Csütörtökön megnéztük a Katonában a Rükvercet. A darabot egy éve játsszák, és eredetileg az irányította rá a figyelmünket, hogy játszik benne Bán Bálint, aki a Szilágyiban egy évvel fölöttem végzett, HCS osztályában. Az apjával együtt szerepel a darabban, ugyanis az egy hajléktalanná lett férfi életéről szól, időben visszafelé. A darab nagyon jó, csak ajánlani tudom mindenkinek.
(A továbbiakban egy kicsit SPOILER)
Ami érdekes, hogy én a darab leírása alapján is azt vártam, hogy ahogy haladunk vissza az időben, kiderül, hogy gyerekként ebben az emberben mennyi lehetőség lakozott még, aztán valahol elszúrta az életét, megindult a lejtőn, és végül az utcán landolt. Valójában azonban nem ez történik. A darab tanulsága az, hogy Vidra Zsoltnak sosem volt igazán esélye. Születésétől kezdve az apja rendszeresen börtönben volt, az anyja igyekezett elvetélni, de sikertelenül, végül egyedül, úgy-ahogy nevelte fel... Csodálkozik-e az ember ezután, hogy Vidra alkalmi munkákból tartotta fent magát, rosszul házasodott, elvált, lakását elvesztette, az utcán kötött ki, és ott is az alkoholizmusba menekült?
Azon gondolkodtam, hogy a lecsúszott rétegek, szegények, cigányok kapcsán hallani gyakran, hogy "miért nem mennek ezek dolgozni", "miért nem járnak be az iskolába", "nem tanultak ezek tisztességet", "a vérükben van a bűnözés" stb. Akik ezekkel a szavakkal dobálóznak, valójában azon nem gondolkodtak el, honnan is tudnák ezek az emberek, hogy miért jó iskolába járni, hogy hogyan kell udvariasan beszélni, hogy mire jó a tanulás, aztán a munka. Ha valamit megtanultam 4 év szociológia tanulás során, az az, hogy az ember sorsa a születése, a családi környezete és lakóhelye által determinált, és hogy rúgkapálhat a cigány a borsodi kis faluban, akkor sem fog eljutni a budai felső középosztály szintjére, és lehet ezért utálni őt, de hibáztatni? Nem nagyon. Nem azt mondom, hogy nincsenek kivételek, de ritka mint a fehér holló az olyan eset, hogy az ember a sorsával hadakozva végül győzelmet arat. Erre kell a sok szociális szakember meg a szociális védőháló, erre kellenek a rendesen kidolgozott és véghez vitt programok. A sok szociológus és szocmunkás, aki folyik ki az egyetemekről (jó esetben) arra esküszik fel, hogy elhivatottan, minimális fizetésért is küzdjön ezeknek az embereknek a sikeréért. De csak azt kapják, hogy álszakemberek, ebben az országban rájuk nincsen szükség, maximum a Mekiben. A szegénység problémája meg majd megoldódik azzal, hogy az utcán aludni tilos, és még több börtönt építünk, az olyan párt pedig, aki a cigányokat vígan kiirtaná, ha lenne rá módja, virágozhat, mert ez kell a népnek, radikális megoldások, nem ésszerűség. Hurrá!
hm, nem értek egyet ^^ persze, az ember beleszületik valamibe, de közel sem muszáj ebbe beletörődni. az ember sosem a körülményeitől függ, azok függnek tőle, így ha erejéből képes változtatni, akkor mindegy, hogy egy gettóba vagy egy értelmiségi családba születik, hisz előbbiből is ki lehet törni, utóbbiból is lesüllyedni, mindkettőre számtalan példa van ^^ ergo például az akarat meg a motiváció sokkal többet számít, mint az, hogy _eleve kívülről várja a segítséget és elkönyveli, hogy "márpedig nekem szar, és ebbe a helyzetbe rakott bele a JóIsten, Buddha, vagy akárki"
VálaszTörlésegyéni vélemény persze^^
Ash, igazából sokkal nehezebb az ilyen meghatározottságot leküzdeni, mint az ember elsőre gondolja, szerintem :) ez persze nem azt jelenti, hogy nem történhet meg a változás, csak azt, hogy általában nem szokott, mert ezek a hatások egyáltalán nem tudatosan vannak jelen az emberben, nem fogja végiggondolni, hogy én most azért csinálok valamit, mert gettóban szocializálódtam, plusz hoz egy csomó olyan döntést, amik visszaforgatják ugyanabba a státuszba, mondjuk mert ezt tanulta meg, vagy mert esetleg nincs is más lehetősége, mert a körülmények belekergetik. nem azért, mert külső segítséget vár, vagy mert úgy is gondolja hogy azért van egy adott ponton, mert odarakták, de pusztán az, hogy motivált arra, hogy más legyen, nem nagyon oldja meg a helyzetet :/ a társadalom meg megint rohadtul nem segít abban, hogy alulról felkapaszkodjon valaki. :')
VálaszTörlésIgen, én is úgy értettem, hogy ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz. Próbálok hozni egy példát: Ha például az iskolai tanulást vesszük: nekem mindig természetes volt, hogy gimibe járok, aztán egyetemre. Ezt mutatta a környezetem, a szüleim, a barátaim, mindenki motivált, segített, tulajdonképpen az egész teljesen természetes volt, nem is volt benne annyi nehézség. És reménykedve feltételezem, hogy egyszer a szaktudásom miatt kapok egy jó állást, amivel kényelmesen eléldegélek.
VálaszTörlésHa valaki egy borsodi zsákfaluba születik, belátható, hogy ezek a kényelmes körülmények egyáltalán nem adottak. Lehet, hogy az illető gyerek szülei, rokonai, ismerősei sem jártak soha igazán iskolába, így a gyerek nem sajátította el azt a szemlélet, hogy a tanulás jó, gyümölcsöző dolog. Egyszerűen nincs, aki megtanítsa erre. Tudom, ez fura, mert nekünk ezek az értékek annyira adottak, hogy nehéz belegondolni, hogy van, ahol a dolgok másképp működnek. De vannak gyerekek, akiket senki nem motivál, hogy bejárjon az iskolába, a szülők nem tudnak segíteni a feladataiban, sőt, akár buzgómócsingnak is bélyegezhetik, aki kilóg a közösségből. Ezek után nagyon, nagyon nagy akaraterőre van szükség ahhoz, hogy a család és a barátok visszafogása ellenére valaki kijárja az iskolát, jó jegyeket szerezzen, a felsőoktatási továbbtanulás még nehezebb, hiszen azt finanszírozni is kell stb.
Ezért gondolom azt, hogy vigyázni kell, amikor az ember csak legyint, hogy minden akaraterő kérdése, és ha valaki nem változtat a sorsán, az annak a bizonyítéka, hogy lusta, nemtörődöm ember.