Időtlen szerelem, ó!

Már a Könyvespolc részhez is leírtam, hogy teljesen beleszerettem Kerstin Gier: Rubinvörös - Zafírkék - Smaragdzöld trilógiájába. Tényleg, ez azért nem gyakran fordul elő, hogy egy történet ennyire elkapjon, és mivel az utóbbi napokat masszív betűfalással töltöttem, most hirtelen ürességet érzek és határozottan szomorkodom! Ezt a bejegyzést egyébként azért írom, hogy bepakolhassak még egy idézetet, ami talán kívülállóként nem is olyan vicces, én mindenesetre nagyon jól szórakoztam rajta, mikor olvastam:

„Azután természetesen feltétlenül tudni akartuk, hogy Gideon, Charlotte és Raphael rólam is beszélt-e az étteremben, mire Xemerius (kissé vonakodva) a következő felháborító párbeszédet adta tovább nekünk (amit gyakorlatilag szimultán tolmácsoltam Leslie-nek):

Charlotte: Giordano nagyon aggódik, hogy Gwendolyn holnap mindent el fog rontani, amit csak lehet.

Gideon: Ideadnád, kérlek, az olívaolajat?

Charlotte: A politika és a történelem Gwendolyn számára egyszerűen hétpecsétes titok, még a neveket sem képes megjegyezni – egyik fülén be, a másikon ki. Nem tehet róla, az agyának egyszerűen kevés a kapacitása. Tele van tömve fiúzenekarok tagjainak a nevével és giccses szerelmes filmek siralmasan hosszú stáblistáival.

Raphael: Gwendolyn az időutazós unokatesód, nem? Tegnap találkoztam vele a suliban. Hosszú, sötét haja és kék szeme van.

Charlotte: Igen, és van egy anyajegy a halántékán, ami úgy néz ki, mint egy banán.

Gideon: Mint egy kis félhold.

Raphael: Hogy is hívják a barátnőjét? Azt a szőke szeplőset. Lilly?

Charlotte: Leslie Hay. Valamivel nagyobb az agykapacitása, mint Gwendolyné, viszont kiváló példa arra, hogy a kutyák hasonlítanak a gazdájukra. Az ő kutyája egy bozontos szőrű arany retriever keverék. A neve Bertie.

Raphael: Milyen aranyos!

Charlotte: Te szereted a kutyákat?

Raphael: Különösen a szeplős arany retriever keverékeket.

Charlotte: Értem! Na, akkor próbálj nála szerencsét! Nem lesz túl nehéz dolgod. Leslie még sűrűbben váltogatja a pasijait, mint Gwendolyn.

Gideon: Tényleg? Hány… barátja volt már Gwendolynnak?

Charlotte: Most komolyan! Hű! Nagyon kínos, nem akarok semmi rosszat mondani róla, csak hát… nem sokat válogat, különösen, ha iszik. A mi osztályunkban körülbelül mindenki megvolt már neki egyszer, és a felsőbb évesek közül… Hát, igen. Valahol elvesztettem a fonalat. Inkább azt sem árulom el, milyen csúfnevet ragasztottak rá.

Raphael: Sulimatrac?

Gideon: Ideadnád a sót?

Amikor Xemerius elbeszélésének ehhez a pontjához ért, legszívesebben felugrottam volna, hogy azon nyomban lerohanjak Charlotte-hoz, és megfojtsam, de Leslie lefogott, és emlékeztetett, hogy a bosszú hidegen tálalva jó. Az érvemet, miszerint engem nem a bosszúvágy motivál, hanem a színtiszta vérszomj, nem fogadta el.”