Ma már második éjszaka álmodom azt, hogy második Holokauszt van, engem pedig elvisznek. Nem volt annyira rossz álom - kétségkívül lehetett volna sokkal rosszabb is - de azért nem volt kellemes. Igazából az eseményeknek afféle "első szakaszát" éltem meg, amikor még nem látok nagy kegyetlenkedéseket, de össze vagyunk gyűjtve, sokan, ismerősökkel, ide-oda terelnek minket, sorban kell haladnunk, és az egész terület le volt zárva kerítéssel, meg hatalmas kutyák őrizték. Az őrök tréfát is űztek belőlünk, kiadták nekünk, hogy vegyünk el hangszereket (furcsa műanyag hangszerek voltak) és adjunk valamiféle mulatságot az őrök tiszteletére. Emlékszem, ott volt Rémusz is, aki elkezdett játszani a hangszerén, én pedig nagyon féltem, hogy ezzel most felhívja magára a figyelmet, és bajba kerül. Nekem a Sötét hegyek mélyén c. BK táboros dal jutott eszembe, mert az egy nagyon szép, tiszta dal, és úgy éreztem, hogy az erőt adhatna a társaságnak, ha mindenki azt énekelné - de persze nem énekelhetjük, mert akkor bajunk esik. Ekkor ébredtem fel. Még most is a dal megy a fejemben.

Az álom legmeghatározóbb része a tehetetlenség. Sok álmomban tudok okosan, ügyesen kiszabadulni szorult helyzetekből, viszont ez nem az a kategória volt. Csak egy voltam a tömegben, igyekeztem elbújni, elvegyülni, hogy ne vegyenek észre. Gondolkoztam szökési terven, ellenálláson, de egyik sem tudott volna működni. A zsidókat sokszor vádolják azzal, hogy tulajdonképpen "hagyták magukat", és ebben lehet valami, ugyanakkor nehéz lenne megmondani, mit is kellett volna tenni. Hiszen csak azt látod - és ezt éltem emg az álmomban én is - hogy ha ellenállsz, akkor azonnal kicsinálnak, míg ha szép csendben meghúzod magad, akkor legalább van esélyed. 

Egyébként tudom miért álmodok ilyet - a Holokauszt 70. évfordulója kapcsán gondolkozom azon, hogy aggaszt, hogy lassan nem maradnak Holokauszt-túlélők. Még pár év, és meghalnak mind, és nem lesz már senki, aki első kézből mesélhetne a történtekről. Tudom, hogy rengeteg múzeum és kutató gyűjtött össze történeteket, rendelkezésre állnak hanganyagok, videofelvételek, mégis... Már most olyan erősek a holokauszttagadó hangok, és ha már nem lesz senki, aki első kézből mesélhetne ezekről a dolgokról, akkor csak még könnyebb lesz eltussolni az egészet. A másod- és harmadgenerációsoknak sokkal kevesebb fogalmuk van a történtekről. Sokkal határozottabb, tudatosabb küzdelemre lenne szükség az antiszemitizmus ellen. Tenni kell valamit.