Sziget

Életemben először voltam idén a Sziget Fesztiválon, most is csak napijeggyel, mivel a hét első fele még belelógott a táborba. Elsősorban Bálint volt az, aki nagyon lelkesedett, hogy kimenjen, és részt vegyen a Macklemore koncerten. Ő kint töltötte az egész hetet, én pedig 16-ára mentem ki, elsősorban a Crystal Fighters miatt, illetve persze kíváncsiságból.

Annyit tudok így egy nap után elmondani, hogy a Sziget más, mint a többi fesztivál, ahol eddig voltam. Ozora a hippi manók gyűlése, Sound a sznob kockahasú pasiké és bikinis bombázóké, EFOTT pedig a csóró átlagos diákoké. A Sziget közönsége a tipikus brit divategyéniség stílusával írható le: drága, ám csórónak kinéző rövid farmer, fölé margarétamintás rövid top, meghökkentő, kerek napszemüveg, kibontva lobogó kócos szőke, esetleg vörösre festett haj. Megkaptuk a tipikus Sziget-arcot, és elnézést a sztereotipizálásért.

A Sziget tehát valamiféle mixe eddigi fesztiválélményeimnek, egyértelműen ez a legnagyobb mind közül: 85 ezer ember, az egy kész nagyváros! Rengetegféle helyszín, és az Ozorához hasonló különleges dekorációk: lampionfüzérek, színes textilbe bugyolált fák, színes esernyők. Rögtön szimpatikusnak találtam az egészet. 

Mivel nekem csak egy nap jutott, azt igyekeztük kihasználni: délután rögtön egy color party-val indítottunk, aminek az a lényege, hogy a tömegben egyszerre szórnak szét sok-sok csomag különböző színű festékport, amitől mindenki színes lesz, és ez milyen vicces. Alig egy hónapja volt itt Budapesten az első ilyen buli, amiért nagyon lelkesedtem, de a szervezés olyan béna volt, hogy végül nem mentünk el. Így utólag nem is bánom. Most, a Szigeten kaptunk egy adag festéket az arcunkba, és tényleg mókás volt, egészen addig, míg rá nem jöttünk, hogy ez a por bement mindenhova, a zsebekbe és az alsógatyákba, a hajunk ragacsos lett tőle, és egyelőre nem jutunk zuhanyhoz. 

A színdobálás után The Prodigy koncerten voltunk, amit annyira nem vágtam, hogy mi, csak azt, hogy híres. De azért arra nem számítottam, hogy dallamtalan elektromos zúzás fog következni egy-másfél órán át. Egy darabig élveztem a dolgot, és jó volt ugrálva kiengedni a gőzt, de aztán egyszerűen eluntam. 

Mikor vége lett, átmentünk az A38 sátorba, ugyanis kezdődött a Crystal Fighters koncert! Itt kell elmondanom, hogy nem vagyok egy gyakorlott koncertre járó, és mivel nincsenek igazán kedvenc bandáim vagy előadóim, sosem volt még velem olyan, hogy egy fellépést nagyon vártam volna, és aztán katarzist éltem volna át, hogy meghallgathattam. Ez volt az első olyan alkalom, hogy egy olyan külföldi előadó koncertjén voltam, akit ismertem és szerettem. A Crystal Fighters afféle közös kedvencünk Bálinttal, tulajdonképpen azért kedveljük annyira, mert jó pár számuk kötődik a kapcsolatunk kialakulásához. Azóta is sokat hallgatjuk, feltettem az albumaikat a telefonomra, úgyhogy mondhatni, hogy az összes számukat ismerem. Tényleg óriási élmény volt élőben hallani őket (látni nem láttam semmit, ahhoz túlságosan hátul voltunk). Érdekes, hogy szinte az összes szám, amit játszottak, a szívem csücske, nem is játszottak azok közül, amiket kevésbé szeretünk. Énekeltünk, pattogtunk, ölelkeztünk. Nem mondanám, hogy extázisba estem, vagy ilyesmi, de nagy élmény volt, örültem, hogy elmentem.

A koncert után az volt a kérdés, hogyan tovább? Ismerősökkel csoportba verődve hallgattunk meg egy ír zenei koncertet, aztán DJ-setekre pattogtunk. Nem akartam korán lefeküdni, ha már egyszer a fesztiválon vagyok. Végül öt óra körül másztunk be a hálózsákunkba. Nem mondanám, hogy a lehető legkényelmesebben aludtunk, de egy éjszakára elviselhető volt. Sokáig aludtunk, másnap dél körül hagytam el a fesztivált. Nagy élmény volt, lehet, hogy jövőre egy hétre megyek :)