Szerda reggel tízre odamentem az egyetemre, hogy elintézzek a Student Service Desk-nél pár problémát. Odaérve derült ki, hogy az a részleg, ami nekem kell (az International Service Desk) csak 11:30-kor nyit. Érdekes módon ezt a honlapon elfelejtették feltüntetni. Oké, hazamentem, 11:30-ra visszabicikliztem. Húztam sorszámot, vártam-vártam-vártam, és mikor sorra kerültem, előadtam a problémám, nevezetesen:
1. Még mindig nem kaptam Student Card-ot
2. Nem működik a Blackboardom (az a webes felület, ahová a tantárgyaimmal kapcsolatos infókat, olvasnivalókat pakolják.)
A nőci azt mondta, hogy a Blackboard-problémával forduljak a társadalomtudományi kar irodájához, a student card-dal kapcsolatban pedig húzzak másik sorszámot, a Student Administration Desk-hez.
Oké, megtettem, vártam-vártam-vártam, sorra kerültem. Ó, a student card. Hát, az könnyen meglehet, hogy 3-4 hétig is eltart, mire kiküldik, de ne aggódjak, jönni fog (megjegyzem, azért aggódok, mert már mindenki más megkapta a saját kártyáját). Addig is kapok egy papírt, ami igazolja, hogy diák vagyok, menjek el vele a könyvtárba, és ott kapok érte egy kártyát. Könyvtár, 7. emelet.
Na, felmegyek a 7.-re, ott csak számítógépterem van. Visszamegyek, megkérdem a recepciót. A recepciós visszaküldött a papírral a Service Desk-hez. Odamentem, körülnéztem, aztán mégiscsak visszamentem a recepcióra újra rákérdezni. Jaaaa igen! Hát persze, könyvtár, 2. emelet.
Na jó, biztos csak én értettem 7.-et az előbb. Felmegyek a 2.-ra, lecsüccsenek az információs pulthoz, nyújtom a papírom, hogy kérek érte kártyát, és már előre örülök, hogy valahogy rendeződik ez a helyzet, mikor is a pasi hosszas keresgélés után jelzi nekem, hogy sajnálja, de nem vagyok benne a rendszerükben. Hiába magyarázom, hogy lent, a Student Desknél még benne voltam a rendszerben, nála nem vagyok bent, úgyhogy erre nem ad kártyát, sorry.
Na, lementem megint, húztam egy sorszámot, vártam-vártam-vártam, és mikor sorra kerültem, elpanaszoltam, hogy nem vagyok a rendszerben. Háááát, fogalmuk sincs, ez mitől lehet, de várjak, nyomtatnak nekem egy igazolást, üljek le, eltart egy darabig. Leültem, és megint vártam, és vártam, és vártam, és mikor már másfél órája az egyetemen voltam, akkor odaadták a papírt, amivel megint felmentem a könyvtárba. A pasi csak vetett rá egy pillantást, és megjegyezte, hogy de hát ezen ugyanaz áll, mint az előző papíron. Igen, mit várt? Hogy meg fog változni a nevem meg az azonosítóm? Mondtam neki, hogy ez a papír azt hivatott igazolni, hogy erre az egyetemre járok, tehát nyugodtan adhat nekem kártyát, de azt mondta, hogy ő ugyan elhiszi, de amíg nem vagyok a rendszerben, nem ad kártyát, és adjam meg neki a Student Desk telefonszámát, és akkor felhívja őket, és megkérdezi, mi a baj. Mondanom sem kell, nem tudtam a számot, és eszem ágában sem volt újra lemenni és megkérdezni, úgyhogy hazamasíroztam.
Délután írtam egy emailt a társadalomtudományi karnak a Blackboard-problémával kapcsolatban, mire azt válaszolták, hogy ezzel forduljak a Student Service Desk-hez.
2012. szeptember 7., péntek
2012. szeptember 4., kedd
Borika első napja az iskolában
Az órám elvileg 9-kor kezdődött volna, így megbeszéltük Hannah-val, akivel ez az órám pont közös, hogy találkozunk az egyetem előtt 8:40-kor. Vártam, vártam, végül felhívtam, és kiderült, hogy az óra csak 10-kor kezdődik, elvileg írt a tanár késő este a blackboardra, és Hannah is írt nekem reggel facebookon, csak nem kapcsoltam be a gépem.
Tehát egy órával előbb érkeztem, de Hannah is az egyetemen volt már, mert fénymásolni akart, úgyhogy jó volt így is, mert legalább együtt felfedeztük, hogy is lehet használni a fénymásoló-nyomtató-szkennelő csodamasinákat az egyetemen.
Az óra végül érdekes volt, bár elég bevezető jellegű. A címe Sociology of globalization and multiculturalism, és most főként a tematikát, a fő nézőpontokat beszéltük meg. A tanár, Boris jó fejnek tűnik, jól beszél angolul. Kaptunk feladatot is: 4 fős csoportokban meg kellett vitatnunk három kérdést, és később közösen megbeszéltük az órán. Végül a tanárnak leadtunk egy papírt a személyes adatainkkal, így ma délutánra már meg is érkezett az email címemre az elkövetkező néhány kötelező olvasmány. Most is épp ezeket rágom, de elég lassan haladok, mert kiírom az ismeretlen szavakat - a többségük tényleg fontos, hasznos szó, de a szótárfüzetben már három és fél oldalnál járok, és még nem végeztem a szöveggel. Mikor fogom a szavakat megtanulni? Így, idegen nyelven eleve lassabb az olvasás és a megértés.
Volt időm hazajönni ebédelni, aztán visszamentem az egyetemre a következő órámra, a Radicalization and conflict-ra. Itt egy ismerősöm volt csak, Virág, aki ez ELTE-n tanul társadalmi tanulmányokat. Ez az óra érdekesebbnek bizonyult az előzőnél. A tanárnő jó bevezetőt tartott, és úgy tűnik, majdnem minden második órára sikerült vendégelőadót hívnia, akik állítása szerint híres szociológusok, akik még híresebb kutatásaikat fogják bemutatni. Jövő órán pedig filmet nézünk, a Hullámot, amit én még nem láttam, de mindig is kíváncsi voltam rá. Olavsnivaló ebből a tárgyból is van - azt hiszem, tényleg aktív lesz a félévem...
Egyébként úgy néz ki, hogy ha akaratlanul is, de minden órám valamiképpen a kultúrák ütközésével és az ebből adódó problémákkal foglalkozik. Jó alaposan körül fogom járni ezt a témát, és igazi expert eszek, mire hazaérek :) Amszterdamban amúgy sokkal több nemzetiség él, mint otthon - a különbségek jóval szembeötlőbbek. Nagyon sok például az afroamerikai és az ázsiai, de rengeteg nőt láttam fejkendőben is. Muszlim nőket otthon szerintem alig találni, úgyhogy nekem ez nagy újdonság, és nem igazán tudom megállni, hogy utánuk bámuljak, pedig hát butaság az egész.
Összegzés két hét után
El sem hiszem, de már két hete Amszterdamban vagyok! Ez az időszak nagyon gyorsan elröpült, de lehet, hogy csak a sok újdonság és program miatt. Mivel ma elkezdődött a tanév, lehet hogy hamarosan beáll a jól ismert, kellemesen zötyögő életritmus is.
A szállásom
Az első saját szobám, és nagyon elégedett vagyok vele. Nem a legjobb szoba - sokaknak van jobb ágya, jobb hűtője, jobb fotelje - de nincs okom panaszra. Kényelmes, otthonos, az enyém.
A városból még nem láttam sokat, de szeretnék a szabadidőmben sokat biciklizni, hogy jobban megismerjem. A biciklimet egyébként is jó barátomnak tekintem, néha még beszélek is hozzá. Amszterdam pedig gyönyörű, mint egy kis ékszerdoboz. :)
A többiek
Sokkal kevesebb gondom akadt a barátszerzéssel, mint hittem - sőt, tulajdonképpen semmi gondom nem akadt vele. Jól jön, hogy a folyosónkon 12 ember van, és megosztjuk a konyhát - így rá vagyunk kényszerülve a találkozásra, a beszélgetésre. A folyosómról ismerem Hannah-t, akivel már napi rendszerességgel beszélünk, ha nem találkozunk, akkor is írunk egymásnak facebookon, egyébként néha együtt főzünk, együtt mossuk a szennyesünket, és együtt fogunk menni a közös óránkra is.
A Green towerben szinte kizárólag külföldi diákok laknak, minden nap van valami zsibongás vagy buli, ahová be lehet csatlakozni. Az ESN-hétvége és az egyetemi kar bemutatkozó napja is jó volt arra, hogy új emberekkel ismerkedjek meg. Mivel mindenki idegen, teljesen magától értetődő, hogy amint két ember egymás mellé keveredik, bemutatkoznak és beszélgetnek egy kicsit.
A nyelv
Kevesebb gondot okozott eddig, mint hittem. Azokat, akiknek anyanyelvük az angol, persze nehezebb érteni, de még őket is megértem, azokat pedig, akik csak tanulták a nyelvet, pláne. Én magam is egész jól ki tudom fejezni magam, mindent el tudok mondani, amit szeretnék, de továbbra is pongyolán fogalmazok, és sok szó nem jut eszembe. Feltételezem, hogy az órákon szakszavakat kell használni, értelmesen kell megnyilvánulni mélyebb témákról, szakszöveget kell feldolgozni - ez biztos nehéz lesz majd a kezdetekben.
Az ügyintézés
A legtöbb dolog elég flottul ment, és sok segítséget is kaptam. A felmerülő problémákat meg sikerült oldani. Jelenleg két dolog foglalkoztat: az egyik, hogy nem küldték még ki postán a bankkártyámat, holott sok ismerősöm már hozzájutott. Izgulok, mert a folyosón lakók postája közös ládába érkezik, és félek, hogy esetleg elkeveredett. Ha megjönne a kártya, akkor el kéne mennem vele a bankhoz, aktiválni, majd elküldeni a banki adataimat az ELTE-re - és csak ezután tudják utalni az ösztöndíjam. Jól jönne a pénz, de attól félek, nagyon messze vagyok még az első utalástól :-/
A másik problémám, hogy nem kaptam diákigazolványt. A többség automatikusan megkapta, mikor megérkezett. Aki nem kapta meg, annak csak annyit mondtak, hogy "lehet, hogy a feltöltött fotóval van a baj", de megnéztem, és szerintem semmi baj az én képemmel. Anyuékat is kérdeztem, de az otthoni címemre se küldtek semmit.Végére kell járnom a dolognak, mert a kártya híján nem kölcsönözhetek könyvet a könyvtárból, számos kedvezményre nem vagyok jogosult, és persze az év végi vizsgán sem tudom igazolni magam.
Az otthoniak
Kezdetben nagyon erős honvágyam volt, most már szépen lassan megnyugodtam. A családommal naponta tudok skypeolni, Chozzal kicsit ritkábban, mert ő kihasználta a nyár utolsó napjait, és gyakran nem volt otthon este :P De azért sok SMS-t ír, és ha épp gépnél van, akkor hosszan tudunk beszélni. Így, hogy beszélünk és látjuk egymást, majdnem olyan is, mint ha együtt lennénk. Nem tudom, mennyit tudunk majd beszélni, ha mindketten elfoglaltak leszünk, de remélem, nem sokkal kevesebbet... És azt is remélem, hogy nem fog szétszakítani minket az, hogy egészen különböző életet élünk most.
Összegzésképp
Mostanra úgy érzem, beilleszkedtem ide. Ismerem a környezetem, valamennyire tudok tájékozódni, tudom, milyen problémával hova forduljak. Vannak barátaim, ezért már nem érzem magam kétségbeesve, ha éppen egyedül vagyok. Kíváncsi vagyok az egyetemre. :)
A szállásom
Az első saját szobám, és nagyon elégedett vagyok vele. Nem a legjobb szoba - sokaknak van jobb ágya, jobb hűtője, jobb fotelje - de nincs okom panaszra. Kényelmes, otthonos, az enyém.
A városból még nem láttam sokat, de szeretnék a szabadidőmben sokat biciklizni, hogy jobban megismerjem. A biciklimet egyébként is jó barátomnak tekintem, néha még beszélek is hozzá. Amszterdam pedig gyönyörű, mint egy kis ékszerdoboz. :)
A többiek
Sokkal kevesebb gondom akadt a barátszerzéssel, mint hittem - sőt, tulajdonképpen semmi gondom nem akadt vele. Jól jön, hogy a folyosónkon 12 ember van, és megosztjuk a konyhát - így rá vagyunk kényszerülve a találkozásra, a beszélgetésre. A folyosómról ismerem Hannah-t, akivel már napi rendszerességgel beszélünk, ha nem találkozunk, akkor is írunk egymásnak facebookon, egyébként néha együtt főzünk, együtt mossuk a szennyesünket, és együtt fogunk menni a közös óránkra is.
A Green towerben szinte kizárólag külföldi diákok laknak, minden nap van valami zsibongás vagy buli, ahová be lehet csatlakozni. Az ESN-hétvége és az egyetemi kar bemutatkozó napja is jó volt arra, hogy új emberekkel ismerkedjek meg. Mivel mindenki idegen, teljesen magától értetődő, hogy amint két ember egymás mellé keveredik, bemutatkoznak és beszélgetnek egy kicsit.
A nyelv
Kevesebb gondot okozott eddig, mint hittem. Azokat, akiknek anyanyelvük az angol, persze nehezebb érteni, de még őket is megértem, azokat pedig, akik csak tanulták a nyelvet, pláne. Én magam is egész jól ki tudom fejezni magam, mindent el tudok mondani, amit szeretnék, de továbbra is pongyolán fogalmazok, és sok szó nem jut eszembe. Feltételezem, hogy az órákon szakszavakat kell használni, értelmesen kell megnyilvánulni mélyebb témákról, szakszöveget kell feldolgozni - ez biztos nehéz lesz majd a kezdetekben.
Az ügyintézés
A legtöbb dolog elég flottul ment, és sok segítséget is kaptam. A felmerülő problémákat meg sikerült oldani. Jelenleg két dolog foglalkoztat: az egyik, hogy nem küldték még ki postán a bankkártyámat, holott sok ismerősöm már hozzájutott. Izgulok, mert a folyosón lakók postája közös ládába érkezik, és félek, hogy esetleg elkeveredett. Ha megjönne a kártya, akkor el kéne mennem vele a bankhoz, aktiválni, majd elküldeni a banki adataimat az ELTE-re - és csak ezután tudják utalni az ösztöndíjam. Jól jönne a pénz, de attól félek, nagyon messze vagyok még az első utalástól :-/
A másik problémám, hogy nem kaptam diákigazolványt. A többség automatikusan megkapta, mikor megérkezett. Aki nem kapta meg, annak csak annyit mondtak, hogy "lehet, hogy a feltöltött fotóval van a baj", de megnéztem, és szerintem semmi baj az én képemmel. Anyuékat is kérdeztem, de az otthoni címemre se küldtek semmit.Végére kell járnom a dolognak, mert a kártya híján nem kölcsönözhetek könyvet a könyvtárból, számos kedvezményre nem vagyok jogosult, és persze az év végi vizsgán sem tudom igazolni magam.
Az otthoniak
Kezdetben nagyon erős honvágyam volt, most már szépen lassan megnyugodtam. A családommal naponta tudok skypeolni, Chozzal kicsit ritkábban, mert ő kihasználta a nyár utolsó napjait, és gyakran nem volt otthon este :P De azért sok SMS-t ír, és ha épp gépnél van, akkor hosszan tudunk beszélni. Így, hogy beszélünk és látjuk egymást, majdnem olyan is, mint ha együtt lennénk. Nem tudom, mennyit tudunk majd beszélni, ha mindketten elfoglaltak leszünk, de remélem, nem sokkal kevesebbet... És azt is remélem, hogy nem fog szétszakítani minket az, hogy egészen különböző életet élünk most.
Összegzésképp
Mostanra úgy érzem, beilleszkedtem ide. Ismerem a környezetem, valamennyire tudok tájékozódni, tudom, milyen problémával hova forduljak. Vannak barátaim, ezért már nem érzem magam kétségbeesve, ha éppen egyedül vagyok. Kíváncsi vagyok az egyetemre. :)
2012. szeptember 3., hétfő
Lendületben
A mai nappal kezdetét vette a tanév, de az én első órám csak kedden lesz, tehát ma szabad voltam. Ennek örömére nem siettem el a felkelést, de mikor kimásztam az ágyból, belevágtam a teendőkbe. Biciklire ültem, és elindultam, hogy keressek egy közelben lévő Albert Heijn-t. Ez egy helyi élelmiszerüzlet-lánc, szerintem ocsmány kék színe van a jelképének. Skype-kék. Nagy mennyiségben sok.
Na a lényeg, hogy eddig mindig a közeli Jumbo-ban vásároltam, ahol nem túl nagy a választék, és amúgy is valahogy úgy képzeltem el, hogy egy nagyobb AH biztos olcsóbb is. Kellett egy darabig körbe-körbe járnom, mire megtaláltam a boltot: egy bevásárlóközpontban volt, XL méretben. Úgyhogy azt hiszem, legalább egy óráig eltartott, míg mindent megvettem, amit akartam, mert az összes sort végigjártam, megnéztem a termékeket. Próbálok tudatos vásárlóvá alakulni, keresem a legjobb ár-érték arányú termékeket, de bevallom, egy kicsit zavaró, hogy más a pénznem. Nem nagyon tudok még euróban gondolkodni.
Afféle "nagybevásárlást" tartottam, vettem pár hozzávalót rendes főételekhez, husit, olajat, fűszereket, és vettem két adag mosóport meg öblítőt is. Jó nehéz lett a végén a kosaram. Nem volt egyszerű a fizetés, mert a kasszánál nem fogadták el a kártyám, és nem volt nálam elég kess, úgyhogy el kellett mennem a közeli automatához, kivennem pénzt, visszamennem - mindezt azután, hogy már az összes terméket bevitte a kasszás a gépbe.
Nagy nehezen hazakerekeztem a sok kajával, és megfőztem az első igazi amszterdami ebédemet: csirkemellet kukoricás rizzsel. Nagyon fincsi volt. Evés után bepunnyadtam a kép elé, de szinte rögtön írt Dasha, az orosz lány a csoportomból, hogy nem mennék-e be vele Amstelveen központjába esőkabátot venni. Mivel úgysem volt dolgom, és nem is jártam még sehol Amstelveenben, elkísértem. Elbicikliztünk egy kis bevásárlóközpontig, ahol Dasha vett magának egy színes, csíkos kabátot, aztán hazajöttünk. Jó, hogy felfedeztem ezt a helyet, találtam pár jó üzletet, és mégiscsak közelebb van, mint az amszterdami shopping street. A csizmák mindenhol drágák, lehet, végül nem veszek magamnak, és elleszek a magassarkúval...
Fél 7-re lementem a sportcentrumba, az első bodyshape órámra. Az első fél óra afféle bemelegítés volt, lépések előre, hátra, oldalra, keresztbe, nem voltak se nehezek, se fárasztók. A kombinációkra figyelni kellett, de azért kicsit untam, reméltem, hogy nem ilyen lesz végig. Hát tényleg nem, mert félidőben előkerültek a súlyzók, amiktől már egyszeri felemelésre is fájt a karom, nem hogy huszonötödjére. A karom borzasztóan gyenge, úgyhogy ráfér egy kis erősítés... Meg volt hasizom, fenékizom, úgyhogy holnap szerintem lesz izomlázam. Örülök, hogy mozogtam valamit, de mégsem olyan, mint a tánc, ami után az egész testem felszabadul és át van mozgatva. Hiányzik azért a táncolás. :(
Na a lényeg, hogy eddig mindig a közeli Jumbo-ban vásároltam, ahol nem túl nagy a választék, és amúgy is valahogy úgy képzeltem el, hogy egy nagyobb AH biztos olcsóbb is. Kellett egy darabig körbe-körbe járnom, mire megtaláltam a boltot: egy bevásárlóközpontban volt, XL méretben. Úgyhogy azt hiszem, legalább egy óráig eltartott, míg mindent megvettem, amit akartam, mert az összes sort végigjártam, megnéztem a termékeket. Próbálok tudatos vásárlóvá alakulni, keresem a legjobb ár-érték arányú termékeket, de bevallom, egy kicsit zavaró, hogy más a pénznem. Nem nagyon tudok még euróban gondolkodni.
Afféle "nagybevásárlást" tartottam, vettem pár hozzávalót rendes főételekhez, husit, olajat, fűszereket, és vettem két adag mosóport meg öblítőt is. Jó nehéz lett a végén a kosaram. Nem volt egyszerű a fizetés, mert a kasszánál nem fogadták el a kártyám, és nem volt nálam elég kess, úgyhogy el kellett mennem a közeli automatához, kivennem pénzt, visszamennem - mindezt azután, hogy már az összes terméket bevitte a kasszás a gépbe.
Nagy nehezen hazakerekeztem a sok kajával, és megfőztem az első igazi amszterdami ebédemet: csirkemellet kukoricás rizzsel. Nagyon fincsi volt. Evés után bepunnyadtam a kép elé, de szinte rögtön írt Dasha, az orosz lány a csoportomból, hogy nem mennék-e be vele Amstelveen központjába esőkabátot venni. Mivel úgysem volt dolgom, és nem is jártam még sehol Amstelveenben, elkísértem. Elbicikliztünk egy kis bevásárlóközpontig, ahol Dasha vett magának egy színes, csíkos kabátot, aztán hazajöttünk. Jó, hogy felfedeztem ezt a helyet, találtam pár jó üzletet, és mégiscsak közelebb van, mint az amszterdami shopping street. A csizmák mindenhol drágák, lehet, végül nem veszek magamnak, és elleszek a magassarkúval...
Fél 7-re lementem a sportcentrumba, az első bodyshape órámra. Az első fél óra afféle bemelegítés volt, lépések előre, hátra, oldalra, keresztbe, nem voltak se nehezek, se fárasztók. A kombinációkra figyelni kellett, de azért kicsit untam, reméltem, hogy nem ilyen lesz végig. Hát tényleg nem, mert félidőben előkerültek a súlyzók, amiktől már egyszeri felemelésre is fájt a karom, nem hogy huszonötödjére. A karom borzasztóan gyenge, úgyhogy ráfér egy kis erősítés... Meg volt hasizom, fenékizom, úgyhogy holnap szerintem lesz izomlázam. Örülök, hogy mozogtam valamit, de mégsem olyan, mint a tánc, ami után az egész testem felszabadul és át van mozgatva. Hiányzik azért a táncolás. :(
2012. szeptember 2., vasárnap
Közösségi tevékenységek
A mai napon két közösségi élményben is részem volt.
11:30-ra Jane-hez voltam hivatalos egy brunch-ra. A breakfast és lunch keverékéből létrejött szó kései, kiadós reggelit jelent, amit már nem követ ebéd. A facebookon megszervezett eseményre közel harmincan voltunk hivatalosak, és mindenki vitt valamit. Igazi bőséges lakoma volt! Lehetett inni kávét, teát, forró csokit, különféle juice-okat, enni pedig palacsintát, indiai melegszendvicset, croissant-t, banános sütit, kenyeret, lekvárokat, sajtot, mézet, gyümölcsöket... Nagyon jól belaktam, és persze mondanom sem kell, örültem, mert egész nap nem volt gondom a kajára. Az egész esemény olyan kis kedélyes volt. Hiába, ez a jó szó. Gondolkodtam rajta, hogy milyen jó ez a brunch, de ilyet tényleg csak akkor érdemes szervezni, ha sok barát vagy család van együtt, hiszen magának az ember nem készít ennyi mindent. Ha szállodában vagyunk, akkor szoktam így bereggelizni :)
Délután BK-s vizsgákat írtam és Dollal ötleteltem, mert a következő programom csak hatkor kezdődött: bizony, a konyha kitakarításáról beszélek. Elég sokan összegyűltünk, voltunk vagy tízen, és minden komolyabb szervezés nélkül munkához láttunk. Ez meglepett: azt hittem legalábbis meg kell beszélni, ki mit fog csinálni, de valahogy ment magától, mindenki automatikusan kiválasztott egy területet, és nekivágtunk. Én a magam részéről az edényeket pakoltam le, kisúroltam a polcot, aztán mosogattam. A többiek kirámolták a szemetet, kihajították a százéves kaját a hűtőből, kiolvasztották a fagyasztót, kitakarították a sütőt, letörölték a polcokat, az ablakokat. Rengeteg szemetet hordtunk ki, nekem fájt is kicsit a szívem érte. Említettem ugyanis, hogy mindenki saját konyhai felszerelést kapott, de az előző lakók sose vitték haza a magukét, így a konyhában rengeteg serpenyő, lábos, evőeszköz halmozódott fel. Ezeket a többiek egyszerűen kihajították. Új, alig használt, jó minőségű edényeket... Én ezeket megtartottam volna, vagy nem is tudom, ez hülyeség, mert mégiscsak cserediákok vagyunk egy idegen országban, de az is eszembe jutott, hogy oda lehetne adományozni valami szervezetnek - nem egyszerűen kihajítani a kukába. Majdnem kidobták a vízforralót is, merthogy törött, úgy kellett szólnom nekik, hogy hahó, lányok, én ezt használom minden reggel. Végül mindenki adott 2 eurót Amandának, aki vesz egy olcsó vízforralót és egy melegszendvics sütőt.
Kihajításra kerültek azok a fűszeres üvegek, élelmiszerek, mosópor, öblítő is, amit a korábbi lakók hagytak itt. Szintén nem értem, azt minek dobták ki - most vehetek magamnak egy egész üveg paprikát, borsot, satöbbit, holott kéthetente használok belőle egy csipetet.
Nevermind! A konyha legalább tiszta, és most már majdnem mindenkit ismerek a folyosómról. Kicseréltük a fenti levélszekrényen is a neveket, ami engem nagyon megnyugtatott. Továbbra is várom ugyanis a bankkártyám, és félek, hogy elkeveredett valahová, mert sokan már megkapták.
A többiek felírták a nevüket a konyhai szekrényekre is. Unalmas papírra, unalmas kék tollal, unalmas kék betűkkel. Az én színessel írt nevem a rajzocskákkal valahogyan nagyon hivalkodónak tűnik most.
Szeretem a blogolvasóimat! :D
Nagyon jól esik, hogy sokan jelezték felém, hogy rendszeresen olvassák a blogomat, és nagyon tetszik nekik :) Érdeklődés övezi a facebook-képeimet is, amint töltök föl újakat, máris érkeznek rá a lájkok :D De meg is tudom érteni, hiszen nekem is sok új és izgalmas kalandban van részem, és örülök, hogy ezt megoszthatom veletek. Úgyhogy olvassátok bátran, csak így tovább! :)
Még annyit akartam itt közzétenni, hogy akinek van pénze és ideje, az nyugodtan meglátogathat. Bárkit befogadhatok a szobámba (igaz, csak egy ágyam van, és az is inkább egyszemélyes...) szóval a szállás nem gond :) És tudok tartani idegenvezetést, és remek a rántottám. :D
Még annyit akartam itt közzétenni, hogy akinek van pénze és ideje, az nyugodtan meglátogathat. Bárkit befogadhatok a szobámba (igaz, csak egy ágyam van, és az is inkább egyszemélyes...) szóval a szállás nem gond :) És tudok tartani idegenvezetést, és remek a rántottám. :D
2012. szeptember 1., szombat
Zaanse Schans
Fogalmam sincs, hogyan kell kiejteni a címben megjelölt két szót, de egy helyet jelölnek Amszterdam mellett, ahova szintén az ESN vitt el minket ma egy párórás túrára. A hely afféle skanzen, egy mező, ahol a házak és a szélmalmok megőrizték 17. századi állapotukat. A házakat lakják, de nem végezhetnek semmiféle változtatást, eredetiek még a bútorok is. Körbejártuk a helyet. A házakba nem mehettünk be, de kívülről is irtó cukik. Megvizsgálhattunk viszont egy szatócsboltot, pár szélmalmot, és végigkóstolhattunk vagy tízféle sajtot és csokit. Szeretem a sajtot, de nem vagyok nagy ínyenc, és azt hittem, semmit sem fogok érteni ahhoz, hogy az orrom alá dugott sajt jó-e vagy sem, de ez jó nagy hülyeség volt, ugyanis bőven elég volt azt érezni, hogy FINOM. :D És finom volt az összes, nagyon-nagyon, de nem vettem semmit, majd ráérek hazautazás előtt, akkor viszont hozok majd egy ládával. :)
Mindattack
Sokat gondolkozom azon, hogyan változtathatja meg valaki az érzéseit. Elméletileg nem lehetetlen. Milyen sokat halljuk:
- Ne gondolj rá!
- Ne is foglalkozz vele!
- Emiatt ugyan ne legyél szomorú!
- Ez aztán nem érdemli meg, hogy mérges legyél miatta!
- Stb., stb.
Ez annyira jól hangzik. De mégis mi a dolog technikája? Úgy értem, ha nem akarok valami miatt szomorú lenni, mit kell tennem? Próbáltam már körbejárni, logikai úton kimagyarázni, más oldalról megközelíteni, magamnak szuggerálni. De mi van, ha nem működik? Mit kell tennem, ha idegesítenek az érzéseim, és meg akarok tőlük szabadulni? Meditáljak? Beszéljem ki őket? Írjak naplót? Induljak zarándoklatra? Világ körüli útra?
... Én az utóbbival próbálkozom itt Amszterdamban, mert vannak dolgok, amiket magam mögött akartam hagyni, de megtaláltak itt is. Valójában reménykedtem abban, hogy az érzéseim majd maguktól megváltoznak, de nem vagyok biztos benne, hogy ez így lesz. Tehát tennem kell valamit. De mit? Hogyan? Ezen töröm a fejem mostanság.
- Ne gondolj rá!
- Ne is foglalkozz vele!
- Emiatt ugyan ne legyél szomorú!
- Ez aztán nem érdemli meg, hogy mérges legyél miatta!
- Stb., stb.
Ez annyira jól hangzik. De mégis mi a dolog technikája? Úgy értem, ha nem akarok valami miatt szomorú lenni, mit kell tennem? Próbáltam már körbejárni, logikai úton kimagyarázni, más oldalról megközelíteni, magamnak szuggerálni. De mi van, ha nem működik? Mit kell tennem, ha idegesítenek az érzéseim, és meg akarok tőlük szabadulni? Meditáljak? Beszéljem ki őket? Írjak naplót? Induljak zarándoklatra? Világ körüli útra?
... Én az utóbbival próbálkozom itt Amszterdamban, mert vannak dolgok, amiket magam mögött akartam hagyni, de megtaláltak itt is. Valójában reménykedtem abban, hogy az érzéseim majd maguktól megváltoznak, de nem vagyok biztos benne, hogy ez így lesz. Tehát tennem kell valamit. De mit? Hogyan? Ezen töröm a fejem mostanság.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)