én pedig persze meg szeretnék tenni mindent azért, hogy ezt elkerüljem. :(

Csak túl akartam már lenni az egészen. Hogy ne kelljen több időt rászánni, ne kelljen többet fizetni. Tök régóta húzódik, és most suliba járok, dolgoznék. Idegesít egyszerűen, hogy nem sikerült most ennek a végére pontot tenni. Persze a bukás ténye is bánt, azt hiszem soha életemben nem buktam meg még sehol. Az persze vigasztal, hogy ez teljesen normális, és a többséget legalább egyszer meghúzzák, de akkor is vacak érzés. 

Vezetek!

Tegnap volt az első, ma reggel pedig a második gyakorlati vezetésórám. A budaörsi virágpiacra járok, amiről ugyan fogalmam sem volt, merre van, mikor bejelentkeztem oda, de kiderült, hogy nagyon jó döntés volt, mivel nagyon gyorsan és könnyen oda lehet jutni tőlünk. Egy Hyunadai Accent-et vezetek (itt hallottam róla először persze) az oktatóm kissé fura fazon, de azért rendesnek tűnik. Tegnap még csak az elindulást gyakoroltuk, meg 1-esben gurigáztunk a standok között, ma már felkapcsoltunk kettesbe, és kicsit a tanpályán is gyakoroltunk. Egészen élvezetes és szórakoztató így, hogy se forgalom, se gyalogosok, egyelőre még nem érzem magam menthetetlenül bénának.

Ma egyébként nagy nap van, mert Orsi ballag! Hamarosan készülődök is és megyünk, vonulás, iskolai beszédek, aztán családi kajálás. Ugyanez megismétlődik majd holnap is, Mimi unokatesóm ballagásán (mázli, hogy nem egy napra tették a kettőt!) Nagyon izgatott vagyok ám, majd biztos blogolok is róla :)