My year 2014

Következzen a már megszokott évértékelés! Nagyon klassz év volt, de sajnos idén nem voltam jó blogoló, a bejegyzéseim száma a százat sem éri el. Viszont ez az ötödik blogolással eltöltött évem! Úgyhogy azért remélem, nem vesztettem el minden olvasómat, és örömmel fogadjátok, ha néha mégis tollat billentyűzetet ragadok.

Január első napját Bálinttal Juli szilveszteri bulijában ünnepeltük, amit nem élveztem túlzottan, el is határoztam, hogy idén valami olyat csinálok, amit tényleg szeretnék. Egy kis időre ideutaztak Szahar nagyszülei, és egy nagy családi ebédet csaptunk a da Mario olasz étteremben a tiszteletükre. Alapvetően stresszes volt ez a hónap, vizsgáim voltak amiket a hátam közepére kívántam, de szerencsére minden sikerült, a gyakorlati szigorlat is, és Kriszta segítségével beadtam a jelentkezésemet a CEU-ra. Elkezdtem dolgozni a Bálnában hostessként, sőt, két héten keresztül minden reggel iskolák előtt szórólapoztam, ezen kívül elkezdtem kijárni Beához is mappákat rendezgetni. Bálintnak megkezdődött a síszezon, így belekóstoltunk, milyen is huzamosabb ideig távol lenni egymástól.

Februárban nem sok időt tölthettem pihenéssel, ugyanis le kellett adjam a jelentkezésemet a mesterképzésekre, és elkezdtem írni a szakdolgozatomat is. Felvettem a kapcsolatot négy civil szervezettel, és elkezdtem járni az iskolai érzékenyítő programjaikra. A Valentin napot Dollal, Barnival és Shizuval, vagyis az elvált nőkkel töltöttem, egészen ehető vacsorát hoztunk össze közösen. Volt egy szóbeli interjúm a CEU-n, ahol persze mondtam marhaságokat, de összességében egész jól sikerült.

Március táján már egyre kétségbeesettebben írtam a szakdolgozatomat. Bálinttal túlestünk az első közös mozizáson, igaz, mivel a Wall Street farkasát néztük, nem volt olyan nagy élmény. Andrisék társaságával elmentünk egy családi síelésre Zell am See-be. Hirtelen ötlettől vezérelve részt vettem a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány kétnapos vitatréningjén, ami szórakoztatónak és hasznosnak bizonyult.

Április hatodikán éltem állampolgári jogommal és életemben először szavaztam országgyűlési választásokon. Egyik este Encsivel kibumliztunk Szigetszentmiklósra, hogy megnézzük, hogyan versenyzik Lau. Eszteréknél volt közös éneklés, felkészülés a Pészachra, majd persze élesben is megmutathattuk, mit tudunk, az ünnepen. Sikeresen leadtam a szakdolgozatomat, utána pedig tavaszi szünet következett, amikor meglátogatott minket Orsi! Jó volt végre időt tölteni együtt, többször is megnéztük például az új tévénken a Jégvarázst. Bálintnak szülinapja volt, és még a családi ünneplésre is meghívtak. Megtudtam, hogy felvettek a CEU-ra.

Májusban sor került az éves geocaching teljesítménytúrára, amire idén Bálint is velünk tartott. Megünnepeltük a szülinapomat Bálinttal, a családdal és barátokkal is a sütőn. Dolgoztam a Symában a Legjobb Otthon kiállításon. Bálinttal megnéztük a Firefly sorozatot. Szavaztam az Európa Parlamenti választásokon. Letudtam az utolsó vizsgaidőszakomat az ELTÉ-n, többek között egy szerencsétlenül sikerült elméleti szigorlattal. Ezután egy közel egyhónapos pihenés következett, amit egy grazi úttal indítottam – három napot töltöttem el Hannah-nál és Mathiasnál.

Júniusban kicsit lazíthattam végre. Töltöttünk egy hétvégét Angyalin, ahová a Barukh családot is meghívtuk. Bálinttal X-men maratont tartottunk. Töltöttem egy napot az MTK evezős telepén, és én is kipróbáltam, milyen hajóba szállni. Beköszöntött a nyár, Bálinttal egy hétvégére leugrottunk Balatonszemesre a Nándi-lakba. Azért egy nagyobb megmérettetés még hátra volt: a záróvizsga. Szerencsére sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat.

Júliusban megvolt a diplomaosztóm, ami miatt valamiért nagyon izgultam, de túlestem rajta, délután pedig családozás helyett inkább a Budapest Pride örömeit választottam. Anyuval és apuval ellátogathattunk a Lovas utcába, a nő, aki megvette a lakásunkat, meghívott, hogy nézzünk körül nála egy délután. Bálinttal elmentünk a Csenge által szervezett Mátrabeatzre, a fergeteges négynapos bulira a természet lágy ölén. Ekkor derült ki, hogy a tervezett izraeli nyaralásunk a háborús helyzet miatt módosul, emiatt szomorú is voltam. De így legalább Bálinttal tölthettem július 13-át, az évfordulónkat. Végül július 20-28 között nyaraltunk Izraelben, és a feszült helyzet ellenére igenis klasszul sikerült az egész: jó volt látni Orsit és más rokonokat, süttetni a hasunkat, tengerben fürödni, turistáskodni kicsit. Míg mi Izraelben nyaraltunk, Bálint több mint két hetes balkáni körutazást tett a barátaival, azt hiszem ez is fontos volt a kapcsolatunk szempontjából, hogy ennyit távol voltunk, de sokat írtunk egymásnak, sőt, képeslapot is küldött nekem.

Augusztus elejét buzgó tanulmányírással töltöttem, eleget téve a Republikon Intézet felkérésének, utána pedig tíz napot töltöttem Rábcakapin a varázslatos táborban! Nagyszerűen sikerült az egész, „varázslatos” volt, mint mindig. J A tábor után egy napra kinéztem a Sziget Fesztiválra, egészen tetszett is, a legjobb a Crystal Fighters koncert volt, amin együtt buliztunk Bálinttal. Eszterrel elmentem esküvői ruhákat válogatni, hiszen idén Gézu megkérte a kezét. A hónap végét Angyalin töltöttem, először a családdal, megünnepelve Andris és Mimi szülinapját, utána pedig Bálinttal, akivel ez volt ez első közös, „édeskettes” nyaralásunk. Nagyon jól éreztük magunkat.

Szeptember elején még pihentem egy kicsit, voltam például székesfehérvári BK-talin és balatoni vitorlázáson apu volt kollegájával, de utána végre elkezdődött a CEU! Minden nagyon új volt, a hely, az emberek, a tárgyak, de mindent megtettek, hogy kiismerjük magunkat és beilleszkedjünk, és hamar beindult a komoly munka. Beletelt egy időbe, mire megtaláltam a helyem, de végül elkapott a sodrás, megtetszett az új egyetem, és belevetettem magam a tanulásba. Megnéztem moziban Az emlékek őrét a BK-sokkal. Bálinttal elmentünk az ARC kiállításra, és szupi romantikus volt ez egész. Megünnepeltük a Rosh Hashana-t a Barukh családdal.

Októberben megsűrűsödtek a teendőim, és sajnos erősen visszaestem a blogolással. Csak úgy, mint tavaly, kimentem Bálinttal a Nagykovácsi Síiskola nyílt napjára. Szavaztam az önkormányzati választásokon. A hónap második felében hazautazott Orsi, és egy nagyszerű hetet töltöttünk együtt családi ebéddel, cirkuszlátogatással, színházzal és reggelizéssel a Dzsemben. Borcsa szervezett egy töki pompos estet a natisoknak, ahova Bálintot is elvittem. Végre játszottam Pandemicet. Részt vettem az internetadó elleni tüntetésen, ami hatalmasra nőtte ki magát, és ezért fantasztikus élmény volt. Bálinttal megnéztük a Semmit a Bábszínházban.

November elsején elutaztunk Balkányba nagyapa sírjához. Leadtam az első beadandómat, egy book review-t, ami jól is sikerült. Megjelent életem első publikációja. Nagy családi lakomával megünnepeltük Magdolnagyi szülinapját. Elkezdtem dolgozni az első term paper-ön, és interjúkat készítettem volt Taglitosokkal. Megünnepeltük anyu és Pista bácsi szülinapját. 

Decemberben már eléggé stresszeltem a beadandók és határidők miatt, sokat írtam, tanultam. A névnapomra kaptam Bálinttól egy nagyon szép sárga liliomcsokrot. Jött hozzánk a Mikulás. Töltöttem egy klassz hetet Olaszországban, ahol Bálinttal és a családjával síeltem. Az ünnepek alatt kicsit nyugisabbra vettem a figurát, pihentem, családoztam, ajándékoztam, nagyon jól telt minden. Azért a beadandó írással nem álltam le.

Összességébe véve nagyon szuperül telt ez az év. Tavaly írtam is arról, hogy úgy sejtem, jó év lesz ez. Hát tényleg az volt. Érdekes, hogy nagyon gyorsan elrepült. Tényleg, igazán, meglepően gyorsan. Nem tudom, ti éreztek-e ilyet, de talán azzal tudom érzékeltetni, hogy mikor az ember új évet kezd, az évszám is nagyon frissnek, újnak hat – gondot okoz leírni, nem elrontani, és mindig meglepődünk, hogy nahát, már ebben az évben járunk! Aztán ahogy telnek a hónapok, az évszámot megszokjuk, elkopik, sőt, év végére „réginek” is tűnik, és már kezdenénk is bele az újabba. Nos, nálam ezúttal ez nem így történt. 2014 még mindig nagyon „új” évnek tűnik, el sem hiszem, hogy vége, és semmi kedvem elereszteni. Bele sem tudok gondolni, hogy 2015 következik. Ez valahogy elképesztően furcsa, nincs kedvem hozzá, túl korainak érzem. Butaság, nem?

Azt hiszem, azért telt el ilyen gyorsan ez az év, mert nagyon sok minden történt. Így ezt a blogbejegyzést írva egészen furcsa, hogy tavaszig még az ELTE hallgatója voltam, szakdolgozatírással bajlódtam, majd lediplomáztam. Most már a fejem teljesen a CEU-val van tele, amit nagyon szeretek, úgy érzem, jó helyen vagyok, viszont rengeteg munka és stressz. Meg is fogadtam, hogy jövőre okosabban szervezem a feladataimat és nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, de tartok tőle, hogy mire igazán ráérzek, mit hogyan is kéne intézni, lediplomázom.

Szintén meglepő, hogy Orsi már több, mint egy éve Izraelben él! A távollétéhez hozzászokott a család, de persze nagyon hiányzik nekünk. Sokat skypeolunk, írunk egymásnak, és ha összejön, nagyon örülünk a találkozásoknak. Orsi jól érzi magát kint, tanul, nagyon szorgalmas és ügyes, és ha találkoznak, Szaharral is nagyon boldogok.

Bálinttal is nagyon jó minden – tulajdonképpen azóta, hogy hazajött Balkán Tripről és volt egy közös nyaralásunk, mintha valami megváltozott volna, minden sokkal jobb. A CEU miatt kevesebbet találkozunk, de ez sem túl nagy gond – nagyon jól érezzük magunkat együtt és nagyon szeretjük egymást. Tulajdonképpen pár napja befurakodott a gondolataim közé, hogy azért vagyunk meg olyan jól, mert a CEU miatt nem járok el vele társaságba, hanem amikor találkozunk, azt mindig nyugodtan, kettesben töltjük. Bálint szerint ez hülyeség, de én nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az egész csak ennek köszönhető, ami azért egy kicsit szomorú. De azért minden rendben, jól sikerült a közös síelésünk is, és remélem, gond nélkül telik el az az időszak is, amikor sokat oktat külföldön.

37 könyvet olvastam el idén, ami abszolút rekord. Legjobb olvasmányaim (minddel találkozhattok a Könyvespolc fül mögött!): Abigél, Az univerzum és Alex Woods, A könyvtolvaj, Luke és Jon, A holdat az égről, Semmi, Rubinvörös-Zafírkék-Smaragdzöld. Jó lenne tartani azt a tendenciát, hogy évről évre több könyvet olvasok el, de attól félek, jövőre ez nagyon nem fog összejönni. Az utóbbi hónapokban alig volt időm olvasni, és tartok tőle, hogy ez így marad. :( Azért majd igyekszem! ^^

Egy kicsit nyűgös vagyok mostanában, az a helyzet, hogy nincs sok kedvem az új évhez. 2014 tényleg klasszul sikerült, és nem szeretném elengedni. Némi gyanakvással tekintek 2015-re. Nincs okom azt feltételezni, hogy ne lenne jó, mégis így érzem. Tulajdonképpen nem várok tőle semmit, csak hogy minden maradjon úgy, mint ahogy most van: sikeresen haladjak a tanulással és maradjon minden ilyen jó Bálinttal. Egyéb komolyabb terveim és kívánságaim nincsenek is!

Boldog új évet minden minden blogolvasómnak! :)

Karácsonyozás

Végre eljött és el is múlt a karácsony, amelyet idén valahogy hónapok óta repesve vártam, viszont mikor végre megérkezett, nem egészen tudtam, hogyan is álljak hozzá. Azt hiszem ez főleg ezeknek a fránya beadandóknak köszönhető - egyszerűen nem szerveztem elég jól az időmet, és az egyhónapos szünetben is kénytelen vagyok beadandókon dolgozni, úgyhogy egyrészt stresszelek, másrészt szeretnék pihenni, és örülök az ünnepeknek. Azért nem töltöttem magolással napokat a fa alatt, és jól telt a karácsonyunk idén is. Már előre kitakarítottam a szobát és beszereztem az ajándékokat, de azért 24-én is volt mit tenni-venni, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy eljött az este, és még sminkelni se volt elég időm. Jó volt az ajándékozás, nagyon örülök, hogy idén több ajándékom is nagy sikert aratott: Petra csak úgy falja a Narnia krónikáit, anyu is nagyon lelkesedett a formálható design nyakláncáért, apuval pedig tegnap elmentek és megnézték moziban a Csillagok között című sci-fit, amire már régóta fájt a foguk, úgyhogy vettem nekik jegyet rá.

Én is klassz dolgokat kaptam. Ugyan egy hónappal ezelőtt már beszereztünk egy komplett sífelszerelést, azért várt rám a fa alatt két felső, színházjegy, Dixit-kártyák és egy könyv a tanulnivalóimhoz, illetve egy tesógyűrű Petrától. Ha ez nem lenne elég, kapott a család mindenféle tévés játékokat meg konzolokat, amit nem is tudom, hogy hívnak, de nagyon mókás vele játszani. :)

Az ajándékozás után elfogyasztottuk anyu idei mennyei vacsoráját: citromlevest, utána pedig narancsos kacsát hercegnő burgonyával, az egészet pedig természetesen bejglik és gyümölcs koronázta meg. Vacsi után megnéztük a Jégvarázst, felhívtuk a nagyikat, skypeoltunk Orsival, aztán én el is tettem magam másnapra - valamiért jól kifárasztott ez a nap. :)

25-én délután Zsuzsa nagyinál ünnepeltünk, volt zenehallgatás, ajándékozás, virslievés. 26-án pedig Magdolnagyihoz mentünk, aki kivételesen ebédre hívott minket, és maga készített nekünk halászlét és túrós csuszát, pedig nem is szeret főzni. 

Vége is van az ünnepeknek, de azért még nagyon nyugis, békés hangulatban vagyok. Tegnap leesett az első hó, Bálint is jött hozzánk ebédelni és játszani. Vele majd csak később ajándékozunk, mert úgy tűnik, a Télapó elkavarta a csomagomat :) 

Síelés!

Múlt héten síelni voltam Bálintékkal! Nagyon jól sikerült az egész, de sajnos hamar eltelt. Két nappal a tanév vége után indultunk. 12-én ért véget a tanítás a CEU-n, őszintén szólva teljesen el vagyok képedve, milyen hirtelen véget is ért ez az első félév. Ennek megfelelően persze rengeteg dolgom volt, prezentációk és beadandók, úgyhogy próbáltam úgy időzíteni a dolgokat, hogy nagyjából síelés előtt végezzek - több kevesebb sikerrel. Majd szentelek egy külön bejegyzést a sulinak, most azonban a síelés a téma!

Szóval vasárnap indultunk, Bálint szüleivel és Csaba barátnőjével, Pirivel autóztunk Olaszországba, Val di Fiemmébe. Ez az a hely, ahová Székelyék már ezer éve visszajárnak. Nem csodálom, tényleg jó a szállás és a síterep is, bár sajnos annyira enyhe most az idő, hogy csak kevés hó volt. A völgyben egyáltalán nem havazott, és a sípályák közül is csak néhányat nyitottak meg, de azért elég volt, lehetett síelni.

Kicsit máshogy alakultak a dolgok, mint Bálint és én előzőleg sejtettük. Valamiért én úgy gondoltam, hogy csak családi síelésről van szó, de hatalmas társaság gyűlt össze Székelyék régi barátaiból, úgyhogy sokan voltunk, ráadásul az emberek többsége kért síoktatást. Ez azt jelentette, hogy Csaba és Bálint dolgoztak napközben, pedig Bálint is arra számított, hogy a szezonban egyszer, ezen a héten, szabadon síelhet. Nem is örült neki, és persze én is kicsit megszeppentem, hogy mi lesz így velem. Végül Csaba csapatához álltam be, mivel ők voltak a haladók - Bálint a kezdőket vitte. Végül minden nagyon jól sikerült. Az az igazság, hogy kicsit izgultam, hogy Bálinttal fogok síelni - hogy vajon mit fog szólni a technikámhoz. De nagyon jól esett, hogy Csaba is, Bálint is nagyon megdicsértek, hogy ügyes vagyok. Azt hiszem, most már én is kezdem elhinni. Persze meredeken, jeges pályán félek meg bénázok, de azért nincsenek nagy gondok. ^^

Jót tett egyébként az oktatás, szerintem ügyesedtem attól, hogy célzott feladatokat csináltunk és igyekeztem a hibáimra figyelni. És szerencsére nem csak oktatásból jutott, mert nap végén Bálinttal is csúszhattam. Nagyon aranyosan segített nekem, szuperül oktat és még szuperebbül csúszik lécen és deszkán is. Szívecskeözön ^^

Az új sífelszerelésem is bevált, nagyon menőnek éreztem magam az új sínadrágban és dzsekiben, de azért jól fel kellett öltözzek alá, mert úgy tűnik, nem annyira meleg, mint amennyire fázós én vagyok. :( 

Ez a hét abból a szempontból is jó volt, hogy végre nem kellett a sulivan foglalkozni, pihenhettem. Ez nagyon hiányzott már, jól esett távol lenni itthonról, nem foglalkozni a tanulnivalókkal, beadandókkal. Nem éltem nagy társasági életet esténként, inkább korábban lepihentem, és jókat aludtam. Jó volt némi időt tölteni Csabával és a barátnőjével, Pirivel. Élveztem, hogy nap közben végre friss levegőn vagyok és sportolok. A szállásunknak klassz welness részlege volt, úgyhogy délutánonként Bálinttal szaunáztunk és pancsoltunk.

Itt jegyzem meg, hogy a szálláshelyünk nagyon furcsa egy hotel volt, ugyanis roppant sajátos stílusban rendezték be. Tele volt pakolva különböző képekkel, tárgyakkal, amik cseppet sem illettek egymáshoz, de az egész annyira giccses volt, hogy végül már szépnek hatott. Mozaikberakások, tükrök, faragott fejek és trófeák voltak a falakon. A hallban egy nagy cserépkályhát vett körül egy párnázott pad, amin nagyon jól esett esténként ücsörögni, mellette pedig valami gipszkarton-féleségből egy bástyát emeltek, afféle szerelmi kuckónak: belül rengeteg szívecske, bárna és illatgyertya várta a romantikázni vágyókat. Az étkezőben az asztalt barokkos hatású bíbor és aranyszínű terítők takarták, és színes rózsamintás talpas üvegpohárból lehetett inni. A wellness részleget pedig teljesen kiépítették, a medencék körül sziklák, kagylók voltak a falba építve műanyag halakkal és rákokkal, mozaikberakással, kis híddal; a vízben műanyag tavi rózsákkal lehetett játszani. A szauna kis fakunyhónak volt megépítve, ami mellett az ember dézsából önthetett jeges vizet a fejére. Ha pedig valaki hátraosont egy kis ajtón, kész dzsungelbe jutott: növények, csobogók, sziklafalak, és az ametisztbarlang nevű gőzkabin, ahol valódi ametisztdarabok voltak a sziklafalba építve. Nagyon szerettem itt üldögélni egyedül, és azt képzelni, hogy valamiféle kobold otthonába jutottam. :)

Összességében nagyon jól sikerült ez az öt nap, még úgy is, hogy sokkal több időt szerettem volna Bálinttal tölteni. A mozgáshoz, síeléshez is megjött a kedvem. Sajnos egyelőre úgy tűnik, a szezonban már nem jutok ki a pályára, de azért tavasszal átgondolom újra a dolgot, hátha belefér húsvét táján. 

Végül, azt hiszem ez a kép kiválóan illusztrálja, mit érzek, mikor látom Bálintot síelni/snowboardozni: 

Az elmúlt hónap eseményei röviden (?)

Úgy néz ki, hogy október hónapnál csak egy bejegyzés árválkodik itt a blogon - ez sajnos elég szomorú, mert ötleteim éppenséggel voltak, mit írjak, csak valahogy sosem került rá idő, hogy valóban monitorra vessem őket. Most is csak több részletben sikerült megírnom ezt a bejegyzést, de nem is csoda, jó hosszú lett. Remélem nem felejtek ki semmi fontosat, igyekszem mindent összeszedni.

1. Orsi ittléte

Nem sokkal azután, hogy a legutóbbi bejegyzésemet írtam, október 17-23 között meglátogatott minket Orsi! Ez nagy öröm volt, úgyhogy igyekeztem minden dolgomat úgy alakítani, hogy tanulással, takarítással, szülinapi ajándék vásárlással is végezzek, mire megjön. Többé-kevésbé sikerült is a dolog. Orsi péntek este érkezett, másnap délre az egész család hivatalos volt hozzánk ebédre. Ez Orsi kérése volt, és elég nagy ritkaságnak számít, sőt, azt hiszem, ebédre, tehát rendes főétkezésre még sosem láttunk vendégül ennyi embert, úgyhogy egész délelőtt nagyüzem volt nálunk. Készült a leves, a többféle husi, köret, mi nők mind ott nyüzsögtük a konyhában. Szerencsére sikere volt a lakomának, jó volt együtt lenni a családdal, sőt, még Bálintot is rávettem, hogy jöjjön el, apu készített is rólunk néhány aranyos képet. A család most ünnepelte Orsi szülinapját, szegénynek később gondjai is akadtak, hogy hogyan pakolja be a sok cuccot abba a kis bőröndbe, amit magával hozhatott.

A vasárnap is a családé volt, délelőtt - szintén Orsi kérésére - a Fővárosi Nagycirkusz egy előadását néztük meg (voltak benne meglepően jó számok) utána pedig étteremben ebédeltünk. A délután során még közös fotózkodásra is sor került a Városligetben, anyunak hála ugyanis Petra, Orsi és én minionos egyenpólóban feszítettünk, amit mindenképpen meg kellett örökíteni.

Az elkövetkező héten Orsi nagyon be volt táblázva, elég sokat kellett neki is gondolkodnia azon, hogyan hangolja össze a programjait ahhoz, hogy találkozhasson mindenkivel: nagyikkal, barátokkal, Petrával és velem. Kedden este színházba mentünk, a Gólem Színház egyik előadását néztük meg, nagyon tetszett mindannyiunknak. Hosszas tanakodás után végül sikerült összehoznom Orsival egy olyan találkozót is, ahol csak kettecskén voltunk: szerda reggel meglátogatta a CEUt. Ez elég viccesen jött ki, mert a programjába csak úgy tudtam beférni, ha reggel fél kilenckor találkozunk, én Bálinttól jöttem, ő otthonról, épp szakadó eső és erős szél volt, úgyhogy futólépésben kerestünk menedéket. A Dzsem nevű kis reggelizőben ettünk egy kis croissant-t lekvárral és vajjal, hozzá teát és kávét kortyoltunk. Utána átmentünk a CEU-ra, körbevezettem Orsit, kicsit beszélgettünk is, de sok mindenre nem volt idő, mert már sietnie is kellett Zsuzsa nagyihoz.

Mi, a szűkebb család csütörtökön, Orsi elutazása napján ünnepeltük a szülinapját, aztán segítettünk neki, hogy mindent el tudjon pakolni a bőröndjébe. Nagyon jól sikerült ez a hét Orsival, mindenki nagyon örült, hogy itt volt. Én a családi együttléttől és a rossz időtől karácsonyi hangulatba keveredtem, ami lényegébe véve azóta is tart.

2. A hosszúhétvége

A hosszúhétvégének nagyon örültem, óriási szükség volt erre a kis pihenőre - no jó, valójában a tanulnivalómmal zárkóztam fel, de így is nagyon jól esett egy kis nyugi, és az, hogy együtt volt a család - továbbra is elég rendesen karácsonyi hangulatom maradt. Apunak végre volt ideje foglalkozni "közös projektjeinkkel", azaz vett pillanatragasztót, és  megragasztotta az eltört tárgyaimat és ékszereimet, valamint végre felszerelte a falra azt a faágból készült ékszertartót, amit még én eszkábáltam magamnak egy kreatív pillanatomban nyár végén.

3. Az osztálytársak

Érdemes szót ejteni arról, hogy kezdtünk összekovácsolódni a csoporttársaimmal, bár mivel én nem lakom a koliban, kevesebbet találkozom velük és pár dologból ki is maradok. De egyszer már meglátogattam őket a lakhelyükön, mert Nikola Szerbiából hozott nasikat, úgyhogy szerb bulit tartottunk a konyhában. Egy másik alkalommal Eszterhez mentünk többen, hogy közösen nézzük meg az egyik órára kötelező filmet, a Do the right thing-et. Huszonharmadika előtt pedig Borcsa látott vendégül mindenkit, hogy pálinkaivás és töki pompos evés közben emlékezzünk meg '56 hős forradalmárjairól. Erre az alkalomra még Bálint is eljött velem.

4. Internetadó? Nemár!

Ekkortájt jelentette be a kormány, hogy adót vet ki az internethasználatra, amit kritizált külföld, kifigurázott a 9gag és a mémgyárak, és amin alaposan felzúdult a magyar társadalom. Nem akarok azzal jönni, hogy "én megmondtam", de az a helyzet, hogy mikor először hallottam ezt az internetadó dolgot, az volt az első gondolatom, hogy ebbe belebuknak. És oké, ez talán nem történik meg, de arra gondoltam - és később így is lett - hogy azok a tömegek, akik a sajtószabadság korlátozására, a jogállam sárba tiprására, a trafikmutyira és társaira a fülük botját se mozdították, azoknál azért már ezzel betelt a pohár. Vegyék el a demokráciát, de a facebookot meg a torrentet ne! És igen, akkora tüntetést váltott ki ez az egész, hogy a kormány - egyelőre - meghátrált. A vasárnapi tüntetésen nem voltam ott (ez még a hosszúhétvége utolsó napja volt, amikor pokrócba bugyolálva, teával a kezemben tanulgattam otthon, és inkább nem mozdultam ki) de a keddire elmentem. Arra számítottam, hogy erre kevesebben jönnek el, ehelyett annyian voltunk, hogy nem hittem a szememnek; óriási élmény volt. Jópofa, hogy Bálint barátaival vonultam, Atesszel, Soltival, Szatyival, illetve eljött Gábor (!) is. Tényleg hatalmas élmény volt ez a megmozdulás, öröm volt látni, hogy igenis ki tudunk még állni valamiért. Kíváncsian várom, lesz-e folytatás.

5. Pandemic! *.*

A Pandemic egy szuper társasjáték, amivel először a Varázslatos Táborban találkoztam, és annyira megtetszett, hogy alig vártam, hogy végre játszhassak vele. Ez az alkalom hosszas szervezés után végül nemrég jött el, Shizuhoz mentem föl játszani Dollal, Napcsival és Willel, aki éppen pár napra hazajött Finnországból. Már az is élmény volt, hogy láttam őket, meg hogy végre megszemlélhettem Shizu felújított és elkészült lakását. A játék nem múlta alul a várakozásaimat, tényleg nagyon élveztem, és nem is akartam abbahagyni, főleg, mivel rendre megvert minket a játék, és visszavágóra szomjaztam. (A Pandemic kooperatív társasjáték, a négy játékos együtt dönt minden lépésről, együtt nyernek vagy veszítenek a játékkal szemben. Azt hiszem, ezért is tetszett annyira, mert itt nem kell egymással versengeni.)

Pár nappal később más társasággal is volt lehetőségem Pandemicezni. Bálint és az ő barátai nagy társasjátékozók, és az utóbbi időben rákaptak a Játszóház rendezvénysorozatra, ami valóban király kezdeményezés, és az a lényege, hogy heti rendszerességgel hol itt, hol ott, Budapest valamelyik nagyobb kocsmájában társasjátékozás megy. A szervezők odavisznek egy kupac játékot, az emberek pedig - egészen sokan! - játszanak velük egy-egy sör mellett. Én is erre a rendezvényre néztem el Bálinttal és Gáborral a MüSzibe, ahol kis várakozás után bár, de megkaparintottuk a Pandemicet, és játszottunk is belőle több kört - negyedikként egy random srác, Tamás szállt be játszani, de az is tök jó volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást.

Az a helyzet, hogy Bálinttal azért más volt játszani: a kis stratéga agya ezerrel pörgött, minden lépést százszor megfontoltunk, és mindkét alkalommal sikerült is legyőzni a játékot!

6. Egy kis kultúra

Múlt hét végén művelődésre is jutott idő. Csütörtökön a Bábszínházban voltunk Bálinttal, a Semmit néztük meg. A darab alapja egy dán sikerregény, az idei olvasmányaim között szerepelt (a Könyvespolcon megtaláljátok, 10/10 pontot adtam rá). Egyszerűen fantasztikus volt az egész. Gondolom nem kell mondanom, hogy nem gyakran járok bábszínházba, pedig felnőtt és ifjúsági darabokat is játszanak, és lenyűgöző ez a műfaj. A darab szuperül mutatta be a történetet, nagyszerűek voltak a bábok, de a mozgatóik is színészkedtek, és Quimby-dalokkal színesítették az előadást. Annyira, de annyira jó volt, hogy csak na. Bálintnak és nekem is nagyon tetszett.

Pénteken a MüPában voltam a Nemzeti Táncszínház előadásán, a Carmina Buranán. Eredetileg anyu jött volna velem, de neki közbejött valami, úgyhogy más partnert kellett vadásznom. Némi tanakodás után Bálint egyik barátját, Julit kérdeztem meg, aki nagyon örült és nagyon lelkes volt, úgyhogy örülök, hogy őt hívtam el. Jó volt a darab is, csak meglepően rövid - alig egyórás volt, mint maga a zenemű. Viszont már hallgatni is élmény volt, pláne nézni a táncosokat. :)

7. Balkány

Mindenszentekkor ellátogattunk Balkányba, nagyapa és szülei sírjához. Még nincs egy éve, hogy elment. Nem kellett volna meglepődnöm, de ritka temetőjáróként elcsodálkoztam azon, hogyan festenek a sírok november elsején. Mindenhol virágok, mécsesek, nem is akárhogy, hanem komoly kompozíciókban. És persze nagyon sok embert láttunk mindenfelé. Mi is többen jöttünk, nagyi, Zsuzsa és Pista társaságában díszítettük fel a sírt. Sajnálom, hogy nem láthattuk a temetőt este, biztosan nagyon szép volt azzal a sok mécsessel. Közösen ebédeltünk Balkány egyik éttermében, akkora adagot kaptunk, hogy a felét haza kellett vinni dobozban. Késő délután lett, mire a sűrű ködön át hazajutottunk.

8. A suli

A CEUn most már igazán beindult az élet, ezerrel zakatol a félév. Örömmel mondhatom, hogy beilleszkedtem, megszerettem, és nem, nem szenvedek. Ez azért meglepő, mert valójában minden nap, rendszeresen, sok időt töltök a sulira készüléssel, de nem bánom. Nem olyan halálosan stresszes, és ugyan nehéz, de érzem azt is, hogy sokat fejlődöm, úgyhogy azt hiszem, határozottan szeretem csinálni. Bár persze néha juthatna idő másra is... Most kezdődik igazán a neheze. Túl vagyok az első beadandómon, egy book review-n, kíváncsi vagyok, hogy értékelik. Rendszeresen konzultálok az Academic Writing Instructor-ommal, Sanjayyal, ami szintén nagyon hasznos, és örülök, mert úgy érzem, nem vagyok reménytelen eset. Mostanra annak is eljött az ideje, hogy az év végi beadandókkal ('term paper') is elkezdjek foglalkozni: kitalálom a témát, anyagot gyűjtök, konzultálok, sőt, életem első interjúit is megtartom jövő héten, úgyhogy sok izgalomnak nézek elébe...

A  NATI órák mellett meg próbálkozom lépést tartani az arabbal, de sajnos nehezen megy. Jóval több időt kéne töltenem tanulással, mint amit megengedhetek magamnak, és az sem segít rajtam, hogy órán mindig rengeteg új anyagot veszünk, amit gyakorolni - megfelelő házi feladat hiányában - nem is igen tudok. Azért igyekszem, de még nem állok valami jól, egyelőre olyan mondatokat tudok elmondani, hogy "Mi ez? Ez egy ház. Ez egy kutya? Nem, ez egy macska."

9. Könyvek

Örömmel jelentem, hogy a Könyvespolc két olvasmánnyal is bővült, egyúttal szomorúan közlöm, hogy egy darabig többel megint csak nem fog. Az első könyv az 1984, amit szeptember óta rágok, és most végeztem vele. Persze ezt a sulira fogtam, de az igazság az, hogy nem igazán fogott meg Orwell regénye. A világleírás meg az üzenet jó és elgondolkodtató, de a sztori, meg főleg a vége olyan gusztustalan és kegyetlen, hogy az én gyomrom már nem vette be. 

Ezután vettem kezembe az Abigélt, és magam is meglepődtem, hogy annyira rákattantam, hogy le se bírtam tenni, és félretéve házit és tanulnivalót, órákon át csak faltam a lapokat. Végeztem is vele 3 nap alatt, de ez ráébresztett, hogy nem a suli miatt nem olvasok - ha jó a könyv, akkor éppenséggel a könyv miatt nem tanulok. Úgyhogy most egy darabig nem is merek semmibe belekezdeni. Majd karácsonykor!

10. Első publikációm

Ez egy kissé régebbi hír, nagyon ciki, hogy csak most sikerül róla blogolnom. Még az utolsó napokat töltöttük Izraelben, mikor megkeresett Réka a Republikontól egy tanulmányírási munkával. Igent mondtam, és rögtön a hazaérkezésünk után belevetettem magam a munkába, hogy még a Tábor előtt végezhessek vele. A tanulmányom a 4Liberty számára készült, a Visegrádi országok egy projektsorozatának lezárásaként. A Republikon is részt vett ebben a projektben, és engem kértek meg, hogy írjam meg a tanulmányt. Annyi volt a kikötés, hogy a Visegrádi országok és a keleti partnerség kérdéséről szóljon, ezen belül én választottam a témát. Az a helyzet, hogy tőlem mindez elég távol áll, de kicsit utánaolvastam, és mivel az ukrán válság miatt sok anyag állt rendelkezésre, végül arról írtam, milyen példákkal szolgálhatnak a Visegrádi Négyek Ukrajna számára a demokratizálódás terén. Volt lehetőség említeni a magyar helyzetet, kritizálni az Orbán-kormányt is természetesen. A cikket eredetileg magyarul írtam, egy másik lány fordította angolra. A tanulmányom sok másikkal együtt egy közös kiadványban jelent meg, amihez csak pár hete jutottam hozzá, ezért is blogolok róla most. Ez a munka több szempontból is fontos számomra. Egyrészt nem sok tanulmányt írtam életemben, ez is olyan volt, mint egy komolyabb iskolai feladat, anyaggyűjtéssel, ötleteléssel, fogalmazással. Másrészt ez volt az első olyan alkalom, hogy pénzt kaptam valamiért, amihez értek és ami - ha lazábban is - de kötődik a tanulmányaimhoz, a szakterületemhez. Egészen jól megfizették ezt az írást, és tényleg nagyon hálás vagyok a Republikonnak, hogy rám gondoltak, engem kértek meg. Ez a munka az első publikációm, és be kell valljam, ez rém fura érzés. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tudományos írásaim fognak megjelenni nyomtatott formában, de amilyen irányba itt nyomnak minket a CEU-n, úgy hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom. 

A teljes kiadvány elérhető online. Én a 102. oldalon jövök.

Bocsánat, bocsánat, túl sok a teendőm!

Az a helyzet, hogy borzasztóan el vagyok havazva - rendesen beindult a suli, ráadásul Orsi hazalátogat hozzánk pénteken, és itt lesz egy hetet, úgyhogy jelenleg igyekszem előre megtanulni annyi mindent, amit csak lehet. 

Beletelt egy kis időbe míg úgy éreztem, hogy megszoktam a CEU-t, de most már kezdek otthonosan mozogni és szeretem is. Azt is szeretem, hogy sok teendőm van, bár azért egy kicsit sresszes - és persze a java még hátra van.

Ami eleve sok időt elvesz, hogy óráról órára több olvasmányt is el kell olvasnunk. Ezen kívül most képbe került az első beadandó, egy book review is, és prezentációkat is kell tartanom. Ez azért izgalmas, mert nincs túl sok tapasztalatom academic writing terén - magyarul sem, pláne nem angolul. 

Érdekes, hogy néhány hét után kiderült, hogy nem tudok olvasni. Komolyan. 4 év alatt az ELTÉn nem tanítottak meg arra, hogyan kell hozzáállni a szakszöveghez. Azt hinnéd, csak leülsz elé és elolvasod? Hohó, szó sincs róla! Kritikusan kell olvasni, megérteni a main argumentet, és feltárni az esetleges hiányosságokat. Teljesen új élmény, hogy elvárják tőlünk, hogy bátran kritizáljuk a tudomány nagy fejeseit és klasszikusait. Mindezt úgy, hogy valójában nincs időnk mindent elolvasni, tehát arra biztatnak minket, hogy sajátítsuk el azt a ''szkennelési" technikát, amivel a szövegen átfutva, csak a főbb címeket, bekezdéseket, kulcsszavakat olvasva is képesek vagyunk megérteni a lényeget. Nos, próbálkozom a módszerrel, nem könnyű.

Emelett persze igyekszem szociális életet élni, sportolni, és néha látni a barátomat. Úgyhogy az agyam állandóan a time management-emen zakatol. 

Viszont azt már most, egy hónap után is érzem, hogy nagyon sokat fogok profitálni ebből az egyetemből. Ha túlélem! ^^'

Túl magasan

Mostanában gyakran álmodom azt, hogy nagyon magasan vagyok. Mivel a valóságban is elég tériszonyos vagyok, az álmomban is mindig félek, óvatosan mászom, de előfordul, hogy majdnem leesek. Olyan gyakran fordult elő ez a motívum, hogy úgy gondoltam, kivételesen utánanézek egy álomszótárban, abból nem lehet gond. A Nők Lapja Cafén ezt találtam:

Magasság: Ha fél, szédül, túl nagy terhek nehezednek Önre. Valószínűleg egy döntést eldönthetetlennek ítél. Amíg ezt meg nem oldja, testi-lelki ereje gyengül.

Kivételesen egyetértek a megfejtéssel, azt hiszem ebben abszolút lehet valami.

Varázslatos hangulatok

Most éppen - és amúgy mostanság - nagyon különleges hangulatban vagyok. Ma reggel szuperül érzem magam: nem aludtam kifejezetten sokat, de frissen és kipihenten keltem, sokat és jókat álmodtam, és volt időm a tanulásra is. Odakint még az idő is szép.

Azon gondolkodtam, hogy ez a különleges hangulat sok korábbi élmény keveréke. Tegnap dolgozni voltam a Symában, idén először, és rájöttem, hogy nagyon szerettem ott lenni tavaly, meghatározta az őszi-téli időszakomat az ott töltött idő, úgyhogy furcsán nosztalgikus hangulatba kerültem, és elhatároztam, hogy igyekszem úgy haladni a tanulnivalómmal, hogy minél többet dolgozhassak, mert (a kereseten kívül) egyszerűen megkedveltem a helyet, az embereket, a kabátok között ücsörgés hangulatát. :)

Ahogy itt üldögéltem reggel a laptopom előtt, arra jöttem rá, hogy ez a jó érzés kicsit az amszterdami élményekből is fakad: az, hogy újra angolul kell olvasnom, tanulnom, beszélnem, és pokrócba burkolózva ülök egy teásbögre mellett, miközben odakint fáradtan süt a nap - ez mind olyasmi, amit utoljára Hollandiában tapasztaltam, és nagyon szerettem.

Tavaly ilyenkor kezdtük el a himpellérekkel az őszi kirándulásokat, és az is eszembe jutott, hogy éppen egy éve voltam először Nagykovácsiban a síiskola nyílt napján, megnézni, hol és hogyan is oktat Bálint, és az is szuper volt: ragyogó, őszi idő volt, ahogy utaztam kifelé Budapestről, csupa színes falevél és gyönyörű tájak vettek körül, nagyon jó volt látni, hogyan is oktat Bálint, milyen ügyes és lelkes a gyerekekkel, és este, mikor a nap végén összebújtunk, először mondta nekem magától, hogy szeret. :)

Elnézt kérek, ezen a ponton befejezem a nyáladzást, csak azt szeretném mondani, hogy az egyébként rohanós, stresszes, esetemben néha kifejezetten depis-nyünyögős napok között kifejezetten jó néha ilyen különleges boldogságot megtapasztalni. Amit valószínűleg nem is sikerült kifejezetten szavakal átadnom, de legalább megpróbáltam.

Ja, és varázslatos hangulatom tetőzése, hogy néha egyenesen karácsonyváró állapotba kerülök. Ez általában csak bő egy-másfél hónap múltán szokott megkezdődni, úgyhogy eléggé kivagyok magamon. :D

Könyves bejelentés

Ma hozzáadtam a könyvespolchoz 3 könyvet, amiket most olvastam nemrég, lessétek meg őket. :)

Vissza is vittem mindet a könyvtárba, és úgy döntöttem, a hamarosan lejáró kölcsönzőjegyemet egy darabig nem is újítom meg. Az az igazság, hogy van itthon bőven könyv, amik olasásra várnak, és sajnos tartok tőle, hogy a sűrűsödő iskolai teendőim miatt amúgy is kevesebb időm jut szépirodalom olvasására. Akárhogy is, az nem árt, ha nézitek/olvassátok a könyvespolcot, és ajánlotok jó könyveket! ^^

ARC és társai

Tegnap sikeresen eljutottunk az arc kiállításra Bálinttal, miután két hétig húztuk-halasztottuk. :) De nem bántam, mert nagyon jól jött ki a dolog: szuper idő volt, ráadásul autómentes nap, úgyhogy az egész Andrássyn standok, kirakodóvásár, étel-ital, ezmegaz; a Hősök terén pedig a Magyar Vágta ment. Végigandalogtunk a kiállítók között, vettünk egy nagy adag friss krumplichipset fokhagymás majonézzel, és szinte elfáradtunk, mire eljutottunk az óriásplakátokhoz. A kiállítás nagyon tetszett, az utóbbi években nem voltam, és idén először gondolkodtam el azon, hogy egyáltalán hogy működhet még ilyen rendezvény, ami ennyire kritizálja a kormányt? Persze utólag értesültem róla, hogy voltak anyagi nehézségeik a kiállítóknak. Mindenesetre örülnék, ha a további években is lenne ARC, mert szerintem nagyon jó. Mindent körbejártunk, sokat fotóztunk, és találkoztunk Bajnai Gordonnal is.

A visszafele úton Bálint még arra is hajlandó volt, hogy megpörgesse nekem a szerencsekereket a Játékkészítő standjánál, mert szerettem volna piros szemüveget nyerni. Nem sikerült. :(

Nagyon tuti aranyos romcsi délután volt. Tényleg. Szuperédik vagyunk együtt.

Akkor tanuljunk

Túl vagyok a CEU "zéró hetén", mától hivatalosan is elkezdődött az őszi félév. Rendben felvettem a tárgyaimat, és úgy néz ki, hogy tényleg elfoglalt leszek, már csak az, hogy óráról órára elolvassam a kötelezőket, eléggé sok időt elvesz o.O Holnap lesz egy prezentációm, úgyhogy kicsit izgulok is. :)

A számítógépes vizsgámat sikeresen megcsináltam, és úgy általában elintéztem mindent, amit kellett, még közös romkocsma-látogatáson is voltam a szaktársakkal, úgyhogy kezdek beilleszkedni. Ami talán a legizgalmasabb, hogy felvettem a kezdő arabórát. :D Ez úgy működik, hogy az egyetemen úgynevezett source language-ekből (mint a latin, héber, arab, orosz, szír, török stb.) ingyenes nyelvkurzusokat tartanak, elsősorban azzal a céllal, hogy azok, akiknek ez a tanulmányaihoz szükséges (főleg a történelem- és középkor-szakosokat érintheti ez) azok képesek legyenek legalább írni, olvasni az adott nyelven. Én persze először a héberre jelentkeztem, de olyan időpontra tették az órát, mikor nem érek rá. Nem baj, úgyis óhéber lett volna, amivel aligha tudok ma Izraelben tejet venni a boltban. Tudom, hogy választhattam volna valami "népszerűbb" nyelvet is, mint az orosz vagy a török, de egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Bevállaltam az arabot. Elvégre Izraelben (és persze azon kívül is) bőven vannak arabok is. Sikeresen kihívás elé állítottam magam: új ábécé, új hangok... nagyon izgatott vagyok, hiszen ezer éve nem tanultam új nyelvet! Remélem, bele tudok fektetni elég munkát, és akkor állítólag tavaszra már majdnem tökéletesen menni fog az írás-olvasás, sőt, némi beszéd is. :)

Az emlékek őre moziban!

Ha az idei Könyvespolcot átnézitek, megtaláljátok ott Lois Lowry könyvét, Az emlékek őré-t, illetve a sorozat további három kötetét is. Ott írtam arról, hogy ez a könyv nagyon kedves nekem, kamaszkoromban többször is elolvastam, tavaly pedig a táboros Utópiaóra témája volt, így megismerte az egész Bagolykő, sokat beszélgettünk róla, és az egész társaság kedvence lett. Nem is volt kérdéses hát, hogy most, hogy a könyv filmváltozatát sugározni kezdték a mozik, csapatostul megyünk el megnézni. Nem kevesebb, mint húszan ültünk be a moziba, hogy meglássuk, mit hoztak ki ebből a remekműből. Bevallom, én rettenetesen féltem, mi van, ha elszúrták. Annyit tudtam előre, hogy vannak változtatások a történetben az eredetihez képest, és aggódtam, hátha ezzel elrontották az egészet. Szerencsére kellemesen csalódtam! A film nagyon-nagyon tetszett, elsősorban azért, mert szerintem ügyesen visszaadta a könyv világát, alapvetően hű volt az eredeti történethez. Amit pluszban hozzáadott - Fiona és az Elöljáró karaktere - valójában színesítette, gazdagította a sztorit. Jól hatott az érzelmekre, nem volt túl nyálas, és nem veszett el a mondanivaló sem. Sőt, szerintem jobban ki is volt fejtve az erkölcsi dilemma, mint a könyvben. A fő kérdés ugye az, amit a táborban is boncolgattunk, hogy megéri-e kidobni a jó dolgokat - a színeket, a zenét, a szeretetet - azért, hogy velük együtt végre megszabadulhassunk a rosszaktól - a betegségtől, fájdalomtól, gyűlölettől - is. Erre a kérdésre koránt sem egyértelmű a válasz, amit az is bizonyít, hogy akadt a táborban, aki úgy döntött, szívesebben élne ebben a világban, mint a jelenünkben. A könyvben viszont úgy érzem, ez a dilemma nincs igazán kifejtve: hiába szenved Jonas a háború és gyűlölet emlékeitől, valójában cseppet sem habozik, úgy dönt, megdönti az Egyenlétet. A filmben nagyon tetszett az, hogy a két bölcs szereplő, az Örökítő és az Elöljáró (Meryl Streep! < 3) vitája rámutat, hogy Jonas döntésének helyessége még_sem_száz_százalékig_egyértelmű. Persze hogy mit tart helyesnek, ki-ki döntse el maga. Én mindenesetre nagyon örülök, hogy a sztori így filmes változatában szélesebb rétegekhez is eljut, én a magam részéről bármikor máskor is szívesen megnézem majd. 

Ami viszont szerintem szerencsétlenül jön ki, hogy a könyvet ismét kiadták, ezúttal a film plakátjával, amin Jonas és Fiona pózolnak középen - holott a könyvben nincs is szerelmi szál. Sőt, az olvasók azt sem fogják tudni, ki az az idős nő a jobb felső sarokban, hiszen az eredeti sztoriból az Elöljáró is hiányzik. Azért erre szerintem gondolhattak volna. Nekem örökre a piros szánkós fedél marad a szívem csücske. 

CEUs összefoglaló

Megpróbálom összefoglalni az e heti tapasztalataimat a CEU- ról, de úgy érzem, még nagyon az elején vagyok, úgyhogy hiába szakadt rám egy csomó infó, valahogy nem annyira akaródzik írnom róla... de azért tessék.

A helyzet az, hogy baromira izgultam az egész miatt, most viszont már azt hiszem, nagyjából sikerült megnyugodnom. Az első hetünkön folyamatosan tájékoztató órák voltak. Minden egyes Office beszámolót tartott nekünk arról, hol találhatóak, kikből állnak, milyen ügyeket intéznek a CEU-n és így a félév kezdetekor milyen teendőink vannak velük kapcsolatban. Ez egy csomó praktikus infó, például hogy hogy kapok ösztöndíjat, milyen nyomtatványokat töltsek ki, hogy működnek a számítógépek, a könyvtár, és persze a külföldi diákoknak egy csomó plusz feladatuk van, mint például a bankszámla nyitás, jelentkezés a Bevándorlási Hivatalnál stb. Kaptunk saját ceus email címet, amit naponta kétszer kötelesek vagyunk nézni. O.o

Ami talán a leghasznosabb, hogy megismertem végre az órarendet, a tárgyakat, azt, hogy pontosan mik is a követelmények és hogyan működik a félév. Ez sok tekintetben különbözik az ELTÉ-től. Először is, itt a tanév nem két szemeszterre van osztva, hanem fall, winter és spring term-re. Ez azt jelenti, hogy három alkalommal veszek fel tárgyakat és lesz tök új órarendem. Szintén új, hogy az időszakok között nincs vizsgaidőszak, tehát jegyet nem vizsgára, hanem a félév során elvégzett munkámra kapok: aktívnak kell lenni órán, beadandót írni, prezentálni... és kész kell mindezzel lenni a félév végére. Ez azt jelenti, hogy december 12-én én már végzek, pihizek, viszont január 18-án újra kezdem a tanulást, mikor még a legtöbb diáktársam bőszen vizsgázik. Ami a munkamennyiséget illeti, állítólag sok lesz belőle, én igyekszem a legrosszabbra készülni. Az egyértelmű, hogy a suliban nagyon rámennek a szakmai minőségre, nagyon fontos, hogyan írsz tanulmányt, hogyan adsz elő, és persze hogyan sikerül a mesterképzés megkoronázása: a szakdolgozat. Ennek érdekében egy egész Center for Academic Writing áll rendelkezésre, ahol bármikor konzultálhatsz ingyen és bérmentve egy tanácsadóval arról, hogyan javíts a beadandóidon. Az órákon kötelező a részvét, mindig aktivitást, naprakészséget várnak el. Mindez amennyire jó, legalább annyira meg is ijeszt: nem tudom, hosszútávon bejön-e majd nekem ez a "tudóskodás."

Ami a többieket illeti, nos, olyanok vagyunk, mint egy osztály: a kétéves mesterképzést 11-en, az egyéveset 10-en kezdjük, illetve a szakon tanulnak még azok, akik a kétéves képzésük második évét csinálják - összességében tehát alig harmincan vagyunk az egész szakon. Ez at jelenti, hogy egymást is jobban meg fogjuk ismerni, mint egy sima egyetemen, illetve az oktatókkal, koordinátorokkal is sokkal személyesebb viszony alakul ki. Már most érzem, hogy tényleg foglalkoznak velünk, lehet hozzájuk fordulni mindenféle hasfájással, és tényleg érdekli majd őket, hogy milyenek vagyunk, hogyan teljesítünk, és a fejlődésünkhöz sok-sok segítséget fognak nyújtani.

Nagyon kíváncsi voltam arra, milyen lesz a többi diák, de őszintén szólva ebben a kérdésben még nem igazán tudok nyilatkozni. Reméltem, hogy egyből megtalálom velük a közös hangot, de ez még nem igazán sikerült. A kétéves mesterképzésen meglepően sok a magyar, a többiek is európaiak, kivéve egy japán fazont. Az egyéves képzésen több amerikai is van. Fiatalnak érzem magam, a legtöbben jóval idősebbek nálam, adott esetben egy mesterképzésen is túl vannak már. Mivel nem a koliban lakom, sok mókából automatikusan kimaradok. Egyelőre nem tudom, hogy csak időre van-e szükségem, vagy csak hozom a szokásos formám, és most se sikerül összebarátkoznom senkivel. 

Holnaptól kezdődik a Zéró Hét, amikor már vannak órák, de inkább csak tájékoztató jelleggel, hogy eldönthesd, melyiket akarod felvenni. Én már nagyjából döntöttem, remélem, nem lesz semmi probléma a tárgyfelvételemmel. Ami a legaktuálisabb para, hogy mindenki köteles számítógépes vizsgát tenni, és nálam ez kedden esedékes. Nem kéne félnem tőle, mert elvileg csak alapkészségeket mérnek, de mivel minden programot magyarul használok, dunsztom sincs, mi az ilyen-olyan formázási műveletek neve angolul, ráadásul a billentyűzet is más a benti gépeken, sőt, az operációs rendszer és az email működése is új... és ha megbukok, csinálhatom újra és újra, de át kell menjek szeptember végéig, különben nem használhatom a benti gépeket. Ami, nos, elég radikálisnak tűnik, úgyhogy reménykedem benne, hogy ezt a sorsot elkerülöm, de különben is: van laptopom. Mindegy, azért félek. A számítógépes vizsgán kívül is azért készülni kell már órákra, szövegeket olvasni, beadandókat tervezni - még pár nap, és ezerrel beindul az egész, és fogalmam sincs, milyen lesz!

Itt van az ősz, itt van újra

Hivatalosan is elkezdődött az ősz, bár részemről már augusztus közepe óta tart, nyivákolok is, hogy ilyen kurtára sikerült a nyár. Idén valahogy baromi gyorsan elrepült, és ott tartok, hogy na, megint sulikezdés, hideg, eső, sötét. 

Egy korszak lezárult, és új kezdődik tulajdonképpen többünk számára a családból, úgyhogy anyuék izgulhatnak is: Petra ma ment először a Szilágyiba, Orsi már egy ideje megkezdte a tanulmányait a Jeruzsálemi Egyetemen, rám pedig a CEU vár. Görcsös idegeskedés helyett inkább izgatottan tekintek a mesterképzés elébe, bár tény, hogy nekem még van egy kis időm: a jövő hét csak orientációs hét lesz (ismerd ki magad az egyetemen, a könyvtárban, a gépteremben, információk stb.) az az utáni "zéró hét" (bármit is jelentsen ez. Azt hiszem, ekkor fogok csak tárgyakat felvenni) és csupán utána, 22-én kezdődik a valódi tanulás. Úgyhogy egy kicsit bosszankodom is, már nem tudok magammal mit kezdeni, olvasok, pakolászom és lábat lógatok. Nagyon kíváncsi vagyok az óráimra és a tanév egész menetére, de egyelőre még nem tudok semmit. Azt viszont biztosan érzem most, ahogy pokrócba bugyolálva bámulom az ablakon át a kinti esőt, hogy a nyárnak, a kis nyugis ELTÉs éveimnek vége, új korszak következik.

Egy kis közös nyaralás

Így nyár végére még egy kis közös nyaralás is jutott nekünk Bálinttal. Nem volt időnk/pénzünk/kedvünk semmi komolyat szervezni, úgyhogy egyszerűen Angyalin voltunk. Ez több okból is kivételes: elsősorban azért, mert bármennyire is adja magát, Angyalin még sosem nyaraltam fiúval. Ez volt az első alkalom, és izgultam is, mert sok mindenre kell odafigyelni: a csónak, a motorhasználat, a ház rendben tartása, az áram, a szivattyú, a sok kulcs... Úgyhogy kaptam is egy gyorstalpaló kiképzést, és remélem, mindent rendben csináltam. 

A másik, ami különleges volt, hogy anyuék találkoztak Bálint szüleivel, igaz, csak némi komplikációk eredményeképp. Eredetileg ugyanis úgy nézett ki a dolog, hogy mi a családdal már pénteken Angyalira mentünk, szombaton ünnepeltük vendégekkel Mimi és Andris szülinapját, és azt terveztük, hogy Bálint vasárnap leautózik, anyuék pedig hazamennek. Igen ám, de ment egy kis kavarás az autóval: Bálint bátyja, Csaba magának akarta a kocsit, annyit veszekedett, hogy márpedig az ne dekkoljon itt három napot Ráckevén, hogy Bálint szülei úgy döntöttek, inkább lefuvarozzák, és értünk is jönnek. Ebből persze az lett, hogy akkor már meghívtuk őket a szigetre, együtt ebédeltünk, sétáltunk, úgyhogy megismerkedtek a szülők. Ez azért különleges és izgalmas, mert ahhoz képest, hogy Barukhékkal micsoda cimboraságba keveredtünk, az én szüleim soha egyetlen barátom szüleivel sem ismerkedtek meg. 

Szóval kalandosan bár, de végül vasárnap estére kettesben maradtunk Bálinttal a szigeten. Bevallom, kicsit izgultam. Igaz, hogy csak négy nap volt, de még soha nem töltöttünk ennyi időt kizárólag kettesben. Ráadásul Angyalin nem sok mindent lehet csinálni, és féltem, hogy Bálintnak hiányozni fog a nyüzsgés. De szerencsére nem volt semmi gond, végül nagyon jól éreztük magunkat. Rengeteget aludtunk, filmezünk, és mikor jó idő volt, kifeküdtünk a stégre napozni és lagúnáztunk is. Ha tényleg rendes nyári meleg lett volna, talán jobban kiélvezzük a dolgot, és esetleg tüzet is sikerül gyújtanunk este, de hát majd legközelebb. Azt hittem, félni fogok esténként azon a csendes, sötét szigeten, de magam is meglepődtem, milyen jókat aludtam - úgy tűnik, Bálint tényleg megnyugtató őrzővédő :) Tulajdonképpen most jöttem rá, milyen varázslatosan nyugodt is ez a sziget. Eddig mindig többen jöttünk ki, családdal, dolgozni, nyüzsögni - most először fordult elő, hogy tényleg csend volt és pihenés. A végére az sem zavart, hogy pici a konyha és macerás a zuhanyzás - úgy éreztem, szívesen maradnék még! Persze Bálint örült, hogy itthon újra a zsizsgés várja. Azért nagyon örültem, hogy összejött ez az egész, legközelebb talán valami aktívabb pihenésre is sor kerülhet. :)

Esküvői ruha nézegetés - nyugi, nem nekem :)

Nagyon örültem, hogy Eszter megkért, kísérjem el esküvői ruhákat próbálni, és mivel a héten Petra is itthon van, ő is velünk tartott, sőt, nem maradhatott ki a mókából Mimi sem - úgyhogy igazi csajos program volt, csak azt sajnáltuk, hogy Orsi nem lehet velünk.

Eszternek még bőven van ideje az esküvőjéig, és egyelőre konkrét elképzelései sincsenek, úgyhogy tényleg csak próbálgatni mentünk - lássuk, hogyan is mutatnak az egyes fazonok! Érdekes volt újra beszabadulni azokba a teréz körúti szalonokba, ahol annó a szalagavatós ruhámat válogattam.

Sok ruhát próbáltunk, de persze így is csak néhány helyre jutottunk el, olyan sokáig tartott a nézelődés. Eszter többféle fazont próbált, és egyelőre csak még jobban összezavarodott, mit is szeretne, de szerintem rátalálunk majd a megfelelőre, csak futnunk kell még pár kört. :)

Ami számomra a nap tanulsága, hogy nagyon nem álok készen a férjhez menetelre. :D Komolyan, annyira nyűgnek érezném ezt a sok készülődést, és főként ruha ügyben annyira tanácstalan lennék! A szalonok tele vannak modellekkel, de engem személy szerint bosszant a gondolat, hogy kis csitrik holmi szalagavatóra hordják őket. Az esküvő azért mégis csak komolyabb egy fokkal! Meg aztán ugyan vannak rafinált megoldások, hol ilyen a szoknya, hol olyan, hol díszítettebb a felső rész, hol kevésbé - de azért nekem mégis az volt valahogy az érzésem, hogy mindenhol ugyanazt látjuk. Ha valami mégis különleges, az meg borzasztó drága.

Azért némi nosztalgikus érzést előidézett bennem ez a nap, ugyanis az imént előástam a szalagavatós fotókat, hogy megnézzem, hogyan is festettem. Az én ruhám egyszerű volt, de nagyon szerettem - így visszatekintve viszont a fejemmel már kevésbé vagyok elégedett. :D

Sziget

Életemben először voltam idén a Sziget Fesztiválon, most is csak napijeggyel, mivel a hét első fele még belelógott a táborba. Elsősorban Bálint volt az, aki nagyon lelkesedett, hogy kimenjen, és részt vegyen a Macklemore koncerten. Ő kint töltötte az egész hetet, én pedig 16-ára mentem ki, elsősorban a Crystal Fighters miatt, illetve persze kíváncsiságból.

Annyit tudok így egy nap után elmondani, hogy a Sziget más, mint a többi fesztivál, ahol eddig voltam. Ozora a hippi manók gyűlése, Sound a sznob kockahasú pasiké és bikinis bombázóké, EFOTT pedig a csóró átlagos diákoké. A Sziget közönsége a tipikus brit divategyéniség stílusával írható le: drága, ám csórónak kinéző rövid farmer, fölé margarétamintás rövid top, meghökkentő, kerek napszemüveg, kibontva lobogó kócos szőke, esetleg vörösre festett haj. Megkaptuk a tipikus Sziget-arcot, és elnézést a sztereotipizálásért.

A Sziget tehát valamiféle mixe eddigi fesztiválélményeimnek, egyértelműen ez a legnagyobb mind közül: 85 ezer ember, az egy kész nagyváros! Rengetegféle helyszín, és az Ozorához hasonló különleges dekorációk: lampionfüzérek, színes textilbe bugyolált fák, színes esernyők. Rögtön szimpatikusnak találtam az egészet. 

Mivel nekem csak egy nap jutott, azt igyekeztük kihasználni: délután rögtön egy color party-val indítottunk, aminek az a lényege, hogy a tömegben egyszerre szórnak szét sok-sok csomag különböző színű festékport, amitől mindenki színes lesz, és ez milyen vicces. Alig egy hónapja volt itt Budapesten az első ilyen buli, amiért nagyon lelkesedtem, de a szervezés olyan béna volt, hogy végül nem mentünk el. Így utólag nem is bánom. Most, a Szigeten kaptunk egy adag festéket az arcunkba, és tényleg mókás volt, egészen addig, míg rá nem jöttünk, hogy ez a por bement mindenhova, a zsebekbe és az alsógatyákba, a hajunk ragacsos lett tőle, és egyelőre nem jutunk zuhanyhoz. 

A színdobálás után The Prodigy koncerten voltunk, amit annyira nem vágtam, hogy mi, csak azt, hogy híres. De azért arra nem számítottam, hogy dallamtalan elektromos zúzás fog következni egy-másfél órán át. Egy darabig élveztem a dolgot, és jó volt ugrálva kiengedni a gőzt, de aztán egyszerűen eluntam. 

Mikor vége lett, átmentünk az A38 sátorba, ugyanis kezdődött a Crystal Fighters koncert! Itt kell elmondanom, hogy nem vagyok egy gyakorlott koncertre járó, és mivel nincsenek igazán kedvenc bandáim vagy előadóim, sosem volt még velem olyan, hogy egy fellépést nagyon vártam volna, és aztán katarzist éltem volna át, hogy meghallgathattam. Ez volt az első olyan alkalom, hogy egy olyan külföldi előadó koncertjén voltam, akit ismertem és szerettem. A Crystal Fighters afféle közös kedvencünk Bálinttal, tulajdonképpen azért kedveljük annyira, mert jó pár számuk kötődik a kapcsolatunk kialakulásához. Azóta is sokat hallgatjuk, feltettem az albumaikat a telefonomra, úgyhogy mondhatni, hogy az összes számukat ismerem. Tényleg óriási élmény volt élőben hallani őket (látni nem láttam semmit, ahhoz túlságosan hátul voltunk). Érdekes, hogy szinte az összes szám, amit játszottak, a szívem csücske, nem is játszottak azok közül, amiket kevésbé szeretünk. Énekeltünk, pattogtunk, ölelkeztünk. Nem mondanám, hogy extázisba estem, vagy ilyesmi, de nagy élmény volt, örültem, hogy elmentem.

A koncert után az volt a kérdés, hogyan tovább? Ismerősökkel csoportba verődve hallgattunk meg egy ír zenei koncertet, aztán DJ-setekre pattogtunk. Nem akartam korán lefeküdni, ha már egyszer a fesztiválon vagyok. Végül öt óra körül másztunk be a hálózsákunkba. Nem mondanám, hogy a lehető legkényelmesebben aludtunk, de egy éjszakára elviselhető volt. Sokáig aludtunk, másnap dél körül hagytam el a fesztivált. Nagy élmény volt, lehet, hogy jövőre egy hétre megyek :)

Tábortábortábor

Véget ért a 10. Varázslatos tábor (ami nekem a harmadik volt) méghozzá villámgyorsasággal! Komolyan, én emlékszem, hogy tavaly gyorsan eltelt, de idén aztán tényleg szuper-hipergyorsan, olyannyira, hogy időm sem volt megunni a zsömlét!

Ami nagy szó!!!

Az egész nagyon-nagyon jó volt, csakúgy, mint tavaly. Idén is Rábcakapira mentünk, szép számmal, majdnem harmincan. Odaértünkkor ért a meglepetés, hogy a tábort teljesen felújították! Nyikorgó vaságyak helyett szép fa emeletes ágyak, szekrények, kifestett falak fogadtak minket. Azt sem tudtuk, mit kezdjünk ezzel a nagy luxussal!

10 éves! 

Nehéz összefoglalni, mi minden történt a hét folyamán, mert persze rengeteg programunk volt. Úgyis tudom, hogy egy csomó minden ki fog maradni ebből a blogbejegyzésből, mert egyszerűen képtelen vagyok mindent összeszedni. Voltak érdekes gondolkodós óráink és futkározós csapatversenyek. Nyomoztunk, kvízeztünk, ZenActivityztünk.

Szuperédik

Rájöttünk, hogy ha elénk rakják  a Google, Batman és az IKEA fekete-fehér logóját, fogalmunk sincs, hogy színezzük ki. Hosszasan törtük a fejünket azon, ki lehet Cuki. Rohangásztunk, hogy összeszedjük Camelot betűit. Megalkottuk Lükénét, a háromlábú istennőt. Kifestett arcunkat belenyomtuk egy nagy bödön vízbe, hogy szilvát halászhassunk ki a szánkkal. Nem sikerült összeraknunk a T betűt. Gyilkosoztunk, én pedig magamra vállaltam a vezető szerepét, mert nem bírtam a játékkal járó stresszt. Angie mindenkit legyilkolt. Elvált szép juhásznékként mosogattunk, terítettünk, takarítottunk. Lelkesen hallgattuk, ahogy Marci fennhangon olvassa A.J.-t. Kiszíneztük az Aileen alkotta csodálatos tankönyvet. Főztünk józanító italt. A plüsseink szeánszot tartottak.  Énekeltünk a tábortűz körül, és ha nem lehetett tüzet rakni az eső miatt, hát csináltunk egyet papírból. Kismillió fotót készítettünk. Kviddicseztünk, igaz, hogy az én csapatom az utolsó helyen végzett a bajnokságban. Vadul hajfestékeztünk, az én kobakom csillogó lilára sikerült. Láthatatlan színház után pityeregtünk a meghatottságtól. Egyik nap még a strandra is eljutottunk. Szerencsére aznap épp jó idő volt, ami nem mindig adatott meg nekünk: a napsütés hiánya azért is volt kellemetlen, mert a zuhanyzóhoz a vizet napkollektor melegítette. Úgyhogy néha hidegben fürödtünk. De túléltük.

Hatalmas pontverseny-hajrá volt a végére! Azt gondoltam, nem fogok tudni élre törni, mert a saját órámon csak átlagot kapok. De ez nem számított, öt nap után vezettem a pontversenyt, onnantól kezdve pedig görcsölhettem, megmarad-e a pozícióm, hiszen sokan dolgoztak azon, hogy beérjenek. Jim folyton szivatott, de igyekeztem nem foglalkozni gunyoros megjegyzéseivel, és utolsó nap óriási szorgalmi-dömpinget tartottam, megtanultam 12 Toldi-versakot, rajzoltam, írtam... Végül alig néhány ponttal megnyertem a pontversenyt, és megkaptam a Chalion átka című könyvet. Stréber Buri...

Egyébként ahogy említettem, idén tartottam egy órát, Tolerancia címmel, amihez a játékokat még a látogatott érzékenyítő foglalkozásokból vettem. Szerintem jól sikerült, én nagyon élveztem és a többiek is sokat beszéltek/kérdeztek, nagyon sok okos hozzászólás született, bár persze bebizonyosodott, hogy a BK közönsége azért jóval toleránsabb az átlagnál. :) A foglalkozás hatására idén a Toleranciatündér címet nyertem el. ^^

A nagy csapat *.*

Ami persze a legjobb a táborban, az a társaság és a hangulat. El is felejtettem már a tavalyi érzést, de szerencsére hamar felidéződött. Most remélem, kicsit tovább megmarad, mert nagyon jó volt feltöltekezni vele. Érdekes, hogy a tábor alatt tényleg nem foglalkoztatnak itthoni dolgok, nem izgulok vagy aggódom, egyszerűen csak boldogság meg szeretet van. Lehet, hogy még arra is sikerül a bandának rávennie, hogy visszatérjek a fórumra. ^^

"A háborútól eltekintve nagyon jól éreztük magunkat..."

A fenti idézet Petra képeslapjáról származik, amit a barátnőjének írt. Bután hangzik, de őszintén szólva jól megragadja, milyen is volt az izraeli nyaralásunk. Korábban már említettem, hogy terveinkkel ellentétben eltoltuk az utazást, és csak egy hét lett belőle. Sajnáltam, hogy így alakult, ugyanakkor a dolog nagyon is indokolt volt, ismerősök és barátok azért is aggodalmaskodtak, hogy erre a rövid időre kimentünk. De szerencsére nem lett semmi bajunk, egy darabban tértünk haza!

Persze voltak stresszek, elsősorban az, hogy minden programunkat úgy kellett terveznünk, hogy az biztonságos legyen. Ezért viszonylag kevés turistáskodásból és annál több strandból és rokonlátogatásból állt a nyaralásunk, de azért így is tartalmas volt. Mivel folyamatos volt a rakétázás Gázából, ezért állandóan számítanunk kellett légiriadóra. A szállásunk szerencsére egy északabbra eső városban, Netanyan volt, így ott semmiféle baj nem ért minket (bár a lakásunknak volt bunkerszobája szükség esetére). Mikor délebbre utaztunk, oda, ahol például Orsi is lakik, jobban kellett már számítanunk ilyesmire, izgultunk is, mi lesz, ha esetleg az autópályán vagy a városban kap el egy szirénázás - de szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Azért a híradóból, a rádióból, az emberek beszélgetéseiből és a kevés turistából pontosan lehetett érezni, hogy feszült a helyzet az országban.

1. Vasárnap

Szeretgetjük egymááást

Csak délután repültünk Izraelbe, úgyhogy a délelőtt lázas készülődéssel telt. A reptéren találkoztunk Andrissal, Jutkával és Mimivel, ugyanis így, hogy az utazásunkat eltoltuk, épp ugyanazzal a géppel utaztunk, és közös volt a szállásunk is. Ettől egyébként egy darabig tartottam, de végül úgy alakult, hogy határozottan jó volt a nagycsaláddal tölteni a vakációt. A repülőút egész túlélhető volt, de a szállásunkra keveredés már kevésbé: hosszú macera volt, mire megkaptuk a csomagjainkat, sikerült átvennünk a bérelt autót, és eljutottunk Netanyáig, ahol Andris barátja, Natan segített átvenni a bérelt lakást. A lakás egy nagyon puccos emeletes házban volt, csak annyi volt a probléma vele, hogy várakozásainkkal ellentétben alig volt berendezve: nem is volt benne annyi ágy, amennyi kellett, csak kanapék, matracok, nem voltak szekrények, a konyha pedig teljesen üres volt, nem voltak tányérok, evőeszközök, lábasok... Másnapra minden ilyen hiányosságot sikerült pótolni Natan segítségével, de tény, hogy a megérkezésünk estéjén borzasztóan szenvedtem, mikor a hasogató fejfájásom mellett hajnali egykor még azon veszekedett a család, hogy ki hol aludjon, és hova pakoljuk ki a cuccainkat.

Ami persze jó volt, hogy már a reptéren találkoztunk Orsival, aki az egész hetet velünk töltötte, és rajta kívül kijött elénk Momo és Popo, valamint Ruthy is a férjével, és mindenki tündéri aranyos és segítőkész volt végig.

2. Hétfő

Kóstolni ér *.*

Reggelre minden sokkal szebbnek és jobbnak tűnt, mint előző este: ragyogott a nap, szép volt a kilátás az erkélyünkről. A délelőtt azzal telt el, hogy a szülők vásárolni mentek, és csak ebédidőben estek be egy tonnányi kajával. Délután Orsinak volt egy kis elintézendője egy közeli városban, úgyhogy elkísértük, de nem volt unalmas ez sem: a visszaúton beugrottunk egy szupermarketbe, ahol nagyon belelkesedtünk a színes fűszerhalmok és aszalt gyümölcsös nasik kupacától, amiből ráadásul kóstolgatni is lehetett. Este lesétáltunk a tengerpartra, ettünk egy finom nagy adag fagyit, és élveztük az édes életet.

3. Kedd

Reggel korán keltünk, hogy ellátogathassunk a város piacára. Van egy sajátos hangulata az ilyesminek, főleg, hogy az itthon is megtalálható uncsi paradicsomok, krumplik és hagymák kupacán kívül itt mangóval, licsivel, kaktuszgyümölccsel és jó pár más beazonosíthatatlan gumóval találkoztunk. Orsi tündéri, ahogy héberül beszél (mindenki azt mondja, hogy nagyon jól megtanult egy év alatt, és egyre jobban bizsergek én is, hogy elkezdjek végre héberül tanulni, és értsek valamit abból a sok krikszkrakszból...) Hazacipeltük a zsákmányunkat, én személy szerint nagyon örültem neki, hogy egész héten sok gyümölcsöt ettünk és rengeteg vizet ittunk, úgyhogy egész egészségesen táplálkoztunk :)

Caesarea

Délután kimentünk a netanyai strandra, élveztük a hullámokat, a homokot, a napozást. Persze így első nap hiába kentük magunkat, jól leégtünk, de a hét végére gyönyörű színünk lett. A strand után beiktattunk még egy programot, elautóztunk a közeli Caesarea-ba, amely egy ókori város romja: még a rómaiak hajóztak ide és építették fel, később a törököktől a keresztes lovagokig mindenféle népek jártak itt. Most turisták látogathatják mindazt, ami a fogathajtó-pályából, a colosseumból, a palotából megmaradt. A romokat eléggé megdobja, hogy mellettük a végtelen tenger hullámzik... Nagyon-nagyon szép volt, és aminek külön örültünk, hogy a város tengerpartján millió kagyló volt, nekiálltunk gyűjteni és gyűjteni, végül alig lehetett minket elvonszolni onnan.

Este családilag megnéztük a Szupercella című filmet Stallone és Schwarzenegger főszereplésével. Élmény volt.

4. Szerda

A délelőttöt ismét a strandon töltöttük, ebéd után pedig ellátogattunk egy közeli kisvárosba, Zikhron Ya'akovba, ahol kis utcákon, kézműves boltokban, fagyizóknál nézelődtünk. Itt lakik Szahar dédnagymamája, fel is látogattunk hozzá, de éppen aludt. Az orosz ápolónő nyitott ajtót, akinek anyu és apu igencsak megkopott orosztudással igyekeztek elmagyarázni, mi is az ábra. Később tovább autóztunk Haifára, ahol a családnak egy régi, szentendrei barátja, Fried Vera él. Én nem emlékeztem rá, annyira kicsi voltam, mikor utoljára nálunk járt.

Esti csoportkép

Egy idősek otthonában lakik, de mindannyian le voltunk nyűgözve, mennyire mást jelent ez, mint amit elsőre képzelnénk. Az otthon egy hatalmas épület szépen berendezett lakásokkal. Minden megtalálható benne az uszodától a konditeremig, rendszeres előadások, foglalkozások, szakkörök vannak, és nem utolsó sorban Vera erkélyéről olyan a kilátás a kikötőre, hogy nem győztük tátani a szánkat. Később lementünk sétálni a tengerpartra, majd beültünk vacsorázni, ahol olyan hatalmas adagokat kaptunk, hogy senki sem tudta legyűrni - kivéve engem. :D Ami nagy élmény volt, hogy ahogyan anyu előre mondta, Vera tényleg nagyon szellemes, jó fej nő, akinek igazán élveztük a társaságát. Este hulla fáradtan zuhantunk be az ágyba. 

5. Csütörtök

Szép látkép

A délelőttöt ismét a strandon töltöttük, de volt egy kis izgalom: reggel erőteljesen lőtték Tel-Avivot és környékét, úgyhogy sokáig nem tudtuk eldönteni, bemerészkedjünk-e oda délután. Végül egy késői ebéd után úgy döntöttünk, bevállaljuk a dolgot, és nem is bántuk meg: megnéztük az óvárost, Jaffót - épp naplemente idején, sok-sok fotót készítettünk a híres-neves angyalszárnyas helyen, és ellátogattunk a régi vasútállomásra is, ahol kis éttermekkel, designer shopokkal alakítottak ki turistanegyedet. 

6. Péntek

Apu gif-et készített belőlünk

Délelőtt egy új strandra mentünk Natanékkal. Itt is sok fotó készült: hihetetlen, hogy mi, lányok hogy meg tudunk őrülni, ha fotózásra alkalmas helyet találunk. Apu kiszúrt egy sziklát a tengerben, és mi hosszú perceket töltöttünk azzal, hogy mindenki egyenként rámászott és hableányként pózolt. Ebben egyébként Orsi vitte el a pálmát. Utána Orsi és Petra beásott engem sellőnek, amiről szintén sok kép készült. 

Délután meglátogattuk nagyi unokatestvérét, Zolit, akit szintén nem igazán ismertem. Az este pedig a shabbat ünnepléséről szólt! Elmentünk Gederára, ahol Szahar nagyszülei és Orsi laknak. Hozzájuk csak röviden ugrottunk fel, hogy meglátogassuk Hans kutyát. Hans egy pug kölyök, akit Szahar ajándékozott elutazása előtt a nagyszülőknek, és most ő a család sztárja. Mikor beléptünk a szobába, teljesen megőrült, ide-oda rohangászott, pörgött-forgott örömében. Tüneményes volt. Miután alaposan meggyömöszötük, átmentünk Szahar nagynénjének, Ritának és a családjának az otthonába, itt kaptunk bőséges péntek esti vacsorát. Megismerkedhettünk a tágabb izraeli rokonsággal. Valahol a közelben szólt sziréna, ezért bementünk a bunkerszobába a biztonság kedvéért, de nem volt semmi közvetlen veszély, én a magam részéről észre sem vettem a dolgot, azt hittem, csak azért megyünk a szobába, mert körbevezetnek minket a házban. Úgyhogy nem volt semmi para, nagyon jól éreztük magunkat a családdal. Személy szerint Momót és Popót kedvelem nagyon, akiket anyuék néha tévesen már "Orsi nagyszülei"-ként emlegetnek.

7. Szombat

Á csak egy rakétadarab

Ez a nap a rokonlátogatásról szólt! Számomra ez nem volt túl szerencsés, mivel mindenkihez kajálni mentünk, én viszont nem éreztem túl jól magam, és inkább csak csipegettem. Ebédre Ruthyékhoz mentünk - az ő fia Ariel, aki a barátnőjével, Alex-szel járt is nálunk múlt nyáron. Ők is nagyon kedvesek, főleg Ruthyval lehet nagyon sokat csevegni. Rengeteg finomságot főzött, bántam is, hogy nincs jó étvágyam. Mivel aznap volt Mimi 21. születésnapja, volt isteni torta és ünneplés is.

Ebéd után sietve leutaztunk a kibbutzhoz, ahol Zsófi él a családjával. Sajnos erre a látogatásra nem volt sok időnk, pedig én nagyon tanulságosnak találtam és szívesen maradtam volna még. Érdekesség, hogy rögtön a kibbutz bejáratánál mutattak nekünk egy lehullott rakétadarabot: épp oda pottyant. Zsófi és a gyerekek körbevezettek minket, láttuk az ebédlőt, a gyárat, a zsinagógát, és röviden ellátogattunk az otthonukba is. Nagyon érdekes, sok előnnyel és hátránnyal járó élet ez a kibbutz, amiről szívesen kíváncsiskodtam volna még, de nem lehetett, mert siettünk, hogy vacsorára ott lehessünk Natanéknál!

Ha még nem tömtük volna meg kellőképpen a hasunkat, hát náluk ismét megtehettük. Nekik is nagyon szép házuk volt, mangó, licsi, banán a kertben... Sok szó terelődött a háborúra, Natan mesélte, hogy ő maga a hatnapos háborúban vett részt 18 évesen, ahol rengetegen meghaltak. Elképesztő lehet megélni egy ilyet.

8. Vasárnap

Délelőtt strandoltunk, délután pedig Jeruzsálem volt a terv. A gyorsaság érdekében átvágtunk a veszélyes területnek számító Ciszjordánián, de semmilyen paránk nem volt. Hanem az izraeli vezetési stílusról kaptunk egy kis ízelítőt: apunak folyamatosan követnie kellett Andrist, és ez néha elég nehéz volt, egy alkalommal például kénytelen volt bevágni egy fickó elé, hogy ismét Andris mögött lehessünk. A pasas azonban büntető típusú volt, aki úgy torolta meg a gaztettünket, hogy az autópályán elkezdett előttünk ötvennel menni a külső sávban. Zúgtak el mellettünk az autók, mi pedig lépésben totyogtunk. Apu mondta, látta ő ezt előre, és most jól megszívtuk, mert ez a fickó nem fog tágítani egy darabig. Próbáltunk átmenni a belső sávba, de oda is bejött elénk. Aztán próbáltunk kimenni jobbra, oda is követett. Mivel apu szerencsére békés autóvezető, nem ment bele a játékba, nem dudált, nem üvöltözött. Csak mi, nők rettegtünk a kocsiban, mi lesz, ha ez a fickó befékez, mi meg belemegyünk, vagy valami más baleset lesz. Andrisnak is feltűnt idővel, mi történik, úgyhogy ő meg a fickó előtt kezdett el lépésben vezetni, három tagból álló lett hát csigakonvojunk. Persze egy idő után elunta a pasas, és ott hagyott minket. Mégis elég kiábrándító, milyen kicsinyes emberek vannak.

Bazárvigyor

Jeruzsálemben először egy rokont, Mártát látogattuk meg, utána pedig az óvárost. Sajnos jelen helyzetben csak a legfontosabbakat láthattuk: lesétáltunk a bazársoron a siratófalig, utána pedig csak egy rövid sétára és némi shoppingolásra volt idő. Nekem mégis nagy élmény volt ez a nap. A bazár fantasztikus, színes-izgalmas forgatag, ahol minden eladó tette nekünk a szépet. Vettünk egy csomó tevefüzért, karkötőket, pólókat. A siratófal is nagy élmény volt. Persze jártam már itt egyszer, de ezúttal másféle volt. Nem csúsztattam cetlit a fal repedései közé, mert valahogy ostobának éreztem minden kis kívánságomat azokéval szemben, akik épp a fiaikért vagy a férjükért aggódnak Gázában. Kicsit furcsa leírni, de nagyon különleges érzés volt, mikor a falhoz jutottam (ugyanis volt egy kis sorban állás, sokan voltunk éppen). Mikor végre odaértem, és a két kezemmel megérintettem a falat, hirtelen úgy éreztem, egy csomó energia áramlik bele. Ezt most tényleg úgy kell érteni, ahogy mondom, meleg-bizsergető érzés. És nem hiszem, hogy csak bemeséltem volna magamnak a dolgot, mert épp az volt a furcsa, hogy nem is számítottam rá, és amint hozzáértem a falhoz, hirtelen áramlott belém ez az érzés, és teljesen meglepett. Még később is sokáig éreztem és elgondolkodtatott. Nem akarok spekulációkba bocsátkozni arról, hogy Istent, a föld ilyen-olyan csakráit, vagy az évszázadok imáinak szövedékéből álló energianyalábot éreztem-e, de az biztos, hogy valami volt ott, és nem képzelődtem.

Sokáig maradtunk a városban, sétáltunk, beültünk smoothie-t inni, benéztünk néhány üzletbe. Apu mondta, hogy mikor ők jártam itt a nészútjukon, egy egész hetet töltöttek Jeruzsálemben. Nekünk csak egy délután jutott.

9. Hétfő

Ez a nap már a hazautazásról szólt, bár a gépünk csak délután indult. Reggel elmentünk boltba, és jól feltankoltunk mindennel, amit haza szerettünk volna hozni. Délelőtt még strandra is jutott idő, de utána már készülődtünk, pakoltunk. Jó előre kimentünk a reptérre, leadtuk a bérelt kocsit, becsekkoltunk, válaszoltunk pár kérdésre... Orsitól és a nagyszülőktől könnyes búcsút vettünk, és innentől kezdve nem is volt vészes a hazaút: rendben ment a repülés, majd a reptérről való hazajutás is. Későn, fáradtan értünk haza, de azt hiszem, mindenki egyetért velem azzal, hogy végül is jól sikerült ez az út, tartalmas volt, nem volt semmi paránk, és Orsit nagyon-nagyon jó volt újra látni!

Még néhány gondolat

Az Izraelben töltött hét előtt-alatt-után is elkerülhetetlen volt, hogy gondolkodjunk az ország helyzetéről és az arab konfliktusról. Általában persze az izraelpárti állásponttal találkoztam, szüleim, nagybátyám, és mindenki, akivel találkoztunk, érthető módon innen közelítette meg a kérdést: hogy a Hamász terrorista szervezet, amely a saját népét is rettegésben tartja, és bár borzalmas, hogy mindez milyen civil áldozatokkal jár, az izraeli hadsereg helyen teszi, hogy fellép ebben a helyzetben. Én nem vitatom, hogy igazuk van, de főleg az Amszterdamban hallott vendégelőadás eredményeképpen óvatosan, bizonytalanul gondolkodom a témában. Határozott meggyőződésem, hogy a háborúhoz két fél kell, és nem lehet az egyiket ördöginek, a másikat patyolattisztának beállítani. Mivel meglehetősen érzékeny vagyok az emberi szenvedésre, sokat gondolkodtam azon, hogy végső soron huszonéveseket küld Izrael Gázába, akiket itthon szülők és barátok siratnak. A kérdésről nem sok mindent merek mondani, mert azt hiszem, nagyon tájékozatlan vagyok, pedig nagyon érdekel az egész, és remélem, lesznek olyan óráim, ahol lesz majd alkalmam bővíteni az ismereteimet. 

Dreamer

Bűntudatom van az álmaim miatt.