Mi-Mi-Mikulás

December 5-én este ide is megérkezett a Sinterklaas, és mikor hazaértem a moziból, egy CsokiSintert találtam a cipőmben :) Sőt, még másnap is kaptam fincsi Milkacsokit *.* Lau egy tündéri meglepetést adott nekem BK-n, amivel legalább átmozgattam kicsit Trixit :) Pár nappal ezelőtt pedig érkezett egy csomag a "Pál Mikulás"-tól, szaloncukorral, smarties-csokival és mindenféle jóval :) Nagyon jó érzés, hogy az otthoni Mikulás nem feledkezett meg rólam így sem, hogy külföldön vagyok. Elvégre ez az első Mikulás, amit nem otthon töltök, úgyhogy kicsit furcsa is volt. :(

Amszterdamban 100%-osan itt a tél, az utóbbi napokban hóvihar van. Tegnap az egyik kanyarban estem egyet a biciklimmel, nem lett semmi bajom, a kormányom viszont eldeformálódott. Megcsinálnám, de most is úgy szakad a hó, hogy ki sem dugom az orrom innen inkább. Vettem karácsonyi fényeket, karácsonyi mécsestartókat, néhány felakasztható díszt meg Sinterklaas-bögrét, és teremtettem egy kis hangulatot a szobámba :) A probléma csak az, hogy lassan inkább a vizsgákhoz kéne hangulatot teremtenem: megvoltak az utolsó óráim, 20-án vizsga, és issszonyatosan sokat kéne rá tudni.... O.o

Cloud Atlas

Tegnapelőtt a csajok a folyosóról hívtak egy pizza+mozi estére, és bár tanulhattam is volna, ezt úgy éreztem, nem hagyhattam ki. A Kriterion nevű moziba mentünk, ahol én még sosem voltam, de a többiek igen - hangulatos kis mozi néhány teremmel, kávézóval. Biciklivel fél óra alatt odajutottunk, és megvettük az akciós kombinált jegyet, amelynek fejében kaptunk egy-egy pizzát a közeli olasz étteremben. Igazi olasz pizza volt, vékony tésztájú és hatalmas, lelógott a tányérról, meg sem bírtam mind enni. Ezután visszamentünk a mozihoz, és megnéztük a Cloud Atlas filmet. Ez itt a trailere:




Én azt mondom, hogy mindenki menjen el, nézze meg ezt a filmet... De olyan nyelven, amit megért. Borzasztóan sajnálom, de az a helyzet, hogy nem sikerült megértenem ezt a filmet... Már most, hogy a trailert megnéztem, leesett pár új dolog :D Különböző sztorikból áll, amik önmagukban is fantasztikusak, de az, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan befolyásolják egymást, az túl komplex az angoltudásomhoz képest. Viszont annyira kíváncsi vagyok és úgy bosszant a dolog, hogy szerintem otthon megnézem újra, magyar felirattal... Mert amúgy jó film, tényleg jó, nagyon jó, ennyi azért leesett :D És nagyon tetszett, hogy ugyanazok a színészek több szerepet játszanak. Fantasztikus, hogy el tudják őket maszkírozni, néha egész sokáig tartott mire leesett, hogy áá, ez is te vagy! A jövőben játszódó jelenetek a legklasszabbak, abba az ázsiai fiúba pedig egészen beleszerettem, pedig furcsa arca van, de hát szuperhős(L).

A mozi további előnye, hogy millió flyert lehetett benne összegyűjteni, amit hosszas munkával felragasztgattam a falamra itthon, úgyhogy egyre vidámabb és színesebb! :) Mikor vége lett a filmnek és kijöttünk, azt láttuk, hogy havasak az utcák és havasak a biciklik :) Szép volt este hazajönni :)

Névnapi jókívánság

Áhh, én ugyan gondolkodtam, hogy vajon mennyire etikus, de nem tudom megállni, hogy ezt ne blogoljam le, sorry :D

*Lö fészbúk*

Gábor Máthé 

boldog névnapot

bocsi, le kell h tiltsalak mert különben nem hiszi el fanni h őt szeretem

Áááhhh hihetetlennn :D Best name-day wishes ever...

Ámde idegeskedés helyett inkább nevessünk egy jót embertársainkon, és egy perces néma csönddel adjunk hálát az égnek, hogy nem születtünk féltékeny természetűnek.

Tényleg úgy érzem, hogy csak úgy folyna belőlem a szó, de inkább csak annyit írok, hogy véleményem szerint ez igencsak szánalomra méltó. Kitartó erőfeszítéseim a "Nincs barátság kapcsolat után" frázis megdöntésére úgy tűnik egy ideig kudarcra ítéltettek, de már ott tartok hogy inkább... leszarom.

Pub lecture

Névnapom alkalmából Pub lecture-t rendezett a VU társadalomtudományi kara. Na jó, nem a névnapom alkalmából, de mindenesetre 4-én volt este, és kedvem volt menni, ráadásul Lisa is ott volt, és az volt a terv, hogy jön Marcel és Hannah is, és csinálunk valamit közösen a kocsmaóra után.

Délelőtt Lisa rámírt facebookon, hogy alhat-e nálam. Igazából úgy tette fel a kérdést, hogy nem igazán lehetett volna nemet mondani rá, pedig nem a legjobbkor találta ezt ki. Mindenesetre azt mondtam, hogy persze, jöhet.

Délután volt egy órám, aminek csak az első felére tudtam bemenni. Nem is baj, gondoltam, mivel úgyis az óra első fele szól a tanagyagról, utána már az adott csoport prezentációja következik, ahol semmi új nem hangzik el. Na, pechemre a tanár közölte, hogy a vendégelőadó késik, kezdjünk inkább a prezentációval… Hát, megérte bemenni. -.-

Az óra után sietnem kellett: lóhalálában bevásároltam, takarítottam, vacsoráztam, és már ott is volt nálam Lisa, hogy ledobja a cuccát (mivel matracot, hálózsákot is hoznia kellett). Késett, és így késve is indultunk el biciklin. Út közben tudatosult bennünk, hogy így nem érünk oda, úgyhogy végül metróztunk a bringával, és még így is majdnem elkéstünk, és ráadásul drága is volt. No mindegy, lényeg, hogy befutottunk a Hefferbe.

Újabb probléma: nem volt elég szék. A társaságnak majdnem a harmada nem tudott leülni. Szerintem megfelelő mennyiségű székről gondoskodni elég alap, ha az ember Pub lecture-t szervez, de mindegy, végigálltuk, nem volt olyan fárasztó. Az előadás tekintetében jobbra számítottam. A tanárt állítólag 2011 legjobb tanárának szavazták, de ebből az egy órából nekem nem igazán jött le, miért. Nem mondott új dolgokat, és nem volt kifejezetten szórakoztató sem. De a kitett sajtok és rágcsálnivalók, amiket az előadás közben majszoltam, jók voltak.

Az óra végén lehetőség volt vacsorázni. Én ettem otthon, de Lisa éhes volt, úgyhogy maradtunk a Hefferben enni. A társaságból elég kevesen maradtak. Marcel el se jött, Hannah pedig korán elment, úgyhogy végül ott maradtam Lisával, egy másik holland lánnyal és egy amerikai csajjal egy asztalnál. Szerintem egész este jó ha három mondatot szóltam, ők viszont rengeteget beszéltek és érdekes volt hallgatni, szóval nem mondanám, hogy kifejezetten rosszul éreztem magam. Főleg az amerikai lány mesélt sokat, és szidta a hazáját. Azt mondta, hogy ott udvariatlanság kimondani az igazi érzéseket, igazi gondolatokat, ezért mindenki mosolyog és folyékonyan hazudik, aztán hátba szúrja a másikat. A lányok fiatalon akarnak házasodni, aztán nagy büszkén kiírják facebookra, hogy „háziasszonyok” és alig várják, hogy kiszolgálhassák a férjecskéjüket. Sokan osztják még mindig a nézetet, miszerint házasság előtt tilos a szex, de azért igyekeznek egyéb változatos – és cseppet sem erkölcsösebb módon kikerülni ezt a szabályt. Őszintén szólva nem tudom, vajon mennyire elterjedtek azok a dolgok, amikről beszélt,mindenesetre elég meghökkentő volt.

Tíz körül végre befejeztük a disputát és hazabicikliztünk. Lisa lefordítgatta nekem a mondatokat, amik a falamra ragasztgatott szórólapon voltak, aztán aludtunk. A másnap reggel megint bosszantó volt, mert vagy másfél órával előbb felébredtem, mint ő, de nem tudtam magammal mit kezdeni. Eleve azt terveztem, hogy végigtanulom a napot, de nem csinálhattam semmit, amíg itt volt, mert féltem, hogy felébresztem. Szóval csak feküdtem és bámultam a plafont. Aztán mikor felébredt, akkor is elment az idő azzal, hogy zuhanyozott, pakolt, reggeliztünk. (Komolyan, ha én egy éjszakát töltök valakinél, soha sem viszek magammal ennyi cuccot!) Végül megkért, hadd hagyhassa nálam a motyóját, mert most túl sok lenne elvinni. Oké… majd érte jön holnap, gondolom. Mindenesetre mire végül is hazament, már majdhogynem dél volt, elment a napom fele.

Egyébként azon kívül, hogy sokat zsörtölődtem ebben a bejegyzésben, le kell szögeznem, hogy Lisa nagyon aranyos lány, és tényleg törődik velem. Jövő hétre pedig meghívott magához egy igazi holland vacsorára!

Eszter Amszterdamban

Hétvégén meglátogatott Eszter Oldenburgból. Ugyan az ittléte alatt alaposan kizökkentem a tanulásból, remek időt töltöttünk együtt :)
Péntek este érkezett meg vonattal, úgyhogy szerencsére nem kellett messze mennem, csak a Zuid állomásra, ami innen 10 perc. Voltak kétségeim, hogy melyik vonattal is fog megérkezni, de szerencsére megtaláltuk egymást annak ellenére, hogy túl fehér voltam. :) Aznap már nem csináltunk semmit, csak beszélgettünk, pizzáztunk, meg felfújtuk a matracot... :D
Szombat reggel felkerekedtünk, és bevillamosoztunk a városba. Elsőként az Anne Frank Házat néztük meg, ahol én már anyuékkal voltam. Most is hatással volt rám, és szerintem kicsit jobban átláttam az épületet is. Ezután a városban mászkálás volt a program. Sajnos az idővel nem volt valami szerencsénk, végig esett, úgyhogy egyszer be is menekültünk a Magna Plazaba, ahol minden nagyon drága (babacipő 200 euróért) de legalább meleg van és szép a karácsonyi dekoráció. Megnéztük persze a belvárost, a virágpiacot, a lányokat a piros kirakatokban, aztán késő délután hazajöttünk. Este Eszter találkozott Hannah-val, kiválóan elcsevegtek németül, én pedig hallgattam - mindent megértek, csak reagálni nem tudok... de azért egy idő után képes voltam néhány egyszerűbb mondat kinyögésére, ami már haladás.
Vasárnap sem lett jobb az idő. Először a betűket látogattuk meg a Rijksmuseum előtt, fotózkodtunk, aztán elvillamosoztunk a Centraalig, és onnan átsétáltunk a kikötőbe. Megmutattam Eszternek a Némót, aztán jött az ötlet, hogy menjünk be - ugyanis a múzeumkártya miatt ingyen volt, és sorba sem kellett állni. Hát bementünk, és bár kicsit tempósabban, mint a családdal, de végigjártunk mindent. Utána ettünk chilichicken burgert a Leidsepleinen, majd némi keringés után megtaláltuk a villamost, ami kivitt minket egy vasárnapi mikulásos művészpiac helyszínére. Ez nekem is új volt, de szerencsére könnyen megtaláltuk. Kicsit hasonlított a Wamphoz, volt mindenféle design ékszer és ruha, tárgyak és ételek. Csak nézelődtünk, de nagy örömünkre majdnem minden standon volt kruidnot (a kis fahéjas keksz) néha még csokis bevonat is volt rajta!
Este értünk haza, megint csak összegyűltünk a konyhában, ettünk tortillát meg forraltboroztunk.
Másnap reggel ment haza Eszter, csak a villamosig kísértem ki mert hideg volt, korán meg sötét. Miután visszajöttem, lefeküdtem aludni, és mikor felkeltem 11-kor, esett a hó :) Eszter szerencsésen hazaért, remélem jól érezte magát. :)

Elég volt a zsidózásból!

Ugyan megkésve, de mégiscsak blogolok arról, mennyire felháborító Gyöngyösi Márton felszólalása a Parlamentben. Először is szégyen, hogy vannak emberek, akik így gondolkodnak, mint ő; még nagyobb szégyen, hogy az ilyenek képviselők; további gyalázat, hogy ki merik nyitni a szájukat és képesek ki is mondani a gondolataikat; elkeserítő, hogy mindez nem vált ki azonnali tiltakozó reakciót a képviselőtársakban; és botrány, hogy az egész eset komolyabb következmények nélkül marad. Voltak ugyan tüntetések - anyuék mentek is, én is mentem volna, ha otthon lettem volna - de még mindig azt érzem, hogy a normális emberek hangja elég gyér az ámokfutókéhoz képest. Néha egészen hosszú ideig leragadok a hasonló felszólalások youtube-videóinak nézegetésével, és elolvasom az alattuk lévő kommenteket, de utána szabályos rettegés tör rám, mert hihetetlen, milyen sokan képesek tényleg azt írni, hogy a zsidókat újra koncentrációs táborba kéne hurcolni, megint hordaniuk kéne a csillagot, és hazaárulók... Akik így gondolkodnak, úgy gondolják, hogy a legborzasztóbb körülmények között kellene meghalnom, pusztán azért, mert zsidó vagyok, tekintet nélkül arra, hogy ki vagyok valójában - hogy fiú vagyok-e vagy lány, hogy hány éves vagyok, hogy vallásos vagyok-e, hogy én magam zsidónak tartom-e magamat egyáltalán, hogy befolyásolja-e az életben bármilyen döntésemet is a zsidóságom; hogy hogyan gondolkodom, hogy mik a céljaim, hogy mit szeretek és mit nem, hogy van-e bármilyen bűnöm azon kívül, hogy létezem. Az antiszemita ideológia valóban fenyegető, és nem lehet vele nem törődni, se zsidónak, se nem zsidónak.
Nem tudom, hogyan lehet az antiszemitizmust mérsékelni, de felmerült bennem mostanság, hogy hasonló területen szeretnék dolgozni vagy szakdolgozatot írni. Rengetegféle konfliktusról tanulok itt kint, és jó lenne konfliktustranszformációs programokban dolgozni, bár egyelőre én sem tudom pontosan, mik is ezek.

Living like a common man

Borzasztó érdekes dolgokat tanulok itt! Teljesen más, mint otthon. Az itteni tárgyaimat otthon "szabadon választott" tárgyként fogadják el, tehát kapok értük kreditet, viszont köszönő viszonyban sincs az otthoni kötelező tananyaggal (éppen azért csúszok egy évet az Erasmus-félév miatt, mert az otthoni kötelezőkkel nem haladok, amíg itt vagyok.)
Persze biztos kicsit azért is van ez, mert most "hobbiféléven" vagyok, de otthon semmi hasonlót nem lehet tanulni. Az Eltés tárgyaim főleg elméletekről szólnak, néhány gyakorlati dologról kutatás és adatelemzés terén, és persze főleg a magyar helyzetről. No de itt! Itt aztán kinyílt a világ. Eleinte kicsit furcsa volt olyan dolgokról tanulni, amik nagyon távol vannak tőlünk, de most már egyre érdekesebbnek találom, és főképp, rájövök, hogy fogalmam sincs, mi megy a világban.
Az órákon konkrét esettanulmányokat dolgozunk fel: vallás Brazíliában, emigránsok Suriname-ban, konfliktusok a Közel-Keleten, ellentétek Indiában. Mivel az IEN órám oktatója Indiáról készítette a doktori disszertációját, egészen sokat foglalkozunk ezzel az országgal, és botrány, hogy eddig semmit sem tudtam (és most sem igazán tudok) arról, hogy micsoda öldöklések, háborúk, kitelepítések migrációs áramlatok mentek ott végbe az elmúlt években és mennek végbe ma is. Na, ennyit erről.

Múlt héten megnéztünk egy antropológiai dokumentumfilmet, aminek a címe: Live like a common man. A film készítője holland, és jelen volt az órán, mesélt nekünk, aztán érdeklődött, mi a véleményünk. A film nagyon érdekes volt. Indiai fiatalok életét követi végig Londonban. Ezek a fiatalok tipikusan középosztály-beliek, otthon viszonylagos jómódban élnek és képzettek is. "Nyugatra" utazni olyan álom, amit a legtöbb indiai fiatal dédelget, és sokan szerencsét is próbálnak odakint (persze csak akkor, ha szereznek tartózkodási engedélyt!) Csakhogy nyugaton nem fenékig tejfel az élet. Ezek a fiatalok lefelé irányuló mobilitást tapasztalnak (tudtam volna ezt jobban fogalmazni...?) Általában valamilyen "alantas" munkát találnak, vagy legalábbis valami hétköznapi, fáradságos munkát, ami mások kiszolgálására irányul. A film olyan indiai fiatalok életét követi végig, akik egy házban élnek London külvárosában. Van köztük aki csomagol, dobozol, szendvicsbárban eladó, vagy számítógépes adatokat válogat. Ezek a munkák sokszor kellemetlenek számukra, hiszen otthon mindennel teljesen kiszolgálták őket, nem volt gondjuk semmire. Sőt! A hagyományos családmodellben az anyák és lánytestvérek végeznek minden házimunkát, úgyhogy a fiúk egyenesen sokként élték meg, hogy maguknak kell bevetniük az ágyukat, ki kell mosniuk a szennyest, a munkahelyükön pedig néha elvárják, hogy takarítsanak.

Az egyik filmbeli pár

Kissé meglepő volt, hogy annak ellenére, hogy ezek a fiatalok Londonba utaztak, sok tekintetben olyan, mintha Gujaratban maradtak volna. A külvárosban élnek a bevándorlói negyedben, egy olyan házban ahol mindenki indiai. Egy indiaitól bérlik a házat, akinek a felesége minden nap indiai ételt főz nekik. Nem igazán ismernek briteket, a városba csak a főbb látványosságok kedvéért járnak be, és apróságoktól eltekintve ugyanúgy élnek, mint otthon. Minek mentek hát Londonba akkor? Tehetjük fel a kérdést. Másrészről viszont sokkal-sokkal egyszerűbb megmaradni az ismerős környezetben, az ismerős emberek társaságában.
A legtöbb fiatal dolgozni, világot látni, ritkább esetben tanulni megy külföldre. De volt a fiatalok között egy lány is, aki azt mondta, azért utazott el, hogy a szülei ne kényszeríthessék olyan házasságba, amit nem akar. Együtt élt a házban a szerelmével, akivel közös jövőt szeretne, a szülők azonban nem hisznek a szerelmi házasságokban. Így hát a lány azt hazudta otthon, hogy tanulni jön Londonba, de valójában dolgozik, hogy támogathassa a barátját a tanulmányaiban. Mikor erről mesélt, arról, hogy hazudik a szüleinek, sírt is. Mi az osztályteremben mélységesen meghatva bámultuk a jelenetet, de a rendező azt mondta, mikor indiai fiataloknak vetítik a filmet, ők többnyire kinevetik a lányt: szerintük megérdemli, hogy rosszul érezze magát, mert becsapja a szüleit. A film végére egyébként kiderült, hogy a szülők végül belementek a házasságba. Jobban örültem ennek, mint egy hollywoodi film végén :D
A legtöbben 1-2 éves kinttartózkodást terveznek, aztán hazautaznának. A többség még mindig úgy gondolta, hogy India az igazi, ott szeretnének élni. Azért páran mégis Londonban ragadtak, ahogy a film készítője elmondta nekünk. Mikor hazautaznak, egy csomó "nyugati" ajándékot visznek magukkal: az egyik fiú részletesen bemutatta ezeket a tárgyakat. Robotgép az anyukájának, villanyborotva az apának (hozzátéve, hogy majd meg kell mutatnia neki, hogyan használja, mert még sosem látott ilyet.) A lánytestvér sminket és hajlakkot kap, amitől bizonyára hihetetlenül boldog lesz majd.
Akik visszatérnek Indiába, ugyan rendelkeznek már némi "nyugati" látásmóddal, de az otthoni helyzeten mégis nehéz változtatni. A tradíciók annyira belevésődtek mindenkibe, és akkora a társadalmi nyomás, hogy a visszatérők nem igazán folytathatják azt az életmódot, amit nyugaton megszoktak. A család, a szülők folyton ellenőriznek, a férfi-női kapcsolatok sokkal szigorúbbak, kizárt, hogy egy férfi maga vesse be a saját ágyát, az a nők dolga. A rendező mesélte, hogy az egyik fiú kesztyűket vett a munkásoknak a nagybátyja gyárába, akik nagyon hálásak voltak érte, hiszen így hatékonyabban és fájdalommentesen tudnak dolgozni, a nagybácsi viszont egyáltalán nem értette ezt az "ostoba" ötletet, és visszavette az összes kesztyűt.

A film után rövid beszélgetésre került sor, a rendező elmondta, hogy a filmet sok helyen levetítették (Indiában és Hollandiában is, fiataloknak, szülőknek egyaránt) és nagyon különböző, ki hogyan reagál a látottakra. Nem vagyunk egyformák. :)

Elnézést a hosszú bejegyzésért, de szerintem aaaanyira érdekes megismerni ezeket a dolgokat! Hátha ti is tanultok abból, hogy olvassátok. :)

Brüsszel

Már több mint egy hete, anyu szülinapján jártunk Brüsszelben Hannah-val. Eredetileg nem is szerettünk volna odamenni. Valakitől (már egyikünk sem emlékszik kitől) hallottuk, hogy nem is olyan szép város. Más helyeket szerettünk volna meglátogatni Belgiumban, Brüsszel nem is volt terv, de valahogyan rábukkantunk egy nagyon olcsó buszjáratra – 25 eurórért oda-vissza megjártuk az utat – és úgy döntöttük, hogy megéri, és lefoglaltuk a jegyeket. Ahogyan említettem, a 22-i buli túl jól is sikerült, és igazán nem volt könnyű reggel hatkor felkelni utána, de valahogyan sikerült, összeszedtük magunkat, metróval elmentünk a Centraalig, onnan pedig egy ismeretlen villamossal még kifele a városból – magunk is meglepődtünk, milyen zökkenőmentesen megtaláltuk a buszállomást.

A busz Brüsszelen keresztül Londonba tartott, így a legtöbb utas brit volt. Két fekete fazon ellenőrizgetett mindenkit, mi szerencsére könnyen és gyorsan feljutottunk, és közvetlenül a vezető mögött foglalhattunk helyet. A fét feka folyton poénkodott, aztán mikor mindenki fent volt, szóltak, hogy a francia határnál mindig kutyával ellenőrzik a rendőrök, nem akar-e valaki átvinni kábítószert, úgyhogy akinél van ilyesmi, most pottyantsa bele az erre a célra kihelyezett zacskóba. Egy srác végül előre is ment és kiürítette a zsebeit. A két feka ezután ott is hagyta a buszt. Képzelem, milyen jó lehet minden nap végén elszívni az aznapi termést… :D

A buszvezetőnk nagyon vicces volt, s mint később kiderült, magyar. Bemutatkozott, mondta, hogy Tibornak hívják, és hozzátette, hogy ez magyar név, és az apukája adta neki, „amikor még nagyon kicsi volt”. Ezen kívül felhívta a figyelmünket, hogy az ülések melletti zacskó nem karácsonyi dekoráció, hanem a szemetet dobjuk oda. Őt ugyan nem érdekli, ha szemetelünk, mert Genfben leváltják, és az új sofőrnek kell majd Londonban takarítani, de inkább mégis tartsuk tisztán a buszt, hogy ne romoljon meg a barátságuk. Tájékoztatott, hogy a vészkijárat hátul balra, a WC pedig jobbra található, ne keverjük össze a kettőt. Csoportos vészhelyzet esetén a bal, egyéni vészhelyzet esetén a jobb oldali ajtót használjuk. Miután mindezt elmondta a busz nagy derülése közepette, végre elindultunk. Az utat jobbára végigszundikáltuk. Elkezdett szakadni az eső, és egész nap el sem állt. Tibor magyarul káromkodott néha, amin remekül szórakoztam. Ugyan nem árultam el neki, hogy magyar vagyok, mikor leszálltunk Brüsszelben, azt mondta, hogy összetörtük a szívét.

Bevallom, nem voltunk valami felkészültek Hannahval. Igaz, előzetesen kifaggattam Csillát a fontos látnivalókról, utánanéztem a neten, Hannah pedig nyomtatott térképet, hamar rájöttünk, hogy utóbbi elég kezdetleges, és nem igazán tudtuk, hogyan, milyen sorrendben, mit érdemes megnézni, és mekkorák a távolságok. Igaz, majdnem mindent meg tudtunk nézni, de a szervezetlenség miatt nem jutottunk el az Atomiumhoz (ami kicsit messzebb van a központtól, és utazni kellett volna) amit kicsit sajnáltam.

Fogalmam sincs, ki és miért mondta, hogy Brüsszel nem valami nagy szám, de alaposat tévedett. Hannah-val mindketten imádtuk. Igaz, esett az eső és hűvös volt, és lekoptattuk a lábunkat, de megérte. Nagyon aranyosak az utcák, szépek a házak, és van pár „híresnek kinéző” épület, például templomok és paloták.

Megnéztük a pisilő fiúcskát, de utána például rengeteget kajtattunk, mert eléggé el van dugva. Viszont nem volt olyan vészes az utcákon bolyongani, mert karácsonyi fények ragyogtak mindenhol, a csokiboltok kirakatai imádnivalóak, és a házak is nagyon szépek. Miután kaptunk egy összképet a városról, segítséget kértünk egy metróállomáson, hogy merre van az Európa Parlament. Vettünk egy oda-vissza jegyet, 4 megállót utaztunk, és rögtön meg is találtuk az épületet. Csak annyi az érdekes benne, hogy jó nagy, és ez az Európa Parlament. Kár lett volna kihagyni. Ezután megnéztük a Magritte Múzeumot, amit szintén Csilla ajánlott. Én nem is igazán tudtam, kicsoda-micsoda a művész, de a képek láttán felsejlett, hogy aha, ő az! És megérte körülnézni, bár a múzeumlátogatás után mindketten hullák voltunk már Hannah-val. Le kellett ülnünk, ittunk egy csomót, ettünk mandarint meg csokit, mert nap közben nem is csináltunk mást csak gyalogoltunk, és kicsit elgyengültünk estére... Azért hamarosan újra felkerekedtünk, vettünk belga csokit, kisétáltunk a buszállomásra és szerencsére nem is kellett sokáig várnunk, hamar jött a busz. Brüsszelben dugó volt (valami európai konferencia miatt, amin állítólag Orbán is ott volt) ezért a busz cammogott, és másfél órás késéssel ért Amszterdamba. A busz tele volt brit fiatalokkal akik gondolom épp ki akartak ruccanni Amszterdamba hétvégére, és nagyon fel voltak pörögve, kiabáltak meg röhögtek mindenen, úgyhogy nem volt könnyű aludni. :D Éjfél körül értem végül haza hulla fáradtan, de megérte ez a kis kiruccanás! :)