Sikerült!

A mai napon sikeresen megvédtem a szakdolgozatomat. Ugyan a háromtagú bizottság nem kímélt, és kiderült, hogy az 'orientation to a homeland' kifejezésben sokkal több van, mint hinném, sok dicséretet is kaptam. A végeredmény: szakdolgozat - A, védés - A, vagyis a lehető legjobb kombináció. Időközben az is kiderült, hogy mivel én végeztem a legjobb eredménnyel az évfolyamon, külön díjban részesülök (Outstanding Academic Achievement Award) amit külön ceremónián adnak majd át nekem a jövő héten.

Ez van, most már semmi sem mossa le rólam a stréber nevet. Egy kicsit azért büszke vagyok. Megdolgoztam ezért. 

Intenzív tánchét Janival

Az utóbbi időben borzasztóan keveset mozogtam, főleg a sok tanulás miatt. Pedig tudom, hogy kifejezetten nagy szellemi megterhelés esetén érdemes egy kis mozgást beiktatni, de sajnos ez most nekem nem fért bele. Ha valamire jutott időm, akkor általában futni mentem el, vagy a B4-ba. Nagyon régen voltam utoljára táncon, már nem is tudom miért. Azt tudom, hogy egy ideig Jani volt beteg, aztán az én lábujjamból vágtak ki egy darabot, lényeg a lényeg, hogy táncolni száz éve nem voltam. Viszont mikor megláttam, hogy Jani - az előző évekhez hasonlóan - intenzív tánchetet szervez, eldöntöttem, hogy megyek. Ez abból áll, hogy hat napon át minden nap tart a kezdőknek másfél, a haladóknak kétórás tréninget. Én persze a kezdőre mentem el, és nagyon jó volt, de ahh, teljesen kivagyok! Olyan izomlázam volt minden nap, hogy ihaj. Folyamatosan kenegettem magamat sportkrémmel, és egyre nagyobb szenvedéssel vonszoltam magam az órákra. A legnehezebb a tegnap volt, ugyanis dupláztam - maradtam a haladó órára is, mivel ma nem érek rá menni. Atyavilág, akkora csirke vagyok! Teljesen elszoktam a mozgástól, gyenge vagyok és béna és áááá... De nagyon jól éreztem magam :))) Mostantól ráérek, úgyhogy rendszeres mozgás lesz, megfogadtam!

Valamikor egy hónapja szülinapom is volt ám!

Az utóbbi idő zsúfolt szakdolgozatírási mizériája miatt persze megint alig blogoltam, és több fontos eseményről is elfelejtettem tájékoztatni a nagyközönséget. Az egyik ilyen rendkívül fontos esemény, hogy betöltöttem a 24-et. A szülinapomon csak anyu, apu, Petra és Bálint köszöntöttek fel, a nagy családos ünneplésre további húsz napot várnom kellett. A kis családomtól kaptam egy klassz óriási farmertáskát, fagyiforma körömlakkot és új memóriakártyát a telómba, illetve anyu arra is vállalkozott, hogy megszerezze életem tortáját, a kókuszos-mangós sajttortát. Ami még szülinapom egy klassz eseménye volt, hogy elmehettem a Made by you-ba alkotni egyet. Ez egy olyan műhely, ahol számtalan kerámia közül választhat az ember - csomóféle bögre, tányér, figurák, tálak, sószórók, stb. stb. - majd leülhet egy asztalnál, hogy kifesse őket. Rendelkezésre áll sokféle festék, tippek és segítség többféle technikához, eszközök, háttérzene és tea. Ha az ember kifestette az alkotását, akkor egy hetet várnia kell, mire kiégetik, és ha kész, lehet is érte menni. Nagyon sokféle szuper dolog készülhet itt, és van egy tök jó akciójuk, hogy a szülinapján ingyen festhet az ember. Úgyhogy kihasználtam ezt a lehetőséget, és készítettem a szülinapomon egy space mug-ot, vagyis egy olyan bögrét, amin maga az univerzum szikrázik! Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, nagyon szupi szülinapi ajándék volt nekem mind maga az alkotás, mind a kész mű. 

Jól sikerült a nagy családi ünneplés is, bár bevallom, rég nem volt már szülinapi hangulatom, mikor sort kerítettünk rá. De örülök, hogy összejöttünk, kaptam klassz dolgokat és ettem finomakat, így hát összességében nem panaszkodhatom. :)

A szokásos szülinapi sütögetére a barátokkal nem sikerült sort kerítenünk. A szülinapom után kábé három hétig folyamatosan esett (ami amúgy meglehetősen jót tett az írásnak). Azt terveztük, hogy valami nagy bulit csapunk összekötve Bálint szülinapját és az enyémet, és meghívjuk az ő társaságát és az enyémet, beleértve a sok CEUs osztálytársat is, akikkel így mellesleg a végzésünket is megünnepelhetjük. De aztán minden közbejött, minden hétvége foglalt volt, Bálint dolgozni kezdett és ezért nem ér rá, szóval valahogy nem akar összejönni ez az egész. Nyáron biztos sütögetünk, de az már rég nem a szülinapom lesz, és tartok tőle, hogy mire eljutunk odáig, a sok CEUs szétszéled. Na mindegy, ez most így alakult.

A végére hagytam Bálint ajándékát, az ugyanis nem más, mint egy wellness hétvége! Nagyon örülök neki, úgy tűnik nem hiába sóhajtoztam január óta hiába, hogy jaj de jó lenne kicsit elutazni és kettesben lenni. Közvetlenül a diplomaosztóm után, június végén utazunk majd el Zalakarosra három napra. De jó is lesz!

Kiüresedés és kérdőjelek

Ahogyan az lenni szokott, ha az ember valamilyen nagyobb lélegzetű feladaton túl van, most én is egyfajta kiüresedést érzek. Nem igazán tudom, mit kezdjek magammal, hogyan kössem le az időmet, hogyan tovább. Szinte hihetetlen, hogy mindjárt véget érnek a tanulmányaim a CEU-n. Hiszen két év szállt el ismét! Emlékszem, mikor még hezitáltam, egyáltalán jelentkezzek-e, de Kriszta rávett és segített; és emlékszem, milyen jó volt, hogy felvettek, és hogy izgultam az első napokban és hetekben, mikor megkezdődött a tanítás. Folyton arról álmodtam, hogy magas helyeken vagyok és szédülök a mélységtől, mert annyira izgultam az új kihívások miatt. Aztán beleszoktam az új rendbe, megtanultam, hogyan gondolkodjak, hogyan értelmezzem az olvasmányaimat, hogyan írjak - és jól is teljesítettem. Nagyon intenzív és stresszes volt az első év, és ugyan a másodikat lazábbra terveztem, valahogy ez is hirtelen elszállt. Most néztem meg a laptopomon lévő CEU mappát, több, mint 2300 elem van benne, olvasmányok, jegyzetek, beadandók... Mennyi minden történt, és hát máris vége, lediplomázom, és ezek után nem CEU hallgató, hanem CEU alumna leszek. Bevallom, egy kicsit szomorkás vagyok emiatt.

A másik problémám persze a "hogyan tovább" kérdés. Egyetlen helyre jelentkeztem, Haifára, ahova pár hete tudom, hogy fel is vettek. Ez önmagában azonban még nem sok örömre ad okot, mivel tudnom kell azt is, vajon mennyi ösztöndíjat biztosítanak nekem. Elég necces ez az egész, ha utánaszámolok a költségeknek és annak, mire is számíthatok, úgy érzem, nem áll jól a szénám. De nem vagyok igazán kétségbeesve, ugyanis abban sem vagyok biztos, hogy menni szeretnék. Érdekel ez a szak, érdekel Izrael, jó lenne külföldön tanulni, és már nagyon-nagyon rég óta kinéztem magamnak ezt a képzést, de most mégsem érzem azt, amit például a CEU esetében éreztem, hogy nagyonnagyonnagyon oda akarnék menni. Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg ez a jó döntés. Ráadásul itthon körvonalazódnak projektjellegű lehetőségek a láthatáron, de azzal kapcsolatban is bizonytalan vagyok. Mindig tartottam egy kicsit attól, hogy dolgozni kezdjek. Egy kicsit úgy állok hozzá, azt hiszem, mintha most zárulna le életem jó szakasza, és kezdődne a sírig tartó "rossz" időszak, noha tudom, hogy nem erről van szó, és lenne olyan munka, amit szívesen csinálnék, de mégis... Szóval lesz min rágódnom a nyár során, mire eldöntöm, hol is szeretnék ősszel kikötni. 

Leadtam a szakdolgozatomat!

Tegnap végre leadtam munkám gyümölcsét, a kétéves CEUs képzés lezárását, a szakdolgozatomat. Az utóbbi hónapban főleg ezzel foglalkoztam, de így utólag visszagondolva már nem is emlékszem, hogy is állt össze, hogy írtam ilyen rengeteget. A kész mű kereken száz oldal lett, 35 interjún alapul, és azt hiszem, elégedett vagyok vele. Szerencsés vagyok, mert viszonylag hamar - már tavaly januárban - tudtam, hogy erről a témáról szeretnék írni, így bőven volt időm anyagot gyűjteni és kitalálni, mit is szeretnék pontosan. Nem voltak tehát igazán nagy válságok és stresszek, de azért megfeszített tempóban kellett dolgoznom az utóbbi időben, és pont határidőre készültem el. Az a helyzet, hogy miután ennyi időt töltöttem a munkámba mélyedve, szükségem van pár napra vagy hétre, hogy kicsit hátrább lépve nézzem meg, mit is alkottam, van-e értelme. De egyébként úgy sejtem, hogy van. 

A címe (Re)creating diaspora? The impact of Taglit-Birthright Israel on Hungarian participants lett. 18 Taglit résztvevővel csináltam interjút (kétszer) és ez alapján azt vizsgáltam, hogyan hat ez a tíznapos izraeli utazás a zsidó fiatalok identitására, tevékenységére, Izraellel való kapcsolatukra. Számomra a legérdekesebb a kutatás során az volt, hogy a magyarok esetében (de valószínűleg úgy általában a régióban) a zsidó identitás nagyon stigmatizált, még a fiatalok esetében is. Már rég fogalmunk sincs arról, mik is a zsidó hagyományok, mit tanít a zsidó vallás, eszik-e vagy isszák a Jom Kippurt, de azt tudjuk, hogy utálnak minket. Tudjuk, hogy egyszer meghurcolták dédszüleinket és nagyszüleinket a zsidóságuk miatt, és azt is tudjuk, hogy bőven van antiszemitizmus a mai Magyarországon is. Hát ezért csendben meghúzzuk magunkat. Nem beszélünk arról, hogy zsidók vagyunk. Csak a legközelebbi ismerősök tudják, mert jobb elkerülni a kínos helyzeteket, ki tudja, kinek tetszik, vagy nem tetszik, hogy kik voltak az őseink. Alapvetően szerintem ez nagyon szomorú és lesújtó állapot, és szerintem szuper érdekes, hogy a Taglit erre radikális hatást gyakorol. Miután az ember eltölt tíz napot Izraelben, megismeri a zsidó kultúra értékeit és az ország szépségeit, és szert tesz egy csomó zsidó barátra - nos, azután elkezdi más színben látni a dolgokat. Rájön, hogy zsidónak lenni csupa jó dolgot is jelent, a tel avivi tengerparttól a humuszon át egészen a sabatig. És elkezd gondolkodni azon, vajon miért is érezzem én szarul magam azért, mert mások szűklátókörűek? Szóval a tipikus Taglitos már egy kicsit nyitottabb. Jobban szeret zsidónak lenni, több embernek beszél róla, és nem húzza meg magát. Lehet, hogy semmit nem változtat az életében, nem lesz vallásosabb, nem kezdi el tartani az ünnepeket, nem csatlakozik semmilyen szervezethez, nem jár zsidó társaságba, de mégis, közelebb érzi magához a saját zsidóságát és Izraelt. 

Hát, ez a szakdolgozatom jó felfedezése, és nem hencegésből mondom, de szerintem ez tényleg újdonság, erről korábban még nem írtak, és ez szuper érdekes. Jövő héten meg kell védenem a munkám a két konzulensem előtt, amiatt persze még izgulok. Rendes értékelést csak utána kapok, amit nagyon várok, mert nagy szükség van rendes visszajelzésre, egyelőre fogalmam sincs, hogy mások szerint mennyire értékes, ami csináltam.

Ez a szakdolgozat kétségkívül a legnagyobb munkám eddig, sokkal többet dolgoztam vele, mint például az alapszakos szakdolgozattal két éve. Szerencse, hogy élveztem amit csináltam. Az interjúalanyaim szuper jó fejek és kedvesek voltak, és nagyon érdekes dolgokat meséltek. Így hát nagyon izgultam, hogy jól tudom-e leírni azt, amit kiderítettem, tényleg összeáll-e majd a szakdolgozat úgy, ahogy szerettem volna. Azt hiszem összeállt, így összességébe véve elégedett vagyok. Megtettem, ami tőlem tellett. Külön köszönet apunak, amiért reggel besompolyoghattam vele az irodájába, hogy együtt kinyomtassuk és bekössük az alkotást :)

A Petőfi Rádióról

Aki ismer, tudja, hogy egy gyáva nyúl vagyok. Ez többen között abban is megjelenik, hogy nem igazán szeretek egyedül lenni, így ha csak magam vagyok otthon, szinte mindig be kell kapcsoljam a  rádiót, hogy szóljon valami a háttérben. Ha tanulok, akkor persze kell a csönd, de amint kimegyek pisilni, teregetni, ebédet főzni, már nyomom is a Tuner gombot a hifin.

Történetem a rádióhallgatással jó régen kezdődött, emlékszem, gimis koromban borzasztó cikin éreztem magam, amiért egyáltalán nem ismerem azokat a számokat, amiket az osztálytársaim. Aztán elkezdtem rendszeresen rádiót hallgatni - talán akkor még a Danubiust? És egyszeriben én is képbe kerültem. Arra emlékszem, hogy egy idő után aztán - ki tudja miért - a Rádió1-re tértem át. Sosem jutott eszembe más csatornát keresni, azt viszont megállapítottam, hogy a magyar zenék nem jók. Sok időnek kellett eltelnie, mire megvilágosodás-szerűen rádöbbentem, hogy nem a magyar előadók szarok amblokk, hanem én hallgatok olyan rádiót, ami nem az ízlésemnek megfelelő zenét sugároz. Nem sokkal ezután - már nem tudom, hogyan - keveredtem a Petőfi Rádióra, ami, mint megtudtam, 2007-től újult meg. Emlékszem, hogy a Petőfivel kapcsolatban az első és legmegdöbbentő élményem az, hogy tetszik. Te jó ég, itt jó zenék mennek. Te jó ég, hát van színvonalas magyar zene! És színvonalas műsorok, beszélgetések, riportok! Emlékszem, hogy ez akkor megdöbbentett, különösen annak fényében, hogy tudtam, a Petőfi állami csatorna. De megdöbbenésem végül óriási megelégedettségbe váltott át: éljen, van egy jól működő rádió! Azóta tulajdonképpen rendszeresen a Petőfit hallgatjuk. Kivétel nélkül ez szól nálam a szobában, ezt hallgatom a kisrádión, ha a konyhában vagyok, és ezért kampányolunk apunál az autós utazások alatt is. Szokásommá vált, hogy reggelente a Petőfire kelek - Buda Márton "Talpra magyar!" műsora dobott ki engem az ágyból, kísért el fogat mosni, reggelizni, zoknit húzni, táskát bepakolni. Petőfi szól Bálintnál a síiskolában is.

A terjengős bevezető után persze következzen a lényeg: ettől a héttől a Petőfi Rádió megváltozott. Múlt pénteken sokként ért a hír, hogy Buda Marcit (más műsorvezetőkkel együtt) lecserélik, helyére a Rádió 1-ből ismert ripacs, Harsányi Levente és Peller Mariann kerül, és a rádió zenei kínálata is változni fog, hogy kicsit a "kommerszebb" irányba tolódjon el. A fenti bevezető fényében el tudjátok képzelni, hogy ért engem ez a hír. Az a helyzet, hogy ez a változás állandó rossz érzést hagy a mindennapjaimon. Reggel, napközben, délután, reggeli készítéskor, főzéskor, körömreszeléskor nyúlnék a rádió gombja felé, de megakad a kezem. Esetleg bekapcsolom, de csak azért, hogy ingerülten kinyomjam egy tíz perc múlva. Mások a hangok, mások a zenék, mások a műsorvezetők. A Petőfi Rádió egyértelműen a tömegeket próbálja megszólítani azzal, hogy lejjebb vitte a színvonalat, közönséges ripacsokat tett meg műsorvezetőnek, és egyszerű, gagyi szövegű számokat tett a slágerlistájára. Nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Rendszeresen nézem a Petőfi facebook-oldalát, ahol látom, hogy nem vagyok egyedül, napok óta felháborodott kommentek özöne zúdul a rádióra. Számos cikk is tárgyalja az esetet. Nincsenek illúzióim. Jó lenne azt gondolni, hogy a rádiónak nem jön be az új taktika, túl sok hallgatót veszít, az új irány befuccsol, és előbb-utóbb a régi rendszerhez kell visszatérni, de kétlem, hogy így lesz. Biztos vagyok benne, hogy a rádió szerkesztői alaposan átgondolták, hogy mit tesznek, sokat tanulmányozták a hallgatottsági statisztikákat és igényeket, mielőtt meghozták a döntésüket. Mi, akik a színvonalas, tartalmas Petőfi Rádiót szerettük, és most csalódtunk, egy kisebbség vagyunk. Az új Petőfi a tömegek, a tucatok rádiója lesz, és bizonyára megtalálja majd a közönségét, akik a migránsozós "társadalmi felhívásokat" és Fidesz-párti hírblokkokat is könnyebben megemésztik majd. Az a párszáz ember, akinek pedig tényleg fáj a változás, és többet nem kapcsol a Petőfi sávjára - nos, ők le vannak szarva. 

A probléma persze az, hogy nincs alternatíva. Nem akarok mást hallgatni, de valamit hallgatnom kell. A régi Petőfit hallgatnám, de az már nincs többé, sőt, hozzá hasonlatos rádió sincs Magyarországon. Kínomban leszedtem egy izraeli rádió appját a telefonomra, és most azt hallgatom nyelvgyakorlás céljából. A zenék itt is elég borzalmasak, de a beszédet nagyon szeretem: megértem a számokat, azt, hogy "új dal" következik, illetve az időjárás-jelentést. 

#visszaafelkelésvezéreit

#követeljükarégipetőfit

#visszaanagyonzenét

Interjúk

Ahogyan azt Bálintnak megjegyeztem a minap, az utóbbi időben négyféle interjúzásban vettem és veszek részt, és ebből három a zsidósággal kapcsolatos - ami szerintem elég jól jelzi, hogy mennyire fő érdeklődésemmé vált ez a téma. 

A nem zsidó interjú alatt a kolozsvári In Between kutatásra gondolok. Erről még nem blogoltam, sort fogok rá keríteni.

A második kutatás természetesen a szakdolgozatom, ahol két interjúkört készítek Taglit-résztvevőkkel. Az első interjúkör lement tavaly szeptemberben, a második most tavasszal - a nagyját elvégeztem az In Between projekt előtt, de múlt héten is csináltam párat, és még most is hátra van néhány. Ha elkészülnek, akkor persze kivonatolni, majd elemezni kell őket. Izgi!

A harmadik a megújuló Haver foglalkozás, aminek afféle koordinátora is vagyok. Itt is különböző zsidó emberekkel készülnek interjúk, többen csináljuk a beszélgetéseket, nekem is több ember jutott és jut még.

A negyedikről még nem ejtettem szót, ez egy teljesen új dolog. Még annó ősszel írt nekem Sári, az osztálytársam, hogy a Medián tervez egy zsidóság kutatást, és jelentkezhetnék kérdezőbiztosnak. Nosza, küldtem is emailt az illetékes személynek, de semmi válasz nem érkezett. Sári nyugtatott, hogy semmi gond, valszeg húzzák az időt, majd beindul az a kutatás. Nos, így is lett, kábé egy hete valóban kaptam egy emailt, hogy a kutatás indul, részt vehetek benne kérdezőbiztosként, és vegyek részt egy tájékoztatón. Nagyon mókás volt, mert a Mediánhoz belépve nem mást láttam, mint a szakdolgozati konzulensemet, Kovács Andrást, illetve Barna Ildikót, akihez pedig SPSS órákra járok. Hát kiderült, hogy ők a kutatás vezetői. Ettől rögtön otthonosabban éreztem magam. A munka egyébként az, hogy felkeressem az alanyokat, lekérdezzem tőlük az egyébként meglehetősen hosszú, egy-másfél órás kérdőívet, és további címeket gyűjtsek hólabda módszerrel. Nincsenek előre meghatározott keretszámok, ezért úgy ítéltem meg, hogy ez bőven belefér a szakdoga írás mellé, ráadásul szuper izgalmas - az 1999-es nagy zsidóság kutatás megismétlése, amit egyébként a szakdolgozatomban is lelkesen felhasználok. Az ilyen kérdőívezés persze nem könnyű, összetett, hosszú, fárasztó - de persze szakmai tapasztalat, az érdeklődésembe vág, és ki tudja, lehet nem rossz pont a Mediánnál gyakorlatot szerezni. Úgyhogy úgy néz ki, ilyen interjúim is szép számmal lesznek június közepéig. 

Kicsit bele is zavarodik az ember. De szuper érdekes mind!

Orsi ittléte

Alig értem haza Kolozsvárról, máris megérkezett Orsi, hogy közel három hetet nálunk töltsön! Ez ám az öröm! Ahogy lenni szokott, ez az időszak nagyon intenzíven telt, volt sok-sok családi program, de Orsi a barátaival is sokat találkozott, például három napra leutazott Pécsre, de reggelente kávézni járt egy ismerőssel, déltájban ebédelni, esténként borozni... de azért sokat láttuk, és sok mindent csináltunk együtt. Az első vasárnap például Segwayezni mentünk. Ez apu óhaja volt, tulajdonképpen születésnapi ajándék a számára. Anyu járt utána a lehetőségeknek, és végül nem a városban, hanem a Normafán vehettünk részt a kerekezésben, ami tök szuper volt! A Segway egy nagyon furcsa kis jármű, két párhuzamosan futó kereke és egy kormánya van. Az ember csak fellép rá, és a testével irányítja: ha előre dőlünk, a Segway előre megy, ha hátra, akkor hátra, és hasonlóan lehet kanyarodni is. Nagyon hamar ráérez az ember, és akkor már simán lehet vele suhanni lejtőn, emelkedőn, gyökerek és kövek között. Mi családilag próbáltuk ki a dolgot, és csatlakozott hozzánk Ildi, akinek szintén születésnapi ajándék volt, hogy egy közös élményre velünk tart. Volt egy idegenvezetőnk, ő segített, hogy hogyan működik a jármű, és ő vezetett minket. Nagyon jófejkedett, csak sajnos tök szexista volt, folyton arról puffogtatott poénokat, hogy a csajok mit csinálnak rosszul, meg hogy a pasik mindig száguldoznak a vezérszellemüknek köszönhetően. Szerintem ez tökre gáz. Na mindegy, maga a kaland szuper jó volt, és ahogy láttam, a család többi tagja (még anyu is!) élvezte. A múlt héten is sok közös programunk volt. Pénteken volt a széder este, ezért előtte való kedden már szokás szerint felugrottunk Eszterékhez, hogy gyakoroljuk a dalokat. Maga a széder szerintem kicsit lagymatagra sikerült, még döcögősebb volt, mint az előző években, és énekelni sem volt nagy élmény úgy, hogy a család többi tagja kukán bámul és meg se próbál bekapcsolódni. Pedig direkt elhívtam Borcsát, mert kíváncsi volt az ünnepre. Nos, nem tanult sokat az autentikus zsidó hagyományokról, szerintem ő sokkal jobban képben volt, mint bárki a teremben. Másnap, szombaton egy egész napos utazást tettünk Miskolcra. Délelőtt a barlangfürdőben áztattuk magunkat - itt kaptam anyutól egy tök klassz strandkendő-törölközőt. Utána megebédeltünk, és meglátogattuk az unokatesómat, Szityut, akinek egy hónapja született meg a kislánya, Lilla. Új lakásba is költöztek, tehát azt is megszemléltük. Sajnos a távolság miatt Szityuékat keveset látjuk, nem is találkoztunk velük Moncsi terhessége alatt. A lakásuk nagyon szép, és persze a kis Lilla is tündér - még nagyon-nagyon pici, és az ott tartózkodásunk alatt végig aludt. Tényleg! Pedig kézről kézre adtuk, és nagyon sokat volt nálam is, de semmit sem csinált, csak szundikált, esetleg néha ásított és nyújtózott egyet. Nagyon jó volt így is találkozni vele. Orsival korábban körülnéztünk egy bababoltban, és egy puha macis rongyit vettünk neki, amit majd szorongathat és magával hurcolhat mindenhová. Remélem, ha már nem csak alvásból állnak a napjai, értékelni fogja. :) Miután Lillát meglátogattuk, persze elmentünk a másik unokatesóm, Balu családjához is, így végül csak este értünk haza.

A másnap azért volt izgi a számomra, mert elmentem a Millenárisra a Könyvfesztiválra, és találkoztam Janne Tellerrel, aki két könyvemet (a Semmi-t és a Ha háború lenne nálunk-ot) is dedikálta. Úgy be voltam zsongva, hogy ihaj. Nagyon örülök a dedikálásnak, tényleg remek könyvek ezek. Délután átjött hozzánk Sahar, ugyanis ő is kapott eltávot a katonaságból, és itthon töltött egy hetet! Jó volt őt is látni, két éve nem volt olyan, hogy együtt itt lettek volna Orsival. Együtt töltöttük a délutánt, este pedig Orsi, Petra és én az Operába mentünk megnézni a Csipkerózsika balettet. Hát természetesen az is nagyon szép volt. :) A héten még találkoztunk a Barukh családdal, kedd este ugyanis meghívtak magukhoz egy grillezésre. Ott voltak Szántóék is, az este a már megszokott jó hangulatban telt beszélgetéssel, falatozással. Az est fényét Hans kutya is emelte. 

Orsival nagy összeesküvők voltunk, ugyanis az elmúlt hetek során titokban apu ajándékával is készültünk. Apu május 3-án 60 éves lesz, a család azonban már tegnap megünnepelte egy étteremben. Nos, erre az eseményre készültünk mi. Mivel apu mindenkinek családi videókat készít a jeles szülinapokra, helyénvalónak tűnt, hogy mi is ilyesmivel készüljünk. Az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy egyikünk sem ért a videószerkesztéshez. Szerencsére eszembe jutott, hogy tudunk prezit készíteni, ami legalább annyira menő, mint egy videó. Tehát a következőt tettük: először is elzarándokoltunk nagyihoz, és kértünk tőla képeket és dokumentumokat apu gyerekkorából. Nagyszerű darabokhoz jutottunk hozzá. Utána itthon is áttúrtuk az albumokat, és levadásztunk még pár képet, amit közösen, a CEU gépén szkenneltünk be. Többé-kevésbé simán is ment, csak néha téptük a hajunkat, mikor hosszú percekig tartó munka után a gép csak úgy kiírta, hogy "job failed". Később itthon is találtam egy csomó klassz dokumentumot, amit be kellett szkenneljek (mint apu bizonyítványai, diplomája, kitüntetéses oklevelei), és persze átnéztünk egy csomó digitális fotót tartalmazó mappát. A képeket szerkeszteni is kellett, aztán persze ügyesen és okosan prezibe pakolni. Ez nem volt kevés idő, de Orsival nagyon jól összehoztuk. A másik ajándékunk apunak egy kis csupor volt, benne 60 gondosan feltekert és átkötözött cetlivel. Minden cetlire egy-egy könyv 60. oldaláról választottunk egy mondatot, vagy kisebb bekezdést. A játék egyértelmű: apu minden nap húzhat egy cetlit, és az idézet alapján kitalálhatja, melyik könyvről van szó. Sejthetitek, hogy ezt sem volt egyszerű mulatság összehozni, de mi nagyon élveztük, és szerintem apu is ellesz vele. :)

Maga a szülinap tök klasszul sikerült. A második kerületi Mandragóra étterem különtermében voltunk. Jelen voltak a nagyszülők, a Szántó család és Koscsóék majdnem teljes létszámban - Szityuék nem jöhettek sajnos a kis Lilla baba miatt. Orsival nagyon izgatottak voltunk a szereplésünk miatt. Miután a pincérlány felvette a rendeléseket, az én vetítésem következett. Vásznat a hely biztosított, projektort én szereztem. Először adtam elő prezit offline, és izgultam, hogy ne tegyen keresztbe nekem a technika, de szerencsére jól jött ki minden. A család érdeklődve nézte a vetítést, és szerintem mindenkinek tetszett. Remélem, apunak is. :) A prezi után mindenki felköszöntötte aput, átadtuk az ajándékokat, és Jutka is felolvasott egy verset. Aztán jóízűen elfogyasztottuk az ebédünket. Végül a desszert után Orsi szereplése következett, ő ugyanis írt 60 mondatot, ami jellemzi aput. Apu sokoldalúságát mutatja, hogy nem is volt olyan nehéz összeszedni azt a hatvanat, bár persze azért közösen hoztuk össze. Én kameráztam, amíg Orsi beszélt, de annyi vicces mondat volt, hogy biztos rázkódik a felvétel a nevetésemtől. Szerintem tök jól sikerült a délután, készült egy csomó felvétel, fotó, és csomagokkal megrakva jöttünk haza. Furcsa, mert apu szülinapját mindig az enyémmel közösen tartjuk, de most csak az övé volt a főszerep, én teljesen mellőzve lettem. Az ebéd végén kaptam ugyan néhány csomagot, de abban egyezett meg a család, hogy tartunk majd egy ünneplést május végén, ahol rendesen is felköszöntenek, a szintén májusi Gézuval együtt. Már várom. :)

Orsi sajnos ma hajnalban hazautazott. Teljesen elképesztő, milyen gyorsasággal repült el ez a közel 3 hét. Mintha itt sem lett volna. Valahogy nagyon jó mindig, ha Orsi itt van, már önmagában az, hogy együtt ülünk egy szobában, és mindenki olvas, vagy mással tevékenykedik, az is valahogy jó, mert mégis együtt vagyunk. És tök jó volt együtt lenni, dumálni. Még ha meg is szoktuk már, hogy többnyire nincs velünk, azért ilyenkor érezni, mit hagyunk ki nélküle. A család hajnali háromkor kelt, összekészülődtünk, és mi még fél négykor félig csukott szemmel elénekeltük anyunak az "orgona ágát" egy-egy csokor virág kíséretében. Persze volt sírás-rívás. A többiek kimentek Orsival a reptérre, de én inkább megpróbáltam visszaaludni itthon. Most igyekszünk újra megszokni, hogy Orsi elment. Például hirtelen megint elférek a szobámban. Délelőtt ki is takarítottam, rengeteg por gyűlt össze az elmúlt hetekben. Orsin kívül egyébként volt néhány dolgom. Először is, meg kellett írjam az utolsó beadandómat a CEU-ra, Kymlickának. Ezt félgőzzel bár, de tisztességesen megtettem, valahogyan szakítottam időt Orsi mellett a szakirodalom olvasására, majd az írásra is. Bár nem lett nagy szám, remélem jó jegyet kapok, nem örülnék, ha most az év végén romlana le az átlagom. Az utolsó beadandó leadva, nincs más dolgom, mint szakdolgozatot írni - a határidőt eltolták egy héttel, így egyelőre bizakodó vagyok, szerintem szépen elkészülök június 6-ra. A másik projekt, amin aktívan dolgoztam, Bálint szülinapi ajándéka volt. Szegény Bálint Orsi ittléte alatt rendesen mellőzve lett, csak keveset tudtunk találkozni és rövid időre - részben miattam, részben azért, mert többször kapott filmezős munkát. Neki is szülinapja volt április 25-én, de aznap nem is találkoztunk, és az ajándékozásra is csak tegnap kerítettünk sort. Nem is baj, mert nem volt kevés idő összehozni a meglepetését. Mivel nagy lendülettel belefogott a német tanulásba, egy szótárfüzetet rajzoltam neki, amiben több, mint 200 szó szerepel illusztrációval. Szerintem nagyon cuki és pöpec lett, remélem segíti majd a tanulásban. És persze hogy ne csak uncsi tananyagot kapjon, adtam neki ajándék jegyet a velencei Cable Park-ba, ahol wakeboardozni lehet. Izgis kaland lesz majd kipróbálni nyáron. :)