Interjúk

Ahogyan azt Bálintnak megjegyeztem a minap, az utóbbi időben négyféle interjúzásban vettem és veszek részt, és ebből három a zsidósággal kapcsolatos - ami szerintem elég jól jelzi, hogy mennyire fő érdeklődésemmé vált ez a téma. 

A nem zsidó interjú alatt a kolozsvári In Between kutatásra gondolok. Erről még nem blogoltam, sort fogok rá keríteni.

A második kutatás természetesen a szakdolgozatom, ahol két interjúkört készítek Taglit-résztvevőkkel. Az első interjúkör lement tavaly szeptemberben, a második most tavasszal - a nagyját elvégeztem az In Between projekt előtt, de múlt héten is csináltam párat, és még most is hátra van néhány. Ha elkészülnek, akkor persze kivonatolni, majd elemezni kell őket. Izgi!

A harmadik a megújuló Haver foglalkozás, aminek afféle koordinátora is vagyok. Itt is különböző zsidó emberekkel készülnek interjúk, többen csináljuk a beszélgetéseket, nekem is több ember jutott és jut még.

A negyedikről még nem ejtettem szót, ez egy teljesen új dolog. Még annó ősszel írt nekem Sári, az osztálytársam, hogy a Medián tervez egy zsidóság kutatást, és jelentkezhetnék kérdezőbiztosnak. Nosza, küldtem is emailt az illetékes személynek, de semmi válasz nem érkezett. Sári nyugtatott, hogy semmi gond, valszeg húzzák az időt, majd beindul az a kutatás. Nos, így is lett, kábé egy hete valóban kaptam egy emailt, hogy a kutatás indul, részt vehetek benne kérdezőbiztosként, és vegyek részt egy tájékoztatón. Nagyon mókás volt, mert a Mediánhoz belépve nem mást láttam, mint a szakdolgozati konzulensemet, Kovács Andrást, illetve Barna Ildikót, akihez pedig SPSS órákra járok. Hát kiderült, hogy ők a kutatás vezetői. Ettől rögtön otthonosabban éreztem magam. A munka egyébként az, hogy felkeressem az alanyokat, lekérdezzem tőlük az egyébként meglehetősen hosszú, egy-másfél órás kérdőívet, és további címeket gyűjtsek hólabda módszerrel. Nincsenek előre meghatározott keretszámok, ezért úgy ítéltem meg, hogy ez bőven belefér a szakdoga írás mellé, ráadásul szuper izgalmas - az 1999-es nagy zsidóság kutatás megismétlése, amit egyébként a szakdolgozatomban is lelkesen felhasználok. Az ilyen kérdőívezés persze nem könnyű, összetett, hosszú, fárasztó - de persze szakmai tapasztalat, az érdeklődésembe vág, és ki tudja, lehet nem rossz pont a Mediánnál gyakorlatot szerezni. Úgyhogy úgy néz ki, ilyen interjúim is szép számmal lesznek június közepéig. 

Kicsit bele is zavarodik az ember. De szuper érdekes mind!

Orsi ittléte

Alig értem haza Kolozsvárról, máris megérkezett Orsi, hogy közel három hetet nálunk töltsön! Ez ám az öröm! Ahogy lenni szokott, ez az időszak nagyon intenzíven telt, volt sok-sok családi program, de Orsi a barátaival is sokat találkozott, például három napra leutazott Pécsre, de reggelente kávézni járt egy ismerőssel, déltájban ebédelni, esténként borozni... de azért sokat láttuk, és sok mindent csináltunk együtt. Az első vasárnap például Segwayezni mentünk. Ez apu óhaja volt, tulajdonképpen születésnapi ajándék a számára. Anyu járt utána a lehetőségeknek, és végül nem a városban, hanem a Normafán vehettünk részt a kerekezésben, ami tök szuper volt! A Segway egy nagyon furcsa kis jármű, két párhuzamosan futó kereke és egy kormánya van. Az ember csak fellép rá, és a testével irányítja: ha előre dőlünk, a Segway előre megy, ha hátra, akkor hátra, és hasonlóan lehet kanyarodni is. Nagyon hamar ráérez az ember, és akkor már simán lehet vele suhanni lejtőn, emelkedőn, gyökerek és kövek között. Mi családilag próbáltuk ki a dolgot, és csatlakozott hozzánk Ildi, akinek szintén születésnapi ajándék volt, hogy egy közös élményre velünk tart. Volt egy idegenvezetőnk, ő segített, hogy hogyan működik a jármű, és ő vezetett minket. Nagyon jófejkedett, csak sajnos tök szexista volt, folyton arról puffogtatott poénokat, hogy a csajok mit csinálnak rosszul, meg hogy a pasik mindig száguldoznak a vezérszellemüknek köszönhetően. Szerintem ez tökre gáz. Na mindegy, maga a kaland szuper jó volt, és ahogy láttam, a család többi tagja (még anyu is!) élvezte. A múlt héten is sok közös programunk volt. Pénteken volt a széder este, ezért előtte való kedden már szokás szerint felugrottunk Eszterékhez, hogy gyakoroljuk a dalokat. Maga a széder szerintem kicsit lagymatagra sikerült, még döcögősebb volt, mint az előző években, és énekelni sem volt nagy élmény úgy, hogy a család többi tagja kukán bámul és meg se próbál bekapcsolódni. Pedig direkt elhívtam Borcsát, mert kíváncsi volt az ünnepre. Nos, nem tanult sokat az autentikus zsidó hagyományokról, szerintem ő sokkal jobban képben volt, mint bárki a teremben. Másnap, szombaton egy egész napos utazást tettünk Miskolcra. Délelőtt a barlangfürdőben áztattuk magunkat - itt kaptam anyutól egy tök klassz strandkendő-törölközőt. Utána megebédeltünk, és meglátogattuk az unokatesómat, Szityut, akinek egy hónapja született meg a kislánya, Lilla. Új lakásba is költöztek, tehát azt is megszemléltük. Sajnos a távolság miatt Szityuékat keveset látjuk, nem is találkoztunk velük Moncsi terhessége alatt. A lakásuk nagyon szép, és persze a kis Lilla is tündér - még nagyon-nagyon pici, és az ott tartózkodásunk alatt végig aludt. Tényleg! Pedig kézről kézre adtuk, és nagyon sokat volt nálam is, de semmit sem csinált, csak szundikált, esetleg néha ásított és nyújtózott egyet. Nagyon jó volt így is találkozni vele. Orsival korábban körülnéztünk egy bababoltban, és egy puha macis rongyit vettünk neki, amit majd szorongathat és magával hurcolhat mindenhová. Remélem, ha már nem csak alvásból állnak a napjai, értékelni fogja. :) Miután Lillát meglátogattuk, persze elmentünk a másik unokatesóm, Balu családjához is, így végül csak este értünk haza.

A másnap azért volt izgi a számomra, mert elmentem a Millenárisra a Könyvfesztiválra, és találkoztam Janne Tellerrel, aki két könyvemet (a Semmi-t és a Ha háború lenne nálunk-ot) is dedikálta. Úgy be voltam zsongva, hogy ihaj. Nagyon örülök a dedikálásnak, tényleg remek könyvek ezek. Délután átjött hozzánk Sahar, ugyanis ő is kapott eltávot a katonaságból, és itthon töltött egy hetet! Jó volt őt is látni, két éve nem volt olyan, hogy együtt itt lettek volna Orsival. Együtt töltöttük a délutánt, este pedig Orsi, Petra és én az Operába mentünk megnézni a Csipkerózsika balettet. Hát természetesen az is nagyon szép volt. :) A héten még találkoztunk a Barukh családdal, kedd este ugyanis meghívtak magukhoz egy grillezésre. Ott voltak Szántóék is, az este a már megszokott jó hangulatban telt beszélgetéssel, falatozással. Az est fényét Hans kutya is emelte. 

Orsival nagy összeesküvők voltunk, ugyanis az elmúlt hetek során titokban apu ajándékával is készültünk. Apu május 3-án 60 éves lesz, a család azonban már tegnap megünnepelte egy étteremben. Nos, erre az eseményre készültünk mi. Mivel apu mindenkinek családi videókat készít a jeles szülinapokra, helyénvalónak tűnt, hogy mi is ilyesmivel készüljünk. Az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy egyikünk sem ért a videószerkesztéshez. Szerencsére eszembe jutott, hogy tudunk prezit készíteni, ami legalább annyira menő, mint egy videó. Tehát a következőt tettük: először is elzarándokoltunk nagyihoz, és kértünk tőla képeket és dokumentumokat apu gyerekkorából. Nagyszerű darabokhoz jutottunk hozzá. Utána itthon is áttúrtuk az albumokat, és levadásztunk még pár képet, amit közösen, a CEU gépén szkenneltünk be. Többé-kevésbé simán is ment, csak néha téptük a hajunkat, mikor hosszú percekig tartó munka után a gép csak úgy kiírta, hogy "job failed". Később itthon is találtam egy csomó klassz dokumentumot, amit be kellett szkenneljek (mint apu bizonyítványai, diplomája, kitüntetéses oklevelei), és persze átnéztünk egy csomó digitális fotót tartalmazó mappát. A képeket szerkeszteni is kellett, aztán persze ügyesen és okosan prezibe pakolni. Ez nem volt kevés idő, de Orsival nagyon jól összehoztuk. A másik ajándékunk apunak egy kis csupor volt, benne 60 gondosan feltekert és átkötözött cetlivel. Minden cetlire egy-egy könyv 60. oldaláról választottunk egy mondatot, vagy kisebb bekezdést. A játék egyértelmű: apu minden nap húzhat egy cetlit, és az idézet alapján kitalálhatja, melyik könyvről van szó. Sejthetitek, hogy ezt sem volt egyszerű mulatság összehozni, de mi nagyon élveztük, és szerintem apu is ellesz vele. :)

Maga a szülinap tök klasszul sikerült. A második kerületi Mandragóra étterem különtermében voltunk. Jelen voltak a nagyszülők, a Szántó család és Koscsóék majdnem teljes létszámban - Szityuék nem jöhettek sajnos a kis Lilla baba miatt. Orsival nagyon izgatottak voltunk a szereplésünk miatt. Miután a pincérlány felvette a rendeléseket, az én vetítésem következett. Vásznat a hely biztosított, projektort én szereztem. Először adtam elő prezit offline, és izgultam, hogy ne tegyen keresztbe nekem a technika, de szerencsére jól jött ki minden. A család érdeklődve nézte a vetítést, és szerintem mindenkinek tetszett. Remélem, apunak is. :) A prezi után mindenki felköszöntötte aput, átadtuk az ajándékokat, és Jutka is felolvasott egy verset. Aztán jóízűen elfogyasztottuk az ebédünket. Végül a desszert után Orsi szereplése következett, ő ugyanis írt 60 mondatot, ami jellemzi aput. Apu sokoldalúságát mutatja, hogy nem is volt olyan nehéz összeszedni azt a hatvanat, bár persze azért közösen hoztuk össze. Én kameráztam, amíg Orsi beszélt, de annyi vicces mondat volt, hogy biztos rázkódik a felvétel a nevetésemtől. Szerintem tök jól sikerült a délután, készült egy csomó felvétel, fotó, és csomagokkal megrakva jöttünk haza. Furcsa, mert apu szülinapját mindig az enyémmel közösen tartjuk, de most csak az övé volt a főszerep, én teljesen mellőzve lettem. Az ebéd végén kaptam ugyan néhány csomagot, de abban egyezett meg a család, hogy tartunk majd egy ünneplést május végén, ahol rendesen is felköszöntenek, a szintén májusi Gézuval együtt. Már várom. :)

Orsi sajnos ma hajnalban hazautazott. Teljesen elképesztő, milyen gyorsasággal repült el ez a közel 3 hét. Mintha itt sem lett volna. Valahogy nagyon jó mindig, ha Orsi itt van, már önmagában az, hogy együtt ülünk egy szobában, és mindenki olvas, vagy mással tevékenykedik, az is valahogy jó, mert mégis együtt vagyunk. És tök jó volt együtt lenni, dumálni. Még ha meg is szoktuk már, hogy többnyire nincs velünk, azért ilyenkor érezni, mit hagyunk ki nélküle. A család hajnali háromkor kelt, összekészülődtünk, és mi még fél négykor félig csukott szemmel elénekeltük anyunak az "orgona ágát" egy-egy csokor virág kíséretében. Persze volt sírás-rívás. A többiek kimentek Orsival a reptérre, de én inkább megpróbáltam visszaaludni itthon. Most igyekszünk újra megszokni, hogy Orsi elment. Például hirtelen megint elférek a szobámban. Délelőtt ki is takarítottam, rengeteg por gyűlt össze az elmúlt hetekben. Orsin kívül egyébként volt néhány dolgom. Először is, meg kellett írjam az utolsó beadandómat a CEU-ra, Kymlickának. Ezt félgőzzel bár, de tisztességesen megtettem, valahogyan szakítottam időt Orsi mellett a szakirodalom olvasására, majd az írásra is. Bár nem lett nagy szám, remélem jó jegyet kapok, nem örülnék, ha most az év végén romlana le az átlagom. Az utolsó beadandó leadva, nincs más dolgom, mint szakdolgozatot írni - a határidőt eltolták egy héttel, így egyelőre bizakodó vagyok, szerintem szépen elkészülök június 6-ra. A másik projekt, amin aktívan dolgoztam, Bálint szülinapi ajándéka volt. Szegény Bálint Orsi ittléte alatt rendesen mellőzve lett, csak keveset tudtunk találkozni és rövid időre - részben miattam, részben azért, mert többször kapott filmezős munkát. Neki is szülinapja volt április 25-én, de aznap nem is találkoztunk, és az ajándékozásra is csak tegnap kerítettünk sort. Nem is baj, mert nem volt kevés idő összehozni a meglepetését. Mivel nagy lendülettel belefogott a német tanulásba, egy szótárfüzetet rajzoltam neki, amiben több, mint 200 szó szerepel illusztrációval. Szerintem nagyon cuki és pöpec lett, remélem segíti majd a tanulásban. És persze hogy ne csak uncsi tananyagot kapjon, adtam neki ajándék jegyet a velencei Cable Park-ba, ahol wakeboardozni lehet. Izgis kaland lesz majd kipróbálni nyáron. :)

Végre egy bejegyzés!

Ellenőriztem: még sosem történt olyan, hogy egy hónapig ne blogoltam volna (vagy legalábbis az év mind a 12 hónapjában írtam legalább egy blogbejegyzést eddig). Hát ennek vége szakadt, szegény március blogbejegyzés nélkül árválkodik. Ez nem szép tőlem. Nem tudom, járt-e itt valaki az utóbbi időben, hogy aztán bejegyzés híján csalódottan távozzon. Ha volt ilyen, örülök neki, sajnálom, hogy csalódást okoztam. Íme egy kis beszámoló és magyarázat az eltűnésemről.

Egyrészt azért nem blogoltam, természetesen, mert nem értem rá. Másrészt, mert nem volt kedvem. De tényleg. Valahogy ott volt a fejemben, hogy írni kéne, írni kéne, de semmi olyan nem történt velem, ami azonnali blogolásra ösztönzött volna, és különben is, a pal.bori1 email címről átjelentkezni a borcsiga.kamu-ra már önmagában is fárasztó. Szóval ezért. Ugorjunk.

Az elmúlt két hónap, mint említettem, elég zsufi volt. Bálint jó sokat síelt, egyszer egy egész hónapot távol volt, de utána is elutazott még egy másfél hétre. Sokat voltunk külön, hiányzott, de minden rendben volt. Ezt az időt, ugye, elméletileg arra kellett használjam, hogy maximálisan a sulira fókuszáljak, ami szerintem meg is történt, de valahogy mintha nem fogynának a teendőim. Listázom, mik is történtek velem, mióta nem hallottatok felőlem:

• Volt egy kéthetes intenzív kurzusom Will Kymlickával, aki egy kanadai prof, és nagy guru a multikulturalizmus és a kisebbségjogok területén. Sajnos nem bizonyult túl jó előadónak, de azért nem volt haszontalan az órája. Sajnos minden idők leghosszabb (5000 szavas) beadandóját kell neki megírnunk április végére úgy, hogy nem igazán érdekel a tárgy...
• Felvettem egy órát az ELTE-n. Bizony. Kevés az órám a CEU-n? Akkor hallgassunk át, nem igaz? Ez annyira én vagyok. Egyébként arról van szó, hogy rájöttem, hogy kevés módszertani tudással rendelkezem - a szociológia alapszak tényleg csak alapozásra volt jó, de a CEU-n nem tanulunk ilyesmit. Mindeközben a társadalomtudományi kutatások módszertanáról szóló lexikonok polcsorokat töltenek meg a könyvtárban. És kutatnék, de nem igazán tudom, hogy. Szóval utánajártam, hogy az ELTE Szoc mesterszakának milyen módszertani kurzusai vannak. Jobb lett volna, ha már az előző félévben fel tudok venni valamit, de jobb később, mint soha. Találtam egy adatelemzési órát, és írtam a tanárnak, aki bele is egyezett, hogy járjak. Persze mivel nem vagyok az ELTE hallgatója, nem veszem fel igazából az órát, csak bejárok rá. A tanár pedig nagyon aranyos, elküldi nekem az anyagot emailben, kijavítja a házimat stb. Szuperhasznos, amit tanulunk. Szóval szerintem ez egy jó lépés volt.
• Egész sokat dolgoztam a B4-ben, ez sok időt elvett. Azzal kezdődött, hogy az egyik recepciós, Nicole szabira ment, és azalatt beugrottam helyettesíteni. Aztán a szabija alatt rosszul lépett le a buszról (???) és kettős szalagszakadással vitték a kórházba. Fekvőgipsz, nulla mozgás hat-nyolc hétig. Úgyhogy továbbra is szükség volt rám. Bár azt nem tehettem meg, hogy teljes munkaidőben helyettesítsem, kb. heti három alkalommal ácsorogtam a recepciós pult mögött az elmúlt hónapokban. Ez nekem nagyon jól jött, mert nem árt némi kereset, és örülök, hogy Eszteréknek is tudtam segíteni. A munka egyébként sok időmet elvette, mert sokszor nagyon lefárasztott, és hiába végeztem például koradélután, miután hazamentem, már képtelen lettem volna tanulni. De jó volt, szeretek ott dolgozni, jó a hangulat. Szívesen megyek mindig, ha úgy alakul. :)
• A Haver Alapítványnál kicsit aktívabbá vált a tevékenységem. Amellett, hogy néha továbbra is tartok foglalkozást, elkezdtünk egy kis csapattal dolgozni a foglalkozás megreformálásán, és ennek a projektnek én lettem az afféle "koordinátora". Nagyon szívesen csinálom, és még némi pénzt is kapok érte. Remélem, valami klassz sül ki belőle a végén. Ezen kívül van egy másik Haver projekt is, amiben részt veszek, egy foglalkozás-sorozat a Gólem Színházzal közösen. Szerintem erről majd írok részletesebben, most annyi a lényeg, hogy egyre többet lógok a Mozaik HUB-ban, az email forgalmam pedig megháromszorozódott.
• Csatlakoztam egy másik önkéntes programhoz, ez a Tikkun Olam, ami egy héber kifejezés, maga a program pedig zsidó fiatalok számára készült, és a lényege, hogy különböző társadalmi problémákról tanuljunk és változatos módokon önkénteskedjünk. Nos, nekem annyira nem jött be a dolog, erősen fontolgatom, hogy kilépek belőle. :/
• Levágták a hajam. És nem is akárhol! Budapesten három helyen működnek a Close to you szalonok, ez afféle "design-fodrászat", akik divatfrizurák elkészítésével is foglalkoznak, egyébként pedig az igényes, vevőközpontú munka a mottójuk. Érdekesség, hogy az egyik szalonjuk épp Bálinték mellett van, és most nyílt közvetlen mellettünk is egy. Így tehát már egy ideje figyeltem, kukucskáltam, hogy mi történik odabent. Néha az is előfordult, hogy éjszaka is volt vendég az üzletben. Lényeg a lényeg, piszkálni kezdte a fantáziámat, hogy miben lehet ez a fodrászat más, mint a többi. Mivel elég drága, az nem merült fel, hogy egyszerűen bejelentkezzek, viszont folyamatosan tartanak továbbképzéseket a fodrászaik számára, ahova lehet menni hajmodellnek. Egy ilyenre vállalkoztam, és mondhatom, új élmény volt. Én ennyi időt fodrászszékben még ne töltöttem. Két és fél óra volt a dolog, és én végeztem leghamarabb, lehet, a többiek még órákig maradtak. Egy tanoncfodrász készítette a frizurám, folyamatosan konzultálva a Mesterrel. Megbeszéltük, mit szeretnék, mi állna jól nekem, és aszerint készült a frizurám. A srác irtó pontosan csinált mindent, tökéletes választékot, tökéletes hosszt, méricskélte, meg minden. Még szakkifejezések is röpködtek, például hogy "a B vonalig 45 fokban mandarinban, pontvágással" vagy valami ilyesmi. Lényeg a lényeg, a végeredmény pont olyan lett, ahogy megálmodtam. Most váll alá érő hajam van, és nagyon szeretem, bár sajnos már nem olyan csodálatos, mint mikor a fodrász szárította be. Hazafele  szalonból a villamoson leszólított egy kb. 50 éves pasi, hogy bocsássak meg, de annyira emlékeztetem valakire 25 évvel ezelőttről... és meginnék-e valamit vele, ha épp nincs senkim, és nem vagyok szerelmes. Sajnálattal közölnöm kellett vele, hogy az vagyok. Bah, jóég!
• Elküldtem a jelentkezésemet a Haifai egyetemre, ösztöndíjkérelemmel együtt. Hurrá! Mostantól nincs más dolgom, mint várni, hogyan döntenek.
• Múlt héten nálunk járt Rogers Brubaker. Ennek eredetileg szenteltem volna egy külön bejegyzést, de a dolog elmaradt. Mindegy, igyekszem ebben a formában is méltón megemlékezni róla. Rogers Brubaker a Nationalism Studies tudományágnak, mint olyan, jeles képviselője, atyja, guruja, hívjuk, ahogy tetszik. Ahogy sokszor viccelődünk vele, szinte gáz, hogy micsoda "személyi kultusza" van az egyetemünkön, folyton róla beszélünk, minden beadandóban őt idézzük, és a Master Program igazi "highlight"-ja, hogy minden évben iderepül hozzánk egy évre, és véleményt mond a szakdolgozatunkról. Az utóbbi években ez egy olyan formában történt, ami ellen sokan lázadoztak, úgyhogy idénre sikerült kicsit megreformálni a Brubaker week-et. A hét során délelőttönként két óránk volt B-vel, ahol a teljes szak (kb. 30 fő) jelen volt, és ez egy abszolút beszélgetős, vitatkozós, kérdezz-felelek session volt a prof-fal a legújabb könyvéről. A könyv még csak most fog megjelenni, tehát amit mi megkaptunk, hogy előre olvassuk el, az a manuscript, ami jobban belegondolva tök menő. Egyébként nagyon érdekes volt maga az anyag, és amúgy is, ismerjük el, hogy megalapozott Brubie hírneve. Kymlickával ellentétben ő jó előadó is volt, és tök demokratikusan, nyitottan, érdeklődve hallgatott minket és reagált a felmerülő kérdésekre. Más dolog, hogy én az óráján nyúl módjára lapítottam, esetleg  terem valamely pontját bámultam elmélázva. Nem nagyon kötött le az az elméleti beszélgetés, ami a teremben folyt. Én sem értem magam: egyrészt azt mondom, hogy érdekes és hasznos, másrészt valahogyan nem tudok belekapcsolódni. Egy kommentem volt, erre is szuper büszke vagyok. Ezeken az órákon kívül minden diák személyesen konzultálhatott Brubakerrel a szakdolgozatáról. Az eddigi években ez máshogy történt, ott a teljes évfolyam előtt, nyitott beszélgetésben mondta el a prof a véleményét cirka fél órában. Idén ez megváltozott: csak te és ő, az iroda csendes magányában. Bevallom, izgultam. Nyilván szerettem volna, ha tetszik neki a szakdolgozatom. És hát, azt hiszem teljesen okés volt vele, de nem áradozott. Azt mondta rendben van, jól meg van csinálva, és adott pár tippet, amik tényleg hasznosak voltak. Utána érdeklődött, hol tanultam, és miért választottam ezt az irányt. Nagyon kedves volt, de az egész nem tartott tovább 10 percnél. Megbeszéltük, és már vége is volt. Aztán letelt a hét, és Brubaker hazautazott. És ennyi!
• Ha már a szakdolgozatnál tartunk, azzal is rendületlenül haladok előre. Először is, elkészítettem az első interjúk leiratozását, amit már rég meg kellett volna tennem, de persze húztam-halasztottam, mert nem egy kellemes munka. Ezen kívül kitaláltam, hogyan nézzen ki a második interjúkör, egyeztettem vele a konzulenseimmel, felkerestem újra az alanyokat, és elkezdtem az interjúzást. Tehát most termelődik a következő adag leiratozni való... De jó hír, hogy a téma továbbra is nagyon érdekel, szuper izgatott vagyok attól, amiket mesélnek nekem, és remélem, nagyon klassz dolgot fogok összehozni belőle. :)

Azt hiszem, nagyjából ezek a legfontosabbak. A feladataimmal egyébként is bele kellett húzzak, és erre két fő okom volt. Az egyik, hogy részt veszek egy nemzetközi projektben, aminek köszönhetően most éppen Varsóba vagyok. Tudom, tudom, kellett volna erről írjak korábban, igaz? De sajnos, nem volt időm. Utólag persze mindenről részletesen beszámolok, a lényeg, hogy két hétre eltűntem az országból és azalatt nem tudok a sulival foglalkozni, szóval ezt valamennyire előre akartam pótolni. A másik dolog, hogy épp, mikor a projekt véget ér, hazautazik Orsi Izraelből, és nálunk tölt két teljes hetet! Fantasztikus! És persze szeretnék minél több időt vele tölteni, ahelyett, hogy mással foglalkoznék. Sajna azért elég sok dolgom van, egyrészt a szakdogával, másrészt meg kéne írni azt a fránya Kymlicka papert. Úgy tűnik tehát, hogy bőven el vagyok látva teendőkkel májusig. Mindenesetre remélem, hogy nem kell addig várnotok a következő bejegyzésemig!

Önreflexió

OMG. Elolvastam a Taglit után írt blogbejegyzésemet, és egyszerűen csak OMG. Miért is bajlódok azzal, hogy interjúalanyokat keresek magamnak? 19 éves énem elemzése kitenne egy szakdolgozatot...

Boldog Majom Évét!

A mai nappal köszönt be a kínai holdújév, a majom éve. A kínai asztrológiában 12 állat szerepel, akik évente váltják egymást; a majom a kilencedik közülük. Érdekesség, hogy a családban 3 majom majom is van, Petra, aki idén 12 éves, én, aki 24 leszek, és apu, aki idén tölti a hatvanat. Múlt héten egy bolondos fotósorozattal ünnepeltük a majom évének beköszöntét.

Az az igazság, hogy most, hogy kicsit utánaolvastam, azt találtam, hogy egy adott év általában szerencsétlen azok számára, akik az adott jegyben születtek, tehát a majom éve nem jó a majmoknak. Kár is volt elolvasnom, mert egy kicsit rosszul éreztem magam miatta, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy én ebben nem is hiszek. Oké, természetesen vannak események, például a betegségek, halálesetek, amik tényleg súlyos csapások - de sok minden, amit szerencsétlenségnek hiszünk, akár jóra is fordulhat, és ha nem jön össze valami, talán azért történik, hogy más jöjjön össze helyette. Nekem az életemben most elég sok változás következik be, körülbelül ezeket szeretném az elkövetkező 1-1,5 évben:

1. Szeretném, ha felvennének a Haifai Egyetemre Peace & Conflict Management szakra.

2. Szeretném, ha adnának annyi ösztöndíjat, hogy ez a külföldi év ne legyen anyagilag nagyon megterhelő.

3. Szeretném, ha a szak beválna, jól érezném magam, és nem derülne ki, hogy az egész szar úgy ahogy van és rossz ötlet volt ide jelentkezni.

4. Szeretném, ha a kapcsolatom nem menne rá erre az egy évre, hanem sikerülne szépen kibírni a dolgot és nagy boldogságban folytatni ott, ahol abbahagytuk.

Az a helyzet, hogy ez a terv azért elég sok helyen félrecsúszhat, de próbálom pozitívan felfogni a dolgot. Például ha nem vesznek fel, az talán azt is jelenti, hogy nincs ott keresnivalóm, és találok helyette valamilyen más jó lehetőséget. Hannah nyugtatott tegnap azzal, hogy ha a szak nem is jönne be, egy év külföldön semmiképp sem elvesztegetett idő, biztos remek tapasztalat lenne. A kapcsolatom tönkremenetelében nem sok pozitívat látok, úgyhogy remélem, az nem következik be. 

Szóval a lényeg, hogy elég sok változásnak nézek elébe és eléggé zavaró, hogy nem tudom, hogy fogok kijönni az egészből, ráadásul a kínai asztrológusok azzal jönnek, hogy vigyázzak, mert azzal, hogy betöltöm a huszonnégyet, megsértek valamilyen csillagot, aki ezért mindenféle módon keresztbe tesz nekem. Próbálok amennyire lehet pozitív lenni és annyira odatenni magam, amennyire csak lehet. Sokkal megnyugtatóbb, hogy én irányítom a sorsomat, és mindent meg tudok tenni annak érdekében, hogy sikerüljön, amit elterveztem. Remélem, hogy minden kedves majom ismerősöm is vigyáz magára idén, és sikerül a legtöbbet kihoznia ebből az évből. A többiek pedig, akikre a csillagok állása nem pikkel, használják ki a majom évének lendületét és pozitív energiáit. :)

Év eleji teendő-özön

Zűrös heteken vagyok túl, és még közel sincs vége. Elkezdődött a tanév, és ugyan nincs sok tárgyam, de a héber rendszeres felkészülést igényel, és az e heti Developing research proposals and projects órán rögtön én prezentáltam a szakdolgozatomat. Apropó szakdolgozat: kiderült, hogy a következő beadandó, amit le kell adjunk vele kapcsolatban, nem olyan, mint eredetileg gondoltam: jóval több munka lesz vele. Hiába állok alapvetően jól, alaposan át kell gondolnom elméleti kérdéseket, össze kell álljon, hogyan is interpretáljam mindazt, amit mondani akarok. A sulis teendőkön kívül úgy néz ki, indulok egy pályázaton is, ehhez a tanulmány elkészítésére már csupán három hetem van. Ebből két hét során a CEU-n egy intenzív kurzusom lesz, úgyhogy jóval többet kell majd bejárjak, mint egyébként. Ezen kívül jelentkeztem egy önkéntes programba, egy nemzetközi projektre, és elvállaltam egy adag feladatot a Haver alapítványnál. A héten többször is dolgoztam a B4-ban, és továbbra is lesz egy-egy alkalom, amikor szükség van rám. Részt vettem egy egynapos workshopon a társadalmi vállalkozásokról. Itthon volt Bálint egy hetet: sok ideje egyikőnknek sem volt, de azért találkoztunk, volt egy hamburger vacsizós randink, és megnéztük a Saul fiát. Bálint tegnap elutazott, és egy tejes hónapig nem is látom. Biztos, hogy nagyon fog hiányozni, de remélem, az így felszabadult időt sikerül okosan kihasználnom. Ha levegőhöz jutok, ideje lesz megindítani a továbbtanulással kapcsolatos egyetemi jelentkezést is. 

És én még azt hittem, hogy nyugisabb időszak vár rám? Haha!

I'd rather be at Hogwarts

A CEU csak jövő héten kezdődik, úgyhogy ezen a héten még lazulás van (és lássuk be, utána sem durvul el túlságosan a helyzet). Igyekszem felrázni magam a tökéletesen nyugis ünnepek után. Munkalehetőségeket keresek, és a továbbtanulás kérdésére is elkezdtem jobban ráfeküdni. Részleteket majd akkor, ha látom, mi sül ki belőle. Mindenesetre egyéves mesterképzésre vadászom külföldön, Conflict Management témában. Van egy csomó kérdés, ami felmerül, például:

1. Jó lesz ez nekem, tényleg ezt akarom tanulni? Akarok még egyáltalán tanulni? Meg fog felelni ez a képzés? Hozzájárul a szakmai előmenetelemhez? Stb. stb. stb.

2. Hogy fogom én ezt finanszírozni?

és a legfontosabb stressz:

3. Tényleg itt akarom hagyni a szerelmemet egy egész évre? És vajon hogy fogom kibírni, ha a távolság miatt a tökéletesen működő kapcsolatom zátonyra fut?

Csak néhány példa, amiken mostanában kattogok. Félreértés ne essék, eddig mindig minden nagyon jól sikerült, és most is pozitív és optimista vagyok. Remélem, hogy végül ott kötök ki, ahol kell. De a döntéseket meg kell hozni, az meg sosem könnyű. 

Miért is nem kapok egy levelet a Roxfortból? Az minden dilemmámat megoldaná. 

Szilveszter

A szilveszter már egy hete volt, de próbálom összeszedni, mi is történt: nem sok. Talán emlékeztek, hogy 2014-ben úgy döntöttem, otthon, egyedül, Bálinttól és a családtól távol töltöm az ünnepet, és remekül éreztem magam a kis könyvem társaságában. Idén is felkészültem arra, hogy ez lesz a program, de máshogy alakult: legnagyobb örömömre Szabó Peti szervezett házibulit, Bálint és a társasága pedig eredetileg a Corvin tetőre szeretett volna menni bulizni, ami ellen szintén nem volt kifogásom (sokkal szívesebben megyek szilveszterkor bulizni, mint egy olyasvalaki házibulijába, akit egyébként csak távolról ismerek). Így hát az eredeti terv az volt, hogy Petinél kezdünk, utána pedig a Corvin tetőre megyünk Bálinttal. Egészen partihangulatba keveredtem, örültem, hogy kicsit mozgalmas lesz a program. Igyekeztem csini lenni, végül egy olyan felsőt viseltem, amit anyu adott kölcsön: ő még fiatalkorában vette az NSZK-ban (!!!) egy tanulmányi kirándulás során. Fekete volt sok-sok arany pöttyel, királyul nézett ki. Végül persze a szilveszter nem volt túl nagy szám. Petinél jó volt kicsit találkozni a volt osztálytársakkal, készült forralt bor és sok más finomság, koccintottunk, és valahogy nagyon gyorsan elrepült az idő. Bálint eredetileg a saját társaságával ünnepelte volna az éjfélt, de Petinél ragadtunk, úgyhogy velük pezsgőztünk. Bálint részéről egyébként nagyon klassz, hogy eljött velem a Petihez és ott is maradtunk sokáig. Cseppet sem zavartatta magát az új társaság miatt és azt hiszem, jól érezte magát. Éjfél után viszont nekiindultunk a városnak, és már a buszon voltunk, mikor Solti telefonált, hogy a Corvinba ne menjünk, mert nem volt jó a buli, és a Tompában - Kata lakásán - gyűlik a nép. Úgyhogy oda mentünk, és még ott is koccintottunk ezzel-azzal, és nagyon hamar ment az idő, de körülbelül fél három környékén úgy döntöttem, elalszom a kanapén, és úgy is feküdtem ott, mint akit fejbe vertek egészen fél hatig, amikor is Bálint próbált rávenni, hogy helyezkedjünk el együtt és folytassuk az alvást - de akkor én valamilyen csodával határos módon rávettem, hogy menjünk inkább haza, hozzájuk. Úgyhogy sikeresen hazajutottunk a Keleti Károly utcába, ahol aztán délutánig aludtunk. Én reméltem, hogy egész estig Bálinttal leszünk, de nos, khmm, a kedvesemet leverte a másnaposság, úgyhogy inkább hazajöttem, és itt színezgettem egész estig. Persze a családdal is ittunk kölyökpezsgőt, és faltam egy jó adag lencsét, hogy gazdag legyek idén. 

Ez a szilveszter teljesen oké volt, magamhoz képest egyébként egész sok alkoholt ittam, úgyhogy kicsit tompa voltam, nem nagyon érintett meg semmi, ami körülöttem történt. Ennél az sem lenne rosszabb, ha tényleg egyedül olvasnék itthon az ágyikómban. Sőt, tök szimpi, ahogyan Orsi töltötte a szilvesztert: a Barukh családdal éttermeztek Tel Avivban. Lehet ott a helyem jövőre! De azért itthon is jól éreztem magam, azt azért kihagytam volna a programból, hogy Gábor és a barátnője mindig ott bukkan fel, ahol én vagyok. De mint mondtam, kellő alkohol után az ember nem zavartatja magát.

Egyébként, kedves blogolvasók, ez a blogom 700. bejegyzése.