Ugyan megkésve, de mégiscsak blogolok arról, mennyire felháborító Gyöngyösi Márton felszólalása a Parlamentben. Először is szégyen, hogy vannak emberek, akik így gondolkodnak, mint ő; még nagyobb szégyen, hogy az ilyenek képviselők; további gyalázat, hogy ki merik nyitni a szájukat és képesek ki is mondani a gondolataikat; elkeserítő, hogy mindez nem vált ki azonnali tiltakozó reakciót a képviselőtársakban; és botrány, hogy az egész eset komolyabb következmények nélkül marad. Voltak ugyan tüntetések - anyuék mentek is, én is mentem volna, ha otthon lettem volna - de még mindig azt érzem, hogy a normális emberek hangja elég gyér az ámokfutókéhoz képest. Néha egészen hosszú ideig leragadok a hasonló felszólalások youtube-videóinak nézegetésével, és elolvasom az alattuk lévő kommenteket, de utána szabályos rettegés tör rám, mert hihetetlen, milyen sokan képesek tényleg azt írni, hogy a zsidókat újra koncentrációs táborba kéne hurcolni, megint hordaniuk kéne a csillagot, és hazaárulók... Akik így gondolkodnak, úgy gondolják, hogy a legborzasztóbb körülmények között kellene meghalnom, pusztán azért, mert zsidó vagyok, tekintet nélkül arra, hogy ki vagyok valójában - hogy fiú vagyok-e vagy lány, hogy hány éves vagyok, hogy vallásos vagyok-e, hogy én magam zsidónak tartom-e magamat egyáltalán, hogy befolyásolja-e az életben bármilyen döntésemet is a zsidóságom; hogy hogyan gondolkodom, hogy mik a céljaim, hogy mit szeretek és mit nem, hogy van-e bármilyen bűnöm azon kívül, hogy létezem. Az antiszemita ideológia valóban fenyegető, és nem lehet vele nem törődni, se zsidónak, se nem zsidónak.
Nem tudom, hogyan lehet az antiszemitizmust mérsékelni, de felmerült bennem mostanság, hogy hasonló területen szeretnék dolgozni vagy szakdolgozatot írni. Rengetegféle konfliktusról tanulok itt kint, és jó lenne konfliktustranszformációs programokban dolgozni, bár egyelőre én sem tudom pontosan, mik is ezek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése