Amszterdami búcsú

Egy hetet Daninál töltöttem Amszterdamban. Kapcsolattal mentem, szingliként jöttem haza. Most eléggé magam alatt vagyok, de azért igyekszem írni a történtekről.

Az az igazság, hogy tényleg egész hamar kiderült, hogy Danival különbözőek vagyunk. Már mikor összejöttünk, akkor is voltak veszekedéseink, amiket nagyon nem szerettem, de mindig megbeszéltük a dolgot, és tényleg annyira akartuk mindketten, hogy működjön, hogy sokáig úgy éreztem, ha tényleg összecsiszolódunk, kiismerjük egymást, jobban odafigyelünk, akkor ezek a problémák megoldódnak majd. És az az érdekes, hogy mikor távol voltunk, és csak skypeoltunk, teljesen működött is a dolog. De a közös síelés alatt már egész sokat veszekedtünk, és rossz érzésekkel is jöttünk haza. Csak az a baj, hogy ekkor még bizonytalan voltam, és el kellett döntenem, megveszem-e a repjegyet mostanra. Úgyhogy végül úgy döntöttem, legyen, és nagyon hálás vagyok apuéknak, akik tulajdonképpen kifizették az egészet. Kicsit bánt is, elvégre ők azt akarták, hogy jól érezzem magam. :(

Már a kiutazásom előtti hét is rossz érzésekkel telt, úgyhogy elég vacak volt azzal a tudattal repülőre ülni, hogy te jó ég, egy hétig együtt, mi lesz ebből... és bár többen biztattak, hogy nyugi, ha együtt lesztek, minden jobb lesz, nem lett igazán jobb, úgyhogy már a második nap megmondtam Daninak, hogy figyi, nekem ez nem megy, szeretnék szakítani. Csak hát ott laktam a szobájában. Kilátogattam egy teljes hétre. Nekem ez akkor teljesen valami rémálomszerűnek tűnt, amiből jobb volna hamarosan felébredni. De azért hamar rendeződtek a dolgok. Dani egész jól fogadta, és igyekezett megnyugtatni. Azt beszéltük meg, hogy a hazautazásomig együtt leszünk, csinálunk programokat, ahogyan terveztük. Ez többé-kevésbé meg is valósult. Először is, sajnos nagyon-nagyon rossz idő volt: hideg és állandó eső. Nehéz volt így bárhová is elmenni. Másodszor: Rengeteget veszekedtünk, de az eddigieknél sokkal durvábbakat, nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmire. Általában egész apróságokon tört ki közöttünk a balhé, de olyankor borzasztó dolgokat vágtunk egymás fejéhez, és órákig külön kellett lennünk, hogy utána újra óvatosan közeledni tudjunk egymáshoz. Sajnos a hét eleji jó hangulat a hét végére majdnem teljesen szertefoszlott, és bár Dani kikísért a reptérre, ahol mondtunk egymásnak pár kedves szót meg ölelkeztünk, azért az azt megelőző pár óra is elég rossz volt már. 

Mit is csináltunk ezen az esős héten? Először is, nagyon furcsa érzés volt megint Amszterdamban lenni. Nincs még olyan rég, hogy eljöttem onnan, az emlékek még nagyon élénkek bennem, a képek, a hangok, az illatok, és valahogy nagyon szívfájdító érzés volt újra ott lenni úgy, hogy én már nem igazán tartozom oda. Ugyanabban az épületben laktam, egy alkalommal meglátogattam a régi folyosómat is. Viky, Genéve, Mila, Ekaterina és Elisavet még mindig ott laknak, és megismerkedtem két spanyol és egy thai sráccal is. A volt szobámba az egyik spanyol srác költözött be, be is kukkanthattam kicsit. A konyhában a tábla leszakadt ugyan, de még mindig ugyanaz a felirat van rajta, amit én írtam rá, mikor kiköltöztem. Az a helyzet, hogy a folyosónkon olyanok maradtak, akikkel kevésbé voltam jóban, így szégyen-gyalázat, de tényleg csak egy félórás beszélgetésre futotta, semmi többre. :( Lisának, a buddymnak is írtam, de ő nem ért rá a héten. Ez is szomorú, hogy vele se jött össze a tali. :(

Megismertem a Dani folyosóján lakókat: két amerikait, egy norvég, egy lett és egy román srácot. Jó fejek voltak, de furcsa volt köztük lenni, főleg úgy, hogy Dani elmondta nekik, hogy szakítunk, és főleg úgy, hogy nem lehetek egészen biztos benne, mennyire is kavart a folyosói lányokkal. Az Eurovíziós dalversenyt viszont nagy élmény volt egy ilyen nemzetközi környezetben nézni. Jöttek más folyosókról is, mindenki szurkolt, rendeztünk ivós játékot. Nagyon örültem ByeAlex sikerének, én azok közé tartozom, akiknek tetszik a dala. :)

A legkomolyabb programunk Keukenhof volt, ez egy hatalmas park Amszterdamon kívül, tele tipikus holland tulipánokkal és egyéb virágokkal. Azon a napon mentünk, amikor pont jó idő volt, és tényleg gyönyörű az egész, sok fotót készítettünk.

Egyik nap bevittük a biciklimet a városba eladni. Ez nem volt egy egyszerű történet, mert Target nagyon leharcolódott, és ezért nem akartam diáknak eladni. Arra számítottam, hogy a városban eladhatom nagyon olcsón, ha másért nem, az alkatrészeiért, de kiderült, hogy mivel nincs róla papírom, nem veszik meg sehol, még a piacon sem. Ahogy megpróbáltuk eladni a Waterloopleinen, végül egy spanyol diáklány jött utánunk, hogy mennyiért adjuk. Harminc eurót kértünk, húszért meg is vette. Nem beszéltünk neki a bicikli hibáiról, remélem, nem szívott nagyot vele... Targetet sajnálom kicsit. Akárhogy is, a szívemhez nőtt. A biciklilakatot hazahoztam.

A canga eladása után végigjártunk még pár piacot, sétáltunk a városban, kajálgattunk. Több nap az eső is lehetetlenné tette, hogy bármit is csináljunk. De azért egyik este a szakadó eső ellenére is bementünk a városba, és megnéztük moziban az Iron man 3-t. Nagyon tetszett a film, és az volt a pláne, hogy a mozi egy régi, díszes épületben volt, úgy nézett ki az egész, mint egy színházterem. Nem is hiszem el hogy nem hallottam róla amíg kint éltem.

Szerdán Dani dolgozott, és nap közben megint jó volt chatelni vele. Délután bementem a városba, sétáltam Jordaanban, benéztem pár boltba, eltévedem. :) Aztán az American Book Centerbe mentem, mert ide ebszéltünk meg talit. Az volt a terv, hogy körülnézünk a könyvek között, aztán palacsintázunk egyet az utolsó estémen, mivel egyikőnk sem evett még igazi holland palacsintát. Annyira sajnálom, hogy ez az este félresikerült! A könyvesboltban még nagyon boldog voltam, vettem is két könyvet, és egy ázsiai srác meg is jegyezte, hogy borzasztóan boldognak tűnök a könyvek láttán, aztán még kicsit másról is csevegett velem. Danit alighanem nem ez zavarta, hanem az, hogy a saját tempómban akarom megnézegetni a polcokat, és ezért azt javasoltam, váljunk szét. Meg mikor megölelt, akkor is inkább azt kértem, hogy ezt ne csináljuk a bolt közepén. Ezt ő visszautasításként értelmezte és amint kiléptünk az üzletből, elkezdett mogorva lenni velem. Annyira haragudtam rá a gyerekes hisztije miatt, hogy inkább hazajöttem, és ugrott a palacsintázás. Összepakoltam a cuccaimat, és este már külön aludtunk. Ma reggel bújtunk kicsit, és azt hittem, megint szent a béke, de akkor megint sikerült valamin úgy összeveszni, hogy Dani nem volt hajlandó odaadni a fényképeket, amiket a gépével csináltam, én pedig majdnem búcsú nélkül jöttem el. A veszekedéseink borzasztóan gyerekes szintre süllyedtek (persze én úgy látom, inkább részéről, ő természetesen főleg engem hibáztat) így aztán tulajdonképpen egyértelmű, hogy nincs értelme folytatni ezt a kapcsolatot, és ebbe bele kell nyugodjak. De azért mégis bánt.

Azért bánt, mert valahogy egyáltalán nem ilyennek indult az egész. Még akkor is, mikor úgy éreztem, nagyon különbözünk, azt hittem, tőle megkaphatom azt, amit kerestem. Az első hónapokban és a távkapcsolat alatt is igyekeztem mindent beleadni és pozitív lenni. Ha veszekedtünk, megbeszéltük. Nagyon sokat fejlődtünk még így is, megtanultuk legalább valamilyen szinten kiismerni a másikat, és hogy mikor, mire, hogyan is kell reagálnunk. Ez Daninál nem egyértelmű, ugyanis elég bonyolult lelkivilága van. :) És így is van egy csomó közös emlékünk, fotók, emléktárgyam tőle. Tényleg azért esik ilyen rosszul, mert nagyon nem ilyennek indult ez az egész. Emlékszem Hannah-ra, aki abban az időben többször mondta, mikor felbukkantam a konyhában, hogy "You look very happy."

Az egész most szakad rám, hogy hazajöttem, mellette jobb volt valahogy még úgy is, hogy tudtam, hogy be fog következni. Nem tudom mi lesz. Az a helyzet, hogy eddig sorozatban jöttek-mentek a pasik az életemben anélkül, hogy időm lett volna arra, hogy feldolgozzam az előző kapcsolataimat. Véletlenül jött ki így, de azt hiszem most tényleg egy ideig szingli leszek, úgy sincs senki a láthatáron, nekem pedig (sok) idő kell magamra. Nem tudom, Danival hogy alakulnak a dolgok, kicsit zavarba ejtő is ez, mert ő Chozzal ellentétben nem tiltott le, sőt, benne van abban, hogy beszéljünk, úgyhogy már csak az a kérdés, hogy tényleg rendben lesz-e így, mikor, mennyit tudunk beszélni, túl tudjuk-e mindketten hamar tenni magunkat a szakításon.

Elhoztam minden cuccomat, elbúcsúztam Amszterdamtól. Attól tartok, egyhamar nem térek oda vissza, de bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ott jártam.