Nem is volt rossz. Itthon miután eljártam, totál kimerítettem az elemeimet és jól legyengültem, így élesben már csak enyhén remegő lábakkal, egyensúlyproblémákkal ment, amiket azonban szerencsére senki nem tett szóvá.
Mivel mi a szombati csoport vagyunk, mindent mi adtunk elő hamarabb. A sztepp nekem nagyon rosszul ment, de nem volt para, pár dolgot említett Gyula bá és mehettünk. Bezzeg a B csoport! Őket negyed órán keresztül szívatta, eljárták újra és újra, egyenként, itt rossz a ritmus, ott a lépés, így-úgy. Nem is értettük, hogy lehet, hogy mi semmiféle fejmosást nem kaptunk, holott közmegegyezés szerint mi vagyunk a gyengébb csoport.
A musicalnél lejátszódott ugyanez. Eltáncoltuk, kicsit gyenge voltam, aprót hibáztam, mehettünk le a végén, nem volt gond. A másik csoport megint újrakezdte többször, ez a baj, az a baj, így tartsd a kezed, úgy gyere be - mintha nem csináltuk volna mi is hasonlóan gyengén előttük! Arra gyanakszom, hogy a mi hibáinkat is nekik magyarázta el, ezért jobb, hogy mi táncoltunk előbb. :)
A legjobb a modern volt, ahol egyikünk produkciójába sem kötött bele. Nem hiába ez az, amit elkezdtünk már év elején próbálni és amiben biztosak vagyunk. Még a lábam is engedelmes volt. Rájöttem, hogy tényleg ez a leginkább nekem való műfaj: még Gyula bá mustráló szeme előtt is tudtam átélésel, hiba nélkül, örömmel táncolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése