Egy 25 fős csupa-lány tánccsoportban lenni többek között azt is jelenti, hogy az öltözőben automatikusan csajos témák kerülnek elő. Én személy szerint szeretem ezeket az öt-tíz perces kibeszéléseket és lelkizéseket, bár azelőtt nem nagyon voltam ilyen, de azt kell mondjam, néha szükség van ezekre a nagyon csajos beszélgetésekre, ugyanúgy, ahogy havonta egyszer el kell tölteni egy délutánt rózsaillatú fürdőkádban és zöld pakolással a fejünkön (nem, az enyém nem zöld).
A szerelmi életek kitárgyalása rendszeres, ma is épp XY-é volt a téma, és ettől kaptam egy kis ihletet. Együtt vannak három éve, de már szar. Mert nem is keresi, és ingerült lesz egy puszitól is. És mióta szar? Hát úgy két éve... De a szakítást pár hónapja fontolgatja... meg kéne tennie...?
Bazz.
És akkor jönnek a hasonlók, "mi két évig voltunk együtt de a végén tök bunkók voltunk egymással" meg a "nekem négy év volt, mondjuk szép emlékeim vannak róla", aztán a szerencsésebbek, a "mi nyolc hónapnál járunk", "nekem mindjárt hét" én meg virulok a majdnem kettőmmel, Adri rám néz, "jaj, te akkor még nagyon boldog lehetsz!"
Elég kiábrándító volt látni, hogy egy csomóan még csak az "együtt vagyunk, elvagyunk, romlik, szar, vége" tendenciát tapasztalták meg. Őszintén szólva nekem a boldog kapcsolat annyira természetes volt, hogy mostanáig bele se gondoltam, hogy nem ez a normális, sőt, ez, ilyen fiatalon, határozottan ritka. Őszintén bevallom, az a bizonytalan érzés fogalmazódott meg bennem, hogy talán vannak, akik ezt az érzést sosem tapasztalják meg életük során... Mindig azt gondoltam, hogy egyszer mindenkire rátalál ez és akkor boldogan él amíg meg nem hal, de már azt hiszem, nincs ez így...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése