A tavalyi évhez hasonlóan idén is egy napra esett az ELTE diplomaosztója és a Budapest Pride. Remélem, anyu nem orrolt meg nagyon rám, hogy egy nagy családi ebéd helyett inkább arra szavaztam, hogy vonulok. A diplomaosztó után hazajöttünk, és bár nem volt sok időnk, anyu azért rittyentett egy finom ebédet, és bor is volt hozzá, hogy ünnepibb legyen a dolog. Kis pihi, átöltözés, aztán már indultam is a Kossuth térre, ahol háromtól gyülekezett a tömeg. Hamarosan egymásra találtunk Gergővel, és együtt voltunk végig a menet alatt. Végigmentünk a Nagymező utcán, majd az Andrássy úton haladva értük el a célállomást, a Városligetet.
Lehet, hogy csak azért, mert nagyon fáradt voltam a diplomaosztó miatt, de idén kicsit kevésbé élveztem a Pride-ot, és olyan érzés volt, mintha kevesebben is lettünk volna (bár ezt nagyon nehéz megítélni - tömeg volt így is, ez tény). De persze így is végigmentünk, táncoltunk a zenére, köszöntünk egy csomó embernek. Láttam azokat, akik segítettek megírni a szakdolgozatomat, voltak hírességek, random ismerősök is. Arra jöttem rá, hogy a Pride-nak határozottan fesztiválhangulata van: Hippis öltözék, nagy, színes szemüvegek és kalapok, széles mosoly mindenki arcán, ugrálás... És azt érzed, hogy egy közösség tagja vagy, amely békés, nyitott, és vidám. Ozorán éreztem ilyet utoljára. Amikor a melegtéma valahol megjelenik, rögtön a szélsőséges kommentek lesznek túlsúlyban, de amikor ott áll az ember egy ilyen rendezvényen, több ezer toleráns, befogadó ember között, akkor megnyugszik: nem a seggfejek vannak itt többségben.
Tavalyhoz hasonlóan óriási volt a rendőri készültség: rohamrendőrök, biciklis rendőrök, rendőrkutyák mindenütt. A kordonok mindenféle ellentüntetőt távol tartottak, csak annyit láttam, hogy a Hősök terén van nagyobb fekete ruhás, árpád sávos tömeg. Miattuk nem is volt egyszerű hazamenni: gyalogolnunk kellett a Bajza utcáig, ahol mindenki arra várt, hogy felférjen a földalattira (ami nem is állt meg minden megállóban). A tüntetésről távozókat arra is kérték, hogy ha tehetik, pakolják el a szivárványos zászlókat, hogy ne látszódjon, hol voltak. Én is úgy döntöttem, letörlöm az arcomról a szivárványszínű zászlót, amit egy lány rajzolt oda a színes krétájával. Rossz érzés volt - mintha nem merném vállalni a véleményemet "odakint". De úgy tűnik, egyelőre ez kell a biztonságunkhoz. A hazaúton egy nő csatlakozott hozzánk, panaszkodott is, hogy ő Bécsben él, ott ez örömünnep, százötvenezres tömeggel, és nincs ott szükség kordonokra, gáz, ami itt megy. Nem tudtunk vele nem egyet érteni, bár reménykedtünk, hogy néhány évtizeden belül elérjük a bécsi színvonalat.
A Pride egyébként nem is csupán egy felvonulás, hanem egy egész rendezvényhét bulikkal, előadásokkal, workshopokkal. Idén én is elmentem egyre, az Amnesty tartotta, "Gyűlölet nélküli iskola" címmel. Érdekelt, mert ebből írtam a szakdolgozatomat is. Tanulságos volt, örülök, hogy elmentem. A workshop résztvevőit később persze viszontláttam a felvonuláson is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése