Bori kalandjai a Politikatörténeti Intézet könyvtárában

*A CEU-s kutatási asszisztensi munkájának köszönhetően Borinak a Politikatörténeti Intézetbe kell mennie néhány folyóiratért. Korábban még sosem járt ott. Megnézi a könyvtár honlapját, ahol ezt találja: 

Nyitva tartás:

Hétfő: 8:30 - 18:00

Kedd - szerda: 8:30 - 16:00

Csütörtök - péntek: zárva

Bori megállapítja, hogy ez a lehető legrosszabb nyitva tartás, mivel ezekben az időpontokban általában dolgozik. Nem akar ellógni a munkahelyéről, ezért addig tologatja a dolgot, ameddig csak lehet. Végül december 22-én, mikor már szabin van, ráveszi magát, hogy elmenjen. 

Megtalálja az impozáns épületet a Parlamenttel szemben. Feltekint a házszámra. Benyomja a hatalmas ajtót. Kedves érdeklődik a portásnál, hogy hogyan tovább. A portás bután pislant, majd oldalra fordul, és felolvassa a falára ragasztott hosszú közleményt, melynek lényege, hogy már hetek óta nincsenek nyitva, nyitás január 23-án. Bori megállapítja magában, hogy ezt kiírhatták volna a honlapjukra is, majd hazasétál a metsző decemberi szélben.*

Második kör, január 25

*Bori erőteljes bűntudattal bár, de ráveszi magát, hogy csak később megy be a munkahelyére, és délelőtt elintézi a könyvtárazást. Már jó korán, nyitásra odamegy, felsétál az épület második emeletére, ahol egy elhagyatott recepciós pultot talál. 

Várakozik. 

Várakozik. 

Óvatosan elsétál jobbra. 

Óvatosan elsétál balra. 

Sehol egy lélek, de a könyvtár impozáns. 

Várakozik. 

Tíz perc múlva megjelenik egy nő, aki megkérdezi, miben segíthet. Bori elmondja az óhaját, hogy a Berlini Napló számaira lenne szüksége.

- Az megvan nekünk? - kérdezi a nő.

Bori udvariasan azt feleli, hogy úgy tudja, igen. A nő erre egy kis szobába vezeti, és megmutat egy fiókot, mondván, az a katalógus. Bori kihúzza, és kicsit meglepve találja magát szembe a rongyos, megsárgult, írógéppel nyomtatott katalóguscédulákkal. Szerencsére a B betűt átlapozva hamarosan rábukkan a Berlini Naplóra, amiből a katalógus szerint csak két szám van az intézetben, ezeket a raktárból kell kikérni. A raktári kölcsönzéshez és az egy napos beiratkozáshoz is ki kell tölteni egy cédulát, amiről Bori úgy saccolja, hogy a múlt század elején nyomtathatták. A könyvtáros tájékoztatja Borit, hogy a raktárba minden nap 10 órakor mennek csak le, tehát a kikért folyóiratot akkor hozzák majd föl. Bori tudott erről a szabályról, csak azt nem tudta előre, hogy a Berlini Napló helye is a raktárban van - ugyanis mikor a Politikatörténeti Intézet katalógusában rákeresett a dokumentumra, ezt a roppant informatív visszajelzést kapta: /srv/www/htdocs/tmpimg nem irhato

Mivel megállapítja, hogy a dokumentumok megszerzéséig még legalább másfél órát kell várnia, Bori kedvesen érdeklődik, van-e a könyvtárban internethasználati lehetőség. A könyvtáros azt feleli, hogy nincs.

Még szerencse, hogy Borinak vannak offline teendői is. Egyesével kipakolja a táskájából a laptopját, a töltőt, a füzeteit, és egyéb cuccait, és a kupaccal egyensúlyozva megy be a terembe – a táskáját ugyanis nem viheti be, azt kint kell hagyja az előtérben, bár felelősséget senki sem vállal érte.

Bori kényelmesen elhelyezkedik egy asztalnál, és elkezd dolgozni. Lassan elérkezik a tíz óra. Bori dolgozik tovább. Tíz óra tíz. Bori dolgozik tovább. Tíz óra harminc. Bori teendői véget értek. Kezd kicsit aggódni, mikor hozzák neki végre a Berlini Naplót. Elvégre rajta kívül senki sincs a könyvtárban, nem valószínű tehát, hogy a könyvtáros roskadozik a teendőktől. Bori feláll, körbejár, hogy keressen valakit, akitől megkérdezheti, mikor érkezik meg a raktári kérése. Nem talál senkit. Pár perc múlva érkezik egy könyvtáros, akitől érdeklődik. Az alábbi választ kapja:

- Nem tudom mikor ér vissza a kollégám, de remélem miharmarabb.

Bori tovább várakozik. Hamarosan jön egy újabb könyvtáros, akinek felteszi az előző kérdést. A válasz:

- Remélem minél hamarabb.

Tíz óra negyven. Végre megérkezik a raktáros kolléga, és átadja a két, megsárgult és salátaként foszladozó folyóiratot. Bori egyesével átnézi őket, és befotózza az összes oldalt. Megállapítja, hogy kár volt 1500 forintért fotójegyet vennie, mert a kutya sincs a közelben, aki azt nézni, mit csinál (bár persze szeretne becsületes lenni). Alig tíz perc alatt végez. További tíz percet vár, mire jön valaki, akinek visszaadhatja a dokumentumokat. Aztán gyorsan felöltözik, és sietve elhagyja a könyvtárt, hogy végre haladjon is a teendőivel.*

Jégre mentünk

Tegnap kimentünk Angyalira, a Duna jegén sétálhattunk át a szigetre, olyan hideg volt az utóbbi időben. Utoljára 2011-ben volt ilyen. Nagyon mókás volt, ragyogó napos idő volt és nem is volt túl hideg, szóval olyan volt, mint egy kirándulás. Mások is jöttek a Dunához hogy korizzanak vagy éppen a kabátkás kutyájukat tanítsák meg csúszkálni. Mi nádat vágtunk, utána pedig a parton húzódó bozótost kezdtük irtani, hogy a teraszról látni lehessen a Dunát. Nagyon beleéltem magam a munkába, órákig csattogtattam az ágnyesőt. Most furcsán idegesítő izomláz van az alkaromban :)

Rájöttem hogy nagyon szeretek kint lenni a szabadban - télen is!

Bulizni voltam O.O

Múlt héten robbant be a köztudatba a Momentum Mozgalom, egy fiatalokból álló politikai kezdeményezés azzal, hogy aláírásokat kezdtek gyűjteni a budapesti olimpiával kapcsolatos népszavazásért. Az egész kampány meglehetősen szervezettnek és profinak tűnt, és bár természetesen szkeptikus vagyok minden felmerülő új erővel szemben, azért örülök, hogy végre történik valami - és ki tudja, talán még jó vége is lesz.

Mint megtudtam, Borcsa barátnőm csatlakozott az aláírásgyűjtőkhöz, és megkérdeztem tőle, nem megy-e véletlenül arra  kampányindító bulira is, aminek a Facebook-eseményét ugyan szimpinek találtam, de egyedül ugye semmiképp sem mentem volna el rá. Borcsa azt mondta, érdekli a buli, szóval rögtön kerekítettünk is egy kis találkát köré: este átmentem hozzá egy kicsit alapozni, majd később együtt mentünk át a buli helyszínére, a Corvin klubba.

Igazából idejét sem tudom, mikor voltam utoljára rendes buliban - a legutolsó pozitív emlékeim a bulizásról Amszterdamból vannak, bár valószínűleg utána is elmentem legalább egyszer vagy kétszer valahová. Vagy nem? Igazán nem tudom! A lényeg, hogy kicsit izgultam is, vajon milyen lesz most ez a rendezvény. Borcsával csak későn értünk oda, mikor a beszélgetések, bemutatkozások már véget értek. Valójában a rendezvény "buli" része nem is volt igazán nagy szám - az egyik teremben förtelmes drum & bass szólt, a másik, eredetileg nekünk kijelölt teremben pedig átlagos rádióslágerek. Igazából beszélgetni szerettünk volna, de 1) ordítani kellett hozzá, 2) sötét volt. Mindegy, ennek ellenére főleg beszélgetés és ismerkedés volt a program. Jól gondoltam, hogy Borcsának és nekem is lesz pár közelebbi és távolabbi ismerősünk a rendezvényen - összefújja a szemetet a szél, ahogy mondani szokás. A társaság elég tipikus volt. Főleg fiatal értelmiségi banda, egy csomó szociológussal. Csak egy ilyen eseményen fordulhat elő, hogy az embernek a TDK-ról, a létminimum mint szakkifejezés helyes használatáról, esetleg egy frissen megjelent fantasztikus tanulmányról kelljen előadást hallania. Találkoztunk egy ismerősünkkel, egy nagyon lelkes, harcos társadalomtudóssal, aki nagy vehemenciával közölte, hogy neki az vette el a kedvét a publikálástól, hogy rájött, sosem lehet olyan jó, mint Habermas. És egyszer volt egy csaja, akit ugyan okosnak gondolt, de egyszer kiderült, hogy nem tud hozzászólni egy Nelson Mandelát érintő beszélgetéshez, és ezzel vége is lett a dolognak. Hát ez történik, ha túl sok társadalomtudós verődik össze egy helyen.

Igaz, megismerkedtem egy emberrel, aki nem szociológus, hanem építész, ráadásul elsőként evezte át páros kajakkal az Atlanti-óceánt. Ez az estem érdekes pontjának is tekinthető akár.

Na mindegy, mókás este volt, egészen későn mentem csak haza. Jól éreztem ugyan magam, de azért nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezek a helyzetek igazán nekem valók. Az az igazság, hogy egyre jobban elvagyok azzal, ha ki se dugom az orrom otthonról. 

Orsi (rövid) ittléte

Orsi három röpke napot Budapesten töltött, mivel most pénteken volt Hili (Sahar húga) szalagavatója, és mindenképp ott szeretett volna lenni. Mivel az egyetemtől nem tud elszakadni, csütörtökön érkezett és ma, vasárnap hajnalban már repült is haza. De azért nagyon jó volt őt viszontlátni, és nagyon tartalmas időt töltöttünk együtt. 

Csütörtökön délután apu ment Orsi elé a reptérre, és egyenesen Csömörre vitte, hogy találkozzon Eszterrel, Gézuval és persze Zsomival. Így ő (és apu) az elsők a családban, akik végre a kezükben is foghatták az alig több, mint 4 kilós csöppséget. A látogatás után Orsi Petrával és a barátnőivel találkozott, közösen kellett kijutniuk egy szabadulószobából, amit Petra még karácsonyra kapott ajándékba. Kijutottak, utána pedig hazajöttek, ahol végre én is találkoztam Orsival. De csak rövid időre: hamarosan indult is tovább, hogy köszönjön a Barukh családnak, akik egy közeli étteremben ünnepelték Yerach szülinapját, aztán pedig továbbment, hogy találkozzon az egyik barátnőjével. Végül nem sokkal éjfél előtt ért haza.

Pénteken korán reggel keltünk, és elmentünk kettesben a B4-ba egy aerobic órára. Igazán jó kis napindító volt. Az edzés után megittunk közösen egy banánturmixot, aztán mivel úgy ítéltük meg, hogy van még időnk, megittunk még egyet. Időközben megérkezett Gézu, vele is beszélgettünk. Aztán együtt mentünk az Astoriáig, ahonnan én hazajöttem, Orsi pedig egy újabb baráttal ült be reggelizni. A találkozó után hazajött, és otthon is töltötte a nap nagy részét. Pihiztünk, ettünk, színeztünk, feltettünk egy arcpakolást. Az esti szalagavatóra korán elkezdett készülődni, én sütöttem be a haját (és tettem azt a bizonyos fantasztikus, előző bejegyzésben kifejtett felfedezést). A szalagavató állítólag nagyon szép volt, utána Orsi még együtt maradt a volt osztálytársaival, és csak jó későn keveredett haza.

Szombaton emiatt sokáig aludt, aztán olvasott, röplabdázott Petrával, úgy általában véve elég lustik voltunk, miközben apu és anyu készültek a délutáni vendégségre, ugyanis átjött hozzánk a fél család, hogy lássa Orsit. Az is nagyon jól sikerült. Zsuzsival még karácsonyoztunk is, kaptam tőle egy baglyos mécsestartót, amihez illóolajat is lehet tölteni, és a hő párologtatja :)

Ma reggel az egész család felkelt 4-kor, hogy Orsit a reptérre vigyük. Miután visszajöttünk, mindannyian lefeküdtünk még aludni. :)

Mindig nagyon jó Orsival lenni, kicsit olyan, mintha valami ünnep lenne. Kár, hogy olyan ritkán kerül rá sor, bár én nem panaszkodom: találkoztunk nyáron, aztán szilveszterkor is. Legközelebb talán júniusban kerül rá sor. 

Ha ma nehéz napod van, gondolj arra a lúzerre, aki úgy próbálta felmelegíteni a hajvasalóját, hogy előtte nem helyezte áram alá a konnektort

... vagyis gondolj rám.

Van ez a bizonyos hajvasalóm, amit még két éve kaptam karácsonyra. Trükkös szerkezet, a belső vasakkal egyenesíti, a külső íveltekkel pedig göndöríti a hajat, már ha az ember ért a használatához. Nekem kezdettől fogva meggyűlt vele a bajom. Először is, már a göndörítés technikája sem egyszerű, és YouTube videókat néztem hozzá, és úgy se ment, szóval igazából egy csomó ideig hagytam a cuccot heverni anélkül, hogy tényleg használtam volna. Aztán most az ünnepek előtt valamivel ismét elővettem, és elkezdtem vele kísérletezni, de hogy könnyebb legyen a helyzetem, nem saját magamon, hanem Petra hajával próbálkoztam. Tekintve, hogy Petra haja három embernek is elég lenne, mire végigmentem az összes tincsén, ráéreztem a technikára, a helyes használat kérdése tehát megoldódott. Petra göndör hajat kért karácsonyra, úgyhogy akkor is volt alkalmam gyakorolni, és azt kell mondjam, igazán szép lett a végeredmény.

A hajvasalóval csupán egy probléma maradt: borzasztó lassan melegedett fel. Bedugtam a konnektorba, vártam, vártam, vártam, és jó, ha egy fél óra - negyven perc múltán végül elég forró volt ahhoz, hogy használni lehessen. Mindezt eddig a készülék fogyatékosságának tudtam be, és csak ma jöttem rá, hogy valójában én voltam a gyökér.

Orsi most itt van nálunk három napra, Hili szalagavatójára jött, ami ma este van. Ez alkalomból neki is beígértem a göndör fürtöket, és nagy bölcsen jó előre bedugtam a hajvasalót a konnektorba, hogy melegedjen. Vagy háromnegyed óra után elég forrónak ítéltem, és szóltam Orsinak, hogy jöhet. Mikor azonban a fürdőszobába mentünk, meg kellett állapítanom, hogy a hajvasaló visszahűlt.

És akkor, abban a pillanatban végre leesett mindaz, amire az előző években nem jöttem rá.

A nagy fürdőszobában (ahol több hely van fodrászkodni, de amit amúgy ritkán használok) a konnektor a tükör fölött futó ledsornál van. Ez a felület azonban kizárólag akkor van áram alatt, ha a fürdőszobai villanyt fölkapcsolom. Magyarán a hajvasaló kizárólag akkor melegedett, mikor felkapcsoltam a villanyt és bementem megnézni, hogy áll; amint kijöttem és lekapcsoltam a villanyt, elkezdett hűlni.

Képzelhetitek milyen címeres ökörnek érzem magam, viszot nagyon örülök, hogy a rejtélyre fény derült. Most majd kiderül, hogy valójában öt perc sem kell, mire felmelegszik a vas.

Btw, Orsi haja nagyon szép lett! 

Soros-birodalom álciviljei, reszkessetek!

Apu már egy ideje vészmadárként mondogatja, hogy a 2017-es év a civilek elleni hadjárat éve lesz: a külső ellenséget, a migránsokat már megalázta, széttiporta a kormány, több bőrt már nehéz lenne lehúzni a témáról, úgyhogy ideje új, belső ellenség után nézni. Hónapok óta hallgatom, főleg tréfálkozva, de néha némi valós szánakozással, hogy bizony, a magamfajta Soros-pénzen nevelkedett civil libsikre hamarosan rászáll a kormány.

Apu jóslatai nagyon is valósnak bizonyultak, a mai nyilatkozatok szomorú kilátásokat vetítenek előre. Lehet ideje véres hússal etetnünk Ropit, hogy megvédjen bennünket, ha a TEK a Mozaik HUB-ra tör (igaz, mi éppen Sorostól nem kapunk támogatást). Esetleg mozgósíthatnánk savköpő menyéteinket is. 

Ahogy főnököm fogalmazott, "Sauron and his orcs" végül nekivágnak, hogy eltiporják az utolsó csoportot, aki még állva maradt Középföldén.  Bizonyára bántja a csőrüket, hogy ezek az emberek nem nyelik le a *(beillesztendő szavak listáját lásd alant). Tomi kollégám szerint jöjjenek csak, mert a civilek aztán kivonulnak a Parlament elé, és letáboroznak akár mínusz húsz fokban is. Én támogatom, de azért remélem, hogy kitavaszodik, mire erre sor kerül.

* Igény szerint beillesztendő szavak (a lista folyamatosan bővül):

Magánnyugdíjpénztárak megszűnését

Trafikmutyit

Huszonötödik alkotmánymódosítást

Hamis nemzeti konzultációs kérdőíveket

Népszavazási kezdeményezések meghiúsítását

Paks2-t

Korrupciót

Vasárnapi boltbezárást

Questor-botrányt

Elképesztő mértékű szegénységet

Kórházi hullák növekvő számát

Bayer Zsolt lovagkeresztjét

Keresztényüldözés elleni államtitkárság felállítását

Kék plakátokat és az arra elköltött milliárdokat

2016. október 2-t

Ellenzéki médiumok megszűnését

Népszabadság bezárását

Közfoglalkoztatottak nevetségesen alacsony bérét

Oktatás tragikus helyzetét és a PISA-eredményeket

Szegregációt

Stadionépítéseket

"női princípium" fogalmát

Felcsúti kisvasutat

Diktatúrát

Emberi jogok lábbal tiprását

Antiszemitizmust

Cigányozást

Homofóbiát

KDNP irritáló jelenlétét

Rogán Antal helikopter-ügyét

Orbán palotáját a Budai várban

Mészáros Lőrinc közbeszerzési egyeduralmát

Vajna Timi fánkozóját

Habony Árpád Gucci-táskáját és ibizai szipogását

Lázár milliárdos hotelszobáit

Kocsis Máté cinizmusát

stb.

Nyelvek harca

Nemrégiben olvastam, hogy aki kétnyelvű, annak a fejében a nyelvek folyamatosan aktívak, és "versenyeznek" egymással. Azt hiszem, ez nem csak a kétnyelvűek esetében lehet így. Én úgy képzelem, hogy az én fejemben ott trónol a magyar nyelv, mind abszolút uralkodó, amikor azonban idegen nyelven szólalok meg, rögtön a képbe tolakszik az angol, s most már - áldozatos gyakorlásomnak köszönhetően - a német is. Angol Uraság természetesen még mindig egyeduralkodónak érzi magát a fejemben az idegen nyelvek között, ugyanakkor kicsit tart Német Kisasszony megerősödésétől. A két nyelv állandóan azon dolgozik, hogyan írja fölül a másikat, mindegy, milyen nyelven kívánok megszólalni. Így alakulhatnak ki az alábbi mókás helyzetek:

Anyu: Weißst du was das bedautet?

Én: Ja, natürlich understand ich!

Úgy képzelem, ilyenkor Angol Uraság diadalittasan a levegőbe bokszol, miközben húz magának egy strigulát egy képzeletbeli ponttáblán. Német Kisasszony bosszúsan toppant egyet. Az persze egyiküket sem érdekli, hogy én fogom a fejem a beégéstől.

És akkor még említsük meg a háttérben lustán lábat lógató Héber Úrfit is. Ő többnyire a színfalak mögött marad, csak néha bukkan elő, mondjuk olyankor, amikor beleütközöm valakibe az utcán, és csak annyi csúszik ki gyorsan a számon, hogy Szlicha! - fene tudja, ez miért ragadt meg bennem jobban, mint a bocsánat. 

Izraeli szilveszter

Ahogy azt már többször leírtam, úgy döntöttem, ezúttal meglógok a szilveszter elől, és Izraelben töltöttem az új évet - december harmincadikától egészen máig. Nagyon jó kis nyaralás - telelés - volt. Már eleve az kalandos volt, hogy ilyenkor nagy a tobzódás Gederán, Sahar nagyszüleinél: ott van az egész Barukh család (Bea, Yerach, Hili és Omri), sőt, ezúttal Beáék két budakeszi szomszédja, egy idős házaspár is ott lakott. A nagyszülőkkel, Orsival és Saharral, illetve velem együtt tehát összesen tizenegyen voltunk egy egyébként nem túl nagy lakásban. Szerencsére határozottan bebizonyosodott, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

Pénteken hajnalban vitt apu a reptérre, késődélelőtt már Izraelben voltam. Orsi, Sahar és Omri jöttek elém, a hazaúton felkaptuk még Yerachot is. Az első állomás Gedera volt, ahol lecuccoltam, de nem is maradtunk sokáig tétlenek, mert rögtön egy kis kirándulásra indultunk Jeruzsálem környékére. Nagyon szép volt az idő, nem volt ugyan meleg, de a nap ragyogott, pálmafák mindenütt - hát ilyen Izraelben a január! Sziklás, kaktuszos, fenyves tájon sétáltunk, épp ott, ahol a Sámson (a hosszú hajú, akit elárult Delila) tevékenykedett, és történetének egy bibliai részletekkel megtűzdelt ösvény állított emléket. Ezen mentünk végig, miközben Yerach és Sahar magyarázták az ószövetségi eseményeket. Velünk tartott Hans is, aki nagyon fitt kutyának bizonyult, Hili pedig árnyékokkal fotózkodott, nagyon szép eredménnyel. A kirándulás után visszamentünk Gederára, de csak egy órát lebzseltünk, hamarosan átöltöztünk és mentünk Petah Tikvára, ahol Bea unokatestvérének, Noának a szülinapját ünnepeltük. Ez egy nagy családi esemény volt, hasonló ahhoz, amilyeneket mi itthon rendezünk, csak izraeli kivitelben: még több család, még több kaja, még jobb hangulat. Nagyon jól éreztem magam. Megismerkedtem még pár rokonnal, nagyon finomakat ettem és ittam. Késő volt már, mire hazaértünk, és mindenki elfoglalta az alvóhelyét a lakásban.

31-e telt, ha mondhatjuk így, a legkevésbé eseménydúsan. Reggel sokáig lustálkodtunk, szinte dél volt már, mire kimásztunk az ágyból. Nagy reggeli - vagy inkább brunch - készült, egy jó adag shakshuka, vagyis izraeli lecsó padlizsánnal, paradicsommal, tojással és sok fűszerrel. Bea testvére és az ő családja is átjöttek ez alkalomból. Reggeli után rikikizni kezdtünk, de nem fejeztük be, mert a tévében elkezdődött az oroszlánkirály, és az minden korosztályt lekötött. Délután Orsival levittük Hansut egy hosszú sétára egy kutyaparkba, míg Sahar, Omri és az unokatesójuk, Dalik fociztak. Estére hazamentünk, és Saharnak készülődnie is kellett: éjjel vissza kellett érnie a bázisra. Érdekes, hogy míg nálunk mekkora szám az újév, Izraelben egyáltalán nincs jelentősége (a zsidó újévet, Rosh Hasana-t ugye ősszel ünneplik). Saharnak is éjfél és egy között kellett a bázisra érnie, ami azt jelentette, hogy nem csinálhattunk semmilyen programot, mert őt kellett fuvarozni. Egy kicsit meg is ijedtem, mert úgy jött ki a lépés, hogy Bea, Yearch és Omri vitték vissza Sahart, és volt még egy hely a kocsiban - de szerencsére Orsi nagyon rendes volt, és nem ment el velük, hanem velem maradt. Így tehát a következőképp nézett ki a szilveszterem: Orsival ülünk az ebédlőasztalnál, és várjuk, hogy letöltődjön a filmünk, a nagyszülők és a szomszédok a kanapén ülve nézik a Duna tv borzasztó szilveszteri műsorát, Hili pedig már lefeküdt aludni. Izraelben az éjfél egy órával előbb köszöntött be, mint otthon. Pezsgővel akkor koccintottunk, mikor otthon is éjfél lett, de Beáék addigra még mindig nem értek vissza. Igazából az egész nap olyan nyugis volt, ott messze Izraelben, pálmákkal, egy szem hó nélkül, hogy alig jutott eszembe, hogy itt az újév. Este Orsival megnéztük a szilveszter éjjel című filmet, ami jó volt, majd hajnali 2 körül le is feküdtünk aludni. 

Elsején egy zenei iskolába mentünk, ahová Hili szeretne majd jelentkezni - nyílt nap volt és felvételi beszélgetés. Először körbevezettek minket a suliban, nagyon klassznak tűnt, bementünk órákra is, ahol hangkeverést, akkordokat, éneklést oktattak. Aztán bemutatták az iskolát is. Még nekem is érdekes volt, pedig nem sokat értettem belőle. Hilinek nagyon tetszett a suli, és részt is vett egy rövid felvételin, ami után meg is tudta - ez tök fura, hogy máris - hogy felvették. Azóta nagyon lelkes. Kíváncsi vagyok, valóban ide jelentkezik-e a Szilágyi után, és tetszeni fog-e neki. Innen Tel Avivba mentünk tovább, sétáltunk a tengernél, "korzóztunk", aztán Rishonba mentünk, ahol Noa, a már említett unokatestvér készíti Hilinek a szalagavató ruháját - ugyanis esküvői ruhatervezőként dolgozik. Hilinek először kellett találjunk egy fehér cipőt, utána elment próbálni, és mi addig jártuk kicsit a várost. Ittam Sachlavot, ami egy izraeli forró ital orchidából. Orsi korábban áradozott róla, de számomra inkább csak egy fura, tömény édes fehér ital volt, ami olyan, mintha forró fehér csoki lenne, de annyira mégsem jó. Este lett már, mire visszamentünk Hiliért - nagyon szép lett a ruhája! - utána pedig hazaautóztunk Gederára.

Tegnap is intenzív nap volt, ugyanis Jeruzsálemben tettünk egy kirándulást. Először Jeruzsálem mellett álltunk meg egy kis faluban, ittunk egy kávét, és felsétáltunk egy helyi templomhoz, nagyon szép volt az egész. Utána megnéztük magát Jeruzsálemet is: ettünk hamisítatlan helyi falafelt laffában, aztán végigjártuk a piacot, ahol én teákat vettem - azt a fajtát, amit szűrőben leforráz az ember, majd a leforrácott cuccot - édes gyümölcsök - is elcsemegézgeti. Nyamm! A program lezárása természetesen a siratófal volt. Ezek után még egyszer elmentünk Hilivel ruhapróbára, úgyhogy jó későn jutottunk végre haza. 

A mai napom már az indulásról szólt, délelőtt kivittek a reptérre is jöttem és haza. Nagyon jól éreztem magam! Szuper volt ez a nyüzsi, ez a sok program, jövés-menés. Továbbra is nagyon szeretem a héber nyelvet, és tök jó érzés volt, hogy szegényes tudásommal is egy csomó mindent értek. Folyamatosan füleltem, és visszajött egy csomó minden, amit eddig tanultam. Persze jó volt látni Orsit is. Mókás, hogy úgy jön ki a dolog, hogy jövő héten van Hili szalagavatója, amire Orsi és Sahar is hazajönnek (meg még egy adag család Izraelből) szóval hamarosan ismét találkozunk, bár csak rövid időre. Nagyon klassz volt így ez az évkezdés. Nem érzem magam teljesen felkészültnek arra, hogy elkezdjek dolgozni, de nincs mit tenni, ideje visszatérni a hétköznapokhoz!