Ma az 5. kerületben Stylwalker Night volt, designer shopok nyitva tartottak egész éjfélig, mindenre 20% kedvezmény. Csillával vetettük bele magunkat a shoppingolásba, és nagyon jó volt. Oda vagyok ezekért a kütyükért, persze elég drágák, de garantáltan nem jönnek szembe veled az utcán. Vettem fülbevalót és képeslapot, gyűjtöttünk matricákat további kedvezményekért, kitöltöttünk totót, ittunk limonádét a Buborékban és ovis kakaót a Csendesben (megtaláltam a falon azt a feliratot, amit még Petivel írtunk az első randinkon!^^) adtam interjút egy helyi újságnak (a pasi le is fotózott, mert nagyon beleillettem a boltba a designos szemüvegemmel :D ) és fényképezkedtünk egy ennivaló bagolydísszel is, amit ha elegem likeolnak a facebookon, meg is nyerhetünk. Nagyon jól éreztem magam, szeretek néha-néha venni ilyen apróságokat. Ha egyszer saját lakásom lesz, az is tele lesz hasonló kütyükkel, persze ahhoz mindenekelőtt pénz kéne :)
Holnap fellépés, nagyon nagyon szurkolni! Nem tudtam próbálni, cuccokat összeszedni - remélem minden menni fog...
2011. június 17., péntek
2011. június 16., csütörtök
Zsúfolt napok
Kicsit megint összesűrűsödtek a dolgaim.
A keddem katasztrofálisra sikeredett. 9-től írtam volna humánöko vizsgát, 7-re állítottam ébresztőt, 7:45-kor keltem - magamtól. Nem értettem, hogy történhetett ilyesmi, lényeg, hogy full idegesen pattantam ki az ágyból, negyed óra alatt kellett elkészülnöm, közben pedig felhúztam magam azon, hogy a szomszédos ágyban Szahar aludt Orsival (aki bizonyára reggel lopózott be, de hahó, ez még mindig közös szoba, én is itt vagyok...) Tehát rohantam, és mindent elértem, és még korán is érkeztem meg. A terem főként felsőbb évesekkel telt meg, alig láttam ismerőst, vártunk, vártunk, vártunk fél órát, tanár sehol. Felment valaki megnézni, de a tanszéken se volt egy lélek se, így feloszlattuk magunkat azzal, hogy a tanár nem jelent meg, majd köteles lesz új időpontot megadni.
Sejthetitek, milyen ideges voltam, túl akartam már lenni végre ezen a vackon. Aznap melóban is elküldtek egészen a TÓK-ra, ami a Kiss János altábornagy utcában van... Fáradt voltam, és ideges, és délután még el kellett mennem a postára, meg az elkészült útlevelemért, meg orvoshoz. Este Taglit tali volt, a nyomulós srác persze rögtön felbukkant mellettem, hiába próbáltam levegőnek nézni, nem vette a lapot és folyton locsogott. A találkozó 18:00-22:30-ig tartott, ezt kicsit sokallottam. Ebben benne volt egy kétórás film egy holokauszt-túlélőről, akivel fogunk személyesen is találkozni, ezért néztük ezt meg, hogy tehessünk fel neki kérdéseket. A film nagyon jó volt, és elismerem, hogy szükség van arra, hogy az ember néha nézzen ilyeneket, de cseppet sem volt szívderítő, és a fejem is irtóra megfájdult a végére. Amint elengedtek minket, mint az őrült vágtáztam ki az épületből, hogy a nyomulós nehogy megint arrafelé akarjon hazajönni, amerre én. Csak az utcán jöttem rá, hogy az útlevelem az épületben maradt, de annyira elegem volt, hogy már nem mentem vissza.
A többi nap nem volt olyan vészes, de még mindig ki vagyok kicsit készülve. A humánöko vizsgámat jövő hétfőre tették (a tanár azt hitte, 10-kor kezdődik...). Kedd: szabadságfilozófiák. Szerda: Társadalompolitika... Hétvégén táncfellépés, akkor nem lesz időm tanulni, ráadásul Choz a szememre hányta, hogy csak miattam maradt Pesten, és alig találkozunk, és nem is tudunk együtt aludni, mert én ma osztálytalálkozón voltam, holnap Csillával leszek, bla bla. Ennek az lett az eredménye, hogy tegnap nála aludtam - a teljes holdfogyatkozást akartuk nézni, de semmit sem láttunk - és ma megint zombiüzemmódban működtem. Végül áttettem a szerdai vizsgámat 29-ére. Nem akartam, hogy olyan későn végezzek, de jobb lesz így - most lehetek Chozzal, nem kell kapkodnom, nyugodtan koncentrálhatok a táncra meg a másik két vizsgámra. Jövő héten Choz úgyis hazautazik, majd tanulok akkor. Olyan jó lenne, ha már vége lenne! Senki másnak nem tart ilyen sokáig a vizsgaidőszak. Az osztálytársaim elmehetnek vízitúrára, de én nem. Dolgozom, úgyhogy a nyaralás is csak júliustól kezdődik. De nagyon jó lesz akkor már! :)
Az osztálytalim amúgy jól sikerült, a Fakaliban voltunk, és jött Zsuzsa néni is :) Sokmindenkivel beszélgettem, külön örültem Krisztinek, aki véletlenül pont visszajött Londonból pár napra, és lenézett hozzánk - mesélt a kinti élményeiről, jó volt hallgatni :) Mindig kicsit félek az osztálytaliktól, nem tudom miért, talán mert nagyon sok mindne változott azóta, hogy együtt voltunk, és kicsit fáj ezekre emlékezni. De azért jó volt most. :)
Orsi holnap Izraelbe utazik 3 hétre, ki is fogjuk kísérni reggel a repülőtérre. Végre tartósan rend lesz a szobánkban, el sem hiszem.
A keddem katasztrofálisra sikeredett. 9-től írtam volna humánöko vizsgát, 7-re állítottam ébresztőt, 7:45-kor keltem - magamtól. Nem értettem, hogy történhetett ilyesmi, lényeg, hogy full idegesen pattantam ki az ágyból, negyed óra alatt kellett elkészülnöm, közben pedig felhúztam magam azon, hogy a szomszédos ágyban Szahar aludt Orsival (aki bizonyára reggel lopózott be, de hahó, ez még mindig közös szoba, én is itt vagyok...) Tehát rohantam, és mindent elértem, és még korán is érkeztem meg. A terem főként felsőbb évesekkel telt meg, alig láttam ismerőst, vártunk, vártunk, vártunk fél órát, tanár sehol. Felment valaki megnézni, de a tanszéken se volt egy lélek se, így feloszlattuk magunkat azzal, hogy a tanár nem jelent meg, majd köteles lesz új időpontot megadni.
Sejthetitek, milyen ideges voltam, túl akartam már lenni végre ezen a vackon. Aznap melóban is elküldtek egészen a TÓK-ra, ami a Kiss János altábornagy utcában van... Fáradt voltam, és ideges, és délután még el kellett mennem a postára, meg az elkészült útlevelemért, meg orvoshoz. Este Taglit tali volt, a nyomulós srác persze rögtön felbukkant mellettem, hiába próbáltam levegőnek nézni, nem vette a lapot és folyton locsogott. A találkozó 18:00-22:30-ig tartott, ezt kicsit sokallottam. Ebben benne volt egy kétórás film egy holokauszt-túlélőről, akivel fogunk személyesen is találkozni, ezért néztük ezt meg, hogy tehessünk fel neki kérdéseket. A film nagyon jó volt, és elismerem, hogy szükség van arra, hogy az ember néha nézzen ilyeneket, de cseppet sem volt szívderítő, és a fejem is irtóra megfájdult a végére. Amint elengedtek minket, mint az őrült vágtáztam ki az épületből, hogy a nyomulós nehogy megint arrafelé akarjon hazajönni, amerre én. Csak az utcán jöttem rá, hogy az útlevelem az épületben maradt, de annyira elegem volt, hogy már nem mentem vissza.
A többi nap nem volt olyan vészes, de még mindig ki vagyok kicsit készülve. A humánöko vizsgámat jövő hétfőre tették (a tanár azt hitte, 10-kor kezdődik...). Kedd: szabadságfilozófiák. Szerda: Társadalompolitika... Hétvégén táncfellépés, akkor nem lesz időm tanulni, ráadásul Choz a szememre hányta, hogy csak miattam maradt Pesten, és alig találkozunk, és nem is tudunk együtt aludni, mert én ma osztálytalálkozón voltam, holnap Csillával leszek, bla bla. Ennek az lett az eredménye, hogy tegnap nála aludtam - a teljes holdfogyatkozást akartuk nézni, de semmit sem láttunk - és ma megint zombiüzemmódban működtem. Végül áttettem a szerdai vizsgámat 29-ére. Nem akartam, hogy olyan későn végezzek, de jobb lesz így - most lehetek Chozzal, nem kell kapkodnom, nyugodtan koncentrálhatok a táncra meg a másik két vizsgámra. Jövő héten Choz úgyis hazautazik, majd tanulok akkor. Olyan jó lenne, ha már vége lenne! Senki másnak nem tart ilyen sokáig a vizsgaidőszak. Az osztálytársaim elmehetnek vízitúrára, de én nem. Dolgozom, úgyhogy a nyaralás is csak júliustól kezdődik. De nagyon jó lesz akkor már! :)
Az osztálytalim amúgy jól sikerült, a Fakaliban voltunk, és jött Zsuzsa néni is :) Sokmindenkivel beszélgettem, külön örültem Krisztinek, aki véletlenül pont visszajött Londonból pár napra, és lenézett hozzánk - mesélt a kinti élményeiről, jó volt hallgatni :) Mindig kicsit félek az osztálytaliktól, nem tudom miért, talán mert nagyon sok mindne változott azóta, hogy együtt voltunk, és kicsit fáj ezekre emlékezni. De azért jó volt most. :)
Orsi holnap Izraelbe utazik 3 hétre, ki is fogjuk kísérni reggel a repülőtérre. Végre tartósan rend lesz a szobánkban, el sem hiszem.
2011. június 13., hétfő
Tincitánci megint
Ma a táncról álmodtam. Baletteztem, igazi balettcipőben, balerinák között... És valahogy keringőzni kellett, de én nem ismertem a lépéseket, csak próbálkoztam a párommal, és figyeltem a többieket, de nem ment, és mikor végeztünk, a párom azt mondta, hogy nem is az a baja, hogy nem ismerem a táncot, hanem hogy képtelen vagyok ritmusra lépni.
Reggel elkezdtem azon gondolkodni, hogyan is tovább a tánccal. A Madáchot nagyon megszerettem - sehol máshol nem tanítanak ennyi stílust, ilyen profi színvonalon - de úgy néz ki, jövőre nem folytatom. Messze van, drága, de a legfőbb indokom, hogy Annamari és Fanni nem jönnek - nekik az egyetem és az egyéb elfoglaltságok jobban bekavarnak, mint nekem, sok edzést ki kell hagyniuk, és igazuk van abban, hogy így aztán végképp nem éri meg. Beszélgettünk arról, hogy keresnénk táncsulit valahol a Blaha környékén, ahol Jani is tanít, és ahol bérletes rendszer van, tehát csak annyit kell fizetned, amennyit tényleg részt vettél az órákon. Biztos jó lenne, de a Madách... Szóval szomorú vagyok kicsit. Még van időm eldönteni, mit csinálok, de Fanniék nélkül nem hiszem, hogy ugyanaz lenne, ráadásul a csoportok is állandóan változnak, talán jövőre még több kicsit kapunk, akikkel nem igazán lehet megtalálni a közös hangot.
Holnap lenne az utolsó edzésem, és nem tudok rá elmenni, mert Taglit tali lesz. Nagyon sajnálom, egyrészt, mert szükségem lett volna gyakorlásra a fellépés előtt (Geri még nem állított térformát se -.-) másrészt, mert ha tényleg otthagyom a Madáchot, egy kicsit ünnepélyes alkalom lett volna ez az utolsó... Sebaj, ez van, ezt kell szeretni.
Reggel elkezdtem azon gondolkodni, hogyan is tovább a tánccal. A Madáchot nagyon megszerettem - sehol máshol nem tanítanak ennyi stílust, ilyen profi színvonalon - de úgy néz ki, jövőre nem folytatom. Messze van, drága, de a legfőbb indokom, hogy Annamari és Fanni nem jönnek - nekik az egyetem és az egyéb elfoglaltságok jobban bekavarnak, mint nekem, sok edzést ki kell hagyniuk, és igazuk van abban, hogy így aztán végképp nem éri meg. Beszélgettünk arról, hogy keresnénk táncsulit valahol a Blaha környékén, ahol Jani is tanít, és ahol bérletes rendszer van, tehát csak annyit kell fizetned, amennyit tényleg részt vettél az órákon. Biztos jó lenne, de a Madách... Szóval szomorú vagyok kicsit. Még van időm eldönteni, mit csinálok, de Fanniék nélkül nem hiszem, hogy ugyanaz lenne, ráadásul a csoportok is állandóan változnak, talán jövőre még több kicsit kapunk, akikkel nem igazán lehet megtalálni a közös hangot.
Holnap lenne az utolsó edzésem, és nem tudok rá elmenni, mert Taglit tali lesz. Nagyon sajnálom, egyrészt, mert szükségem lett volna gyakorlásra a fellépés előtt (Geri még nem állított térformát se -.-) másrészt, mert ha tényleg otthagyom a Madáchot, egy kicsit ünnepélyes alkalom lett volna ez az utolsó... Sebaj, ez van, ezt kell szeretni.
2011. június 11., szombat
Tánc^^
Mostanában nagyon tánclázban égünk, egy hét múlva fellépés, minden órán a táncokat gyakoroljuk, ma vettünk fellépőruhát. Azt hiszem, kezdek biztosabb lenni magamban, minden koreó színpadképes, szeretem is őket, remélem jól fognak siekrülni :)
Sztepp - A hercegnő és a béka - Dig a little deeper, to find out who you are
Modern - Ralph Towner, John Abercrombie-Caminata (2011 Japán - a földrengés emlékére)
Musical - Király Nyálgép Viktor: Solo
Sztepp - A hercegnő és a béka - Dig a little deeper, to find out who you are
Modern - Ralph Towner, John Abercrombie-Caminata (2011 Japán - a földrengés emlékére)
Musical - Király Nyálgép Viktor: Solo
2011. június 6., hétfő
2011. június 5., vasárnap
Hétvége
Agárdon töltöttük a hétvégét, nagyon jó volt. *.* Jó lett volna, ha Choz is jön, de ő most egy héten át Gödön méricskél húszlábú háromkilós szerkezetekkel, úgyhogy nem tartott velünk - ez olyan szempontból jó, hogy mégiscsak tudtam tanulni, de emellett pihentünk, pingpongoztunk, fürödtünk, napoztunk és kajáltunk rengeteget. Szombaton sokan lejöttek, volt 3 baba is O.o
Ma este még jelenésem volt a Madáchban, ma nézte meg Gyula a színpadi táncainkat. A sztepphez nem szólt hozzá - először érzem amúgy azt, hogy tényleg biztosan tudom ezt a táncot - a modernhez viszont egy komplett órát tartott nekünk. Vicces volt, mert a másik csoport letáncolta, ahhoz hozzá se szólt, a miénket viszont mozdulatról mozdulatra megállította, mindegyikhez fűzött valamit - szerintem vagy fél órán át gyakoroltunk. Ennek nagyon örültem, mert rávilágított arra, hogy Jani tényleg egy nagyon komoly koreográfiát csinált nekünk (lassú, drámai szám, a japán földrengés emlékére) amely tele van érzelmekkel, de egyszerűen egyáltalán nem tudjuk visszaadni. Ahogy Gyula magyarázott, kezdtem rájönni, hogy egy-egy mozdulatnak mi az értelme, és tuti, hogy ezek után másképpen fogom csinálni - ahogy ő fogalmazott, ha ezt profik táncolják, a közönség bőg a végén - mi azonban nem vagyunk profik, és tartok tőle, hogy a bőgés helyett inkább ásítás lesz. Ugyanez a helyzet a musicallel - attól meg végképp rettegek, mert oda kéne a lendület és az energia, meg a gátlások leküzdése, és hát... sajnos egyáltalán nem érzem biztosnak sem saját magamat, sem a csoportot. Őszintén szólva jóval megnyugtatóbb profi, 20-25 éves lelkes lendületes lányokkal kiállni, mint 13-17 évesekkel, akik csak most fedezik fel a testüket. Első esetben nem félek attól, hogy én kicsit gyengébb vagyok, mert tudom, hogy a produkció úgyis jól sikerül. Most viszont sokkal nagyobb a nyomás, úgy érzem a maximumnál is többet kell hozzak, hogy lenyűgözzem a nézőket - az igazat bevallva nem kicsit frusztrál, hogy Choz is a közönség soraiban fog ülni...
Ma este még jelenésem volt a Madáchban, ma nézte meg Gyula a színpadi táncainkat. A sztepphez nem szólt hozzá - először érzem amúgy azt, hogy tényleg biztosan tudom ezt a táncot - a modernhez viszont egy komplett órát tartott nekünk. Vicces volt, mert a másik csoport letáncolta, ahhoz hozzá se szólt, a miénket viszont mozdulatról mozdulatra megállította, mindegyikhez fűzött valamit - szerintem vagy fél órán át gyakoroltunk. Ennek nagyon örültem, mert rávilágított arra, hogy Jani tényleg egy nagyon komoly koreográfiát csinált nekünk (lassú, drámai szám, a japán földrengés emlékére) amely tele van érzelmekkel, de egyszerűen egyáltalán nem tudjuk visszaadni. Ahogy Gyula magyarázott, kezdtem rájönni, hogy egy-egy mozdulatnak mi az értelme, és tuti, hogy ezek után másképpen fogom csinálni - ahogy ő fogalmazott, ha ezt profik táncolják, a közönség bőg a végén - mi azonban nem vagyunk profik, és tartok tőle, hogy a bőgés helyett inkább ásítás lesz. Ugyanez a helyzet a musicallel - attól meg végképp rettegek, mert oda kéne a lendület és az energia, meg a gátlások leküzdése, és hát... sajnos egyáltalán nem érzem biztosnak sem saját magamat, sem a csoportot. Őszintén szólva jóval megnyugtatóbb profi, 20-25 éves lelkes lendületes lányokkal kiállni, mint 13-17 évesekkel, akik csak most fedezik fel a testüket. Első esetben nem félek attól, hogy én kicsit gyengébb vagyok, mert tudom, hogy a produkció úgyis jól sikerül. Most viszont sokkal nagyobb a nyomás, úgy érzem a maximumnál is többet kell hozzak, hogy lenyűgözzem a nézőket - az igazat bevallva nem kicsit frusztrál, hogy Choz is a közönség soraiban fog ülni...
2011. június 2., csütörtök
Egy gyűrű mind felett
Azt hittem, hogy tegnap elhagytam a gyűrűmet. A gyöngyörűséges, kék üvegből készült csodálatos születésnapi ajándékomat. Teljesen kétségbe voltam esve. Emlékeztem, hogy reggel felhúztam az ujjamra, aztán levettem, mikor kezet mostam - úgy emlékeztem, az egyetemen. Ma megnéztem a mosdót, persze nem volt ott, érdeklődtem a portán, levadásztam a takarítókat, végül végső kétséégbeesésemben rózsaszín cetlit ragasztottam a tükörre, hogy aki megtalálta, hívjon - erre a kis drága mindvégig itt lapított a nagyfürdőszobában. Gondoltam rá, hogy hátha itt lehet, de ez csak az utolsó reményem volt, sosem hittem volna, hogy ekkora szerencsém van. Annyira megkönnyebbültem! Nagyon bántam volna, ha elvesztem... Ígérem, most már sokkal jobban fogok vigyázni rá! <3
Érettségi
Tegnap korrepetáltam Tacsit magyarból, mert hétfőn szóbelizik. Furcsa volt. Elve negyed óráig tartott itthon, mire előkapartam a régi jegyzeteimet és a kidolgozott tételeimet - arra sem emlékeztem, hova írtam őket, pedig nem volt az olyan rég. Vicces volt megint Móricz novellisztikáját meg Arany balladáit magyarázni. Az érettségi óta eszembe sem jutottak ezek a dolgok. Rájöttem, hogy mindenkinek igaza volt abban, hogy ez bizony fölösleges tudás - tényleg soha az életben nem lesz rá szükségem, persze műveltebbnek érzem magam tőle, meg szeretem én a magyart - de ha életem hátralevő részében senkit sem kell többé korrepetálnom, sosem fogok már azon elmélkedni, vajon milyen nőkhöz is írt József Attila verseket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)