Nyanya (nemtárbor!)

Most jöttem haza a Varázslatos Tábor első jogutódjáról, vagyis a Nyári Nyaralásról (Nyanya). Tavaly nem írtam erről részletesen, de a 2017-es, 13. Varázsaltos Tábor volt az utolsó - a szervezők úgy döntöttek, hogy leteszik a lantot. De! szerencsére nem tűnt el teljes egészében a tábori hangulat, mert idén ugyanazon a héten, amikor mindig is szoktuk, ugyanazon a helyen, vagyis a nagyvelegi Grünfeld kastélyban, ugyanazokkal az emberekkel megvolt az első Nyanya, amelynek a lényege, hogy már nem táborozunk, ezért nincsenek kötött programok, de együtt vagyunk, játszunk és pihenünk.

Én nagyon félve fogadtam ezt az új koncepciót, attól tartottam, hogy tengés-lengés, unatkozás lesz, de azért az utóbbi hetekben már én is nagyon vártam a Nyanyát - bepakoltam színezőt és olvasnivalót, gondoltam, amíg ezek nálam vannak, nem lehet baj. Feleslegesen aggódtam! Szinte fel sem merült, hogy unatkoznék, és a hét úgy elsuhant, mintha sose lett volna. Persze sokat olvastam, de emellett rengeteg minden mást is csináltam, például: részt vettem Claire filmes kvízén és Sanyi-Will Földfoglalóján, tanulgattam a karutázás csínját-bínját Doltól, rejtvényt fejtettem Linkével, részt vettem a pingpongbajnokságban, nagyon ügyes szellem voltam a Mysterium társasban, Jimmel végre Hanabiztunk is, és amúgy volt egy közös nyomozós programunk, voltunk strandon, amiről hazaérve Vancsi egy torony palacsintával várt ránk, részt vettem életem első asztali szerepjátékában és segítettem megmenteni a Roxfort kastélyt (sose nézek már Lavender Brown-ra ugyanúgy!), rám nem jellemző módon éjfél után feküdtem és késődélután keltem egy héten át, a Nyanyazáró estén pedig megvolt a kötelező lelkizés és pityergés is. 

Két dolgot szeretnék még külön kiemelni. Az egyik, hogy az utolsó estén Will arról mesélt, mennyire megfoghatatlannak és különlegesnek érzi, hogy bár évente csak egyszer találkozunk, mégis valamiért varázslatos ez az együttlét, mintha testvérek lennénk. Ez nekem nagyon betalált, mert én egy éve képtelen vagyok arra, hogy igazán elmagyarázzam a pszichológusomnak, mitől is ennyire csodálatos ez az egy hét, és mi is az, amit ad nekem. Valahogy tényleg arról lehet szó, hogy ez a tábor (Nyanya) egy buborék: egy különleges hely, egy különleges idő, különleges emberekkel, ahova amikor belépek, kint hagyom a valóságot. Szinte egyáltalán nem gondoltam otthoni dolgokra a hét során, és azt vettem észre, hogy a telefonomat sem böngészem annyit, mint szoktam; legszívesebben egyáltalán nem nézegettem, mi történik otthon, és nem beszéltem az otthoniakkal, akiket amúgy elvileg szeretek. Nem tudom, felmerült-e volna bennem valaha az igény arra, hogy hazajöjjek, de most mindenesetre simán maradtam volna még.

A másik az érzés, amikor a táborzáró dal után ölelkezünk, és mindenki egy kupacban adta körülöttem a "nagyölelést". Erről az jutott eszembe, hogy alig két hónapja a Haver csapatépítő hétvégén, mikor a "köreinkről" volt szó, volt egy olyan feladat, hogy gondolj egy közösségre, csoportra, amelyhez tartozol, és állítsd be a társaidat egy élőszoborba, ami ezt a közösséget jelképezi. Az én élőszobrom egy nagyon szoros nagyölelés volt. Melyik közösségre gondolhattam...?

Úgy érzem, hogy amíg ez az egy hét megmarad ilyennek, az évem többi részével is könnyebb megbirkóznom. Remélem, még nagyon sokáig élvezhetjük a Nyanyát!

Online nagytakarítás

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy egyre inkább zombimód görgetem a Facebook hírfolyamot, de hiába, mert az csak olyan tartalommal van tele, amihez semmi közöm és teljesen hidegen hagy. Ráadásul a CSA után vagy 50 tanár jelölt be Facebookon, akiket udvariasságból visszajelöltem ugyan, de az életük baromira nem érdekel.

A problémát megoldandó, az imént online nagytakarítást tartottam. Leállítottam egy csomó ember követését (például a fent említett tanárokét) és töröltem vagy száz ismerősömet. Mentek a levesbe a régi szaktársak az ELTÉ-ről, társak a Taglit útról, BK-sok, akikkel soha nem találkoztam, és - saját magam meglepetésére is - lakótársak Amszterdamból.

Nagyon furcsa volt hirtelen rádöbbenni, mennyire közöm nincs emberekhez, akiknek az életét nap mint nap követhettem a Facebookon keresztül. Kíváncsi vagyok, mennyire változik meg a hírfolyamom most, a nagytakarítás után. Remélem drasztikusan!

try to live full range, try to live large

so many views so many races

different words different places we still nah know them so try to live full range

Tudatos étkezés

Szóval az van, hogy elkezdtem egyre kevesebb húst enni.

Nem tudom, pontosan mitől van ez, egyszerűen így érzem jól magam, de tény az is, hogy egyre inkább a látóteremben van (meg szerintem mindenki másnak is az arcába van tolva) a tudatos étkezés és a vegánság. És igaz, hogy mikor először hallottam erről az egészről, akkor valami nagyon idegen food-nácizmusnak tűnt, de ahogy szinte minden nap találkozom a dologgal, fokozatosan csepegtetődik belém ez az egész.

Szóval most úgy néz ki a dolog, hogy:

1. Nem tudom kimagyarázni, hogy állatokat enni tényleg kegyetlenség, hiszen megöljük őket érte, és ha nem a húsuk kell, hanem más, akkor is iszonyat kegyetlen velük az élelmiszeripar, szóval ez tényleg olyasmi, amit nem kellene támogatni
2. Imádok enni, és imádok jókat enni, és igen, ebbe beletartozik, hogy állati eredetű dolgokat és húst is eszem.

Úgyhogy most vívódom. Még nem igazán aktívan, de azért a felszín alatt abszolút. Szóval kevesebb hús, oké. Aztán majd meglátjuk. Van egy olyan érzésem, hogyha egyszer elköltözöm itthonról (amiről ugyan mindig csak beszélek, de a terveim szerint soon, tényleg soon) akkor magamnak egyáltalán nem fogok húsos ételt készíteni. A tej, tojás, stb. már más kérdés, arról nem hiszem, hogy le tudnék mondani, de ott is lehet figyelni a tudatos beszerzésre, például hogy olyan termelőtől érkezzen az áru, aki rendes háztáji körülmények között gazdálkodik. Szerintem ez olyasmi, amire érdemes időt és plusz pénzt is szánni, bár majd meglátjuk, lehet nem olyan egyszerű. És az is egyre fontosabb nekem, hogy úgy szerezzek be ételt, hogy lehetőleg minél kevesebb csomagolóanyagot és hulladékot termeljek vele. Erre is vannak már boltok, meg lehet vászonszatyorral piacra menni, szeretném ennek a lehetőségeit is feltérképezni. 

És persze fontos kiemelni azt is, ami egy fontos felfedezése a "diétás" korszakomnak (már ha beszélhetünk erről...) hogy az ember parázik attól, hogy megszokott dolgokat kizár az étrendjéből, de ekkor rögtön kiderül majd, hogy amúgy van egy csomó alapanyag és felhasználási mód, amiről nem is hallottál, és hirtelen rá vagy kényszerítve, hogy kreatív legyél és új dolgokat próbálj ki, ami meg tök király.

Szóval meglátjuk, mit hoz a jövő, de a fokozatosság biztos, hogy vezérlőelvem lesz. 

 

Kulturális különbségek

Most dolgozik a Centropánál egy kanadai gyakornok, aki minden nap itt csücsül velünk az irodában, és amúgy tök cuki.

Ma viszont rájöttem, hogy van valami, amin mindig meglepődök, és hogy ez egy kulturális különbség: tudniillik ő hétvégente rendszeresen valami izgis programot csinál, elutazik, volt Szentendrén, Pozsonyban, most pedig éppen Belgiumban. Szóval amikor a hétvége után bejön az irodába, őszinte érdeklődéssel kérdezem, hogy "How was your weekend?" - és arra számítok, hogy mond pár mondatot az útról, milyen volt, mit látott. Ehelyett annyit válaszol, hogy "Good! How was yours!" - mindezt olyan gyorsan, hogy egy fél percig köpni-nyelni nem tudok, hogy nekem szegezett egy kérdést, holott arra számítottam, hogy mesélni fog. Gyorsan kinyögöm én is, hogy "good", aztán leül az asztalához, és elkezd dolgozni.

Szóval számára az, hogy érdeklődöm a hétvégéje felől, abszolút formalitás, az üdvözlés megfelelője, és ha bővebb infóra vagyok kíváncsi, akkor részletesebben kérdezgetnem kell. 

Bizonyára lehet kritikával illetni a magyar (és kelet-európai) kultúrát, de szerintem egy sokkal szebb dolog, hogy ha valakinek a hétvégéjéről érdeklődöm, akkor tényleg várok is választ. 

Szarkák

Az egy jól érzékelhető trend, hogy növekszik a szarkák száma Budapesten, és ha érdekel, miért, itt olvashatsz is róla egy cikket.

Hozzánk, a Zsolt udvarba is beköltözött egy szarkapár. Eleinte az égvilágon semmi probléma nem volt velük. Délutánonként, amikor kint ültünk vacsizni az erkélyen, hallottuk őket csörögni.

A probléma akkor kezdődött, mikor egy héttel ezelőtt hajnali háromkor arra keltem, hogy iszonyatos csörgéssel ricsajoznak odakint. Becsuktam az ablakot, de a csörgés még így is jól hallható és folyamatos volt, és egy fél óráig véget sem ért. Mindez másnap újrakezdődött, harmadnap szintén.

Ugyan a szarka az énekesmadarak csoportjába tartozik, a hangja mégis ahhoz hasonlatos, mintha valaki egy kereplőt forgatna az ember feje mellett. A többedik ilyen hajnali felébredéskor már azt éreztem, hogy lecsúzlizom, lelégpuskázom, bármi, csak tűnjenek el innét és hagyjanak aludni. Még a netet is végigböngésztük, és kiderült, hogy lehet kapni nagy ragadozómadár-figurákat, amik elriaszthatják a szarkát.

Nem tudom, rászánjuk-e magunkat egy ilyen beszerzésére, de tény, hogy én veszítettem némiképp a madárbarátságomból. Mondjuk a lelkem mélyén rejtőző ornitológust izgatja a tény: miért pont ekkor, miért pont így ricsajoznak ezek? Szüleim szerint ekkor indul járőrkörútjára a macska, őt próbálják elriasztani. Ha lesz energiám megfigyelni a következő felébredéskor, majd lenyomozom...

Jógamánia

A legújabb szenvedélyem a jóga lett.

Komolyan, rég lelkesedtem ennyire valamiért. Amióta januárban rátaláltam Zoéra, elkezdtem járni az óráira a Moksha jógastúdióba, és annyira imádom, hogy kizárólag akkor hagyom ki, ha tényleg valamilyen halaszthatatlan program jön közbe. A születésnapomra kaptam egy jógamatracot. Ráadásképpen pedig kísérletezünk munkahelyi jógával is, szóval az utóbbi pár héten arra is sor került egy-egy délután.

Most már annyira lelkes lettem, hogy legszívesebben minden nap csinálnám, csak hát Zoé csak kétszer tart órát, másokat kevésbé szeretek, és még nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy egyedül gyakoroljak. Legalábbis egyelőre ezt mondtam magamnak, de most annyira bepörögtem, hogy lehet tényleg ráveszem magam, maximum csak napüdvözleteket csinálok orrba-szájba.

Nehéz megfogni, mit is szeretek annyira a jógában. Először is tényleg jobban érzem magam tőle, pedig ki nem állhatom a köré szőtt nyugati hype-ot és spirituális bullshitet. De valamitől mégis csak jó, gőzöm sincs, mitől. A másik, hogy a flow, amit csinálok, intenzív, abszolút van sportértéke, ráadásul a bonyolult, ki-be csavarós, támaszkodós-egyensúlyozós ászanák valóban jelentenek kihívást. Nekem még nem megy szinte semmi, mert eléggé gyenge vagyok, de folyamatosan erősödöm és abszolút érzem a fejlődést!

Úgyhogy úgy néz ki, találtam egy új hobbit! Kicsit elcsépelt, de akkor is - juhé! 

Bori eltűnt

Szóval úgy néz ki, az utóbbi időben egyáltalán nem blogoltam. Jaj. Ezt a következőkben megpróbálom kicsit pótolni. Bocsánat. >.<