Nyíregyháza, első nap

Tegnapelőtt reggel a család autóba szállt, és elindultunk Nyíregyházára. Út közben megálltunk Polgárnál, van ott ugyanis egy archeológiai park - azokat a tárgyakat mutatja be, amelyeket az autópálya építésekor találtak a régészek. Őszintén szólva semmi olyasmi nincs benne, amit ne láttunk volna már skanzenekben, múzeumokban. Berendezett életképek, hogyan vadásztak, halásztak elődeink, milyen egy honfoglaláskori jurta stb. Ami viszont nagyszerű volt, hogy egy macska szegődött idegenvezetőnkül. Már mikor megérkeztünk, megjelent szájában valami rágcsálóval, bemutatta nekünk, majd kedélyesen elfogyasztotta. A cirmos onnantól kezdve mindenhová követett minket - az összes jurtába, az összes kis életképhez. Ő természetesen bement a kordonon túlra is, és zavartalanul sétált a kitömött madarak, használati tárgyak és pákászkunyhók között. Még a magaslesre is felkaptatott velünk, és hagyta, hogy lelkesen simogassuk. Néha egy-egy nyávogással tájékoztatott minket a kiállítási tárgyakról. Baromi jó fej volt, nagyon megszerettük :D

Ezután továbbautóztunk, és megnéztük nagyapa szülőfaluját, Balkányt. Én utoljára tíz éve jártam itt. Megvan még a szülőház, a lakói készségesen elmesélték, hogy épp nemrég cserélték ki a nyílászárókat. Jártunk a temetőben, megkoszorúztuk dédnagyszüleim sírját.

(Csak érdekesség, bár valószínűleg a legkevésbé rám tartozik: szeretem olvasgatni a sírfeliratokat, nézegetni az évszámokat. Az egyik sírban egy 27 éves férfi nyugodott, valószínűleg baleset áldozata lehetett. A kőbe már be volt vésve a felesége neve is, aki alig egy évvel fiatalabb nála. Ezen meglepődtem. Egy 26 éves nő előtt még sok lehetőség áll - férjhez mehet újra... Ő viszont valamiért úgy látta jónak, hogy belevésse a nevét abba a kőbe, és egész életére özvegységre kárhoztassa magát. Érdekes.)

Felkerestünk egy rokont is, nagyapa unokatestvérét (Lengyel Mari - most hallottam róla először). Egész idáig azt gondoltam, anyu révén van nagy családom, de alaposat tévedtem. Apai ágon is számos rokon akad, csak róluk kevesebbet hallok. Annyi név és emlék merült fel, én pedig azt sem tudtam, kikről lehet szó. Úgy volt, hogy csak pár percre ugrunk fel, és "nem, dehogy fogunk ott mi kajálni", ehhez képest leves, főétel és többféle desszert is várt ránk (délután négykor) én alig tudtam enni, de enni kellett, mert kínálták (nem szeretem a vidéki vendéglátást). Aztán beszélgettünk a nappaliban, miközben a TV-ben igazi brazil szappanopera ment, ahol a szereplőket Maximiliánónak meg Diegónak hívják, ahol a férfiak mind macsók, a nők pedig álnok kígyók, és ahol ilyen mondatokat lehet elcsípni, hogyaszondja:

Férfi: Paulá, csináltasd meg a műtétet!

Nő: Semmi értelme... Az én sorsom a hideg sír lesz.

Hihetetlen, hogy ilyeneket leforgatnak és van, aki nézi is. Őszintén szólva vártam, hogy túl legyünk ezen a látogatáson. Estefelé értünk a szállásunkra, a Sóstó melletti Svájci lakba. Hangulatos kis kuckó, van mellette egy fürdőház. Háromfogásos vacsorát szolgálnak fel. Alig bírtunk enni, olyan ciki volt. :(