My year 2014

Következzen a már megszokott évértékelés! Nagyon klassz év volt, de sajnos idén nem voltam jó blogoló, a bejegyzéseim száma a százat sem éri el. Viszont ez az ötödik blogolással eltöltött évem! Úgyhogy azért remélem, nem vesztettem el minden olvasómat, és örömmel fogadjátok, ha néha mégis tollat billentyűzetet ragadok.

Január első napját Bálinttal Juli szilveszteri bulijában ünnepeltük, amit nem élveztem túlzottan, el is határoztam, hogy idén valami olyat csinálok, amit tényleg szeretnék. Egy kis időre ideutaztak Szahar nagyszülei, és egy nagy családi ebédet csaptunk a da Mario olasz étteremben a tiszteletükre. Alapvetően stresszes volt ez a hónap, vizsgáim voltak amiket a hátam közepére kívántam, de szerencsére minden sikerült, a gyakorlati szigorlat is, és Kriszta segítségével beadtam a jelentkezésemet a CEU-ra. Elkezdtem dolgozni a Bálnában hostessként, sőt, két héten keresztül minden reggel iskolák előtt szórólapoztam, ezen kívül elkezdtem kijárni Beához is mappákat rendezgetni. Bálintnak megkezdődött a síszezon, így belekóstoltunk, milyen is huzamosabb ideig távol lenni egymástól.

Februárban nem sok időt tölthettem pihenéssel, ugyanis le kellett adjam a jelentkezésemet a mesterképzésekre, és elkezdtem írni a szakdolgozatomat is. Felvettem a kapcsolatot négy civil szervezettel, és elkezdtem járni az iskolai érzékenyítő programjaikra. A Valentin napot Dollal, Barnival és Shizuval, vagyis az elvált nőkkel töltöttem, egészen ehető vacsorát hoztunk össze közösen. Volt egy szóbeli interjúm a CEU-n, ahol persze mondtam marhaságokat, de összességében egész jól sikerült.

Március táján már egyre kétségbeesettebben írtam a szakdolgozatomat. Bálinttal túlestünk az első közös mozizáson, igaz, mivel a Wall Street farkasát néztük, nem volt olyan nagy élmény. Andrisék társaságával elmentünk egy családi síelésre Zell am See-be. Hirtelen ötlettől vezérelve részt vettem a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kétnapos vitatréningjén, ami szórakoztatónak és hasznosnak bizonyult.

Április hatodikán éltem állampolgári jogommal és életemben először szavaztam országgyűlési választásokon. Egyik este Encsivel kibumliztunk Szigetszentmiklósra, hogy megnézzük, hogyan versenyzik Lau. Eszteréknél volt közös éneklés, felkészülés a Pészachra, majd persze élesben is megmutathattuk, mit tudunk, az ünnepen. Sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, utána pedig tavaszi szünet következett, amikor meglátogatott minket Orsi! Jó volt végre időt tölteni együtt, többször is megnéztük például az új tévénken a Jégvarázst. Bálintnak szülinapja volt, és még a családi ünneplésre is meghívtak. Megtudtam, hogy felvettek a CEU-ra.

Májusban sor került az éves geocaching teljesítménytúrára, amire idén Bálint is velünk tartott. Megünnepeltük a szülinapomat Bálinttal, a családdal és barátokkal is a sütőn. Dolgoztam a Symában a Legjobb Otthon kiállításon. Bálinttal megnéztük a Firefly sorozatot. Szavaztam az Európa Parlamenti választásokon. Letudtam az utolsó vizsgaidőszakomat az ELTÉ-n, többek között egy szerencsétlenül sikerült elméleti szigorlattal. Ezután egy közel egyhónapos pihenés következett, amit egy grazi úttal indítottam – három napot töltöttem el Hannah-nál és Mathiasnál.

Júniusban kicsit lazíthattam végre. Töltöttünk egy hétvégét Angyalin, ahová a Barukh családot is meghívtuk. Bálinttal X-men maratont tartottunk. Töltöttem egy napot az MTK evezős telepén, és én is kipróbáltam, milyen hajóba szállni. Beköszöntött a nyár, Bálinttal egy hétvégére leugrottunk Balatonszemesre a Nándi-lakba. Azért egy nagyobb megmérettetés még hátra volt: a záróvizsga. Szerencsére sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat.

Júliusban megvolt a diplomaosztóm, ami miatt valamiért nagyon izgultam, de túlestem rajta, délután pedig családozás helyett inkább a Budapest Pride örömeit választottam. Anyuval és apuval ellátogathattunk a Lovas utcába, a nő, aki megvette a lakásunkat, meghívott, hogy nézzünk körül nála egy délután. Bálinttal elmentünk a Csenge által szervezett Mátrabeatzre, a fergeteges négynapos bulira a természet lágy ölén. Ekkor derült ki, hogy a tervezett izraeli nyaralásunk a háborús helyzet miatt módosul, emiatt szomorú is voltam. De így legalább Bálinttal tölthettem július 13-át, az évfordulónkat. Végül július 20-28 között nyaraltunk Izraelben, és a feszült helyzet ellenére igenis klasszul sikerült az egész: jó volt látni Orsit és más rokonokat, süttetni a hasunkat, tengerben fürödni, turistáskodni kicsit. Míg mi Izraelben nyaraltunk, Bálint több mint két hetes balkáni körutazást tett a barátaival, azt hiszem ez is fontos volt a kapcsolatunk szempontjából, hogy ennyit távol voltunk, de sokat írtunk egymásnak, sőt, képeslapot is küldött nekem.

Augusztus elejét buzgó tanulmányírással töltöttem, eleget téve a Republikon Intézet felkérésének, utána pedig tíz napot töltöttem Rábcakapin a varázslatos táborban! Nagyszerűen sikerült az egész, „varázslatos” volt, mint mindig. J A tábor után egy napra kinéztem a Sziget Fesztiválra, egészen tetszett is, a legjobb a Crystal Fighters koncert volt, amin együtt buliztunk Bálinttal. Eszterrel elmentem esküvői ruhákat válogatni, hiszen idén Gézu megkérte a kezét. A hónap végét Angyalin töltöttem, először a családdal, megünnepelve Andris és Mimi szülinapját, utána pedig Bálinttal, akivel ez volt ez első közös, „édeskettes” nyaralásunk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Szeptember elején még pihentem egy kicsit, voltam például székesfehérvári BK-talin és balatoni vitorlázáson apu volt kollegájával, de utána végre elkezdődött a CEU! Minden nagyon új volt, a hely, az emberek, a tárgyak, de mindent megtettek, hogy kiismerjük magunkat és beilleszkedjünk, és hamar beindult a komoly munka. Beletelt egy időbe, mire megtaláltam a helyem, de végül elkapott a sodrás, megtetszett az új egyetem, és belevetettem magam a tanulásba. Megnéztem moziban Az emlékek őrét a BK-sokkal. Bálinttal elmentünk az ARC kiállításra, és szupi romantikus volt ez egész. Megünnepeltük a Rosh Hashana-t a Barukh családdal.

Októberben megsűrűsödtek a teendőim, és sajnos erősen visszaestem a blogolással. Csak úgy, mint tavaly, kimentem Bálinttal a Nagykovácsi Síiskola nyílt napjára. Szavaztam az önkormányzati választásokon. A hónap második felében hazautazott Orsi, és egy nagyszerű hetet töltöttünk együtt családi ebéddel, cirkuszlátogatással, színházzal és reggelizéssel a Dzsemben. Borcsa szervezett egy töki pompos estet a natisoknak, ahova Bálintot is elvittem. Végre játszottam Pandemicet. Részt vettem az internetadó elleni tüntetésen, ami hatalmasra nőtte ki magát, és ezért fantasztikus élmény volt. Bálinttal megnéztük a Semmit a Bábszínházban.

November elsején elutaztunk Balkányba nagyapa sírjához. Leadtam az első beadandómat, egy book review-t, ami jól is sikerült. Megjelent életem első publikációja. Nagy családi lakomával megünnepeltük Magdolnagyi szülinapját. Elkezdtem dolgozni az első term paper-ön, és interjúkat készítettem volt Taglitosokkal. Megünnepeltük anyu és Pista bácsi szülinapját. 

Decemberben már eléggé stresszeltem a beadandók és határidők miatt, sokat írtam, tanultam. A névnapomra kaptam Bálinttól egy nagyon szép sárga liliomcsokrot. Jött hozzánk a Mikulás. Töltöttem egy klassz hetet Olaszországban, ahol Bálinttal és a családjával síeltem. Az ünnepek alatt kicsit nyugisabbra vettem a figurát, pihentem, családoztam, ajándékoztam, nagyon jól telt minden. Azért a beadandó írással nem álltam le.

Összességébe véve nagyon szuperül telt ez az év. Tavaly írtam is arról, hogy úgy sejtem, jó év lesz ez. Hát tényleg az volt. Érdekes, hogy nagyon gyorsan elrepült. Tényleg, igazán, meglepően gyorsan. Nem tudom, ti éreztek-e ilyet, de talán azzal tudom érzékeltetni, hogy mikor az ember új évet kezd, az évszám is nagyon frissnek, újnak hat – gondot okoz leírni, nem elrontani, és mindig meglepődünk, hogy nahát, már ebben az évben járunk! Aztán ahogy telnek a hónapok, az évszámot megszokjuk, elkopik, sőt, év végére „réginek” is tűnik, és már kezdenénk is bele az újabba. Nos, nálam ezúttal ez nem így történt. 2014 még mindig nagyon „új” évnek tűnik, el sem hiszem, hogy vége, és semmi kedvem elereszteni. Bele sem tudok gondolni, hogy 2015 következik. Ez valahogy elképesztően furcsa, nincs kedvem hozzá, túl korainak érzem. Butaság, nem?

Azt hiszem, azért telt el ilyen gyorsan ez az év, mert nagyon sok minden történt. Így ezt a blogbejegyzést írva egészen furcsa, hogy tavaszig még az ELTE hallgatója voltam, szakdolgozatírással bajlódtam, majd lediplomáztam. Most már a fejem teljesen a CEU-val van tele, amit nagyon szeretek, úgy érzem, jó helyen vagyok, viszont rengeteg munka és stressz. Meg is fogadtam, hogy jövőre okosabban szervezem a feladataimat és nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, de tartok tőle, hogy mire igazán ráérzek, mit hogyan is kéne intézni, lediplomázom.

Szintén meglepő, hogy Orsi már több, mint egy éve Izraelben él! A távollétéhez hozzászokott a család, de persze nagyon hiányzik nekünk. Sokat skypeolunk, írunk egymásnak, és ha összejön, nagyon örülünk a találkozásoknak. Orsi jól érzi magát kint, tanul, nagyon szorgalmas és ügyes, és ha találkoznak, Szaharral is nagyon boldogok.

Bálinttal is nagyon jó minden – tulajdonképpen azóta, hogy hazajött Balkán Tripről és volt egy közös nyaralásunk, mintha valami megváltozott volna, minden sokkal jobb. A CEU miatt kevesebbet találkozunk, de ez sem túl nagy gond – nagyon jól érezzük magunkat együtt és nagyon szeretjük egymást. Tulajdonképpen pár napja befurakodott a gondolataim közé, hogy azért vagyunk meg olyan jól, mert a CEU miatt nem járok el vele társaságba, hanem amikor találkozunk, azt mindig nyugodtan, kettesben töltjük. Bálint szerint ez hülyeség, de én nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az egész csak ennek köszönhető, ami azért egy kicsit szomorú. De azért minden rendben, jól sikerült a közös síelésünk is, és remélem, gond nélkül telik el az az időszak is, amikor sokat oktat külföldön.

37 könyvet olvastam el idén, ami abszolút rekord. Legjobb olvasmányaim (minddel találkozhattok a Könyvespolc fül mögött!): Abigél, Az univerzum és Alex Woods, A könyvtolvaj, Luke és Jon, A holdat az égről, Semmi, Rubinvörös-Zafírkék-Smaragdzöld. Jó lenne tartani azt a tendenciát, hogy évről évre több könyvet olvasok el, de attól félek, jövőre ez nagyon nem fog összejönni. Az utóbbi hónapokban alig volt időm olvasni, és tartok tőle, hogy ez így marad. :( Azért majd igyekszem! ^^

Egy kicsit nyűgös vagyok mostanában, az a helyzet, hogy nincs sok kedvem az új évhez. 2014 tényleg klasszul sikerült, és nem szeretném elengedni. Némi gyanakvással tekintek 2015-re. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne jó, mégis így érzem. Tulajdonképpen nem várok tőle semmit, csak hogy minden maradjon úgy, mint ahogy most van: sikeresen haladjak a tanulással és maradjon minden ilyen jó Bálinttal. Egyéb komolyabb terveim és kívánságaim nincsenek is!

Boldog új évet minden minden blogolvasómnak! :)

Ég veled, ELTE!

ELTÉsnek lenni komoly identitásképző tényező. Értéktartalma van annak, ha kijelentheted, te az ELTÉre jársz. De nem csak erről van szó, olyan, mintha az ELTE a részeddé válna, mintha egy közösség tagja lennél, akkor is, ha ez az egész csak fikció, mert valójában jó, ha tíz embert ismersz az évfolyamodról név szerint. Nekem is ilyen volt a kapcsolatom az ELTÉvel. Mikor jelentkeztem alapképzésre, még gőzöm sem volt, mihez akarok kezdeni az életemmel. Kétségbeejtő volt, ha úgy tetszik. A gimiben minden tárgyból jó voltam, de egyik se érdekelt igazán. Tudtam, hogy nagyon hangzatos egyetemi szakok és foglalkozások vanak, de gőzöm sem volt, ezek mit jelentenek. És mikor beírtam - második helyre! - a szociológiát, be kell valljam, nem igazán tudtam, mit teszek. 

De szerencsére az egész nagyon jól sült el. A szociológia szakba hamar beleszerettem, és nem kérdés, jó úton járok most is. Megtaláltam, hogy mi érdekel, és most már tudom azt is, merre tovább. Ilyen tekintetben nagyon szerencsésnek érzem magam. 

Be kell valljam, hogy maga a szak nem jelentett túlzottan nagy kihívást. Már előre közölték velünk, hogy aki egyszer bekerült a TáTK-ra, az ritkán távozik onnan diploma nélkül. A tárgyak nem voltak nehezek, a vizsgákon sem kellett megfeszülni. A tanulmányaim alatt egyszer sem buktam meg, csupán egyszer szereztem kettest (társadalompolitikából, még első félévben) és csak egyszer fordult elő, hogy egy tárgyból javítottam. Sok volt az egyszerű, unalmas tárgy, rengeteg alapozó ismeretet kellett szereznünk közgazdaságtanról, jogról, pszichológiáról, amiből persze nem maradt meg a fejemben semmi. És nagyon sokáig éreztem azt, hogy hiába van annyi óránk, összességében gőzöm sincs arról, mit is takar az, hogy szociológia.

Így, alapszakos diplomával a kezemben azt tudom mondani, hogy nekem 4 év szociológia elsősorban gondolkodásmódot adott, amivel a világhoz, a társadalmi kérdésekhez közelíthetek. Értelmezni tudok újságcikkeket és a politikusok szavait. Tájékozottabb, nyitottabb lettem a világra. Tanultam elméleteket, amiből néhány meg is maradt. És tanultam módszereket, amiket majd használni fogok, de csak a gyakorlatban jegyzem meg őket igazán. 

Én a magam részéről nem igazán vonódtam be az ELTÉs társasági életbe. Elmentem a gólyatáborba, ami tök béna volt, és nem igazán segített az ismerkedésben. Szeptemberben pedig rá kellett jönnöm, hogy az egyetem tényleg nem olyan, mint a gimi, és nincs közösség ott, ahol százan ülünk egy előadóban. Ez zavart egy ideig, de aztán megszoktam, sőt, megszerettem. A gimi után furcsa volt, hogy voltak napok, amikor estig meg sem szólaltam, mert senkihez sem kellett beszélnem. 

Nem mentem ELTÉs bulikra, és kevés közeli ismerősre tettem szert. Szép lassan azért megismertem az évfolyamomat, a facebook csoportunk segítségével küldtünk egymásnak infókat, jegyzeteket. Gergőért vagyok hálás, remélem, tudjuk tartani a kapcsolatot így is, hogy már mindketten ott hagytuk a TáTK-t, és hasonlóakban reménykedem Eszterrel kapcsolatban is, akivel az Erasmus-kaland élménye hozott közelebb minket. Érdekes, hogy Gergővel még a gólyabálban is táncoltam. Kizárólag a keringő miatt szerettem volna ott lenni. :)

Az ELTE tette lehetővé, hogy fél évig Amszterdamban tanulhassak, és rájöjjek, mi is érdekel igazán. Emiatt aztán csúsztam is, és egy évvel később fejeztem be az egyetemet, új diákokkal. Az utolsó évben már untam az egyetemet, fárasztott a tanulás. Bízom benne, hogy ez a tendencia nem folytatódik a CEU-n, hiszen még további 2 évet tervezek ott tölteni.

Mikor a mesterképzésen tanakodtam, Kriszta felvetette, hogy járjak utána, milyen a szociológia a Corvinuson, de szentségtörésnek éreztem volna oda jelentkezni. Csak az ELTE, bár nem tudom, mi alakította ki bennem ezt a lojalitást.

Mindenesetre most furcsa lesz, hogy nem leszek többé ELTÉs, hogy nem szállok le többet Petőfi híd budai hídfőnél, nem járok az északi épületben. Ennek a korszaknak vége, és bár 4 évig tartott, így visszatekintve nem is tűnik olyan soknak. 

Diplomát szerzett...

Kedden sikeres záróvizsgát tettem - szerencsére nálunk alapszakon nincsen se államvizsga, se megtanulandó információ-hegyek; a zv kizárólag a szakdolgozat megvédését jelenti, így nem kellett agyonparáznom magam, bár természetesen izgultam. De nekem a diplomavédés nem volt egy nagy kihívás, mivel az opponensemtől ötöst kaptam, és szinte semmi kritikát - így hát nem volt semmi olyasmi, amit igazán meg kellett volna védenem. Előzetesen kaptam három opponensi kérdést, amire igyekeztem itthon előre pontosan válaszolni, végeztem egy kis kutatómunkát, felmondtam a válaszokat a falnak. A vizsgabizottság előtt összesen tízen tettünk vizsgát, én voltam a kilencedik, de már szinte kezdésre odamentem, úgyhogy jó sokat izgulhattam az ajtó előtt ücsörögve. Szerencsére azok, akik kijöttek, mind azt mondták, hogy kedvesek a tanárok, és egészen jó jegyek is születtek. Az én vizsgám sem volt vészes: olyan volt, mint egy beszélgetés. Összefoglaltam a dolgozatomat, reagáltam a bírálatra és megválaszoltam az első opponensi kérdést, de azzal kapcsolatban rögtön újabbakat kaptam, így a többire szerencsére nem is kellett kitérnem. Jó és érdekes kérdéseket kaptam, amire tudtam is reagálni. Elégedett voltam magammal, és úgy tűnik, a bizottság is velem, mert 5-öst kaptam. Hamarosan pedig megjelent az alábbi üzenet a Neptunomban:

Tisztelt Hallgató!

Tájékoztatjuk, hogy szociológia (TÁTK-SZOC-NBHU) képzésének tanulmányi státusza változtatásra került. ’Záróvizsgát tett’ státuszról ’Diplomát szerzett’ státuszra Cserdi Imre módosította 2014.06.24. dátummal.

Jövő hét szombaton diplomaosztó. El sem hiszem, hogy vége! Összefoglaló az ELTE-ről és elmélkedés a diplomás létről később várható egy hosszú bejegyzésben. 

Fortyogás

Régóta nem írtam, de azért történtek velem események az elmúlt hetekben, úgyhogy igyekszem mindent bepótolni.

Először is: végeztem minden vizsgámmal, beleértve a szigorlatot! Ez természetesen örömnek adhatna okot, de valójában boldogságom korántsem felhőtlen. Kifejtem, miért.

Az elméleti szigorlatról azt kell tudni, hogy nem tudtunk róla semmit: míg tavaly a gyakorlati szigorlattal kapcsolatban részletes tájékoztatót küldtek, idén csak annyit tudtunk, hogy az interneten keringő tételsor továbbra is érvényes, illetve hogy a vizsga az eddigi évekkel ellentétben nem szóbeli lesz, hanem tesztből és esszékérdésből fog állni, de hogy pontosan hogyan, mennyi idő alatt, satöbbi - nos, erről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Én már szorgos diákként rögtön a szakdolgozatom leadása után letöltöttem a szigorlati tételsort, és úgy döntöttem, biztosra megyek: elolvasom és megtanulom a feladott olvasmányokat. A 16 tételhez egyenként átlagosan 3-4 olvasmány tartozott (be lehet szorozni) ennek egy részét már korábban olvastam vagy meg tudtam valahonnan szerezni, de azért a nagyját most olvastam el, kikölcsönöztem, kijegyzeteltem. A szigorlat előtt egy héttel ott sorakozott előttem katonásan kinyomtatva a 16 tétel, amit annak rendje és módja szerint bevágtam. Az utolsó napokon már nyafogtam, annyira elegem volt, de legalább biztosra mentem: úgy gondoltam, ezek után rajtam nem foghatnak ki.

A sors fintora, hogy mégis sikerült nekik. Az első szigorlati alkalomra csak 13-an merészkedtünk el, helyet foglaltunk a gépteremben, elkezdtük írni a tesztet. Vicces, hogy éppen Lili mellé kerültem, még segíteni is tudtunk egymásnak. A tesztem 4-es lett, ami lehetett volna jobb is, de semmi vész. Megkaptam az esszékérdést - és csak lestem. Ugyanis egy olyan olvasmányra kérdezett rá, ami nem is szerepelt a kiadott tételsorban. A feladatom az volt, hogy írjam le, milyen folyamatok vezetnek Habermas szerint a nyilvánosság kiüresedéséhez. A tételsorban viszont egy olyan szövegrészlet szerepelt Habermasról, ami a nyilvánosság kialakulásáról szól (a kiüresedés a mű későbbi fejezeteiben szerepelt csak). Kútfőből, szomszédoktól, régi emlékek alapján sikerült kiizzadni magamból egy nem egészen egyoldalnyi esszét, azt is másfeles sorközzel. Éreztem, hogy ez bizony nem jött össze. Pár nap múlva megkaptam a jegyemet is: 3-as lett a szigorlatom.

Semmi vész, gondoltam, bizonyára félreértés történt. Ugyanis hallottam, hogy a szigolati tételek évről évre változnak, és az jutott eszembe, biztos csak elfelejtették a változásokhoz igazítani a kérdéseket. Azonnal írtam egy emailt a felelős tanerőnek, aki egy hét után méltóztatott megdobni a borzasztóan lesújtó válasszal: Igaz, hogy ez a téma nem szerepelt a tételsorban, de attól még illik tudnia annak, aki diplomát szeretne kapni. Ennyi.

Fortyogtam a dühtől. Visszaírtam, de azóta sem kaptam újabb választ, és gyanítom, nem is fogok. Időközben kiderült, hogy a későbbi vizsgázók között is akadt, akit hasonlóan szívattak meg, és mikor szóltak a tanárnak, hogy ilyen téma nem volt a tételek között, annyit felelt csak: "Na ne vicceljen." 

Most készülök írni egy emailt a HÖK-nek, szeretném, hogy rendbe tegyék ezt a dolgot, hogy a jövő generációinak már ne legyen ezzel gondja. Én a magam részéről úgy döntöttem, nem merem bevállali a szóbeli javítást, ki tudja, ott milyen kérdést tesznek fel, és nincs energiám mindent újra átnézni. A szigorlati jegyem beleszámít a diplomajegybe, így hát úgy tűnik, nem sikerül ötössel végeznem, de mindenki azzal nyugtat, ráér a mesterdiplomába a summa cum laude. 

Utolsó vizsgaidőszak

Ezerrel robbant be a nyár hozzánk, de én még az utolsó ELTÉ-s vizsgaidőszakommal küzdök. Na jó, a "küzdelem" kifejezés túlzás: valójában ez az eddigi legkönnyebb vizsgaidőszakom az egyetemen, tekintve, hogy alig vannak tárgyaim. Már csupán egy megmérettetés van hátra, a jövő keddi szigorlat, ami azért nagyobb falat, de mivel már régóta készülök rá, bízom benne, hogy menni fog. Persze a tanuláshoz nincs sok kedvem, itthon ülök egész nap és nyüszögök, de hát már csak pár nap! Utána egy jó hónapnyi szünet következik - azalatt többek között kilátogatok Hannah-hoz Grazba - utána pedig már csak a záróvizsgán kell átesnem. A záróvizsga nem más, mint a szakdolgozati védés. A szakdolgozatom ötös lett, ráadásul az értékelés is nagyon pozitív - sőt, tulajdonképpen nincs is benne más, csak pozitívumok. Ami kicsit meglepett, mert akármilyen király vagyok is, kétlem, hogy ne lehetett volna valamibe belekötni, de mindegy, úgy tűnik, cuki az opponens. Szóval remélem, már csak egy kis időnek kell eltelnie, és a zsebemben érezhetem a diplomát! Ugyanis most van egy titkos paranoiám, nevezetesen, hogy mi van, ha valami közbe jön - ha mégsem diplomázok le, és nem mehetek a CEU-ra. Remélem nem így lesz! :)

Egyébként fel sem fogom még, hogy ezek az utolsó napjaim az egyetemen. Biztos hiányozni fog, ha már nem járhatok oda. :(

Szakdoga leadva!

Hétfőn sikeresen leadtam a szakdolgozatomat.

A szakdolgozatírás számos fontos tanulsággal szolgált számomra. Először is, későn kezdtem el írni. Ez talán általános hiba, de épp azért mókás, mert én mindig is úgy gondoltam, hogy épp ezért én majd odafigyelek, és megírom időben. Ebből azonban semmi nem lett, magát a témát az utolsó pillanatban választottam (bár már egy ideje a fejemben motoszkált) aztán az egész téli időszakban a vizsgákon és a CEU jelentkezésen stresszeltem, és mikor végre eljött a február, hogy na, végre ráérek vele foglalkozni, kissé megrökönyödve konstatáltam, hogy alig két hónapom van. Ami egyébként soknak tűnik, de - persze csak utólag okos az ember - rájöttem, hogy nagyon sok időt vesz el, mire az ember rájön, valójában merre is induljon. Volt a fejemben egy téma, de nem tudtam, milyen oldalról közelítsem meg, ötletek kavarogtak bennem rendezetlenül, könyveket olvastam, amik később teljesen haszontalannak bizonyultak. Jó egy hónap telt el azzal, mire kialakult bennem, mit, hogyan, mi alapján írok majd le. Innentől kezdve jött még egy adag olvasás megfeszített tempóban, magát a tényleges szöveget pedig két hét alatt írtam meg - az első héten még csináltam mást is, bejártam suliba, ide-oda, a második héten viszont lényegébe véve ki se dugtam az orrom otthonról, hanem reggeltől estig írtam. Így szépen, időben elkészült a dolog.

Valójában nem tudom, mit gondoljak róla, ez meglehetősen hullámzó volt. Időnként úgy éreztem, ez szar. Aztán úgy, hogy tök jó. Mégis csak most írtam életemben először ilyen nagyobb lélegzetű munkát, jól nézett ki, tudományszerű szaga volt. Végül, hogy összeállt, már nem voltam rá olyan hű de büszke. Úgy voltam vele korábban, hogy jaj, hát mekkora ünneplést csapok majd, ha végre megírtam. De most már nem érzem úgy, hogy ünnepelnem kéne, valahogy nem tűnik olyan nagy számnak, hogy összehoztam ezt a 40 oldalt. Facebookra se posztoltam lájkvadász képeket, valahogy nem éreztem érdemesnek rá. Az utolsó héten át-átolvastam, hogy ne legyenek benne hibák, de persze így is lettek - úgyhogy levontam a tanulságot, hogy mikor úgy érzem, kész vagyok vele, még valójában sok időre van szükségem ahhoz, hogy elolvassam, átnézzem, és félretegyem, ha már tököm kivan.

Hogy egy kicsit a konkrétumok mezejére lépjünk, a szakdolgozatom címe Érzékenyítő programok a középiskolában, és így utólag halvány lila gőzöm sincs, hogy találtam ki magamnak ezt a témát, mert mikor elkezdtem, még azt sem tudtam, hogy ilyen programok léteznek, csak reménykedtem benne. Felvettem a kapcsolatot négy civil szervezettel: Haver Alapítvány (zsidóság), Uccu Alapítvány (cigányság), Labrisz Leszbikus Egyesület (melegek) és Menedék Egyesület (bevándorlók, menekültek). Ezek az egyesületek iskolákban végeznek érzékenyítést az adott csoportokkal kapcsolatban. Itt el kell mondjam, hogy tényleg nagyon le voltam nyűgözve, hogy ettől a négy szervezettől azonnal választ kaptam az emailjeimre, és tök lelkesek voltak, hogy persze, gyere, beszéljünk, segítünk. A konzulensem mondta, hogy "persze, ha ők nem toleránsak, akkor kik azok", és persze igaza van, de rám akkor is nagy hatással volt ez a segítőkészség! Mindegyik projektről leültem valakivel beszélgetni, és megengedték, hogy konkrét programokat látogassak meg, ebből született a szakdolgozati elemzésem. A témámat végig nagyon szerettem és élveztem ezeket a foglalkozásokat. Úgy gondolom, fogok én még ezekkel a dolgokkal foglalkozni. :)

A konzulensem is nagyon kedves és segítőkész volt. Nem találkoztunk személyesen sokszor, de akkor mindig odafigyelt rám, hasznos tippeket adott és azt mondta, jó és érdekes a témám. Mikor az írásaimat küldözgettem neki, akkor is általában még aznap válaszolt és írta az észrevételeit. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy ennyire könnyen lehetett vele dolgozni. Azt azonban nem mondta el - talán majd megkérdem tőle, nem tudom - hogy tényleg milyen lett a szakdolgozat: jó, rossz, közepes, érdekes, unalmas, haszontalan? Tényleg nem tudom megítélni. Talán nem lett konkrétan rossz, de fogalmam sincs, hogy ez a színvonal milyennek számít. Látszik, hogy nem sok hasonlót íratnak velünk a tanulmányaink során. :/

Egyébként jópofa, hogy úgy érzem, február óta az életem másról sem szólt, csak a szakdolgozatról. Most, hogy megírtam, olyan, mintha hihetetlenül elrohant volna ez a két hónap. Azt hittem, majd hátradőlök és pihenni fogok, de nincs is rá igazán szükségem. Már elkezdtem a felkészülést az elméleti szigorlatra. Idén diplomát kapok! ;)

Rövid összefoglaló

Rém sok minden történt velem a legutóbbi bejegyzésem óta, lassan egy hónapja nem blogoltam. O.o Rohan az idő, és igazából úgy érzem, mintha február óta mással sem foglalkoznék, csak a szakdolgozatommal. Ez persze nem igaz, de tény, hogy a munka eléggé lekötötte a gondolataimat meg a szabadidőmet is, úgyhogy többek között ezért tűntem el. A leadásig még másfél hét hátravan, de már sikerült úgy összehozni a dolgot, hogy végre meg merjek egy kicsit nyugodni. Sikerülni fog ez! :) (ha leadtam a szakdogát, kicsit bővebben is tudósítok majd róla. ^^)

Március közepén volt egy családi síelésünk. Viszonylag nagy társasággal mentünk, jött anyu nővérének a családja, és az ő kollégáik-barátaik. Két napot síeltünk Zell am See-ben, kettőt pedig Kaprunban. Az az igazság, hogy ugyan én soha nem voltam nagy síző, Bálint egész szezonban hangoztatott lelkesedésre rám is átragadt, és izgatottam vártam végre, hogy lécre pattanjak. Annak is örültem, hogy végre látok egy kis havat is - bár ebben az időben már az osztrák völgyekben sem volt semmi hó, és a sípályákon sem mindenhol. Nagyon klassz volt a sízés, főleg Kaprunban, 3000 méter magasan. Ismételten rá kellett jönnöm, hogy síoktató pasi ide vagy oda, én csak kék pályán vagyok vagány, meredekebb terepen, jégfoltok és buckák között inkább a biztonságra megyek rá. Néha nehéz volt összetartani a nagy társaságot, volt, akinek nem tetszett a szállás, voltak elégedetlenkedések, de én összességébe véve abszolút meg voltam elégedve mindennel. A vacsorák során Petrával mindig kiadós desszertadagot tömtünk magunkba.

Múlt hétvégén részt vettem a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) vitatréningjén. Ez is olyasmi, amivel csak véletlenül találkoztam a facebookon, utánanéztem, jelentkeztem, és hamarosan írtak, hogy mehetek. A kétnapos tréning nem került semmibe. Hozzám hasonló egyetemista fiatalok jelentkeztek, az egésznek az volt a lényege, hogy egy kicsit jobban megtanuljunk vitázni, megismerjük a vita lényegét, szabályait. Nagyon jól éreztem magam a foglalkozások alatt, nagyon klassz csapat jött össze, finom volt a kaja és jó fejek voltak a trénerek is. Izgalmas volt a program, nem mondom, hogy egy csapásra hű de jó vitázó lett tőle belőlem, de jól éreztem magam, és tanultam egyet s mást. 

Vasárnap ünnepeltük Petra és Eszter szülinapját családi körben. Elvileg ez csak szűk család, de én úgy érzem, mintha évről évre többen lennénk. Volt sok-sok kaja és nasi, és kipróbáltuk Petra frissen kapott játékait is. :)

Tegnap Szabó Peti szülinapját ünnepeltük volt osztálytársakkal. Jó volt így összejönni és beszélgetni. Aktuális pletyka, hogy Toma és Zsuzsi összejöttek, még szokni kell a látványt, ahogy egymás mellett üldögélnek összebújva, de persze nagyon aranyosak. Újra itt az osztálybaba esélye. :D

Bálint az utóbbi napokban minden este társasozással üti el az idejét. Néha kicsit nehéz volt összehangolni a találkozókat, mivel én is sokat tanultam, de azért sikerült, és most valahogy nagyon szívecskés rózsaszín korszakunkat éljük, úgyhogy abszolút boldogságosság van. :)

A szakdoga apró örömei

A szakdolgozatírás határozottan stresszes dolog, mert még mindig csak nagyjából tudom, milyen magvas gondolat köré is épüljön az egész; mindenesetre nagy reményeket fűzök a szerdai konzultációmhoz. Szóval izgulok, mert kevés az idő, és pont most megyünk síelni is, az viszont nagy előny, hogy tök érdekesnek találom, amivel foglalkozom. Sőt, néha egyenesen szórakoztató a szakirodalom.

Az imént például hangosan felnevettem Gordon W. Allport: Az előítélet c. művének olvasása közben. Miután szó szerint idézte a "keresztény nacionalisták" 1948-as naggyyűlésén elhangzott egyik demagóg beszédet, megjegyezte: "Első látásra nem úgy tűnik, hogy elemezni lehetne ezt a vegyes salátát."

:D :D :D

Építem a jövőmet

Ma postára adtam a felvételi jelentkezésemet az Oktatási Hivatalnak. Hurrá! Első helyen a CEU-t jelöltem meg, második helyre az ELTE Szociológia, harmadikra az ELTE Kisebbségpolitika került. Sokáig azt hittem, a kisebbségpol lesz az első helyen, egészen egy héttel ezelőttig határozottan zsongtam érte. Aztán elmentem egy mesterszakos tájékoztatóra, ahol kiderült, hogy az a tanterv, ami úgy megdobogtatta a szívem, már nincs érvényben, és a sok izgis tárgy közül egy csomót kiszelektáltak. Így már nem is volt olyan vonzó... A szociológia viszont érdekesnek ígérkezik. Persze így is a CEU az első, de tudom, hogy irtóra be leszek szarva, ha oda felvesznek. :D

Egyébként aktívan nekiláttam a szakdolgozatomnak is: A gépemen az imént sikeresen létrehoztam a Szakdolgozat nevű mappát.

Lazulás

Nem igazán tudok visszaemlékezni, mit is csináltam az utóbbi hetekben, mindenesetre hamar elment! Valamennyit dolgoztam, de legalább ennyit pihentem, és ahogy az előző bejegyzésekből kiderült, olvastam. Még filmet is néztem egyedül (ez nálam igen nagy szó). Takarítgattam, átalakítottam a falam, próbáltam rendet is rakni, de sajnos hamar eluntam, úgyhogy a szobám nem sokkal szebb, mint volt. Végre újra elkezdhettem táncra járni, máris érzem a hatását, úgyhogy ismét - sokadjára - megfogadom, hogy akkor sem hanyagolom el a mozgást, amikor kevesebb szabadidőm lesz. Élveztem azt az időt, amikor tényleg semmi, de semmi dolgom nem volt, mert Bálint sem volt itthon, de most, hogy erre a hétre hazajött, sokat voltunk együtt és nagyon jó volt. :) Holnap ismét utazik el, de sebaj, mert nekem hétfőn kezdődik az utolsó félévem az alapképzésből - csak négy órám lesz, ami kutyafüle, de a szakdolgozat írás máris bizonytalansággal tölt el. Abszolút ideje van végre nekiesni!

Ha kihűlt, hát kihűlt, az ügyet lezárom

Csütörtökön megnéztük a Katonában a Rükvercet. A darabot egy éve játsszák, és eredetileg az irányította rá a figyelmünket, hogy játszik benne Bán Bálint, aki a Szilágyiban egy évvel fölöttem végzett, HCS osztályában. Az apjával együtt szerepel a darabban, ugyanis az egy hajléktalanná lett férfi életéről szól, időben visszafelé. A darab nagyon jó, csak ajánlani tudom mindenkinek. 

(A továbbiakban egy kicsit SPOILER)

Ami érdekes, hogy én a darab leírása alapján is azt vártam, hogy ahogy haladunk vissza az időben, kiderül, hogy gyerekként ebben az emberben mennyi lehetőség lakozott még, aztán valahol elszúrta az életét, megindult a lejtőn, és végül az utcán landolt. Valójában azonban nem ez történik. A darab tanulsága az, hogy Vidra Zsoltnak sosem volt igazán esélye. Születésétől kezdve az apja rendszeresen börtönben volt, az anyja igyekezett elvetélni, de sikertelenül, végül egyedül, úgy-ahogy nevelte fel... Csodálkozik-e az ember ezután, hogy Vidra alkalmi munkákból tartotta fent magát, rosszul házasodott, elvált, lakását elvesztette, az utcán kötött ki, és ott is az alkoholizmusba menekült?

Azon gondolkodtam, hogy a lecsúszott rétegek, szegények, cigányok kapcsán hallani gyakran, hogy "miért nem mennek ezek dolgozni", "miért nem járnak be az iskolába", "nem tanultak ezek tisztességet", "a vérükben van a bűnözés" stb. Akik ezekkel a szavakkal dobálóznak, valójában azon nem gondolkodtak el, honnan is tudnák ezek az emberek, hogy miért jó iskolába járni, hogy hogyan kell udvariasan beszélni, hogy mire jó a tanulás, aztán a munka. Ha valamit megtanultam 4 év szociológia tanulás során, az az, hogy az ember sorsa a születése, a családi környezete és lakóhelye által determinált, és hogy rúgkapálhat a cigány a borsodi kis faluban, akkor sem fog eljutni a budai felső középosztály szintjére, és lehet ezért utálni őt, de hibáztatni? Nem nagyon. Nem azt mondom, hogy nincsenek kivételek, de ritka mint a fehér holló az olyan eset, hogy az ember a sorsával hadakozva végül győzelmet arat. Erre kell a sok szociális szakember meg a szociális védőháló, erre kellenek a rendesen kidolgozott és véghez vitt programok. A sok szociológus és szocmunkás, aki folyik ki az egyetemekről (jó esetben) arra esküszik fel, hogy elhivatottan, minimális fizetésért is küzdjön ezeknek az embereknek a sikeréért. De csak azt kapják, hogy álszakemberek, ebben az országban rájuk nincsen szükség, maximum a Mekiben. A szegénység problémája meg majd megoldódik azzal, hogy az utcán aludni tilos, és még több börtönt építünk, az olyan párt pedig, aki a cigányokat vígan kiirtaná, ha lenne rá módja, virágozhat, mert ez kell a népnek, radikális megoldások, nem ésszerűség. Hurrá!

Végre! Könyvek, könyvek, könyvek!

A vizsgaidőszakjaimra általánosan jellemző, hogy könyvet nem szoktam ilyenkor olvasni, tudom, hogy az csak elvonná az időmet a tanulásról (vannak úgyis egyéb módszereim is rá, hogy lustálkodjak, minek még ez is...) ezért ilyenkor általában nem olvasok. A könyvmentes időszak általában egy-másfél hónapig tart, és azalatt annyira bekattanok, hogy előre eltervezem magamban listaszerűen, minek is esek neki, ha minden túl vagyok. Így történt ez most is, tegnap beszabadultam végre pár könyvtárba és kivettem összesen nyolc könyvet, úgyhogy azt hiszem, elleszek velük egy darabig. Blogoltam is, pótoltam a lemaradásomat, látható, hogy azért tanulás, miegyéb ellenére néha bele-belelapoztam olvasmányokba... Most igyekszem kihasználni ezt a pár hetet, amíg nincs suli és Bálint sincs itthon. Utána tudom, hogy úgyis beállok a havonta 1,5 könyv ritmusra, amivel szégyenszemre kullogok Zsi és Ren mögött. 

Túl a stresszeken

Sikeresen letudtam ezt a vizsgaidőszakot. Nem tudom, mi ütött belém, hogy annyira szenvedtem miatta, mindenesetre nagyon örülök, hogy vége, ráadásul nem is rossz eredménnyel. Kíváncsi vagyok, ez elég-e arra, hogy ösztöndíjat kapjak.

Leadtam a jelentkezésemet a CEU-ra is, ez is nagy boldogság. Nem tudom azt sem, hogy a CEU-val kapcsolatban miért voltam olyan nyűgös. Mikor a nyílt napjukra elmentem még novemberben, nagyon lelkes voltam. Aztán persze zavart, hogy annyi mindent kéne tenni a felvételihez, és elbizonytalanodtam, tényleg nekem való közeg lenne-e, tényleg ennyire rá szeretnék-e fókuszálni egy témára, hogy két évig mást se tanuljak. Tulajdonképpen már letettem a felvételiről, mikor Kriszta noszogatott, hogy ugyan, nem olyan nehéz az, meg lehet csinálni, és mi hátrányom származik abból, ha megpróbálom. Úgyhogy végül bevállaltam, Kriszta sokat segített, összeültünk, átolvasta, amiket írtam. Én is szereztem papírokat, ajánlásokat, nem is volt olyan nehéz, el is készültem időre. Beadtam, kész, túl vagyok rajta. Most sem vagyok benne egyébként olyan biztos, hogy tényleg ott szeretnék tanulni, ha nem vesznek fel, nem rokkanok bele, az ELTE továbbra is vonzó. Eredmény majd áprilisban, addig nem kell, hogy főjön miatta a fejem.

Most elvileg itt a pihis időszak, a következő félév csak február 10-én kezdődik, de azért vannak tennivalóim. Például dolgozom, reggelente sulik előtt szórólapozok (ráébredtem, hogy elképzelni se tudom, hogyan keltem fel régen minden nap 6:30-kor - ez az időpont most irreálisan korainak tűnik) és úgy néz ki, Bea is ajánlott náluk mindenféle irodai munkát. Közben vannak ilyen-olyan apró-cseprő teendőim is. Bálint elutazott ismét másfél hétre, úgyhogy a programban egy darabig nem szerepel. Az autogén tréningnek vége, amiatt búslakodok, de végre van időm, hogy rendesen elkezdjek mozogni, táncra járni.

Aktuális stresszek

Meglehetősen stresszes vagyok mostanában. Nem igazán tudom, hogy miért, de a hátam közepére kívánom most ezt a vizsgaidőszakot. Persze, tudom, a vizsgák sosem az ember szíve csücskei, de eddig általában úgy voltam vele, hogy oké, álljunk neki, essünk túl rajta, és szorgosan tanultam, úgyhogy nem is igazán jelentett gondot másfél hónap alatt letudni azt az átlag 8 vizsgát. Na de most! Most van összesen 4 (oké, ebből egy szigorlat) és úgy szenvedek, mintha legalábbis oroszlánokkal teli aránéba kellene bemennem. Talán azért van ez, mert az óráimra nem igazán jártam be, kicsit kiestem az egyetem vérkeringéséből, és így bizonytalanabb vagyok abban a tekintetben, hogy mi is a tananyag, mit vár el a tanár. De azért annyira nem rossz a helyzet, mivel az egyik vizsgámat már decemberben letudtam - ráadásul ötös is lett, annak ellenére, hogy úgy éreztem, nem ment olyan jól - és szerencsére tegnap végeztem a gyakorlati szigorlatommal is. E tekintetben megengedek magamnak némi hisztizést, ugyanis nem volt piskóta, bár úgy gondolom, azért abszolút teljesíthető. Egy másfél órás statisztika és egy szintén másfél órás módszertan részből állt a dolog. Szerencsére időben elkezdtem rá készülni, előhúztam a fiókból a régi statisztika jegyzeteimet, és találtam kidolgozott módszertan tételeket is. Beletelt pár napba, mire újra megértettem a statot, és most sem mondom, hogy kifejezetten pró vagyok belőle, viszont azt hiszem, a szigorlaton összeszedtem vele annyi pontot, amennyi elég... és a módszertan is jól sikerült, úgyhogy most kíváncsian várom az eredményt. Annyira örülök, hogy túl vagyok rajta! Ennek ellenére még ma is a statisztikával álmodtam, mint ahogy már napok óta... Még két vizsgám van hátra, korábbi szokásommal ellentétben jó sok időt hagytam magamnak a kettő között, úgyhogy elvileg fel tudok készülni, a baj csak az, hogy nem saját jegyzetekből, hanem diasorokból meg mások anyagaiból fogom tenni mindezt, az meg mindig nehezebb.

A másik stresszem ez a CEU-ra való jelentkezés dolog. Be kell valljam, gyáva nyúl vagyok. Nem egyszerű a jelentkezés, nem hagytam magamnak elég időt rá így a vizsgaidőszak közepette, sőt, már abban sem vagyok egészen biztos, hogy maga a képzés beválna nálam... Úgyhogy majdnem le is tettem az egészről, de végül Petra barátnőjének anyukája, Kriszta rázott fel, aki váltig állítja, nem olyan bonyolult ez, mint amilyennek látszik, és még szívesen segít is. Úgyhogy belevágtam, meg fogom csinálni, csak hát persze minél jobb teljesítményt szeretnék nyújtani, nem csak úgy épphogy összehozni a dolgot. Úgyhogy csak sírok, sírok, sírok, de Bálint és a családom tagjai egyelőre nagyon kedvesen tűrik és biztatnak. 

Január 23. lesz a megváltás napja. Akkor én elhajítok minden tananyagot, kényelmesen hátradőlök, és napokig filmezek, könyvet olvasok és chipset majszolok majd. Haha!

My year 2013

Lássuk, hogyan is alakult az idei évem.

Január első napja Amszterdamban talált, méghozzá az Uilenstedén – ugyanis végül összefogtak ellenünk a körülmények, és nem mentünk be a városba. Lássuk be, ócska szilveszter volt, Hannah-val a mai napig röhögünk rajta. Viszont maga a hónap igen lustán telt, mert órát már nem vettem fel. Hazautaztam busszal (!) Orsi szalagavatójára, húgom igazán elbűvölő volt. Hannah-val a hónap végén meglátogattuk Belgiumot: Antwerpent és Bruges-t néztük meg, mindkettő csodás város, és nagyon jó volt együtt utazgatni. Január utolsó napján elhagytam Amszterdamot: az utolsó hetekben buliztunk, barátokkal találkoztunk, várost néztünk és jókat ettünk. Elbúcsúztam Hannah-tól, Danitól, és eljött az ideje, hogy fél év után ismét megtaláljam a helyem itthon.

Februárban munkát kerestem, és hamar találtam is a Republikon Intézetben. Egyébként nem sok említésre méltó történt, pakolással, rokonlátogatással igyekeztem újra beilleszkedni az itthoni létbe.

Márciusban találkoztam végre hosszú idő után volt osztálytársakkal – köztük Gáborral. Dani hazalátogatott négy napra, a nagy remények ellenére sajnos azonban már akkor éreztem, hogy nem igazán volt jó az együttlét. Gergővel tüntettem az Alaptörvény 4. módosítása ellen – hiába. Elkezdtem Kresztanfolyamra járni. Fórumon megszűnt a HV tisztségem, azóta is csak igen ritkán járok fel. Unokatesóimmal és Rothschild Zsuzsival dalokat tanultunk Pészachra – az ünnep idén „fehér” volt, ugyanis havat kaptunk március végén…

Áprilisban Danival Olaszországban voltunk síelni, felavathattam az új lécemet. Sajnos ennek a hétnek a felhőtlenségét már tényleg sok súlyos probléma zavarta meg, de úgy tűnik, ennyi még nem volt elég, hogy meggyőzzön. Sikeresen megcsináltam a KRESZ vizsgát, és bevállaltam azt a borzasztó köptetős munkát a Market Insight-nál. Elmentem a Cambridge szintfelmérőjére, és alaposan beparáztam – úgyhogy gyorsan be is iratkoztam egy vizsgafelkészítő nyelvtanfolyamukra. Dolgoztam a Symában hostessként a Beauty Forumon, ez egy nagyon pozitív élményként maradt meg bennem.

Májusban elkezdtem vezetni tanulni. Orsi és Mimi ballagásán is részt vettem. Betöltöttem a 21-et, ünnepeltem családdal és barátokkal. Kiutaztam Amszterdamba Danihoz, de ez a hét a szakításról szólt, igazi kínszenvedés volt már az utolsó néhány nap… Végül búcsút vettem tőle is és az egész várostól – ezúttal valószínűleg tartósabb időre. A szakítás utáni szomorkodás nem tartott sokáig, most először igazán élveztem, hogy egyedül vagyok. Elfoglaltam magam, sokat olvastam, létre is hoztam a blogomon a Könyvespolc fület.

Júniusban kicsit izgultam, hogy alakul majd a nyaram, nem leszek-e nagyon magányos. Kerestem ugyan munkát, de nem találtam semmit, így a Republikonnál folytattam a gyakornokoskodást, és részem volt egy klassz fókuszcsoportos kutatásban. Hosszú felkészülési időszak után megvolt a nyelvvizsgám írásbeli, majd szóbeli része is, és szerencsére mindkettő jól sikerült. A hónap végén elmentem a gimis vízitúrára volt osztálytársakkal. Fantasztikus volt a hangulat, nagyon jól éreztem magam, és nem utolsó sorban itt ismertem meg Bálintot, aki elég hamar elbizonytalanított abban, hogy valóban szingli szeretnék-e maradni…

Júliusban Szahar Izraelbe utazott, hogy katona legyen – családi-baráti lakomával búcsúztattuk el. Részt vettem az évfolyamom diplomaosztóján, utána pedig felvonultam életem első – de biztosan nem utolsó! – Budapest Pride-ján. A BK-sokkal meglátogattuk a székesfehérvári Bory várat. Lakijani intenzív tánchetet tartott, amit nagyon élveztem – meglepő, mennyit tud az ember fejlődni alig néhány nap alatt. Bálinttal elkezdtünk beszélgetni, majd találkoztunk, július 13.-án pedig az első csók is elcsattant. Ezzel kényelmes szingli életem fenekestül felfordult, egymást érték a spontán összejövetelek, esti iszogatások, hirtelen rengeteg új embert ismertem meg, ami elég új élmény volt.  Három napot Balatonszemesen töltöttünk Nándiék lepukkant nyaralójában. A hónap végén a családdal Balatonboglárra utaztunk, kellemes kirándulós, napozós, pancsolós napokat töltöttünk együtt. Erre többek között azért is volt szükség, mert…

… augusztus 5.-én Orsi három nagy bőrönddel Izraelbe utazott. Sokáig rágódott, távozása az egész családot megviselte, bizony nem is igazán szoktuk meg a hiányát. Másnap elutaztam a Varázslatos Táborba, ahol tíz napot töltöttem, és egyszerűen imádtam! Augusztusban voltunk Rothschild Zsuzsi esküvőjén is, igaz, csúfosan késtünk. A hónap végén Hannah és barátja, Mathias Budapestre jöttek négy napra, megnéztük együtt a várost, a romkocsmákat, és megismerték Bálintot is. Töltöttem pár napot Balatonszéplakon a Wednesday Crew-val, még mindig kicsit félve, bizonytalanul a sok új arc között. Megnéztük az Arénában Alföldi rendezésében az István a királyt.

Szeptemberben ünnepeltük a Rosh Hashanát a Barukh családnál. Újra elkezdődött az egyetem. Dolgoztam a Gurunál és a Market Insightnál. A himpellérekkel néhányszor kirándulni mentünk. Elkezdtem autogén tréningezni. Megbuktam az első forgalmi vizsgámon. Kint voltam a Nagykovácsi Síiskola nyílt napján, azt hiszem, Bálint ott lopta be magát igazán a szívembe J

Októberben beindult a ruhatárszezon a Symában, azóta is rendszeresen dolgozom ott rendezvényeken. Bálinttal megnéztük a Thália Színházban A férfiagyat. Némi stresszelés és konzultálás után szakdolgozati témát választottam. 23-án a családdal Ipolytarnócra látogattunk. A hónap utolsó napján sikeresen letettem a forgalmi –és elsősegély vizsgát is.

Novemberben meglátogatott minket Ariel és Alex Izraelből. Egy spontán akció következményeként tíz napot töltöttem Lengyelországban a Break your barriers programban. Nagyapa elhunyt.

Decemberben volt nagyapa temetése Balkányban, erre az alkalomra Orsi is hazautazott hozzánk. Volt néhány vizsgám, és elkezdtem a karácsonyra is hangolódni: voltam Bagolykő karácsonyon, aztán persze ünnepeltünk családdal. Holnap pedig szilveszter!

Korábban már említettem, hogy összességében egy rendhagyó évet hagyok magam mögött, amiben nem igazán találtam a helyem. Sok új dologba fogtam bele, sok nagyobb megmérettetésem volt. Munka téren nem voltam igazán sikeres, hiába jelentkeztem sok helyre, semmi nem jött be igazán. Nagy mázlim van, hogy tudok menni a Syma rendezvényeire, de gondolkodom azon is, hogy kéne valami fix állás a következő félévre, hisz talán az egyetem mellé is be tudna most férni. A Republikonos gyakornokságom szintén meghatározó, úgy érzem, formálta kicsit a politikai gondolkodásomat. 

Örülök, hogy elkezdtem autogén tréningezni, a tanfolyamnak februárra vége lesz, de persze a gyakorlatot már önállóan is végezheti az ember. Én bárkinek jó szívvel ajánlom, úgy érzem, egyáltalán nem volt haszontalan. 

Nagy változás a családi életben, hogy Orsi Izraelbe költözött. Időbe telt, míg teljesen birtokba vettem a szobánkat. Most már azt hiszem, egészen megszoktam, hogy nincs itt, de persze mikor hazalátogatott, annak nagyon örültem!

Furcsa volt az évet végignézve ráébredni, hogy az első felében még Dani barátnője voltam. Az a helyzet, hogy az egész olyan rettenetesen sült el végül, hogy tulajdonképpen szégyellem magam, amiért egyáltalán kapcsolatban voltunk, és igyekszem minden erőmmel elfelejteni, de persze ez már mindig itt marad az életem szégyenfoltjaként. Mindegy, ez is egy tapasztalat volt, de remélem, soha többet nem kell foglalkoznom vele!

Különös ez az egész, hogy nem sokkal később megismertem Bálintot, valahogy nem mindig tudom hova tenni. Annyira elhatároztam, hogy most ideje kicsit egyedül lennem, hogy sokat gondolkodtam azon, nem volt-e hiba újra kapcsolatba lépni. Gyötörtek is bizonytalanságok, kétségek, idő volt míg jobban megismertük egymást, és persze ez a folyamat most is tart, mert néhány dologban eléggé különbözünk, és ezt meg kellett szoknom, el kellett fogadnom. Viszont most nagyon jól megvagyunk és én nagyon boldog vagyok, hogy mellette lehetek, úgyhogy remélem, a következő év szerencsés lesz kettőnkre nézve is. :)
Bálintnak is köszönhető, hogy élek némi társasági életet. Rengeteg új embert ismertem meg, akikkel általában jól érzem magam, és örülök annak is, hogy több időt töltök Gáborral, Tacsival, és Dokival, akit szintén csak idén ismertem meg. O.o
2014-re nincs más tervem, mint hogy megőrizzem, ami idén jó volt, és kijavítsam, ami kevésbé volt jó. És persze: teljes gőzzel előre!

Boldog új évet nektek blogolvasók, tartsatok velem jövőre is! ^^

Idén is jót karácsonyoztunk

Túl vagyunk a karácsonyi időszakon, ripsz-ropsz elröppent az egész! Érdekes, évek óta nem vártam ennyire a karácsonyt, amióta egyetemista vagyok, sajnos kérlelhetetlenül összefonódott a vizsgaidőszakkal, és az ajándékok és mézeskalácsok felhőtlen örömébe a könyvtárazás és tanulás stressze keveredett. Idén nem tudom miért volt más, de valahogy újra izgatottan vártam az ünnepeket, 24.-én is lelkesen takarítottam, díszítettem a fát, kreatívkodtam. Az esténk jól sikerült, még az sem szegte kedvünket igazán, hogy Orsi nem volt velünk. Ő egyébként nagyon klassz ajándékokat küldött a család minden tagjának, én egy baglyos só -és borsszórót kaptam tőle, azzal az üzenettel, hogy most ez talán még csak a gyűjteményembe kerül, de egyszer majd a lakásom fontos darabja lesz. Újabb ok a költözésre... 

Kaptam még sok klassz dolgot, könyveket, nyakláncokat, és kiegészítő kártyát a Dixithez, ami ugyanolyan gyönyörű, mint megszoktuk, és rögtön ki is próbáltuk a karácsonyi vacsora után. Apropó, vacsi! Anyu idén is kitett magáért, mazsolás borlevest, narancsos kacsasültet és hercegnő burgonyát ettünk, utána pedig bejglit és aszalt gyümölcsöket minden mennyiségben. Petra a családi hangulatot erősítendő, úgy döntött, a szobámban fog aludni, és bevackolta magát Orsi ágyába az újonnan kapott Minion plüssel.

25.-én délelőtt átjött hozzám Bálint, és már csak azért is meghatott, mert igaz, hogy este sokáig lumpolt, de mégis felkelt korán a kedvemért. :) Mi is karácsonyoztunk, kaptam tőle egy baglyos párnát, amit be lehet tenni a mikróba, és utána melegíti az ember pociját. Jockynak neveztük el. Ezen kívül annyit áradoztam Bálintnak arról, hogy mennyire szeretem a Bombardino-t, hogy hozott azt is nekem egy üveggel Olaszországból. Anyu nagy sikerként könyvelte el, hogy Bálint többször repetázott a burgonyabundában sült tengeri halból, pedig állítása szerint nem is szereti a halat. Délután a már megszokott módon Zsuzsa nagyihoz mentünk, ünnepeltünk az unokatesókkal. Kaptam jó kis pulcsit, pizsit, meg egy csíptetős lámpát az ebook olvasómra :) Ez jól fog jönni, régebben is többször hiányoltam már. 

26.-án Magdolnagyit látogattuk meg délután, ez már nyugisabb ünneplés volt. Furcsa volt, hogy nem volt ott nagyapa. 

Lassan ideje újra foglalkoznom a tanulnivalóval, megnézni, mi fán is terem az a szigorlat. Közben néha dolgozok a Symában, találkozom Bálinttal, és Shizuval is összefutottunk már, megnéztük az új Disney-mesét, a Jégvarázst moziban, és nagyon-nagyon tetszett nekem! *.* kíváncsian várom, hogy alakul majd a szilveszterünk. Mivel senki sem tervez semmit, és mindenki őrült spontán, egy kicsit tartok a dologtól, de majd meglátjuk, mi sül ki belőle. 

Iskolarendszer vizsgára készülve...

Három cél

Tavaly tavasszal, mikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az Erasmus-félévem miatt egy évet csúszni fogok az egyetemeb, és emiatt egy félévre passzívra kerülök, három célt fogalmaztam meg, amit el szeretnék érni ebben az időszakban (hogy hasznosan töltsem el az időmet így is, hogy nem járok suliba).

Az első egy gyakornoki állás volt, amit a Republikon Intézetben szereztem meg. Február elején kezdtem náluk dolgozni, heti három napban, politikai elemző gyakornokként. A munkának voltak izgalmas és kevésbé érdekes részei is, de szerettem a légkört, szerettem az új tapasztalatokat, és szerettem, hogy éreztették, jó a munkám, és valóban szükség van rám. Ezért, mivel nem volt túl sok dolgom, a három hónap lejárta után is ott maradtam náluk, és egészen a szeptemberi tanévkezdésig be-bejártam az Intézetbe. A kapcsolatom velük most sem szakadt meg: tudatosan nézem, olvasom az írásaikat, voltam segíteni konferencián és elmentem a szülinapi partijukra is, és a hatás nem is maradt el: nemrég hívtak, vegyek részt egy külföldi workshopon szervezőként. Ez sajnos végül elmaradt, de jól esik számomra, hogy bár már nem dolgozom náluk, továbbra sem felejtettek el, számítanak rám, és ha úgy adódik, előhúznak a kalapjukból, mint nyuszit. Szeretném, ha ez még sokáig így lenne!

A második az angol emelt szintű nyelvvizsga bizonyítvány megszerzése volt, amit bevallom, próbáltam húzni-halasztani, nem is voltam biztos benne, valóban szükségem van-e rá, abban meg főképp nem, hogy valóban a Cambridge-nek futnék-e neki. Igazából féltem tőle, ennyi volt az egész, de végül bevállaltam, nekifogtam, gyakoroltam, eljártam központi felkészítésre és magánórákra is, és végül júniusban sikeresen letettem a nyelvvizsgát - olyannyira jól ment, hogy nem is C1, hanem C2 szintet értem el. Ennek nagyon örülök, mert büszkeséggel tölt el a dolog, és megnyugtató, hogy életem végéig meglobogtathatom bárki orra előtt a bizonyítványom. Tény viszont, hogy más a valós nyelvtudás és más a vizsgateljesítmény - valójában úgy gondolom, hogy bár tényleg jól tudok angolul, egyszerűen csak sikeresen gyakoroltam be a típusfeladatokat és szerencsém is volt, de a nyelvtudásom közel sincs profi szinten. Most olvasással és filmezéssel igyekszem magam szinten tartani. És néha angolul gondolkodom, általában akkor, ha valami olyan kényes témán kattogok, amin magyarul nehezebb lenne. 

A harmadik célom a jogosítvány megszerzése volt, és ez az, amiért ez a bejegyzés csak most születik meg: a nevezetes okmányt ugyanis csak néhány napja kaptam kézhez, annak ellenére, hogy a megszerzéséhez szükséges procedúrának márciusban vágtam neki. Kresztanfolyam és kreszvizsga után május 2.-án volt az első vezetésórám, és bizony nem keveset szenvedtem, mire eljutottam odáig, hogy magabiztosan, szabályosan kezeljem az autót. A nyaralások, egyetem és az új jogszabályok bevezetése miatt a forgalmi vizsgám egyre csak húzódott, az elsőn ráadásul meg is buktam. Másodjára mentem át Halloween napján, és még aznap délután sikeresen levizsgáztam elsősegélynyújtásból is. Így hát most itt vagyok, vezetői engedéllyel a zsebemben, de bevallom, nagyon félek. Másfél hónapja nem vezettem, és hát akkor sem voltam valami ügyes - de akkor legalább mellettem ült az oktatóm, és tudtam, hogy rátapos a fékre, ha kell. Mihez kezdek most egyedül? :S

Annak ellenére, hogy ez a három pont nagyon szépen néz ki így felsorolva (a CV-mben is) azért furcsa volt nekem ez az év. Próbáltam nem vesztegetni az időmet, nem is ültem itthon karba tett kézzel, de mégis, a megszokott kerékvágásból kizökkentem: hiszem hatéves korom óta iskolába jártam, most szakadt meg először ez az életmód... Hiába járok szeptembertől ismét az ELTÉre, érzem, hogy ellustultam, elszoktam a tanulástól, az órák sem lelkesítenek annyira, mint régebben. Kicsit úgy érzem, ez egyfajta töltelék-év volt, és sokat várok a következőtől. De erről majd bővebben a szilveszteri bejegyzésben! ;)

Besűrűsödve

Ránk köszöntött a december, nyakunkon a karácsony, ami számomra sajnos évek óta már nem csak a felhőtlen örömöt, hanem a vizsgaidőszakot is jelenti: így van ez most is, a tanulnivalók, beadandók egyre nagyobb rémeknek tűnnek, miközben sok időmet lefoglalja a Symában való ruhatározás (amit továbbra is egészen élvezek, főleg, ha Alon, Mimi és Dóri is ott vannak). A hétvégén drága idősebbik húgom is tiszteletét teszi nálunk - sajnos egy szomorú esemény miatt, de biztos vagyok benne, hogy viszontlátni őt azért mégis örömteli lesz, és nem tanulni fogok, amíg itt van nálunk. A tél ezen kívül annak az ideje, hogy eldöntsem, hol szeretnék továbbtanulni és beadjam a jelentkezéseimet. Ó, jaj! Oly kevés az idő és oly sok a tennivaló!!!

A nők ingyenjegyéről

Igazán nem gondoltam, hogy blogbejegyzést fogok írni erről, de a híren (azon, hogy Teczár Szilárd beadványának köszönhetően az EBH megtiltotta, hogy a Doboz eltérő belépőjegy-árakat szabjon ki férfiakra és nőkre) annyira indokolatlanul sokat csámcsognak hetek óta, hogy úgy éreztem, valamit nekem is írnom kell erről.

Az a helyzet, hogy engem teljesen meglepett, hogy nem csak úgy általában a magyar társadalmat, de a saját ismerőseimet, sőt, a saját szakmám tagjait is mennyire megosztja ez a kérdés. Annyira eltérő véleményeket, annyira meglepő indokokat hallottam, hogy csak kapkodtam a fejem a Szilárd fejéhez vagdalt vádakon, ugyanis számomra a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy az ő pártján állok.

Mikor beadta az indítványát (mikor is? nem emlékszem, régen volt) akkor úgy fogadtam a hírt: végre valaki! Nekem ugyanis sosem volt szimpatikus ez a rendszer. Viszont mivel szórakozóhelyre évek óta be sem tettem a lábam, ezért a dolog úgyszólván egyáltalán nem érint. Arra viszont nagyon jól emlékszem, hogy mikor 17 éves korom körül el-ellátogattam ilyen helyekre, furcsa érzéseket keltett bennem ez a jegyszedési gyakorlat. Bár akkor még nem igazán gondolkodtam diszkriminációról és egyenjogúságról, nem teljesen értettem, hogy is van az, hogy valaki pusztán a neme miatt többet vagy kevesebbet fizet, és számomra mindig egyértelmű volt, hogy a nőknek azért ingyenes a belépés, hogy nehogy előálljon az a helyzet, hogy a sok férfinak nem jut elég préda. Nem tudom, valóban igaz-e, hogy ha egy buli fizetős lenne, a nők kevésbé látogatnák (szerintem nem O.o) de a lényeg, hogy erről a gyakorlatról nekem soha nem a lovagiasság jutott eszembe, hanem a szexizmus (nahát, ezt a szót a helyesírás-ellenőrző aláhúzza pirossal, mi a tök. O.o). És - meglehetősen naivan - azt hittem, ez teljesen egyértelmű, és mások is így látják. Most, hogy tapasztalom, hogy sokan nem így látják, már mégsem vagyok annyira biztos abban, hogy ez egyértelmű. Én mindenesetre tudom, hol állok a vitában (bár remélem, hogy lassan lecseng ez a téma, mert kezd nagyon lerágott csont lenni). 

Még annyit megemlítek, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy személyes is ismerem Szilárdot, ugyanis az évfolyamtársam volt, és egy csapatban voltunk a gólyatárborban. Bárkinek állíthatom, hogy nem meleg (a barátnőjével ugyan csak egyszer találkoztam, de nagyon megmaradt bennem, mennyire kiütötte magát a gólyatábor afteren). És bár tényleg ennél jobban nem ismerem, de az órákon mindig izgett-mozgott, hozzászólt, jelentkezett, emellett újságíróként tevékenykedett, és úgy általában egy olyan ember benyomását keltette bennem, aki tényleg határozott értékrenddel bír, és az általa fontosnak gondolt ügyekért áll ki - és cseppet sem az "egy perc hírnév" hajtja. Nem igazán megvédeni akartam őt, ha valakinek most így jött le - inkább mókás úgy végigkövetni a hírfolyamot, hogy kicsit közelebbről is ismerem őt. Mintha egy kicsit büszke lennék rá, bár kétlem, hogy valaha öt szónál többet váltottunk volna. :D