The old soul

Nem szeretem ezeket a személyiségtípusos cikkeket, alapvetően skatulyáknak tartom őket, de tegnap rábukkantam egyre, ami teljes mértékben rám illik (talán azt leszámítva, hogy idősebb emberek társaságát keresem). Az eredeti cikk itt olvasható. Ezt az old soul kifejezést még sosem hallottam, introvertáltnak, melankólikusnak, meg szuperérzékenynek neveztek már. Járj utána ezeknek a kifejezéseknek, és a személyiségem máris sokkal érthetőbb lesz. 

How the old sould loves differently

An old soul is essentially someone who is young, but prefers to be around older people, and has a more mature outlook on life than most people their age.  Old souls tend to spend a lot of their time alone, and a lot of people seem to misunderstand them.  Contrary to what people think, old souls aren’t lonely, they are just comfortable with themselves and enjoy their own company.  When it comes to love and being in relationships, they also express their love differently, and here, we show you how.

1. Homebody. Old souls are homebodies, which means they are always looking for the person that will be willing to stay in with them on a Friday night, perhaps reading poetry over candle light with a bottle of wine.

 

2. Materialists. Old souls aren’t impressed by materialistic things, so if you’re hoping for that new set of diamond earrings, keep wishing. An old soul will likely choose to write you a love letter over buying you jewelry.

3. Communication. Old souls are great communicators, and will tell you what they are feeling. They don’t play games, especially when it comes to relationships. Don’t be taken aback by their honesty however, because they do mean well at the end of the day.

4. Emotions. Old souls aren’t capable of having one night stands because they get emotionally invested in whoever they are dating. They feel things on a deeper level than most people do, and don’t open up to just anyone.

5. Settling. Old souls think about life in the grand scheme of things. For example, an old soul won’t settle down with you unless they think there is some future potential in the relationship. They don’t do things for no reason.

6. Shy. Most old souls have a hard time fitting in with other people because they don’t seem to have a lot in common with others. An old soul might seem standoffish at first, but they’re really just shy. So don’t assume that because they aren’t saying much, they don’t like you.

7. Understanding. They value your opinion, and are good listeners. They are very understanding, and are good at seeing things from different perspectives. So if you find yourself in an argument with an old soul, they will try to come up with a solution for your problem rather than argue with you about it for hours on end.

8. Dating. They tend to go for people that are older than they are. The hardest part about dating for an old soul is finding someone their age that understands them, which is why they end up going after people who are older than they are.

9. Relaxing. Old souls might have a hard time loosening up, so it might take some prying to get them to relax. They have a tendency to take things too seriously at times, so try to have some patience with them when they seem on edge.

10. Sensitive. Old souls are extremely sensitive, so watch what you say around them. While they will always be honest with you about their feelings, they also expect the same from you, and if they find out you aren’t being completely honest with them, they might feel betrayed.

11. Creative. Old souls are creative and will put a lot of thought into a date night with you. Rather than your usual dinner and a movie, an old soul will make sure you have a memorable date night experience with them and will take things to the next level.

12. Intuition. Old souls are really in tune with their intuitions, and can tell right away when something is wrong. Don’t try to hide your real feelings from them, because there is no use in doing so.

13. Realists. They can come off as pessimistic at times, but in fact, they are just realists. They are constantly feeling disappointed by humanity, so sometimes they need their partner to help remind them that things aren’t always so bad.

14. Independence. While old souls love spending time at home with their significant others, they also value their alone time, so don’t feel offended if your partner requests some time apart.

15. Worth it. At the end of the day, dating old souls can come with some difficulties, but it’s worth it because they will be extremely loving, loyal, and understanding of your needs.

Szakítottunk Bálinttal

Borzasztó dolog történt!

Tegnap Bálint szakított velem.

Annyira nem számítottam az egészre, hogy még mindig teljes a sokk és a megdöbbenés. Én semmit sem vettem észre abból, hogy nem lenne jó a kapcsolatunk. Jól működőnek, tökéletesnek éreztem, amiben hihetetlenül boldog és szerelmes voltam.

Aztán egyszer csak minden előjel nélkül megjelenik nálam Bálint, kéri, hogy sétáljunk, könnyes a szeme, látszik, hogy kivan, és közli, hogy már nem érez úgy irántam, már nem szeret, és hogy vége.

Hogy nem vettem ebből észre semmit? Hogy lehet, hogy én azt hittem, a kapcsolatunk szuper stabil? Jól titkolta, ez tény, a viselkedéséből semmi sem látszott.

Le vagyok taglózva. Nem tudom, mi lesz most. A kapcsolatunk pont három évig és három hónapig tartott - épp a hónapfordulónkon szakítottunk. Egyszerűen meggyőződésem volt, hogy ez egy tartós valami lesz. Nem mondom, hogy tényleg a sírig tartó kapcsolatban hittem, de most először éreztem azt egy kapcsolatban, hogy lehetne akár az utolsó is, nem vágyom másra, meg tudnék állapodni. Elkezdtük lassan fontolgatni az összeköltözést. Már voltak buta képeim arról, hogy milyen esküvőnk lehetne (pedig nem is igazán akarok esküvőt, becsszó). Mikor szóba jött, hogy kiköltözzek egy évre Izraelbe, olyan nyugodt volt végig, olyan határozottan mondta, hogy semmi baj nem lesz. Elhittem neki, hogy így is van, hogy a kapcsolatunk még azt is túlélné.

Most fogalmam sincs, mit higgyek. Hogyan hihetek ezek után bármiben is? Honnan tudom, hogy valaki tényleg az igazi, hogy egy kapcsolat tényleg jó és örök, ha egyszer megtörténhet ez? Honnan tudom, hogy az elmúlt három év igazi volt?

Mindig annyira, de annyira büszke és boldog voltam, hogy Bálinttal a különbségeink ellenére szuper párt alkotunk, hogy boldogok vagyunk és szeretjük egymást... 

Nem tudom, mi lesz most. Nem merek abban reménykedni, hogy rájön, hogy hülye volt és meggondolja magát. Határozottnak tűnt. Csak én most teljesen tanácstalan vagyok. A tökéletes boldogságomnak vége. Van egy szuper munkám, és szuper családom, és barátaim, akik segítenek. És el tudom magam foglalni, gondolom, még több munkával, és edzéssel, és olvasással, és színezéssel. 

15 éves korom óta többé-kevésbé folyamatosan kapcsolatban éltem, és imádtam. Imádom. De most nem tartom túl valószínűnek, hogy egyhamar találnék valaki mást. Nincs kedvem. Nem akarom. Mennyi idő lesz feldolgozni ezt a szakítást? Mennyi ideig fogom rosszul érezni magam? Hogyan teszem túl magam ezen az egészen?

És nem csak Bálintot vesztettem el, hanem megy vele az egész baráti társasága. Az egész napirendem borul. Szinte minden második nap találkoztunk, rendszeresen aludtunk együtt. Minden nap folyamatosan beszéltünk whatsappon. Reggel írtam neki, ha fölkeltem, este ő írt, mikor már lefeküdt, és nap közben is folyton, folyton írtunk egymásnak, hogy kivel mi történik. Ennek vége. A programjaim fele megszűnt. 

Az elmúlt két évem tökéletes boldogság volt, amit megbecsültem. Tényleg, pontosan tudtam mennyire szerencsés vagyok, és ezért rendszeresen hálát is adtam. Úgy éreztem, meg vagyok áldva. Ez az időszak csodálatos volt, amit tényleg nagyon köszönök.

Ideje berendezkedni egy új, talán nehezebb időszakra, ahol több idő jut önmagamra és mindenki másra, akit szeretek. 

Látogatás Serennél

Mivel a táborban annyira jól éreztük magunkat Serennel és Shizuval, arra gondoltam, hogy fel kellene eleveníteni év közbeni találkozásainkat is. Régen évente többször is utaztunk Debrecenbe, vagy Seren jöt hozzánk, ilyesmire azonban az utóbbi években egyáltalán nem került sor. most viszont kiváló alkalmat szolgáltatott az utazásra a tény, hogy Serennek és Shizunak is születésnapja volt.

Szóval tegnap reggel levonatoztunk Shizuval Debrecenbe, és bár szundikáltunk, sikerült időben leszállni és nem eltéveszteni a megállót. Hamarosan Seren is befutott a biciklijével, és nekivágtunk a csodaszép és izgalmas Debrecennek. Miután megcsodáltuk a villamosokat és a felújított Nagytemplomot, letelepedtünk egy parkban, és onnan nem is mozdultunk órákig. Először is ajándékoztunk. Adtam Serennek és Shizunak egy-egy szupermenő szuperegészséges szupereco-friendly kulacsot, meg egy-egy Robert Galbraith könyvet, ami remélem tetszik nekik, és utána kölcsönadják. Seren és Shizu között is gazdát cserélt egy quinoa-leves, meg bőrradír, instant-süti, tea és macaronos fülbevaló-tároló. Ezután beszélgettünk mindenféle témáról, úgy mint: internetes társkeresés, intimkehely, az őzek vemhességi ideje, és társai. Menet közben Seren beszámolt nekünk a Pepcóról, Debrecen olcsó és nagyszerű mindent áruló üzletéről, mi pedig úgy döntöttünk Shizuval, hogy azt márpedig meg kell néznünk! Úgyhogy a következő állomás Debrecen plázái voltak: az elsőben pisiltünk, a másodikban megnéztük a Pepcót, ami tényleg mindenféle jó dolgot árult és tényleg nagyon olcsón. Voltak ruhák, játékok, papír-írószer és lakberendezés, és egy csomó időt eltöltöttünk azzal, hogy sétálgattunk a polcok között. Végül egy készlet filctollal, illatos gyertyával és egy adag ruhával távoztam, Seren szerzett egy rókás termoszt is magának. 

A shoppingolást egy kávézással vezettük le, pontosabban Seren kávézott, Shizu mentás-bodzás-szőlős limonádét ivott, én pedig epres shake-et. Bevállaltunk emellé még egy cupcake-et és egy répatortát is. Miután mindent elfogyasztottunk és ismét megtárgyaltuk az élet nagy kérdéseit, ideje volt visszamenni az állomásra, ahol felszálltunk (a késésben lévő) budapesti vonatra. A hazaúton bőszen set-eztünk Shizuval (rekordot is döntöttünk!) és végül Zuglónál szálltunk le, ahol azt hittem, Shizunak teszek szívességet, de végül nekem jött előbb buszom és jól otthagytam szegényt.

Szuper egy nap volt! Legközelebb Seren jön hozzánk - bár addig még túl kell éljen egy vizsgaidőszakot. :)

Balázs és Sári esküvője

Tegnap esküvőn voltunk Bálinttal, ezúttal az ő unokatestvére házasodott. Talán korábban már írtam arról, hogy Bálintéknál kicsit máshogy néz ki a pereputty, mint nálunk: viszonylag kevés olyan közeli családtag van, akikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot (és akiket ezért én is ismerek), de annál több a másod- harmad- és egyéb unokatestvér, nagybácsi, rokon, akinek a létezéséről tudnak ugyan, de elég nehezen tartják fejben őket. Egyetlen családi esemény van a Székelyék életében, amikor ez a sok ember egyesül, ez pedig az éves Családi Találkozó, ahol hagyományosan egy idősebb rokon születésnapjára gyűlik össze a nép. Tavaly októberben részesülhettem abban a megtiszteltetésben, hogy Bálint elvitt, és bemutatott a rokonságnak, és szobáról szobára, emberről emberre haladva ismerkedtem meg szépen mindenkivel, akiknek a neveit persze elég hamar el is felejtettem. Ami kicsit jobban megmaradt bennem, az a négy Sághy-fiú, Bálint másod-unokatestvérei, akik a csinosabbnál csinosabb barátnőiket is felsorakoztatták az eseményen. Nos, közülük a legidősebb, Balázs házasodott tegnap. 

Az a helyzet, hogy mjad kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor még hónapokkal ezelőtt mondta Bálint, hogy lesz ez az esküvő, és hivatalos vagyok én is. Egyrészt imádom az esküvőket, másrészt tökre meghatódtam, hogy azután az egy találkozó után emlékeztek rám és meghívtak. Végül úgy alakult, hogy se Bálint szülei, se Csaba nem tudtak eljönni az eseményre, úgyhogy Bálinttal kettesben képviseltük a Székely családot. Először a tabáni Szent Katalin katolikus templomban volt a szertartás, utána pedig az Astoria közelében, az ELTE egyik épületében volt a vacsora. (Gyanítom, hogy polgári szertartás is volt a templom előtt, ahol csak a legszűkebb család volt jelen). A templomi szertartás meglehetősen távol állt tőlem, az egész egy nagyon idegen dolognak tűnt, és kifejezetten sokszor mondott olyat a pap, amitől befeszültem, vagy mert nem értettem vele egyet, vagy mert én annyira nem akarnék ilyesmit hallani az esküvőmön... de ez, ugye, a pár választása volt. Egy fontos említésre méltó dolog: melyik példabeszédet mondta el a pap? Na melyiket? - Ez egy mókás személyes sztorim. Tekintve, hogy nem vagyok hívő, viszonylag ritkán veszek részt keresztény templomi szertartáson, de valahányszor mégis részt vettem - mise, esküvő, bármi - a pap mindig ugyanazt a példabeszédet mondta. Mindig. Komolyan. Már vagy háromszor legalább. A példabeszéd szerintem nagyon szemléletes, két emberről szól, az egyik homokra építi a házát, a másik kősziklára. A kősziklára épült ház persze szilárdan áll, a másikat viszont elmossa a vihar. A kősziklára építkező ember az, aki Krisztus tanításait követve éli az életét. Nagyon szép történet ez. De mikor tegnap a Szent Katalin templomban a pap elkezdte mondani a sztorit, azt hittem, kigurulok a padból a nevetéstől. Bálint nem tudta, mi lelt. Hát tényleg nincs más példabeszéd, amit elő lehetne húzni a kalapból? Persze így legalább gondoskodtak arról, hogy bármilyen ritkán járok is templomba, egy bibliai történetet azért biztosan jól ismerjek.

A szertartás után a templom előtt volt fotózkodás, gratulációk és csokordobás is. Utóbbihoz beálltam ugyan, de a legjobb helyeket egyértelműen a lila ruhás, lelkes koszorúslányok foglalták el, akik közül az egyik valóban meg is kaparintotta a csokrot. Nem baj, nem sietek. A szertartás után átmentünk a vacsora helyszínére. Mivel a pár a várba ment fotózkodni, bő egy óránk volt, mire megérkeztek. Nekem nagyon tetszett a helyszínválasztás. A Rákóczi útról, nem sokkal az Astoria után nyílik egy nagy kapu, ami az ELTE egyik épületébe vezet. Bent nagyon szépen, a lila különböző árnyalataiba díszítve állt a terem, kör alakú, tíz fős asztalokkal. Az asztalok közepén nagyon kedves, a természetet idéző dekoráció volt: farönkök, rajtuk különböző formájú üvegvázák lila virágokkal és zöld növényekkel. Az ülésrendet névvel ellátott kolibrik jelezték a borospoharakon, és mindenki kapott köszönőajándékot is: a fiúk szmoking, a lányok fehér ruha alakú dobozt, amiben nasi lapult. A menü a következő volt: amíg várakoztunk, voltak pogik, sütik, később előételként kaszinótojás és felvágottak, majd Ujházy tyúkhúsleves. A főételt svédasztalról válogathattuk. Én borjúpaprikást ettem sztrapacskával, de voltak egyéb husik, és vegetáriánus tésztaétel is. Minden nagyon finom volt, az egyetlen csalódást a desszert okozta, amit tiramisunak hívtak ugyan, de valójában száraz babapiskóta volt megpakolva ízetlen habbal, megszórva egy kiló kakaóval. Az ételek mellett persze rengetegféle üdítő, bor, sör, egyéb szeszes italok és koktélok is vártak minket. 

De hogy ne csak a helyszín leírásával teljen itt a hely: a fotózás után végre befutott az ifjú pár. A lagzit magát ceremóniamester vezényelte le, szerintem nagyon profin. Voltak játékok, próbatételek a párnak, filmvetítés, sok tánc. Egy alkalommal Sári és Balázs duettet énekeltek! Nagyon jól éreztem magam. Ez mókás, mert ugye nem igazán ismertem a vendégeket, de valahogy ez nem volt probléma. A Fiatal Unokatestvérek Asztalához kerültünk, ahol volt lehetőségem ismerkedni picit. Sajnos nem tudtam igazán sokat beszélni az ifjú párral, de ők is szépek és nagyon kedvesek voltak. Én szívesen roptam volna a parketten, de sajnos Bálint retteg a táncolástól, komolyan. Nagyon nehezen, de rávette magát, hogy legalább a menyasszonytánc során megforgassa az ifjú arát, aztán beálltunk egy körtáncba, és végül egy szám erejéig csak táncolt velem is, szóval azt hiszem, hálás lehetek. Valahogy gyorsan ment az idő, és tényleg nagyon jól éreztem magam, jó volt a hangulat, mindenki örült, látszott, hogy a násznép nagyon szereti Balázst és Sárit. Valamivel éjfél után léptünk le, úgyhogy még láthattam Sárit menyecske ruhában is. Én még maradtam volna, de Bálintnak ma programja van, úgyhogy ki kellett aludnia magát. Úgy szeretem az esküvőket! Több kellene belőlük. Tök jól telt Bálinttal ez az egész nap.

Munkába álltam!

Megszoktam már, hogy ismerőseim szoros figyelemmel kísérik pályafutásomat: eddig az volt a téma, milyen egyetemre járok, ott milyenek a jegyeim, miből írom a szakdolgozatomat, és persze: mi lesz velem utána, mi leszek, ha nagy leszek? A falra mászom ezektől a kérdésektől, de ideje, hogy tényleg beszámoljak arról, hányadán is állok a munka területén. 

Be kell valljam, mindig kissé félve tekintettem arra az időszakra, amikor majd dolgozni fogok. Ez egy nagyon sivár, szomorú tényleg tűnt, hogy hát csak eljön ez is, mikor az ember minden nap, de tényleg minden nap bejár a munkahelyére, és elvégzi a feladatait, és néha elmegy ugyan nyaralni, de igazi szabadideje soha_többé_nincsen, és folyton aggódni kell olyan földhözragadt materialista dolgok miatt, mint a pénz. Épp ezért én úgy gondoltam, hogy az én munkakezdésem nagyon nehéz, nagyon para és nagyon nyögvenyelős lesz, de végül örülök, hogy nem így történt, sőt, épp ellenkezőleg: úgy tűnik, szinte észrevétlenül csúszom át a tanulmányok világából a munka világába, mert nem is igazán terveztem, hogy idéntől dolgozni fogok, csak valahogy így alakult. 

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert egyelőre úgy néz ki, hogy

1) Gyorsan találtam munkát, és még keresnem sem igazán kellett, mert felajánlották nekem a lehetőségeket

2) Ismerős emberekkel, ismerős környezetben fogok dolgozni

3) Olyan munkám van, amit hasznosnak találok, ami érdekel, és aminek köze van a tanulmányaimhoz is

4) Egész rugalmas a beosztásom, dolgozhatok akár itthonról, és vállalhatok más kötelezettségeket is

5) Ki vagyok békülve a fizetésemmel.

De miről is van szó? Találtam magamnak egy kvázi "főállást", de emellett kisebb feladataim, projektjellegű munkáim is adódtak, amik persze rövid távra szólnak, nehezebben kiszámíthatóak, én mégis nagyon élvezem most, hogy több dolog van, és változatos dolgokkal foglalkozom.

1. Centropa Alapítvány

A "főállásom" a Centropa Alapítványnál kezdődött szeptember elsejével, itt koordinátorként fogok dolgozni. Ez egy nemzetközi, elsősorban Európára fókuszáló alapítvány, ami elég sokféle dolgot csinál. Elsősorban a zsidó múlt feldolgozásával foglalkozik (sok-sok interjú készült számos országban a huszadik századi zsidó életről, élettörténetekről), ezekből pedig filmek és oktatási anyagok készültek. Az alapítvány egy oktatási hálózatot működtet zsidó és nem zsidó sulikkal egyaránt, és folyamatosan szervez szemináriumokat, workshopokat, ahol különböző országok pedagógusai találkoznak, megosztják egymással a tapasztalataikat és ötletelnek arról, hogy hogyan tudnák felhasználni az óráik során a Centropa anyagait. Koordinátorként a feladatom, nos, mindenféle szervezés lesz, de még nem látom tisztán, mit is fogok csinálni pontosan. Nemzetközi szervezet lévén főleg angolul dolgozom, folyamatosan kapcsolatot tartok a bécsi és berlini főnökökkel, és több projektben is besegítek. Egyelőre heti 30 órában csinálom mindezt, tehát nem teljes állsáról van szó. A magyar főnit, Marcellt  Havertól ismerem, ugyanis ő is sokat önkénteskedett ott és jelenleg kuratóriumi tag. Megnyugtató, hogy ismerjük egymást, ráadásul nagyon laza és jó fej. Az iroda, ahol dolgozunk, az a Mozaik Hub, ahova a Haver is tartozik, és egy íróasztallal mellettem Péter és Julcsi ülnek. Mivel főleg számítógépről dolgozom, tudok bárhol dolgozni, ahol van net, szóval akár itthonról is. Az időmet pedig rugalmasan osztom be, így nem gáz, ha néha van egy-két elintézendőm nap közben is. 

2. Kutatási asszisztens a CEU-n

Az egyik nagyon kedves tanárom, Luca kért meg minket Borcsával arra már hónapokkal ezelőtt, hogy legyünk az asszisztensei az új kutatásában. Mikor biztossá vált, hogy nem megyek Izraelbe, ezt el is vállaltam, mert izgalmas, és mert nagyon szeretem Lucát. A kutatás kérdőíves, és kilencedikes osztályok körében zajlik. Két felmérés történik, egy most szeptemberben, egy pedig májusban, az eredmények alapján pedig azt tudja majd elemezni Luca, hogyan formálódtak az osztályközösségek, véleményközösségek a tanév során. A mi feladatunk Borcsával a sulikkal való kapcsolattartás: mindannyian 10 iskoláért vagyunk felelősek, akiket egy-két hete hívogatunk, keressük az ofőket, és velük egyeztetünk a kutatás időpontjáról. Ez egy több lépcsőből álló dolog, ami azért nem igazán egyszerű, mert a tanárokat, igazgatókat sokszor nehéz elérni, ráadásul káoszos az évkezdés, nincs a gyerekeknek órarendje stb. Egyelőre azonban nagyon pozitívak a tapasztalataim, mindenki nagyon kedves és segítőkész velem. Ez a munka most nagyon szépen kiegészíti a Centropát, de csak október közepéig tart, utána pedig majd májusban indul újra (és persze az is előfordulhat, hogy akkor valamiért én már nem is tudom csinálni). A kettő közötti időszakra Luca felajánlotta, hogy játszadozhatok az adatbázissal, ami nagyon izginek és persze jó tanulási lehetőségnek is tűnik.

3. Egyéb munkák

A fenti kettő most a fő tevékenységem, de vannak egyéb dolgok is, amivel foglalkozom mostanában. Egyérszt továbbra is tart a Medián kérdőívezése, amit most egy kicsit abbahagytam, de ha beáll a rend, lehet újra felveszem a fonalat. A Medián kutatása kapcsán kért meg Kovács András, hogy segítsek neki egy kisebb projektben, úgyhogy most ezzel is foglalkozom. Nagyon szuper, hogy KA keres ezekkel a dolgokkal, úgy tűnik, ez is egy nagyon szerencsés kapcsolat. Ha végre, végre, végre lezárul a Mediánnál az adatgyűjtés fázis (jövőre...?) akkor számíthatok arra, hogy munkát kapok az adatok elemzésével, tanulmányírással kapcsolatban. 

A fentiek mellett aktív önkéntese vagyok a Havernek, és van pár olyan feladat, amiért kapok némi pénzt. Ezeket is nagyon szívesen csinálom, és megint hangsúlyozom, hogy mennyire örülök a rugalmas időbeosztásnak, amelynek köszönhetően ezekre is jut időm.

Szóval összefoglalva: egy izgalmas időszak vette kezdetét nálam. Elsősorban a Centropa miatt izgulok, ez tényleg új feladat, új kihívás, ahol remélem, jól helyt sikerül állnom. Kérdés, hogy mennyire maradnak állandóak ezek a projektjellegű munkák, illetve az is előfordulhat, hogy a 30 óra a Centropánál végül 40-né növi ki magát. Szeretném, ha ezek a dolgok mind jól mennének, beállna egy stabil, állandó rend, és akkor elkezdhetek számolgatni is, hogy mire is elég a fizetésem, és milyen lépéseket kell tegyek a további, önálló élet felé. Egyelőre bizakodó vagyok és nagyon hálás, hogy eddig minden ilyen szerencsésen alakult. Vigyázz felnőtt élet, itt jövök!

[Bejegyzés az Ikea katalógusról]

Ötlet van, motiváció nincs, de meglesz.

[Beszámoló a családi nyaralásról]

Igen, meg fogom írni.

Látogatás Izraelben

A Varázslatos Tábor után alig pár nappal Petra és én repülőre ültünk, hogy meglátogassuk Orsit Izraelben. Az egész viszonylag spontán jött. Az egy régi terv, hogy ki kéne menni Orsihoz, akár úgy, hogy csak én látogassam meg, akár úgy, hogy Petra is csatlakozik. Ezzel az állandó nehézség persze az, hogy mikor én ráérnék, nem biztos, hogy neki is van elég szabadideje, és vice versa. Idén is tök szenvedős volt kitalálni, hogy akkor mikortól is ér rá Orsi, hiszen neki a nyár nagy részében még vizsgaidőszaka volt. Abban sem voltunk biztosak, hogy nem tud-e inkább ő meglátogatni minket Budapesten. Ráadásul lejárt az útlevelem is, és azt sem tudtam, mikor fogok munkába állni. Szóval nem volt könnyű, de végül elfogadhatóak lettek a repjegy árak, és az utolsó pillanatban lett útlevelem, és úgy döntöttem, rá is érek, szóval Petrával tíz napot töltöttünk Izraelben! Igazából egy pihis, feltöltődős nyaralás volt, nem egy szokványos külföldi látogatás. Orsival együtt Sahar nagyszüleinél laktunk Gederán Hans kutyával, illetve épp ott volt Sahar öccse, Omri is. Gedera egy kisváros, Orsi gyakran kínjában nevetve mondja, hogy semmi nincs ott, boltot, kávézót még talál az ember, de minden másért a szomszédos városokba kell menni. Ez azt jelenti, hogy a programszervezés sem volt könnyű, hiszen mindenért kocsiba kellett ülni, és nekivágni az autópályának.

Iszapkúrán

Apropó kocsi! Orsi és Sahar régi autója tönkrement, ezért vettek egy vadi új Citroen Cactust. Nagyon különös élmény volt úgy utazni, hogy a húgom a sofőr! Orsi mindenhova nagyon jól, óvatosan vezetett, pedig elhihetitek, hogy Izraelben sok az őrült autós! A tíz nap alatt, amit Orsival töltöttünk, sokat voltunk strandon (elsősorban a legközelebb eső - de még mindig elég távoli - Rishonban), de elmentünk egyszer Tel Avivba, és a Holt-tengerhez is. Utóbbinál persze kihasználtuk a lebegés nyújtotta élményt, de iszappal is bőven kentük magunkat és medencéztünk is. (Sajnos nem vettem észre csodálatos változást a bőrömön a kúra után). Ezen kívül sétáltattuk Hansut Gederán, voltunk kosarazni, bevásároltunk (ami a közel-keleti termékek között igazi élmény), ettünk Ben & Jerry's fagyit (nyamm! nyammmmnyammnyamm!) és egyszer shoppingoltunk is (itt hozzájutottam egy tök klassz gyűrűhöz). 

Egy kilátópontról szemléli a csapat a tájat

Az Izraeli nyaralásunk fénypontja egyértelműen a Saharral töltött hétvége volt. Péntek reggel elmentünk Saharhoz a bázisra, hazavittük, majd kezdődött a kirnádulás! Sahar ugyanis egy kétnapos túrát szervezett Orsinak, Petrának, Omrinak és nekem Izrael északi részén. Péntek délután érkeztünk meg a Golan-fennsíkhoz, ahol leereszkedtünk egy völgybe. Itt, a természet lágy ölén pihent egy vízesés és egy tavacska, amit leanderek vettek körül. Sehol egy lélek... Hát, mi ebben fürödtünk! Annyira szuper volt! Még halakkal és teknősökkel is találkoztunk lubickolás közben.

Patak a völgyben

Ez ám a kirándulás :) Pancsolás után visszamentünk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legnagyobb édesvizű tavához, a Kinneret-tóhoz (ami arról híres, hogy Jézus sétálgatott rajta). A tó partján egy halas étteremben vacsoráztunk, majd egy kempingben vertünk sátrat. A sátorban Orsi, Petra és én aludtunk, Omri és Sahar a kevésbé kényelmes kocsit választotta. Képzeljétek csak el: sátrazás a tóparton, semmit sem hallasz, csak a szél és a hullámok zúgását, szemben Tiberia fényei... hmmm...

Másnap reggel korán útnak indultunk, ugyanás három további helyet meg kellett még látogatnunk. Hát nem tudom, pontosan merre voltunk, de kirándultunk egyet valami hegyen, aztán egy másikon, ahol hasonlóan a pénteki naphoz, egy sziklás úton ereszkedtünk le egy völgybe. Itt is friss, hűs vizű patakok futottak, de sajnos már nem voltunk egyedül, több kirándulóval is találkoztunk. Jó volt egy kicsit megpihenni, lábad lógatni a hideg vízben a halacskák közé, és Orsiról persze számos modellfotó is készült. Ami jópofa, hogy én ráleltem az Egy Gyűrűre - az egyik patakban a kövek közé lehajolva egy nagy, férfi karikagyűrűre leltem, amin héber felirat futott.

Tel Aviv

El is tudtam olvasni, az egyik bibliai idézet az: Halld, Izrael, egy az Isten. Kár, hogy egy vallásos szövegű férfigyűrű az, mert így nem igazán az én zsánerem, de azért hazahoztam, mert milyen jópofa már, ahogy találtam. A fürdőzésünk után visszamásztunk a kocsihoz, és elautóztunk Izrael legészakibb pontjára, ahol függővasúttal egészen a sziklák tövébe ereszkedhet az ember, és megcsodálhatja, hogyan vájták a hullámok évezredek alatt a fehér parti követ. A hazautunk során megálltunk hamburgert falni, és csak estére érkeztünk ismét Gederára. Másnap reggel Sahar már ment is vissza a bázisra.

Óriási élmény volt a kirándulás, feléledt bennem a vágy, hogy gyakrabban járjak kirándulni Bálinttal, és esetleg komolyabban, "ottalvósan" is túrázzunk. Tök lelkes vagyok, de nem tudom, lesz-e ebből bármi is. A kirándulás mellett jó volt a sok pihenés. Elolvastam Orsi két könyvét, és persze azért valamennyi színt is szedtem magamra a napon, anélkül, hogy leégtem volna. Ettünk sok finom izraeli nasit, és jó adagot hoztunk is haza belőle. Próbáltam gyakorolni a hébert, persze sehogy sem állok, de tanultam pár új szót, ilyesmiket, mint "elsősegély", "mentő" és "ugrálni tilos".  És persze nem utolsó sorban jó volt Orsival lenni! Orsi nagyon jól teljesített az egyetemen, túl van az első évén. Miután hazajöttünk, munkát keresett, és talált is: Rehovoton, az egyetemével szemben kezdett dolgozni egy szállodában, egyelőre nagyon intenzíven, később pedig a suli mellett is folytatja majd. Átvette az izraeli stílust és határozottan éli az életét, nem tutyimutyiskodik annyit, mint én. :)