Dupla ballagáson vehettem részt idén - pénteken Orsi, szombaton Mimi ballagott.
A Szilágyiba délután érkeztünk meg lufikkal, virágokkal felszerelkezve; begyűjtöttük a család többi tagját, és vártuk, hogy elkezdjenek vonulni az osztályok. Minden rendben is ment, szépen, komótosan ballagtak végig az iskolán búcsúdalokat énekelgetve, miközben nőttön nőtt a kezükben tartott kupac - Orsinak én adtam át egy vidám, margarétás lufit, és Szahar is kapott egy csokrot tőlünk. A gondok akkor kezdődtek, mikor elkezdett szakadni az eső, így ugyanis nem lehetett a rendezvényt az udvaron tartani. Volt egy kis káosz, torlódás, mire mindent bevittek az aulába, és felsorakozhattak ott a diákok és a szülők. Sokat sajnos nem lehetett látni, de a beszédeket jól hallottuk, és egészen jók voltak. Orsi és Kósa Dóri írták és olvasták fel az osztályuk számára a búcsúbeszédet, nagyon aranyos és szép volt. :) Az ő osztályuk igazán klassz volt, nagyon összetartó közösséggé kovácsolódtak, Orsi imádott is velük lenni. Búslakodik is most kicsit, hogy vége.
A jutalmazásoknál mindkét osztályból soroltak bőven neveket, Orsi és Szahar is kaptak egy olyan szilágyis emlékérmet, mint annó én. A műsor után többen az udvarra sereglettek, akkor már elállt az eső. A végzősök egyszerre felengedték az előre kapott lufijaikat a levegőbe (nem tudom miért, a repülő, "menthetetlen" lufik látványa engem mindig nagyon elszomorít) aztán visszamentek a termükbe a cuccaikért. Mikor Orsi lejött, akkor vettük észre, hogy nincs meg a mosolygós, margarétás lufi amit tőlem kapott. Ezt nagyon sokáig nem értette senki, azon gondolkodtunk, kinek adhatta, mikor volt az utolsó pillanat, hogy láttuk nála, nincs-e esetleg az épületben. Nem lett meg, úgyhogy végül az a valószínű, hogy véletlenségből felengedte azt is, noha a fotókon nem látszik, és senki se vette észre közülünk se. Azért nagyon szomorúak voltunk miatta, főleg Orsi, mert tényleg ez volt a legnagyobb és legcukibb lufi. A sors iróniája, hogy én is elröptettem a ballagásomon azt a baglyos lufit, amit Orsi adott át nekem.
A ballagás után átsétáltunk a Márványmenyasszony étterembe, itt ettünk legutóbb is. Jó sokan voltunk! Eljött mindhárom nagyszülőm, Gabi, Andris, Jutka, Eszter, Mimi, a Koscsóék közül Zsuzsi, Balázs és Szityu. Rengeteget ettünk! Elkövettem azt a hibát, hogy kiadós levest és főételt is rendeltem, amit le sem tudtam gyűrni, de azért később belekóstoltam a desszertbe... Gurultam hazafelé. És ezzel nem állt meg a dolog, mivel másnap minden lejátszódott hasonló forgatókönyv szerint.
Mimi ballagása már délelőtt elkezdődött, és sajnos apu nem tudott jönni, mert Paksra kellett mennie, így hát buszoztunk az AKG-ba. Párszor már megfordultam itt, de azért így is lehetett ámulni-bámulni a klassz épület, a dekorációk, a kényelmes kanapék és a kiállított projektszobrok láttán (az iskolának van egy művészeti tagozata). A ballagás is kicsit másféle esemény, mint egy átlagos suliban, itt a lányok nagyon kiöltöztek, nincs egyenruha, ezért szinte versenyeztek, ki választja ki a legjobb miniruhát, és a frizurának, sminknek is tökéletesnek kellett lennie. Mimi is nagyon csinos volt. Kapott lufikat, virágokat, aztán kanyargott végig a hosszú épületen. Ez jó sokáig eltartott, úgyhogy jobbára csak az aulában beszélgettünk a családtagokkal, és a szabadtéri műsorra sem figyeltünk később, úgysem terjedt el a hátsó sorokig a hang. Ezután busszal mentünk a már jól bevált étterembe, a Kiskakukkba.
Mimi ballagására eljött három Zsuzsi is: könyvelő Zsuzsi, Rotschild Zsuzsi és Zsuzsa nagyi :) ezen kívül eljött Szántó Éva és a lánya, az ebéden pedig még egy sereg nagyon távoli izraeli rokon is ott volt, akik véletlenül épp most látogattak Budapestre. Tehát ismét népes társaság gyűlt össze. Elhatároztam, hogy ezúttal okosabb leszek: nem rendeltem levest, és a főétel is "csak" bundázott csirkemell és krumplipüré lesz, salátával. Csakhogy unokatestrvéreim rendeltek előételnek egy magyaros tálat tatár beefsteak-kel, tepertővel, libamájjal, hagymával és salátával, és egyszerűen nem lehetett belőle nem enni... Tudom, tudom, csak vele kellett volna kóstolni, de annyira finom volt... Egyszóval semmit sem tanultam saját hibámból, és mire megjött a csirkém, én már majdhogynem teleettem magam beefsteak-es pirítóssal. És ha mindez nem lett volna elég, az ebéd után kiderült, hogy az étterem csokis sütije kihagyhatatlan. Gondoltam, majd belekóstolok máséba, de ez sem jött össze, mert Zsuzsi, aki egy egész adagot rendelt, kiszagolta, hogy fahéjas, és így sajnos nem volt hajlandó megenni, rám maradt az egész. Na... Szavak sincsenek arra, mennyire gombócnak éreztem magam az ebéd végére, másnap alig majszoltam, annyira tele voltam az előző traktától :D
Tehát a családból két leányzó is elhagyta a középiskolát, lassan az írásbeli érettségiken is túl vannak már. Nagyon szurkoltam nekik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése