Mivel én szakítottam Chozzal, nekem természetesen jogom sincsen ahhoz, hogy rosszul érezzem magam. Pedig néha jólesne keseregni. Csak természetesen tök ambivalens a dolog, hiszen akármennyire vacak is néha, nem tudom meggyőzni magam arról, hogy rossz döntés volt, és ha helyes döntés volt, akkor minek keseregnék rajta?
Három hete szakítottunk. Nem beszéltünk azóta semennyit. Szerintem valamit csinálhatott a facebook chattel, mert sose látom online, viszont azt látom, miket posztol. Ma reggel féltékeny lettem Beára (!!!) mert azt írta, hogy egész éjjel SMS-eket kapott tőle. Nevetséges!
Egyszerűen furcsa nem beszélni azok után, hogy lényegébe véve mindig is napi kapcsolatban álltunk. Ha az ember szakít, akkor nem a barátját veszti el, hanem egy egész embert. Sőt, egy egész embergárdát, hisz legalább 30 ismerősöm csak rajta keresztül ismerem, és persze mi értelme lenne most már velük tartani a kapcsolatot?
Szerencsére nem váltunk el haraggal, úgyhogy nagyon-nagyon remélem, hogy egyszer majd szép lassan újra felvehetjük a kapcsolatot. Nem tudom, mikor. Akkor, amikor már nem lesz annyira fájdalmas. Talán ha hazamegyek? Vagy később? Nem tudom. Van egy csomó hülye indokom is. Oda kéne adnom neki pár dolgot. Meg aztán itt az a nyomorult plüsspatkányom, Misi, akinek a szerelme, Mimi Choznál van. Tudom, ez annyira beteg, de sajnálom a patkányt, ő nem tehet semmiről.
Szerintem nagyon-nagyon rossz tulajdonságom, hogy néha komolyabb ok nélkül képes vagyok sajnáltatni magam. Valószínűleg arról van szó, hogy néha mindenki szomorú, akinek csak kis oka van rá, az amiatt, akinek meg nagy, az azért. Nekem alapvetően nagyon-nagyon jó életem van, és mégiscsak fél évig Amszterdamban tanyázom, úgyhogy igazán pofátlanság a részemről szomorkodni, de azért néha megteszem. Meg aztán itt ez a furcsa pszichés valami nálam, ami nyáron távolabb illant, most meg megint körém lopakodott, hogy akkor ijesztgessen, mikor külföldön vagyok és az összes ember, aki segíthet, távol van tőlem. Roppant hálás vagyok neki. Nem fogom hagyni, hogy sokáig szórakozzon velem, viszont néha mégis félek, hogy egyszer valami butaságot csinálok miatta - hogy a könnyebb utat választom, csak azért, hogy oldódjon bennem ez a feszültség. De nem fogom...
Akárhogy is, megvan itt a saját életem. Nem tudom, mi lesz, ha hazamegyek, de leghőbb vágyam, hogy Chozzal egyszer újra normálisan tudjunk beszélgetni. Lehet, hogy ez tök nyálas, meg elcsépelt, de... akkor is. Hiába döntöttem úgy, ahogy, nekem ő egy nagyon fontos ember marad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése