[Bejegyzés az Ikea katalógusról]

Ötlet van, motiváció nincs, de meglesz.

[Beszámoló a családi nyaralásról]

Igen, meg fogom írni.

Látogatás Izraelben

A Varázslatos Tábor után alig pár nappal Petra és én repülőre ültünk, hogy meglátogassuk Orsit Izraelben. Az egész viszonylag spontán jött. Az egy régi terv, hogy ki kéne menni Orsihoz, akár úgy, hogy csak én látogassam meg, akár úgy, hogy Petra is csatlakozik. Ezzel az állandó nehézség persze az, hogy mikor én ráérnék, nem biztos, hogy neki is van elég szabadideje, és vice versa. Idén is tök szenvedős volt kitalálni, hogy akkor mikortól is ér rá Orsi, hiszen neki a nyár nagy részében még vizsgaidőszaka volt. Abban sem voltunk biztosak, hogy nem tud-e inkább ő meglátogatni minket Budapesten. Ráadásul lejárt az útlevelem is, és azt sem tudtam, mikor fogok munkába állni. Szóval nem volt könnyű, de végül elfogadhatóak lettek a repjegy árak, és az utolsó pillanatban lett útlevelem, és úgy döntöttem, rá is érek, szóval Petrával tíz napot töltöttünk Izraelben! Igazából egy pihis, feltöltődős nyaralás volt, nem egy szokványos külföldi látogatás. Orsival együtt Sahar nagyszüleinél laktunk Gederán Hans kutyával, illetve épp ott volt Sahar öccse, Omri is. Gedera egy kisváros, Orsi gyakran kínjában nevetve mondja, hogy semmi nincs ott, boltot, kávézót még talál az ember, de minden másért a szomszédos városokba kell menni. Ez azt jelenti, hogy a programszervezés sem volt könnyű, hiszen mindenért kocsiba kellett ülni, és nekivágni az autópályának.

Iszapkúrán

Apropó kocsi! Orsi és Sahar régi autója tönkrement, ezért vettek egy vadi új Citroen Cactust. Nagyon különös élmény volt úgy utazni, hogy a húgom a sofőr! Orsi mindenhova nagyon jól, óvatosan vezetett, pedig elhihetitek, hogy Izraelben sok az őrült autós! A tíz nap alatt, amit Orsival töltöttünk, sokat voltunk strandon (elsősorban a legközelebb eső - de még mindig elég távoli - Rishonban), de elmentünk egyszer Tel Avivba, és a Holt-tengerhez is. Utóbbinál persze kihasználtuk a lebegés nyújtotta élményt, de iszappal is bőven kentük magunkat és medencéztünk is. (Sajnos nem vettem észre csodálatos változást a bőrömön a kúra után). Ezen kívül sétáltattuk Hansut Gederán, voltunk kosarazni, bevásároltunk (ami a közel-keleti termékek között igazi élmény), ettünk Ben & Jerry's fagyit (nyamm! nyammmmnyammnyamm!) és egyszer shoppingoltunk is (itt hozzájutottam egy tök klassz gyűrűhöz). 

Egy kilátópontról szemléli a csapat a tájat

Az Izraeli nyaralásunk fénypontja egyértelműen a Saharral töltött hétvége volt. Péntek reggel elmentünk Saharhoz a bázisra, hazavittük, majd kezdődött a kirnádulás! Sahar ugyanis egy kétnapos túrát szervezett Orsinak, Petrának, Omrinak és nekem Izrael északi részén. Péntek délután érkeztünk meg a Golan-fennsíkhoz, ahol leereszkedtünk egy völgybe. Itt, a természet lágy ölén pihent egy vízesés és egy tavacska, amit leanderek vettek körül. Sehol egy lélek... Hát, mi ebben fürödtünk! Annyira szuper volt! Még halakkal és teknősökkel is találkoztunk lubickolás közben.

Patak a völgyben

Ez ám a kirándulás :) Pancsolás után visszamentünk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legnagyobb édesvizű tavához, a Kinneret-tóhoz (ami arról híres, hogy Jézus sétálgatott rajta). A tó partján egy halas étteremben vacsoráztunk, majd egy kempingben vertünk sátrat. A sátorban Orsi, Petra és én aludtunk, Omri és Sahar a kevésbé kényelmes kocsit választotta. Képzeljétek csak el: sátrazás a tóparton, semmit sem hallasz, csak a szél és a hullámok zúgását, szemben Tiberia fényei... hmmm...

Másnap reggel korán útnak indultunk, ugyanás három további helyet meg kellett még látogatnunk. Hát nem tudom, pontosan merre voltunk, de kirándultunk egyet valami hegyen, aztán egy másikon, ahol hasonlóan a pénteki naphoz, egy sziklás úton ereszkedtünk le egy völgybe. Itt is friss, hűs vizű patakok futottak, de sajnos már nem voltunk egyedül, több kirándulóval is találkoztunk. Jó volt egy kicsit megpihenni, lábad lógatni a hideg vízben a halacskák közé, és Orsiról persze számos modellfotó is készült. Ami jópofa, hogy én ráleltem az Egy Gyűrűre - az egyik patakban a kövek közé lehajolva egy nagy, férfi karikagyűrűre leltem, amin héber felirat futott.

Tel Aviv

El is tudtam olvasni, az egyik bibliai idézet az: Halld, Izrael, egy az Isten. Kár, hogy egy vallásos szövegű férfigyűrű az, mert így nem igazán az én zsánerem, de azért hazahoztam, mert milyen jópofa már, ahogy találtam. A fürdőzésünk után visszamásztunk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legészakibb pontjára, ahol függővasúttal egészen a sziklák tövébe ereszkedhet az ember, és megcsodálhatja, hogyan vájták a hullámok évezredek alatt a fehér parti követ. A hazautunk során megálltunk hamburgert falni, és csak estére érkeztünk ismét Gederára. Másnap reggel Sahar már ment is vissza a bázisra.

Óriási élmény volt a kirándulás, feléledt bennem a vágy, hogy gyakrabban járjak kirándulni Bálinttal, és esetleg komolyabban, "ottalvósan" is túrázzunk. Tök lelkes vagyok, de nem tudom, lesz-e ebből bármi is. A kirándulás mellett jó volt a sok pihenés. Elolvastam Orsi két könyvét, és persze azért valamennyi színt is szedtem magamra a napon, anélkül, hogy leégtem volna. Ettünk sok finom izraeli nasit, és jó adagot hoztunk is haza belőle. Próbáltam gyakorolni a hébert, persze sehogy sem állok, de tanultam pár új szót, ilyesmiket, mint "elsősegély", "mentő" és "ugrálni tilos".  És persze nem utolsó sorban jó volt Orsival lenni! Orsi nagyon jól teljesített az egyetemen, túl van az első évén. Miután hazajöttünk, munkát keresett, és talált is: Rehovoton, az egyetemével szemben kezdett dolgozni egy szállodában, egyelőre nagyon intenzíven, később pedig a suli mellett is folytatja majd. Átvette az izraeli stílust és határozottan éli az életét, nem tutyimutyiskodik annyit, mint én. :)

Varázslatos Tábor 2016

Nagyon régóta adósotok vagyok a táboros beszámolóval. Sokat várni azért sem éppen szerencsés, mert a legjobban akkor tudok írni valamiről, mikor az emlékek még frissek. Egy biztos: amikor most ismét átnézegettem a táboros fényképeket, hogy a blogba válogassam őket, elfogott a nosztalgia jóleső érzése, az igazi jajjjdeszeretlektiteket és a visszaakarokmenni érzés. Tehát a tábor idén is fantasztikusan jó volt. :)

Csoportkép seprűlovassal

A helyszínünk Nagyveleg volt, a Grünfeld-kastély, ahol egyszer már tartottunk őszi tábort. A kastély nagyon pöpecül fel volt újítva, minden tekintetben ideális táborhely volt, talán az okozott nehézséget, hogy elég nagy az épület, így nem volt könnyű megtalálni benne valakit - a konyhát pedig az alagsorban helyezték el, szóval igényelt némi bátorságot, ha sötétedés után szeretett volna valaki lelopakodni a hűtőkhöz. 

Nagyon tetszettek az idei tábor résztvevői, tulajdonképpen egyedül Barnus volt az, aki sajnos teljesen ki kellett hagyja az eseményt. De itt volt Shizu, Seren, Jim, Will, Angel, Dol, Claire, a Sárközi-lányok, Marcika, Kins & Kens, Angie, a rellonos brigád, és néhány olyan ember is, akit nem ismertem ugyan korábban, de mind csak színesítették a tábort. 

Jimmel összeszokott párosnak bizonyultunk, legyen szó versenyről,
Fedőnevekről vagy keringőről

Az előző évekhez hasonlóan színes volt a programkínálat, annyira, hogy most már nem is könnyű összeszedni, de a kiemelkedő dolgok: lufimentés, Dol gyilkossági esete (még akkor is, ha sötét volt és féltem), fafestés és csillagkép-alkotás üvegre, pancsolás a strandon, Fedőnevek társasjáték, és rengetegféle kvíz. Külön öröm volt, hogy Leila kalandjában én is egy állomás lehettem, amihez igazi törzsi harcosnak pingáltak ki. Az idei táborban is tartottam órát, ez arról szólt, hogyan is tudnánk "hősként" kiállni hétköznapi helyzetekben, különösen, ha valakit diszkriminálnak. Az előző évekhez képest attól tartok nem okoztam osztatlan sikert, úgyhogy most törhetem a fejem, mit kellene jövőre csinálnom. 

Báli lakoma

Az idei tábor újdonsága volt a hetet lezáró bál. Erre Claire vezetésével keringővel készültünk. Az én párom Jim volt, aki ugyan aggódott, hogy kétballábas lesz, de rendíthetetlenül részt vett a próbákon és az eredmény nagyon szép lett. Nagyon élveztem a táncolást. :) A bál maga szuperül meg volt csinálva, feldíszítettük a termet, csináltunk egy csomó finom nasit, és mikor már igazán késő lett és igazán csúszásban voltunk, eljártuk a nyitótáncot. Mindezt persze csodás "báli" ruhában". Az este a színjátszóval folytatódott, ahol én csak a közönség voltam, de annyira jól sikerült, hogy nem győztem ámulni. És miután ennek is vége lett és már igazán késő volt, kezdődött az eredményhirdetés és táborzárás. Sajnos Rabbot hiányában idén nem volt tábortűz, de az utolsó nap azért énekeltünk, és persze kezdtek előkerülni a százas zsepik. Mindenki megkapta a táboros nevét - én Szuperhős-tréner lettem - utána pedig kihirdették a pontverseny eredményét, amit, nos, idén is megnyertem (de tényleg nem görcsöltem rajta annyit, mint tavaly)! A jutalmam a Hazudósok című könyv volt, amit Orsi már elolvasott, és annyit mondott rá, hogy "durva". A táborzárás eltartott vagy hajnali háromig, akkor viszont mentem aludni. Sajnos nem sokáig élvezhettem az álmok nyugodt világát, ugyanis iszonyatos vijjogással megszólalt a kastély tűzjelzője. Mindannyian a kertbe futottunk, de hamar kiderült, hogy nincs tűz, csak magától jelez a sziréna. Kijött a gondnok, és míg mi odakint összebújva vacogtunk, elhárította a problémát.

Bátor, mint a nyúl

Visszamásztam az emeletes ágy tetejére, bevackolódtam, álomba merültem... és újra megszólalt a tűzjelző. Megismételtük a fentieket, de mire ágyba kerültem, már kelhettem is fel. Öt órakor ugyanis indult a buszom Mórra, majd onnan Budapestre. Előbb kellett hazamennem, mint a csoportnak, tíz órakor ugyanis már állásinterjúm volt a Tom Lantosnál. Képzelhetitek, mennyire voltam friss és üde az éjszaka után. A hazaúton persze aludtam, és utána is sikerült meglepően jó állapotba hozni magam, az interjú is jól ment, de végül, mint tudjuk, nem engem választottak. 

Scarlett átka elől senki sem menekül

Az idei tábor nem sikerült teljesen felhőtlenre, a szervezők néha kicsit kikészültek - a részleteket nem tudom. Nedrával a tábor végére összehoztunk nekik egy filmet, hogy jó emlékekkel távozzanak, és szerintem ez sikerült is, mert a teljes szervező brigád úgy meghatódott, hogy percekig zokogott (de igazából mi is, mindannyian...) Sajnos úgy ért véget a tábor, hogy nem tudjuk, mi lesz. Tizenhárom éve Will a táborszervezők feje és motorja, de azt hiszem, kezd belefáradni a dologba és lehet, hogy hamarosan továbblép az életével, Finnországba költözik. A másik szervező, Angel már hosszabb ideje Angliában él. Persze Dol, Shizu, Claire és Aileen továbbra is helyt állnak, de valahogy el sem tudom képzelni a tábort Will nélkül. És tegyük hozzá, én is belegondoltam, hogy ha Dolgozó Ember leszek, és kevés szabadsággal gazdálkodom, vajon mi fog belekerülni: családi nyaralás, Bálint, síelés? Jut-e hely a tábornak is? Szóval nem tudjuk, lesz-e tábor jövőre, és ha igen, milyen lesz. Én nagyon remélem, hogy nem szakad meg ez a szép hagyomány, mert tényleg olyan jól érezzük magunkat, és olyan csodálatosan összetartó ez a közösség!

Note to self

File-okat törölgetek a számítógépen. Ami egyszer fontos volt - chat-beszélgetések, exek fényképei - olyan laza kattintással kerül a Lomtárba, hogy ihaj. Változnak az idők.

Note to self: Ami most fontosnak tűnik, pár év múlva talán szintén lazán kidobásra kerül majd.

Új jövevény a családban!

A nyár másik izgalmas eseménye, hogy Eszter és Gézu bejelentették: kisbabát várnak. A kis jövevényt januárban érkezik. Az új élethelyzet részleteiről persze a már megszokott módon tájékozódhatunk Eszter egy újabb blogján.

Három éve Bálinttal

Amíg nem blogoltam, észrevétlenül eljött Bálinttal az újabb évfordulónk - most már három éve vagyunk együtt, sőt, lassan már három éve és egy hónapja. Az alkalmat egy közös vacsival ünnepeltük egy indiai étteremben, ahol nagyon finomakat ettünk, jó lenne később is visszatérni még. 

Gáborral annak idején szintén a harmadik évfordulónk körül szakítottunk, így - bár magam is meglepődök, hogy ez tényleg eljött - a Bálinttal való kapcsolatom az eddigi párkapcsolataim leghosszabbikává nőtte ki magát, és tényleg szinte észrevétlenül, mert amióta együtt vagyunk, szinte rohan az idő, nem is hiszem el, hogy három éve volt az első nyáresti randink. A napok, hetek, hónapok pedig araszolgatnak tovább, mi pedig nagyon boldogok vagyunk együtt, úgyhogy igazán szerencsésnek és hálásnak érzem magam. 

Megint van mit pótolni

Nem tudom mi változott bennem, hogy annyira keveset blogolok. Régebben sokkal többször kaptam kedvet az íráshoz, most meg azon kapom magam, hogy vannak is ügyek, amikről fontos lenne írnom, csak tologatom magam előtt az egészet. Azt hiszem, azért nem kell megijedni, nem fogom bezárni a boltot, és talán ez is csak egy periódus, ami után fellendülés következhet.

Szóval mi is történt velem a nyáron? A lediplomázás és a Zalakarosi nyaralás után több hetet is itthon voltam, ideje volt, hogy döntsek végre a jövőmről. Talán emlékeztek, hogy nagy lelkesedéssel jelentkeztem egy egyéves izraeli mesterképzésre, Peace & Conflict Managementre, ahová végül fel is vettek. Azonban továbbra is a levegőben lógott, mennyi ösztöndíjat ítélnek meg nekem, én pedig kezdtem elbizonytalanodni, valóban szeretném-e ezt a képzést. Bár jónak tűnt, voltak bennem bizonytalanságok az egyetem színvonalával, a szak hasznosságával kapcsolatban, arról, hogy tényleg szívesen élnék-e Izraelben egy egész évig, és időközben felcsillantak itthon is olyan álláslehetőségek, amik maradásra biztattak. Jó vagyok abban, hogy a szívemre hallgassak, és bár ez esetben nem feltétlenül tudtam konkrét észérveket hozni arra, hogy miért döntök a maradás mellett, éreztem, hogy nem annyira lenne jó kimenni - így hát jeleztem az egyetem felé, hogy nem kívánok beiratkozni. Ezzel azonban kezdetét vette a "kapunyitási pánik", a fiatal pályakezdők létbizonytalansága, az úristen, mit fogok csinálni, meg fogok-e élni, hozzájárulok-e az emberiség felvirágzásához vagy aktatologató leszek, nem akarok felnőni, vissza akarok menni az oviba, stb stb. Szerencsére úgy tűnik, annyira azért nem rossz a helyzet. Még régen felkért Luca, az egyik nagyon kedves tanárom a CEUn, hogy - Borcsával együtt - legyek az asszisztense a készülő kutatásában. Ez tulajdonképpen egy félállás, vagy még annál is kevesebb, de kedves emberekkel, jó szakmai tapasztalattal, és - mivel CEU - jó fizetéssel is. Ezt el is vállaltam, ez néhány napon belül be is indul majd. Emellé próbálnék valamilyen másik főállást is keresni. Ami nagyon jólesett, hogy szinte rögtön figyelmembe ajánlott Kovács András egy állást a Tom Lantos Intézetnél, ahol a Jewish life and Antisemitism program koordinálására kerestek embert. Kovács András írt nekem egy emailt, hogy "ez a munka éppen magának való", és az igazgató asszonynál is beajánlott. Nekem is szimpatikus volt az állás és jelentkeztem is, érezve azonban, hogy komoly munkáról van szó, ami nekem, kis kezdőnek még nagy falatnak bizonyulhat. Így is volt: behívtak ugyan interjúra, ami jól is sikerült, de végül nem engem választottak a pozícióra - bár megírták, hogy "erős jelentkezőnek" bizonyultam. Ugyan csalódtam egy kicsit, nem vagyok igazán elkeseredve, mert számítottam erre, és amúgy is izgultam, hogy ez a közeg nem feltétlenül nekem való.

Ami most úgy tűnik, be fog jönni - de még lekopogom! - egy szintén programkoordinátori állás, amit nemrég ajánlott fel nekem egy szervezet, amivel a Haver révén állok kapcsolatban. Többet nem merek mondani, de pár napon belül ki kell derüljön, hogy fix-e a dolog, és akkor majd mindenről beszámolok. Nagyon örülnék neki, mert azt jelentené, hogy barátok között, jó közegben dolgozhatok izgalmas munkát jó ügyért, rugalmasan, úgy, hogy közben a Luca félállása, és a Havernál végzett munkám is megmarad. De erről majd később!

Szüleim kaptak egy levelet arról, hogy már nem minősülök eltartottnak, Orsi Izraelben él, vége annak a jó világnak, mikor háromgyerekesként mindenféle kedvezményre volt jogosult a család. Leszedtem egy applikációt a telefonomra a pénzügyeim kezelésére, szépen állítgatom, mennyi a bevételem, mire mennyit költök. Remélhetőleg ez tudatosabbá tesz, vagy mi a szösz. Ne szépítsük, vén vagyok, 24 évesen a szüleim nyakán élek, jó lenne elköltözni és kialakítani valami stabil egzisztenciát, de ez az egész még elég új a számomra. Persze izgulok, de azt hiszem bizakodó is vagyok, egyelőre jól alakulnak a dolgok, nincs miért igazán görcsölnöm.

A nyaram első pár hete főleg azzal telt, hogy rengeteget interjúztam a Mediánnak - tessék, ez is egy munka! Utána viszont beindultak a nyaralások, amiről a következő bejegyzésekben számolok majd be.